Fanfic fordítás: The Iron Soldier - 3. fejezet


Ha már szerda van, itt is az Iron Soldier 3. fejezete, ami véleményem szerint marha aranyos, úgyhogy remélem ti is díjazni fogjátok, és várjátok majd a folytatást.

A fordítás Márti érdeme. Jó olvasást a fejezethez.
Az eredeti történetet ITT találjátok!



3. fejezet 


A fekete pickup vadiújnak látszik belülről. A padló ki van porszívózva, egy darabka szemét sincs, és olyan illat van benne, mint egy virágos mezőn eső után. Totál ellentéte Christina autójának.

Hálás mosoly jelenik meg az arcomon, ahogy rám néz.

- Teljesen bőrig áztál.

- Ez történik, ha egy felhőszakadásban ragadsz.

- A sporttáskám az ülés alatt van. Van benne tiszta törülköző.

Semmi perc alatt előkapom a táskát a lábam közül. Elhúzom a cipzárt, és előhúzom az első dolgot, ami a kezembe akad. Egy Playboy magazint adok a kezébe, és úgy teszek, mintha nem láttam volna a címlapot.

Leesik az álla, és az arca halvány rózsaszín árnyalatot ölt.

- Az nem az enyém.

Nem tudom, mit mondjak. Segít nekem, úgyhogy tényleg nem kéne gúnyos megjegyzést tennem, amitől kínosan érezné magát.

- Gondolom, csak a cikkeket olvasod. – Ez nem úgy hangzott, ahogy akartam.

Felhorkan.

- Komolyan, nem az enyém. A barátom, Zeke hagyta a lakásomban. Vissza akartam neki adni, amikor ma találkozunk az edzőteremben.

- Ez tényleg nem az én dolgom. – Megtalálom a törülközőt a táska alján, kiszabadítom, és azonnal beletemetem az arcom. A gyomrom hangosan megkordul, én pedig elvörösödök. A fenébe! A hagymakarikákat az asztalon hagytam, és nem fogok visszamenni értük ebben az esőben.

Magában mulatva tágra nyílik a szeme.

- Meg is kell etesselek?

Megmerevedek.

- Rendeltem ennivalót, de benn felejtettem.

- Az jó. A cucc, amit árulnak, gyakorlatilag mérgező. Megálljunk valahol, és vegyünk valami ennivalót?

- Nem, már épp elég kellemetlenséget okoztam neked ma. Van ennivaló a koleszban.

- Hm, koleszkaja. Úgy érted, leveskonzerv és melegszendvics?

Felnevetek, mert beletrafált.

- Ja, valami olyan.

- Egyébként hamburgerezni indultam. Velem tartasz?

- Nem gondolod, hogy már eleget tettél értem? Már így is harminc dollárral tartozom.

- Mondtam, hogy ne foglalkozz vele. – Rám mosolyog azokkal a gyönyörű kék szemeivel, és tudom, hogy már az ujja köré csavart, és vele fogok vacsorázni. – Legalább lesz rá alkalmad, hogy elmeséld, milyen szörnyűséget tettek azok a virágok, hogy ilyen bánásmódot érdemeltek.

Lassan kifújom a levegőt.

- Oké, de csak akkor, ha viszonozhatom valahogyan.

- Részemről rendben. Azt hiszem, ki tudok találni valamit, amiben segíthetsz. Talán megcsinálhatod a mosásomat – vigyorog teli szájjal.

Az ajkamba harapok. Ha nem lennék tudatában a népszerűségemnek, azt hihetném, hogy flörtöl velem.

Újra előrefordul. A kocsi kifarol a parkolóból.

- Hát, talán hivatalosan is bemutatkozhatnánk.

A tekintetem az arcára téved, ahogy vezet. Megfigyelem a profilját. Az állán egynapos borosta látszik, a haja pedig rövidre van nyírva a füle körül.

- Igen. Tris vagyok.

- Négyes – válaszol.

- Négyes mi?

Könnyedén felnevet.

- Ez a nevem.

- Ó. – Hülyének érzem magam. – Sajnálom.

Mosolyog, és gyorsan felém pillant.

- Semmi gond. Tudom, hogy szokatlan név.

- Szóval, a szüleidnek ilyen furcsa humora volt? Hadd találgassak. Van három testvéred, és amikor születtél, minden jó név foglalt volt.

Maga elé mosolyog.

- Nem, semmi ilyen. Nem ezt a nevet kaptam születésemkor.

- Akkor mi az igazi neved?

- Nos, a Négyes a hivatalos nevem. Tizennyolc éves koromban megváltoztattam.

Oldalra billentem a fejem.

- Hűha. Akkor elég vacak lehet az igazi neved.

Újra felnevet.

- A John autós kiszolgáló jó lesz, vagy ki akarsz merészkedni az esőbe, és elmenni máshova?

- Nem, a John megfelel. - Az eső egyáltalán nem csillapodott, és semmi kedvem megint bőrig ázni.

Jobbra behajt egy szűk parkolóba, és beáll az étteremnél várakozó autósorba.

- Mit kérsz?

Farkaséhes vagyok, de nem szeretném, ha túl sokat költene rám.

- Csak egy hamburgert és egy üveg vizet.

- Rendben. - A kocsi előrébb araszol a sorban. - Én viszont éhen veszek, úgyhogy remélem, nem bánod, ha zabálni fogok.

Olyan imádnivaló. Próbálom elrejteni a mosolyom, ahányszor ránézek.

- Majd úgy teszek, mintha nem venném észre.

Újra előrébb megyünk, mi vagyunk a következők a sorban. Hirtelen elhallgat. Remélem, nem vette észre, hogy bámulom. Megkordul a gyomra, aztán az enyém is. Mindkettőnkből kitör a nevetés.

Mi következünk, Négyes pedig eldarálja a rendelést.

- Két hamburger, egy nagy adag sültkrumpli, egy nagy adag hagymakarika, egy nagy adag mozzarella falatka, egy nagy adag csirkeszárny és egy csokiturmix. - Szégyenlősen rám néz, aztán visszafordul a mikrofonhoz. - Ó, és egy üveg víz.

- Ennyi lesz? - kérdezi a hang a hangszóróból.

- Igen, azt hiszem, elég lesz - válaszol, aztán visszafordul hozzám. - Elég lesz, ugye?

Bólintok.

- Ja, akár egy kisebb hadseregnek is.

- Hát, egy egyszemélyes hadseregnek talán.

- Te tényleg meg tudsz enni ennyit?

- Nagyon gyors az anyagcserém. És remélem, segítesz egy kicsit.

Nem emlékszem, mikor mosolyogtam ennyire utoljára.

- Kérem, haladjon tovább, uram - szólal meg az elektronikus hang.

Újra előrébb gurul az autó, hogy helyet adjon a következőnek.

- Szóval, áruld el. Miért lépett le a pasid, és hagyott ott a bárban?

Leesik az állam.

- Nem a pasim. A barátaim próbáltak összehozni vele.

- Most találkoztatok először?

- Igen - válaszolom.

- Hűha! A csókból arra következtettem, hogy ti nagyon közel álltok egymáshoz.

Elvörösödök.

- Csak kétszer csókolt meg, és mindkétszer váratlanul ért.

- Szóval nem szoktál csókolózni az első randin? - vigyorog rám újra.

- Abszolút nem. - Habár, mélyen legbelül, egy másik válasz is megfordul a fejemben.

Végre odaérünk az ablakhoz, és megkapjuk a csomagunkat. Nincs hely a parkolóban, ezért Négyes visszakanyarodik az útra, és egy, úgy fél mérfölddel arrébb lévő kis piknikezőhelyhez hajt.

A középkonzolra teszi a rengeteg köretet, és mutatja, hogy szolgáljam ki magam. Először mindketten megesszük a hamburgert, nem beszélgetünk, és bár néhány percig csend van, nem kínos, pedig arra számítottam. Gyakorlatilag idegenek vagyunk, de mégis szokatlanul kényelmesen érzem magam.

Miután befejezte a hamburgerét, megtörli a száját a szalvétával, és hozzám fordul.

- Jól gondolom, hogy nem kedveled?

Beletelik néhány másodpercbe, mire felfogom a kérdést.

- Kit, Alt?

- Ha ez a virágos srác neve, akkor igen.

- Nem volt vele semmi baj, azon kívül, hogy imád a középpontban lenni. Először nem akartam vele találkozni, de Christina barátnőm nem igazán hagyott választási lehetőséget.

- Miért nem akartál találkozni vele?

- Nagyon lefoglal a suli mostanában. Nem igazán akarok belebonyolódni semmibe. - Miután kimondtam, legszívesebben leharapnám a nyelvem. Ha erről a srácról lenne szó, meggondolnám magam.

- Pontosan tudom, mire gondolsz.

- Tényleg? - Kissé csalódtam.

- Aha. Én is így voltam, amíg suliba jártam.

- Ó, mit tanultál?

Hirtelen megváltozik az arckifejezése.

- Semmi érdekeset.

Gyakorló újságíróként nem nehéz észrevenni a hirtelen hangulatváltozását. Ez határozottan olyasmi, amiről nem akar beszélni. Olyan kedves volt velem, nem erőltetem. Gyorsan témát váltok.

- Újságírást tanulok. Utolsó félév. Épp most kaptuk meg a záró vizsgafeladatunkat, és lehetőséget egy gyakornoki állásra a New York Beat-nél.

- A New York Beat-nél? Azzal karriert építhetsz.

Bólintok.

- Igen. Csak szükségem lenne egy nagyon jó sztorira, hogy esélyem legyen.

- Miről fogsz írni? Nem sok nagy sztori van ebben a kis városban. – Egy hagymakarikát dob a szájába.

- Még nem döntöttem el. Csak azt tudom, hogy jónak kell lennie. – Szórakozottan felkapok néhány sültkrumplit, ő pedig mosolyog. Megdermedek, amikor rájövök, hogy bámul. – Mi van?

- Ketchup van az ajkadon. – Mielőtt megmozdulhatnék, megtörli az ajkam egy szalvétával.

A szívem kényelmetlenül hevesen dobog, és hirtelen alig kapok levegőt. Tényleg beleestem ebbe a srácba, akit most ismertem meg, mint egy iskoláslány? Ez elfogadhatatlan. Most nem bonyolódhatok bele. Tekintve, hogy a következő néhány hétben milyen fontos feladatom van, most semmikképpen.

- Most már tényleg haza kellene mennem.

- Ó, persze. Jóllaktál?

- Igen, köszönöm szépen.

Négyes összeszedi az ételmaradékot, és az üres zacskóba dobja.

- Nagyon szívesen. Igazán élveztem a társaságodat.

Elkapom a tekintetem. Nem veheti észre, hogy mennyire örülök a megjegyzésének.

- A kollégium úgy két mérföldnyire van.

- Oké. – Beindítja a motort, és a kampusz felé indul. Ezután már csak akkor szólalok meg, amikor útbaigazítom.

- Itt is vagyunk. – Mutatok előre, ő pedig befordul a parkolóba. – Nagyon köszönöm. Ez lett volna életem legrosszabb napja, ha te nem segítesz.

Csillogó szemmel elmosolyodik.

- Részemről az öröm, Tris. – Még utoljára rámosolygok, aztán a zuhogó esőben elindulok a kolesz bejárata felé.







4 megjegyzés:

  1. Ez a fejezet egyenlőre a Bestek közé tartozik. Aztán remélem, hogy lesznek még szaftosabb részek is ;-). Köszönjük, hogy fordítasz nekünk. Én minden alkalommal azt várom mikor lesz már Szerda.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is ez volt az egyik kedvencem, de aztán ahogy haladt a történet, már nem tudtam választani, mert minden fejezet annyira tetszik.
      Te kis hamis... Ne izgulj, lesznek szaftos részek, csak győzzétek kivárni xD

      Törlés
  2. Remélem Tris és Négyes hamar összejön. Köszönjük Márti a fordítást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Attól függ, mi számít neked hamarnak...

      Törlés