Fanfic: Daunless Cake

Ezúttal egy kis szösszenettel jelentkezem, ami kivételesen elég aranyos, ami tudom, hogy nálam szokatlan dolog, de ezt már régóta meg akartam írni. Na meg csokitorta!

Sok olvasónak mostanság volt/van/lesz a születésnapja, így ezt direkt nekik szánom. Emellett csak páran tudjátok, hogy nekem (is) ma van, és ezért szerettem volna egy olyan kis novellát, amivel mindannyian ünnepelhetünk.

Szóval remélem tetszeni fog nektek. Ez egy ajándék tőlem minden olvasónak!

Külön ajánlom Adélnak, Sicunak, Fikusz Pestinek és minden más szülinaposnak.

Dauntless Cake

Csupán néhány hét van vissza a Választási Ünnepségig. Nehezen tudom elhinni, hogy lassan már egy év eltelt a saját választásom óta. Hamar elrepült ez az idő.

Még élénken emlékszem rá, milyenek voltak a napjaim az Önfeláldozók között. Olyan lassan vánszorogtak az unalmas hétköznapok, hogy sokszor úgy érzetem, sosem fogom betölteni a tizenhatot. A szürke élet eseménytelensége és vontatottsága elviselhetetlennek tűnt néha, különösen olyankor, mikor árgus szemmel figyelték az emberek, hogy elég önzetlen vagyok-e.

Ezzel szemben az életem a Bátraknál sokkal harmonikusabb és izgalmasabb. Felszabadultnak érzem magam a bőrömben, ami csak azóta van így, hogy ide kerültem.

Igaz, időm sincs annyit gondolkodni, mint az Önfeláldozók között, ahol az volt az egyetlen kikapcsolódási lehetőségem. Itt mindig történik valami, így képtelenség unatkozni.

A munkám is eléggé lefoglal, különösen így a tavasz beálltával. Mostanra egyre többet járok a többi csoportnál. Ez a nagykövet dolog elég érdekes állás, és fárasztó is, ami kicsit sem zavar, mert nagyon élvezem.

Legalább a szüleimet is látom néha. Igaz, az édesapám még mindig nem békélt meg teljesen azzal, hogy Bátor lettem, de anya nagyon boldognak tűnik, hogy sikerült megtalálnom a helyemet.

Nagy ritkán a bátyámat is látom, bár eddig nem sikerült vele beszélnem. Rendszerint a Művelteknél csak és kizárólag a rangosabb tagokkal elegyedhetek szóba. Így még nem tudtam Calebbel szólt váltani, de egy-két alkalommal megakadt rajta a pillantásom, ahogy a könyvtárban egy-egy kötet fölé görnyedt.

Sokszor előfordul, hogy este későn érek csak vissza a lakásomba, és elterülök az ágyamon, majd a kimerültségtől rögvest álomba is merülök.

Máskor viszont a délutánokat a barátaimmal töltöm. Sokszor járjuk a várost, vagy együtt edzünk, na meg persze rengeteget nevetünk.

Mai nap is eseménydúsan alakult. A Barátságosak által alkalmazott legújabb technológiákról, és az így várható terménymennyiségről kellett minél többet megtudnom, és arról, hogy ez hogyan érinti majd a csoportomat. Nem túl izgalmas téma, de Johannával, a Barátságosak képviselőjével körbejártam az egész területet, miközben mindent végigmutogatott a számomra. Az agyam Művelt része nagyon elégedett volt azzal, hogy ilyen sok újdonságot hallhat.

Így aztán fáradtan huppanok le az étkezőben a barátaim mellé. Ínycsiklandozó illatok szállnak a levegőben, amitől rögvest megkordul a gyomrom.

- Fú, Tris - szólal meg Uriah -, elég nyúzottnak tűnsz.

- Hosszú volt a nap - válaszolom, miközben a tányéromra szedek egy adag sült húst és hasábburgonyát. Nem hinném, hogy bármikor is meg fogom unni a Bátrak ételeit, amik sokkal ízesebbek és fűszeresebbek, mint amiket az Önfeláldozóknál valaha is ettem.

Közben Tobias is befut. Valószínűleg neki is elhúzódott a műszakja a vezérlőteremben. Becsúszik mellém a padra, és a vállam köré fonja a karját, én pedig belesimulok az ölelésébe, miközben fél kézzel tovább lapátolom magamba a vacsorámat.

A barátaimnak már egyáltalán nem furcsa, hogy a volt kiképzőnkkel randizom, ahogy már nem is feszélyezi őket Négyes társasága az asztalunknál, mint kezdetben.

- Tris, miért nem mondtad, hogy ma van a születésnapod? - szólal meg hirtelen Christina.

Olyan váratlanul ér a kérdése, hogy félrenyelem a számban lévő falatot, és hevesen köhögni kezdek.

- Hogy micsoda? - kérdezem értetlenül pár másodperc múlva.

- Hát a szülinapod - feleli felvont szemöldökkel. - Tudod, az a nap, mikor megszülettél...

- Oh. - Ez minden, amit mondani tudok.

- Tényleg ma van a szülinapod, Tris? - mondja halkan a fülem mellett Tobias.

Megvonom a vállamat. Ha valaki, ő pontosan megérti a reakciómat. Akik az Önfeláldozók között nevelkedtek, nem igazán tudják hogyan kezeljék a szülinap kérdést.

A többiek kérdően néznek rám, amitől érzem, hogy elpirulok. A válaszomra várnak, én pedig nem tudom, hogy mit válaszoljak, hogy az ne legyen kínos.

- Fogalmam sincs - motyogom szemlesütve, és inkább kiemelt figyelmet szentelek a sült krumplimnak.

- Hogy-hogy fogalmad sincs? - hüledezik Chirstina. - Mindenki tudja, melyik nap született.

- Kivéve az Önfeláldozók - bököm ki, és bosszúsan nézek rá. Nem szeretem, mikor előkerülnek a régi csoportjaink, és igazi Szerencsétlennek érezhetem magam a többiek mellett.

Tobias észreveszi a nyugtalanságomat, mert megszorítja a karomat támogatásképpen. Túl jól ismer már. Felsóhajtok, hiszen tudom, a barátaink nem érthetik az egészet, így muszáj magyarázattal szolgálnom nekik.

- Az Önfeláldozóknál nem ünnepelik a születésnapot - kezdek bele színtelen hangon. Nem hagyom, hogy kihalljanak a szavaimból bármi érzelmet is. - Legtöbbjük még azt sem tudja, melyik nap született, így nem esnek kísértésbe, hogy önző módon ünnepelhessenek, mint ahogy a többi csoport teszi.

Már egy ideje tudok szenvtelenül beszélni a volt csoportomról, mintha sosem lettem volna a tagja. Ami valamilyen szinten is, hiszen sosem voltam igazi Önfeláldozó.

- Ez szörnyű - fakad ki Uriah. - Nincsen süti és ajándékok... - morzsol el egy könnycseppet.

- De akkor még is hogyan tudják, hogy ki hány éves? - kérdezi Will kíváncsian, ám látszik rajta, hogy frusztrálja, hogy nem tud mindent az Önfeláldozókról.

- Azt tudják, hogy melyik hónapban töltik be a tizenhatot - felelem. - Csak ez számít a Választási Ünnepség szempontjából. A többi lényegtelen.

- Á, szóval mégis tudod, hogy mikor van a szülinapod! - lelkendezik Zeke, mintha valami csoda derült volna ki éppen.

- Csak annyit, hogy ebben a hónapban - felelem egyszerűen, miközben az utolsó szem krumplit is eltüntetem a tányérról. - Igazából sosem érdekelt különösebben, hiszen az csak egy nap. Amúgy is, magunk helyett inkább az édesanyánkat kellene ünnepelnünk, hiszen nélküle nem lennénk itt.

Ezen láthatóan elgondolkodnak. Én is, mivel nem állt szándékomban ezt kimondani, de valahogy mégis kiszaladt a számon. Remek, most még inkább zavarban érzem magam.

- Amúgy meg honnan tudjátok, hogy ma van?

- A fájlodból, amit a szerveren tárolnak - magyarázza Uriah, aki a vezetők egyike lett, miután az egyik idősebb tag visszavonult. Így értem már, hiszen Uriah-nak hozzáférése van a csoportunk adataihoz. - Mindenkinek van ilyen, és egyik nap tökre unatkoztam, és belenéztem mindenkiébe, hátha találok valami szaftos infót, persze nem...

- Uriah! - torkolja le Marlene, akit kezdi kissé idegesíteni a barátja nagy szája.

- Na mindegy... - motyogja sértődötten Uriah. Minden bizonnyal még mondta volna egy darabig. - Boldog szülinapot, Tris!

A többiek kórusban mondanak köszöntőt, én pedig rájuk mosolygok, még ha kissé el is pirulok.

Megvárom, hogy Tobias is befejezze a vacsoráját, majd kéz a kézben elindulunk a lakásaink felé. Az enyém egy emelettel lejjebb van, mint Tobiasé, de még így sincs nagy távolság közöttük. Néha éjjel fel szoktam lopózni hozzá, ha nehezen tudok elaludni. A karja között mindig hamarabb elér az álom.

Mikor megállunk az ajtóm előtt, Tobias mosolyogva néz rám. Nem mond semmit, csak áll ott, az ujjait az enyémekbe fűzve, a pillantásunk pedig találkozik. Elmerülök az íriszei mélykékjében.

- Mi az? - kérdezem végül.

Megrázza a fejét, majd felém hajol, és az ajkát az enyémhez illeszti.

Az ajkai finoman mozognak az enyémeken, a keze a csípőmre vándorol. Annyira elmerülök a csókjában, hogy már csak az tűnik fel, hogy a hátam a falnak ütközik, a testünk egymáshoz simul, és olyan hévvel csókolózunk, mintha bármelyik másodpercben vége lenne a világnak.

Majd valamivel később elhúzódik, de mielőtt ellépne tőlem, még csókot lehel a homlokomra.

- Jó éjt, Tris.

- Jó éjt - válaszolom, és megpuszilom az arcát, majd az utolsó szót a fülébe susogom, hogy rajtunk kívül más ne hallja -, Tobias.

Nagyot sóhajtok, mikor becsukódik mögöttem a lakásom ajtaja, majd még egy pillanatig a hűvös fának támaszkodom. Nem is tudja ez a fiú, milyen hatással van rám.

Összeszedem magam, és tusolni indulok. A forró víz jólesően ömlik végig rajtam, lemosva a nap mocskát és fáradalmát, még az izmaim elernyednek tőle. Álmosítóan hat rám a gőz és a forróság, ráadásul fogalmam sincs, mennyi ideig áztatom magam a vízpermet alatt, míg végül elzárom a csapot.

A hajamat törölgetve lépek ki a fürdőből. A lakás többi része sötétbe vész, amíg a kezem rá nem akad a villanykapcsolóra. Habár sokáig nem is lesz szükségem a fényre, csak amíg elmászok az ágyamig.

Azonban a pillantásom megakad valamin az étkezőasztalon. Közelebb lépek, és rájövök, hogy egy szelet csokitorta az. A Bátrak hagyományos csokitortája, amiből egy nagy darab hiányzik. Egy üzenet is lapul mellette, amit felveszek az asztalról, és olvasni kezdek.

Drága Hatos,

Boldog születésnapot. Gondoltam, megleplek egy szelet tortával, hiába szokatlan a számodra az ünneplés. Ilyet úgy sem ehettünk az Önfeláldozóknál.

T

U.i.: Bocsi, nem tudtam ellenállni neki, hogy megkóstoljam. Remélem megérted...

Elnevetem magam, de közben érzem, hogy jóleső melegség költözik a mellkasomba. Remek érzés, ha szeretik az embert. Egy villányi süteményt bekapok, hogy aztán a csoki intenzív ízétől lemoshatatlan mosoly ragadjon az arcomra.

Mennyei!