Fanfic fordítás: Feltámadás - 22. fejezet



FIGYELEM! CSAK AZOK OLVASSÁK EL, AKIK OLVASTÁK A HŰSÉGEST!


Meg is hoztuk a Feltámadás 22. fejezetét! Ismét csupa izgalom, és egy váratlan felfedezésre is sor kerül a fejezet folyamán. Szóval csak a szokásos. :)
Köszönjük Mártinak a fordítást! Továbbra is örülünk minden véleménynek.

Az eredeti történetet Itt találjátok!



Az előző rész tartalmából:
Cara haldoklik. Azonban Tris megfagyasztja, amíg kijutnak, hátha így meg tudják menteni az életét. Tobiast nagyon megviseli, hogy lelőtte a volt barátnőjét. Azonban elhatározza, hogy megöli az apját.


22. fejezet




TOBIAS


Ahogy Trisszel megyünk végig a folyosón, úgy érzem, mintha ködön mennénk keresztül.

Az agyam hihetetlenül dermedt, de ez nem akadályozza meg abban, hogy újra és újra lejátssza, ahogy a golyó Cara gerincébe csapódik. A szívem fájdalmasan összeszorult, amióta Cara megkérdezte, hogy meg fog-e halni.

Hallani a szavakat, amik elhagyták az ajkát, talán a legnehezebb dolog volt, amit eddig megtapasztaltam.

Annyira rémült és bizonytalan volt, és ez az én hibám.

Minden az én hibám.

Lelőttem Carát.

Még mindig nem hiszem el.

A tény, hogy az egész az én hibám, hihetetlen, de az, hogy mindenütt a vére borít, bizonyítja, hogy igaz.

Az agyam úgy látszik, nem emlékszik, hogyan kell másra gondolni, mert állandóan csak Cara lelövésén forog.

Lelőttem, és lehet, hogy meg fog halni.

Tris egy szót sem szólt hozzám azóta, hogy otthagytuk Uriaht és Carát az irodában.

A csendes elhatározás a vérében van, és tudom, hogy ez szükséges ahhoz, hogy túltegye magát rajta, és azt is tudom, hogy miért olyan csendes most, de nem tehetek róla, úgy gondolom, hogy ehhez köze van annak, hogy lelőttem Carát. 

Lelőttem Carát.

Valószínűleg utál engem. Ki nem?

És Tris? Tris is már ugyanúgy néz rám, mint Evelyn, ami azt jelenti, hogy ugyanolyan meggondolatlan vagyok, mint az apám, és ettől hányingerem lesz.

A gondolat úgy ér, mint egy jéghideg zuhany.

Tris egy pillanatra felém fordul, aztán megrázza a fejét.

- Hagyd abba!

- Mit hagyjak abba? – A hangom alig több mint egy suttogás.

- Tudom, mit csinálsz. Látom – mondja mérgesen.

Zavartan bámulok rá.

- Magadat hibáztatod, és sajnálkozol. Nincs erre időnk – mondja, és felém fordítja a fejét.

Csak bámulok rá, mert nem tudom, mit csináljak. 

- Hagyd abba. Így nem tudsz megküzdeni az apáddal.

Picit felhúzom a vállam.

- Nem hiszem, hogy ettől függetlenül is meg tudok vele küzdeni. 

Bámul rám egy pillanatig, én pedig látom a zavart az arcán.

Nem hibáztatom.

Néhány pillanattal ezelőtt még én is meg voltam győződve, hogy meg kell ölnöm őt.

Most már egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy bántani tudnám. 

Megrázza a fejét.

- Miért? – kérdezi, kutatva néz rám.

- … Én lelőttem Ca…

Megrázza a fejét, és félbeszakít, mielőtt még kimondhatnám a nevét.

- Ne! Most nem ez számít! Most nem! Egyelőre tedd talonba. Érted?

Már nyitom a számat, hogy mondjak valamit, de megint félbeszakít.

- Később foglalkozunk majd a bűntudatoddal, Carával, meg ezzel az egésszel. Most más feladatod van. Rendben?

Meglepődök a reakcióján, de mégis, biccentek. 

- Értem.

Megszorítja a kezem.

Megint bólintok, hiszen tudom, hogy igaza van.

Elképesztő, mennyire tud támogatni engem, még akkor is, amikor nem igazán hisz abban, amit tenni akarok. 

De lehet, hogy azt hiszi, nem fog bekövetkezni, de ő nem tudja, amit én tudok. 

Marcus Eaton nem adja fel. Soha.

Megrendezte a saját felesége halálát, aztán száműzte, csak azért, hogy hatalmon maradhasson. Nem fogja hagyni, hogy a fia, akit soha nem akart, nem tisztelt, és akivel soha nem törődött, az útjába álljon. 

Ezért kell megállítanom.

Ez az egyetlen esélyem a normális életre.

Feleségül veszem Trist, és egy nap lehet, hogy apa leszek. 

Megállok ennél a gondolatnál, mert eddig soha nem jutott ez eszembe.

Apának lenni mindig rossz érzés volt, mintha nem nekem való lenne.

Nem érzem ezt Trisszel. Vele úgy érzem, lehetséges. Elérhető. Nem olyan ijesztő. A gondolattól nem szorul össze a gyomrom, mint akkor, amikor Cara említette, de még mindig megjelenik apám fenyegető alakja a fejemben.

Az ember, akivé nem akarok válni.

Az a fajta apa, aki nem akarok lenni.

Tris fogja a kezem, ahogy megyünk végig a folyosón a liftig, én pedig élvezem, hogy biztonságban és nyugalomban érzem magam, csak attól, hogy ő fogja a kezemet.

- Min gondolkodsz? – kérdezi.

- Nem fog minket elengedni harc nélkül. Ahogy mondtam, ki kell csalogatnunk. Tehát higgye csak azt, hogy elmentünk. Csalogassuk ki az épületből. Akkor ki tudjuk használni az előnyünket. 

Belépünk a liftbe, és ahogy a lift elindul lefelé, a gyomrom remegni kezd. 

Egy örökkévalóságnak érzem, míg elérjük a földszintet, és ugyanazon az úton megyünk ki, ahol bejöttünk, a cellák között, amelyekben Uriaht és Carát tartották fogva.

Majdhogynem túl könnyen.

A maszkos férfiak az információkat és az adatokat védik a laborban, vagy Marcust. Akárhogy is, most nem foglalkoznak velünk. 

Minden probléma nélkül elhagyjuk az épületet.

Kicsit aggódom Uriah és Cara miatt, de ők elrejtőztek az egyik szobában, és tőlük Marcus talán most nem akar már semmit. 

Tris és én vagyunk a főnyeremény. 

Amikor kiérünk a szabadba, és a napfényt megérzem az arcomon, egy pillanatra megkönnyebbülök. 

Kint vagyunk. 

Végre.

Megcsináltuk. 

De a megkönnyebbülés nem tart sokáig, ahogy eszembe jut, hogy Cara még mindig odabent van Uriah-val, az életéért küzd, és még mindig veszélyben vagyunk.

Azonban idekint minden csendes, majdnem kísértetiesen az, de tudom, hogy ez nem fog sokáig tartani. 

Nem lehet. 

Még mindig a kapun belül vagyunk, amely megint életre kelt.

Caleb valószínűleg elveszítette a számítógép jelét.

- Na, és most? – kérdezi Tris, közben felnéz a hatalmas épületre, amiből épp most szabadultunk ki.

Erősebben fogom a pisztolyomat. 

Valami nem stimmel.

- Maradj a közelemben, rendben?

Felém fordul.

- Aggódsz?

Biccentek. 

- Igen, valami nem stimmel. Túl könnyen kijutottunk. 

Tris nem szól semmit, csak megtörli a tenyerét a farmerjában. 

Mozgást veszek észre a kapu túloldalán, megragadom Tris karját, és magammal húzom a fal mellé, a fejemet a mozgás felé fordítva.

- Négyes?

Azonnal felismerem Zeke hangját, kilesek a fal mögül, Tris pedig követ. 

- Zeke, minden rendben?

- Nos, vártunk, de nem történt semmi. Arra gondoltunk, hogy valami történhetett odabent, de.. – Zeke megáll, és nézi a véres ruhámat. - … Úgy néz ki, az akció tényleg odabent volt…

Lenézek a ruhámra, még mindig csupa vér vagyok. 

Felsóhajtok.

- Minden rendben? – kérdezi Zeke. 

- Reméljük, az lesz. Csak először még el kell intéznem egy-két dolgot. 

- Megtaláltátok Carát? – kérdezi kettőnkre nézve.

Tris és én összenézünk. Sok mindent kellene elmagyarázni, de most nincs rá idő. 

- Idekint nem volt semmi? – mondom, figyelmen kívül hagyva a kérdését. 

Zeke megrázza a fejét. 

- Nem, semmi. Visszaküldtem Shaunát Calebhez, hogy nézze meg, minden rendben van-e, mert nem tudom, úgy éreztem, mintha valami csapda lenne… de még nem jött vissza… 

Tris rám néz, és látom az aggodalmat a szemében. 

- Biztos, hogy Caleb jól van… - motyogom. – Marcus nem tesz erőfeszítést, hogy olyan embernek ártson, aki nem fontos az ügye szempontjából.

Tris megrázza a fejét.

- De… pontosan ezt csinálja. Megöli a génkárosultakat… Ők értéktelenek neki… Mi van, ha…

Kinyitom a szám, hogy mondjak valamit, de valami nagy és kemény ütközik nekem, mielőtt megszólalhatnék. 

A földhöz préselődöm, füvet és piszkot lélegzek be, aztán egy ököl csapódik az arcomnak. 

Úgy érzem, szétrobban a fejem, és fehér fényfoltok jelennek meg a szemem előtt. 

Mintha egy fegyver csapódna a halántékomnak, ettől újra belevág a fájdalom a fejembe.

A tenyeremmel próbálom eltolni azt a valaki, aki felettem van. Semmit sem látok, csak az ütéstől származó csillagokat. 

Amikor a látásom kezd kitisztulni, látom, hogy egy maszkos férfi támadott meg.

A kapu kinyílik, és a maszkos férfi kilök.

Bepánikolok.

Nem látom, vagy hallom sem Trist, sem Zeke-t, és hirtelen újra kell gondolnom az egész tervemet. 

- Tris!? – kiáltom, a látásom még mindig homályos, de aztán egy ököl csapódik a számnak. 

Hol van a hülye Bátor kiképzésem eredménye most? Miért érzem használhatatlannak magam? Hogyan fogok leszámolni az apámmal, ha még egy ostoba őrrel sem bírok el?

Látom, hogy az ököl megint felém lendül, de most sikerül elkerülnöm. 

Hála Istennek.



Úgy látszik, megleptem a maszkos férfit, és kihasználom ezt az előnyt. Behúzok neki egyszer, kétszer, aztán előhúzom a fegyverem az övemből, és közvetlenül a maszkjára célzok.

- Mi van pontosan ezekkel a maszkokkal? – kérdezem bosszúsan. Nem válaszol, ehelyett a földre ránt.

Rálövök, de nem találom el.

Nem is akartam.

De felugrik. Megrémítettem, és ez volt a célom. 

- Úgy van, nem félek lőni – mondom, hangom egy oktávval alacsonyabb.

Jobbra, majd balra pillantok.

Trist és Zeket sehol nem találom.

Már értem.

A dulakodásnak nem az volt a célja, hogy bántsanak, vagy megöljenek. El akarták terelni a figyelmem arról, hova tervezték vinni Trist és Zeke-t.

Okos.

Kicsit félregurulok, így most a férfival szemben vagyok. A fegyverrel még mindig az arcára célzok, aztán lehúzom a maszkot róla.

- Matthew?

Dühös arccal néz rám, még soha nem láttam ilyennek. Annyira csodálkozom, hogy elfelejtkezem arról, hogy védjem magam, így váratlanul ér a következő ütése. 

Az ökle az államnak csapódik. 

Újra ellököm Matthew, átfordulunk, úgyhogy most én szorítom le. 

- Mi a fenét csinálsz?!

- Ez az egész a TE hibád! – kiabálja. Küzd ellenem, de én vagyok az erősebb. 

- Miről beszélsz?

- Christináról!

Pislogok, nem is gondoltam Christinára órák óta.

- Mi van vele?

- Ne tedd az ostobát, eltűnt! Csináltál valamit, tudom, bármit megtennél, hogy megvédd Trist. Nem vagyok hülye.

Pislogok. 

Lövésem sincs, miről beszél, de száz százalékig biztos vagyok benne, hogy Marcus tömte tele a fejét hazugságokkal arról, hogy én bántottam Christinát.

Ez olyan dolog, amit meg szokott tenni.

- Ó, igazán? Ezt Marcus haverod mondta? Utálom, hogy ezt kell mondanom, de ő nem túl jó az igazmondásban.

Ellök magától, és sikerül a könyökével a gyomromba vágnia. 

Keményen visszanyomom, és megszorítom a karját. 

- Megőrültél? Nem is láttam ma Christinát!

Még mindig küzd ellenem.

- Az apám egy korrupt szemétláda, úgyhogy, ha azt mondta neked, hogy Christina biztonságban lesz, most pedig nincs, akkor hazudott. Üdvözöllek Marcus Eaton világában, Matthew.

Odanyúlok, hogy letöröljem a vért a szám sarkából. Matthew bevitt néhány túl jó ütést.

Rám pislog.

- Egyáltalán nem láttad?

Megrázom a fejem.

- Egyszer sem. Caráért jöttem ide. Ez minden.

Suhogó hangot hallok a hátunk mögül, és mielőtt megfordulnék, már pontosan tudom, ki az. Aztán tapsolást hallok, és elengedem Matthewt, felállunk, hogy szembenézünk a tapsoló személlyel. 

Az apámmal.

A tervem bejött, kicsalogattam. Az egyetlen probléma, hogy okosabb, mint én, és elvette az előnyömet, mielőtt még ki tudtam volna használni.

Marcus közeledik, és lassan tapsol, csak hogy piszkáljon. 

- Meg kell hagyni, Tobias, nagyon jól csináltad.

Epés ízt érzek a torkomban.

- Nem kell az elismerésed. Hol van Tris? – sziszegem a fogam között.

Marcus megvonja a vállát.

- Mit érdekel? Carát választottad, emlékszel?

- Nem választottam senkit, csak tettettem magam, te rohadék.

Elkerekedik a szeme, és biccent.

- Hűha, még inkább lenyűgöző, Tobias. Tényleg. 

Forgatom a szemem.

- Haladhatnánk? Valami terved volt velem. Tedd meg. 

- Hmm – nevet fel Marcus. – Akkor nem szenvednél tovább, és még nem vagyok teljesen kész. Még nem. 

- Miért? Mert a beteges genetikai projekted még nincs kész?

Felvonja a szemöldökét.

- Megtaláltad a kis kísérletemet? Tobias, mindig is jobbá akartalak tenni, és most van rá lehetőségem. 

Keményen az ajkamba harapok, úgyhogy vérzik.

- Eszedbe jutott az valaha… - szűröm ki a fogam között -, hogy úgy vagyok jó, ahogy vagyok?

Marcus megrázza a fejét.

- Nem. Gyenge vagy. Mindig is gyenge voltál. Haszontalan vagy a gyengeséged miatt.

Látom a szemem sarkából, hogy Matthew felemeli a fegyvert. 

- Hívd vissza! Ez kettőnkre tartozik.

Marcus Matthew-ra pillant. Egyszerűen int a kezével, Matthew pedig kérdés nélkül elhagyja a helyszínt. 

Egy torokhangú nevetés tör fel belőlem. 

- Hűha. Hogy a pokolba idomítottad be ilyen jól? Csak egy mozdulat, és elmegy? Szereted az erőfitogtatást. 

Megvonja a vállát. 

- Matthew csak megértette, amit te soha. 

- … És mi az?

- Hogy én vagyok a törvény, és a törvényt nem lehet kigúnyolni.

Megrázom a fejem, és végigsimítom az arcomat. Teljesen hihetetlen. 

- Szóval, mit csináltál Christinával? – kérdezem.

- Teherré vált, úgyhogy elintéztem – vonja meg a vállát. 

A gyomrom összeszorul.

- Ez mit jelent? 

- Te tényleg nem tudsz dönteni a nők között, igaz? – Feltartja a kezét, tenyérrel felfelé. – Cara vagy Tris? – Felemeli az egyik kezét, majd a másikat, egy mérleget utánozva. - …Aztán ott volt az Evelyn anyuci drámád, most meg Christina miatt aggódsz… - Megrázza a fejét, felsóhajt. – A nők a gyengéid, Tobias.

Felhorkantok.

- Igen, és mindannyian tudjuk, hogy te milyen jól kezelted a nőket egész életedben.

- Megszabadultam a gyengeségeimtől – vigyorog.

- Tényleg? – erőltetem. – Mert úgy gondolom, találnék egy-kettőt, Apa.

- Ígérem, nem akarsz megölni engem – mondja, és nem tetszik a hanghordozása.

Előhúzom a fegyverem, és lövök. A vállán találom el.

- Ellent kell mondanom – suttogom.

Néhány okból nem akarom most megölni. Még nem. Tudnom kell, miről beszélt az előbb, de azt akarom, hogy tudja, nem félek lelőni.

Hátratántorodik, de úgy látszik, alig hat rá, rohan felém, és a golyó ütötte sebből elkezd folyni a vér. 

Utánam nyúl, de elhárítom, és az épület falának lököm.

Újra felém nyúl, és sikerül a kezét a nyakam köré kulcsolnia, megszorítania.

Látom a szemében, hogy mennyire szeretné látni, ahogy a fény kihuny a szememből, de nem engedek neki. 

Kinyúlok, és a pisztolyom markolatával állon vágom. 

Elenged, én pedig egyenesen az arcába vágok. 

Hogy őszinte legyek, nagyon felszabadító érzés, hogy megütöttem.

Ez olyasvalami, amire tizenkét éves korom óta vártam. Valami, amire mindig is vágytam.

Meg tudom őt verni.

Tudom.

Én vagyok a fiatalabb.

Az erősebb. 

Bátor vagyok.

Előrelendül felém, de elkapom a torkát, és nekicsapom az épület falának. 

- Én nem vagyok TE! – üvöltöm, ahogy zihálva nézek rá. Nem tudom, miért, de úgy érzem, ki kell mondanom. Talán félig Marcust, félig magamat akarom meggyőzni. 

Nem vagyok Marcus Eaton. Nem vagyok.

Elengedem, ő pedig a fal mellett marad zihálva.

Nevet, de a reszelős hangja elégedettséggel tölt el. 

- Tobias – mondja a fejét rázva -, te nem vagy más, mint az egyik teremtményem. Én tettelek olyanná, amilyen vagy, és amíg ezt nem fogadod el, soha nem fogod kihasználni teljesen a lehetőségeidet. 

A szavai belém szivárognak, és úgy érzem tőlük magamat, mintha kémiailag lenne baj velem.

Nem lehetek olyan, mint ő. Nem akarok.

A fegyveremmel pontosan a fejére célzok.

- Megölsz? Tényleg? – Újra csak nevet.

- Nem hiszem, hogy ez olyan nevetséges. Ha van még valami mondanivalód, akkor most mond, te rohadék.

Hátrahajtja a fejét, ahogy szinte visítva nevet. 

- Azt hiszed, nyertél? Jól érzed magad, kicsi Tobias? Végre megverted aput? – Újra nevet. – Gyerünk. Tedd meg. Mutasd meg, milyen férfi vagy. Lesz majd más, Tobias. Nem tudod megállítani. A világ errefelé tart. Ha azt hiszed, nincs „B” tervem, akkor elment az eszed. 

Megtorpanok. „B” terv. Nem tetszik a hangja. 

- Ez mindig így lesz! Erről szólt az eredeti kísérlet! – Marcus most már üvölt, szinte hisztérikusan.

Ennek véget kell vetni. 

- Nem, ha rajtam múlik. – Az ujjamat újra a ravaszra teszem, de egy test ütközik nekem, és a fegyver kicsúszik a kezemből, mielőtt meg meghúzhatnám a ravaszt. 

Körbenézek, hogy lássak, ki a fene van rajtam, és azon kapom magam, hogy Trisszel nézek szemközt. 

- Mi a fene? – krákogom.

Leszorít a földre. 

- Nem ölheted meg – suttogja. 

Bámulok rá. 

Most elkezd győzködni, hogy nem ölhetem meg.

Értem az indokait, de csak egy pillanatra voltam tőle, hogy meghúzzam a ravaszt. 

- Honnan bukkantál elő?

Elvigyorodik, és kezdené nyitni a száját, de Marcus tesz egy lépést felénk. 

Felemeli a kezét felé, tenyérrel kifelé, és Marcus megdermed mozdulat közben. 

Még mindig csodálkozom az állandóan fejlődő erején. 

- Néhány maszkos férfi visszahúzott az épületbe, próbáltak bezárni az egyik cellába, és én… nem tudom… valahogy… összetörtem.

- Összetörted a cellát?

Bólint. 

- Nem tudom, hogyan, de most már csak egy halom fém, por és kő van ott.

Róla a megdermedt Marcusra tekintek. 

- Oké… - mondom halkan. 

- Aztán Zeke és én elmentünk, hogy megnézzük Uriaht és Carát, de Matthew bejött és mondott valamit arról, hogy mit csináltunk Christinával. Rájöttem, hogy egyáltalán nem láttuk Christinát, úgyhogy Marcus és David biztosan csináltak vele valamit, ugye? Tehát, visszamentem a laborba, és ott volt az egyik tartályban…

- Mi? – mondom hitetlenkedve.

- Ezt ígérték neki, Tobias. – Bólint. - … Azt ígérték neki, hogy géntisztává teszik. Ezért csinálta ezt az egészet, része akart lenni az új világnak. Nem tudott jobbat, azt hitte, helyesen cselekszik.

Behunyom a szemem egy pillanatra, próbálom felfogni a szavait. 

Christina géntiszta akart lenni.

Tönkretette az életünket, csak azért, hogy ő géntiszta legyen. 

Ez annyira önzőnek hangzik, de Tris hangjából úgy hallom, megbocsátott neki. 

Kinyitom a szemem, és ránézek. 

- Tudom. Ez sok… de még nem minden. Összetörtem a tartály üvegét, és kiszabadítottam őt. Úgy néz ki, jól van. Kicsit zavarodott… Azt hiszem, nem emlékszik semmire. Nem tudom, mit csináltak vele, de szinte biztos vagyok benne, hogy nem lett géntiszta. Nem hiszem, hogy ez lehetséges, vagy Marcus próbálta-e már egyáltalán. Vagy inkább létrehoz egy teljesen újat. 

A kezét még mindig feltartja Marcus megdermesztéséhez. 

Megrázom a fejem.

- És mi van Matthew-val?

Tris megvonja a vállát.

- Szereti őt. Követné a világ végére is, jóban-rosszban, nem számít.

Ezt meg tudom érteni, mert én is követném Trist a pokolba is. 

- Hol van Zeke?

Tris felsóhajt.

- Őt is megpróbálták bezárni egy cellába, de kiszabadítottam. Felküldtem Uriah-hoz és Carához. Vagyis, nem is kellett igazán küldenem, hanem elrohant. – Egy kis mosoly jelenik meg az arcán. – Alig mondtam ki Uriah nevét, már rohant is. Magával vitte Christinát is. Kiviszi őket az épületből.

- Tris.

- Igen?

- Ki kell olvasztanod őt.

Marcusra néz, majd rám.

- Miért?

- Be kell fejeznem, amit elkezdtem. 

Bólint.

- Ez volt az, amit el akartam neked mondani. Amiért nem fejezheted be, amit elkezdtél. Emlékszel, hogy Uriah nyomtatott valamit a laborban? Az olyasvalami, amit tudnod kell. 

Bámulok rá, nem tudom, akarok-e további meglepetéseket. 

- Marcus és én… - sóhajtja -, mi… össze vagyunk kapcsolva. 

Pislogok.

Nem értem.

- Nem ölheted meg. Ha ő meghal, akkor én is. 

A világ megáll velem egy percre. 

- … Tessék?

Bólint.

- Valami kutatás volt… arról, hogy hogyan hoztak vissza, és… hogy Marcus vészmegoldásként használt engem.

Ennek van értelme.

Marcus tudta, hogy ha egyszer visszakapom Trist, nem fogom hagyni, hogy újra elvegyék. Tehát egy részét magának alkotta meg, így nem tudom megölni, vagy elveszítem Trist. 

- Blöfföl…

Tris felhúzza a szemöldökét.

- Vállalnád a kockázatot?

Igaza van. Basszus.

Erről hablatyolt Marcus.

Hát persze.

A rohadék. 

- Olvaszd ki. – A hangom sötét, halálos.

Tris nem kérdez többet, csak leengedi a kezét, és leszáll rólam. 

Marcus felém rohan, és mielőtt megmozdulhatnék, már rajtam van, és a torkomat szorítja. A könyökével az arcomba vág, ettől elkezd folyni a vér a számból. Az arcába köpök, így meghátrál.

Kihasználom a pillanatnyi figyelmetlenségét. 

Megütöm a fegyverem markolatával, ettől felnyög. 

Újból megütöm vele, ő pedig elterül a füvön.

Tudom, hogy most meg kellene állnom, sikerült cselekvésképtelenné tenni. 

Abba kellene hagynom, de képtelen vagyok rá.

Újra és újra megütöm, amíg teljesen mozdulatlanná nem válik.

Néhány másodperc múlva, ő a füvön remeg, és pedig felállok.

Nem ölhetem meg, nem vállalom a kockázatot. Nem tehetem meg, de ha eszméletlen, az ugyanolyan jó. 

- Ne aggódj, Apa! A te érdekedben teszem – motyogom, aztán halántékon vágom a pisztoly markolatával. Elájul.






15 megjegyzés:

  1. Szia Bia!
    Jézusom!!! Ez nagyon szuper volt, köszönöm. Az a szemét végre megkapta amit érdemelt :). Alig várom a folytatást, remélem minden helyre jön a végére. Csak így tovább.
    Köszi újra, Rita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Még mindig Mártié az elismerés, én csak a közvetítő szerepét töltöm be. De nagyon örülök neki, hogy ilyen sikeres ez a fordítás :)

      Törlés
    2. Szia! Igen, Marcus nagy örömömre megkapta a beígért seggberúgást. Köszi, hogy írtál!
      Biának pedig köszönöm a közvetítést,eés a sok segítséget!
      Puszi

      Törlés
    3. Bocsi! Ezer köszönet Márti a fordításért és Bia a közvetítésért! De annyira megörültem, hogy Marcus végre megkapta Négyestől, amit érdemelt, hogy elnéztem. Csak így tovább. Kérek még :) függő lettem :)

      Törlés
  2. Ez is szuper volt, és nagyon izgalmas! Mindig mondom egyszer mindenki visszakapja a rosszat, amit más ellen tett (lehet évtizedek múlva, de akkor is). Ugye Márti folytatod majd? Köszönöm: Sicu555

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek veled!
      Még gondolkodom rajta, úgyhogy előre nem mondok semmit.
      Köszi, hogy írtál! Puszi

      Törlés
  3. Ezek a ficik olyanok, mint a drogok, esküszöm...
    Ez annyira jó volt! *-* És amikor Tobias elgondolkozott azon, hogy lehet, hogy apa lesz, úristeeen <4 az ofőm kicsit sem nézhetett hülyének, amikor csak vigyorogtam, miközben olvasok :D (kiránduláson voltunk, és vártunk a bowling pályára). Köszi, Márti a fordítást! <4 :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Végre valaki érti a ficik lényegét! Komoly függőséget okoznak. Olyannyira, hogy egyszer azon kapod magad, hogy már hajnali 4 és másfél órája olvasol, mert csak még egy fejezet... *true story*

      Törlés
    2. Örülök, hogy tetszett.. Úgy látszik, dealer lettem (Biával együtt) :)
      Remélem, a kirándulás jól sikerült. Köszi, hogy írtál! Puszi

      Törlés
    3. Ja, nemcsak a ficik okoznak függőséget, hanem maga a könyv is. Már negyedszer olvasom a sorozatot. Most éppen a Hűségesnél tartok. Aztán 1-2 hónap múlva kezdem elölről. XD

      Törlés
    4. Bia, nem is tudom honnan ismerős ez a hajnali 4-kor még egy fejezet sztori... :D
      Én is tervezem újraolvasni a trilógiát az őszi szünetben (bár akkor inkább a kötelezőt kéne olvasnom, de nem baj... :D)

      Törlés
    5. Megértelek, a Beavatott filmekkel is így vagyok és a könyvek újraolvasása is sok örömet okoz, amikor olyan apró részleteket fedezek fel, amik elsö olvasásra nem tűntek fel! :)))) Sicu555
      (Bocs a helyesírásért, a hosszú "ö" betű elromlott a klavin!)

      Törlés
    6. Előtte aludtam, csak felébredtem... Aztán mondom csak egy fejezetet elolvasok. Abból 10 lett... És ez elég rendszeres. Az mindenképp, ha jön e-mail, hogy van valami friss, akkor azonnal olvasnom kell.
      Én is mikor újraolvasom a könyveket (ha meglesz a másik két gyűjtői, akkor lesz a 4. olvasásom ha jól számolom), és mindig van valami új benne, amire eddig nem figyeltem fel. Mint A hűségesnél... Legutóbb találtam egy mondatot, amin bőgtem egy órát x''D

      Törlés
  4. Pfuu....lemaradtam,nem láttam,hogy van olvasnivaló.Nagyon tetszik ez a történet,csak kár,hogy vége kezd lenni.Akció,fordulat,romantika,vicc,ez mind egy tökéletes film alkotóelemei.Nagyon jól kigondolt történet,én imádtam.Köszi Márti a fordítást.
    Hát én amikor megtaláltam ezt a blogot,akkor már a jövő kezdete 15.-dik fejezete körül lehetett.Én neki is fogtam,gondolván,egy éjszaka alatt ki tudom olvasni,ki gondolta,hogy ilyen hosszúak a részek.Neki is fogtam,imádtam,majd rá kellett jöjjek,hogy hajnali fél 5.Nem birta a szemem,a betük összementek.Szóval Bia,ezt teszi velem a Jövő kezdete.XD köszi,hogy írod.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen fordítom, és örülök, hogy tetszik. Igen, sajna nemsokára vége. De a Jövő kezdetét még egy kicsit élvezhetetjük, hála Biának. (meg lehet, hogy majd mást is) Köszi, hogy írtál! Puszi

      Törlés