Fanfic fordítás: Feltámadás A befejezés - 17. fejezet


FIGYELEM! CSAK AZOK OLVASSÁK EL, AKIK OLVASTÁK A HŰSÉGEST!
Ez már a folytatás, ha még nem olvastad az elsőt, ITT megteheted!



Be is futott hozzátok a Feltámadás újabb, 17. fejezete! Ismét izgalmak elé nézünk, hiszen Marcus nem nyugszik, és szövögeti tovább aljas terveit, miközben minden eszközt megragad céljai eléréséért.

Köszönjük Mártinak a fordítást! Jó olvasást! És jó lenne, ha véleményt is hagynátok, mindkettőnknek sokat jelentene.

Az eredeti történetet ITT találjátok!
 


17. fejezet



MARCUS



- Mi a briliáns terved most, Marcus?

Evelyn előttem térdel, és remeg a hangja, ahogy beszél.

A szeme tele van könnyel, és a gyengesége annyira nyilvánvaló, hogy az már gusztustalan.

- Evelyn, lehiggadnál, kérlek? Még semmi sincs veszve; csak ki kell találnunk egy másik megközelítést – mondom, de beszéd közben kerülöm a tekintetét.

Evelyn szánalmas.

Az volt a célja Tris eltávolításával, hogy közelebb kerüljön a fiához, és most Tobias legalább annyira gyűlöli, mint engem.

Ez a legkellemetlenebb módon teszi tönkre.

Jobbá kell válnia, mint amilyen most.

Összpontosítania kell.

- Hagytad, hogy hatalmat gyakoroljon feletted. Ő egy gyerek, kezeld is úgy.

Megnyomom a házitelefon gombját, és Davidet hívom.

Pár perc múlva belép a szobába, és vár az utasításomra.

- Meg kell tenned nekem valamit, David. Ide kell hoznod Tobiast nekem.

David zavartan néz hol rám, hol Evelynre.

Ráemelem a tekintetemet.

- Nos? Miért állsz itt még mindig?

- Én csak… Azt hittem, először Uriah kioldóját használjuk…

- Mindent a maga idejében, David. Jelen pillanatban, azt kell tenned, amit mondtam.

David úgy néz, mintha tiltakozni akarna, de aztán mégsem teszi.

- Hova vigyem, ha idehoztam?

Az előttem levő asztalra támaszkodom, a mahagónifát vizsgálva.

- Vidd a félelemutazás szobába.

David gyorsan bólint, aztán elhagyja a szobát.

Evelyn hozzám fordul.

- Mit akarsz vele tenni? Istenem, miért nem hagyjuk békén? Így soha nem fog minket szeretni…

- Ó, Evelyn! Ez nem a szeretetről vagy a fantázia családodról szól. Ez sokkal több annál. Túl kell lépned ezen az elképzelésen, ha hasznos akarsz lenni.

Ránézek, és látom, hogy remegni kezd az ajka.

- Azt mondtad, hogy segítesz nekem. De nem tettél semmit, csak tönkretetted a kapcsolatomat Tobiasszal.

- Evelyn, én nem tettem tönkre semmit. Megtetted azt te magad azzal, hogy nekem dolgozol. Tényleg azt gondoltad, hogy meg fogja ezt neked bocsátani?

Bámul rám, én pedig látom, ahogy elönti a düh.

- Közös célunk van – köpi ki a szavakat. – Miért én vagyok az, aki a rövidebbet húzza?

Bámulok rá egy pillanatig, mielőtt megszólalok.

- Adj egy kis időt, Evelyn. Nemsokára nem fog számítani Tobiasnak, hogy mit csináltál az elmúlt pár hétben, mert nem fog rá emlékezni. Vagy legalábbis, teljesen máshogyan fog rá emlékezni, mint ahogyan történt.

Evelyn lassan megrázza a fejét.

- Miről beszélsz?

- Nincs szükséged a szeretetére, Evelyn. Csak a bizalmára.

Kihúzom az asztalfiókot, és néhány fényképet szórok az asztalra. Szétterítem, Evelyn szeme pedig elkerekedik.

Fényképek Tobiasról és Trisről.

Mindig együtt.

Mint egy szilárd erődítmény.

Ezen változtatni fogok.

- Mit fogsz tenni? – suttogja Evelyn, miközben a tekintete a képeket fürkészi.

Felemelem az egyik képet, aztán félbetépem, és a Tobiast ábrázoló felét az asztal jobb oldalára, a Trist ábrázoló felét a bal oldalára teszem.

- Szét fogom őket szakítani – mondom, az ajkam vigyorra húzódik.

Továbbra is a képeket bámulja, aztán hátradől a székben.

- Mi az a félelemutazás szoba?

- Tudod, hogy a Bátrak hogyan segítenek a felavatottaknak szembenézni a félelmeikkel?

Evelyn bámul rám egy ideig, aztán lassan bólint.

- Az elképzelés ugyanaz, de az én félelemutazás szobám nem csak félelmeket gerjeszt. Hanem még sok minden mást is.

- Nem értem. Kínozni akarod?

- Nem, Evelyn, nem fogom kínozni.

Kicsit megkönnyebbül.

- Csak megváltoztatom a gondolkodását néhány dologról. Nem aggódj, Evelyn. Segítek neked. Minden a te kedvedért lesz. Nem fog rá emlékezni, hogy elhagytad.

Lassan megrázza a fejét.

- Meg tudod tenni?

Mosolygok.

- Ó, Evelyn, én bármit meg tudok tenni, amit akarok. Most, ha megbocsátasz, drágám. Kell tennem egy újabb kis bejelentést. – Megérintem finoman az állát.

Összerezzen az érintésemtől, és megborzong a „drágám” szótól, ez pedig elégedettséggel tölt el.

Szeretem látni a feszengését.

Lassan feláll, aztán az ajtóhoz megy.

Az ajtóból visszanéz rám, de csak egy pillanatra, aztán hallom a cipősarka kopogását a folyosón.

Várok néhány pillanatot, aztán lenyomom a hívó gombját az asztalon.

- Hozd be, kérlek – mondom, aztán hallom a vevő jelzését, hogy hallották az üzenetemet.

Egy pillanattal később, az egyik emberem berángatja Dr. Max Montgomery-t a szobába.

Néhány órája küldtem el érte Davidet, de nem döntöttem el, hogy mit teszek vele, egész eddig.

Meg kell leckéztetnem Tris Priort, és habár az előző bejelentésem nem érte el a célját, ezt majd igen.

A kezei össze vannak kötözve a háta mögött, a szája le van ragasztva, de így is látom a félelmet a szemében.

Figyelem, ahogy az emberem a szoba közepére rángatja, aztán egy kézmozdulattal elküldöm.

Nézem Dr. Montgomeryt egy pillanatig, dac jelenik meg néha a szemében.

Lassan hozzá sétálok, a szoba közepére húzom, és bekapcsolom a tabletemet.

Először recseg, aztán elkezdi a felvételt.

Az asztalomhoz megyek, kiveszem a pisztolyt a fiókból, aztán megkerülve visszamegyek a tablethez.

A kamerába nézek, a pisztollyal egyenesen Max halántékára célzok.

- Tik-tak, Tris. Tik-tak – mondom, aztán meghúzom a ravaszt.

Max a földre zuhan, én pedig továbbra is a kamerába nézek.

- Ez csak rosszabb lesz.

Aztán kikapcsolom.


 
TRIS


Ébren fekszem Tobias mellett Caleb vendégszobájában.

Tobias megígérte, hogy amint ennek vége lesz, keresünk saját lakást.

Nem tehetek róla, de csodálkoznék rajta, ha valaha is tényleg vége lenne.

Késő van.

Aludnom kéne.

Mindenki más alszik, de én nem tudok.

Kattog az agyam.

Ezen a ponton, nem látok esélyt arra, hogy megszabaduljunk Marcustól, és ha Matthew elmélete nem működik, nem tudom, hogyan tudjuk megszüntetni a kapcsolatot.

Oldalra fordulok, hogy lássam Tobiast.

Ritmusosan emelkedik és süllyed a mellkasa, a karjával pedig takarja a szemét. Ilyen testhelyzetben alszik, amióta csak ismerem.

Tobias.

Szilárd, valóságos, és az enyém.

Még mindig hihetetlen nekem, habár a gyűrű az ujjamon a bizonyíték.

Egy kis pattogás hallatszik a nappaliból, és pedig felegyenesedem az ágyban.

Nem.

Aztán megint hallom a halk, recsegő hangot.

A Tablet.

Marcus.

Ne. Ne megint.

Ne.

Felrázom Tobiast, és csak pár pillanatba telik neki, hogy felismerje a recsegő hangot. Az arckifejezése elárulja, hogy nem várt ilyen hamar újabb bejelentést.

A nappaliba megyünk, Cara és Caleb már ott vannak, a tabletet bámulva.

Csatlakozunk hozzájuk, a szívem olyan gyorsan ver, hogy alig hallok.

Először nem látok semmit, aztán a tekintetem megakad valamin, amitől a szívem majdnem megáll.

- Ne… - suttogom halkan, és hallom Cara nyöszörgését, ahogy Caleb mellkasába temeti az arcát.

Marcus a kamerába bámul.

Olyan, mintha egyenesen a szemembe akarna nézni, és arra késztet, hogy ne nézzek félre.

Nem tudok.

Látnom kell.

Ez az üzenet nekem szól.

Tudom.

- Tik-tak, Tris. Tik-tak.

A Marcus kezében levő pisztoly Dr. Max halántékához nyomódik, és elsül, mielőtt még pisloghatnék.

Dr. Max a földre csúszik, Tobias pedig megfogja és megszorítja a kezem.

Zsibbadtságot érzek.

Cara most már sír, nekem pedig nagy erőfeszítésbe kerül, hogy visszafogjam magam.

- Ez csak rosszabb lesz – mondja Marcus, a tekintete még mindig az enyémbe fúródik, aztán a tablet kikapcsol.

A képernyő fekete, a szobában pedig csak Cara sírását lehet hallani.

Nem tudom levenni a szemem a képernyőről.

Vissza akarom csinálni, azt akarom, hogy Max ott álljon mosolyogva, és azt mondja, hogy csak vicc volt, de tudom, hogy ez nem fog megtörténni.

Max meghalt.

Marcus megölte, és ez egyedül az én hibám.

- Nem értem! – mondja Cara a könnyein keresztül. – Miért!?

Tobias megszólal, és a hangja nyugodtnak tűnik, de észreveszem, hogy remeg a keze.

- Bizonyítani akar. Azokat az embereket bántja, akiket Tris ismer. Ezzel próbálja rávenni, hogy adja meg magát.

Úgy érzem, szédülök, és rosszul vagyok.

Ez az egész annyira rossz.

Lassan a kanapéhoz megyek és leülök.

Olyan a térdem, mint a kocsonya.

Tobias halkan beszélget Calebbel és Carával, de nem hallom.

Az agyam túltöltődött.

Hogy történt ez?

Mit kellene tennem?

Nem tudom, meddig hagyhatom, hogy ártatlan emberek haljanak meg miattam.

- Tris?

Felnézek, és látom, hogy Tobias aggódva néz rám.

- Mi van? – mondom, aztán megérintem a torkomat, mert alig ismerem fel a saját hangomat.

- Fel tudjuk venni a kapcsolatot valahogyan a NOVÁ-val?

NOVA.

Max.

Savannah szavai jutnak az eszembe, amiket az első találkozásunkkor mondott. „Max megtalált minket, amikor nyolc évesek voltunk. Olyan, mintha az apánk lenne”.

Gabe és Savannah.

Futólépésben megyek az ajtóhoz, nem törődve azzal, hogy Tobias melegítőjében és trikóban vagyok, és nincs rajtam cipő.

- Hé… Hová mész?

Hallom Tobias hangját, de nem tudok neki válaszolni most, vagy egyáltalán.

Csak el kell mennem a NOVÁ-hoz.

Meg kell magyaráznom.

Tennem kell valamit.

Keresni kezdem a kocsikulcsot, de fogalmam sincs, hogy Tobias hova tette.

- Tris, beszéljük meg. Hova mész?

- Én… - Megállok és felé fordulok. – Savannah és Gabe – Csak ennyit tudok kinyögni.

Lassan bólint.

- Mi van velük?

- Max… volt… - Behunyom a szemem.

Gyűlölni fognak.

Nem tudom megtenni.

Ez nem tisztességes.

- … Olyan volt nekik, mint az apjuk. Oda kell mennem és megnézni őket. Ha látták a tableten…

Tobias gyorsan bólint.

- Igen, rendben. Elviszlek, de… Először vehetnél fel cipőt.

Lenézek a lábamra.

Igen. A cipő praktikus lenne.

Visszamegyek a hálószobába, és felhúzok egy pár fekete teniszcipőt.

A szokásosnál tovább tart bekötni a cipőfűzőt.

Teljesen összetörtem.

Kiégtem.

Max ártatlan volt.

Olyan jó ember volt, és a vére most az én kezemhez tapad.

Visszasétálok a nappaliba, és látom, hogy Tobias az ajtóban áll kabátban, kezében a kulcsokkal.

Caleb halkan beszél hozzá, Cara pedig az ölében fekvő kezét bámulja.

Cara.

Ő állt a legközelebb Maxhez.

Szavakkal nem lehet leírni, milyen szörnyű érzés kerít a hatalmába.

- Cara, annyira sajnálom – mondom neki halkan.

Cara felnéz rám, aztán lassan megrázza a fejét.

- Megmondod Savannahnak és Gabe-nek, hogy mennyire sajnálom?

Lassan bólintok.

- Persze.

- Tris? – mondja halkan.

Bólintok.

- Tudom, Cara. Nem fogja megúszni. Ígérem

Tobias megfogja a kezem, és hagyom, hogy a kocsihoz vezessen.
 







SHAVANNA
 



- Gabe! Hagyd abba!

Alig tudom abbahagyni a sírást, hogy kinyögjem a szavakat, de ellenőrzés alatt kell tartanom őt, különben az egész NOVA épületet porig égeti.

- Gabe! – kiáltom újra, ahogy lángra kap a függöny.

A fürdőszobába futok, felkapom a vödröt, amit éppen az ilyen esetekben használunk, és megtöltöm vízzel.

Mire visszaérek a szobába, a tűz szinte az egész függönyt felemészti.

Odamegyek.

A tűzre loccsantom a vizet, ami gyorsan kialszik.

- Gabe, nem gyújthatsz így tüzet, mert megölsz bennünket! – mondom neki, és közben letörlöm a könnyeimet az öklömmel.

Gabe térdel, a kezét összekulcsolja a fején, mintha fel akarna robbanni.

Megértem.

Én is ugyanígy érzek.

Szó szerint.

- Gabe… - sóhajtom.

Alig érzem a saját fájdalmamat az övéhez képest.

Behunyom a szemem, és próbálom lenyugtatni a légzésemet.

Mintha forogna a világ.

Ez nem lehet igaz.

Max nem mehetett el.

Nélküle nekünk végünk.

Hirtelen még több pánikot érzek, amiből arra következtetek, hogy Miss Monica elmondta a többi oktatónak, hogy mi történt Maxszel.

A szobánkba küldött minket, hogy elkerüljük a kérdéseket és a pillantásokat, tehát el tudom kerülni, hogy érezzem mindenki fájdalmát.

A NOVA csak ma kapott tabletet.

Miss Monica éppen megmutatta nekünk, amikor bekapcsolt, és láttuk, ahogy Marcus Eaton lelövi Maxet.

Gabe és én az előcsarnokban szoktuk várni, hogy Max autója beforduljon a parkolóba.

Végül öt perc múlva rájöttem, hogy Max autója soha többé nem fog befordulni a NOVA parkolójába.

Kopognak a hálószoba ajtaján, ez eltereli a gondolataimat Maxről egy időre.

Feltételezem, hogy Miss Monica az.

Ő az egyetlen, aki most merne zavarni minket.

Fontolóra veszem, hogy nem nyitom ki, hadd álljon ott, majdcsak rájön, hogy nem akarunk látogatókat, de Gabe már lenyomta a kilincset, mire ezt végiggondolom.

Egy röpke pillanatig arra gondolok, hogy Max állhatna az ajtó előtt.

Max bejönne, azt mondaná, hogy fel a fejjel, és előállna egy egész tervvel, hogy mit kell csinálnunk.

Ő meg tudná nyugtatni és ellenőrizni Gabet.

Aztán eszembe jut, hogy Max soha többé nem jön ide, hogy segítsen nekünk.

A szívem fájdalmasan összeszorul.

Gabe ajtót nyit, és Négyessel és Trisszel állunk szemben.

Szinte azonnal átérzem a lelkiismeret-furdalásukat és a bánatukat.

Sajnálnak minket, én pedig nagyon erősen érzem.

Újra összeomlok.

A könnyeim elerednek, aztán térdre esem, és próbálok levegőt venni.

Gabe úgy bámul Négyesre és Trisre, mintha nem emlékezne rájuk.

- Monica engedett fel minket… én… Jöttem, amint megláttam… Én nem… Nem tudom, mit mondjak…

Tris beszél, de nem igazán hallom, mit mond, mert Gabe érzelmei szinte sikoltoznak.

Az elsöprő bánat keveredik a vonzalommal, vággyal és a szükséggel.

Ez veszélyes kombináció, és az egész Trisre irányul.

Szorosan behunyom a szemem.

- Gabe! Tényleg le kell nyugodnod, mert fel fogok robbanni!

Felém fordul, és megrázza a fejét.

- Sajnálom… Nem tudom, hogyan tudnám elmulasztani – mondja halkan.

- Mit tehetek?

- Én nem… - Sántikálok, és a kezemet a hasamra szorítom, és próbálok levegőhöz jutni.

Nem tudom.

Nem tudom, mit tehetne.

Nem hiszem, hogy tehetne valamit.

- Kitaláltuk, hogyan tudjuk megszüntetni a kapcsolatot. Meg fogjuk csinálni, aztán… aztán meg fog fizetni mindenért, Savannah. Ígérem. Nem fogja megúszni ezt. Nem fogja.

- Tris… - Ez Gabe hangja. Tris odakapja a tekintetét, én pedig érzem, ahogy erősödik a bűntudata, amikor ránéz.

Tris átvág a szobán hozzá, én pedig ott maradok Négyessel.

- Tris és én teljesen megértjük, ha visszakoztok, srácok. Nem hibáztatunk érte. Ez nem a ti harcotok, és sajnálom, hogy így alakult – mondja.

Lassan megrázom a fejem.

Egy részem akarja ezt.

Ha nem találkoztunk volna, ez nem történik meg.

Max még mindig itt lenne.

Aztán meghallom Max hangját, olyan tisztán, mintha mellettem állna.

„Ez a csata mindannyiunkké. Tudom, hogy nem értitek most, de ha segítetek Trisnek, az tényleg mindenkinek segít.”

Ezeket a szavakat mondta aznap, amikor Tris és Uriah először jött a NOVÁ-hoz.

A tény, hogy az agyam felidézte ezt, egy dolgot jelent nekem.

Nem hátrálhatunk ki.

Max azt akarja, hogy tegyük meg.

Megértette, mi az ára.

Tehát most, nekünk kell felfogni, hogy mibe kerül, és harcolni.

Maxért.

- Nem visszakozhatunk. Max azt akarná, hogy tegyük meg. Meg kell tennünk. Érte, most már. Ezért tanított minket évekig. Tudom. Gabe is tudja ezt. Itt leszünk, ha szükség lesz ránk, csak… legyen meg a temetés.

A temetés szónál elcsuklik a hangom.

Nem tudom elhinni, hogy részt kell vennem egy temetésen.

Maxén.

Négyes lassan bólint.

- Nagyon erős lány vagy, Savannah.

Felsóhajtok.

- Annak kell lennem… - mondom halkan, és Gabe felé fordítom a fejem.

Ő Tris vállán sír, és a szoba sarkában egy újabb tűz jelenik meg.

Lassan a vödör vízhez sétálok, és eloltom.






9 megjegyzés:

  1. MARCUS DÖGLÖDJÉL MEG MOST AZZONNAL!?!?!?! Annyira sajnálom Savannat meg egy picit Gabet is. Köszi a fordítást Márti!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A most azonnal is késő lenne!
      Én is sajnálom őket, de Gabe-t még mindig nem tudom szeretni.
      Szívesen, és köszi, hogy írtál! Puszi

      Törlés
  2. Marcust puszta kézzel tudnám én is megfolytani!!!! Mi lesz itt még?!te jó ég!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem készüljetek fel a legrosszabbra!!!
      Puszi

      Törlés
  3. Jajjjj Márti ne ijesztgesss....én nem fogok még egy hasonló sztorit túlélni mint az eredeti! 😛😃😭

    VálaszTörlés
  4. Nem akarlak ijesztgetni, de amikor először olvastam a sztorit, az egyik résznél elgondolkodtam, hogy ebből hogyan lesz happy-end.... De az lett!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az jó lesz, külön köszönöm, mert itt a való életünkben ez nem nagyon adatik meg.

      Törlés
  5. Eddig is tudtam, hogy Marcusnak sürgősen pszichiáterre lenne szüksége, Evelynnel együtt persze, de ez minden határon túlmegy.
    Nem sok jót jósolok ebből a félelem szobából. :(
    Annyira sajnálom Maxet, meg persze Savannah-t és Gabe-t is. De miért pont Max? Alig ismerték egymást. Az más kérdés, hogy Marcus ezzel jól beletalált.
    Köszi ismét, Márti! Puszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem nekik nem pszichiáter kell, hanem kényszerzubbony...
      Utálom, amikor ártatlan emberek szenvednek, ezért én is nagyon sajnálom Savannah-t és Gabe-t, és persze Maxet is.
      Szívesen, és én is köszi, hogy írtál! Puszi

      Törlés