Fanfic fordítás: Tetoválva - 1. fejezet

Kellemes ünnepet beavatottak!
Akartok olvasni? Igen? Akkor itt egy kis olvasnivaló, ahogy ígértem.
Egy hat fejezetes kis történet Négyes tetoválásairól, amiből most az ünnepekre három fejezetet meg is kaptok.
Remélem tetszeni fog, és jó olvasást! Holnap ugyanekkor ugyanitt a folytatással!



Inked - Tetoválva
1. fejezet



Az első átváltoztat.

Levetettem magam egy épület tetejéről, aztán majdnem összenyomott egy szekrény. Megöltem egy nőt, és harcoltam annak az embernek a tucatnyi másolatával, aki éveken keresztül rettegésben tartott.

Az egész csak a fejemben történt - egy szimuláció volt. De a félelmeim még sosem tűntek ilyen igazinak.
Csak négy akadállyal kerültem szembe a félelemszimulációm során. Mikor előjöttem a szobából, izzadtan és remegve, az emberek félelemmel néztek rám. Úgy tűnik, valamiféle Bátor tehetség lettem, amivel még egy új becenevet is kiérdemeltem. Úgy gondolják, szinte félelem nélküli vagyok. De én jobban tudom. Gyávaságból jöttem ide, egy kétségbeesett kísérletként, hogy megszabaduljak a brutális gyerekkoromtól. Nem tudtam, hogy az első dolog, amit itt tennem kell, hogy szembenézzek azzal, amit magam mögött hagytam.

Végigmegyek a szűk folyosón a Kút felé, és ez alkalommal kényszerítem magam, hogy lefelé nézzek. Hagyom, hogy a félelem keresztüláramoljon rajtam: fel a gyomromon át, ki a lélegzetemmel együtt, a pórusaimon, és az ujjbegyeimen.

Úgy teszek, mintha nem is létezne.

Abba kell hagynom, hogy visszafele tekintek, magamhoz kell szorítanom azt, ami előttem van. Fekete ruhát kell hordanom, és ki kell eresztenem a hangom, a büszkeséget, az erőszakot. Küzdenem kell, hogy a testem erős, az agyam halk legyen. Négyesnek… kell lennem.

Kinyitom az üvegajtót. A tetováló szalonban egy lélek sincs, de tele van színnel - a falakat rajzolt fekete hollók, zöld kígyók, vörös szemek, narancs lángok borítják. Megállok, és végigmérem a helyet; sosem voltam még ennyire kidíszített szobában.

- Üdv itt. Tetoválást szeretnél? - Odafordulok a mögöttem álló nőhöz. Legalább tíz évvel idősebb volt nálam, pár ősz csík vegyült rövid, sötét hajába. Kék hullámok egyszerű rajzolata futott fel az egyik karján.

- Igen, azt hiszem.

- Azt hiszed? - Megrázza a fejét. - Jobb, ha biztos vagy benne. Ezeket nem lehet lemosni.

Bólintok. - Biztos vagyok.

Rámvigyorog, és a felszereléshez lép. - Csoportváltó vagy, nem igaz? - kérdezi. - Fogadjunk, kitalálom, mit akarsz.

Felvonom a szemöldökömet.

- A Bátrak szimbólumát.

- Ennyire kiszámíthatóak vagyunk? - ráncolom a homlokom.

- Igen - nevet. - Tudom jól; nekem is van egy. Én a Műveltektől jöttem.

Végül mosolygok. Legalább kissé jobban tisztában van azzal, min megyek keresztül. Felém nyújtja a kezét.

- Tori vagyok.

Még mindig nem szoktam hozzá a kézfogáshoz. Ahogy az új nevem is idegen még.

- Négyes.

- Szóval te vagy az a beavatott, akinek csupán négy félelme van.

- Hallottál rólam? - Igyekeztem, hogy a hangom öntelten csengjen, Bátran. De mégis bizonytalan, alázatos… Szerencsétlen lett.

- Az egész csoport hallott rólad. Még ha ötletük sincs, ki is vagy. Vagy honnan jöttél.

Ledermedek. Ő tudja, hogy az Önfeláldozók közül származom… és ki az apám. Belenézek a sötét szemébe, amelyek kutakodóak, kíváncsiak. Nem hagyta teljesen maga mögött a Művelteket.

- Ott voltál a választási ünnepségen.

- Igen, ott - feleli, még mindig rám pillantva. - És… Négyes… Úgy tűnik, helyesen döntöttél. - A szavai egy pillanatig a levegőben lógnak. Aztán összecsapja a tenyerét, újra a dolgára koncentrál. - Nos, foglalj helyet. Hova szeretnéd? A legtöbben a vállukra kérik, de…

- Ne. A hátamra szeretném.

- Ott nem fogja látni senki sem - mosolyog.  - Hacsak nem veszed le a pólódat.

- Nem azért lesz, hogy mások lássák - csattanok fel.

- Rendben, megcsinálom neked - mondja. - De célozz rá! Legyen nagy. Legyél tőle Bátor.

Vonakodva veszem le a felsőmet. Tori felvázolja a Bátrak jelképét a gerincemen át a lapockacsontomig. A lángok körbeölelik a bordáimat, elérik a mellkasom, felkúsznak a nyakamon. A végük épp a gallérom fölé ér.

Belenézek a tükörbe, a tükörképem most egyáltalán nem ismerős, valami újjá változott. Az apám utálná. Elmosolyodom.

- Mehet.

Tori egy tubus fekete tintát helyez a gépbe.

- Sok-sok láng. Égni fog.

A tű zúgni kezd, összeszorítom a fogam.

- Ne aggódj - szólalok meg. - Hozzászoktam a fájdalomhoz.



folyt köv...


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése