És miről is szól a történet? Nagyban újraolvastam az első könyvet, ezúttal angolul, és kötélcsúszdás rész után támadt ez az ötletem Négyes gondolatairól. Tovább nem részletezem, olvassátok el!
Magasság
Zeke megint el akart rángatni a Hancock épülethez. Pedig tudja jól, hogy a világ minden kincséért sem fogok lecsúszni azon az átkozott kötélpályán. Tavaly sikerült elcsalnia, de amint megláttam a hatalmas épületet, sarkon fordultam, és faképnél hagytam az egész idióta bandát. Mit lehet azon élvezni, hogy egy kötélen száguldasz száz méter magasan?
Tudom jól, hogy már tervezik egy ideje Shaunával és pár Bátorral, hogy a beavatás részeként elviszik a Bátornak született újoncokat az épülethez. Zeke az előző évben röhögve mesélte, hogy a beavatottak mennyire be voltak rezelve. Ha egy született Bátor megrémül ebben a helyzetben, akkor én, aki csoportváltó voltam, és rettegek a magasban, hogy tudnám végigcsinálni?
Szerencsémre Zeke nem erősködött, hogy tartsak velük, így kicsit kiélvezhettem a szabadnapomat. Persze sok élvezet nem volt benne, hiszen az egyik újoncomat szemen szúrták. Hiába tudom, melyik társa tette, sokat nem tudok ellene tenni. Ez már csak egy ilyen csoport.
Hallottam, hogy Tris volt az, aki segíteni próbált Edwardnak. El se akarom képzelni, mit érezhet most. Nem lehetett szép látvány. Hiába tudom, hogy mennyire erős lány, ehhez nincs hozzászokva. Emlékszem, én mennyire rosszul voltam, miután az egyik csoportváltó társamnak felszakadt a homloka, és ömlött a sebből a vér. Az Önfeláldozók között ritkák a sérülések, a támadások meg főleg.
Az elsők között lépek az étkezőbe, és a vacsorámmal letelepedek a szokásos asztalunkhoz, ahol Zekével és Shaunával, olykor Laurennel szoktunk ülni. Mivel még csak kevesen jöttek vacsorázni, nincs nagy zajongás, mint általában, így kiélvezem a csendet, amíg tart.
Persze nem sokáig, hiszen ahogy lassan megtelnek az asztalok, úgy egyre több hang tölti be a helyiséget.
Már majdnem végzek a tányéromon lévő étellel, mikor egy nagyobb csoport lép be az étkezőbe. Rájuk pillantok, és a legjobb barátom vigyorával találom szembe magam. Úgy vonul be az ajtón, mint egy igazi hős, közben olyan idétlen vigyor ül a képén, mint egy tízévesnek. Mögötte belép a többi Bátor, aki a Hancock épületnél járt. Őket a beavatottak követik, sokuk arcán még mindig rettegés látszik.
Meglepődöm, mikor megpillantom közöttük az ismerős szőke hajkoronát. Ő is velük tartott? Nem akarom elhinni. A csoportváltókat nem szokás beleráncigálni ebbe az őrültségbe.
Látom, ahogy Tris egy pillanatra megáll az étkező közepén. Shauna int neki, miközben lehuppan velem szembe. Tris elmosolyodik, majd csatlakozik a társaihoz, akik pár asztallal arrébb ülnek, és csodálkozva merednek rá.
- Nem tudod, miből maradtál ki, Négyes - ül le Shauna mellé Zeke, a tányérján vagy öt hamburgerrel.
- Valahogy nem is érdekel.
Zeke csak a fejét rázza, miközben valami muskátlispitét emleget.
- Pedig ahogy Uriah sikítozott, már azért megérte ott lennem - nevet Shauna.
Nem tudom elképzelni Zeke öccsét, ahogy félelmében sikítozik.
- De ami a legjobb volt az egészben, hogy az én drága öcsém magával hozta a kis beavatottadat is.
Értetlenül nézek rá. - Micsoda?
- Jól hallottad. A kis Szerencsétlen is ott volt - vigyorog, ha lehetséges még szélesebben.
- Te nem láttad őt, Zeke - szól közben Shauna, majd rám pillant. - Ő volt az első, aki lecsúszott az újak közül.
Az első…
- Igen? - kérdem, bár tudom, hogy így van.
- Aha, és még csak nem is sikított. Olyan örömmel kiáltozott csúszás közben, hogy olyat még nem hallottam.
Nagyon a kedvére volt a dolog.
- Nem semmi egy csaj, az biztos. Bár kissé lökött, ha engem kérdezel - nagyot harap a hamburgerébe Zeke. Shauna a karjába bokszol.
- Ugyan! Azért, mert több bátorság szorult belé, mint a testvéredbe, még nem kell lököttnek hívnod.
- Akkor is különös.
- Szerintem meg inkább lenyűgöző.
Figyelmen kívül hagyom a barátaimat, és a másik asztal felé tekintek. Tris ott ül Christina, Will és Al mellett, de láthatóan nem figyel rájuk. Olyan az arckifejezése, mint aki máshol jár gondolatban.
Ahogy jobban megnézem, látom, hogy az arca kipirult, a szeme pedig ragyog, már-már szikrázik. A haja kócos, és ha sokáig nézem, magam előtt látom, ahogy az élénk szél belekap a szőke tincsekbe. Az ajka mosolyra húzódik, ahogy maga elé mered.
Elképesztő, ahogy egy ilyen rémisztő kaland képes ennyire felvillanyozni őt. Olyan, mintha az a Tris, akit a reggelinél láttam, és ez teljesen más személy lenne.
El kell ismernem, lenyűgöz.
VÉGE
Juj, ez nagyon jó lett! Remélem még többet hozol majd nekünk a saját írásaid közül. :)
VálaszTörlésKöszi Sweet! Amint írtam még valamit, azt is hozom :)
Törlés