Versenyfelhívás


Kedves Alkotni vágyó írópalánták!


Most, hogy vége a sulinak, itt a nyár, úgy gondoltam bevonlak titeket is az oldal életébe, méghozzá kreatív módon. Így meghirdetem az első Fanfiction versenyt az oldalon!

Szereted a sorozatot, olvasol fanfictionöket is, írni is szoktál, vagy ha mégsem, de kipróbálnád magad egy kis versenyben? Akkor ezt a megmérettetést neked találták ki!

Nincs más dolgod, mint elolvasni a feltételeket, kiválasztani legalább két kulcsszót az alábbiakból, amiket belevonsz majd a történetebe, írni egy jó sztorit a megadott határidőig, amit elküldesz a feltüntetett elérhetőségre, hogy aztán izgatottan várd a többiek munkáit és az olvasók véleményét.


Kulcsszavak:
csokitorta, gyerekfelvigyázás, mikrofon, szimuláció, barlang, szérum, kerítés, tó, kutya, szürke, ketrec, Elfajzott, gyertya, tornádó, kard, piercing, szívecskés alsónadrág, sikoltás, rózsa, komisz mosoly, selyem, ujjlenyomat, sírkő, medve, olló, doboz, dögös, kulcslyuk, tábortűz, kígyó, sötétség, tolvaj, golyó, hullócsillag, köpeny, láz, remény, muskátlispite.

Feltételek:
- Mindenképpen novellákat várunk, aminek megvan a lezárása is, nem kiált folytatás után.
- A dokumentumot doc vagy docx formátumba mentsétek.
- Bármelyik szereplőt bevonhatjátok a történetbe, aki már alapból szerepel a könyvekben, viszont saját szereplőket hanyagoljuk, maximum mellékszerepben tűnhetnek fel.
- Nincs kikötés, hogy milyen jellegű novellát írhattok, így lehet vidám és szomorú, könnyed és durvább is. Ezt rátok bízom.
- Ne küldjetek be 18-as, felnőtt tartalmú műveket, ez a verseny nem azokról szól.
- A történet minimum 800, maximum 5000 szó legyen! Maximum bármennyi lehet, amíg egyfejezetes a dolog.
- Mindenki csak 1 novellával pályázhat!

Aminek szerepelnie kell a beküldött dokumentum elején:
- A művetek címe!
- A teljes neved, ez nem fog felkerülni az oldalra a verseny ideje alatt.
- Ha szeretnél, adhatsz meg írói nevet, akkor az fog kikerülni a műved mellé az eredményhirdetéskor.
- Jelöld meg, hogy melyik kulcsszavakat választottad.
- A korhatárt sem felejtsd el megjelölni.

Határidő: Július 15.

A műveiteket ide küldjétek: hotarubia@gmail.com

Megkérek mindenkit, hogy mielőtt elküldeni az elkészült művét, nézesse át egy jó helyesírású ismerőssel.

A művekre való szavazásról majd a publikálás kezdetén adok részletes infót. A nyertesek száma függni fog a beérkező művek számától, és a véleményektől, szavazástól.
Előre leszögezem, hogy a nyertes valami kis apróságra számítson, mivel még nem nyertem a lottón, de egy kis csekélységet biztosítani tudok a legsikeresebb írónak.

Bármilyen további kérdésetek akadna, itt megjegyzésben tegyétek fel.

Jó alkotást kívánok!


21 megjegyzés:

  1. Szia nekem az lenne hogy a beavatott idejében kell írni vagy lehet a mostani időben is írni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Lehet mai időben is, szóval simán mehetnek az alternatív univerzumos sztorik.

      Törlés
  2. több kulcsszót szabad használni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Használhattok többet is, de minimum 2 kell. Azért az összeset ne használjátok fel :D

      Törlés
  3. Reklamálnék... A MUSKÁTLISPITE nincsen a kulcsszavak között. : (

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oké, beleírom! Első gondolatom volt, csak mondom hátha a többség nem lájkolná az ötletet. Ezek szerint mégis... xDD

      Törlés
    2. Én teljes mértékben támogatom, mert szerintem egy nagyon jópofa szó. De azt hiszem, hogyha angolról rendesen fordítanák le, akkor valami tök más jönne ki. : /
      (Uriah Forever) xDD

      Törlés
    3. Úgy árvácskatorta lenne, úgyhogy a muskátlispite még mindig jobb :D

      Törlés
  4. Sziasztok! Az baj ha az egész történetben csak 2 saját karakter van, de az egyik a főszereplő?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Itt most az lenne a lényeg, hogy az eredeti szereplőket használd, de ha ezt megírod, versenyen kívül szívesen elolvasom és posztolom is.

      Törlés
  5. Sziasztok!
    Azt szeretném megkérdezni, hogy ketten egy novellát lehet írni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, viszont ha nyertek, csak ugyanannyi nyereményt kaptok, mintha egy emberként indultatok volna.

      Törlés
  6. nem tudom betenni e-mailba szöveges dokumentumot tudsz segíteni?

    VálaszTörlés
  7. szia azt szeretném kérdezni, hogy lehet e a novella közben szemszöget váltani?(úgy mint te a jövő kezdetében)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Én fejezet közben nem szoktam, de mások szoktak, úgyhogy csak nyugodtan :)

      Törlés
  8. Bia, én keveslem a max. szóhasználatot... Nem lehetne egy picit kiterjeszteni?

    VálaszTörlés
  9. Hello! Remélem még elfogadjátok, ha holnap adom be a történetem, mert még holnap át kell néznem a helyesírást! Bocsánat, hogy ilyen későre halasztottam, de nem volt időm rá. :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Semmi gond, csak nyugodtan nézd át, és küld, amint kész leszel. :)

      Törlés
  10. Üdv! Érdeklődni szeretnék, hogy körülbelül mikorra várhatók a verseny eredményei?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Remélhetőleg most már hamarosan fel tudom őket rakni. Még néhány nap türelmet kérek, amíg túl leszek a ZH-kon. Bocsi :(

      Törlés
    2. Köszi a választ! :) Semmi gond, megértem milyen mikor kevés időd van vagy sok a tanulnivaló és szerintem mindenki más is tudja milyen ez. x.x

      Törlés