Fanfic fordítás: Feltámadás - 6. fejezet



FIGYELEM! CSAK AZOK OLVASSÁK EL, AKIK OLVASTÁK A HŰSÉGEST!


Meg is érkezett a Feltámadás következő, 6. fejezete. Egyre több minden derül ki a szereplők közötti kapcsolatokról, illetve egyesek indítékairól. A következő fejezet egy hét múlva!
Köszönjük Mártinak a fordítást! Továbbra is örülünk minden véleménynek.
Jó olvasást hozzá!

Az eredeti történetet Itt találjátok!



6. fejezet



TOBIAS


Majdnem három órával később mindenki megnyugszik valamennyire. Matthew a sarokban van Christinával. A szorosan öleli, mintha attól félne, hogy valaki bántani akarja. Vagy attól, hogy én bántom megint. A nyakán levő zúzódás őrzi a kezem nyomát.

Nem néz rám, és én sem nézek rá.

Cara a konyhában van, teát készít. Tris a kanapén ül, a lábát maga alá húzza, csak néz maga elé, fejében millió gondolat kavaroghat. Oldalra simítja a haját, és elkezdi tekergetni, aztán félúton megáll, mintha nem emlékezne, mit csinált.

Cara mindenkinek hoz egy csésze teát, majd leül törökülésben a szoba közepén. Kopognak az ajtón, mindenki felugrik. Egy pillanatra Carára bámulok. Ki jöhet ilyenkor? Vár valakit? Most? A világ többi része él és mozog ilyenkor, amikor mi be vagyunk zárva ebbe a lakásnak nevezett pokolba?

Lassan felállok, hogy ajtót nyissak. A lábaim mintha kocsonyából lennének. Nem igazán vagyok felkészülve erre a helyzetre. Eltolom a reteszt, és ajtót nyitok. Caleb áll előttem. Évek óta nem láttam. Mert annyira emlékeztetett Trisre. De Tris itt van a nappalimban, úgyhogy ez már nem érdekel.

Egy percig nem szól egy szót sem, aztán összekulcsolja a kezeit.

- Látni akarom a húgom.

Mielőtt bármit mondhatnék, Tris eltol az útból és odarohan hozzá. Olyan szorosan öleli át a nyakát, hogy attól tartok, megfojtja. Nem ezt a reakciót vártam tőle. Aztán belegondolok, hogy mennyire ostoba vagyok, és ennél fontosabb dolgok miatt kellene aggódnom.

- Caleb – suttogja.

- Beatrice. – Ő is átöleli. – Jól vagy? – kérdezi. – Hogy érzed magad? Sajnálom, hogy nem voltam ott. Veled kellett volna maradnom. Akartam, de… - körbenéz a szobában, tekintete megállapodik Christinán -, úgy gondoltam, jobb így.

Még mindig átölelve tartja, nem foglalkozik a szavaival. Kíváncsi lennék, mit mondhatott Calebnek Christina, ami miatt otthagyta a labort és az újjászületett húgát.

Tris eltolja magától.

- Annyira hasonlítasz apára – mondja büszke mosollyal. – Felnőttél.

Caleb újra átöleli, mintha nem hinné el, hogy Tris tényleg itt van, és ő mondja neki ezeket. A pokolba, még én sem nagyon hiszem el.

Szélesebbre tárom az ajtót.

- Gyere be, Caleb.

Tris megfogja a kezét, és együtt sétálnak be. A kanapéhoz mennek, és Tris olyan közel ülnek, hogy azt gondolom, elvesznek egymás társaságában. Caleb úgy néz rá, mintha ő lenne az egyetlen dolog a világon. És tudatosul bennem, hogy ez így is van. Tris nélkül nem maradt senki, aki emlékeztette volna, ki volt azelőtt, hogy hibát követett el.

- Tris, most, hogy itt vagy, el kell mondanom, hogy… - Szünetet tart, úgy tűnik, mintha próbálná eltervezni, hogy mit fog mondani, de elfelejti a szavakat. – Megmentettél. És én ezt… soha… nem tudom meghálálni. Azok után, amiket veled tettem, te mégis megmentettél és megbocsátottál és…

Tris ránéz és megrázza a fejét.

- Caleb. A bátyám vagy – suttogja. – Végülis, csak ez számít. Nekem volt esélyem a túlélésre. Neked nem.

Ez a mindent elsöprő megbocsátás megdöbbent. Képes mindent megbocsátani Calebnek. Vajon nekem is megbocsátja, hogy továbbléptem? Rájövök, hogy mindig is bűntudatom lesz, mivel Matthewnak és Christinának eszébe jutott, hogy visszahozzák, én viszont nem is foglalkoztam a gondolattal. Miért nem gondolkodtam rajta? Miért nem próbáltam meg? Megelégedtem a gyásszal? Azt mondom magamnak, hogy azért, mert nem vagyok önző, mint Christina, de nem vagyok biztos benne, hogy ez igaz.

Matthew feláll, és minden szem rá szegeződik.

- Rájöttél, hogy mi a baja Trisnek? – kérdezem, próbálom leplezni a haragomat.

Matthew úgy néz ki, mintha meg akarna ütni, de aztán mégsem.

- Nincs semmi baja – mondja védekezően. – Úgy gondolom, hogy azért hányt, mert a teste… elkezdett működni. Mivel mesterségesen lett létrehozva, meg kell szoknia a járást, a beszédet, lélegzést… Túl sok mindent csinált túl gyorsan, és a teste nem volt erre felkészülve. – Ez logikus, azt hiszem. De mégsem tetszik. Ez mindig így lesz?

Cara felemeli a kezét. Furcsa szokása, mintha még mindig az iskolában lenne, bár soha nem várja meg, hogy kikérjék a véleményét.

- De… ez nem szokványos hányás volt. Ez… csak kosz volt… és… - Behunyja a szemét. Azt hittem, csak engem rázott meg Tris rosszulléte. De aztán rájövök, hogy Cara volt az, aki órákig takarította a hálószoba padlóját.

Matthew úgy bólint, mintha ez egyáltalán nem lenne szokatlan.

- Nos, igen. Hiszen néhány órája még csak az volt. A szervezete abból áll. Ki kell dolgoznia magából.

Tudom, hogy igaz, amit mond. Csak nem érzem így. Bár még csak nyolc órája jött vissza, én éveknek érzem, mintha megállt volna az idő.

- De ez nem magyarázza meg az üvegtörést – mondja Christina halkan. A hangja még mindig érdes és reszelős, és utálom, hogy ez megnyugtat.

- Nos – kezdi Matthew. – Ő az, aki mindig is volt. Elfajzott.

Senki nem mond semmit, mert nem értik. Jó okkal, hiszen nincs is értelme.

Matthew megköszörüli a torkát és folytatja.

- Tris azelőtt tudta befolyásolni a dolgokat, igaz? De csak a szimulációkban. Nos, úgy tűnik, Tris most mindig szimulációban van.

Mindnyájan Trisre nézünk, de ugyanolyan tanácstalannak tűnik, mint mi.

- Akkor valamilyen szuperereje van? – kérdezi Christina rekedten.

Matthew vigyorog.

- Igen, valami olyasmi. – Trisre pillant. - Ebben még nem vagyok biztos. Ez csak találgatás, mert nincs semmi bizonyítékom. – Megáll egy pillanatra. – Azt hiszem, Tris azért érzett fájdalmat, mert felhasználtuk a hamvait. Bárhol is volt a túlvilágon… egy része kiszakadt, és újjáalakult Tris. Egyik része a régi Tris, akit ismertünk, másik része pedig az, akit alkottunk.

Caleb összeráncolja a szemöldökét.

- Tehát akkor ő Tris… de… szuper Tris?

Matthew megrázza a fejét.

- Nem egészen. Ő csak… egy teljesen új Tris. Gondold csak át. A régi DNS mintája biztosan nem egyezik meg teljesen a mostanival.

Mindannyian felé fordulunk. Eddig azzal áltattuk magunkat, hogy ő a régi Tris. Vannak azonban dolgok vele kapcsolatban, ami… más lett. Nehéz megmagyarázni. Mint amikor sokáig bámulsz valamit, és elkezd megváltozni.

Christina boldognak tűnik, szinte eszelősnek. Mintha egész eddig ezt akarta volna. Mintha ez lett volna a célja. Azért hozták vissza Trist, mert Tris fogja vezetni felkelést az új Elfajzott sereggel. Rosszul érzem magam.

Tris olyan kicsinek tűnik most, ahogy öleli Calebet, a bátyját. Ő nem kérte ezt, és Christina most be akarja dobni a mély vízbe, ebbe az őrült felkelésbe. Ezt nem fogom hagyni.

Gyorsan felállok.

- Azt hiszem, későre jár.

Cara is feláll, bólint, ő is egyetért velem.

- Igen. Jól mondja. Hosszú nap volt. Pihennünk kell, aztán holnap újra találkozunk – bólint, mintha megerősítené, amit mondott.

Christina megköszörüli a torkát.

- Hm… ez nagyon jól hangzik, de szerintem Trisnek velünk kellene jönnie.

Összehúzom a szemöldököm. Ez az első alkalom, hogy ránézek a korábbi incidensünk óta.

- És miért? – kérdezem, és tudom, hogy a hangom talán megfélemlíti, de emiatt most nem aggódom.

Nem néz rám, miközben beszél.

- Érzelmileg kicsit ingatag vagy, Négyes. Ez nyilvánvaló. A zúzódásom a bizonyíték. Trisnek olyasvalakire van most szüksége, aki bármelyik pillanatban tud segíteni. Matthew-nak megvan a szakértelme és én vagyok a legjobb barátja. Ez az egyetlen lehetőség.

Caleb megköszörüli a torkát.

- Sajnálom, de… miért nem jöhet haza velem? A bátyja vagyok, sok mindent kell megbeszélnünk…

- Vagy itt maradhatna – vágok a szavába hirtelen -, ahol kényelmes neki, ahol aludt már pár órát, és gondoskodunk róla…

- Hogy aztán megpróbáld őt is megfojtani? – szakít félbe Christina.

Elindulok felé, de Cara a karomnál fogva visszatart.

Caleb szeme elkerekedik.

- Te meg akartad fojtani Christinát?

- Hé!- kiáltja el magát Cara. Mindenki megáll és ránéz. – Mindenki nyugodjon meg! Talán inkább meg kellene kérdeznünk Trist, hogy ő hova szeretne menni, és ne akarjunk helyette dönteni.

Bűnösnek érzem magam. Igaza van. Trishez fordulok.

Kérdőn néz vissza rám. Aztán körbenéz a szobában, tekintete egy pillanatra megállapodik minden jelenlevőn. Először Calebhez fordul.

- Caleb, nagyon örülök, hogy újra láthatlak, de nem hiszem, hogy sokat segítene, ha veled maradnék. Úgy érzem… - Megtorpan, az ajkába harap. – Úgy érzem, rengeteg érzelem vesz most körül. Próbálom feldolgozni. Te vagy a családom, de úgy érzem, ez túl sok most.

Christinához fordul, homlokát ráncolja.

- Christina. Nem tudom, mit érzek irántad jelen pillanatban.

- T-tessék? – kérdezi elnyílt szájjal.

- Szörnyű dolgot tettél, Christina.

Christinának tátva marad a szája.

- Miről beszélsz? Megmentettelek.

- Nem kellett engem megmenteni – rázza meg a fejét Tris.

Christina csak bámul rá. Tris végülis azt mondta neki, amit én is próbáltam vele végig megértetni. Önző volt, és békén kellett volna hagynia Trist. Christina összefonja a karjait maga előtt, elfordítja a fejét, és nem hagyja magát legyőzni.

- Ez sértés Matthew-ra nézve is, de nem akarom, hogy tovább bökdössenek és piszkáljanak.

Matthew csak megvonja a vállát, pedig biztosan csalódott amiatt, hogy nem tudja tovább vizsgálni a tesztalanyát. Végül Tris hozzám… és Carához fordul.

- Itt szeretnék maradni kettőtökkel. – Kicsit megáll, aztán főleg Carának beszél tovább. – Ha lehetséges.

- Persze, hogy lehetséges – válaszolom rögtön. Carának beletelik egy percbe, aztán ő is bólint. Tehát eldőlt. Tris itt marad velünk.



CHRISTINA


Megvárom, amíg Matthew-val beszállunk a kocsiba, aztán már szabadon tudok beszélni.

- Hát ez nem ment jól. Nagyon nem – mondom, Matthew pedig egyre erősebben markolja a kormányt. Mondhatom, mérges, és én is az vagyok.

- Nem azt mondtad, hogy megbízott benned? – kérdezi vádaskodó hangon.

- Így volt! – mondom védekezve. – Tris a legjobb barátom volt, ez biztos Négyes miatt van! – Csalódottság érződik a hangomban. – Kihasználja, hogy össze van zavarodva, és Tris mindig őt választja.

Visszagondolok arra, amikor rájöttem, hogy ő volt az, aki megölte Willt. Ó, hogy gyűlöltem. Folyton azon gondolkodtam, hogy tehetett volna valamit, mint ahogy azért is tett, hogy megmentse Négyest. Will csak egy halott volt az ő lángoló szerelmi történetében. Ez a gondolat könnyebbé tette, hogy gyűlöljem. És könnyebbé teszi, hogy megtegyem, amit Matthew-val elterveztünk.

Amikor a Hivatal újraindult, azt gondoltunk, hogy vége van, és a dolgok megváltoznak. Johanna Reyes átvette az irányítást, és mi, „génkárosodottak” újra el lettünk nyomva. Azt állította, hogy a belső békét akarja helyreállítani, és lehet, hogy néhány genetikailag tiszta elhitte a dumáját, de én nem. David viszont mindent megváltoztatott. Megígérte, hogy mindenki genetikailag tiszta lesz. Meg tud változtatni mindenkit, mindannyian egyenlők lehetünk, kezdve Matthewval és velem, ha segítünk neki visszahozni egy mártírt. Trist. Trisszel az oldalán Davidet követnék az emberek. Azért, mert az emberek hisznek Trisben.

Nem voltam őszinte mindenkivel, de azt tettem, amiről úgy gondoltam, a legjobb. A génkárosodottaknak. Mint én. Csakhogy Négyes az ujja köré csavarta, és így már soha nem fog mellénk állni. Négyes soha nem egyezne bele, mert Johannának dolgozik, és nem akarja, hogy Tris bármibe belekeveredjen.

- Találkoznunk kell Daviddel – mondom, megdörzsölve a zúzódásos nyakamat.

Matthew bólint.

- Igen. Nem tudom, hogyan tudjuk eltávolítani Négyest a közeléből. Olyan, mint egy harci kutya.

Megrázom a fejem. Szegény Cara, nem tudok neki segíteni. Nyilvánvaló, hogy nagyon bántotta, ahogy Négyes Trisre nézett, hiszen rá soha nem nézett így. Kíváncsi vagyok, Négyes mikor rúgja ki.

Előveszem a mobilomat és tárcsázom az 1-est. Az egyetlen gyorshívóm Davidé.

- David, itt Christina – mondom. – Van egy problémánk. Tobias Eatonnek hívják.



CARA


Mindenki elment alig egy órája. Akkor Tris azt kérte, hogy hadd beszéljen Négyessel négyszemközt. Ülök a kanapén, lábamat magam alá húzva bámulom a hálószoba ajtaját. Miről beszélgetnek? Beszélgetnek egyáltalán, vagy valami egészen mást csinálnak? Az ajtó végül kinyílik, és Négyes kijön. Fáradtnak látszik, de a szeme élénk. Megsajdul a szívem. Odajön a kanapéhoz, és leül mellém.

- Fáradt és aludni szeretne. De szerettem volna előbb megbeszélni veled, hogy hol aludhatna.

Zavartan pislogok. Ezen még nem gondolkoztam. Ha Tris itt marad, hol fog aludni? És Négyes és én hol fogunk aludni? Együtt?

- Aludhat az ágyban. Nem bánom – sóhajtom.

- Tényleg? – kérdezi hitetlenkedve.

Megvonom a vállam.

- Szüksége van rá, és ezt a legjobb, amit tehetek. Mi pedig megosztozunk a kanapén, talán nem lesz annyira kényelmetlen – vetem oda mellékesen, mintha olyan magától értetődő volna, hogy együtt alszunk. De nem magától értetődő, és én félek a válaszától.

- Cara… - kezdi, de félbeszakítom.

- Ne.

- Mit ne?

- Nem akarok kifogásokat. És ne süketelj. Csak bökd ki.

Felsóhajt.

- Sajnálom, hogy keresztül kellett menned ezen.

Felnézek rá, erre nem számítottam.

- Tényleg csodálatos vagy, és bár lehet, hogy azért, mert bűntudatod van amiatt, hogy részt vettél ebben és hazudtál, én mégis becsüllek.

Beharapom az ajkamat.

- De nem hiszem, hogy együtt kellene aludnunk ma éjjel – fejezi be.

Nagyot dobban a szívem. Szóval én aludjak a kanapén, miközben ő Tris mellett alszik? Hogy is van ez most?

Gyorsan megcáfolja az elméletemet.

- Trisszel sem fogok aludni. Szerintem mindannyiunknak időre van szüksége, hogy átgondoljuk a dolgokat.

Csak bámulok rá. Hogy mondhatja ezt? Éppen tegnap mondta nekem, hogy már túltette magát rajta, hogy szeret engem, és most meg azt mondja, hogy át kell gondolnia a dolgokat. Hogy hihettem, hogy engem választ Tris Prior helyett?

- Miért? – kérdezem a könnyeimet nyelve. – Mert visszatért? Minden, amink volt, amit együtt felépítettünk.... Mi volt? Csak időtöltés, amíg újra együtt lehetsz az egyetlen igaz szerelmeddel? Ez beteges, Tobias.

Összerezzen, mint mindig, amikor az igazi nevén szólítja valaki Trisen kívül. Forgatom a szemem. Nem bírom tovább. Tris olyan magasra állította a mércét, hogy az nem fair.

- Tedd… túl magad… ezen – sziszegem a fogaim között. – Tobias, Tobias, Tobias, To…

Keményen megragadja a karom, hogy megállítson. Sikerül neki.

- Ez fájt. Én megértelek, de neked is meg kell értened valamit. Nem Tris miatt kell átgondolnom az érzéseimet – mondja lassan. – Hanem azért, mert hazudtál nekem. Újra és újra, pedig többször is adtam lehetőséget, hogy elmondd az igazat, de nem tetted.

- Ez nem fair, Négyes! – Olyan a hangom, mint egy kétévesé, de nem bánom.

- De igen. Tudtam, hogy eltitkolsz előlem valamit. Nem vagyok hülye, Cara. Ismerlek. Tudom jól, hogy már azelőtt is mindent megtettél, hogy szabotálj kettőnket, mielőtt Tris itt lett volna.

- Miről beszélsz? – kérdezem, mert nem hiszem, hogy ilyent tettem volna, de tudatalatt talán mégis. Talán csak el akartam kerülni, hogy ez történjen. Az elkerülhetetlen fájdalmat, melyet Tris felbukkanása okoz. Mindent megadnék, hogy elmúljon ez a szorító érzés.

- Négy éve együtt vagyunk, és te most a gyerekekről akarsz beszélni? Tudod jól, hogy nem akarok gyereket, tudod, hogy számomra kizáró ok, és soha nem titkoltam előled.

Három hónapja vetettem fel először a gyerek-témát. Láttam egy anyukát és négyéves kisfiát a könyvtárban, és olyan feszítést éreztem a szívemben, mint soha előtte. Családot akarok, és ami ennél is fontosabb, Négyessel akarok családot alapítani. De ő egyértelműen megmondta, hogy nem akar gyerekeket. Nem akarja, hogy az ő családja is annyit szenvedjen, mint ő. Nincs gyerek. Soha. Az első randinkon játszottunk egy „Kizáró ok” nevű buta játékot. Mindketten mondtunk valamit, amit nem tud elviselni egy kapcsolatban, és ez ment oda-vissza. Az enyémek között volt, hogy „nem olvas”, vagy „túl sokat iszik”. Négyesé pedig ez volt: „gyereket akar”. Azt hittem, ezzel minden rendben, mert én sem akarok gyereket. De a dolgok megváltoztak. Az emberek változnak. Ez már négy éve volt.

Megrázom a fejem.

- Istenen, Négyes! Ez csak egy gondolat volt, amin minden ember elgondolkodik, aki szerelmes. Családot akar alapítani. Az isten szerelmére, azt hittem, talán megváltozott a véleményed. Tönkremegy a kapcsolatunk, mert ezen gondolkodom? Ez tisztességes? Ne tedd ezt. Ne próbálj olyat belemagyarázni, amiről szó sincs. Ez rólad szól, és arról, hogy nem tudod túltenni magad Tris Priorön.

Felsóhajt.

- Nem akarok veszekedni veled! Szeretlek, Cara! Tényleg. De igen, még mindig szeretem Trist! Ezt mindig is tudtad. Nem volt lehetőségem elbúcsúzni tőle, vagy megtudni, hogy mi lett volna velünk. Úgy érzem, kaptunk egy második esélyt. Tudom, hogy nem fair, hogy azt kérem, adj egy kis időt, Cara. De meg kell tennem. – Megtorpan, rám néz. – Talán túl sokat kérek.

Az alsó ajkam remegni kezd. Tényleg azt kéri tőlem, hogy várjak, amíg ő eldönti, mi lesz vele és Trisszel? Mindjárt elhányom magam.

A szívem mintha millió darabra tört volna, és egyre nehezebben kapok levegőt.

- Mi van vele? – kérdezem halkan.

- Mi? – Úgy néz rám, mintha nem értené a kérdést.

- Azt kérdeztem, hogy mit eszel rajta? A vékony lábait, a hosszú orrát vagy azt, ahogyan a nevedet mondja? Vagy azt, hogy olyan vakmerő, és előbb cselekszik, mint gondolkodik? Szereted azt az érzést, hogy bármelyik pillanatban elveszítheted? Túl stabil vagyok neked? Szeretnék megállapodni, szeretni akarlak, de Tris… Tris veszélyes és szórakoztató… Tris…

Félbeszakít.

- Hagyd ezt abba. Ha sértegeted, attól még nem lesz könnyebb.

Legszívesebben hozzávágnék valamit. Valami nagyot és keményet. De ugyanakkor sírni akarok, és könyörögni, hogy ne tegye ezt. Hogy megmutassam neki, hogy én vagyok az egyetlen. Én. Cara. És nem Tris. De nem tudom megtenni.

Sóhajtok, és a harag lassan kifolyik belőlem.

- Sajnálom – suttogom.

- Én is sajnálom – válaszolja. Lenyugszunk. – Csak adj egy kis időt, Cara. Ez minden kérésem.

Adjak neki időt, hogy beleszerethessen Trisbe. Behunyom a szemem. Ez túlságosan fáj. Veszíteni fogok.

- Oké – egyezem bele.

Átnyúl, a tarkómra teszi a kezét, és magához húz. Lehajol és megcsókolja a homlokomat. Csendben vagyunk egy pillanatig, aztán elenged.

- Tiéd a kanapé. Nekem kényelmes lesz a padlón is. – Felkel, eltűnik a hálószobában egy pillanatra, gondolom azért, hogy megmondja Trisnek, hogy itt alhat, és kihozza az takarókat.

Lefekszem a kanapéra, és azt kívánom, hogy bárcsak mindez ne történt volna meg.



Felébredek az éjszaka közepén, majdnem három óra van. Négyes a padlón alszik, egyik karjával eltakarja a szemét, mintha attól félne, hogy a napsütés felébreszti. Forgolódok a kanapén. Olyan valóságos volt az álmom. A szobaajtó felé pillantok. Résnyire nyitva van, de nem látok be, csak azt tudom, hogy Tris odabenn van, és ez bánt is, és meg is nyugtat. Leszállok a kanapéról és bemászok Négyes mellé a padlón megvetett ágyba. Hozzábújok, ahogy minden éjjel. Fejemet a vállára hajtom. Felém fordul, magához húz. Istenem. Szeretem őt. Elkezd mocorogni, aztán kinyitja a szemét.

- Cara… Mit csinálsz te itt? – suttogja.

- Én... – Az ajkamba harapok. Az egyik énem el akarja neki mondani, a másik pedig visszamenne a kanapéra. – Rémálmom volt és… veled akartam lenni.

Egy pillanatig hallgat, aztán közelebb húz magához. Talán úgy érzi, hogy tartozik nekem, azok után, hogy minden éjjel én vigasztaltam, amikor rémálma volt.

- Miről szólt? – kérdezi kíváncsian. Az egyik, amit szeretek a kapcsolatunkban az, hogy elsősorban barátok vagyunk. De nem tudom, hogy mi lenne, ha beszélnék a rémálmomról, mert nem is volt igazán rémálom. Egy kisfiúról álmodtam, Négyes hajával és szemével. Ez soha nem válhat valóra, ezt most jobban tudom, mint valaha. Ez okozta a rémálmot.

Vállat vonok.

- Nem fontos. Csak ölelj át, rendben? Csak egy kicsit.

Felsóhajt. Tudom, hogy nem szívesen teszi meg. De annyira szükségem van rá. Átölel, én pedig megkönnyebbülten sóhajtok.

- Cara?

- Hm? – válaszolom félálomban. A karjai biztonságában könnyen elalszom.

- Még mindig fontos vagy nekem. Ugye, tudod?

- Hm – motyogom, nagyon kimerült vagyok.

Megcsókolja a fejem búbját, és én elalszom, mielőtt tízig számolnék.


5 megjegyzés:

  1. Sziasztok!
    Köszönöm, hogy részem lehet ennek a fanfiction-nek az olvasásában. Külön köszönet, hogy ennyit dolgoztok vele. Nagyon tetszik :). Csak így tovább. Rita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Örülök, hogy tetszik! A folytatás szerintem még jobban fog. Én legalábbis nagyon szerettem fordítani. Úgyhogy várhatjátok a következő részt. Puszi Márti

      Törlés
  2. Én most haragszom Carára, Christinára, és Tobiasre >:( Nem értem Carat se... Itt féltékenykedik Trisre akit alig pár órája teremtettek újra de már félti a Tobiassel való kapcsolatát -.-" Kezd egy kicsit irritálni ( bocsánat a Cara fanoktól... már ha van ilyen :'D ) Tobias meg egyik percbe Trissel smárol meg elmondja neki,hogy mennyire hiányzott neki a másikba Caraval alszik a földön ... Amúgy szerintem Trisnek is ezt kellett volna tennie amikor megtámadták Peterék a beavatás alatt ... Este odafeküdni Tobias mellé xdd Tris is mondta volna,hogy rosszat álmodott :"D ozt kész. Christina meg mi a szöszt szövetkezik Davedel ?! O-o Pedig eddig tökre bírtam a csajt :/ Másik nagy kedvencem mikor Cara próbálja beoltani Trist xd " Azt kérdeztem, hogy mit eszel rajta? A vékony lábait, a hosszú orrát vagy azt, ahogyan a nevedet mondja? Hát én kérek elnézést,hogy vékony a lába :O meg ez a hosszú orr... bezzeg a szemébe sose mondja vagy sose merné .____. Na mindegy nagyon tetszett ez a fejezet is ^3^ Nagyon-nagyon köszi a fordítást <4

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát Cara és Christina nekem sem lett a szívem csücske. De Tobias vívódását azért megértem,hogy nem akarja Carát megbántani. Nyugi, a következő fejezet szerintem nagyon fog tetszeni. És nagyon köszi, hogy írtál. Ad egy kis lökést a fordításhoz.

      Törlés
    2. Persze én is megértem Tobiast de akkor is :/ :D Nincs mit én köszönöm a fordítást :3

      Törlés