Fanfic fordítás: Feltámadás - 7. fejezet



FIGYELEM! CSAK AZOK OLVASSÁK EL, AKIK OLVASTÁK A HŰSÉGEST!


Meghoztuk a Feltámadás 7. fejezetét is. Garantálom, hogy ez a fejezet mindenkinek tetszeni fog, ha szerettek egy bizonyos táblás játék extrém változatáról olvasni.
Köszönjük Mártinak a fordítást! Továbbra is örülünk minden véleménynek.
Jó olvasást hozzá!

Az eredeti történetet Itt találjátok!



7. fejezet



TRIS


Nehéznek érzem a testemet. Ez az első dolog, amit meg kell szoknom. A szilárdságot és a súlyt. Még így ágyban fekve is érzem. Forgolódok, hogy kényelmes testhelyzetet találjak. De nem találok. Ingerülten felsóhajtok és felülök. Minden olyan furcsa és más lett. Caleb már inkább férfi, mint fiú, és ez ijesztő. És ott van Tobias, aki pontosan olyannak tűnik, mint régen volt, de olyan fájdalmat látok a szemében, amit eddig nem, és félek, hogy ezt én okoztam. A bűntudat elsöprő. Felkészültem rá, hogy együtt éljük le az egész életünket, de mindent tönkretettem 

De lehet, hogy most kaptunk egy második esélyt.

Még mindig szeretem őt, és tudom, hogy ő is szeret engem. Éreztem a rövid és kínos csókunkból, amit félbeszakított a rosszullétem. Visszahanyatlok a párnára, amin még érzem Tobias illatát. Mosolygok magamban. Ez az ő oldala az ágyban. Önkéntelenül megtaláltam, pedig nem is gondoltam rá. 

Ez nem fair. Én itt vagyok, ő meg odakint, pedig mindketten szeretnénk együtt lenni, és nagyon fáj, hogy nem lehetünk. 

Kimászok az ágyból, egy pár pillanatig várok, mert még mindig újnak érzem a lábaimat, aztán kimegyek a hálószobából. Egy pillanatra megállok az ajtóban, hogy a szemem hozzászokjon a sötétséghez. Tobias és Cara a padlón fekszenek együtt, Cara befészkelte magát a karjaiba, Tobias pedig úgy öleli, mintha ez lenne a legkényelmesebb dolog a világon. 

Ha őszintén belegondolok, örülök, hogy Tobias rátalált Carára. Ha nem jöttem volna vissza, szerettem volna, hogy Tobias boldog legyen. Hogy találjon valakit, aki vigyáz rá. 

De ez most nem tűnik tisztességesnek. Ebből az egész helyzetből semmi nem tűnik annak. Soha nem vettem észre, hogy milyen szép Cara, még álmában is. Tobiasnak bejönnek a szőkék. Ez mosolyra késztet. Tobias megmozdul álmában, Cara elfordul, és már nem ölelik egymást. Átmegyek a nappalin, és letérdelek Tobias mellé.

Megérintem a meztelen vállát, erre úgy ugrik fel, mintha rálőttem volna. 

Elmosolyodom.

- Szia… - suttogom.

Rám néz, egy halvány mosoly jelenik meg az ajkán. 

- Szia… Minden rendben?

Bólintok.

- Igen, jól vagyok, csak… nem tudok aludni.

Cara sóhajt álmában. Tobias nézi egy pillanatig, aztán újra rám néz. 

- Akarsz sétálni? – kérdezi.

Lelkesen bólintok. Bármit, csak ne kelljen megint megpróbálnom aludni. 


****


Sötét van odakint és hideg, de beburkolózom Tobias kabátjába, és élvezem, ahogy az éjszakai levegőt érzem az arcomon. Tobias kezét a zsebébe süllyesztve sétál mellettem, és szemmel láthatóan ideges. Ideges? Ez furcsa. Nem akarom, hogy ideges legyen mellettem. 

- Nos… - mondom, miközben a földet rugdosom. – Hogy állnak a dolgok?

Felém fordul, felvonja a szemöldökét. Oké. Ez egy hülye kérdés volt. 

- Úgy értem… Mi történt?

Oldalra billenti a fejét. 

- Azt akarod, hogy kezdjem az elején?

Igen. Mindent tudni akarok, de nem akarom kényszeríteni, hogy olyasmiről beszéljen, amire még nem áll készen. Vállat vonok.

- Csak… szeretném tudni, hogy miről maradtam le. Ennyi az egész.

Bólint, vár egy pillanatot, aztán megkérdezi.

- Nos, mi az utolsó, amire emlékszel?

Gondolkodom egy pillanatig.

- Meglőttek. Pokolian fájt – sóhajtok. - Azután… az anyukámat láttam. 

Felnéz rám.

- Tényleg?

Bólintok. 

- Igen, azt mondta, hogy… jól csináltam. Hogy minden rendben lesz. Hogy… hm… te is rendben leszel. 

Csak bámul rám egy pillanatig, aztán megvakarja a tarkóját, mintha a szavaim kényelmetlenül érintenék. 

- Hú… hát ez az egész elég zavaros. Evelyn engem választott ahelyett, hogy bosszút álljon az apámon és a városon…

- Eljutottál hozzá?

Bólint, és elmosolyodik.

- Igen. Most jóban vagyunk. 

Visszagondolok Evelynre, és hogy mennyire nem bírtuk egymást, de már nem számít, mert Tobiasnak hatalmas dolog volt, és tudom, hogy abban az időben milyen sokat jelenthetett neki. 

- Igazán örülök neki – mondom halkan.

- Köszönöm. – Oldalra fordul, és én követem. Egy park van a távolban. Fúj a szél, a hinták ringatóznak, a tartóláncok csörögnek. 

- Aztán mi történt? – kérdezem, kezem a zsebre dugott kezéhez közelít. 

- Visszaértem a Hivatalba, és Cara elmondta… - Nem fejezi be, csak megrázza a fejét. 

- Cara mondta el neked?

Rám néz, és bólint. 

- Igen. Azt hiszem, így elég különös… Még nem gondoltam bele. 

Mindketten hallgatunk. Elérjük a parkot, és Tobias a hintákhoz sétál. Ő is választ egyet és én is, a lábamat beleásom a földbe, hogy ne nagyon inogjak. 

- Látnom kellett a testedet, hogy elhiggyem, de te… - Behunyja a szemét. – Olyan voltál, mintha aludnál. Azt hittem, fel fogsz ébredni és azt mondod, hogy csak vicc volt… de nem. 

Megvonja a vállát.

- Tris, én meg akartam halni veled. 

A szívem kihagy egy pillanatra. Hogy hagyhattam el? Hogy gondolhattam valaha is, hogy rendben lesz nélkülem? Légzés? Igen. Élet? Talán. De hogy rendben? Soha. Soha nem lett volna rendben.

Visszatartom a levegőt.

- Sajnálom… - mondom, miközben kifújom a levegőt. 

Vállat von, mintha nem lenne nagy dolog, pedig tudom, hogy az.

- Aztán – mondja, - mindannyian meghoztuk a saját döntéseinket. Mindenki ment a maga útján. Én Chicagót választottam, mert… - megáll, elnéz a fejem fölött, mintha nehéz lenne rám néznie, vagy nem tudja eldönteni, vajon nem mondott-e túl sok információt, - … mert ez volt minden, ami megmaradt nekem belőled.

Megfogom a kezét, mert nem tudok mást tenni. Megszorítom, és látom, hogy a sírás kerülgeti. Olyan nehéz ez az egész.

- Johanna uralta a helyzetet, ő tényleg nagyszerű politikus. Megkért, hogy legyek a társa, de én nem… - Felnéz az égre. – Nem vagyok politikus. Szóval úgy döntöttem, hogy az asszisztense leszek. Így tudok tenni valamit. 

Bólintok, bár nem tudom, hogy miért tagadja le Tobias a vezetői képességeit. Vezetőnek született, ezt én is észrevettem.

- És hogy jött Cara a képbe?

Megnyalja az ajkát. 

- Cara volt a legjobb barátom hosszú ideig. Jobban éreztem magam vele. Vicces volt, őszinte és okos, és ő nem óvatoskodott a közelemben.

A hajába túr, ami most korántsem olyan rövid, mint az önfeláldozóké.

- Aztán valahogy megtörtént, mert… ő sem akart tőlem semmit. Csak belecsöppentünk.

Elmosolyodom.

- Szereted. Nem is kell mondanod.

Vonakodva bólint.

- Igen.

Csendben vagyunk, nézem őt, de ő mindenfelé néz, csak rám nem. Megérintem az arcát, így visszafordul hozzám. Megrázom a fejem.

- Rendben van. Rendben, hogy te is szereted őt. Nem voltam itt. Megértelek. Én… én azt szerettem volna, hogy boldog légy. 

Remegnek az ajkai. Vajon félt, hogy mérges leszek? Vagy hibáztatom? Nem. A legkevésbé sem. 

- Nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy megint el fogsz tűnni – suttogja. Felállok a hintából, és úgy fordulok, hogy szemben legyek vele. Mindkét kezemet az arcára teszem.

- Nem megyek sehova, Tobias. Megígérem.

Halványan elmosolyodik, de ez szomorú mosoly, mintha nem hinne nekem. 

- Minden álmomban ez történt... Ezt mondtad, aztán leestél egy magas épületről, vagy beleugrottál egy folyóba, vagy... 

Ujjamat az ajkára teszem.

- Csitt. Ez a valóság. Valódi vagyok.

Megkönnyebbülten felsóhajt, és ettől a szívem szakad meg.

- Hé – suttogom. – Itt vagyok. – Most már az ölében ülök, karjaimat a nyaka köré fonom.

A légzése felgyorsult, hevesebben kezd verni a szíve, és én mosolygok, mert örülök, hogy még mindig ugyanolyan hatással vagyok rá. Egyik kezemet a szívére teszem.

- Olyan gyorsan ver a szíved... – suttogom.

Felnevet, majd bólint.

- ...Igen.

Azon kapom magam, hogy az ajkát nézem. Még soha életemben nem szerettem volna ennyire megcsókolni. Közelebb hajolok, az orrunk összeér.

- Tris... – mondja lágyan.

Megrázom a fejem.

- Ne... ne tedd tönkre a pillanatot. 

Mondani akar valamit, de hallva, amit mondok, meggondolja magát. Élek a lehetőséggel. Lehajolok, ajkamat gyengéden az övére tapasztom. 

Már majdnem teljes huszonnégy órája életben vagyok, de most kezdem igazán érezni, hogy élek. Az egész testem megtelik elektromossággal. Ajkaink tökéletes összhangban mozognak, mintha világéletünkben ezt csináltuk volna. Mintha egymásnak teremtettek volna minket. Bizsergek. A kezei átkutatják minden porcikámat, és bár félek, hogy kínos lesz, nem érzem annak. A kezei puhák és melegek, és már nagyon hiányzott. 

Elhúzódom egy pillanatra, de ki sem nyitja a szemét, mintha ízlelgetne, vagy csak emlékezni akarna rám. Megérintem az arcát, és lassan kinyitja a szemét. 

- Sajnálom – sóhajtja. – Elragadtattam magam? Sajnálom, de olyan régen nem éreztem ezt, és… - Megrázza a fejét. – Nem akarok tőled semmit, Tris, nehogy azt gondold.

Nevetek, mert vicces, amit mond. Én is annyira akarom őt, mint ő engem. Nem nyilvánvaló?

Felállok, kinyújtom felé a kezem. Megfogja a kezem, és követ a mászókához. Van ott egy kis tető. Be kell mászni alá, de akkora hely van odabenn, hogy fel tudunk állni. 

A mászóka egyik kanyargós fémrúdjának nyomom a hátam. Azon gondolkodom, hogy szexi vagyok-e egyáltalán, és ezen elpirulok. 

Tobias megérinti az arcomat, és mosolyog. 

- Elpirultál. 

Eltakarom az arcomat a kezemmel.

- Tudom. Ez kínos.

Megfogja, és elhúzza a kezemet.

- Ez a legszebb dolog, amit hat éve láttam, Tris. 

A szerelme felemészt. A karjaim a nyaka köré fonódnak, és újra megcsókolom.

Tobias egy perc múlva eltol magától, felnyög.

- Meg kell állnunk.

Zavartan rázom a fejem.

- Mi? Miért?

- Én csak… huh… - néz rám idegesen.

Aztán rájövök. Már nem tudja visszafogni magát, és nem akarja, hogy úgy érezzem, nyomást gyakorol rám. Négyes, az örök úriember. Tobias.

Vállat vonok.

- És mi van, ha én nem bánom?

A tekintetünk találkozik, és én látom benne a vágyat. Megragadja a mászóka rúdjait a két oldalam mellett. Felnéz a mászóka tetejére és az oldalára.

- Biztos vagy benne? – kérdezi.

Soha nem voltam biztosabb.

- Hat évet kell bepótolnunk, nem igaz?

Keze lecsúszik a rúdról, át az oldalamra. Megborzongok, mert a fémtől hideg lett a keze, de nem panaszkodom. Oldalra billentem a fejem, ahogy az orrát a nyakam hajlatába nyomja, és kis csókokkal borítja. 

Kicsit eltolom magamtól, amíg kibújok a kabátomból, ő pedig leteríti alánk a fűre. 

Leveszi a pulóverét, és azt is leteríti. A haja összekócolódott. Belemarkolok, és magamhoz húzom, hogy újra megcsókoljam. 

Azt kívánom, bárcsak örökké ezt tennénk, csak csókolóznánk. Őrült vagyok? Lehet, de nem bánom. Újra eltolom, és felnyög, mintha fájna neki, hogy nem érinthet meg. 

Összeszedem minden önbizalmam, leveszem a kölcsönkapott pólómat, és az is megy a ruhakupacba. Ott állok előtte fedetlen felsőtesttel. Úgy néz rám, mintha én lennék a legszebb dolog a világon.

Lehajolok, és kibújok a rövidnadrágból is, amit a parkba indulás előtt kaptam tőle. Caráé volt, de erre inkább most nem gondolok. A nadrág is a kupacban landol, és úgy érzem, elfogy a bátorságom, ha nem szabadul meg ő is a ruháitól. 

Leveszi a pólóját, aztán a nadrágját, és ott áll előttem fehér boxerben. Soha nem gondolkodtam, hogy milyen lehet Tobias alsóneműje, de ez az a fajta, amiben a leginkább el tudnám őt képzelni. Csodásan fest benne. Hogy nézhet ki valaki ilyen észvesztően alsóneműben?

Elfordítja rólam a tekintetét, mintha szégyellné magát, pedig a teste hibátlan. Lefekszem a leterített ruháinkra, ő pedig betakar a testével. Mély levegőt veszek. Eddig nem féltem, de most már igen. Soha nem csináltam még ilyet, és úgy gondoltam, nem is lesz rá lehetőségem, most mégis itt vagyunk. 

Egy pillanatra az enyémhez nyomja a homlokát.

- Szeretlek, Tris Prior.

Megremegek. Ez igaz? Ez tényleg megtörténik?

- Minden rendben? – kérdezi. Az ajkamba harapok, és bólintok. Tobiasszal vagyok, és ez azt jelenti, hogy minden a legnagyobb rendben. 

- Semmi baj. Ígérem. Itt vagyok veled. – Csókokkal borítja az álkapcsom vonalát. 

Egy reszketeg sóhaj szakad ki belőlem. Ez igaz! Tudom, hogy az, úgyhogy hozzáhajolok és megcsókolom, és hagyom, hogy a testem átforrósodjon az övétől.


Fordító/lektor megjegyzése:
Mint arra ti is rájöhettetek, hogy a történetnek egy hibája van: az író nagyon nem azt a könyvet olvasta, mint mi, mert szegény abban a hitben él, hogy A hűségesben bizony nem volt vetkőzős sakk, pedig mi tudjuk, hogy volt. Nézzük el ezt az írónak.


6 megjegyzés:

  1. OMG *--* Az normális ha az egész fejezetet végig vigyorogtam ? xdd Iszonyat cuki lett :3 Komolyan mondom az összes közül ez volt a legjobb :3 * huncut vigyor * Khmm de nehogy azt higgyétek hogy AZÉRT tetszett ennyire :'D Neeeem.
    Egyébként én is néztem mint a birka mikor mondja Tris,hogy ő még ilyet nem csinált.. én meg : What ?! *visszatekerős zene* mondom az lehetetlen mivel nagyon is tisztán emlékszek erre a részre a Hűségesből ( vajon miért :'D ) Aztán láttam a megjegyzésedet... :D Na szóóval kicsit furi,hogy pont a játszótéren a szabad ég alatt de hát ahogy Tris is mondta : Hat évet kell bepótolnunk, nem igaz? xd nincs válogatás :DD De egyébként már nagyon vártam a mai fejezetet :3 És alig várom a következőt is !! Egyébként nem értem az írót,hogy hogy nem vette a lapot mikor olvasta a Hűségest ? :D Szerintem tök egyértelmű,hogy egy kicsi szobába 2 meztelen ember mit csinál ... biztos nem monopolizik vagy sakkozik xdd attól,hogy nincs úgy leírva mint a szürke 50 árnyalatában még megtörtént :"D Na de mindegy nekem nagyon nagyon tetszett ez a fejezet is <4 Köszönjük a fordítást ^3^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is imádom ezt a fejezetet. És igen, nekem is furcsa volt, hogy az író szerint ez volt az első. A játszótéri mászókáról meg ne is beszéljünk. De nagyon jó volt fordítani. Remélem, a többi is tetszeni fog.

      Törlés
  2. Szuper lett a fordítás, köszi Márti! <3

    Esetleg lehetne olyat kérni, hogy egy két címszóban emlékeztess arra a következő fejezet elején, hogy mi volt az előzőben? Mert bevallom őszintén én elfelejtettem, de aztán a sztori végére eszembe jutott :P

    Olyanra gondoltam csak, hogy:
    Előzmény: Négyes, Tris, játszótér
    (na erről tuti eszembe jut mi történt ebben a fejezetben :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök, hogy tetszik.
      Az emlékeztetőt Biával kell megbeszélni, ő a főnök. xD

      Törlés
  3. Hmmmm... kicsit elgondolkoztam a megjegyzésen, h ez az első. Az író lehet, h a 6 évet örökkévalóságnak tekintette, így esetleg értelmezhetjük első alkalomnak :). Vagy Trisnek emlékezet kiesése van, de pont ezt felejtette volna el? Nem hiszem, így ezt kevésbé tartom valószínűnek :). De nagyon tetszik a fordítás. Köszönet érte Márti :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem az írónak volt emlékezetkiesése. xD De örülök, hogy tetszett. :)

      Törlés