Itt a mai olvasnivaló is, hiszen meghoztam a Bitter Cold 11. fejezetét. Ezt a fejezetet sem volt kellemes fordítani, (majd meglátjátok miért), de csak sikerült. És ezután már beindulnak az események, most már tényleg.
Jó olvasást, és még mindig jöhetnek a vélemények.
Jó olvasást, és még mindig jöhetnek a vélemények.
11. fejezet - Csend
Így, hogy Tobias az energiáját máshova fordítja, sikerül neki szinte teljesen száműzni Trist a gondolataiból. Christina sok otthoni feladattal látja el, és több értekezletet is összehívott a következő napokra. Néhány embernek is felkeltették az érdeklődését, ami többnyire néhány idősebb, tapasztaltabb munkást jelent, de a fiatalabbakat már nem ilyen könnyű meggyőzni. Valószínűleg úgy vélik, hogy ezzel a projekttel összetűzésbe kerülnének az apjával. Szegény kölykök.
De ha azt állítaná, hogy nem veszi őt figyelemben, az természetesen nevetséges volna. Hiszen mégis csak a lány inspirálta ezt a projektet. Az aggodalom ólomsúlyként nehezedik rá, különösen éjszakánként. Nem biztos benne, hogy a gyógyszer-arzenál, amit megvett neki, elég lesz, hogy meggyógyuljon. De mégis azt mondogatja magának, hogy legalább pár napig feledkezzen el róla.
Így aztán péntek este ismét elmentek Christinával meginni egy italt, és ez alkalommal a fiúja, Will is csatlakozott hozzájuk. Magas srác, aki úgy fest, mint egy stréber a szemüvegével meg a csokornyakkendőjével, amit a szerkesztői munkájához visel. Tobiasnak volt szerencséje végighallgatni találkozásuk történetét azon a pokoli tesiórán, ahol rájöttek, hogy mindkettőjüknek az angol az alapszakjuk. Ám úgy látszik, a tesi tanárnak Will szálka volt a szemében, így aztán végleg otthagyta a tesit. Ezután együtt kezdtek el órákra járni, és halálosan szerelmesek lettek. Jó nekik.
Will elég jófejnek tűnik, még ha egy kissé fura is. Aki az irodában mindenkit ugyanazzal a pontos módszerrel köszönt. “Will vagyok. Örülök a találkozásnak.” Na meg egy kézfogással. Ami egy meglehetősen egységes bemutatkozás, de a begyakorolt szöveg az egészet kissé furcsává teszi. De nem tűnt úgy, mintha ez bárkit is túlzottan érdekelt volna.
Egy kellemes kiruccanás volt, iszogatni két olyan emberrel, akik legalább úgy tesznek, mintha kedvelnék őt. Habár egy idő után úgy tűnt, megfeledkeztek róla, hogy ott van, ahogy vihogtak, és csókolóztak. Undorító.
Szombaton lemegy az edzőterembe, kora reggel, csak úgy a vicc kedvéért. Az ajtónálló ezúttal a levegőt sem pazarolja, hogy megjegyzést tegyen az időre. Tobias keményen edz, mint mindig. A fizikumát nem szánt szándékkal dolgozta ki, inkább volt amolyan bónusz. Az izmaiban lévő feszültség mindig felerősödni látszik, mikor sok az ülő munka. A boxzsákoknál tudja ezt a leginkább kidolgozni magából.
A lányok a futópadnál mindig megbámulják, és meg merne rá esküdni, hogy néhányuk még el is kezdte sminkelni magát azokon az estéken, mikor általában meg szokott jelenni. Ezen a reggelen viszont inkább anyukák, mint lányok vannak az edzőteremben, a Victoria Secretben vásárolt melegítőikben. De még mindig észreveszi a pillantásukat.
Mikor hazaindul, az izzadtságtól a lehető legkellemesebb borzongás fut végig rajta a kinti hidegben. Egy ideig kabát nélkül sétál, élvezi az izmai perzselését, ami melegen tartja, ameddig nem bizonyul kevésnek. Tobias ezt biztatónak találja. Remélhetőleg hamarosan elolvas a hó, újra kinőnek a levelek, legalább felpezsdítve a hideg, sivár járdákat egy kis színnel. Arról nem is beszélve, hogy a lassan emelkedő hőmérséklet segítségére lehet bizonyos személyeknek.
Csak hogy a saját kedvében járjon, ismét a lány utcasarka felé veszi az irányt. Ezen a héten még csak sehol nem is látta. Talán mikor azt mondta Tobiasnak, hogy ne idegenkedjen, csak udvariasságból tette. Valószínűleg annyira ráijesztett, hogy felszállt az első buszra a városon kívülre, hogy megszabaduljon tőle.
A mai nap sem más.
A vállai meggörnyednek egy pillanatra, mielőtt eszébe jutna, mit mondott neki Christina a hét elején, így aztán újra kihúzza magát, miközben egy kocogó nő mosolyával találja szembe magát.
Tobias fáradtan érkezik haza, hála az egész heti kemény munkának, és az esti kiruccanásoknak, hozzátéve azokat az éjszakákat, mikor nem tudott aludni. A délutáni pihenőből zavartan ébred, miután a Nap már rég lement, és korog a gyomra.
A vérét szirupnak érzi, és kiszáradt a torka. Egy része mozdulni sem akar, de a gyomra hamar elveti ezt az ötletet. Hogy csillapítsa az éhségét, Tobias kimászik az ágyból, fáradtan botladozik ki a konyhába. Végigfuttatja a kezeit az alvástól kócos haján, kinyújtja az izmait, és átkutatja a szekrényt valami ehető után.
Milyen szomorú, hogy az egyetlen ehető dolog, amit talál az a leves és zabkása, amit Trisnek is adott. Egy pillanatig elgondolkodik azon, hogy kidobja őket, de végül meggondolja magát.
Még néhány alkalommal beletúr a hajába, majd felhúzza a cipőjét és a kabátját, elteszi a tárcáját és a kulcsait, még mielőtt leugrana enni valamit.
Odakint sétálva rájön, hogy mennyire nem volt igaza korábban. A levegő fagyos. Majdnem annyira, hogy visszaforduljon, és megegye otthon azt a kását. Zsebre teszi a kezét, és megembereli magát. Az ajtónálló reszketve köszönti, Tobias pedig biccent neki.
Betér egy ismerős kávézóba, és rendel egy grillezett sajtos szendvicset, végülis a szokások híve, és leül egyedül az egyik hátsó asztalhoz.
Vele szemben egy csaj, aki a barátai társaságában ül, folyton flörtölve nézi őt, egyszer még sokatmondóan int is felé. Tobias félig rámosolyog, majd igyekszik az ételére koncentrálni. A tányérjára mered, mikor hirtelen lábak kúsznak be a perifériás látómezejébe.
Nagyot nyel, és megköszörüli a torkát, felnéz rá, közben igyekszik közömbös arcot vágni.
- Segíthetek? - kérdezi, egy kicsit meghökkenve a csajtól. Ez mégsem egy kocsma!
- Biztos vagyok benne, hogy tudsz - mondja kuncogva, és Tobias rájön, hogy hiába nem egy bár, ez a csaj mégis be van csípve. Most, hogy így belegondol, ki tudja mennyi az idő. - Te - böki meg az orrát a csaj -, cuki vagy.
- Uh, köszi? - feleli. - Figyelj, értékelem az ... érdeklődésedet, de nem viszonzom.
Ismét nevet, és leül mellé. Tobias nem igazán tudja, mire számítson.
- A mosdóban leszek, ha csatlakozni szeretnél hozzám - súgja a fülébe, majd kacsint, mikor feláll, a lábai az övét súrolják.
Tobias nyel egyet, és nézi, ahogy elsétál. Meglehetősen nem volt rá felkészülve, hogy ilyesmi történjen ma este. Hiszen épp hogy csak felébredt. Ránéz a barátok asztalára, és ha jobban megnézi őket, szinte mind egyformák. Nem is biztos benne, hogy feltűnt nekik a lány távolléte.
Normális esetben ez épp az a helyzet volna, mikor megfordul, és elsétál onnan a a szalvétába csomagolt grillezett sajtos szendvicsével. Ehelyett feláll, és a folyosón a mellékhelyiségek felé indul. Az egész sötét és elhagyatott, valamint meglehetősen nyitott, ami kiakasztja. A lány épp akkor nyitja ki az ajtót, mikor Tobias odaért, és mindketten hátraugranak.
Tobiast elkapja a megbánás hulláma, és azon van, hogy elnézést kérjen, és sarkon forduljon, mikor a lány megragadja a kabátgallérját, és egymáshoz illeszti az ajkukat. Tobias behúzza őt az előtérbe, ahol szintén egy árva lélek sincs és sötét, de legalább nyilvánosabb, mint a mosdó, és hagyja, hogy az ajtó becsukódjon a csaj mögött. Tobias az ajtónak dönti, és megcsókolja. A csaj részeg és nyálasan csókol; a nyelvével és a túl gyorsan mozgó ajkaival. Tobias mégis folytatja. Amikor az ajkai a nyakára tévednek, aki erre hátraveti a fejét, akkor jön rá Tobias, mit is művel.
Jézus Krisztus. Ellép, és megtörli a száját, mint ha terhelő bizonyíték lenne.
- Sajnálom - mondja, megadóan felemelve a kezeit. A csaj ittas. Azt sem tudja, mibe egyezett bele, még ha csak csókolózásról is van szó egy nyilvános mosdó előterében. Ez már kihasználásnak számít? Jó isten, nem lehet, hogy azt tette. Még a nevét sem tudja, a rohadt életbe bele!
- Mit is sajnálsz? - kérdezi a csaj, még mindig flörtölő tekintettel, és kihívó járással tesz felé egy lépést.
Tobias hátrál, nem áll szándékában közel kerülni hozzá.
- Sajnálom, ez nekem nem megy. - Csak ennyit mond, mielőtt eliszkolna.
Mardossa a bűntudat, ahogy hazafelé sétál, és nem biztos benne, mihez kezdjen vele. Igen, igazából nem csinált semmit. De mégis! Őszintén az a csaj valószínűleg jobban járt vele, mint valami szemétládával, akivel összefuthatott volna egy bárban. Haza kellett volna kísérnie, nem? Vagy legalább szólni a barátainak, hogy figyeljenek oda rá. De most már késő, dönti el. Nem akar visszamenni. Viszont megpróbálva maga mögött hagyni ezt az egészet, megáll egy másik kávézónál, rendel két kávét, és elindul Tris helye felé. Egy jó tettel cseréli le a rosszat, jön rá. Még a világ számára is baromság.
Természetesen már az ötödik nap egymás után, hogy Tris sehol nincs. Tobias haragja kis híján arra készteti, hogy mindkét kávét a földhöz vágja mérgében. Ehelyett érett döntést hoz, és odaadja a plusz kávét az ajtónállónak útközben.
- Ezt nekem hozta? - kérdi a fickó hitetlenkedve, amikor Tobias felajánlja neki.
Csak vállat von, és ismét felé nyújtja.
- Hideg van - mondja, és az ajtónálló egyszerűen elveszi, kissé rémülten néz rá, mielőtt szélesre tárná neki az ajtót. Tobias ennyire rohadék lenne, hogy ilyen szinten meglepődnek egy kedves gesztustól? Vagy csak az ajtónálló megszokta, hogy mindenki szemét?
Akárhogy is, Tobias kissé jobban érzi magát, ahogy a lift a legfelső emeletre viszi. Azonban az összes önuralom, ami megakadályozta, hogy korábban eldobja a kávéját felesleges volt. Ugyanis mikor kinyílik a lift ajtaja, a keze automatikusan elejti az elé táruló látványtól.
Tris a földön fekszik a lakásának ajtaja előtt, mozdulatlanul. Odaszalad, és a kezét az övére teszi, hogy megrázza. Hideg.
- Tris! - kiáltja, ismét megrázva őt. - Jézusom, Tris, ébredj fel!
A fülét kétségbeesetten a mellkasára szorítja, hogy megbizonyosodjon róla, nem halt meg az ajtaja előtt.
Ezt a fejezetet nagyon próbáltam kitörölni az emlékeimből miután először olvastam, először rossz érzést kelt az emberben, de elgondolkodtató. Talán ez az egyik legvalósághűbb történet amit eddig szerencsém volt olvasni. Tobias belső csatái, az apjával a konfliktus, Tris helyzete mind olyan probléma ami sokak életèben jelen van de sokan nem értik meg, viszont ez a történet segíthet benne. Nagyon örülök neki, hogy fordítod ezt a történetet, így is több emberhez juthat el. Köszönjük a fordítást, nagyon várom a következő fejezetet! :)
VálaszTörlésÉn sem szeretem ezt a fejezetet, nagyon nem. Viszont láthatjuk, hogy Tobias sem tökéletes.
TörlésEgyetértek, szerintem is ez az egyik legrealisztikusabb történet, amivel találkoztam. Az író helyében biztos nem fanfictionként írnám, mert ebből egy remek regény lehetne, én tuti megvenném. Elképesztően jól kidolgozott, remekül ábrázolja a lelki folyamatokat, helyzeteket.
Hidd el nagyon szívesen fordítom, épp ezért, hogy minél több ember megismerje, mert ezt olvasni kell!