Fanfic fordítás: Feltámadás - 17. fejezet

FIGYELEM! CSAK AZOK OLVASSÁK EL, AKIK OLVASTÁK A HŰSÉGEST!

Meg is érkezett szokásos menetrend szerint a Feltámadás 17. fejezete! Lassan alakulnak az események, és kiderül, ki is áll a háttérben.

Köszönjük Mártinak a fordítást! Továbbra is örülünk minden véleménynek.

Az eredeti történetet Itt találjátok!

Az előző rész tartalmából:

Kiderült, hogy Uriah is életben van, és Carával együtt raboskodik. Valamint úgy tűnik, Evelynnek nem igazán van ínyére ez az eljegyzés...

17. fejezet

TRIS

Hosszú ideje utazunk Tobias autójában. Bepréselődtem Tobias - aki vezet -, és Caleb közé. Shauna és Zeke Caleb másik oldalán ülnek. 

David központja a város szélén van. Tobias mondta, mielőtt elindultuk, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszú utat kell megtennünk.

Az egész lényem vibrál.

A gyűrű nehéznek tűnik az ujjamon, most, hogy végre elérkezett ez a nap. 

Aggódom.

Túl sok ember van itt, akit féltek. Félek, hogy nem sikerül.

- Jól vagy? – kérdezi Tobias rám pillantva.

- Igen, csak elgondolkodtam – válaszolom, miközben bámulok ki az ablakon. 

Felém nyúl, és megfogja a kezemet, egy kézzel tartva a kormányt. 

Még utazunk egy ideig, aztán Tobias lefordul az útról, és leparkol.

- Gyalog kell továbbmennünk – mondja halkan. – Nem akarom, hogy lássák, hogy jövünk. 

Elsőként száll ki a kocsiból, a csomagtartóhoz megy és kinyitja. 

Calebbel követjük, Shauna és Zeke mögöttem jönnek.

Fegyverek vannak felhalmozva a csomagtartóban, és Tobias végignéz rajtuk. 

Shaunának és Zeke-nek átad két nagy puskát.

- Ezek nagy hatótávolságúak – mondja. – Szinte maguktól eltalálják a célpontot, de bizonyosodjatok meg róla, hogy jó a cél.

A kezembe nyom egy pisztolyt, egy másikat pedig az övébe dug. 

Calebhez fordul.

- Te nem fogod elhagyni az autót, tehát nem hiszem, hogy neked kell fegyver, csak… - benyúl az autóba és kivesz egy laptopot -, …ez. – Caleb kezébe nyomja a számítógépet. – Meg tudod csinálni innen?

Caleb bólint, a laptopot a kezében tartja. Lecsukja a csomagtartót, ráteszi a tetejére a laptopot és felé fordul. 

- Most elkezdem. Remélem, mire a kapuhoz értek, már le tudom tiltani. 

Tobias bólint és megérinti Caleb vállát.

- Köszönöm. Nélküled nem tudnánk megcsinálni. – Átsétál Shaunához és Zekéhez, és elkezdi átbeszélni velük, hogy hol legyenek, ha David központjához érünk.

Caleb rám néz.

- Szóval, megint itt vagyunk – elmosolyodik.

Bólintok.

- Igen.

- Tris…

- Ne... tudom. Élve akartok viszont látni. Tobias is, és Evelyn is. Megteszek minden tőlem telhetőt. 

Kinyújtja a kezét, és a karjaiba húz.

- Esküszöm, ha túléled, jobb testvéred leszek – suttogja a fülembe. Belekapaszkodom és felsóhajtok.

Caleb. A bátyám. Az egyetlen, aki a családomból maradt.

- Mennem kell – suttogom.

Elenged, én pedig Tobiashoz, Shaunához és Zeke-hez sétálok.

- Kész vagy? – kérdezi Tobias.

Megvonom a vállam.

- Amennyire lehet.

Megfogja a kezem, és elindulunk David központja felé.

CARA

- Cara! Cara, ébredj! Gyorsan!

Arra riadok, hogy a nevemet hallom.

A cella falának dőlök, a szám kiszáradt és nagyon éhes vagyok. 

- Mi? Mi van? – mondom.

- Shh… Hallgasd – válaszol Uriah hangja.

Megdermedek, várok, és akkor meghallom.

Hangok.

Olyan, mintha közvetlenül a fejünk fölül jönnének.

- Ki az? – kérdezem.

- David… és valaki más, akit nem ismerek fel.

Mindketten csendben maradunk, figyelünk.

Határozottan két férfi beszélget, hangos, dühös hangon.

A Davidének tűnő hang dühösebb.

- Azt mondtad, enyém a teljes irányítás!

A másik hang, akit nem tudunk azonosítani, nevet.

- Neked adtam a teljes irányítást, és nézd meg, mire mentél vele.

Egy dobbanást hallok, aztán David beszél újra.

- Visszahoztam Tris Priort a halálból NEKED!

- Igen, minden jó volt, de most egy hatalmas káosz van a kezünkben.

- Megtettem, amit kértél!

Aztán csend lett.

- Mi történt? – mondom, kavarognak a gondolatok a fejemben.

- Nem tudom, de úgy tűnik, hogy ez az egész több mint csak David, nem gondolod? – kérdezi Uriah.

- Nem értem. Ki más akarna még ilyet csinálni?

Őszintén szólva, egyetlen emberről sem hiszem, hogy ezt akarná, de a másik hangjából úgy tűnt, hogy a terve nem sikerült.

Újra megszólalnak a hangok.

- Jobb, ha reménykedsz, hogy Tobias nem jön ide, mielőtt kész vagyunk.

A hang valahonnan ismerős, de nem tudom hova tenni.

- Azt sem tudja, hogy itt vagyunk – ellenkezik David.

- Ő nem ostoba, David. Johannának dolgozik. Pontosan tudja, hol vagyunk.

Egy pillanatig megint csönd van, aztán David megszólal.

- Mi lenne, ha elengednénk a barátnőjét? Carát? Akkor nem lenne semmi oka, hogy idejöjjön.

A szívem majd’ kiugrik.

Istenem. Kérlek.

El fognak engedni.

Csak egy fél percem van ezen gondolkodni, mert a másik hang túl gyorsan válaszol.

- Nem… Hadd jöjjön ide. Feszegessük a határait, és meglátjuk, mennyire törődik vele.

Összeszorul a szívem.

Nem szabadulok ki. Ez csak rosszabb lesz.

- Miért akarod őt annyira megbüntetni? – kérdezi David.

- Bízz bennem, ez az ő javát szolgálja.

Az ő javát szolgálja.

Forog velem a világ.

Most már pontosan tudom, kihez tartozik a hang, és ez össze fogja törni Tobias szívét.

A hangok elmennek, és Uriah megszólal.

- Valamit Négyes ellen terveznek, igaz? – kérdezi.

A falnak nyomom a homlokom. 

- Igen.

- Bárcsak tudnám, kié a másik hang. – Uriah hangja csalódottnak hangzik. 

- Én tudom, ki ez – mondom halkan.

- Ki? – kérdezi Uriah.

Mély levegőt veszek, aztán kimondom, melyről tudom, hogy igaz. 

- Ez Marcus Eaton.

TOBIAS

Már éppen azon gondolkodom, hogy sose érünk oda, amikor a mező végére érünk, és meglátom David központjának közvonalait. Egy hatalmas épület, körülbelül tizenöt emelettel. Picit sóhajtok.

Tris felnéz rám, aztán az épületre a távolban.

- Hűha… - mondja halkan. – Davidnek jól megy.

Behunyom a szemem, egy csalódott sóhaj szakad ki belőlem.

- Soha nem találjuk meg…

Tris megrázza a fejét, és megérinti a vállamat.

- Nem mondd ezt. Minden esélyünk megvan rá, hogy megtaláljuk. Minden jól fog menni. Ne igyál előre a medve bőrére.

Kinyitom a szemem, rápillantok.

- Milyen furcsa mondás.

Forgatja a szemeit.

- Komolyan? A szavaimat fogod kritizálni? Most?

Megrázom a fejem, és lehajolok, hogy csókot nyomjak a homlokára.

- Elfoglaljuk a helyünket? – kérdezi Zeke mögöttem.

Felé fordulok és bólintok.

- Igen. 

Zeke megfogja Shauna kezét, és elindulnak az épület felé. 

- Hé, Zeke – mondom gyorsan.

Megfordul, ráncolja a homlokát. Odafutok hozzá, és megölelem. 

- Köszönöm, hogy megteszed ezt. Tudom, hogy nagy kérés.

Zeke megvonja a vállát.

- Caráért tesszük.

Shauna bólint. 

- Mi is aggódunk érte, Négyes. 

Elmosolyodom, ők pedig újra az épület felé fordulnak.

Visszasétálok Trishez, és figyeljük őket, ahogy eltűnnek a szemünk elől. 

- Készen állsz?

- Nem hiszem, hogy valaha is igazán készen leszek – válaszolja -, … de nem akarok tovább várni. – Elindul, de megfogom a kezét.

- Csak egy kicsit… - motyogom, és magamhoz húzom.

Rám néz és megrázza a fejét.

- Nem. Ne csináld ezt. Ne tégy úgy, mintha elveszítenél, és minden együtt töltött időt bele akarnál sűríteni egy pillanatba. Nem úgy lesz, mint legutóbb. Ígérem.

Hosszan sóhajtok.

- Tudom. Nem azért csinálom. Csak… szeretnék még egy kis időt veled tölteni, mielőtt elszabadul a pokol.

- Azért volt a múlt éjszaka – mondja fáradt hangon.

Megrázom a fejem, és a homlokomat az övéhez nyomom.

- Szeretlek, Tris Prior.

- Én is szeretlek, Tobias Eaton. 

Behunyom a szemem, ajkamat az övére tapasztom. 

Mindig tűzijátékot és elektromosságot érzek, amikor megcsókolom, ezúttal sincs ez másként. 

Ő húzódik el először, és ez segít, hogy ne csókoljam meg újra, mert tudom, hogy ha megteszem, nem leszek képes megállni, és ennek most nincs itt az ideje.

- Oké. Kész vagyok.

Megszorítom a kezét, és az épület felé indulunk.