Fanfic: Önzetlen szerelem


Volt egyszer egy MondoCon fanfiction verseny. Amire nagy bátran írtam egy novellát, hiszen nem lehet, hogy én egy ilyen lehetőséget kihagyjak, ahol meg tudom mutatni, hogy igenis van ilyen ebben az országban, hogy mi is itt  vagyunk, egy nem is kicsi fandom. Persze nem jutottam be a közönségszavazásra (csak öt novellát válogattak be, abból egyik sem egy jelentős fandom volt).
De ne szomorkodjunk, hiszen azért van az oldal, hogy ilyeneket olvassatok ugyebár.

Ismét egy cuki FourTris novella még azelőttről, hogy Tobias csoportot választott volna magának. Szóval adott két Önfeláldozó tinédzser és egy nagyváros. A többit a novellából meg fogjátok tudni!

A versenyhez kellett kulcsot is választani, amik nálam a cukorborsó és a Barbie-dal voltak. :)



Önzetlen szerelem


Igazságtalannak éreztem mindig is, hogy ebbe a csoportba kellett születnem. Az Önfeláldozók közé, ahol szigorú szabályoknak kell megfelelni, és el kell fogadnunk az egyszerű életet, amit a szürke ruhák és az egyforma, jellegtelen házak nyújtanak a számunkra.

Egész kicsi korom óta zavart a csoportom merev életvitele. Már a gyerekektől is elvárják, hogy olyan szürke átlagemberek legyenek, mint a felnőttek. Nincs zajongás, nincs játék, nincsenek igazi barátok, nincsenek felesleges könnyek. Csak a fegyelem, a segítőkészség, a mindennapi rutin.

Ezért is szerettem mindig megszegni a szabályokat. Vagyis leginkább egy szőke lány miatt.

Beatrice két évvel fiatalabb nálam, most tizenhárom éves, és már azelőtt is ismertem, hogy járni tudott volna. A családjaink közel állnak egymáshoz - már amennyire két Önfeláldozó família közel állhat egymáshoz -, mert az édesapja és Marcus sok éve együtt dolgoznak. Így aztán együtt nőttünk fel: Beatrice, a bátyja, Caleb és én.

Valahogy közülünk csak Caleb az, aki megfelel az Önfeláldozók normáinak; igazi mintagyerek. Csendes, udvarias, nem kérdezősködik, segít mindenkinek, akinek csak tud, még ha az illető nem is szorul rá.

Tudom, hogy ez Beatrice-nek már nehezebben megy. Mindig azt gondolta magáról, hogy önző, mert nem képes a csoportunk értékrendjével tökéletesen azonosulni, de én tudom, hogy ez nincs így. Igazán önzetlen lány, csak nála ez nem a hétköznapi, egyszerű tennivalókon keresztül nyilvánul meg, és biztos vagyok benne, hogy egy nap valami igazán önzetlen dolgot fog véghezvinni.

Az évek során egyre inkább csodáltam őt. Mindig tele van energiával, szinte látni rajta, hogy ott buzog benne a vágy, hogy kitörjön a hétköznapok szürkeségéből - a csoportunk szürkeségéből -, ledöntse a világ határait, és fusson, rohanjon, és olyasmiket váltson valóra, amiről álmodozni sem mert korábban.

Belőlem ez mindig hiányzott. Kezdetben talán volt bennem is ebből a szikrából, de az az édesanyámmal együtt odaveszett. Azóta csak a túlélésre játszom. Minden nap egy újabb kihívás, aminek vége kell lennie, hogy utána egy új nap kezdődjön, amit szintén túl kell élni valahogy. Nem könnyű az élet, ha van, aki megkeserítse azt.

Nem is emlékszem, hogy Marcus bármikor is kedves lett volna. Kivéve a nyilvánosság előtt, ott nagyon jól tudja játszani magát. De a zárt ajtók mögött csak egy szadista szemétláda. Szomorú, hogy utálnom kell a saját apámat, de mióta anya nincs, már csak én maradtam, akin kitöltheti a haragját. És minden ütés a nadrágszíjától a hátamon csak tovább fokozza a gyűlöletemet.

Ezekben a nehéz időkben Beatrice az egyetlen derűs pont az életembe. Az aranyló fürtjei, apró termete, szelíd mosolya, és azok a viharoskék szemei...

Néha azon kapom magam, hogy csak bámulom őt, és szabályosan megbabonáz. Olyan tökéletesnek tűnik a szememben. Mintha egy angyal lenne, akit az égből küldtek le, hogy ne legyen olyan szörnyű ez a világ. Csak félek, hogy a világ mocska megfertőzi őt, megfosztva a szárnyaitól.

Sok okom van rá, hogy utáljam ezt a csoportot: a zárkózottság, az önmegvalósítás lehetőségeinek hiánya, Marcus... De mégis azért haragszom az egész rendszerre a leginkább, mert így fogalmam sincs, hogyan nyilvánítsam ki számára az érzelmeimet.

Ha bármelyik másik csoportban lennénk, egyszerű dolgom lenne, mert csak el kéne hívnom randizni vagy valami. Megfoghatnám a kezét, megölelhetném, vagy csinálhatnánk valami őrültséget, mint a Bátrak, vagy egyszerűen csak nevethetnénk felszabadultan, mások elvárásai és vizslató tekintetei nélkül.

Ebben a csoportban azonban máshogy megy az ismerkedés. Addig szó sem lehet bármiféle kapcsolatról, míg mindkét fél nem esett túl a Választási Ünnepségen, és a csoport teljes jogú tagjaivá nem válnak. Ami elég szörnyű szabály, ha tizenhat évesen beleszeretsz egy nálad fiatalabb lányba.

Ráadásul ezután sem lehetsz vele, nem foghatod a kezét, vagy csókolhatod meg. Nem, a “randitok” abból áll majd, hogy együtt végeztek valami önkéntes tevékenységet. Ha ezek után is tetszik a lány, akkor együtt vacsorázhattok a szülei házában, ahol az édesapjától kell engedélyt kérned, hogy a lánya fiúja legyél.

Én azonban türelmetlen vagyok. Nem tudok várni még három évet, és túlesni az egész formaságon. Ráadásul tudom, hogy a papája, Andrew tuti nem fogja áldását adni. Marcusnak hála, nem néznek rám jó szemmel az emberek egy ideje. Így hiába ismernek évek óta, Marcus pletykái, miszerint kezelhetetlen vagyok, őket is befolyásolja.

Beatrice-t természetesen nem. Ő az egyetlen, aki tudja, mi is folyik odahaza a szürke falak között. Mégsem néz rám úgy, mint egy megrugdalt kiskutyára.

A hűvös, kora őszi szél belekap a bő ingemben, ahogy a sötétben az utcán settenkedem. Csak reménykedni tudok, hogy senki nem fog meglátni, és Marcusnak sem tűnik fel a hiányom még pár óráig.

Hiába a sok egyforma ház, már úgy ismerem az útvonalat, mint a tenyeremet, ami most zsibbad az izgalomtól és a félelemtől, hogy valami nem úgy fog alakulni, ahogy azt szeretném.

Megállok a házuk előtt. Tudom, hogy melyik szobaablakot kell keresnem: ugyanazt, mint ha az enyém után kutatnék. Felveszek néhány apró kavicsot az útról, és az ablak felé hajítom. A kis kavics koppanva landol az üvegen. Még háromszor meg kell ezt ismételnem, mire fény gyullad odabent, és megjelenik az ismerős szőke fej az ablakban.

- Tobias? - kérdezi bizonytalanul, ahogy lenéz a járdára, és a szemét dörzsöli. Bizonyára sokat nem lát belőlem a lámpák fénye nélkül.

- Gyere le! - kiáltok fel neki fojtott hangon, így az egész olyan, mint egy hangos suttogás.

- Mi? Miért?

- Csak gyere! - intek neki, majd arrébb húzódom, ahol már nem láthat.

Türelmesen várok, mert tudom, hogy úgyis le fog jönni, még ha ezzel bajba kerülhet is. Beatrice már csak ilyen; egy kis kalandnak nem tud ellenállni. Meg is jelenik úgy öt perccel később a szokásos szürke ruhájába öltözve. De a haját nem tűzte szoros kontyba, ahogy azt szokás. Nem, a fürtjei most lazán lógnak a vállára, szabadon szállnak, ahogy a szél összeborzolja őket.

- Mit keresel itt az éjszaka közepén, Tobias?

Egy pillanatra elbizonytalanodom. Lehet, mégsem olyan jó ötlet ez... De aztán emlékeztetem magamat, hogy muszáj összeszednem a bátorságomat. Hamarosan betöltöm a tizenhatot, tavasszal pedig nekem is csoportot kell választanom. Így lehet nem lesz nagyon több lehetőségem, hogy lépjek.

- Eljönnél velem valahova, Beatrice? - kérdezem tőle félénken. Túl hevesen ver a szívem, hogy ne remegjen a hangom.

- Hova? - kérdezi felemelt szemöldökkel. Különös lehet számára, hogy egy fiú az éjszaka közepén sétálni hívja. Még ha az a fiú én vagyok.

- Legyen meglepetés - mosolygok rá. Igazából fogalmam sincs, hogy hova is menjünk, de nem akarom kimutatni a bizonytalanságomat.

- Oké... - egyezik bele kétkedve, de azért elmosolyodik. Nekem pedig szükségem van pár másodpercre, mire sikerül levennem róla a szemem.

Csendben elindulunk a csoportnélküliek területe felé. Nem biztos, hogy jó ötlet épp arra menni, különösen éjszaka, de még mindig biztonságosabbnak érzem, mint az Önfeláldozók utcáin bóklászni.

Szerencsére nem futunk össze senkivel sem, ami azért megnyugtat. Nem tudom, mihez kezdenék, ha egy nagydarab csoportnélküli fickó belénk kötne.

- Ma nagyon titokzatos vagy, Tobias - szólal meg egy idő után Beatrice. - Történt valami?

Megrázom a fejemet. Túl jól ismer, így könnyen átlát rajtam. Tudja, hogy ok nélkül nem cselekszem. Mégsem mondhatom neki, hogy tetszik nekem, és szeretnék vele kettesben lenni.

- Egyszerűen csak szerettem volna a legjobb barátommal lenni anélkül, hogy a csoportunk helytelenítően figyelne minket. - Elég idegesítő tud lenni, mikor a felnőttek lenézően mérnek végig, mikor az iskolából jövünk hazafelé.

- Tobias, rajtam kívül nincs is más barátod - mutat rá kuncogva a lényegre.

- Köszi szépen, hogy így az orrom alá dörgölöd - nevetek fel, és úgy teszek, mint aki megsértődött. Pedig nincs így. Tökéletesen igaza van, hiszen tényleg ő az egyetlen barátom, de nincs is másra szükségem. Nekem Beatrice épp elég.

Csak a szemét forgatja, majd pár pillanatnyi csend után rácsap a karomra.

- Kapj el! - kiáltja el magát, majd futásnak ered a sötét sikátoron át.

Kacagva követem. Élvezem, ahogy száguld a levegő körülöttem, és az izmaim megfeszülnek, az energia pedig keresztülszáguld a testemen. Nem tudom, mikor éreztem utoljára ilyen szabadnak magamat.

Néhány sarokkal később utolérem Beatrice-t, aki kezd kifulladni, de ő is épp olyan elevennek tűnik, mint ahogy én érzem magam. A szeme eszeveszettül csillog a holdfényben. Csak lihegve állunk egymással szemben, és kacarászunk, mint két idióta gyerek. De hát azok is vagyunk.

Annyira elmerülök abban, hogy a szememet legeltetem az arcán, hogy beletelik egy kis időbe, míg észreveszem a hangokat, amik mögülem jönnek. Lábdobogás, nevetés és kiáltozás.

Megfogom Beatrice kezét, és az egyik sikátorba húzom, távol a jövevények szeme elől. A torkomban érzem a szívverésemet, ahogy azért imádkozom, hogy ne vegyenek észre minket. Akárkik is azok, nem venné jól ki magát, ha két Önfeláldozó gyereket találnának éjnek évadján az utcán.

Aztán hirtelen tudatosodik bennem, hogy közben összefonódtak az ujjaink. Most először fogtam meg a kezét. Érzem, hogy elpirulok, és kivételesen örülök neki, hogy sötét van. Így a mosolyomat sem láthatja, ami szép lassan elterül a képemen, és nem tudok másra gondolni, mint a puha tenyerére az enyémen.

Egy csapat fekete ruhás ember robog el mellettünk zajongva. Furcsa, erős szag lengi őket körül, amitől akaratlanul is összeráncolom az orromat. Valami furcsa dalt énekelnek - vagyis inkább kiabálnak -, ami valami Barbie nevű lányról szól, akinek hosszú lábai vannak, fura szemöldöke, de műanyagból van, és akit úgy szeretnek. Vagy micsoda...

- Ennek semmi értelme - motyogom, Beatrice pedig kuncogva megszorítja az ujjaimat.

Amint a Bátrak eltávolodnak tőlünk, ismét elindulunk. Azonban valamiért nem engedem el Beatrice kezét, és ő sem húzza el az övét. Úgy tűnik nem bánja ezt a kontaktust kettőnk között. Talán ő is érez valamit irántam?

Fel sem tűnik, mennyire benne járunk a csoportnélküliek negyedében, csak mikor már megérkezünk a Washington sugárúti hídhoz. Beatrice pedig fáradtnak tűnik a hosszú séta után, és nekem is sajognak a lábaim. Nem szoktam valami sokat szaladgálni, ahogy azt a csoportom tagjaitól el is várják.

A híd széle felé húzom Beatrice-t, ahol letelepedünk a korláthoz. A lábunk lelóg a mélybe, mi pedig az eget bámuljuk, továbbra is összekulcsolt kézzel. Melegség önt el a gondolatra, hogy ő sem akarja, hogy elengedjük egymás kezét.

- Nézd - emel fel egy doboz cukorborsó konzervet. - Biztos az egyik csoportnélküli hagyta itt.

Elveszem tőle a félig teli dobozt, és kiveszek belőle egy szemet. Kissé meg van már száradva; bizonyára pár napja már itt lehet. A konzervet leteszem kettőnk közé, a borsószemet pedig a kiszáradt folyómederbe dobom, és behunyom a szememet.

- Ezt miért csináltad? - kérdezi tőlem. Biztos nem tűnt túl értelmesnek a dolog.

- Gondolj arra, hogy milyen lenne, ha nem volna kiszáradva a folyó - válaszolom neki, majd egy újabb szemet dobok az előző után. - Ahogy a borsó beleesik a vízbe, és kis köröket rajzol a felszínére.

Rápillantok, és látom, hogy ő is elmosolyodik. Bizonyára tetszik neki az ötlet, mert kivesz egy borsót, és elhajítja. Majd olyan hangot ad hozzá, mintha valóban vízbe pottyant volna a borsószem.

Elnevetem magam, ő pedig követi a példámat. Aztán egyszerre elhallgatunk, és egymás szemébe nézünk.

Másra sem tudok gondolni, csak hogy milyen szép: rakoncátlan hajjal és csillogó szemmel, mosollyal az arcán. Felszabadultan boldog. Csak arra vágyom, hogy megcsókoljam. Bár tudom, hogy nem helyes ilyesmire gondolnom, de nem tehetek róla. Nem tudok parancsolni az elmémnek, az érzéseimnek, a kíváncsiságomnak. Kíváncsi vagyok rá, hogy milyen érzés lenne az ajkait az enyémen érezni, és hogy milyen íze van a csókjának.

Észre sem veszem, hogy finoman felé hajolok. De még időben észreveszem magamat, és pirulva elhúzódom.

Nem értem, mi a fene van velem. Lehet, hogy ez az egyetlen esélyem, hogy megcsókoljam, erre elszúrom az egészet, mert nincs elég bátorságom megtenni. Mégis csak Önfeláldozók vagyunk, Beatrice pedig nem csak egy lány. Ő a legjobb barátom, és az egyetlen ember, aki igazán ismer. Nem akarom tönkre tenni a kapcsolatunkat.

De mégis, olyannyira hajt a vágy, hogy ne csupán a barátját lássa bennem, hanem annál többet, hogy bensőm szinte sikolt, hogy lépjek már valamit. Gyerünk, Tobias, bátorság - mondom magamnak.

Ismét ránézek, és nagyot sóhajtok, mielőtt ismét felé hajolnék. Ám meglep. Beatrice mindig is jó volt abban, hogy meglepetést okozzon nekem, de most totálisan sikerül megdöbbentenie. Amint a pillantásunk találkozik, egy szempillantásnyi idő alatt átszeli a kettőnk közötti távolságot, és az ajkait az enyémekhez érinti.

A csók bizonytalan és ártatlan, én mégis úgy érzem, mintha tűzijáték robbanna a mellkasomban. Annyi ideig álmodoztam erről a pillanatról, de nem gondoltam volna, hogy egyszerre ennyi mindent lehet érezni, mint amit most érzek.

Beatrice elhúzódik, még a füle is vörös, és bizonytalannak tűnik. Ekkor jövök rá, hogy annyira elvesztem az ajka érintésében, hogy ledermedtem, és vissza sem csókoltam. Néha olyan Szerencsétlen tudok lenni...

Ezúttal gondolkodnom sem kell, és bátorságot sem kell gyűjtenem. Már tudom, hogy ő is azt érzi irántam, amit én őiránta. A tenyeremet az arcára simítom, és finoman megcsókolom. Érzem, ahogy a teste ellazul az érintésemtől, így a karjaimat köré fonom, és magamhoz húzom, miközben egyre magabiztosabban csókolom.

A karjait a nyakam köré fonja, és hozzám simul, miközben az ajkaink vidám, élettel teli táncot járnak. Nem törődünk sem a szabályokkal, sem a jövővel, ami lehet el fog minket szakítani egymástól, de az is lehet, hogy majd újra összehoz bennünket. Most nincs helye az aggodalomnak, a kétségeknek. Csak az érzelmek számítanak, és persze mi.

Az a fontos, hogy Beatrice és Tobias mennyit jelentenek egymásnak. Semmi más.



19 megjegyzés:

  1. Wow! Ez nagyon jó volt, legtöbször hosszú hozzászólásokat szoktam írni de most nem tudok hozzászólni, mert egyszerűen tökéletes volt! Nagyon jól fogalmaztál, és jól átvetted Tobias szemszögét. Ahogy most megnézem a kommentet nem is lett olyan hosszú.
    -Puszii!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsi rossz a telóm véletlenün kétszer küldtem el.

      Törlés
    2. Semmi gond, ez másnál is előfordul. Könnyen ki tudom törölni a plusz hozzászólásokat. :)

      Én ennek a véleményednek is örülök, nem baj, hogy nem túl hosszú. Köszönöm szépen, szeretem Tobias szemszögét, így örülök, hogy karakterhű maradtam. Köszi, hogy írtál. Puszi :)

      Törlés
  2. Uram atyám... Ezzel nem nyerni?! Az meg hogy lehet?!?!
    Ez annyira aranyos volt! Alapjáraton imádom, amikor Tobias szemszögéből írod az irományaidat, de most még jobban megszerettem! <4 I love Tobias <4 meg persze I love Bia :))
    Teljesen beleéltem magam a sztoriba!! Amikor Tobias elpirult, én is elpirultam. Szerintem még most is vörös a fülem. Van még ilyen cuki novellád, ugye? :D (bár igazából mindegy, milyen történet/novella, csak legyen még xD)
    Köszi a novellát!! :) :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ezt a MondoConosoktól kérezd. Csak 5 történetet válogattak be a közönségszavazásra... Ami érdekes, mert annak az lenne a lényege, hogy mindegyikre lehessen szavazni, az enyém meg még az oldalukra sem került ki. Na mindegy, ide sem jelentkezek többet...

      Szerencsétlen Tobias olyan cuki, nem lehet nem szeretni :D Én is szeretem a szemszögét, itt különösen jó volt írni. Köszi :$
      Hm most kifogytam az irományokból ha minden igaz (kivéve a következő többfejezetes első fejezetét), de majd még írok ;) Ilyen cukit is.
      Én köszönöm a véleményedet! <4

      Törlés
  3. Nem igazán értem, hogy ez hogyhogy nem került be a legjobbak közé. Kíváncsi lennék, milyen volt a többi "pályamű". Na mindegy, az a lényeg, hogy nekünk, illetve nekem nagyon tetszett!!!
    Szerintem több ilyet kellene írnod. Köszi!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mert ezek a szervezők muskátlispiték, ennyi! :D Hát, a Toldihoz írtak ficit... Ami elég érdekes szerintem, de mindegy. Biztos ügyes volt a kivitelezés.
      Igen, én nagyon örülök így is, hogy nektek tetszik, hiszen elsősorban magamnak és nektek készült, nem egy ostoba versenyre.
      Fogok még. Puszi!

      Törlés
  4. Hogy hogy nem nyertél ezzel a csodálatos novellával?
    Biztos valami hiba történt.
    De térjünk át a novellára.Olyan cuki volt ez a bátortalan Tobias,hogy majd felfaltam.Sőt vele eggyütt vörösödtem.*-*
    Remélem,ha lesz időd írsz még novellákat,mert nagy sikere van.
    És,ha a versenyen nem értékelték a munkádat,majd mi fogjuk.Tökéletes.Puszi. <4 <4

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem animés, szerintem itt az volt a legnagyobb baj... De nem bánom, hiszen itt vagytok nekem ti, akik véleményezitek és szeretitek. Más nem is kell nekem :)
      Fogok még írni. Folytatni akarom majd a Szürke egérkéket, szóval ott lesz még cukiság rendesen.
      Köszönöm szépen! Puszi ♥

      Törlés
  5. EZ OLYAN CUKI VOLT *--* Meghaltam :D Olyan édes Tobias ahogy vergődik az érzelmeivel és a vége ... awhh :3 Már régóta vártam ill. gondolkoztam,hogy írók egy ilyen fanficet. Mindig is érdekel Tobias és Tris kapcsolata az önfeláldozóknál :) És most végre megszületett ez a fantasztikus fici :3 Az a Barbie rész hatalmas volt xd Azt hiszem ezt még sokszor elfogom olvasni :3 Komolyan mondom nekem is kell egy Tobias Eaton :D Köszönöm ezt a fantasztikus ficit :) Nagyszerű munka lett ! Pusziii <4

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért te is írhatsz ilyesmit, nem fogunk megsértődni ;) Szeressük a ficiket!
      De nagyon örülök neki, hogy tetszett. Jaj mikor megláttam a Barbie dalt a kulcsok között, hát fetrengtem a röhögéstől (kiskoromban tesómmal hülyeségből énekelgettük, olyan vicces volt), muszáj volt beleszőnöm.
      Kinek nem kéne egy Toby? Olyan ennivaló!
      Én köszönöm a véleményedet, nagyon jól esik olvasni ezeket a szuper véleményeket! Puszi!! ^^

      Törlés
  6. Katasztrófa! Kinek nem tetszik ez? Mért nem válogatták be a legjobbak közé?! Szörnyű... Na mindegy egyébként baromi jó lett. Ha kérhetem akkor írj még ilyeneket. Biztos hogy nagy sikered lenne vele. Nagyon jó lett!!!!! Gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát látod... Nem is baj, hogy nem tetszett nekik, de legalább az oldalukra kitehetették volna, de nem...
      Köszi szépen :3 Mindenképpen fogok, olyan jó ezeket írni. És utána olvasni a véleményeket! ;)

      Törlés
  7. Uram isten!!!!!!!! <3 Bia ez valami hihetetlenül cuki volt és olyan aranyos!! :) És kérdés lesz-e folytatása vagy hasonlott fogsz majd írni? *.* És szerintem ennek a top 5ben lenne a helye *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh köszönöm :$ Nem, ez ilyen egyfejezetes lett. De amolyan előzmény lesz, amint folytatni sikerül a Szürke egérkéket.

      Törlés
  8. Egy biztos. Azok a zsűrik nagyon buták, hogy ezt nem értékelték. Bia, nekem akkor is te az első helyen vagy, és szerintem másoknak is. Nekünk te vagy az 1. helyezett!!!
    Nagyon aranyos, romantikus és vicces volt, jó volt olvasni egy olyan fanficet amiben még az Önfeláldozóknál vannak, és ugyanúgy szeretik egymást. Olyan cukik voltak amikor fogócskáztak, és amikor Tris, vagyis Beatrice ( legyünk hűek az irományhoz) azt mondta "hogy csak ő Tobias barátja " akkor nevettem. És ez a félénk Tobias, jesszus, olyan édes. Remélem csinálsz majd még ilyet.
    Ja és két kérdésem lenne, remélem majd válaszolsz.:)
    - Még mennyi fejezet van a Jövő kezdetéből, és a következő része mikor várható.?
    - Ha befejezed a Jövő kezdetét, lesz még olyan történet?
    Köszi Bia. És ne Szomorkodj nagyon jó volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Nem szomorkodom, én nagyon szerettem ezt írni, szóval már megérte.
      Örülök neki, hogy tetszett, és cuki volt. Majd még lesznek ilyenek, amint beugrik valami jó ötlet.
      Akkor a kérdések:
      - Fú nehéz megmondani. Olyan 7-8 szerintem. Következő remélem a hétvégére. Egész éjjel a fejezetek struktúráján gondolkodtam, de még nem találtam meg a jó megoldást.
      - Lesz még hosszabb, két ötletem is van már :D Plusz még 1 hasonló. Túl sok ötletem van...

      Törlés
  9. Szia Bia! Nagyon ari ez a történet, Nálam Te nyerted az 1. díjat. Köszönöm, hogy ilyen szép írásokkal dobod fel a napjainkat!
    Sicu555

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm, örülök neki, hogy elnyerte a tetszésedet, és jobb lett a napod ezáltal :) Köszi, hogy írtál. <4

      Törlés