Fanfic fordítás: Megint te - 18. fejezet

Már fel is került a Megint te 18. fejezete! Tovább alakulnak a dolgok, és végre láthatunk egy kis szikrát a kedvenceink között. Ó, és az író továbbra is túl nagy Végzet Ereklyéi fan...

A fordítás Márti érdeme!

Az eredeti történet ITT olvasható.

18. fejezet – Bankett

TRIS

Mióta Uriah a vezető, izgalmas feladat a számára az éves beszéd a beavatottak bankettjén. Felsóhajtok, és belesüppedek a székembe. Egymásra pillantunk Négyessel. Mindketten halálra unjuk magunkat. 

Csak annyit akarok, hogy visszamehessek a szobámba, és többet ki se kelljen jönnöm. Semmire sem vagyok képes a temetés óta.

Szép szertartás volt egy visszataszító halálhoz. Uriah jóvoltából sokkal tisztelet- és méltóságteljesebb volt, mint Alé, de minden ezzel kapcsolatos gondolattól felfordul a gyomrom. Előre láthattam volna a halálát. Miután rátaláltam sírva az edzés után, rajta kellett volna tartanom a szemem. Annyi mindent tehettem volna. De nem tettem, és most részben én vagyok a felelős a haláláért. Akárcsak Aléért. 

- És most a rangsor. – Uriah hangja visszaránt a valóságba. Megváltoztatták a rangsorolást tavaly óta, most már inkább csak formális. Négyes és én felmegyünk az emelvényre, hogy kihirdessük. Azon kapom magam, hogy kicsit furcsállom az eredményeket. Oktató lehetek, de nem szólhatok bele a rangsorba. Ez így fair. Előrébb soroltam volna Camet. 

Hozzá is kezdünk. Négyes a mikrofonhoz lép, és lenéz a kezében levő mappára. 

- Az első Jace Herondale. – Átadja a mappát.

- Második Annabeth Chase. – Felváltva olvassuk a neveket. 

Miután az utolsó név is elhangzott, mindenki elindul a Kút felé a Bankett partira. Emlékszem a tavalyira, a legunalmasabb és nem túl közösségi összejövetel volt, amin valaha részt vettem. Pedig én az Önfeláldozóktól jöttem. Aztán rájöttem, hogy az igazi buli az afterparty. Minden évben más ad neki otthont, és csak a tizenhat és harminc közötti korosztály jöhet. Az idősebbeket nem nagyon érdekli, különösen az öregeket. Alig van idős ember a Bátraknál, és még mindig nem tudom, hogy miért. 

- Hé, jössz? – kérdezi Négyes. Rájövök, hogy csak állok a tömegben. 

- Igen, de először át kell öltöznöm. – A banketten az öltözködési előírás félig formális, tehát a felsőm és a nadrágom nem elfogadható.

- Oké, veled tartok. – Ránézek. Értheti, hogy mire gondolok, mert mentegetőzni kezd. – Úgy értem, nem segíteni akarok, vagy valami. Biztos vagyok benne, hogy egyedül is menni fog, csak gondoltam, ha szeretnéd, hogy segítsek, szívesen megteszem. – Szünetet tart, ahogy felfogja, mit mondott. Hogy lehet ilyen velem, amikor mindenki mással olyan komoly és magabiztos? Majdnem megtiszteltetésnek érzem. – Tudod mit? Csak megállok az ajtó előtt, és várok. Nem igazán akarok egyedül menni, és mióta mi vagyunk a csoportváltók kiképzője, akár mehetünk együtt is. 

- Igen, persze – mondom gúnyosan, és becsapom az ajtót az arca előtt. 

Az ágyamon ki van készítve a ruhám, amiben menni akarok, én pedig magamra kapom. Csak néhány percem van, amíg indulnom kell a partira, de azért belenézek a tükörbe. Bámulom a tükörképemet az egész alakos tükörben. Ez olyasmi, amit helytelenítenek ott, ahonnan jöttem, de elfogadott dolog itt.

- Gyönyörű vagy. – Hallom meg a hangját. Nem veszem figyelembe, hogy bejött a lakásomba hívás nélkül. Már ezelőtt is megtette. Inkább az zavar, hogy a ruhám cipzárja nincs felhúzva, és látja az egész csupasz hátamat. De nem aggódom emiatt. Úgy döntök, bátor leszek. 

- Felhúzod?

Bólint, és odasétál hozzám. Nem kérném erre, ha rájöttem volna, mennyire bizalmas dolog ez. Oldalra söpri a hajamat, és érzem az ujjai érintését a hátamon. Lassan felhúzza a cipzárt. Az ajkai néhány centire vannak a nyakamtól. Így maradunk majdnem egy percig. Úgy érzem, elvarázsolt. Majd felocsúdok. 

- Köszönöm – mondom, aztán megragadom a kezét, és kibotorkálok a szobából.

NÉGYES

Megragadja a kezem, és együtt sétálunk a Kútba, ami szerencsére nincs messze a lakásától. Még mindig kábult vagyok attól, hogy láttam olyan… varázslatosan. Meglepett, hogy megkért, húzzam fel a cipzárját, de remélem, nem látta rajtam. Vicceltem, amikor azt mondtam, segítek neki átöltözni, de nem gondoltam komolyan. 

Azért egy pillanatra megbámulom a ruháját. A térde fölé ér, így látni engedi a lábait, és szűk, úgyhogy látni enged minden mást is. 

- Perverz – motyogja, látva a pillantásomat. Nevetek, ő meg morog. Annyira gyönyörű.

Megérkezünk a bankettre, és az első ember, akivel találkozunk az Zeke. Bólintunk egymásnak. Általában nem bocsátkozunk vitába, amikor csak lehet. Van egy kimondatlan megállapodásunk, hogy megbocsátunk és elfelejtjük, mire legközelebb találkozunk. Kivéve, ha valamelyikünk a „testvér-kódexet” szegi meg, ahogy azt Zeke nevezi.

Peckesen odalép hozzánk.

- Beszélhetnék Trisszel?

Majdnem nem engedem meg neki. Ő nem Jared, hanem Zeke, és tudom, hogy nem csinálna semmit. Bizonytalanul bólintok, és elsétálok. 

De nem hagy nyugodni a dolog. Végül elbújok a sarok mögött, és kihallgatom őket. 

- Csak szeretném leszögezni, hogy sajnálom, hogy megcsókoltalak – mondja.

- Semmi gond, tudom, hogy miért tetted, és rendben van. Nem kellett volna visszacsókolnom. 

- Tudod, hogy miért csináltam? Akkor légy szíves, világosíts fel, mert én még mindig fogalmam sincs, hogy miért csináltam. 

- Mert össze voltál zavarodva, és fájt, és szomorú voltál, meg úgy gondoltad, hogy ez valamiféle bosszú, vagy eltereli a figyelmedet Shaunáról. 

Nem mond semmit, csak bólint. 

- Zeke, te a barátom vagy. Mindig itt leszek, hogy megbocsássak, és semmitmondó csókokat adjak. - Mindketten halkan nevetnek.

Ökölbe szorítom a kezem, amikor látom, hogy az arcuk néhány centire van egymástól.