Fanfic fordítás: Megint te - 21. fejezet

Péntekhez híven itt is a Megint te immár 21. fejezete. Ez a rész az egyik kedvencem, remélem nektek is fog annyira tetszeni, mint nekem. Jó olvasást hozzá! :)

A fordítás Márti érdeme!

Az eredeti történet ITT olvasható.

21. fejezet – Másnaposság

TOBIAS

 

Minden sötét és zsibbadt, kivéve az állandó csengést a fülemben. A csengés fokozatosan erősödik, aztán dübörgéssé válik. Nemsokára egy egész zenekar játszik különböző ütemet a fejemben. Ez kellemetlen. Fájdalmas, és azt akarom, hogy elmúljon. Lassan kinyitom a szemem, hogy hozzászokjon a világossághoz. Az én szobám sosem világos. Hol vagyok?

Kezd visszatérni a tudatom, és próbálom magam szembesíteni a tegnap éjszaka következményeivel. Érzem, hogy valami mocorog alattam, aztán rájövök, hogy ez nem valami, hanem valaki. Ennek nem lesz jó vége. A testem összegabalyodott a másik személlyel, és felfigyelek a tényre, hogy egyikünk sem visel ruhát. Kezdek aggódni. Nem vagyok mérges, vagy ilyesmi, inkább egy kicsit büszke. Hallottam már srácokat dicsekedni az ilyen pillanataikkal. Ez örömteli dolog. Azonban én nem így akartam elveszteni a szüzességemet, nem számít, milyen ártatlanul hangzik. Ha elvesztettem a szüzességemet múlt éjjel. Ez hülye gondolat. Minden jel arra utal, hogy igen, de az agyam teljesen üres. Az utolsó, amire emlékszem, hogy beszélgettem Miával, egy beavatáskori barátommal. Dögös volt, de Trisen nem igazán tett túl. Tris. A francba. Ez már a második eset, hogy kiszúrtam vele egy buliban. Azt hiszem, nem is igazán hagytam faképnél, de tudom, hogy várt rám. Remélem, nem látott meg Miával.

Érzem, hogy a lány alattam motyog valamit, és tudom, hogy ki kell másznom ebből. Csak nem tudom, hogyan. A kezemmel tapogatózni kezdek a takaró alatt, és megérintem az egyik testrészét. Egy selymes, műanyaghatású anyagot tapintok. Nos, ez rémisztő. Nem vagyok biztos benne, hogy tudni akarom, mi történt. Olyan, mint a szigetelőszalag… Szigetelőszalag!

Felugrok, a lány pedig leesik az ágy másik oldalán. Szőke hajat látok kikandikálni. Felbukkan a feje.

Tris az. Hát persze, hogy Tris.

- Jó reggelt! – motyogja. Nem hiszem, hogy rájött, hogy én vagyok mellette, tekintve, hogy milyen nyugodt. Gyakran ébred fel egy fiú mellett? Remélem nem. Ránézek. Elnézném egész nap. A haja kócosan szanaszét áll, de aranyos. A sminkje elkenődött, amitől hanyag a kinézete, de ettől csak még szexisebb. Csupán a vékony takaró fedi a testét, de az is csak félig, az egyik lába kilóg. Merész dolog, de vállon veregetem magam, amiért becserkésztem. De csalódott is vagyok, hogy nem emlékszem semmire. Nagyon csalódott.

Attól, hogy csüggedt vagyok, mérges leszek. Vele akartam lenni, de nem így. Meg akartam csókolni, de nem így. Sajnálom, hogy nem használtam ki a lehetőséget, amikor lehetett. Most valószínűleg fel fog ébredni, és soha többé nem beszél velem.

Látom, hogy Tris megdörzsöli a szemét, és felnéz rám. Az szemeim valószínűleg vérágasak, és úgy nézhetek ki, mint egy zombi, mert felsikolt. Gyors, és váratlanul ér mindkettőnket, és nem szándékos, de ez mindent elárul, amit tudnom kell. Még mérgesebb leszek.

- Mi a fene történt? – kérdezi.

- Én is ugyanezt akartam kérdezni tőled. Emlékszel valamire? – Hideg a hangom. Nem olyan, mint Tobiasé.

- Nem igazán? – Ásít.

- Ez most igen vagy nem? – Nem tudom, miért vagyok ilyen durva vele. Utálom, ha elbaltázom. És a legfontosabbat baltáztam el.

- Egyik sem. Úgy értem, tudom, hogy nem voltam annyira kidőlve, mint te, de az emlékeim nagyon homályosak. Minden, amire emlékszem, az Peterről valami. – Úgy néz ki, elgondolkodik, aztán megváltozik az arca. Idegesnek látszik, és valószínűleg eszébe jutott valami.

- Mi van?

- Semmi. – Hazudik. Ez bánt. Ezelőtt valószínűleg soha nem hazudtunk egymásnak. Mit csinálhatott a buliban, amit el kell titkolnia előlem? Ez ostoba kérdés. Sok mindent. Nem az én dolgom, de tudni akarom.

- Mi akkor… hm, tudod. – Rá mutatok, aztán magamra. A pillanatnyi helyzetünk elég kényelmetlen.

- Hadd ellenőrizzem. – Ellenőrzi? Hogy tudná ellenőrizni? Tényleg nem sokat tudok a lányokról. Remélem, hogy előttem akarja leellenőrizni. Hagyd abba, Tobias.

Lehajol a földre, hogy felvegyen valamit, így van két másodpercem, hogy megvizsgáljam a testét. Túl gyorsan vége van. A táskájával tér vissza, és kutatni kezd benne. Egy kis csomagot vesz elő.

- Ez egy…? – dadogom.

- Hm, igen. Ha csináltuk volna, ez nem lenne itt. Nem vagyok hülye, hogy ne védekezzek.

- Várj, szóval te ezt a táskádban tartod? – kérdezem, mert sokkot kapok attól, hogy van neki ilyen. Nem vártam volna Tristől, hogy tényleg lefekszik férfiakkal. Úgy értem, néha eszembe jutott, de az csak paranoia volt. De itt a bizonyíték. Úgy érzem, mintha behúztak volna egyet. Azt hiszem, ez a Szerencsétlen rohadtul rugalmas. A ruháimért nyúlok, és felveszem őket. Úgy látszik, nem bánja, vagy nem érdekli, hogy itt öltözöm előtte.

- Hol máshol tartanám őket? – Rossz válasz.

- Szűz vagy? – Ezt legszívesebben visszaszívnám. Túl nyers volt, túl személyes. Különben is, ha ilyeneket tart magánál, akkor biztosan nem.

- Hm… Részben?

- Te tényleg nem tudsz egy kérdésre igennel vagy nemmel válaszolni. De nem kell válaszolnod, ha nem akarsz.

- Miért, te az vagy?

- Én kérdeztem először.

- Ez egy hosszú történet.

- Hogy lehet ez hosszú történet?

- Csak az.

- Oké.

- Oké.

- Én az vagyok – ismerem be.

- Mi?

- Szűz. Szűz vagyok.

És akkor megteszi. Nevet. Még soha senkinek nem mondtam el, és rájövök, hogy neki elmondtam a legtöbb titkomat. Nem tudom kontrollálni magam.

- Ne nevess! – morgok.

- Nem, rendben van ez, csak nem gondoltam volna rólad. – A legtöbb ember nem. - Én is az vagyok.
 

- Gondolom, nehéz lehetett válaszolni.

- Igen. Huh. Félig szűz vagyok, rendben?

- Hogy lehetsz félig szűz?

- Egyszer majd rájössz – vigyorog. Fogalmam sincs, hogy ez mit jelent.

Csendben ülünk, aztán eszembe jut a nyilvánvaló helyzetünk.

- Várj! Ha nem szexeltünk, akkor hogy kerültünk ebbe a helyzetbe?

Nem mond semmit, csak elvörösödik. Tudom, hogy tudja. Valaminek történnie kellett, amit nem akar elmondani.

- Tris, tudom, hogy tudsz valamit, úgyhogy beszélj. – Újra mérges vagyok. Nincs joga eltitkolnia előlem.

- Láttam valamit.

- Mit láttál, Tris? – Türelmetlennek tűnök. Az is vagyok.

- A gardróbszekrényben voltál, én pedig rád nyitottam.

- A gardróbszekrényben?

- Tudod. A gardróbszekrényben. Egy lánnyal voltál. Sötét hajú. Ribancos.

Mia.

- Ó. Ez még mindig nem magyaráz meg semmit.

- Oké. Rátok nyitottam, aztán elrohantam. Te pedig utánam jöttél. És most itt vagyunk. Másra igazán nem emlékszem. Még mindig homályos.

Felnyögök. Szóval csinálhattuk volna. Ez idegesít.

- Szóval, mennyire voltál részeg, ha nem annyira, mint én?

- Hm, nem nagyon, azt hiszem. – Úgy hangzik, és úgy is látszik, hogy kényelmetlenül érzi magát. Jó.

- Akkor miért nem állítottál meg engem, minket? – Fel sem fogom, hogy milyen rosszul jött ez ki. Mintha az egész hiba lett volna. Pedig az volt. Ahogy hallgatásba burkolózik, és ahogy a szeme elsötétül, legszívesebben megütném magam. De mégsem teszem.

- Nem tudom.

- Hogyhogy nem tudod, Tris? Meg kellett volna állítanod, amíg volt rá lehetőség, és akkor most nem kellene ezzel foglalkoznunk.
 

- Istenem, túl sokáig voltál már itt, és nyilvánvalóan nem is akarsz itt lenni, úgyhogy tűnj el. – Kimerültnek és csalódottnak hangzik. Próbálom magam emlékeztetni, hogy másnapos, és ezért ilyen.

- Nézd, nem akartalak megbántani, csak azt mondom, hogy…

- Tűnj el! – kiabálja.

És pontosan ezt is teszem.