Fanfic fordítás: Karácsonyra csak téged akarlak

Kivételesen egy kis laza, romantikus, rózsaszín szirupos, karácsonyi fanfiction novella fordítását hoztam nektek.

A történetről röviden, hogy ez Tris első Karácsonya, azért muszáj megünnepelnie, hála a többieknek. Valamint Tobiastól kap egy nagyon különleges ajándékot.

A fordítást köszönjük Lucának, én csak besegítettem. :)

Az eredeti történetet ITT találjátok!

Jó olvasást a kis szösszenethez!



Karácsonyra csak téged akarlak



- Nem, Chris! Nem megyek veled vásárolni! Bőven elég ruhám van az esti bulira! - ­kiabálom. Már csupán pár óra van Karácsonyig, és persze Zeke és Uriah bulit tartanak. Legalább Zeke megígérte, hogy csak a barátaink lesznek ott, és csak ajándékozunk. És persze, amikor valaki kimondja a buli szót, Christina azt vásárlásnak hallja. Így aztán Christina beviharzik a lakásomba ma reggel, és kényszerít, hogy tartsak vele.

Két héttel ezelőtt azt sem tudtam, hogy mi az a Karácsony. Hallottam róla korábban, de mivel Önfeláldozónak születtem, sohasem ünnepeltem meg. Mindenki kinevetett ezért, csak Tobias nem.

Ha már szóba kerül a szerető fiúm, épp a konyhában issza a kávéját, mialatt figyel engem és Christinát, és nevet rajtunk.

­- Nos, Tris, neked nincsenek karácsonyi ruháid - jegyzi meg.

­- Mert nincs is szükségem rá!

­- Oh, ugyan! Legalább egy mikulássapkát! Boldoggá tennél engem. Kérlek , kérlek, kérlek... - esedezik.

­- Igen, Tris, menj csak vele - mondja Tobias gúnyolódva.­ - Majdnem Karácsony van, és ilyenkor boldoggá kéne tenned másokat.

- ­Komolyan? Nem tudtál volna mondani valamit, ami a hasznomra lehet? Nem a fiúmnak kéne lenned? - Nagyot sóhajtok, és végül feladom. Soha nem fogok ezek ellen győzni. - Oké, megyek. De nem veszel rá, hogy egy fehérnemű boltba is bemenjek.

-­ Ugh...Rendben. Azt hiszem ez is jobb, mint a semmi - mondja boldogan és elindul az ajtó felé.

­- Legyen kellemes délutánod, kicsim. Este találkozunk Zeke-nél. Már alig várom, hogy lássam, milyen szexi ruha lesz rajtad - suttogta a fülembe Tobias, mielőtt lassan megcsókolna.

- ­Találkozunk este - mondom egyszerűen, aztán Christina nyomába indulok. Kezdődjön a kínszenvedés.

Két óra vásárlás, kilenc üzlet, egy óra sminkelés és egyéb előkészület után Christinával megérkezünk Zeke-hez. A délután szörnyen fájdalmas volt. Legalább elmondhatom, hogy van egy csinos ruhám. Egy fekete, combközépig érő csillogó ruha van rajtam, és egy szürke harisnya. A lábamon egy három centis cipő. A hajam be lett göndörítve, és egy nagy piros masni került bele. A szám olyan színű, amilyen a masni, és ki lett húzva a szemem is. Christina felvett egy toppot, amin ez áll: "Esküszöm, jó voltam az idén", és egy csillogó mini szoknyát. Magára kapott egy mikulás sapkát és egy térdig érő csizmát is.

Ahogy belépünk Zeke lakásába, Christina magamra hagy, és csatlakozik Willhez, így úgy döntök, hogy szerzek egy italt magamnak. Miközben kiöntök egy pohárnyi puncsot, érzem, hogy két kar fonódik körém. Készen állok, hogy megvédjem magamat, amikor felismerem Tobias illatát. Az italomat a pulton hagyom, majd a karjai közt megfordulok, hogy szembekerüljek vele.

­- Szia, gyönyörűm. Ugye tudod, hogy csodásan festesz ma este? - mondja mély hangon, amitől pillangók költöznek a gyomromba. Szerelmesen megcsókol. A karjaimat a nyaka köré fonom, és elmélyítem a csókunk. Elég szenvedélyes pillanat. Lecsúsztatja a kezeit a derekamról a fenekemre. Ahogy kifulladva szétválunk, Tobias elkezdi csókolgatnia nyakamat.

­- Részeg vagy vagy mi? Mert nem sz­oktál ilyen lenni, ha nem magunk vagyunk - kérdezem tőle zihálva.

­- Nem, csak... Itt majdnem az összes srác téged bámul. És ha eddig nem tudták volna, most már észreveszik, hogy az enyém vagy - mondja az ajkait a nyakamon tartva. Egy másik szenvedélyes csókkal ajándékoz meg, de az is túl hamar véget ér. A szemembe néz, mintha képes lenne a lelkembe látni, amitől megremegek. A keze ismét a derekamon, és annyira közel vagyok hozzá, hogy menten hozzá olvadok.­ - Komolyan mondom, Tris. Nagyon dögös vagy ebben a ruhában.

­- Te sem festesz túl rosszul - mondom neki, miközben tetőtől talpig végigmérem.

­- Hé, szerelmespár! Elég a smárolásból, mielőtt valaki kidobja a taccsot - hallom, hogy valaki - valószínűleg Zeke - elkiáltja magát. Felsóhajtok, amint elhúzódunk. Mint mindig, most is megtennék mindent, hogy kettesben legyünk. Megfogom a pohár puncsomat, és iszom egy kortyot.

­- Ne igyál túl sokat, szerelmem. Nem akarom azt, hogy később úgy kelljen hazavinnem téged - mondja kuncogva.

­- Ne aggódj. Csak ezt iszom meg. Nem többet.



Azt kell mondanom, hogy ettől az egyetlen italól is kicsit berúgok. Csak annyira, hogy jól érezzem magamat. Több, mint egy órán keresztül Christinával és Marlene-nel táncoltam karácsonyi dalokra, aztán Zeke mindenkit elzavar, aki nem a csapatunk tagja. Elmentünk, hogy Kihívást játszunk odakint, majd visszajöttünk.

Most éjfél van, és mi mindannyian a nappaliban vagyunk az ajándékokkal. Kaptam néhány fehérneműt és egy szép nyakláncot Christinától, egy kés készletet Uriah-tól, meg egy csomó üdvözlőlapot a többektől. Mikor rám kerül a sor, Christinának egy pár cipőt adok, neki és Willnek pedig egy festményt a lakásukba. Uriah-nak egy ajándékkártyát a tésztás étterembe, Zeke-nek egy paintballfegyvert, míg Shaunának, Marlene-nak és Lynnek üdvözlőlapot ajándékozok. Végül Tobiast egy festménnyel lepem meg, ami az Óriáskereket ábrázolja, és amit kitehetünk a lakásunk falára, és egy arany karórát.

Most ő adja oda az ajándékait a többieknek. Mikor az én ajándékomon a sor, megkér, hogy keljek fel az öléből, és álljak fel. Megfordul, és egyenesen a szemembe néz.

­- Néhány hete azon töprengtem, hogy milyen ajándékot adhatnék neked, de nem találtam a megfelelőt. Nem mintha nem inspirálnál eléggé, vagy nem ismernélek elég jól, hogy találjak egy jó ajándékot, hanem mert semmi sem elég méltó hozzád. Tudom, hogy azt gondolod, hogy nem vagy elég csinos vagy elég jó a számomra. De tévedsz. Nagyszerűen, csodálatosan gyönyörű vagy. Nekem tökéletes vagy. Én vagyok az, akinek aggódnia kellene, hogy nem elég jó. Így aztán, mint valami hülye ácsorogtam a boltban, és vártam a megfelelő ajándékra. Aztán beugrott. Tudom, hogy fiatalok vagyunk, és nem ismerjük igazán régóta egymást, de mivel Bátrak vagyunk, miért ne érne meg egy próbát? Talán nem egy tökéletes ajándék, de megesküszöm, hogy tökéletessé fogom tenni - mondja miközben kivesz egy kis dobozt a zsebéből. Mostanra a szemeim tele vannak könnyel. Képtelen vagyok elhinni, hogy ez történik. Ez nem lehet igaz! - Karácsonyra csak téged akarlak és egy igent. Beatrice Prior, Tris, szerelmem, csodálatos barátnőm, egyetlen igaz szerelmem, leszel a feleségem?­ - kérdezi, míg felfedi a világ legcsodálatosabb gyűrűjét.

­- Persze, hogy hozzád megyek!­ - mondom, és a karjaiba vetem magam. A könnyeim Tobias vállára hullnak, ahogy jobban magamhoz szorítom, mint korábban bármikor. A vőlegényem - el se hiszem, hogy így hívhatom - az arcomat a kezei közé fogja, és szenvedélyesen megcsókol. A barátaink minket ünnepelnek. Lehet, hogy ez az első Karácsonyom, de határozottan örökké ez lesz a legjobb az összes közül.


16 megjegyzés:

  1. ÚR ISTEN,ÚR ISTEN.ÚR ISTEN (^-^) Ez olyan édes volt hogy olvasás közben vagy tízszer fölvisítottam mint valami agybajos :'D Ugyan zavart egy kicsit,hogy Tobias " kicsimezet" de attól függetlenül nagyon tetszett,ami nagyon meglepett mivel nem szeretem a nagyon nyálas,cukormázas sztorikat,de ez már kellet a szervezetemnek :DD
    Ezer köszönet a fordításért,remélem kapunk majd még ilyen cukiságokat !
    Puszi <44

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is csak ez az egyetlen bajom volt vele, hogy kissé nyálas lett Toby. Viszont örülök, hogy tetszett.
      Majd meglátom, mik kerülnek a szemem elé, de ritkán találok cuki ficiket, amik jók is.
      Puszi!!

      Törlés
  2. Jaaaj!!!! De cukiii! Nagyon tetszett! Főleg Toby beszéde! Elájultam! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki, hogy bejött a történet. Köszi, hogy írtál :)

      Törlés
  3. Igazad volt Bia, ez a Karácsony egyre csodásabb! Köszönöm!

    VálaszTörlés
  4. Juhúúú :33 uram atyám, ez az egyik legjobb egyfejezetes!! <3 jesszus, olvadok <3
    Köszi, Bia!! <4

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem sok jó egyfejezetes van, de ez tényleg cuki.
      Szívesen! :3

      Törlés
  5. Ez nagyon-nagyon-nagyon cuki volt!! <3 Tobias beszéde mindent vitt. Ilyennek kell lennie egy romantikus lánykérésnek.
    Köszi Bia

    VálaszTörlés
  6. Ilyen beszédet akarok az én lánykérésemre!! Pont ilyet!
    Olyan cuki volt,bár a sok fehérnemű már kezdett sok lenni. Már azt hittem,Tobiastól is azt fog kapni XD
    Féltékeny Tobias. Ez nagyon tetszik! Köszi Bia!! <4

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, az milyen lett volna. Bár Toby elég Szerencsétlen, tuti nem sétálna be egy fehérnemű boltba... Megvetetné Shaunával vagy Zeke-kel xD
      Igazán szívesen!

      Törlés
  7. Jajjj! Ez eszméletlenül aranyos volt! Ilyen kis édességgel máskor is meglephetnél minket! Ilyenre is szükségünk van... Szóval nagyon tetszett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett. Okés! Amint találok valami jót. :)

      Törlés
  8. Én megpróbálkoznék az írással esetleg... Majd meglátom, hogy boldogulok az ilyesmivel.

    Adél

    VálaszTörlés