Fanfic fordítás: Feltámadás A befejezés - 22. fejezet


FIGYELEM! CSAK AZOK OLVASSÁK EL, AKIK OLVASTÁK A HŰSÉGEST!
Ez már a folytatás, ha még nem olvastad az elsőt, ITT megteheted!

Folytassuk a tovább a Hogyan utáljuk és akarjuk kinyiffantani Marcus Eatont a következő résszel, amiben a fenti címnek megfelelően érezhetünk, ahogy a szereplők is. Sok komoly gondolat és döntés születik meg a Feltámadás ezen fejezetében, szóval érdemes lesz olvasni ezt is.

Köszönjük Mártinak a fordítást! Jó olvasást a fejezethez!

Az eredeti történetet ITT találjátok!
 


22. fejezet


TRIS


Olyan gyorsan futok, hogy ég a tüdőm.

Nem tudom, hogy mi elől futok, de tudom, hogy az életem múlik rajta.

Annyira félek, hogy alig kapok levegőt.

Egy épületben vagyok, aminek úgy látszik, nincs vége.

Folyosóról folyosóra futok, mire végre elérek egy ajtóig. A látványtól valami szikrázik bennem.

Bármi is van az ajtó mögött, meg fogja oldani minden problémám.

Tudom.

Most jövök rá, hogy nem valami elől futottam, hanem valamiért.

Lenyomom a kilincset, és könnyedén kinyitom az ajtót.

A szívem nagyot dobban, amikor Tobiasszal találom szemben magam.

Annyira hiányzott, hogy az már fájt.

Ott áll magasan és gyönyörűen, és az enyém, de nem mosolyog, amikor meglát, vagy nem mondja ki a nevem. Inkább csak bámul, üres arckifejezéssel.

- Tobias?

Kicsit felém fordul, és a szemembe néz.

- Hol voltál? Annyira aggódtam! – suttogom, de nem megyek közelebb. Egy pillanatra nem igazán értem miért, aztán rájövök, hogy azért, mert „veszély” sugárzik belőle.

Megszólal, de a szavainak nincs semmi értelme.

- Ne bízz bennem!

Megrázom a fejem.

- Tessék? Miért ne? Tobias, ennek nincs semmi értelme.

- Tris. – Olyan kétségbeesetten mondja a nevem, hogy belesajdul a szívem, de nem érdekel.

Átvág a szobán, és kinyújtja a kezét. Mindkét kezét az arcomra teszi, a tekintete az enyémbe kapcsolódik.

- Nem bízhatsz bennem, érted?

Megrázom a fejem.

- Nem… nem… Mi….

- Tris? – Félbeszakít, a kezével kicsit megszorítja az arcom. – Ébredj fel.

Oldalra billentem a fejem.

- Tessék?

- Ébredj fel, Tris. TRIS!

Zihálva ébredek fel a rázásra.

Caleb nappalijában vagyok a kanapén, Cara figyel engem.

A szívemre szorítom a kezem, és mélyeket lélegzem.

Cara a fejét oldalra billentve bámul rám.

- Jól vagy?

Biccentek.

- Rossz álom… eléggé. Szólítgattatok?

Lassan bólint.

- Mikor aludtam el?

Cara megvonja a vállát.

- Néhány órája. Felébresztettelek volna, de úgy látszott, tényleg szükséged van a pihenésre.

Bólintok.

- Igen.

Caleb még mindig a számítógépen dolgozik, de Carán kívül nem látok senkit. Mindenki hazament már éjszakára.

- Mi történt?

Cara mély levegőt vesz.

- Azt hiszem, megtaláltuk.

- Marcus főhadiszállását? – Könnyedén felülök, és Cara mellett Caleb laptopjának képernyőjére nézek. – Add meg a címet, megyek – mondom határozottan.

Cara felsóhajt, aztán Caleb rám néz és megrázza a fejét.

- Nem mész sehova, még nem. Tris, nem lehetsz ilyen vakmerő.

- Arról volt szó, hogy megmentjük Tobiast! Olyan vakmerő vagyok, amennyire kell. – Gyorsan felállok, és a bejárati ajtó felé indulok, de Caleb feláll, és megragadja a karom.

- Tobias nincs itt, hogy elmondja, hogy ahányszor önzetlenségből fel akarod áldozni magad, mindig valami rossz dolog történik, úgyhogy ezt most én teszem meg.

Egy hosszú pillanatig bámulok rá, aztán kihúzom a karom a szorításából.

- Szerintem Tobias másként gondolkodna az „önzetlen áldozatról”, ha azért tenném, hogy megmentsem! Tényleg azt javaslod, hogy hagyjuk kiszolgáltatva az apjának?

Lassan megrázza a fejét.

- Nem. De Tris, nem vagyunk biztosak benne, hogy mi történik most. Nem mehetünk oda vakon. Mi nem érthető ebben? Ésszerűtlen vagy.

- Te pedig nevetséges! Nem fogom otthagyni őt! Nem hiszem, hogy érted. Érzem, bármit is tesznek vele, és nem hiszem, hogy jól van!

- Tris, szokásod nem látni a nagyobb képet. Ez nem csak Tobiasról szól. Ez… mindenről szól. Egy jobb világról. Ha beviharzunk oda, és megmentjük őt, az nagyon jó, de ez csak egy szelet a tortából. Az egészre kell összpontosítanunk.

- Hogy érted?

- A küldetés nem csak Tobiasról szól. Marcusról is. Ő a nagyobb gonosz. Erre kell a leginkább hangsúlyt fektetnünk.

Az agyam kezdi összerakni a képet, és nem tetszik, amit mond.

- Mit akarsz mondani, Caleb? – kérdezem halkan.

- Csak, hogy szükségünk van egy tervre… és, hogy… lehet, hogy nem Tobias megmentése lesz a lényeg. Megmentjük, ha…

- Ha? – kérdezem. – Megmentjük, ha tudjuk?

Caleb nem válaszol, de nem is kell. Tudom a választ. Pontosan tudom, hogy értette. Nem Tobias megmentése az elsődleges, hanem Marcus elpusztítása.

- Hű. Tényleg azt hittem, hogy megváltoztál.

- Tris… - kezdi, de megrázom a fejem.

Nem akarom hallani.

- Feláldozod őt, ahogy engem is feláldoztál volna. - Lassan megrázom a fejem. – Jelent neked egyáltalán valamit a család?

Bámuljuk egymást egy pillanatig, és Caleb úgy néz ki, mint aki mindjárt sír.

Nem érzek bűntudatot.

- Tris - Cara hangja késztet arra, hogy elszakítsam a tekintetem Calebétől, és ránézek -, én is szeretem Négyest, te is tudod. De Calebnek igaza van. Ez nagyobb ennél. Négyes megértené – mondja Cara halkan.

Látom Caleb arcán az elhatározást, Caráén pedig a védekezést. Tisztában vagyok vele, hogy ma éjjel nem megyek sehova.

Caleb nem engedne.

- Nem érdekel, hogy mi a célotok. Az én célom megmenteni őt.

Cara és Caleb egymásra néznek, a harag pedig fellobban bennem.

- Mi van?

Caleb hosszan felsóhajt.

- Semmi… Csak szerintem elvesztetted a szereped ebben az egészben.

Lassan megrázom a fejem.

- … A szerepem?

- Amikor visszahoztak… Christina megetetett ezzel a hülyeséggel a forradalommal kapcsolatban, és hogy mennyire szükségük van rád…Nem tudom, hogy legyél valamilyen forradalmár vezető, és bár akkor valószínűleg azért értettünk vele egyet, mert annyira hiányoztál, és annyira szerettünk volna visszakapni… de igaza volt. Az emberek követni akarnak téged. Figyelnek rád, és Marcus személyesen téged támad.

- És akkor?

Caleb megvakarja a tarkóját.

- Szóval… Szerintem el kellene fogadnod a szerepet, amit neked szántak. Legyél a forradalmár vezetőnk. Találj ki egy tervet, mert ha valaki képes rá, az te vagy.

Összezavarodtam. Tudom, hogy Christina mondta nekem, hogy azért hoztak vissza, hogy segítsek a felkelésben, és ez is egyfajta felkelésnek minősül, de nem akarok vezető lenni. Nem is igazán akarok részt venni benne.

- Tris, nem akarod Tobiast egy olyan világban visszakapni, ahol mindketten végre boldogok lehettek?

Nem tudok vitatkozni vele, de ez nem jelenti azt, hogy nem érzem úgy, vereséget szenvedtem. Csak állok ott, Calebet bámulva egy hosszú pillanatig, aztán behunyom a szemem, és mély levegőt veszek.

- Azt akarom, hogy holnap reggel mindenki itt legyen – mondom sötét, kemény hangon.

Ha vezetőnek kell lennem, rendben, de úgy és akkor csináljuk, ahogy és amikor én mondom. Nekem Tobias az elsődleges, úgyhogy jobb, ha a többiek csatlakoznak hozzám.

Meg tudom menteni Tobiast, és legyőzni Marcust.

Nem félek attól, hogy meghalok. Már egyszer megtettem.

Caleb aprót bólint.

- Felhívok mindenkit, és tudatom velük – mondja halkan.

Nem várom meg, hogy bármi mást mondjon, csak bemegyek a hálószobába, és becsukom az ajtót magam mögött.

SAVANNAH


- Köszönöm, hogy kihoztál minket. Sajnálom, hogy Gabe tönkretette a kárpitot – mondom halkan, a NOVA bejárati ajtajának dőlve.

Kedves volt Uriahtól, hogy felajánlotta, hogy hazahoz minket, Gabe pedig véletlenül tüzet gyújtott, és kiégette az üléshuzatot.

Mindig magyarázkodok miatta, és már unom.

Uriah csak a fejét rázza.

- Kérlek, ne magyarázkodj, tényleg. Nem az ő hibája volt. Egyébként sem az én autóm. Zeke-é.

Bólintok, a szemem az előttem levő betonra tapad.

- Mi van? – kérdezi Uriah.

- Semmi. – Az ajkamba harapok, a szememet mereven egy sötét ponton tartom.

Kinyújtja a kezét, az állam alá nyúl, és gyengéden felemeli a fejem.

- Nem tudsz jól hazudni – mondja halkan.

Az érintésétől bizseregni kezd a bőröm. Mély levegőt veszek, és behunyom a szemem egy pillanatra.

- Be kellene mennem… Hosszú nap volt – mondom, de a lábaim cserbenhagynak, és nem mozdulnak.

- Savannah… - mondja Uriah halkan.

Az ujjaival végigsimítja az arcomat. Nem kell semmit mondania, mert pontosan tudom, mit érez.

Kedvel engem, tényleg kedvel.

Nehéz meghatározni, hogy hol végződnek az én érzéseim, és hol kezdődnek az övéi, mert szinte tükröződnek.

Picit bólintok.

- Tudom. Én is így érzek. Csak…

- Nem akarod megbántani az öcsédet.

- Sajnálom – mondom lágyan, a szemem megint az földre összpontosítanak előttem.

- Tudod, hogy tudok várni.

A szavaira felnézek, fejemet oldalra billentem.

- Tessék?

- Savannah, te egy csoda vagy. Én tudok várni a csodára – vonja meg a vállát.

Elakad a lélegzetem.

Uriah minden, amire eddig vágytam, és ezt tudom.

Olyan mélyen tudom, hogy belesajdul a gyomrom.

- Be kell mennem – ismétlem meg, mert szerintem nem tudok mást kinyögni.

Lassan bólint.

- Rendben. Holnap érted jöjjek?

Kinyitom a számat, hogy igent mondjak, de semmi nem jön ki.

Becsukom a szám egy pillanatra, és rájövök, hogy nem tudok igent mondani, mert nem akarom, hogy elmenjen.

- Sav? – erősködik.

- Te… - kezdem, oldalra billentve a fejem. – Be szeretnél jönni?

Bámul rám egy ideig, aztán összeráncolja a szemöldökét.

- Azt kéred, hogy maradjak?

Bólintok.

- És Gabe részéről rendben lesz?

Vállat vonok.

- Nem különösebben érdekel most, hogy mi van rendben Gabe részéről, és mi nem.

Egy kis mosoly jelenik meg az arcán. A kezeimért nyúl, és gyengéden megszorítja.

- Szeretném veled tölteni az éjszakát, Savannah.

A szívem kihagy, ahogy megfordulok, és bevezetem a NOVA kettes ajtaján.

CARA


Caleb csendesen készülődik a lefekvéshez.

Nem szól hozzám, és nem is néz rám, miközben felveszi a pizsamáját.

Világos, hogy a Trisszel való vitája nem hagyja nyugodni.

- Jól vagy? – kérdezem.

Felém fordul egy pillanatra, aztán leül az ágy szélére, és megvonja a vállát.

- Rossz ember vagyok?

Az arckifejezésétől összeszorul a szívem.

Caleb soha nem fogja úgy látni magát, ahogy én látom, vagy szeretném, ha látná.

- Nem. Nem vagy rossz ember, Caleb. Miért mondod ezt?

- Mert Trisnek igaza van. Feláldoznám Négyest ugyanúgy, ahogy őt feláldoztam volna.

Egyikünk sem szól egy pár percig, aztán Caleb hátradől az ágyon.

- Caleb… néha… kell lenni valakinek, aki meghozza a nehéz döntéseket. Szerintem ez most te vagy. Néha nehéz ennek a személynek lenni.

Újra felül, rám néz.

- Csak jobb hellyé szeretném tenni a világot.

- Tudom. Én is. Megértelek, Caleb. Műveltek voltunk. Mást tanultunk, mások az értékeink és az erkölcsünk, és ezt az emberek néha nem igazán értik…

- De én eredetileg nem Művelt voltam. Én az Önfeláldozóknál nevelkedtem. Jobban kellene tudnom. Önzetlennek kellene lennem, mint Tris, de nem vagyok az.

- Nem. Nem oda születtél, de alkalmas voltál rá. Tökéletesen beilleszkedtél. Sok csoportváltóval ez nem történt meg. Nagyon nehéz az olyan embereknek, mint Tris és Négyes, azonosulni velünk.

Felém fordul, és rám néz.

- Hogy érted ezt?

Felsóhajtok, és behunyom a szemem egy pillanatra..

Nem szeretek a Négyessel való kapcsolatomról beszélni, mert kényelmetlen Calebnek, de leginkább azért, mert személyesnek és érinthetetlennek érzem; az életem olyan részének, amihez már nincs hozzáférésem. Azonban ezért tudok olyan sokat Négyesről és a magafajta emberekről.

Az ajkamba harapok, mielőtt megszólalok.

- Trist és Négyest… ugyanabból a fából faragták. Meggondolatlanok, mert az érzelmeikre hallgatnak. Te és én nem ilyenek vagyunk. Túllátunk az érzelmeken, és látjuk a nagyobb képet. Most Tris csak Négyessel törődik. Nem tud túllátni rajta. Ezt… tényleg nehéz megérteni, mert te és én máshogy gondolkodunk.

- Ezért voltál belé szerelmes? Az érzelem dolog miatt?

Megrázom a fejem.

- Nem. Négyes és én azért kerültünk kapcsolatba, mert mindketten hihetetlenül antiszocálisak voltunk. Igazából nagyon ügyesen elrejtette előlem az érzéseit, de ez nem jelentette azt, hogy nem láttam, ha nagyon akartam… Hálás vagyok neki, amiért meg akart menteni hat hónappal ezelőtt… Tudom, hogy nem én voltam a központban. Az lett volna a lényeg, hogy megszabaduljon Marcustól, de Négyes meg akart menteni engem. Az érzéseik elhomályosítják az ítélőképességüket. Mi vagyunk azok a közelükben, akik erre rámutatnak.

- Én is mehettem volna érted – ragaszkodik Caleb, és nem tehetek róla, de elmosolyodok. Megrázom a fejem.

- Nem. Neked a Művelt részét kellett csinálnod. Az okos részét. Te egy tervvel álltál volna elő Marcus ellen. És megmentettél volna… ha lehetséges.

Caleb nem mond ellent, mert tudja, hogy igazam van.

Ez rendben van, mert megértem Calebet, és azt, ahogyan gondolkodik. Ez nem bánt.

Megértem.

Megértem az áldozatot.

- Ez… Ez tesz engem rossz emberré – mondja halkan.

- Caleb… - sóhajtok fel. – Nem. Ez tesz téged vezetővé. Döntéseket hozol. És zseniális vagy.

Megint hallgatunk egy ideig, aztán megkérem, hogy segítsen lefeküdni. Gyorsan feláll, óvatosan felemel, és az ágyhoz visz.

Azóta vele alszom a szobájában, mióta a lakásomban akkor éjjel megmondtam neki, hogy szeretem, de a jóéjt puszin kívül még nem történt semmi.

Főleg azért, mert hihetetlenül bizonytalan vagyok.

Van valami abban, hogy nem tudod mozgatni a lábadat, ami csökkenti az önbizalmadat.

Lefekszik mellém, és felém fordul.

- Tudod, most már igazán ideköltözhetnél. Nem kellene annak a szörnyű lakásnak a bérleti díját fizetned.

Mosolygok.

- Szeretem, hogy van lakásom. Szeretem, hogy van valami, ami csak az enyém.

- És én? Én nem vagyok csak a tiéd?

Nem tudom, hogyan csinálja, de mindig tudja, mit mondjon, hogy félreverjen a szívem.

Felém fordul, és ajkát sürgetőn az enyémre tapasztja.

Calebbel csókolózni mindig olyan, mint egy hideg ital egy forró napon.

Pár pillanat múlva csókjai még követelőzőbbé válnak, én pedig szinte azonnal elhúzódom.

Felnevetek, és megnyalom a szám sarkát.

- Talán aludnunk kellene, tudod, hogy holnapra terveink vannak, és...

Caleb picit sóhajt, aztán megrázza a fejét.

- Beszéljünk róla?

- Miről kellene beszélni?

- A tényről, hogy te nem akarsz közelebb kerülni hozzám.

Behunyom a szemem egy pillanatra, és megrázom a fejem.

- Nem… ez… ez nem az… Én akarok… közeledni hozzád.

- Akkor miért húzódsz el szinte minden alkalommal? – kérdezi a szemembe nézve.

- Én… - Behunyom a szemem egy pillanatra, nem akarom kimondani, ami következne. Caleb megértő, és soha nem érdekelte, hogy kerekesszékben vagyok, vagy a tény, hogy nem tudok járni, de ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok bizonytalan miatta. – Nem tudom. Sajnálom – mondom halkan.

- Tudom, hogy nem vagyok Négyes. Nincs olyan hasam, vagy hajam, vagy…

Gyorsan megrázom a fejem.

- Ígérem. Ennek semmi köze hozzá. Én tényleg vonzódom hozzád.

- Akkor mi van?

Mély levegőt veszek, aztán megvonom a vállam, és az ajkamba harapok.

- Nos, már régen volt és hát… amikor utoljára csináltam, még működtek a lábaim, és most nem, így nem igazán tudom, hogyan működne.

Caleb bámul rám egy ideig, aztán vigyorogni kezd.

- Akkor miért nem derítjük ki együtt?

Picit sóhajtok.

- … Mert meg vagyok rémülve.

- Cara… - Megrázza a fejét egy picit, aztán kinyújtja a kezét, és megérinti az arcom. – Várok, ameddig csak akarod, de azt akarom, hogy tudd, hogy nem érdekel. Működnek-e a lábaid, vagy sem. Akkor is te vagy az egyetlen lány a számomra.

Magamra erőltetek egy kis mosolyt, aztán a villanykapcsolóért nyúlok az ágy felett.

- Cara?

Félúton megáll a kezem és ránézek.

- Szeretlek. A sötét oldaladdal együtt.

JOHANNA


Korán van.

A központ, amelyben általában pezseg az élet, gyakorlatilag üres.

Bámulom az üzenetet, amit két napja kaptam. Már az is feldúl, ha csak ránézek. Nem egy igazán hatásos üzenet. Csak négy szó.

A pusztítás most kezdődik.

Egy kis nyomtatott M betű van az alján. Az üzenet egy nappal azelőtt érkezett, hogy bomba robbant a város keleti szektorában. Ott lakik a legtöbb politikai vezető, kivéve egyet.

Tobias sosem szeretett belefolyni a közösségi életbe. Nem akarna betömörülni egy kis szomszédságba.

Megvolt a saját élete, és most először boldog voltam miatta.

Kétlem, hogy egyáltalán tudott a bombáról. Vagy ez különösen a genetikailag sérült politikai vezetőket célozta.

Kifutok a lehetőségekből és a tervekből, hogy távol tartsuk Marcust. Csak annyit tudunk tenni, hogy távol tartjuk, és most… ez sem működik.

Kopognak az ajtón, és kissé félek válaszolni. Nem bírok ki még több rossz hírt, és túl korán van a jó hírhez.

- Gyere be... – mondom fáradtan az asztaltól.

Kinyílik az ajtó, és Tris Priorrel találom szemben magam.

Annyira máshogyan néz ki, mint amikor utoljára láttam az irodámban.

Akkor még csak néhány napja hozták vissza, és még mindig úgy nézett ki, mintha nem lenne igazi, hanem csak egy képzelet.

Jelenés az élő világ és a holtak világa között.

Most erősebbnek látszik, mintha több erő kéne megtörni őt, bár a szeme alatti sötét karikák azt sugallják, hogy ő sem sebezhetetlen.

- Tris? Micsoda meglepetés!

Belép a szobába, és becsukja az ajtót maga mögött.

- Tudom, hogy korán van – mondja, a haját átdobva a vállán. - …De beszélnem kell magával.

Biccentek.

- Tobiasról van szó? Az utóbbi időben nem volt dolgozni, úgyhogy gondolom, te többet tudsz róla.

Tris úgy néz ki, mint aki összetörik, amikor kimondom a nevét, ez azt súgja nekem, hogy nagyobb oka van annak, hogy nem volt dolgozni mostanában.

- Miről van szó?

Tris összefonja a karját a mellkasa előtt, és próbálja összeszedni magát.

- Tobias nem… - Szünetet tart, és behunyja a szemét egy pillanatra. – Marcus… Marcus elvitte őt. Tudjuk, hogy hol van, de... először mozgósítanunk kell. Nem hagyhatjuk, hogy átvegye a hatalmat, és diktátorrá váljon. Ellenállást szervezünk.

Lassan bólintok.

- És ki irányítja ezt az ellenállást?

Feszeng egy pillanatig, aztán bizalom árasztja el az arcát.

- Én. Ezért is vagyok itt. Küldenünk kell egy üzenetet vissza Marcusnak a tableten. Egy bejelentést kell tennem. Tudom, hogy a tablet eredetileg a maga ötlete volt, így feltételezem, tudja, hogy működik.

Figyelem az arcát, és csodálkozom, hogy mennyi idő kellett, hogy rájöjjön, hogy ő az a személy, akire mindenki figyel.

A személy, akit Marcus a legjobban megfélemlített.

Megkerülve az asztalt hozzálépek, hogy egyik kezemet a vállára teszem.

- Biztos, hogy ezt akarod csinálni?

Tris megrázza a fejét.

- Nem vagyok biztos benne, hogy meg akarom tenni, de szerintem nem igazán van választásom. Kihívott, és elvitte Tobiast. Csak ez számít.

Figyelem egy pillanatig, várva, hogy megváltozik az arckifejezése, vagy visszafordul, de nem történik semmi.

A szoba másik felébe sétálok, és előveszem a saját tabletemet. Az asztalon levő állványra helyezem Trisszel szemben, aztán a szoba túlsó felébe állok.

- Te jössz. Csak indítsd el a felvételt.

Mély levegőt vesz, aztán a tablethez lép, és megnyomja a felvétel gombot.

- A világ, amit létre akarsz hozni, Marcus Eaton, nem fog létrejönni. Nem, ha rajtam múlik, és remélem, hogy rajtam múlik. Szóval, most én, Tris Prior válaszolok a kihívásodra. Ne aggódj, megtalállak.

Egy pillanatra szünetet tart, a mennyezet sarkát bámulva.

- Tobias – mondja halkan. – Tarts ki értem! – Aztán kikapcsolja.





8 megjegyzés:

  1. Húha :D
    Tartalmas rész volt!
    Caleb..nagy kujon vagy..nagy kujon xd
    Egyébként lehet csak én vagyok ilyen perverz,de azon gondolkoztam,hogy Caleb még..szóval..értitek..nem volt még nővel.(Elvégre az önfeláldozóknál csak udvarolt Susannak,a művelteknél meg nem volt senkije se...)
    Uriha annyira aranyos :3 Hát meg kell zabálni őket!
    Tobias..tarts ki!Trissért,Chicágóért,a fangirlökért!Csak..tarts ki.
    Tris mint forradalmár..kicsit Éhezők Viadala érzést kelt..
    (Kérlek ne utáljatok meg ezért a kijelentésért...Én is utálom mikor a HG keverik a Beavatottal.)
    Viszont baromira tetszik az ötlet.Készülj Marcus Eaton a vereségre :D *Muhahahaha*
    köszönöm a fordítást!
    Puszii<44

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, elég tartalmas volt, főleg ami az érzelmeket illeti.
      Annyira bírom, hogy ennyire szerelmes mindenki. Igen, és Caleb is emberből van, neki is vannak érzelmei...
      Uriah és Savannah nagyon cukik együtt.
      Az utolsó mondat fordításánál viszont potyogtak a könnyeim. :(
      Köszi, hogy írtál! Puszi

      Törlés
  2. Ufff...
    Caleb az Caleb maradt, bár igaza van, hogy terv kell és nem lehet csak úgy lerohanni Marcust.
    Savannah ahogy nem tudja mit is csináljon; aranyosak.
    A végén mikor Tris azt mondja,hogy Tobias tartson ki érte, jó cég volt.....De már Tóbiás ágya át lett mosva, már ez nem segít :(
    Köszi a fordítást

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kicsit kemény, hogy Caleb "feláldozná" Négyest egy nagyobb cél érdekében, de Caleb az Caleb... De tényleg valamilyen szinten igaza van.
      A vége tényleg ütős, de nem adjuk fel!
      Köszi, hogy írtál.

      Törlés
  3. Nagyon jó volt ez a rész. De Caleb hogy lehet ennyire dög??? Én nem is értem. Mondjuk amikor a könyvet olvastam, és Tris bement helyette, én akkor is azt vártam volna, hogy majd utána megy, vagy valami. Na de el kell fogadni, hiszen ha Caleb nem lenne ilyen köcsög, akkor nem lenne izgi a sztori. Ahogy Marcus nélkül se lenne izgi a sztori. Meg ha bármi másképp lett volna megírva, akkor lehet, hogy nem lenne ilyen izgi.
    Köszi a fordítást! Imádtam. <3 Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Calebbel kapcsolatban nekem is hasonló érzésem van.
      És teljesen egyetértek, ha nem lennének benne ilyen izgalmak, hogyan tanulnék meg sírás és körömrágás közben gépelni??? XD
      Szívesen, és köszi, hogy írtál!

      Törlés
  4. Mindenki annyira szerelmes, hogy csak na. :)
    Uriah és Savannah kapcsolatát még mindig imádom, és egyre jobban bírom őket.
    Calebről és Cararól most nem írok cuki részeket, mert haragszom rájuk, még ha kicsit igazuk is van.
    Azért furi nekem, hogy ekkora zűrben vannak, meg az egyik legjobb barátjukat agyon kínozzák, ők pedig ennyire magukkal vannak elfoglalva.
    Hajrá Tris, hajrá Tobias!
    Remélem Johanna tud majd segíteni nekik.
    Köszi a fordítást, Márti!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, kicsit furcsa, hogy ekkora zűrzavarban mindenki ennyire szerelmes, de hát az érzelmeknek nem lehet parancsolni...
      Egyébként nagyon cukik, még Caleb és Cara is...
      Köszi, hogy írtál! Puszi

      Törlés