Fanfic fordítás: Önzetlen döntések - 23. fejezet


Folytatódik a múlthéten megkezdett dráma az Önzetlen döntések 23. fejezetében. Egy biztos, az előző fejezet végén történtek sok emberre, és sok kapcsolatra befolyást gyakorolnak. De ami a legfontosabb, Tobiasnak fontos döntést kell hoznia. Unalom megint nem lesz terítéken.

Jó olvasás a fejezethez!

A fordítás Niki érdeme! És örül minden véleménynek.

Az eredeti történetet ITT olvashatjátok.



23. fejezet



TOBIAS


- Mi a fene folyik itt?

Tris annyira lefoglalta a figyelmemet, hogy mikor elér hozzánk Eric hangja, beletelik néhány másodpercbe, hogy ténylegesen felfogjam.

Azonnal tudom, hogy lent kell tartanom a fejem, az arcom pedig a látómezőn kívül.

Nem ismerhetnek fel.

Az összes este közül különösen ma éjjel nem.

Továbbra is lent tartom a fejem, és bámulom Trist.

Eric lenéz Alre és Peterre, majd átlép rajtuk, hogy közelebb jöjjön hozzánk.

- Zeke, jobb, ha elkezdesz magyarázkodni, és tedd gyorsan.

Zeke lassan feláll, lábai remegnek.

- Trist orvoshoz kell vinnünk – mondja bizonytalan hangon.

- Foglalkozunk azzal is, amint elmondod nekem, hogy ez hogy történt! Magyarázd meg!

- Attól félek, hogy sokkot kapott, Eric. Orvoshoz kell vinnünk. Most – ragaszkodik hozzá Zeke, most már biztosabb a hangja, mint ezelőtt.

Eric csalódottan felnyög, aztán lenéz rám.

- Beavatott, vidd a lányt az orvoshoz. Menj.

Könnyedén felemelem Trist a karjaimba, próbálom lent tartani a fejem anélkül, hogy gyanút keltenék, aztán elindulok arra, amerre a gyengélkedőt gondolom.

- Rossz irány, beavatott – mondja Eric halk hangon.

Mostanra már tényleg jobban kellene ismernem a központot, de eddig még sosem volt rá szükségem, hogy megnézzem a gyengélkedőt.

Megállok, veszek egy mély levegőt, és elindulok az ellenkező irányba, de Eric a kezét a vállamra teszi, hogy megállítson.

- Várj. Mi a neved? – kérdi.

Nem válaszolok.

Hogy tehetném?

A pánik úgy áramlik át rajtam, mint a jég.

- A nevedet, beavatott!

- Négyes – motyogom gyorsan, és érzem, ahogy Zeke mellettem élesen felszisszen.

Ericnek összeszűkülnek a szemei.

- Négyes? Azt hiszed, hogy hülye vagyok? Ez egy vicc?

- Nem, uram…

- Peter! – kiáltja Eric, majd Peter közelebb jön hozzánk.

A fényben látszódik, hogy sokkal kevesebb kárt tettem benne, mint Alnél.

- Vidd a lányt a gyengélkedőre – mondja Eric a fogain keresztül.

Peter kinyújtja felém a karját, de nem mozdulok.

Nem adhatom át.

Képtelen vagyok.

Peternek nem.

- Szórakozol? – kérdezem, szemeim még mindig a padlón.

- Épp most próbálta őt megölni, és te úgy gondolod, hogy helyes hagyni, hogy elmenjen vele? Sosem fog eljutni a gyengélkedőre. Megfojtja, mielőtt odaérne!

- Megkérdőjelezed a hatalmamat, beavatott? – sziszegi Eric, Zeke pedig meglöki a vállam.

- Engedd el. Nem fogja most bántani, hogy van három tanú is, aki tudja, hogy vele volt utoljára. Orvosra van szüksége. Rendben van. Engedd el – mondja csendesen.

Tudom, hogy igaza van, de belül továbbra is teljesen ellene vagyok mindennek, mikor átnyújtom Peternek.

Elég könnyen megtartja, amint elindul vele lefelé az előtérbe.

Egészen addig nézem, míg eltűnik a látómezőből, de még akkor is lehetetlen levennem a szemem arról a helyről, amerre ment.

- Igazi nevet, beavatott. Most – mondja Eric, miközben ismét felém fordul.

- Én majd elmondom neked az igazi nevét.

A szívem a torkomba ugrik Al hangjára.

Mindhárman megfordulunk, és Alre nézünk, aki most keveredik ki abból az öntudatlan állapotból, amibe juttattam.

Pokolian néz ki.

Vérzik a homlokán levő vágás, és a felhasadt ajka.

Máris kezd kirajzolódni a monoklija, és szinte biztos vagyok abban, hogy több zúzódás is borítja a ruhával eltakart helyeken.

- A neve Tobias Eaton.

Jéghideg gyűlölet áramlik keresztül az ereimen Al szavaira.

- Miért hangzik ez olyan ismerősen? – kérdezi Eric.

- Az apja a kormányban van. Az Önfeláldozóknál.

Eric visszafordul felém, és ezúttal belenézek a szemébe.

Többé már nincs értelme rejtegetni az arcomat.

- Elég messze vagy az Önfeláldozóktól, Tobias – mondja Eric rosszindulattal a hangjában. Felnéz Zeke-re.

- Ismered őt?

Zeke a legkisebb mértékben megrázza a fejét.

Eric összefonja karjait a mellkasa előtt.

- Azt mondod nekem, hogy ez az első találkozásod az Önfeláldozó szökevénnyel?

Felhorkantok, Eric figyelme pedig visszairányul rám.

- Nem vagyok szökevény.

- Nem hiszem, hogy adtam engedélyt, hogy beszélj, Szerencsétlen – mosolyodik el gúnyosan Eric.

Kissé forgatom a szemem, de ettől függetlenül befogom a számat.

- Zeke, a saját érdekedben jobb, ha elkezdesz gondolkodni. Ha valami több is folyik itt, mondd el most.

Zeke vált velem egy gyors pillantást, én pedig érzem, ahogy a szívem percenként egymilliószor ütődik neki a mellkasomnak.

Nem mond semmit addig, míg vissza nem fordul Erichez.

- Sajnálom. Bár többet tudnék, de nem.

Al hangosan felnevet.

- Hazudik. Évek óta beszökik ide. Zeke egész idő alatt benne volt!

Minden csepp önuralmamra szükségem van, hogy ne húzzak be Alnek, és verjem szét még jobban, mint már azt megtettem.

- Köszönöm, Al – mondja Eric kissé vigyorogva. – Elmehetsz.

Al lassan elkezd felállni, én pedig elvesztem minden önkontrollomat.

- Te szórakozol velem! Egyszerűen megpróbálta…

- Tobias – mondja Zeke erőteljes hangon, megkísérelve félbeszakítani.

- Nem! – Rázom meg erősen a fejem, szemem Ericre összpontosít. – Tenned kell valamit! Megölte volna! Benne volt a szakadékban! Bántalmazta őt, és meg akarta ölni, ok nélkül!

Az utolsó résznél jobban felmordultam, mint szándékoztam.

- Al – mondja Eric kitartóan -, tégy egy kitérőt a gyengélkedőre, aztán feküdj le.

Al nem vesztegeti az időt, hogy kövesse az utasítást.

- Baromság! – mondom alacsony torokhangon. – Ez az egész egy baromság!

- Mindketten – mondja Eric felvont szemöldökkel. – Fel fogunk menni, és elbeszélgetünk egy kicsit Maxszel és Jeanine-nel.

Zeke kissé megrázza a fejét.

- Jeanine? Mit tehet ő ezek bármelyikével? Egyikünk sem Művelt.

Eric vigyorog.

- Majd meglátjátok, hogy ezekben a napokban Jeanine-nek sok beleszólása van a Bátrak dolgaiba. Kezdjetek sétálni – mondja Max irodájának irányába mutatva.

Zeke és én váltunk egy pillantást, de nincs választásunk.

Elkaptak minket.

Most már nincs visszaút.

Így követem Zeke-t végig a folyosón, Max irodája felé.



***



Amint lehetett, Eric elválasztott bennünket.

Jelenleg órák óta nem láttam Zeke-t.

Senkit sem láttam.

Egyedül ülök Max irodájában, magam alá húztam a lábaim, miközben egy kemény faszéken ülök, és bámulom a falat.

Semmi másra nem tudok gondolni, csak Trisre.

Nem hiszem, hogy valaha is el fogom felejteni a sikolya hangját, vagy a megjelenő fájdalmas beletörődést, mikor Al megérintette azon a módon, ahogy tette.

Gyorsan felállok, és járkálni kezdek, kezemet elég gyorsan simítom végig a hajamon ahhoz, hogy közben kihúzzak néhány szálat.

Utálok itt ülni, és nem tenni semmit, míg Tris egy orvossal van, valahol a Bátrak központjában, valószínűleg fájdalmak között.

Mikor az ajtó végre nyikorogva kinyílik, reflexszerűen visszaülök a székembe.

Elsőként Max lép be a szobába, és elfoglalja a helyét az asztal mögött, széttárt lábakkal és keresztbe font karokkal.

Jeanine érkezik másodikként, arcán nyugodt mosoly. Leül a velem szemközti asztal mögött levő székre, arcán még mindig ott van az a nyugodt mosoly.

A tény, hogy Max székében ül, ő pedig hagyja ezt, sokat elmond arról, hogy mi történik itt a Bátraknál.

Jeanine a valódi vezető.

Max csak az erőt biztosítja.

- Tobias, igaz? – kérdi szinte betegesen kedves hangon.

Kissé megrántom a vállam.

Nem akarok válaszolni a kérdésére.

Tudom, hogy ki ő.

Tudom, hogy mit akar tenni.

Nincs tiszteletem iránta.

A mosolya még inkább kiszélesedik, bár nem reagáltam az eredeti kérdésére.

- Tobias, azt akarom, hogy tudd, itt biztonságban vagy. Mi csak segíteni akarunk neked.

Nem tehetek róla, de körbeforgatom a szemem.

- Nincs szükségem semmilyen segítségre.

Jeanine lágyan felsóhajt.

- Ebben ellent kell mondanom neked, Tobias. Meglehetősen távol vagy az otthonodtól, és abból, amit Eric elmondott nekem, már évek óta jársz ide. Tudni szeretném, hogy miért van ez.

Megvonom a vállam, kissé elfordítom a fejem, így nem kell ránéznem.

- Tobias – suttogja, mintha csak fárasztó lenne számára az ellenszegülésem.

- Tényleg szükségem van arra, hogy együttműködj velem. Ha nem működsz együtt, nem tudok segíteni, pedig én tényleg ezt szeretném tenni. Megérted?

- Őszintén szólva nem igazán vagyok biztos abban, hogy mit keres itt. Ön a Műveltek vezetője. Nem az én csoportomé.

Elmosolyodik egy pillanatra.

- Nem. Igazad van. Nem vagyok a csoportvezetőd. Szóltunk az édesapádnak, aki útban van ide. Ennek ellenére addig szeretnék beszélgetni veled.

Keresztezem a karjaim a mellkasom előtt, majd visszadőlök a székembe.

- Nincs túl sok kedvem beszélgetni.

- Tobias – sürgeti -, minden rendben van otthon az Önfeláldozóknál?

- Az Önfeláldozók nagyszerűek – mondom a fogaim között.

- Ó? Akkor miért van az, hogy minden második este a Bátraknál találod magad?

Kissé megrázom a fejem, de megtagadom, hogy bármit is mondjak.

Max előrehajol, és odasúg valamit Jeanine fülébe, ő pedig bólint, és elvesz néhány papírt az asztalról.

- Néhány éve udvarolsz, ugye?

A szívem a torkomba ugrik a szavaira.

Nem akarom, hogy ezek közül bármi is visszavezessen hozzá.

Kissé megrántom a vállam.

- Valójában nem.

Bólint egyet.

- Emlékszem, mert az apádat nyugtalanította a párod... - felemel egy papírt, és néhány másodpercig bámulja, majd lassan lerakja, hogy rám nézzen.

- Beatrice Prior – mondja lágyan.

- Andrew Prior lánya. Trisként is ismert. Áttért a Bátrakhoz.

Kissé megvonom a vállam.

- Azt hiszem. Tényleg nem tudom. Nem beszéltem vele, mióta otthagyta az Önfeláldozókat.

Egy pillanatra lenéz az asztalra.

- Tobias, azt szeretnéd mondani, hogy miatta jöttél ide?

Ismét megrántom a vállam.

- Nem ismertem be, hogy egyáltalán ide jöttem.

- Szóval a ma éjszaka egyszeri alkalom volt?

Gyorsan bólintok.

- Értem – mondja Jeanine biccentve a fejével. - És miért voltál itt ma este, Tobias?

Bámulom a padlót.

- Nem tudom. Hallottam, hogy a Bátrak szórakoztatók lehetnek. Gondoltam, megnézem.

- … És tisztában voltál azzal, hogy a csoportok közti ugrálás nem engedélyezett?

- Igen. Ezt tudom – mondom halkan.

- … De ennek ellenére megtetted?

Megvonom a vállam.

- Csak meg akartam nézni, hogy hogy tetszene nekem.

- Hogyan alakult ki Peterrel és Allel a veszekedés?

A nevük említésétől megrándul az állam.

- Láttam, hogy megtámadnak egy lányt. Próbáltam segíteni neki.

- Tudtad, hogy az a lány Beatrice Prior volt?

- Sötét volt. Bárki lehetett volna.

Jeanine elenged egy fáradt sóhajtást.

- Tobias, tényleg szükségem van arra, hogy elkezdj együttműködni velem.

Megrántom a vállam.

- Tényleg szükségem van arra, hogy befejezze, hogy buta kérdéseket tesz fel nekem.

- Figyelj a szádra! - mondja Max előrébb lépve egy kicsit, de Jeanine visszatartja.

- Nem, nem, Max. Rendben van. Megértem Tobias frusztráltságát. - A mosolya az egész beszélgetés alatt szinte alig változott.

- Boldogtalan vagy a csoportodban, Tobias?

- Nem – mondom csendesen.

- Én értékelem az őszinteséget, Tobias. Nagyon megköszönném, ha megpróbálnál őszinte lenni hozzám.

Kifújom a levegőt.

- Már mondtam. Idejöttem, hogy megnézzem, hogy tetszene, majd meghallottam egy lány sikolyát, és segítettem neki. Ez minden, ami történt. Nem tudom, mi mást akar tőlem.

Egy csipetnyi idegesség villan fel az arcán, de csak egy másodpercig tart, mielőtt az ajtó ismét kinyílik, és meghallom Marcus Eaton összetéveszthetetlen hangját.

- Jeanine – mondja, majd gyorsan az asztalhoz megy, kinyújtja a karját, hogy kezet fogjon vele anélkül, hogy egyáltalán rám nézne.

- Elnézést kérek minden problémáért vagy tapintatlanságért, amit a fiam okozott. Biztosítom, hogy ehhez hasonló soha többet nem fog újra előfordulni.

- Foglalj helyet – mondja a mellette levő székre mutatva.

Marcus könnyedén elfogadja.

Megtagadom, hogy ránézzek.

- Tudatában vagy annak, hogy Tobias mostanra majdnem három éve, hogy ki-be surran a Bátrakhoz?

Érzem magamon Marcus tekintetét, de még mindig nem nézek rá.

- Tobias? - kérdi.

Megrántom a vállam.

- Nincs rá bizonyíték.

- Ebben igaza van – mondja vidám hangon. - Így hát koncentráljunk a ma estére. Ma éjszaka Tobias összetűzésbe keveredett két Bátor taggal, és mindketten elég kritikus sérüléseket szereztek.

Marcus megragadja az arcomat, így most először kénytelen vagyok ránézni.

Szemügyre veszi a zúzódást az arcomon, melyet Al okozott, mikor egyszer megpróbált megütni, és a vágást a szemem felett, ami akkor keletkezett, mikor egy szikla a küzdelem során végigcsúszott a szemöldökömön.

Aztán elengedi az arcomat.

- Úgy tűnik, ő is szerzett magának néhány sérülést, Jeanine.

Kissé elvigyorodik.

- Látnod kéne a másik kettőt.

- A harc nem olyasvalami, amiben az Önfeláldozók jártasak, igaz?

Marcus lassan megrázza a fejét.

- Nem. Ezt pont olyan jól tudod, mint én.

Bólint.

- Csak csodálkozom azon, hogy hol tanult meg elbánni ilyen módon két edzett Bátorral.

- Adrenalin – mondom gyorsan.

- Lenyűgöző – Megáll egy pillanatra, és valamit ír az előtte levő papírok egyikére.

- Attól tarok, hogy a ma esti események után végleg ki kell tiltanom Tobiast a hivatalos helyiségekből, beleértve a látogatási napokat is.

- Természetesen – mondja Marcus bólogatva.

- Úgy büntetheted meg, ahogy szerinted a csoportodhoz illik.

Marcus gyorsan feláll, és meghajol kissé Jeanine-nek.

- Köszönöm, hogy megadtad a lehetőséget, hogy megoldjam ezt a problémát.

Megvonja a vállát.

- Ha a helyedben lennék, Marcus, megpróbálnék jobban odafigyelni a csoportom tagjaira, a fiadat is beleértve.

Odafordul hozzám egy percre, majd lassan megrázza a fejét.

- Gyere, Tobias – mondja, aztán eltűnik az iroda ajtajában.

Ez nem kérés.

Ez parancs.

Veszek egy mély levegőt, majd felállok, hogy kövessem, de Jeanine köhint egyet, ami arra késztet, hogy forduljak vissza.

- Tobias? Tudnod kell, ha még egyszer itt találunk, nem fogunk egy fülhúzással visszaküldeni az Önfeláldozókhoz.

Enyhén megrázom a fejem.

- Mit fognak tenni?

Elmosolyodik, ebben a beszélgetésben már körülbelül századjára.

- Ha képtelen vagy betartani a csoportszabályokat, talán egyikhez sem kéne tartoznod.

Érzem az ebben rejlő fenyegetést.

Folytasd a szabályok megszegését, és csoportnélkülivé teszünk.

Nem mondok semmit, mielőtt követem az apámat az ajtón kívülre.



***



Marcus semmit sem mond nekem, miközben visszafelé tartunk az Önfeláldozókhoz.

Alig néz rám, ami egy átlagos napon normálisnak minősülne, de vártam volna legalább valami ordibálást, egyfajta dühöngést, de nincs semmi, csak a vonat hangja a síneken.

- Nem fogsz kiabálni velem? - kérdem végül egy hosszan tartó, csöndes rész után. Felemeli a fejét, hogy rám nézzen, és nagyot sóhajt.

- Miért kellene kiabálnom veled? Már felnőtt férfi vagy, Tobias. Nem kell többé hallgatnod arra, amit mondok. Nem mintha valaha megtetted volna.

Kissé megrántom a vállam.

- Igaz, de nem rád vall, hogy visszatartod a véleményedet.

- Maradj távol a Bátraktól, Tobias.

- Tudod, hogy nem tehetem – mondom csendesen.

Marcus behunyja a szemét.

- Beatrice miatt?

Kissé megrázom a fejem.

- Igen, de most már több van ennél. Vannak ott emberek, akikkel törődöm. Nem hagyhatom, hogy megfulladjanak Jeanine kezétől.

Bámul rám egy pillanatig, majd lassan bólint.

- Amit tenni próbálsz – mondja lassan -, azt nem teheted meg egy csoport határain belül. Ez egyszerűen nem lehetséges.

- Szóval akkor mit kellene csinálnom? Nem lehetek az a szerény Önfeláldozó férfi, aki akarod, hogy legyek. Túl sokat tudok.

Aztán hosszú időre elhallgat.

Nehéz köztünk a levegő.

Mi egyebet tudna bármelyikünk is mondani?

Gyorsabban odaérünk az Önfeláldozókhoz, mint vártam, de még kicsivel mielőtt elérnénk a házunk ajtaját, rájövök, hogy képtelen vagyok itt lenni.

Nem jöhetek vissza ide az Önfeláldozókhoz, és élhetek egy normális Önfeláldozó életet.

Ez sosem volt a kártyáim között.

Nem tilthatnak ki a Bátraktól.

Be kell fejeznem, hogy szórakozok magammal.

Marcus az ajtó felé nyúl, a szavak pedig kirohannak belőlem, mielőtt megállíthatnám őket.

- Nem mehetek be veled oda – mondom, kissé kifulladva.

Felém fordul egy pillanatra, felvonja a szemöldökét.

- Micsoda?

- Nem mehetek be veled oda – ismétlem a fejemet ingatva. - Sajnálom, de egyszerűen... képtelen vagyok rá. Nem lehetek többé Önfeláldozó. Igazából sosem voltam az.

Marcus bámul rám egy percig, majd keresztbe rakja kezét a mellkasa előtt.

- Szeretnéd tudni, hogy milyen egyéb lehetőségeid vannak, hogy ne kelljen itt ácsorognod azon gondolkodva, hogy mik azok? - kérdi nyugodtan.

Vállvonogatva megrázom a fejem.

- Nincs más lehetőség. Csoportnélküli. Csoportnélküli leszel.

A felismerés azonnal gyomorba vág, de tudom, hogy igaza van.

Aztán eszembe jut az egyetlen megváltás, amim odakint van.

Az anyám.

- Talán ez az, amit tennem kell.

Marcus álla megrándul.

- Egyesíted az erődet az anyádéval.

- Ez az egyetlen, amit tehetek – tartok ki mellette.

Marcus hosszam bámul, mintha megpróbálna memorizálni engem.

Majd lassan bólint.

- Nem állíthatlak meg. Ha nem akarod tovább, hogy megvédjenek, akkor nincs más, amit tehetek – mondja csendesen.

- El akarok mondani még neked valamit. Sose helyezd minden bizodalmadat Evelyn Johnsonba. Emlékezz arra, hogy ki vagy.

- Ki vagyok? - kérdezem, de ahogy a szavak elhagyják a számat, ő már el is tűnt a házba.

A házba, ahová már nem tartozom többé.



TRIS


Hideg kezeket érzek, amint végigsiklanak a pólómon, és megérintik a farmerom szélét, mielőtt levegőért kapkodva felkelek, és a torkomat karmolom.

Levegő.

Levegő.

Levegőre van szükségem, és vízre.

- Hé, hé... lélegezz – mondja egy lágy hang a bal oldalamon, és a tőlem telhető legjobb módon követem az utasítást, és veszek néhány mély lélegzetet.

A levegő végre ismét szabadon áramlik.

Aztán egy pohár vizet löknek a kezembe.

Pillanatok alatt kiiszom az egészet, aztán szembe találom magam Ellie-vel.

- … Szia... - mondom lágyan, meglepődve azon, hogy milyen komolynak hallatszik a hangom.

- Köszönöm... - motyogom halkan.

Megrántja a vállát.

- Nem nagy ügy. Elég sürgősnek tűnt.

- Hol vagyok? - kérdem kíváncsian, körbepillantok egy kicsit.

- A gyengélkedőn. Eléggé megsérültél.

- Megsérültem?

Aztán minden visszatér.

Al.

Peter.

Tobias.

Behunyom a szemem, és hagyom, hogy néhány pillanatig megrohamozzanak az emlékek.

- Hol van Zeke?

Ellie megrántja a vállait.

- Hát, lefokozták. Most a kerítésnél őrködik. Al azt mondta, hogy ez azért van, mert nem akarták a számítógépek közelében tudni őt.

Al.

Nem tetszik, ahogy a neve hallatára mindenütt kiráz a hideg.

- Tudod, hogy mi történt Szerencsétlennel? - kérdem csendesen.

Lassan megrázza a fejét.

- Nem. Nem láttuk őt.

- Milyen régóta vagyok itt?

- Néhány napja. Főként csak aludtál. Az orvos altatót adott neked, így jobban gyógyulsz.

- Mi van a beavatással?

Ellie sóhajt.

- Ne aggódj. Nem sokat mulasztottál. Eric az utóbbi néhány napra kimenőt adott nekünk. Valami átcsoportosítás miatt.

Ez érthető.

Szereznie kell valakit, aki edzi a beavatottakat.

Képzelem, hogy ez beletelik egy kis időbe.

- Tris?

Felnézek Ellie-re, és látom a zavarodott arckifejezését.

- Kérdeznem kell tőled valamit, és nem vagyok biztos abban, hogy fogsz rá reagálni.

Kissé megrázom a fejem.

- Mi történt közted és Al között azon az estén?

- Úgy gondolom, hogy ezt a beszélgetést a bátyáddal kellene megejtened.

Bólint egyet.

- Én is így gondoltam. Éppen ezért beszéltem vele tegnap, mikor kiengedték innen.

Bámulok rá, várva, hogy folytassa.

- Azt mondta... azt mondta, hogy ti ketten újra összejöttetek, és csókolóztatok, mikor Szerencsétlen felbukkant a semmiből, és megtámadta őt.

Lágyan felsóhajtok.

- Nem ez történt, Ellie.

- Akkor mondd el nekem, hogy mi történt, Tris.

Kinyitom a számat, hogy belekezdjek a történetbe, de rájövök, hogy képtelen vagyok rá.

Nem tudom elmondani neki, hogy mi történt.

Képtelen vagyok újra átélni.

Ez az a pillanat, mikor a könnyek összegyűlnek a szememben.

- Nem megy. Sajnálom. Egyszerűen képtelen vagyok rá.

Sóhajt egyet.

- Eléggé megnehezíted ezt nekem, Tris. Nem tudok a te oldaladra állni, ha nem tudod elmondani, hogy mi történt.

- Mi?

Úgy érzem, mintha az egész világom a feje tetejére állt volna.

- Ő a testvérem – mondja csendesen. - Bíznom kell benne. Különösen akkor, ha a legjobb barátom képtelen bármit is elmondani arról, hogy mi történt. Tényleg eléggé elrontotta az utóbbi időben, Tris. Folyton csak sír, ő nem...

Megáll, és sóhajt egyet.

- Ő tényleg szeret téged.

Becsukom a szemem, és próbálom minden erőmet összeszedni, hogy ne hányjam el magam a szavaitól.

- Kifelé.

- Tris...

- Nem. Kifelé! Mindent elhihetsz neki, amit csak akarsz, de tűnj el innen a fenébe.

Néhány másodpercig bámul rám, majd megrázza a fejét.

- Azt hiszem, ennyit arról, hogy nővérek vagyunk – motyogja, mielőtt megfordul, bevágja maga mögött az ajtót, és visszamegy a központba.

Nem tehetek mást, csak belefúrom a fejem a párnába, és sírok.





9 megjegyzés:

  1. Na necsi..most komolyan.
    Jeanine milyen undorítóan álszent...pfúj.
    Csodálkoztam is,hogy Marcus nem akarta beverni Tobias képét,habár nagyon alulmaradt volna "szegényke"..
    Al...esküszöm rázza a pofonfát..túl erősen.
    Milyen féreg.És még azt hazudja,hogy újra összejöttek Trissel...tiszta röhej a srác.
    Komolyan a könyvben mikor öngyi lesz,még kicsit meg is sajnálom de itt saját két kezemmel lökném be a szakadékba -.-"
    Oh Tobias...mondjuk lehet,hogy így többet tud tenni az önfeláldozókért mint ha a csoporthoz tartozna.
    Köszönöm a fordítást,remélem a következő rész is ilyen izgalmas lesz :D
    Puszii<44

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bonyolódnak a szálak :)
      Marcuson én is meglepődtem, ez viszont tök szimpatikus volt tőle.
      Nem tudom, hogy Alnek honnan jön ez az állandó hazudozás. Mit gondol, Tris majd belemegy a játékába? Nem normális, esküszöm.
      Köszönöm, hogy írtál! :)

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Al, milyen halálmódtól kérsz? Mert tuti, hogy kinyírlak!!!
      Tobias...jobban fogsz tudni segíteni csoportnélküliként, hidd el.
      Jááj Ellie....haló,a bátyád egy hazug dög, a barátnőd, Tris mellett kellene állnod.... ajjjjj....
      Köszi a fordítást

      Törlés
    2. Al, milyen halálmódtól kérsz? Mert tuti, hogy kinyírlak!!!
      Tobias...jobban fogsz tudni segíteni csoportnélküliként, hidd el.
      Jááj Ellie....haló,a bátyád egy hazug dög, a barátnőd, Tris mellett kellene állnod.... ajjjjj....
      Köszi a fordítást

      Törlés
    3. Sajnos Tobiasnak mégsem sikerült annyira szétvernie Al fejét, mint azt kellett volna.
      Nem lennék Ellie helyzetében. Mondjuk gondolhatná, hogy a bátyja valószínűleg eléggé kiszínezi a dolgokat.
      Ha újra összejöttek volna, akkor Tris nem így reagálna a neve hallatán.
      Köszönöm, hogy írtál :)

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Egyre jobban bonyolódik a dolog...
    Hogy lehet Al ilyen piszok disznó?? A kis árulkodós. Kicsit jobban be kellett volna verni a pofáját, hogy később se tudja kinyitni.
    Szegény Tobias... Lehet, hogy csoportnélküliként tényleg jobb lesz neki.
    Kíváncsi leszek a folytatásra.
    Köszi a fordítást! Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nemhogy a pofáját nem verte be eléggé, de még a saját lábán el tudott menni a gyengélkedőre is.
      Undorító egy alak, az már biztos.
      Tobiasnak biztosan jobb lesz ott, mint az Önfeláldozók szorításában, ráadásul Marcusszal.
      Köszi, hogy írtál! Puszi! :)

      Törlés