Fanfic fordítás: Feltámadás A befejezés - 36. fejezet


FIGYELEM! CSAK AZOK OLVASSÁK EL, AKIK OLVASTÁK A HŰSÉGEST!
Ez már a folytatás, ha még nem olvastad az elsőt, ITT megteheted!

El is érkeztünk történetünk 36. fejezetéhez, ami ismét egy kiegészítés, amiben ismét Cara kap főszerepet, de ezúttal a Calebbel való kapcsolata kerül a képbe.
Elhiszitek, hogy jövőhéten vége? Mert én nem!

Köszönjük Mártinak a fordítást! Jó olvasást!

Az eredeti történetet ITT találjátok!
 


36. fejezet



Amikor Négyes meglátogatja Carát a kórházban

(Feltámadás – 25. fejezet)

CARA



- Négyes! MENJ! KÉRLEK! – Annyira sírok, hogy a lélegeztetőgép hangosan sípol, figyelmeztetve, hogy meg kell nyugodnom, mert a tüdőm túl erősen dolgozik.

Érzem, hogy közeledik, de nem látom a könnyeimen keresztül.

Érzem az ajkát a homlokomon, aztán a suttogását olyan halkan, hogy alig hallom.

- Remélem, hamarosan barátok lehetünk…

A párnára hajtom a fejem.

Gyűlölöm, hogy előtte sírok most.

Nem akarok.

Gyűlölöm őt.

Gyűlölöm őt.

El kell mennie, mielőtt kimondom ez hangosan.

Ennél erősebbnek kell lennem, de a könnyek csak patakzanak, mint a vízesés.

- Ha meggondolnád magad… a szertartást hatkor lesz. Az Óriáskeréknél tartjuk… szóval…

Hallom, hogy az ajtó becsukódik, ahogy kimegy, és akkor tényleg összetörök. A párnába temetem az arcom, és próbálom szabályozni a légzésemet, hogy abbamaradjon az idegesítő sípolás, de semmi nem történik.

Pár percig teljesen egyedül vagyok, mielőtt Caleb visszajön a szobába.

Nem akarom, hogy így lásson.

- Menj ki! Kérlek!

Arra számítok, hogy rögtön kimegy, de nem teszi. Ehelyett az éjjeliszekrényhez sétál, és letesz egy kávéscsészét és egy zselés poharat, aztán leül az ágy szélére, és körém fonja a karját.

Egy pillanatig nem csinálok semmit, aztán a pulóverébe fúrom az orromat, és belélegzem az illatát.

Kávé illata van… és szappan. Furcsa kombináció, de a karjai körülöttem annyira megnyugtatóak, hogy sokkal könnyebb lélegezni a könnyeimen keresztül.

Nem akarok megszólalni, és szerintem ezt ő is megérti, mert nem tesz semmit, hogy beszéljen.

Így ülünk majdnem egy órán keresztül, a fejem a mellkasán nyugszik, ő pedig szorosan átölel.

- Caleb…? – szólalok meg végül, már csak szipogva.

- Igen?

- Mi a baj velem?

Elhúzódik tőlem egy pillanatra, és a szemembe néz.

- Nem értem, mire gondolsz. – Megtörlöm az arcom a kézfejemmel.

- Miért nem tud szeretni engem? Miért? Mi a baj velem?

Caleb egy hosszú pillanatig figyel, aztán lassan megrázza a fejét.

- Gyerünk, Cara! Te ennél logikusabb vagy. Tudod, hogy ennek semmi köze hozzád. Gondolkodj Műveltként. Az emberek csak… szakítanak néha, ennyi az egész.

Tudom, hogy igaza van.

Tudom, hogy irracionális és ostoba vagyok… de nem tehetek róla.

Mije van Trisnek, ami nekem nincs?

Miért nem szeret engem Négyes?

Miért nem jött be eddig hozzám?

Törődik velem még egyáltalán?

Istenem, de gyűlölöm őt.

Elvesztegettem rá négy évet az életemből, és ANNYIRA gyűlölöm.

- Olyan logikus vagyok, amennyire tudok. Kell lenni valami bajnak velem… miért… - Szünetet tartok, hogy levegőhöz jussak a könnyektől.

Remegve szorítom a kezem a számra.

- Cara, nincs veled semmi baj. Okos vagy, és vicces… Nem tudom, hogy miért nem szeret téged. Sajnálom.

Az arcomra szorítja a kezét, én pedig újra összeomlok.

- Megnősül. Holnap. Másfél évig próbáltam rávenni, hogy elvegyen feleségül. Miért nem vett el engem? Mi a baj velem? Istenem, de hülye vagyok.

Az arcomra szorítom a kezem.

Utálom magam.

Caleb óvatosan elhúzza a kezem az arcomtól.

- Nem vagy hülye – suttogja. – Ő mindig is valaki mást szeretett. Ez nem a te hibád.

- De igen. Tudtam, hogy még mindig szerelmes belé. Csak azt hittem… - Megrázom a fejem egy pillanatra, és megtörlöm az orrom a csuklómmal.

- Mit hittél? – erősködik Caleb.

Megvonom a vállam.

- Azt hittem, nem fog visszatérni – mondom olyan halkan, hogy csodálom, hogy Caleb meghallja.

- Én csak… Amikor Christina mondta, hogy mit akar csinálni… Nem igazán hittem benne, aztán… Visszajött, én pedig tudtam… Tudtam….

- Mit tudtál?

- Hogy már nem vagyok elég neki… Soha nem nézett rám úgy, mint őrá. Csak pótlék voltam.

Caleb figyel egy ideig, de nem mond semmit.

Visszadőlök a párnára.

- Azt akarja, hogy menjek el az esküvőre.

- Te el akarsz menni az esküvőre?

- Nem… Nem tudok most a barátja lenni, és nézni, ahogy a menyasszony szerepét elfoglalják... Nem hiszem, hogy ez a szerep nekem való.

- Nem kell odamenned, csak azért, mert ő akarja. Túléli, ha nem mész.

- Nem mehetek. A nevére sem tudok rágondolni, nemhogy elmenni az esküvőjére. Istenem. Az esküvőjére. Megnősül. – Hátrahajtom a fejem, és szipogok. – Hogy történhet ez?

Caleb a karjaiba húz, az állát a fejem tetején nyugtatja.

- Mi tehetek?

- Soha többé ne mondd ki a nevét – mondom, komolyabban, mint szerettem volna.

- Kész és kész. Még valami?

- Igen… - Kicsit feljebb ülök. – Ide tudod adni a zselés csészét?

Caleb elmosolyodik, és a kis, piros zselével teli műanyag csészéért és műanyag kanálért nyúl.



Három héttel az esküvő után

CALEB



Három hete volt az esküvő, és minden percet Carával töltök, amikor nincsenek óráim.

Gyorsan az egyik legfontosabb személlyé vált az életemben, és az a célom, hogy újra lássam járni.

Sok időt tölt a lakásomban, mert utálja a sajátját, de nem hajlandó lemondani róla, és másikat keresni.

Pillanatnyilag a lakásom előtt vagyunk a füvön, a kerekesszéke pedig rég elfelejtve velünk szemben.

Ezt szereti a legjobban, amikor ül, vagy fekszik, és nem kell használnia. Mindent megteszek, hogy mindig készenlétben legyek, hogy minél előbb ki tudjam venni a székből.

Felnéz az égre, és egy felhőre mutat.

- Az ott nem úgy néz ki, mint egy fagyistölcsér?

Felkancsalítok az égre, és megrázom a fejem.

- Olyan, mint egy háromszög és egy kör.

Felsóhajt.

- Utálom, amikor „Műveltebb” vagy, mint én.

Nevetek.

- Sajnálom. Sose voltam igazán jó ezekben a furcsa dolgokban. Ez inkább Tris területe volt.

Felsandít az égre egy pillanatra, aztán felém fordítja a fejét.

- Amikor gyerekek voltunk, Will és én bámulni szoktuk az eget, és alakzatokat kerestünk a felhőkben. Anya azt szokta mondani, hogy azok csak nagy képződmények vízből és jégkristályokból, de… - Kicsit megvonja a vállát. - A felhők varázslatosak. Nem gondolod?

Egy hosszú pillanatig bámulom az eget.

Nem igazán értem, de ezt neki nem kell tudnia.

- Persze.

Felém fordul egy pillanatra.

- Hé… Köszönöm.

Felhúzott szemöldökkel fordulok felé.

- Mit?

Mély levegőt vesz, aztán vállat von.

- Emlékszem, hogy próbáltál ébren tartani úton a kórház felé. Azt is tudom, hogy sokat ültél mellettem, amíg kómában voltam.

Picit vállat vonok.

- Semmiség volt.

Megrázza a fejét.

- De valami volt. Én… Igazán értékelem. Tényleg ott voltál mellettem, és én… Nem igazán tudom, hogy miért.

- Barátok vagyunk – mondom lassan.

- Nos, persze. Most, de… Azelőtt nem voltunk… - Az ajkába harap. – Van valami oka, hogy ott akartál maradni velem a kórházban?

Várok egy pillanatot.

Pontosan tudom, hogy miért, de nem tudom, hogyan mondjam meg neki.

- Én… Gyakorlatilag elvéreztél. Az egész… Én… Én tartottalak, és gyakorlatilag meghaltál a karomban, és én csak arra tudtam gondolni… Hogy azok után, amin keresztül mentél… Túl különleges vagy, hogy meghalj.

Szomorúan néz, ahogy hallgatja a szavaimat.

- … Amikor kómában voltál, én csak… Ott akartam lenni, mert tudni akartam, hogy rendben leszel, és én akartam lenni az első, aki tudja, aztán… - Elmosolyodok.

- Nem tudom. Vicces vagy. Nevetsz a rossz vicceimen, és… Mindkettőnknek szükségünk van barátra.

A fűre hajtja a fejét.

- Szerintem túl sokat gondolsz rólam.

Megint vállat vonok.

- Szerintem meg te túl keveset gondolsz magadról.



Egy nappal azelőtt, hogy Tris és Négyes hazaér a nászútról

CARA



Néha, ha túl sokat gondolok Négyesre, kezdem úgy érezni, hogy nem kapok levegőt, és néhány másodpercig állítgatnom kell a lélegeztetőgépet.

Ez beteges.

Vége van.

Annyira vége van, hogy már abban sem vagyok biztos, hogy emlékszem, milyen volt vele lenni… De olyan nehéz nem hiányolni.

Nemcsak romantikus dolgokat, bár azokat is, de leginkább csak… őt.

Amikor a lakásban lógtunk, és rossz vicceket mondtunk egymásnak, vagy amikor megpróbált vacsorát főzni, persze odaégette, és nekem kellett odamenni, és helyrehozni.

Hiányzik, hogy mellette fekszem éjszaka, a rémálmaival és a horkolásával, de nem számít, mi hiányzik.

Ő most azzal foglalkozik, hogy a tengerparton játszadozzon az új feleségével, én pedig itt nem játszadozok senkivel.

- Mire gondolsz?

Caleb hangja ránt ki az álmodozásból.

- Tessék?

- Olyan mérges az arckifejezésed… Ez nyugtalanító. Mire gondolsz?

Picit sóhajtok.

- A csodálatos életemre – mondom gúnyosan, aztán az elveszek egy darabot az asztalon levő ételéből.

- Viccelsz? Mondtam, hogy rendelek neked is.

Vállat vonok.

- Soha nem rendelek magamnak. Mindig veszek a te tányérodról.

Hosszan felsóhajt, de tudom, hogy igazából nem mérges.

Tetszik neki, amikor a tányérjáról eszek. Mondhatni.

- Megszeghetem a szabályt? – kérdezi egy-két pillanat múlva.

Fáradtan felsóhajtok.

- Ez a „soha ne említsd Négyes nevét” szabály?

- Igen.

Forgatom a szemem, de mutatom neki, hogy folytassa.

- Hazajönnek. Holnapután.

Beleharapok a szám belsejébe.

- Cara, ő a húgom, úgyhogy… Nem zárhatom ki, de neked nem kell benne részt venned. Ígérem. Nekem lehet velük kapcsolatom, és teljesen elkülönítjük a veled való kapcsolatomtól.

Tudom, hogy Caleb Tris bátyja, és azt is tudom, hogy Négyes a sógora, de igyekszem ezt legtöbbször figyelmen kívül hagyni.

- Rendben – mondom halkan.

Bólint egy picit.

- Rendben.



A nap, amikor Tris beteg lesz

(Feltámadás - A befejezés: 4. fejezet)

CALEB

 

Állok a zuhany alatt, és hagyom, hogy átmosson a víz.

Hosszú napom volt, és túlságosan aggódom a húgom miatt ahhoz, hogy bármi másra gondoljak.

Nos, azon kívül, amit arról mondott, hogy tetszik Cara.

Igaza volt.

Hajszálpontosan meg tudom határozni a pillanatot, amikor rájöttem, hogy szerelmes vagyok Carába.

Egyszerű pillanat volt, de nekem tisztán látszott.

Együtt vacsoráztunk, ő pedig rám nézett, vigyorogva, és egy kis szósszal az arcán.

- Caleb, azt hiszem, szeretlek. Ez a tészta mennyei.

Tudtam, hogy viccel, és csak próbálta kifejezni az örömét a vacsora miatt, de nem tudtam letagadni, hogy a szavaitól pillangók repdestek a mellkasomban.

Igazából mit vártam?

Minden ébren töltött pillanatomat vele töltöttem, mióta felébredt a kómából.

Olyan könnyű volt beleszeretni.

Annyira okos, és vicces, és olyan erős, amilyent még soha nem láttam.

Ennyi és gyönyörű.

Istenem, olyan szép, és nem is tudja.

Annyira szeretem, hogy fáj, és fogalmam sincs, hogy mit csináljak.

Még nem áll készen rá, ezt én is tudom.

Az agya még mindig Négyes körül forog, mint egy körhinta.

Ha ki tudnám törölni az emlékezetéből, másodpercek alatt megtenném

Sajnos, realistán kell játszanom, és várni, hogy rájöjjön, hogy Négyes már soha többé nem lesz az övé.

Tudom, hogy nem nézek ki olyan jól, és nincs szobortermetem, de talán egy nap majd többet lát bennem, mint barátot.

Talán.

Elzárom a vizet, és hallom, hogy a nevemet kiáltja.

A vér megfagy az ereimben egy pillanatra.

- Cara!? – Nincs időm felöltözni. Egyszerűen felkapok egy törülközőt, és a csípőm köré tekerem.

Amikor mondja, hogy Négyes hívott, hallom a fájdalmat a hangjában, és csak szeretném megölelni, de nem teszem.

Helyette azt mondom, hogy nem kell velem jönnie, de elutasítja.

Erős, de néha aggódom, hogy a saját érdekéhez képest túl erős.

Zsongó aggyal megyek át a másik szobába felöltözni.

Aggódom Trisért, de valami miatt mindig jobban aggódom.

Fogalmam sincs, hogy hogyan kéne elmondanom Carának azt, amire rájöttem.


4 megjegyzés:

  1. De engem nem érdekel Cara szerelmi élete.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy sokan így vannak vele, de hát az író biztosan nagyon bírta Carát, hogy ennyi figyelmet szentelt neki! :)

      Törlés
  2. Ne kövezzen meg senki de mindig jobban bírtam Carát mint Trist. Tris mindig is irritált de Cara az elejétől kezdve szimpi volt. Szerintem én voltam a legboldogabb amikor Caleb összejött Carával. Köszi, hogy lefordítottad:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megkövezni biztosan nem fogunk, ez a kérdés szerintem eléggé megosztja az olvasókat.
      Én is örültem, amikor összejöttek, szerintem valahogy jobban illik Cara Calebhez, mint Tobiashoz. Mégiscsak Műveltek mindketten...
      Szivesen! Köszi, hogy írtál!

      Törlés