Fanfic fordítás: Egy döntés - 2. fejezet

Meg is hoztam nektek az Egy döntés második fejezetét. Még csak ismerkedünk az alapfelállással, de már most sejthető, hogy ez nem egy egyszerű levelezés lesz. És persze 1-2 fejezet, és igazán cuki lesz az egész.

Az eredeti sztorit ITT találjátok meg! Jó olvasást!

2. fejezet

NÉGYES


Max irodája felé tartok Shauna és Zeke társaságában.

- Még most sem hiszem el, hogy rábeszéltél erre minket. Ez az eddigi legrosszabb ötleted - mondja Zeke, ahogy beleöklöz a karomba.

- Én egy szót sem szóltam. Te voltál az, aki jöttél utánam - felelem, miközben visszaütök.

- Nem is kellett mondanod. Egyetlen pillantás, és tudtam, hogy halott ember leszek, ha nem jelentkezem erre.

- Ti ketten úgy civakodtok, mint egy idős házaspár - jegyzi meg Shauna vigyorral a képén. - Emellett ez nem olyan rossz dolog.

- Honnan tudod? Mi van, ha egy Szerencsétlent kapok? Egyáltalán miről beszélgethetnek? Vagy még rosszabb, ha egy Tudort fogok ki? Egy beképzelt mindentudort. - Zeke grimaszol, mintha valami savanyút kóstolt volna.

Shauna a szemeit forgatja. - Ugyan már.

Nevetek, ám Zeke téved. Ez egy nagyszerű ötlet. Visszagondolok a gyerekkoromra, és emlékszem, hogy azt kívántam, bár lenne valaki, akivel beszélhetek. Egy részem reméli, hogy olyas valaki lesz lesz a párom, aki olyan, mint én; akinek, nos, szüksége van a társaságra.

Igyekeztem elrejteni az izgatottságomat a jelentkezésnél. Csak tíz önkéntesre van szükség, de a Bátraknál ez egy amolyan muskátlispités dolog, amire mindenki csak a szemét forgatja, és odébbáll. Max és Eric már jelentkeztek, mivel a vezetőknek kötelező a részvétel. Mikor csak még egy ember, Piper, egy idősebb, korábbi Barátságos jelentkezett, a csapatunk meg lett fenyegetve. Felsóhajtottam, és olyan cirkuszt csináltam, amibe beletartozott egy olyan pillantás Eric irányába, hogy a legtöbben a központban a másik irányba szaladtak. Persze csak gúnyosan visszamosolygott rám. Majd Zeke-re és Shaunára néztem ezután, akik mindketten rohantak utánam.

Max irodájának ajtaja tárva nyitva áll.

- A leveleitekért jöttetek? - Mindhárman bólintunk. Kinyit egy mappát, és mindegyikünknek egy borítékot nyújt. - Minden szombat reggel fognak érkezni. Legkésőbb kedd reggelig adjátok oda a válaszotokat. A futár tízkor fog jönni. Itt van egy lista is, hogy miről nem beszélhettek - mondja Max, mikor átad nekünk egy másik papírt is.

- Mennyi ideig fog ez tartani? - kérdezi Zeke, miközben a listájára pillant. Max csúnyán néz rá, ahogy én is.

- Jelenleg tíz hét van meghatározva. Azt ajánlom, hogy vedd ezt komolyan, Pedrad.

- Igen, uram! - feleli Zeke, mikor rájön, hogy jobb lett volna, ha befogja a száját.

- Ez akkor minden? - kérdi Max, nem túl burkoltan jelezve, hogy ideje lenne távoznunk. Összeszorítom az állkapcsom, ahogy elhagyjuk az irodáját. Max nem igazán tartozik a kedvenceim közé, így nem szeretek a szükségesnél többet érintkezni vele.

Együtt lépünk ki a liftből a tizenharmadik emeleten, majd elköszönünk Shaunától, mivel az ő lakása van a legközelebb. Zeke felsóhajt, mikor elérjük az ő ajtaját.

- Mi az? - kérdetem kissé dühösen, amiért olyan gyerekes tud lenni.

- Semmi. Szerinted este meg tudunk inni egy italt? Van valami, amit meg akarok beszélni veled.

Eléggé szokatlan dolog, hogy Zeke ilyen komoly.

- Aha. Mikor? - kérdem.

- Nem ’tom. Hétkor?

- Rendben. Ott találkozunk.

- Kösz, haver. - Előrehajol, és megölel, miközben keményen hátba vereget. Valami bizonyára aggasztja. Folytatom az utamat a lakásom felé, ami a legutolsó ezen a folyosón.

Felkapcsolom a villanyt a homályban úszó lakásomban, és felkapok egy adag papírt és egy ceruzát, majd leülök a kis asztalhoz; már mohón olvasni akarom a levelemet. Ránézek a borítékra, és látom, hogy egy kis 4-4 van írva a rendezetten az elején. Elmosolyodom az egybeesést látva, míg letépem a boríték egyik oldalát, hogy előhúzzam a levelet.


Kedves 4-4,

Az én nevem 6-1. Nem vagyok valami biztos benne, mit is írjak így, hogy látom, mennyi szabály van, hogy névtelenek maradjunk.

Ebben az évben fogom befejezni az iskolát, ami elég egyértelmű. Jó tanuló vagyok, szín ötös. Eléggé szeretem az iskolát, és gyakran eszembe jut, milyen furcsa lesz nem ide jönni minden nap. Te szeretted a sulit?

Véleményem szerint ez a program elég különös, te nem így gondolod? Úgy érzem, hogy talán valami rosszat fogok mondani, és bajba kerülök, még ha senki sem mondott semmit arról, hogy lesz következménye a dolognak. Neked is van egy listád a megengedett témákról? Remélem a tiéd hosszabb, mint a miénk. Egy bekezdésbe beleférne minden, amit elmondhatok.

Azt hiszem, itt most be is fejezem. Meg akarok őrizni valamit, amiről következő alkalommal beszélhetünk. Remélem jól telik a napod.

Üdvözlettel: 6-1


Sokkal rövidebb, mint amire számítottam. A kézírás tökéletesen ívelt, amitől még gyorsabban lehet olvasni. Rámeredek az aláírásra: 6-1. A hatos minden bizonnyal a nevet jelöli, mivel csak öt csoport van. Ez az egész 4-4 és 6-1 dolog túl személytelennek tűnik, így igyekszem egy értelmes levelet írni egy totál idegennek.


Kedves Hatos,

Üdv. Remélem jól vagy. Sajnos azt hiszem, ugyanazt a rövid listát kaptunk meg a lehetséges témákról, így igyekszem, hogy a leveleim a lehető legérdekesebbek legyenek.

Jól teljesítettem a suliban, és még most is hiányzik egy kicsit. Határozottan kellemes volt, hogy volt egy laza napi rutinunk. A napjaim nem sokkal nehezebbek manapság, csak több a nem várt esemény.

Igen, ez a program egy kissé furcsa. De még csak most kezdődött, és ha sikeres lesz, lehet, hogy nagyon hasznos lesz azok számára, akik most kezdik az életüket. Ki tudja, talán lazítanak a szabályokon is a jövőben. Mindent el kell kezdeni valahol.

Hú, igazad van. Attól félek, ha hosszabbra írom ezt a levelet, kifogyok a beszédtémákból. Nos, mit szólsz pár kérdéshez?

Mi a kedvenc tárgyad a suliban?

Van testvéred? Nekem nincs. Az anyukám meghalt, mikor elég kicsi voltam.

Láttad korábban a Választási Ünnepséget? Megpróbálhatok válaszolni, ha van kérdésed.

Igyekszem, hogy a következő levelem érdekesebb legyen.

Üdvözlettel: Négyes


Nem is lett olyan rossz. Azt hiszem, mehetett volna rosszabbul is. Ilyen kedves lennék? Nem, nem igazán. Felkuncogok, ahogy összehajtogatom a levelet, és pontosan felcímzem. Még mindig kora délután van, így elheveredek az ágyon, és behunyom a szemem.

Figyelj rám, fiú. Nem tudod, mi a jó neked. Nem tudod, mit akarsz, és mikor megteszed, már túl késő lesz. Ez csak a javadat szolgálja.

Kipattan a szemem, ahogy a kezem a mellkasomhoz kap. A szívem egymillió mérföldes sebességgel kalapál, és izzadságban fürdök. A hátam fáj, mintha az álmom valóság lett volna; a valóság az, hogy csak egy emlék volt. Lecsillapítom a légzésemet, és az órára nézek. Még mindig korán van, így felveszek egy régi pólót, és egy melegítőt, majd az edzőterembe megyek. Gondosan körbetekerem a kezeimet, mielőtt a félelmem által okozott frusztrációt levezetném a zsákokon. Minden ütés a fájdalom, az elégedettség és a kívánatos gondolatok keveréke. Néha átkozom magamat a döntésemért; hogy gyáva voltam.

Nem tartozom ide. Sehova nem tartozom.

Óvatosan összekeverem az olajakat, és a vízbe öntöm őket, majd beleereszkedem a kádba. Három órával később... Minden négyzetcentiméterem üvölt a fájdalomtól, amit az okozott, hogy teljesen túlhajszoltam magam. De összeszorítom az állkapcsom, és elviselem, hiszen ez a javamat szolgálja. Hozzászoktam a fájdalomhoz, és nem hagyhatom, hogy ez az ellenállás alábbhagyjon. Nem, ha nehéz életem lesz. A döntésem újra és újra átfut az agyamon. Világos a számomra, hogy csak egy módja van annak, hogy jóvátegyem a hibát, amit elkövettem.

Zeke-t az egyik asztalnál ülve találom a bár sarkában egy sör társaságában.

- Kösz, hogy eljöttél - mondja csendesen. Látom, hogy egy korsó már kiürült, és már a második felénél jár.

- Nem gond. Mi történt? - kérdezem, mielőtt szereznék magamnak is egy italt.

- Ebben az évben is te fogod képezni a felavatottakat, ugye?

Felsóhajtok. - Miért?

- Uriah miatt.

Gyorsan körülnézek. A bár szinte üres, de van elég zaj, hogy elnyomja a beszélgetésünk hangjait.

- Mi van Uriah-val?

Zeke csak bámul rám a pohara felett. Nem szükséges kifejtenie. Azt hiszem már az előtt tudtam, hogy Zeke rájött volna. Viszont megerősítésre van szükségem.

- Szeretném, ha figyelnél rá.

- Szerintem a csoportváltókkal leszek.

- A francba. Tudod, ki fog foglalkozni a Bátornak születettekkel akkor?

- Nem. Ahogy hallottam, még nem jelöltek ki senkit.

Zeke felsóhajt, és végigfuttatja a kezét az arcán.

- A francba - mondja megint.

- Figyelj ide. Minden jól fog menni. Rendben lesz.

Nem tudhatom, hogy így lesz-e, de mi mást mondhatnék? Ez azt is jelenti, hogy a terveimet félre kell tennem egy időre. A legjobb barátomért könnyű áldozatot hoznom.

- Van még itt más is, haver. - Összeráncolt a szemöldökkel nézek rá. - Azt hiszem... Shauna... Egy alkalommal hülyék voltunk...

- Zeke...

- Azt hiszem terhes.

- Zeke...

- Tudom.

Hangosan felsóhajtok, és szúrós pillantást küldök felé, ahogy lehajtja a fejét.

- Tizennyolc vagy.

- Tudom.

- És egy idióta.

- Tudom.

- Csak pár hónapja vagytok együtt.

- Tudom.

- De valószínűleg te leszel a legjobb apa az egész központban.

Felpillant rám, majd egy széles mosoly terül el lassan a képén.

- Tudom.

- Szóval akkor ünnepelünk?

- Még ne. Még korai, és a hét végén megy dokihoz.

- Vagyis még meg van az esélye, hogy mégsem az?

- Ja. Csak egy percre meg kellett ijednem.

Felnevetek. - Zeke, te egy idióta vagy.

Elvigyorodik. - Tudom.




BEATRICE


Olyan gyorsan, ahogy csak bírok anélkül, hogy felhívnám magamra a figyelmet, idegesen igyekszem, hogy odaérjek a Csoporttörténet órámra. Ma érkeznek meg a leveleink. Az izgatottság, hogy beszélgethetek valakivel a csoportomon kívül már péntek óta az elmémben motoszkál, mikor is megírtam az első levelemet. A szerda lesz esélyesen a kedvenc napom a héten. Leülök a helyemre, a kezeimet pedig összefonom az ölemben, mert félek, hogy elárulnák az izgatottságomat.

Mindenki helyet foglal, és Mrs. Bradford asztaltól asztalig sétál, így adja aát a leveleinket.

- Ne nyissátok még ki őket! Ma az óránkat az Őszintékkel folytatjuk. Vigyétek haza a leveleket, és olvassátok el este őket, majd pedig mindenképp adjátok át a válaszaitokat nekem pénteken.

Végigfuttatom az ujjaimat a boríték szélén, mielőtt biztonságba helyezném a mappámban, és felsóhajtanék.

A nap úgy vánszorog, de a buszozás hazafelé még rosszabb. Lehajtva tartom a fejem, és igyekszem nem arra koncentrálni, milyen közel is vagyok a kis szabadságomhoz. Türelmesen várok, mint mindig, hogy a először a többiek szálljanak le, majd elindulok haza. Egyenesen a szobámba rohanok, becsukom az ajtót, majd kinyitom a borítékot.

Nem olyan, mint ahogy elképzeltem.

De mit is képzeltem? Valaki kikotyogja a csoportja összes titkát? Beismeri, mennyire nem szeretik a Választási Ünnepséget? Azt kívánják, bár máshogy döntöttek volna? Legalább a kézírás szép: apró, rendezett betűk. Elnézegetem, és igyekszem kitalálni, hogy vajon Négyes fiú vagy lány.

Négyes. Engem Hatosnak hívott. Mintha egy keresztnév lenne, amit egy totál idegen adott. Tanulmányozom a válaszait, és próbálom megfejteni, melyik csoportból írt. A Bátrakat és az Őszintéket határozottan kizárhatom. Ez a személy túl udvarias. Műveltek? Meglehet, de ez van leginkább a lista alján. Így maradnak a Barátságosak és az Önfeláldozók. Felsóhajtok. Meg van az esélye, hogy valakivel a saját csoportomból párosítottak össze. Nevetek magamon. Úgy tűnik ezt kapom, amiért önző vagyok.

Megragadok egy darab papírt, és úgy döntök, puhatolózom egy kicsit.


Kedves Négyes,

Nagyon sajnálom az édesanyádat. Minden bizonnyal nagyon nehéz lehetett a számodra. Nagyon szeretem a szüleimet, és elképzelni sem tudom az életemet nélkülük. Van egy bátyám is, de annyira közel vagyunk korban egymáshoz, hogy ugyanabban az évfolyamba járunk. Ő is benne van ebben a programban.

Mindketten ott voltunk a tavalyi Választási Ünnepségen. Annak ellenére, hogy nem választottunk, mégis ideges voltam. Hisz ez egy hatalmas pillanat az életünkben.

Nem igazán van kedvenc tárgyam a suliban. Mindegyik elmegy. Most talán mégis a Csoporttörténelem lehet az. Ezen az órán kezdtük el ezeket a leveleket. Remélem, hogy többet ki tudunk hozni ebből egy puszta bájcsevejnél. A tanárom lepecsételt borítékot adott nekünk, ami azt jelenti, hogy nem olvasták el. Ha úgy gondolod, hogy rendben van, szeretnék beszélni másról is, mint ami a megengedett témák között van. De addig is követem a szabályokat.

Az időjárás szép és kellemes ma, mint ahogy szerintem azt tudod. Kétlem, hogy másmilyen lenne ott, ahol vagy.

A suli rendben van. Elég könnyű. Ma nincs is sok házi feladatom.

A kinézetem: alacsony és vékony vagyok, fehér bőrű, szürkéskék szemekkel és hosszú szőke hajjal.

Azt hiszem, ez minden. Ki kell találnunk valamit, ha ettől több mindent akarunk a leveleinkben írni.

Üdvözlettel: Hatos


Ha a partnerem tényleg Önfeláldozó, akkor valószínűleg bajba fogok kerülni. Legalább az valami szokatlan lesz. Szorosan lezárom a borítékot, ráírok szépen egy 4-4-et az elejére, és visszateszem a mappámba, mielőtt nekilátnék a többi házimnak.

- Szóval Beatrice, Caleb, hogy halad ez az új program? - kérdezi tőlünk a papám a vacsoránál.

- Nagyon jól. Egy remek tanulási lehetőség - válaszolja Caleb rögvest.

- Jól - válaszolom őszintén.

- Csak jól? Rengeteg szervezés és tervezés áll mögötte, Beatrice. Hatalmas feladat volt, hogy így együttműködjenek a csoportok - mondja a papám komolyan.

- Tudom. Csak túlságosan meg van szabva, miről beszélhetünk. Ez megnehezíti, hogy tanuljunk valamit, vagy egyáltalán normálisan beszélgessünk.

- Kreatívabbnak kell lenned, Beatrice - fűzi hozzá Caleb látszólagos fölénnyel, hogy neki nincs ilyen problémája.

- Nincs elég lehetőség a kreatív ötletekre, Caleb.

- Elég legyen - torkol le minket a papánk. Mindketten lehajtjuk a fejünket, és csendben fejezzük be a vacsoránkat, mielőtt elmosogatnánk, és felmennénk a szobánkba.

Ahogy az ágyamon fekszem, Caleb szavai járnak a fejemben. Legyek kreatívabb. Ha a kis kísérletem kudarcba fullad, hát az leszek.

Következő fejezet >>