Fanfic fordítás: Egy döntés - 6. fejezet


Na meg is hoztam az Egy döntés új fejezetét, amiben végre kezdődnek az izgalmak. Beatric vajon mit ír az utolsó levelében, és Négyes mit reagál, hogy véget vetettek a programnak? Egy biztos, innentől nem kell unatkoznunk.

Az eredeti sztorit ITT találjátok meg! Jó olvasást!



6. fejezet



BEATRICE


Négyes,

Biztos vagyok benne, hogy már hallottad a hírt, miszerint leállítják a programot. Tudtam, hogy nem fog túl sokáig tartani, de most, hogy belelendültünk, nem akarom, hogy vége legyen.

Minden, amit az elmúlt hónapban mondtál nekem, oly módon változtatott meg, amit nem tudom, hogy fejezhetnék ki megfelelően. Úgy tűnik, te jobban megértesz, mint bárki más. És most rájöttem, hogy ezt elveszik tőlem.

Négyes, nem tudom, mit tegyek. Azt kívánom, bár máshogy lennének a dolgok, mivel teljesen igazad van, biztosan barátok lennénk. De ez van. Itt kell megköszönnöm mindent, amit mondtál és tettél értem, és búcsút mondanom.

Nem akarok elbúcsúzni.





Még alá sem akarom írni, hogy ezzel hivatalossá tegyem. Igazából oda akarom írni a nevem. Az én nevemet, nem pedig egy számot. Írás közben valamikor sírni kezdtem, és nehéznek találom abbahagyni. Ez a személy, ez a szinte teljesen idegen jobbá tett, mint azok, akiket minden nap látok. Tudom, hogy önző vagyok, és először az életemben nem érzek bűntudatot emiatt.

Megnyalom a borítékot, szorosan lezárom, és megtörlöm az arcom. Mikor kijövök a szobámból, meglátom, ahogy Caleb a sajátjában ücsörög, Felém pillant, és tudom, képes megmondani, hogy sírtam. Egy szó nélkül mellém lép, és megölel.

- Minden rendben lesz, Beatrice.

Nem nagyon fordul elő ilyen pillanat köztem és a bátyám közt, de ha mégis megtörténik, azért hálás vagyok.

- Gyere, le kell mennünk az elosztó központban. Menj, mosd meg az arcod, és lent találkozunk. - Bólintok és teszem, amit mondott.

Azon kapom nem egyszer magam az elmúlt hetekben, hogy egyre többet és többet tekintek fel, a kék szemű fiút keresve. Habár tudom, hogy nem lesz ott. Szerencse volt, hogy épp ott végezte a munkáját, ahol mi a sajátunkat, de mégis őt keresem. Az oda és visszaúton a buszig, az elosztó központhoz, a templomig vasárnaponként, mikor keresztülhaladunk a csoportnélküliek területén, és élelmet osztunk. Egyszerre van ott mindenhol és sehol. Gyakran azt képzelem, hogy ő Négyes; egy arc a számhoz.




NÉGYES


- Ez lesz az utolsó leveled – mondja nekem Max, mikor a mappáért nyúl.

- Micsoda? - felelem, igyekezve nem túl riadtnak tűnni.

- Akárki hozakodott elő ezzel az ostoba programmal, úgy döntött, hogy nem működik, úgyhogy most megszabadul az egésztől. Erre még válaszolhatsz, de ennyi.

- Ó. – ennyit tudok csak kinyögni.

- Jó, hogy megszabadultunk ettől – mondja, intve a kezével.

- Igen, még jó.

Max megtorpanva rám néz, de én csak kifejezéstelen arccal visszabámulok, amennyire csak tőlem telik, szóval végül csupán megvonja a vállát. - Úgy sejtem, nem minden ötlet egetrengető, amivel a Műveltek előhozakodnak.

Felnevetek, remélve, hogy elfedi az idegességemet. Max is csatlakozik, majd bólintva elbocsájt. A pánik, amit akkor éreztem, mikor Max elmondta, hogy vége az egésznek, egy pillanatra eltűnik, ahogy arra gondolok, mi a francnak akarnának a Műveltek egy ilyen programot indítani?

A levele hiába rövid, annyi érzelmet közvetít. Pontosan tudom, mit érez; én sem akarok elbúcsúzni. Felnézek egy pillanatra, és azokat a szavakat bámulom, amelyeket azután firkáltam a falamra, hogy beköltöztem: Egyedül Istent féld. Felhorkantok, emlékezve rá, hogy nem minden félelem tűnik el, és néha új félelmek lépnek a régiek helyére.

Felsóhajtok, ahogy visszapillantok a levelére. Ez lesz az utolsó dolog, amit mondhatok neki, szóval jelentőségteljesnek kell lennie. Muszáj, hogy számítson. Muszáj…

Muszáj mosolyognom, ahogy rájövök, hogy most egyszer megtehetem azt, amit akarok, és muszáj nem félnem attól, hogy mi történhet.

Összeszedem a cuccaimat, és elcsípem az első vonatot.




BEATRICE



Levágódom a székembe, és felkészítem magam az utolsó levélre, amit valaha kaphatok Négyestől.

- Remélem, ez a kevéske idő, amit a programban töltöttetek, segített nektek – mondja Mrs. Bradford, ahogy kiosztja a leveleinket. - Ha még lenne kérdésetek, készséggel válaszolok. Én itt vagyok nektek.

Magamban felnevetek. Mit is tehetne értem? Szajkózza ugyanazokat a szabályokat, amiket be kell tartanunk, és akkor még mindig elveszett leszek. Nem hinném, hogy bárki is képes lenne kitölteni a lyukat, ami növekszik bennem.

Körbenézek, és észreveszek két fiút – az egyik Művelt, a másik Őszinte –, akik rögvest a szemetesbe dobják a leveleiket anélkül, hogy belenéznének. Tudom, hogy nem mindenki tapasztalt olyasmit, mint én, de nem tehetek róla; úgy érzem, hogy ez egy hatalmas arcul csapás annak a személynek, aki írta. Mondani akarok valamit, de képtelen vagyok rá. Ehelyett finoman a mappámba teszem a levelet, és Mrs. Bradfordra irányítom az osztatlan figyelmemet.

Ahogy a szobámban ülök suli után, a borítékot oda-vissza forgatom a kezemben, és elképesztően aggódom. Szinte el sem akarom olvasni. Annyira irracionális voltam a legutóbbi levelemben, és hagytam az érzelmeimet felülkerekedni. Annyi mindent mondhattam volna még, csak nem tudtam hogyan. Még egyszer megfordítom, és szembe nézek a rendezett írással, amit szokásosan látni szoktam. Végigfuttatom az ujjam a borítékra felírt 6-1 címzésen, megjegyezve az enyhe mélyedést, amit a rányomott ceruza eredményezett. A szám egyik oldala megrándult, és a borítékot az arcomhoz emelem, hogy megszagoljam. Nem tudom, mire számítottam; csak papír illata van. Egy kívülálló számára holdkórosnak tűnhetek. Felsóhajtok, és óvatosan kinyitom a levelet. Csupán két sietősen írt sor van a papír belsejében, mégis olyan izgalmat kelt bennem, amit korábban nem éreztem.


Hatos, én sem akarok elbúcsúzni.

878 North Briar St. - Négyes



A szívem olyan hévvel ver a mellkasomban, biztos vagyok benne, hogy az egész csoport hallja. Megfordítom a papírt, és még a borítékot is megnézem. Nincs semmi más. Se idő, se dátum. Az épület épp az elosztó központtal szemben van; egész nap könnyen hozzáférhető. Ráadásul az Önfeláldozó körzet legszélén helyezkedik el. Könnyen hozzáférhető szinte bárkinek.

Ki kell találnom egy indokot, hogy most menjek. Ma Caleben a sor a vacsora készítésénél, így amíg hétig visszaérek, nem kérdőjeleznek meg. Amennyire csak tudom, összeszedem magam, és bekopogok Calebhez.

- Elmegyek, megkeresem anyát. Önkénteskedem pár órát – mondom, mikor ajtót nyit.

- Rendben – válaszolja gyorsan, és becsukja az ajtaját. Nem rá vall, hogy nem kérdezősködik minden után, amit teszek, de amíg ez az előnyömre válik, nem zavar.

Kisietek az ajtón, és olyan gyorsan sétálok, ami még nem vonja rám a figyelmet. Körbenézek, hogy meggyőződjek róla, senki nem figyel, és beosonok az épületbe. Használtuk pár alkalommal, mikor a Barátságosaknál bőség volt a terményből. Most csak arra használjuk, hogy itt tároljuk azon gépek alkatrészeit, amelyekkel konzervet készítünk. Mégis inkább tartalék épületként hivatkozunk rá.

Biztos vagyok benne, hogy nincs itt, de mégis Négyest kiáltok, és a saját ostobaságomon forgatom a szemem, mikor nem érkezik válasz. Most, hogy itt vagyok, fogalmam sincs hol kezdjem.

Semmi nyilvánvalót nem fog tenni, annyi biztos. Semmi nem tűnhet nagyobb veszélynek, mint egy Bátor tag az Önfeláldozók közt. Áthaladok az épületen, átnézve az üres ládákat és üres helyiségeket. Talán túl korán jöttem? Vagy még nem volt lehetősége beszökni az épületbe?

Épp mielőtt kilépnék, friss festék szaga üti meg az orromat. Gyorsan körbepillantok, mivel tudom, hogy ez az épület a születésem óta nem lett kifestve. Fel-le kutatok a forrás után. Ahogy a szag erősödik, észreveszek egy vékony, mégis használható ajtót, ami el van rejtve egy kupac láda mögé. Felé lépdelek, és a szívem kihagy egy ütemet, ahogy jobban szemügyre tudom venni az ajtót. Rajta, frissen festve, rendezett írással ez áll: 4 & 6.

Velem szemben valami olyasmi, amit nem hittem volna, hogy valaha látni fogok. Lassan nyitom ki az ajtót, és látom, hogy egy nagyobb helyiséget rejt tele polcokkal, ami leginkább egy régi gondnoki tárolóhoz hasonlít. Van bent néhány seprű, felmosók és vödrök, de ezektől eltekintve szinte üres. A rögtön jobb oldalamon lévő polcon látok egy gumikesztyűt, egy penészes szivacsot és egy borítékot.


6 megjegyzés:

  1. Szerintem eddig ez a fejezet lett a legjobb. Amikor azt olvastam, hogy az ajtóra felvolt írva, hogy "4&6" akkor ezt mondtam: jaj de aranyos! Hmmm vajon mi leget a boritékba? Szerintem nem tudok várni péntekik. Nagyon szépen köszönjük Bia, hogy lefordítod nekünk ezt a cukiságot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán szívesen. Szerintem is ez a legjobb eddig, és ez még lesz jobb is :D Remélem a következő is tetszeni fog. Köszi a véleményt!

      Törlés
  2. Pedig már kezdtem reménykedni, hogy Négyes ott ül az ajtó mögött. :) Nagyon jó volt!
    Ez a Caleb fiú nekem is kezd gyanús lenni.
    Köszönjük, Bia!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek a helynek még nagyon fontos szerepe lesz.
      Caleb valóban gyanúsan viselkedik.
      Köszönöm, hogy írtál :)

      Törlés
  3. Na, ezért tetszett nekem ez a fici angolul is!!!
    Az az utolsó levél Négyestől nagyon cuki volt... Olyan rejtélyes. :)
    Izgatottan várom a pénteket, hogy kiderüljön, mi van a borítékban (merthogy nem emlékszem rá... xD)
    Köszi, Bia a fordítást! Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, nem véletlenül voltunk már angolul is oda meg vissza ettől :D
      Pénteken felfrissítem az emlékeidet ;)
      Köszi, hogy írtál. Puszi ^^

      Törlés