Fanfic fordítás: Egy döntés - 7. fejezet


Elérkezett ez a nap is, és az Egy döntés 7. fejezete, amelyben végre megtudjuk, hogy mi is áll Négyes levelében. Sőt, összesen négy levelet olvashatunk ebben a részben, ráadásul az utolsó meg fog mindent változtatni. Remélem élvezni fogjátok.

Az eredeti sztorit ITT találjátok meg! Jó olvasást!



7. fejezet



BEATRICE


A fejem tele van millió-egy gondolattal, de az egyetlen, amire koncentrálni tudok, hogy most rögtön el kell olvasnom ezt a levelet. Nem mehetek haza; Calebnek azt mondtam, önkénteskedni fogok. És nem kereshetem meg anyát úgy, hogy ez nálam van. Feltépem a borítékot, és olyan gyorsan olvasom, amennyire csak tudom.


Hatos,

Ne kérdezd, hogy miért teszem ezt, mert nem vagyok benne biztos, hogy tudom a választ. Csak azt tudom, hogy ez a program, és te, sokat jelentetek a számomra. Tartozom magamnak annyival, és neked is, hogy folytassuk. A barátom vagy.

Habár bármikor elhagyhatom a Bátrak központját, ide csak egy héten egyszer tudok jönni anélkül, hogy túlságosan gyanút keltenék. Meg tudom, hogy neked is vannak kötelezettségeid, amiknek eleget kell tenned. Szóval igyekszem visszanézni, amilyen gyakran tudok, és remélem, te is hasonlóan tudsz majd tenni. Megértem, ha nem akarod ezt folytatni. Végülis elég rizikós.

Örülök, hogy sikerült gazdagodnod a program miatt. Épp ezért jelentkeztem. Elengedhetetlenül szükségem lett volna ilyenre, mialatt felnőttem. A gyerekkorom nem igazán volt a legjobb. Mindig az volt a vágyam, hogy segítsek azon, aki mellé beosztanak, és rendkívül hálás vagyok, hogy te lettél az, Hatos. Olyasvalaki, aki olyan, mint én. Valaki, aki hajlandó kockázatot vállalni, és aki hajlandó önmaga lenni a következményektől függetlenül.

Hatos, tudom mennyire ijesztő másnak érezni magad, mint amilyennek lenned kéne, de ennek nem kell így lennie. Csupán olyasvalakire van szükséged, aki elfogad annak, aki vagy. Én elfogadlak téged. Azt érezteted velem, hogy az akarok lenni, aki valójában vagyok, és ezt köszönöm neked. Nem csak én segítettem neked, hanem te is nekem.

Akkor legközelebb.

Négyes



A szívverésem és a légzésem olyan ingadozó, hogy le kell ülnöm egy pillanata, hogy ne ájuljak el. Veszek pár mély lélegzetet, hogy a valóságban tartson, és feltartom a levelet, hogy olvasni tudjam. És azt is teszem, újra és újra és újra. Egy vigyor tör utat magának az arcomon, ahogy lassan tudatosulnak bennem a szavak. Elfogad engem annak, aki vagyok.

Olyan kicsire összehajtom a levelet, amennyire tudom, és puszit nyomok rá, mielőtt a zsebembe süllyeszteném. Felállok, és leporolom magam, hogy ismét összeszedjem magam, mielőtt kimegyek, hogy megkeressem a mamám.

- Beatrice. Mit keresel itt?

- Csak szerettem volna segíteni neked. Szabad?

- Hát persze. - A mamám az arcomra teszi az egyik kezét, és elmosolyodik. - Ma nagyon vidámnak látszol. Mi tehet erről? - Csak megrázom a fejem, és megemelem a vállam. - Rendben – mondja nem kicsikarva belőlem több információt. - Gyere, szeretnél ma a ruhákkal foglalkozni?

- Persze. - Az anyukám olyan szerető és elfogadó. Együtt ülünk le, és a ruhákat kis kupacokba rendezzük, míg a többi Önfeláldozó zsákba teszi őket. Most pénteken az élelemmel együtt fogjuk kiosztani őket.

Ahogy körbehordozom a tekintetemet a körülöttem lévőkön, Négyes utolsó levelére gondolok. Vagyis a program alatt küldött utolsó levelére. Mit tennél, ha az Önfeláldozóknál maradnál?

Tényleg szeretek segíteni a csoportnélkülieken. Úgy vélem, hogy a alapvető dolgoknak megengethetőnek kéne lenni mindenki számára: lakhatás, étel, ruhák; és hogy is tagadhatnám meg mindezt tőlük?

De hogy örökké ezt akarom-e csinálni?

Nem tudom.

Amit tudni akarok, hogy Négyes honnan tudott a tartalék épületről.


NÉGYES


Merész lépés volt, de nem tudtam megállítani magam, és mostanra éjjel-nappal ezen jár az agyam. Egy hét telt ami, ami életem leghosszabb hetének tűnt. Későn jöttem rám, hogy kizárt, hogy visszaírjon nekem. Az Önfeláldozóknak nincsenek extra dolgaik, mint a toll és papír. Csak abban reménykedhetek, hogy sikerült kitalálnia valamit. Felmarkolom az összekészített holmikat, és a táskámba gyömöszölöm őket, mielőtt a vonathoz mennék.

Késő van, így nem kell aggódnom, hogy bárkivel összefutok. Ami miatt tartanom kell, azok a városban mindenfelé elhelyezett megfigyelő kamerák, na nem mintha különösebben figyelné őket ebben a pillanatban bárki is.

Átvágok az árnyékokon, gondosan elkerülve azokat a területeket, ahol kiszúrnának. Mikor becsukom a vékony tároló ajtót, felkapcsolom a zseblámpát, amit magammal hoztam. A polcon egy kinyitott boríték. Elbizonytalanodom, de azért leellenőrzöm. Benne az én levelem. Csalódottan felsóhajtok. Tudtam, hogy túl sokat kérek tőle. Ahogy rámeredek az összehajtott papírra, amin az én szavaim vannak kívül. Máshogy van összehajtva. Hát persze. Átkozom magam, és széthajtogatom a papírt.


Négyes,

Nem tudom, mi mást mondjak, de hálás vagyok, amiért ezt teszed.

Merész leszek, és kérdezek valamit, még ha ezzel el is tollak magamtól. Valamit, amit tudnom kell. Azt hiszem, a választ már tudom, de ha így akarunk kiszökni, tudnom kell a teljes igazságot rólad.

Melyik az eredeti csoportod? A titkod biztonságban lesz nálam.

Akármennyire is szeretem, hogy Hatosnak hívsz, el akarom mondani nekem az igazi nevemet. Mindent el akarok mondani. De először tudnom kell a kérdésemre a választ. Meg kell bizonyosodnom róla, hogy hajlandó vagy annyit adni, mint amennyit én, Négyes.

Örülök, hogy találtam egy olyan barátot, mint te.

Hatos



Enyhe pánik kerít hatalmába. Persze, hogy gyanakszik, nem ostoba. Ki más tudna erről az épületről, ha nem egy Önfeláldozó? Átkozódom, és kiveszem az eszközöket a hátizsákomból. Akármennyire is nem akarom ezt, annyira akarom is. Belefáradtam a titkokba; hogy az legyek, aki nem vagyok.


Hatos,

Sokat kérsz tőlem. Olyasmit, amit kényelmetlen bárkinek is elmondanom. Kétségem sem fér ahhoz, hogy megtartod a titkomat. Úgy érzem, már most is őrzöd néhányukat. De kell egy kis idő, hogy átgondoljam. Több mint amennyim van ebben a szobában neked írva, rendben? Sok-sok oka van ezeknek, és remélem egyszer megérted, miért. Remélem azt is tudod, hogy miattad már nem akarok titkolózni. Csak nem tudom, hogy engedjem el őket.

Még nem kell semmit megosztanod. Várhatsz, míg előbb én nyílok meg. Csak bízz bennem. Hamarosan minden értelmet nyer.

Hajlandó vagyok rá, Hatos. Csak nem vagyok benne biztos, hogy rájössz, milyen bonyolult minden.

Négyes



***


Minden rám maradt, és még mindig nem sikerült dűlőre jutnom. Remélem, megérti, de leginkább abban reménykedek, hogy nem szúrtam el mindent. Adott számomra egy döntést, és múlt héten a vonaton hazafelé akaratlanul is azt éreztem, hogy rosszul döntöttem.

- Hahó. Itt vagy, Négyes? - legyezi előttem Zeke az ujjait. Lelököm a székről. - A fenébe is, mi ütött beléd? Egész héten bunkó vagy – mondja, ahogy felkaparja magát a padlóról.

- Bocs, csak sok minden jár a fejemben.

- Nos, akkor avass be. Add ki magadból.

Előre hajolok, és Shaunára nézek. Ő csak a szemét forgatja, és kortyol egyet a söréből. - Kösz, de inkább passzolom.

- Nem mindegy, haver. Ha mindent elzárva akarsz tartani, rajtam ne múljék. De ha két másodpercig is azt gondolod, hogy rajtam levezetheted, nem úszod meg szárazon.

Elmosolyodom. - Igazad van, Zeke. Elugorjunk az edzőterembe?

Shauna már le is ugrik a bárszékről. - Én megyek. Ki kell engednem a gőzt.

- Az jó lesz – teszi hozzá Zeke. - Akkor legalább nem kell aggódnom, hogy a fejemet veszed, mikor végre felrobbansz.

- Remek. Indulás – mondom.

Felállítom a célpontokat, és mindegyiküknek adok egy kést.

- Kések? - dünnyögi Zeke. - De én lőni akarok.

Felvont szemöldökkel nézek rá. - Én meg dobálni.

Shauna eldobja a kését, ami eltéveszti a célt.

- Isten áldjon meg, asszony. És még te hívod magad Bátornak? - mutat röhögve Zeke.

Shauna orrlyukai kitágulnak, majd eldob még egy kést, ezúttal pont a célpont közepét találja el. Nyugodtan leteszi a megmaradt késeit az asztalra anélkül, hogy ránk pillantana, és kivonul az edzőteremből.

- Ez mégis mi a fene volt? - kérdi Zeke egy kést elhajítva, ami a belső körön kívülre fúródik.

- Nem tudom, Zeke. De akármi is legyen, te sem segítesz a dolgon.

- Mostanság elég távolságtartó.

Eldobok egy kést, ami pont a középbe áll bele.- Megpróbáltál, tudod, beszélni vele róla?

- Nem. Nem csinálunk jóformán semmit a riadalom óta.

Bólintok. - Nos, ha engem kérdezel, szerintem menj, és beszélj vele róla. Mindenről, de leginkább a „riadalomról”.

- Tudom, csak reméltem, hogy megoldódik magától.

- Nem hinném, hogy ez így működik.

Mindketten egyszerre dobjuk el a késeinket. Ő teljesen eltéveszti, míg az enyém ismét telitalálat, épp az első kés mellé fúródik.

- Miért van mindig igazad? És miért vagy még mindig facér?

- Az rejtély, Zeke.

- Ja, nos kevésbé lenne rejtély, ha valóban beszélnél legalább egyszer egy lánnyal. Köszi, haver. És jobban teszed, ha minden szart kiengedsz magadból. Legközelebb látni akarom azt a félmosolyodat.

Vigyorgok, ahogy Zeke a kezembe nyomja a többi kést, és elfut megkeresni Shaunát.

Egy ideig még dobálom a késeket, miközben egyre jobban és jobban érzem az izmaimban ezáltal keletkező égető érzést. Mikor ez már nem elég, elrakom őket, és a zsákokhoz sétálok. . Felkapok a földről egy fáslit, és párszor feldobom a levegőbe; figyelem, hogyan válik súlytalanná újra meg újra, minden alkalommal keményen csapódik a kezembe. Az utolsó dobás után erősen megszorítom, és egy pillanat alatt inkább félredobom; egy kényelem, amit most nem érdemlek meg. Minden zsákra mért ütés erősebb az előzőnél, és mindegyik beleégeti magát az agyamba, mint egy emlékeztető.

Fáj a kezem, ami megnehezíti, hogy felkapaszkodjak a vonatra, mikor az berobog, de kibírom. Lerogyok az ajtó mellé, és a kezem felhasadt és duzzadt külsejére nézek, és elgondolkodom, vajon látni fogom valami olyannak őket, mint egykor: simának és büntetlennek. Olyan rég volt, hogy elmerengek, valóban néztek-e így ki, vagy csak képzeltem.

Mikor elérkezik az idő, hogy ismét ugorjak, a séta az Önfeláldozók felé tudatalatt zajlik. A kezeim tudják, mi az a kár, amit okozni tudnak, és megdörzsölöm őket, hogy megpróbáljam elűzni a fájdalmat, és a késztetést, hogy érezzem a pusztításukat.

Óvatosan vágok át az Önfeláldozókon, csak a gondnoki szertár előtt állok meg. Végigfuttatom az ujjam az általam festet 6-oson, mikor megérzem az ismerős fájdalmat a mellkasomban. Veszek egy nagy levegőt, hogy összeszedjem magam, és kinyitom az ajtót.

Mikor először megpillantom a levelét, ami olyan rövid, hogy biztos vagyok benne, azt közli velem, hogy túl messzire mentünk, és ezzel vége. De az a néhány szó örökre megváltoztatja az életemet.


Négyes,

Péntek. Este 11.

- Hatos


2 megjegyzés:

  1. Remélem Négyes elmegy a találkozóra. Mert ha nem oda megyek hozzá és felpofozom! Zeke, hogy te milyen hülye vagy, Suanának valami problémája van, látszik rajta, te meg oda se mész hozzá! Hatalmas izzgalommal várom a kövi részt! Köszönjük Bia!

    VálaszTörlés
  2. Imádom ezt a ficit!!!
    Bonyolódnak a dolgok. Bírom, hogy Tris a végén ilyen rámenős volt. Így kell rövid és lényegretörő levelet írni. XD
    Köszi Bia a fordítást!

    VálaszTörlés