Fanfic: A társadalom peremén - 1. fejezet


Ismét új fanfiction veszi kezdetét az oldalon, ráadásul ez nem fordítás lesz, mint a címben is láthatjátok.
Most, hogy lezártam A jövő kezdetét, bele is vágtam egy új sztoriba, amit már lassan két éve elkezdtem fejben összetákolni - persze még nagy vonalakban sincs meg, csak sok ötletem van hozzá -, ráadásul már akkor meg is volt a címe, ami hát nálam elég nagy szó. Mondjuk már az sem volt egyszerű, hogy eldöntsem, ezt fogom írni a négy ötletem közül - Mártinak köszönet, hogy segített eldönteni a dolgot.
A történetről elöljáróban nem sokat árulnék el, mert lelőném a poént, helyette itt egy idézet a Négyesből, amit Eric mond, és ami inspirálta a történetet:

"Ahol verseny folyik, ott mindig támad némi feszültség, Négyes. Az pedig csak természetes, hogy a feszültséget le kell vezetni valamilyen módon. – Halványan mosolyog, és a piercingjei között kifeszül közben a bőre. – Egy támadás a való világban nyilván megmutatná, kik az erősebbek és a gyöngébbek, vagy te nem így gondolod? Ebben az esetben nem is lenne szükségünk a teszteredményekre. Megalapozottabban dönthetnénk arról, hogy ki tartozik ide és ki nem. Vagyis... már amennyiben sor kerülne egy támadásra."

Ebből szerintem ti is leszűritek, hogy semmi jóra nem számíthatunk ebben a ficiben sem - most komolyan, amit én írok, az lehetne más, mint durva és kegyetlen? Igen, de mindezek mellett. Ami persze erre is igaz lesz, de majd csak később, jó néhány fejezet után már lesznek cuki jelenetek is.
Korhatár nagyjából, mint A jövő kezdeténél, és persze FourTris (nem tudom, hogy tudnak mások más shippeket olvasni/írni.. Eric meg Tris... most komolyan?? Agybaj...)

Hogy milyen gyakran lesz friss? Ahogy eddig, amint kész lesz egy fejezet.

Jó olvasást kívánok nektek, és remélem ezt is annyira fogjátok szeretni, mint A jövő kezdetét! :)



1.



NÉGYES



Mindig is szerettem az esti műszakot a vezérlőteremben. Főleg, ha Gus épp nincs beosztva, hogy a nyakamon lógjon, és figyelje, mit csinálok - vagy épp nem csinálok. Este legalább nem sok minden van, amit szemmel kéne tartani, ezért nem is vagyunk itt annyian, valamint sokkal nyugalmasabb ilyenkor a helyzet. A kamerákon sincs annyi ember, így könnyebb észrevenni, ha valami nem stimmel, bár ez ma meglehetősen hidegen hagy.

Gondolkodni szeretek ide jönni, mert talán ez az egyetlen hely a központban, ahol nyugalom van úgy, hogy nem egyedül vagyok bezárva a lakásomba. Valahogy mindig megnyugvással tölt el, ha a kamerák felvételeit nézhetem: mintha egy másik világot nézném, és nem azt, amiben élek.

Ma különösen szükségem van a számítógépek tompa zúgására, ha ki akarom üríteni az elmémet. Mert hogy a zakatoló gondolataimat az alkoholnak sem sikerült elnyomnia, pedig botor módon megpróbáltam, immár nem először a második fázis kezdete óta.

Elgondolkodom rajta, hogy valóban itt van-e a helyem. A tanítás az egyetlen dolog, amit szeretek csinálni, de az, hogy azt kelljen néznem, ahogy a felavatottjaim eszméletlenre verik egymást, mert Eric ezzel a szabállyal állt elő, felfordul a gyomrom. Ez kicsit sem ad tanúbizonyságot a bátorságukról. A kegyetlenségükről annál inkább.

Ezek a félelemszimulációk pedig teljesen kikészítenek. Az, hogy végig kell néznem, milyen félelmek kerítik hatalomba őket, valahogy engem is megtör. A legrosszabb, hogy beköltöztek ezek a képek a rémálmaimba, vegyülve az én félelmeimmel. Mintha nem lenne elég azokon felülkerekednem. Mert persze sokkal jobb egy dobozban bezárva lenni, ha közben egy varjú akarja kivájni a szemedet...

Na igen, a másik indok, hogy lenyugtassam az elmémet, az Tris. Nem tudom megfogalmazni miért, de a pillantásom túl gyakran akad az alakján. Meglehet azért, mert ő a legkülöncebb felavatottam. Kicsi, nyeszlett és nem néznél ki belőle sokat, mégis kitartó, erős és olyan elhatározás parázslik benne, hogy az mellbe vágja az embert. Ráadásul a zászlórabláskor megbizonyosodhattam róla, hogy eszes, és remek stratéga.

Ég az arcom, ahogy kissé részegen azt mondtam neki, hogy jól néz ki. Na nem mintha nem lett volna igaz - abban a felsőben, ami eléggé kivágott volt, hogy felfedje a kulcscsontján húzódó tetoválásokat, a haja a vállára engedve magára vonta az ember tekintetét -, viszont nem volt helyénvaló, hogy hangot is adtam a gondolataimnak. Bizonyára holdkórosnak nézhetett vagy legalább idiótának.

Viszont emlékszem rá, hogy elpirult és mosolygott a szavaim hallatán. Szóval meglehet, mégsem nézett teljesen hülyének.

Azon is csodálkozom, hogy gyakran azon kapom, hogy ő is engem bámul különös kifejezéssel az arcán. Félek, hogy valahogy rájött, ki vagyok.

A másik elméletem arra vonatkozik, hogy azért figyelem Trist, mert ugyanaz az eredeti csoportunk, ez pedig vonzza a tekintetem. Hiszen annyira más, mint amilyennek az Önfeláldozókat ismertem.

Vagy az is lehet, hogy az Elfajzottsága miatt kerül mindig a figyelmem középpontjába.

És épp ez az, ami folytonos aggodalommal tölt el. Mi van, ha rájönnek, mi ő, és épp úgy eltüntetik a színről, mint azt Amarral tették? Nem, azt nem hagyhatom, különben beleroppannék. Meg kell őt védenem, ahogy akkoriban Amar is megvédett engem – még ha ez a halálához is vezetett.

Akarva-akaratlanul ez a kis Szerencsétlen fontos lett a számomra.

A többiek teljesítményét is végigfuttatom gondolatban. Christina egész jól teljesít, bár van pár elég irreális félelme, meg elég hosszan képes leblokkolni, viszont az első fázisban elég jó eredményt produkált, hogy ez ne rontsa le túlzottan a helyezését. Will meglepően ügyesen veszi az akadályokat, Allel ellentétben, aki napról-napra rosszabbul teljesít; fel nem fogom, egy ekkora ember hogyan lehet ilyen beszari.

És ott van Peter és a bandája. Hármuk közül Drew az, aki a leggyengébb. Még a fizikai fázisban sem teljesített fényesen, a szimulációkban pedig az egyik leglassabb. Molly már egy fokkal jobb, hiába agybajt kapok, ahogyan végig sikoltozik a félelmei alatt. Legnagyobb csalódottságomra viszont Peter a legjobb a csoportváltók között. Csak Trisnek jobb az ideje, nem is kicsivel. Tris mindenkinél gyorsabb, még a Bátor születésűeknél is. Még Uriah is le van mögötte maradva, pedig ő is tudatánál van a szimuláció alatt.

Egy biztos: Trisnek nem kell aggódnia a beavatás miatt; biztosan csoporttag lesz.

Viszont ahogy eszembe jut az első alkalom, hogy szembe kellett néznie a félelmeivel, még inkább felfordul a gyomrom. Nehezen tudom elfogadni, hogy mindezen végig kell menniük a felavatottaknak, ráadásul én vagyok az, aki beadja nekik a szérumot, így belekényszerítve őket a lidércnyomásba.

Kegyetlenségnek tűnik az egész, ahogy újra lejátszódik a fejemben Tris reszkető alakja az első alkalom után, ahogy kétségbeesetten öleli magához a térdeit, és igyekszik lerázni magáról a madarak rémképét. Szívfájdító volt látni, mennyire megviselte a tehetetlenség, ahogy a varjak a vérét fakasztották, és egy jó percig képtelen volt visszatérni a valóságba. Ahogy pedig a pánik zokogásba fordult, nem tudtam mihez kezdjek.

A félelem elképesztő dolgokat tud tenni a legbátrabbakkal is.

Úgy érzem, a tavalyi felavatottakkal feleennyi gondom nem volt, pedig köztük még folyton vigyorgó Barátságos is volt. Mégis, nem volt ennyi ellenségesség köztük, és nem voltak ennyire szélsőségesek: se kegyetlenek, se nyámnyilák.

Mondjuk egy Elfajzott sem volt köztük, ami szintén megkönnyítette a dolgomat.

- Minden oké, haver? - Összerezzenek Zeke hangjára. Fel sem tűnt, hogy leült mellém, annyira a gondolataimmal voltam elfoglalva.

- Kicsit sem – ismerem el vállrándítva, a pillantásomat a kijelzőkön tartva. Nem tudom, hogy a simán a fáradtság, vagy az alkohol hatására csukódik le majdnem a szemem.

- A félelemszimulációk, mi?

Csak tompán bólintok. Zeke is tudja, hogy nem érzem valami hálás feladatnak ilyenkor a kiképző szerepét.

- Ideje lepihenned – szorítja meg a vállam. - Már éjfél is elmúlt, reggel pedig ismét szükség lesz az erődre.

- Mintha erre emlékeztetned kéne… - morgom, de azért feltápászkodom a székről. Lehet mégsem volt olyan jó ötlet ide jönnöm. Zeke hiába akar jó barát lenni, nem érti, mi megy végbe ilyenkor bennem. Neki nem kell megküzdenie az állandó rémálmokkal.

A késői óra eredményeként a folyosók néptelenek, csak a szakadékban hömpölygő folyó morajlása visszhangzik végig a kopár sziklafalakon. Különös hatást gyakorol az emberre; engem jelenleg elbódít, mégis libabőrös leszek.

Majd a központ nyugalma hirtelen foszlik semmivé.

Egy fájdalmas kiáltás zengi be a folyosót, amitől meghűl a vér az ereimben, a gyomrom pedig rögvest görcsbe rándul. Érzem minden idegvégződésemmel, hogy valami szörnyűség történik.

Rohanni kezdek, noha a pánik kerülget, vajon mit fogok találni, ha egyszer célba érek. Minden bizonnyal semmi olyat, amit látni szeretnék. A tenyerem lassan zsibbadni kezd, ahogy futok előre, próbálva megtalálni, honnan ered a hang.

Vajon jó irányba futok? Mi van, ha épp az ellenkező irányba kellene igyekeznem: ezen visszhangzó falak között képtelenség megmondani. A heves lélegzetvételeimet is alig hallom, mivel a vérem lüktetése eltompít minden más hangot.

Ismét hallom a kiállást, ám ezúttal sokkal halkabban, amitől megtorpanok, elbizonytalanodva az útirányban. Francba az egész hellyel!

Aztán ráeszmélek, hogy a hang közelebbről hallatszik, mint korábban, csak azért hittem az ellenkezőjét, mert már sokkal inkább egy nyöszörgés, mint kiáltás. Viszont mellette más zajokra is felfigyelek: puffanások újra és újra, valamint zihálás.

Amint befordulok a következő folyosóra – amerre általában senki nem jár, mivel csak egy használaton kívüli tároló található a végén –, a lábam megdermed, mintha cementbe léptem volna. Azonban az előttem zajló jelenet az, ami sokként ér, és megbénítja a tagjaimat.

A csoportváltók azok. Hárman állnak körül egy negyedik alakot, aki a földön fekszik, a teste csak akkor mozdul, mikor a felette állók bakancsa belé csapódik. Minden egyes puffanás visszhangot ver a fejemben.

Félhomály uralkodik a falak közt, mégis felismerem őket. Drew vörös haja világít a sötétben, köpcös alkatáról is könnyen felismerhető, na meg arról, hogy árnyékként követi Petert, aki szintén ott áll, egy gyomorforgató kifejezéssel a képén, ugyanis a tiszta, szadista öröm olvasható le róla. Viszont arconcsapásul ér, hogy a harmadik támadó nem más, mint Al. A jámbor és kissé szégyenlős volt Őszinte, aki sorozatosan elveszítette a párharcokat, mert képtelen volt bárkit is bántani.

Most mégis Peter talpnyalójává szegődött. Képtelen vagyok elhinni, hogy ezt műveli. Ott áll eltorzult arckifejezéssel Peter mellett, aki szabályosan eltörpül Al vaskos alakjának árnyékában. Már nyoma sincs rajta annak a fiúnak, akinek hittem.

Parázsló harag uralkodik el rajtam, ahogy az agyam lassan feldolgozza a látottakat. Ez a három fiú undorító a szememben. A zsarnok, a talpnyaló és a gyáva.

Egyiküknek sem kéne, hogy helyet szorítsunk a csoportunkban. Az egykori Bátor eszmék szerint már rég a beavatáson kívül találták volna magukat. Nem hinném, hogy el kéne tűnünk az ilyen alakokat. De sajnos eltűrjük őket, ha már épp egy ilyen alak lett az egyik vezetőnk…

Ökölbe szorul a kezem. Égek a vágytól, hogy szétverjem a képüket, lemossam azt az elégedett kifejezést az arcukról, amitől elfog a hányinger. Nem szoktam ilyen heves kényszert érezni a verekedésre, de most minden porcikám lüktet tőle.

Mielőtt elindulhatnék feléjük, észreveszik, hogy ott állok. Látom, ahogy a félelem átsuhan az arcukon. Elindulnának a ellenkező irányba, azonban szinte rögtön ráeszmélnek, hogy a folyosó zsákutcába fullad. Egyetlen menekülési út áll csak előttük: rajtam keresztül.

Tanácstalanul néznek egymásra, majd Peter az, aki elsőként cselekszik, a többiek meg persze követik a példáját: átlépik a földön heverő áldozatukat, majd felemelt kézzel nekem rontanak.

Nem ér teljesen váratlanul a támadásuk, visszaverni őket mégsem egyszerű. Mindhárman izmosak, keményen ütnek, és ami a legfőbb, túlerőben vannak.

Viszont én vagyok az oktatójuk, ami magában foglalja, hogy pontosan ismerem a gyengeségeiket. Drew pontatlan és lomha. Al túl szélesen tartja a karját, nem védve a gyomrát és a bordáit. Egyedül Peter az, aki kellően jó, de még így is van gyengesége: a túlzott önbizalma.

Az egyik öklöm Drew krumpliorrán csattan, miközben a sarkam Al gyomrába fúródik. Peter jobb egyenese kissé meglep, fel is szakad a szemöldököm, ám a következő gyomrost ő kapja. Al a nyakam köré tekeri a vastag karját, de rögvest elenged, amint a könyökömet a bordái közé fúrom, mialatt Drew közelebbi kapcsolatba kerül a bakancsom orrával.

Majd minden összefolyik, ahogy Al halántékon vág, amitől a falnak esem. Szédelegve látom, ahogy kihasználják a pillanatnyi előnyüket, és elmenekülnek.

Kell egy pár perc, mire elmúlik a szédülés és kitisztul a látásom. Feltápászkodom a földről, de továbbra is ég bennem a harag: nem kapták meg kellően a magukét. De ez nem jelenti azt, hogy később sem fogják…

Ahogy folyosón himbálózó lámpa kékes fényében jobban szemügyre veszem a földön heverő alakot, a harag már nem áramlik bennem, helyét a tömény kétségbeesés veszi át. Érzem, hogy elsápadok, ahogy mellbe vág a felismerés.

Nem, ez nem történhet meg ismét. Nem megint az egyik felavatottammal. Nem vele.

Nem vagyok biztos, hogy volt ilyen elhatározásom, vagy a testem magától cselekedett, ám mégis a következő pillanatban mellette térdelek. A lélegzet a mellkasomba szorul, ahogy elkerekedett szemmel végigmérem. Összegömbölyödve fekszik immár mozdulatlanul, a nadrágján sötét folt éktelenkedik egy hasadás mentén a combján, körülötte tócsa a talajon. Az egyik kezén a vékony ujjak rendellenes szögben állnak. A ruhája poros. A szőke haját vér színezi.

Remegő kézzel simítom félre az arcába hulló tincseket. A szemei nyitva vannak, de elködösülten a semmibe merednek, az ajkai elnyíltak, az állára karmazsin folyadék csordogál.

Ha eddig azt hittem, hogy eluralkodott rajtam a pánik, akkor most nem tudom mit érzek. Elszorul a torkom, és fájdalom hasít a mellkasomba.

Elkéstem. Elkéstem. Istenem…

Óvatosan a karjaimba emelem, az izmai görcsösen merevek a tenyerem alatt. Mégis mintha leheletkönnyű lenne. Mennyire szerettem volna a karomban tartani, magamhoz szorítani, de nem így. Nem így akartam.

Hosszú-hosszú percekig biztos vagyok benne, hogy megölték, hogy belehalt mindabba, amit tettek vele. Hiszen olyan élettelennek tűnik… Mégis nagy sokára észreveszem, hogy fel-le mozog a mellkasa. Lélegzik, ám csak felületesen; levegő alig jut a tüdejébe.

Tudom, hogy fel kéne kapnom, és azonnal a gyengélkedőre szaladni vele, az agyam ezt sikoltja, de a tagjaim ledermedtek, az izmaim nem hajlandóak megmozdulni. Hiába bizonyos, hogy életveszélyben van, a testem nem akar reagálni a kétségbeesett kiáltásra, ami a torkomat kaparja.

Szólongatni akarom, megrázni a vállát, hogy rám nézzen, hogy tudja, itt vagyok. Talán ez engem is felrázna, kiolvasztaná a testem. De nem megy, a hangom ismét cserben hagy. Csak egy halk suttogás hagyja el a szám:

- Tris...





Szerző megjegyzése:
 Ide is szeretnék minden fejezet végére írni egy keveset, talán így közelebb érezlek titeket is, meg a sztorit is magamhoz, mint enélkül. Meg rohadt jó itt megosztani a plusz gondolataimat.
Tudom, tudom... Rögtön itt kegyetlenkedek, de hát ez a lételemem. Már hiányzott nagyon. Oké, ennyire nem vagyok szadista... Vagy lehet mégis, de már alig várom, hogy jöjjenek a cuki részek.
Ismét mindenkit bíztatok a vélemény írásra, mert nekem nagyon jól esik őket olvasni, és az a tapasztalatom, hogy jó érzés írni is őket, főleg ha az írótól választ is kaptok.
A következő részig kitartás és sok puszi minden olvasónak! ^^


14 megjegyzés:

  1. Már most tudom, hogy ez is szuper fici lesz mint a Jövő kezdete. Én nem bánom, ha kínzod őket végül is unalmas lenne ha folyamatosan csak rózsaszín vattacukor felhő lenne az egész. Én nagyon várom a kövi részt! Köszönjük Bia! <4

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fú remélem is, hogy legalább annyira fog tetszeni neked/nektek.
      Ugye? Mindig kell történni valami rossznak, hogy utána legyen valami jó is. Meg hát ahogy mondod, unalmas volna nélküle.
      Igyekszem a következővel is. Én köszönöm, hogy ismét itt vagy, és írsz. Nagy mosolyt csaltál az arcomra ;) <4

      Törlés
  2. Nagyon nagyon teccik, hogy Tobias go dolatait olvashattam ennél a résznél mert mindig kiváncsi voltam mire go dolhatot ekkor. A vége felé megijedtem, hogy megölöd Trist de ugye nem fogod??
    Köszi az írást puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, ennél a résznél én is megolvastam volna Tobias gondolatait, bár ez most időben is előbb van kicsit, mint a könyvben történtek, mivel még nincs vége a második fázisnak.
      Áh, dehogy ölöm meg Trist. Az ő szemszögéből rosszabbat tervezek :D
      Köszi, hogy ismét írtál. Puszi! ^^

      Törlés
  3. Nagyon-nagyon-nagyon jónak ígérkezik ez a fici. Örülök, hogy ezt választottad. Bár a többi ötleted is szuper, szívesen fogom olvasni azokat is, ha egyszer sikerül megírnod. XD
    Nagyon tetszik ez a rész Négyes szemszögéből. Annyi érzelem van benne. Mindig elámulok, hogy milyen szépen tudod leírni az érzéseket. Szuper vagy.
    Remélem, a következő fejezetet is ilyen gyorsan meg tudod írni, mint ezt. Nagyon várom.
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Na hát a választásban sok beleszólásod volt, én nem tudtam dönteni a temérdek ötlethalmom közül. Reméljük jó is lesz.
      Hmm... Nekem ez sosem tűnik fel, hogy ez szépen lenne leírva, de neked (talán) elhiszem.
      Hát remélem a hétvégén befejezem, a nagy része megvan.
      Köszi, hogy írtál. Puszi ^^

      Törlés
  4. Biaaaaa <3 ficiii <3 új kedvenc <3
    Ez valami hihetetlenül jó lett :3
    Na de Négyes... Tiszta alkesszé tetted xD jó, persze, ha Tris miatt van, megértem. Hát, na vonzódik hozzá.
    Aztán a verekedés :3 Bia, ezeket a részeket (meg minden egyes részt) különösen jól írod. Az izgalom és az adrenalin tök jól átérezhető. De kiüttetted szegényt... ;,( De remélem Peter, Drew és Al egyszer megkapja a magáét.. *ördögi vigyor*
    Majdnem elbőgtem magam a Trises jelenetnél. Szerencsétlen...
    "- Tris..." Ezt szinte hallottam. Annyira megható volt...
    Istennő vagy, de most kajakra. És most megint agyalhatok azon, hogy meddig izguljak, hogy kijöjjön az új rész... :/ Szívem szerint azt tenném, hogy nem olvasnám el, csak akkor, ha az utolsó fejezetet raknád fel, de ilyet nem csinálom, mert beleőrülnék.
    Köszönöm, Bia! Sok erőt a folytatáshoz! Puszi <4

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kyaaaah de örülök <3
      Nem is piált még itt annyira. Alkesz nem ebben a ficiben lesz.
      Gondoltam azért hárman azért már kicsit sokan vannak még Négyesnek is. A kis férgek a következőben szenvedni fognak haha.
      Hát ne is egybe olvasd, mert olvasnom kell a szuper véleményeidet.
      Köszönöm hogy ismét itt vagy! <4

      Törlés
  5. Ohh Bia! Hát te milyen tündér vagy!
    Még nemrég fejezted be sajnos a Jövő kezdetét, de már ilyenekkel lepsz meg minket! Az írás a véredben van!
    Nagyon megfogtál már a bevezetővel is, és nagyon jó választás volt Négyes szemszögéből írni!
    Az elején ahogy Négyes részeg.. Jó volt olyat olvasni... a szerelem mire képes. Jó mondjuk nem csak az játszott szerepet benne, de Tris egy fontos része!
    Amikor részletezte, hogy Tris milyen csini, azon még én pirultam el! Kis cukorborsó!
    Aztán, ahogy elpüföli a fiúkat, az várható volt.
    Viszont nagyon megijedtem, ahogy Tris állapotát leírtad! Már az elején nem kiméled, Bia? :)
    De legalább él!
    Olyan szívfájdító volt ahogy Négyes ott volt mellette.
    Már nagyon várom a Fourtrist! Már nagyon!
    Várom az új fejezetet! Nagyon jóra sikerült!
    Öröm lesz ezt is olvasni!
    Nagy kitartást, nagyon klassz vagy!
    Puszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na nem tagadom, hogy imádok írni, ráadásul sok az ötletem.
      Négyes szemszög most az elején még elég sokat lesz, aztán majd meglátjuk. És nem volt részeg, csak kicsit spicces inkább. Annyit nem ivott.
      Remélem tetszeni fog a többi fejezet is.
      Köszi, hogy írtál ismételten, sokat jelent. Puszi ^^

      Törlés
  6. Azért érdekes, hogy a YA könyvsorozatok közül a Divergent az egyetlen, aminek rajongói ennyire elutasítóak a shippek-kel szemben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem vagyok elutasító, csak nem értem mi abban a jó, ha olyannal shippelik Trist, aki meg akarta többször is ölni. Uriahval mondjuk én is shippelném. Csak hát Négyessel ők ketten tökéletesek, így nem is kell más párosításon gondolkodni.
      Mellékszereplők párosításánál meg szinte mindenre vevő vagyok :)

      Törlés
  7. Jó választás!
    Nagyon jó ez a Négyes szemszög.
    Azt hittem azért, jobban szétveri azt a három idiótát, de ami késik, nem múlik.
    Szegény Tris már az elején szét van csúszva. Kíváncsi vagyok, milyen kegyetlenségeket tervezel még. :)
    Köszönöm szépen, Bia! Hajrá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez így van, ami késik az nem múlik :)
      Naaaa már milyen régen bántottam Trist, mostanra már hiányzott. Jó, igazából ide kellett ez. Majd meglátjátok, miért.
      Köszi, hogy írtál!! ^^

      Törlés