Fanfic: A társadalom peremén - 2. fejezet


Remélem nem csalódtatok, és elég hamar sikerült elétek tálalnom a második fejezetet. Elég jól belemelegedtem az írásba, és sokkal korábban kész lettem vele, mint eredetileg gondoltam volna.
Természetesen az izgalom folytatódik, és lassan a cím is értelmet nyer.

Jó olvasást kívánok nektek a fejezethez! :)



2.



NÉGYES



A következő reggelen a fejem lüktet, a gyomrom kavarog, és nem az alkohol utóhatásaként, mivel annyit nem ittam, hogy a másnaposság tünetei jelentkezzenek. Inkább a retinámba égett kép van rám ilyen hatással.

Az este eseményei összefolynak az elmémben, köd telepedik rájuk. Csak a hasogató fájdalomra emlékszem, ami a mellkasomba költözött, és még most is fojtogat. Minden levegővétel nehézséget okoz így, hogy egy mázsás súly nyomja le a tüdőmet.

Arra emlékszem, hogy Zeke futott oda hozzánk. Gondolom a vezérlőteremből mindent látott. Hirtelen termett ott, és kiabált nekem valamit, de nem értettem. Még fel is pofozott, de így sem sikerült kiszakítania a kábulatból, amibe zuhantam.

Az rántott vissza valamelyest a valóságba, mikor kitépte a kezemből Trist, és rám förmedt, hogy kövessem. Tiltakozni akartam, visszahúzni a törékeny testét a karjaimba, ám Zeke meg sem várta, hogy bármit reagáljak, elindult sebes léptekkel a Kút irányába. Szerencsére a lábaim automatikusan a nyomába eredtek, mert a tudatom még mindig próbálta feldolgozni a barátom hirtelen megjelenését.

A következő emlékképem, hogy reszketve ülök egy széken, körülettem emberek sürgölődnek, édeskést ízt érzek a számban. Zeke mellettem van, a vállamat szorítja, és valamit magyaráz a sokkról és nyugtatóról, de nem igazán értem. A gombóc a torkomban fullasztó, a nyomás a szemem mögött pattanásig feszül. Érzem a kialakulóban lévő könnyeket. Ökölbe szorítottam a kezem, hogy leküzdjem a késztetést, és utat engedjek nekik.

Nem, nem eshettem szét ettől is jobban.

Arról végképp nincs emlékem, hogy kerültem ágyba. Vagyis jobban mondva Zeke kanapéjára. Ez pedig rendkívül zavarba hoz.

Semmivel sem érzem nyugodtabbnak magam, a sokk még mindig nem múlt el teljesen. Hogy is múlhatna, mikor állandóan magam előtt látom, ahogy a megtört teste a poros padlón, mozdulatlanul hever. Úgy hiszem, ezt képtelen leszek valaha is elfelejteni.

Hogy lehetnék nyugodt, mikor a felavatottam a gyengélkedőn fekszik – ki tudja milyen állapotban.

Miután nem látom Zeke-t, se a szobatársát, akinek mindig elfelejtem a nevét, most meg különösen nem érdekel, hogy hívhatják, úgy döntök, az ebédlőbe megyek. Nem mintha kicsit is éhes volnék. Ráadásul amint belépek, a szokásos reggeli zsivaj bántja a fülemet, és csak szédelegve sikerül nagy nehezen megtalálni a barátaimat.

Csak miután leülök Shauna mellé veszem észre, hogy gyakorlatilag az egész étkező engem bámul. Értetlenül viszonozom a kíváncsi vagy épp döbbent pillantásokat.

- Véres az arcod, Négyes – magyarázza Shauna, Zeke pedig bólint.

Dörzsölni kezdem az arcom, amiről sötétvörös konfettiként pattog le az alvadt réteg. Minden bizonnyal a saját vérem, rémlik is valami, hogy felszakadt a szemöldököm. Mikor oda kapom a kezem, tompa fájdalom hasít belé, de az ujjaim finom kötést tapintanak.

Lehet célszerű lett volna a tükörbe néznem, és megmosakodnom, mielőtt kiléptem volna Zeke lakásából. Habár egy kicsit sem érdekel.

Nagyot sóhajtok, és Zeke felháborodott habogásával mit sem törődve lehúzom a kávéját, ami baromi keserű – elfelejtettem, hogy feketén issza –, és a vajas pirítósát a számba tömöm. A falat rögtön vissza kívánkozik, de elnyomom az erre való késztetést.

Ami elég könnyen megy, és helyét a fortyogó düh veszi át, amint a pillantásom megakad Peter sápadt, feldagadt arcán. Pedig nem hinném, hogy képen töröltem volna, ám ezek szerint a verekedés fele nem is tudatosult bennem. Ám még így is kevés zúzódás borítja őt is, meg a haverjait is.

De ez nem sokáig lesz így…

- Felavatottak! - kiáltom el magamat felállva a helyemről. - Az edzőterembe. Öt perc múlva.

- De hiszen szabadnapunk van, Négyes!

Szúrós pillantást küldök Marlene felé, amitől egyből elhallgat. Látszik rajta, hogy nem szándékozik megtagadni a parancsomat. A jelenlegi lelki állapotomban nem is ajánlom egyiküknek sem.


***


Egy pisszenést sem lehet hallani az edzőteremben, csak a bakancsom talpa dobog ütemesen a kőpadlón, ahogy fel-alá járkálok a felavatottak előtt, akikből csak úgy árad a feszültség és a rettenet. Nincsenek ahhoz szokva, hogy ilyennek lássanak. Hogy milyennek pontosan, én sem tudom szavakba önteni. Dühödtnek? Feszültnek? Őrültnek?

Végül csak megállok, szembefordulva velük, a kezem ökölbe szorulva. Képtelen vagyok kiengedni az ujjaimat. Akárhányszor megpróbálom, a harag rögtön visszarántja őket.

Végigpillantok a rám bízott újoncokon. Hiába vezényelte Lauren az első fázist a Bátor születésűek számára, mióta annak vége, én felügyelem az edzésüket. A pozícióm a Bátraknál még mindig magasabb, mint Laurené. Mégis csak én vagyok a fickó, aki mindössze négy dologtól fél.

Kissé meglep, hogy a csoportváltók és a Bátor születésűek mennyire elvegyülnek. Már nem választhatóak el élesen egymástól az újonnan érkezettek és az ide születtek. Habár csak Uriah kis csapata az, aki a csoportváltókkal együtt ácsorog.

Az arcukat fürkészem. Christina szemei vörösek, és leginkább a padlót bámulja; észreveszem, hogy reszket a keze. Will sápadt, de egyszersmind dühös képet vág. Uriah olyan utálattal sandít Peter felé, ami a közelébe kerül annak, amit érzek. Bár Lynn gyűlölettel átitatott arca félelmetesebb tőle, de ő alapból ijesztő.

A pillantásom lassan megtalálja a három rohadékot. Al sápadt, mint a fal, és úgy reszket, mint aki menten összecsinálja magát a félelemtől. Szánalmas egy alak. Ha azt hiszi, bárki is megsajnálja, hát nagyon téved. Drew arcából is kifutott a szín, csak a zúzódásai visznek valami élénkséget a bőrére. Nem tűnik úgy, mint aki fél, inkább ideges. Van is neki miért. Egyedül Peter tűnik nyugodtnak, mintha semmi nem történt volna, magabiztosan néz velem farkasszemet. Nem hiszi, hogy bármit is tehetek ellene. Nagyon téved.

- Ma ismét a közelharcot fogjuk gyakorolni – szólalok meg, megtörve a hosszúra nyúlt, feszült csendet. Felháborodott suttogás fut végig a társaságon, amitől még inkább lüktetni kezd a fejem. - Lehet, hogy a fizikai fázisnak vége, de hozzá kell szoknotok, hogy a Bátrak mindennapjainak szerves része az edzés, hogy mindig felkészültek legyünk.

Ezzel már nincs merszük vitatkozni.

- A beavatás első fázisában megtanultatok fegyvert fogni, célozni, és fejlődött az erőnlétetek. A párviadalokban bizonyíthattátok rátermettségeteket és kitartásotokat.

Ismét járkálni kezdek, miközben egy szavamat sem hiszem el. Csupán szeretném, ha így volna. A többség ehelyett a kegyetlenségét, az embertelenségét mutatta meg.

- Ezúttal egy más szituációból közelítjük meg a harcokat. - Megállok épp szembe Peterrel, és gyűlölettel nézek a szemébe. Elégedettség tölt el, ahogy egy idő után lesüti a tekintetét. - Megnézzük mi van akkor, ha túlerővel kerültök szembe. Ha nem egy ellenféllel kell szembenéznetek, hanem mondjuk hárommal.

Erre felkapja a pillantását, a tekintete döbbent. Gondolom nem hitte, hogy meglépek ilyesmit.

- Ez most komoly? - fakad ki felháborodottan. - Csak mert a Szerencsétlen nem volt képes megvédeni magát, még nem kéne…

- Akkor számodra biztosan nem lesz akadály – szakítom félbe, mielőtt Christina rávetné magát, hogy kikaparja a szemét; látom, ahogy Will a karjánál fogva visszatartja. A szám széle gúnyos mosolyra húzódik, majd megragadom a pólójánál fogva, és kirántom a sorból.

- De… de… de ez igazságtalanság! - kiáltja mentegetőzve.

- Nem hinném, hogy neked bármi jogod is van igazságtalanságról beszélni.

Igazságtalanság? Az nem volt az, hogy három izmos, nagydarab fiú vert meg egy náluk fele akkora lányt, csak mert az bátrabbnak bizonyult, mint ők? Vagy az, hogy kést szúrt a riválisa szemébe, mert jobb helyezést ért el nála?

- Gondolom akkor kevésbé fogod igazságtalannak érezni, ha nem te leszel az egyetlen – mondom egész halkan, a düh kicsit sem színezi be a hangom, ami talán még inkább hátborzongató lehet a számukra, legalábbis erre gondolok, ahogy összerezzen mindenki.

Vagy csak félnek, hogy nekik is hasonló feladattal kell szembenézniük. Látszik rajtuk, hogy tisztában vannak vele, hogy ez nem szerepel a hagyományos edzéstervben. Viszont eléggé tartanak tőlem ahhoz, hogy ezt ne tegyék szóvá.

Végigmegyek a soron, és hasonló módon, ahogy Petert, kirángatom Drewt és Alt is. Al csupán kibotorkál Al mellé, Drew viszont hasra esik, ami hangos nevetést kap a többiektől. Drew elvörösödve még ostobábban fest, mint egyébként.

- Most mindhárman megmutathatjátok, milyen kemény legények vagytok - szűröm a fogaim között, és ha pillantással ölni lehetne, már rég halottak lennének. Nem mintha nem tépném szét őket legszívesebben a puszta kezemmel, de az bizonyára felvetne pár kérdést. Sajnos a munkaköri leírásomban szerepel, hogy nem ölhetem meg a felavatottjaimat.

Ismét végigmegyek az újoncok során, és kijelölöm, hogy melyik féregnek melyik három társa lesz az ellenfele. Sokáig nem is kell mérlegelnem a párosítást, elég hamar összeáll a fejemben a felállás.

Természetesen Petert hozom a legrosszabb helyzetbe. Mindenképp Tris barátait szeretném ellene választani, de egyben úgy, hogy megnehezítsem vele a dolgát. Így Uriah és Lynn tökéletes választásnak tűnik, melléjük pedig Will. Ám ahogy elnézem Christina haragtól tomboló arcát, meggondolom magam. Talán a haragja nagyobb erőt képes megmozgatni, mint amit eddig mutatott. Emellett muszáj levezetnie a feszültséget, ami láthatóan kezdi felemészteni. Ő legalább bosszút állhat Trisen.

Helyette Willt Al “támadójának” osztom be, így lehetőséget kapva rá, hogy megtorolja a fiú árulását. Mellé még Mollyt és egy Bátor születésű, nagydarab fiút állítok. Együtt már elég nagy erőfölényt jelentenek Al ellenében.

Drew ellenfelei pedig Marlene és egy másik Bátor fiú. Valamint Rita, akinek a testvére meghalt a Választási Ünnepség napján. Ő meg talán azért vehet elégtételt, hogy egy ilyen patkány, mint Drew most itt lehet, míg a testvére nem.

Persze nem kell kétszer mondanom a csapatoknak, hogy kezdhetik a küzdelmet. Sőt Uriah úgy fogja vissza Christinát addig, míg el nem indítom a verekedést, így aztán szabályosan ráveti magát az ellenfelére.

A falnak támaszkodom, és karba tett kézzel, elégedetten szemlélem az eseményeket. Van egyfajta gyönyör abban, hogy csak szemlélő vagyok, és ezúttal nem az én ökleim fakasztanak vért.

Al és Drew küzdelme annyira nem.köt le, habár irántuk is olyan gyűlölet ég bennem, hogy az szavakkal ki sem tudom fejezni. Undort érzek minden egyes alkalommal, mikor a pillantásom rájuk terelődik.

Drew derekasan próbál helyt állni, ám három Bátornak született felavatott ellen vajmi kevés esélye van. Alig egy perc alatt a földre kerül, és látszik a tekintetén, hogy alig van magánál, szédelegve kóvályog. Az orrából ömlik a vér, én pedig elmosolyodom.

Mellettük Al feladta. Mondjuk nem is vártam tőle mást, hiszen már az edzések alkalmával hagyta magát. Akkor minden bizonnyal a félelem vezényelte, hogy valakinek baja eshet miatta - hiszen egy nyápic alak volt. Most, hogy valakinek tényleg sebesülést, fájdalmat okozott, talán a bűntudat sarkalja feladásra. Engem nem hat meg vele.

Legnagyobb élvezettel azt szemlélem, ahogy lassan Peterből egy összevert húskupac lesz. Hiába jó harcos, az ellenfelei is azok. Christina hirtelen támadását még vissza tudta verni, és biztos vagyok benne, hogy a lánynak estére belilul és feldagad az arca, de még ezután sem adta fel. Igazam lett; a harag minden energiaforrását mozgósította.

De Uriah és Lynn azok, akik az igazi pusztítást végzik. Kettejük ereje és tapasztaltsága ellen semmi esélye. Ráadásul bennük is dolgozik a harag, talán épp akkora mértékben, mint Christinában. Hiába nem fűzi őket olyan szoros kapcsolat Trishez, mint a volt Őszinte lányt, ám míg ő enyhe féltékenységet érez Tris iránt, a két Bátor születésű felavatott inkább elismerően tekint rá. Olyas valakire, aki közéjük tartozik.

- Elég lesz! - szólalok meg egy idő után, amint látom, hogy már alig vannak öntudatuknál, azt a kiváltságot pedig nem akarom megadni nekik, hogy elveszítsék az eszméletüket, és ne érezzenek semmit. Ahogy azt se, hogy a gyengélkedőn sajnáltassák magukat – na meg így Tris közelében legyenek.

Christina arcán elégedettséget látok, ahogy lepillant a földön nyöszörgő, felrepedt szájú Peterre, de azért még egyszer belerúg, mielőtt tisztes távolságra vonulna tőle. Will mellé sétál, az ő arcán is hasonló érzelmek játszanak. Mindenki megvetéssel bámul a három társukra, akik épp úgy festenek most, amik valójában: férgek módjára csúsznak a padlón.

- Rendeződjetek sorba - adom utasításba. Lehet, hogy kegyetlen vagyok, de ma nem érdekel.

A csoport legnagyobb része azonnal cselekedik, és egymás mellé állnak, és nézik, ahogy Peter, Drew és Al igyekeznek feltápászkodni a földről. Akadnak, akik csendben nézi a szenvedésüket, és vannak, akik röhögnek rajtuk. Azért egy-két perc alatt sikerül talpra kászálódniuk, de csak sántikálva és kótyagosan sikerül nekik beállni a sor végére.

Gyorsan végigmérem őket, sokáig nem vesztegetve rájuk a figyelmemet. Peter alig tudja nyitva tartani a szemét, annyira fel van neki már dagadva a szemhéja, ami már haragos vörös. Az állán vér csorog, a zúzódásokkal borított kezét az oldalára tapasztja. Az arcizmait a fájdalom rántja össze. Drew nem tud egyenesen állni, vérző orrát szorítja össze. Al szégyentelenül zokog, az állán sötét folt, ahol többször is megütötték.

Valamiért még ennyi sérülést is kevésnek érzek. Ám ahogy megállok előttük, már látom a félelmet a szemükben – még Peterében is, ami korábban nem volt jelen. Nagyon jó…

- Remélem ez mindenki számára tanulságos lecke volt. - A szavaim halkan csengenek, de mégis borzongás fut végig a felavatottakon. - Nem kellemes érzés túlerővel szembe kerülni. Különösen, ha mindegyikőjük erősebb nálatok. A másik nézőpontból viszont jól jegyezzétek meg, hogy gyávaság többen támadni egy emberre. Egy gyengébb személyre meg pláne. Ha pedig a társatokra támadtok, az a csoportunkkal szembeni árulással egyenértékű.

Még aki nem bűnös, az is lesüti a pillantását, és összeszorított szájjal bámulja a bakancsa orrát.

- Nem megvetni vagy irigyelni kell a másikat, hanem elfogadni, tisztelni, és törekedni arra, hogy kemény munkával mi is fejlődjünk. Aki jobb, attól nem elvenni kell az erejét. Nektek kell jobbá válni. Ahogy a gyengébbeket sem eltiporni kell, hanem segíteni nekik.

- Akkor Eric miért hangoztatja az ellenkezőjét? Meg akkor minek a rangsor, ha nem kell rivalizálnunk egymással? Ha az a lényeg, hogy a gyengék kihulljanak?

Erre nem tudom, mit válaszoljak. Nem kérdőjelezhetem meg előttük se Ericet, se a beavatási rendszerét. Hiába vagyok az oktatójuk, ebben ki is merült a hatalmam. Eric a vezető, ami azt jelenti, hogy az ő szava szent ebben a csoportban. Én csak egy senki vagyok hozzá képest.


***


A felavatottak mögött tartok az étkezőbe. Fel sem tűnt korábban, hogy máris ebédidő van, de a gyomrom most már hangosan adja a tudtomra, hogy örül a dolognak. Nem csoda, hisz nem valami sokat ettem reggelire, aminek Zeke a megmondhatója.

Előttem halkan beszélgetnek, a sutyorgásuk eltompítja az elmémet, a fejem a kialvatlanságtól ütemesen lüktet. Alig várom, hogy vége legyen ennek a napnak, és végre kialudjam magam. Már amennyire ez számomra lehetséges. Nem is emlékszem, mikor aludtam utoljára nyugodtan. Talán még valamikor egész kicsi gyerekként.

Aztán Christina megtorpan a Kút közepén, és valami furcsa hangot hallat, ami egyszerre hasonlít sikolyra, zokogásra, és nyüszítésre. Ez elegendő ahhoz, hogy felrázza a tompa elmémet.

Megkerülöm a felavatottak csoportját, hogy megnézzem, mi okozta Christina különös reakcióját. Ám arra nem számítok, hogy megtorpanok, és hasonló hang kívánkozik ki a torkomon.

Eric az. Két idősebb járőr. És Tris.

A mellkasomba visszatér a mázsás súly, ahogy a hordágyon fekvő, eszméletlen alakjára esik a pillantásom. Még mindig elképesztően sápadt, csak a vér tűnt el az arcáról. A sebeit kötés fedi. Alig bírok rá nézni, ám elszakítani sem vagyok képes a tekintetem. Nem akarom őt így látni. Azt a Trist akarom visszakapni, aki tele van élettel, tűzzel, reménnyel. Akit felébreszt a félelem.

A döbbenet súlya kiszáll a lemerevedett lábaimból, ahogy észreveszem Eric önelégült vigyorát, ami nálam mindig hirtelen hányingerrel társul. Ilyenkor jól esne legalább egyszer lehányni.

- Mi a fene folyik itt, Eric? - lépek előre, igyekezve a hangomnak fenntartani a fenyegető tónusát.

- Úgy döntöttünk, hogy Tris nem folytathatja a beavatást.

Nem tudom, melyik érzés tudatosul bennem hamarabb: a rettenet vagy a harag. Az utóbbi az, aminek hangot adok. Aminek képes vagyok hangot adni jelen pillanatban.

- Vagyis döntöttél – vetem oda dühösen.

- A vezetők közös döntése volt – oktat ki olyan hangnemben, mintha egy gyerekhez beszélne. - A sérülései miatt képtelen lenne folytatni.

- Képes lenne, ha adnátok neki egy kis időt.

- Nem számít – rántja meg a vállát, mintha nem érdekelné. Gyanítom, hogy így is van. - Nincs szükségünk olyan tagokra, akik képtelenek megvédeni magukat. Így hogy bízhatnánk rá mások védelmét. Neked is tisztában kell lenned azzal, Négyes, hogy a gyengék nem tartoznak közénk.

Vitába akarok vele szállni, bizonygatni, hogy Tris minden, csak nem gyenge, de rájövök, hogy értelmetlen volna. Eric képtelen lenne egy volt Önfeláldozó lányt erősnek látni. Azonban az ellenérzéseim valószínűleg kiülnek az arcomra, mert nem hagyja ennyiben, és mellém lép. Érzem a fanyar leheletét az arcomon.

- A Szerencsétlen úgysem tartozott ide, hiszen mindenki tudja, hogy csak te kivételeztél vele. Úgyhogy ajánlom, hogy ne problémázz, mert a végén még kikotyogom, hogy ki is vagy, Tobias.

Összeszorítom a fogam, hogy ne vágjak neki vissza, így elveszítve mindent, amit felépítettem itt a Bátraknál. Utálom, hogy még mindig ennyire képes sakkban tartani a múltammal

- Legalább várd meg, amíg magához tér – kérem elég hangosan ahhoz, hogy a felavatottak is hallják.

- Nem szükséges – vonja meg ismét a vállát, majd gonoszul elvigyorodik - Legalább éri egy kis meglepetés.

Izzik az öklöm, hogy jól beverjem a képet. Szép kis meglepetés lenne a számára.

- Akkor bízd rám a dolgot.

- Úgy emlékszem, Edwardot nem kísérted el, Akkor most miért kéne menned?

Azzal hátat fordít, és elindul a kijárat felé a két hordágyat cipelő fickó után, ám még int, mielőtt eltűnne a szemünk elől.

Egy jó percig nem tudok mozdulni, csak bámulok előre tanácstalanul. Mögöttem hallom Christina zokogását, ami elnyomja a többiek felháborodott suttogását. Aztán új erő költözik a tagjaimba, és érzelemmentes arckifejezéssel elvonulok a felavatottak mellett.

A dühömet először a lakásajtómon vezetem le, amit úgy vágok be magam után, hogy szerintem még a vezérlőteremnél is hallani a csapódását. Majd fel-alá járkálok, de olyan őrült tempóban, hogy rövid úton csorogni kezd rólam az izzadtság. Néhány perc után megtorpanok, megragadom az asztalomnál álló szék háttámláját, próbálva lenyugtatni a háborgói gondolataimat.

Ez egy rossz rémálom…

A szék darabokra törik a szemközti falon, én pedig zihálva támaszkodom a térdeimre, miközben a falra festett betűket bámulom. Egyedül Istent féld. Baromság. Ehhez semmi köze Istennek. Az elcseszett társadalmunknak már annál inkább.

Az önvád hamarabb hatalmába kerít, mint szeretném, és erősebben, mint sejtettem volna. Elbuktam, ez tagadhatatlan. Meg akartam őt védeni, de végül nem sikerült. Alkalmatlannak bizonyultam a feladatra.

Tris csoportnélküli lett.

És most már csak egy dolgot tehetek érte.
 
 
 
Szerző megjegyzése:
Fú ha ti azt tudnátok, hogy ez az ötlet, miszerint Tris csoportnélküli lesz, mióta van a fejemben... Maradjunk annyiban, hogy baromi régóta. Ez egy határozottan érdekes szituáció lesz. De hogy hogy lesz ebből romantika? Na majd meglátjátok.
Remélem tetszett, ahogy Négyes igazságot szolgáltatott a három jómadár felett.
Izgatottan várom a véleményeiteket! :))


8 megjegyzés:

  1. Uuuu Bia ezzel engem most nagyon megleptél. Imáttam azt a részt ahol Peteréket kinozzák (hmmm szerintem ezt a könyvbe is belehetet volna rakni). Én Tobias helyébe szét vertem volna Eriket és a házat meg hagyom úgy ahogy volt. Köszönjük Bia, hogy vagy nekünk és az unalmas napjainkat feldobod. KÖSZÖNJÜK!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? Szerintem ez méltó és tanulságos büntetés volt a számukra, egyszersmind elrettentő példa a többieknek. Azért ne hidd, hogy Eric megússza egy csúnya nézéssel.
      Én is nagyon köszönöm a rendszeres véleményeidet, nagyon sokat jelentenek. :)

      Törlés
  2. De jó, hogy belekezdtél egy új regénybe. Mindig izgatottan várom a folytatásokat és nagyon nagyon köszönöm, ez egy igazi ajándék Tőled!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon köszönöm, hogy itt vagy, és olvasol és írsz. Puszi ^^

      Törlés
  3. Örülök, hogy ilyen gyorsan tudtad hozni a frisset!!!
    Egyetértek Dórival, Peterék megverése tényleg benne lehetett volna a könyvben is. Ez így volt igazságos! Ahogy te bánsz másokkal, azt kapod te is. Okos dolog volt!
    Azt tudtam, hogy Tris csoportnélküli lesz (kiváltságos vagyok xD), de arra nem számítottam, hogy ennyire durván intézed el. Azért megvárhattad volna, amíg szegény felébred... De biztos tudod, hogy mit akarsz ezzel elérni.
    Bízom benne, hogy már nem kínzod őket túl sokáig, és jöhetnek a cuki részek.
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Reméltem ez az igazságszolgáltatás tetszeni fog.
      Én mindent tudok, és nem a finomkodásról vagyok hírhedt.
      Már? Még szinte semmit nem csináltam... Najó, csak egy kicsit. De lesznek cukiságok is, meg azért szenvedés is.
      Köszi, hogy írtál ^^

      Törlés
  4. Gyors frissítés... hmmm, ehhez hamar hozzá lehetne szokni :D
    Az elején annyira sajnéltam Négyest... szerencsétlen... Gondolom, hogy milyen rossz érzés lehetett, hogy mindenki őt bámulja az ebédlőben...
    Szintúgy egyetértek Dórival. Bár azért ez inkább a te műfajod, hogy szétveretsz mindenkit :D
    Eric... Négyes helyében beledobtam volna a falba, bár lehet, hogy a sok piercing miatt nem bírnám el... Amikor kimondta, hogy Tobias, mondom akkor miért nem megy neki Négyes? Aztán csak rájöttem, hogy kihagytam egy bekezdést...
    Tris csopinélküli? Na, ez lesz aztán az izgalom! Négyes tuti utána megy, annyira szerelmes.
    És tényleg jöhetnek majd a cuki részek. Kezdenek hiányozni...
    Köszönöm, Bia, hogy feldobtad a napomat! Puszi és sok sikolyt a folytatáshoz! <4

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, az én műfajom, hogy szétveretem az embereket, és folyik a vér.
      Négyest majd meglátjuk még mi lesz vele. De Tris mint csoportnélküli érdekes lesz. Különösen egy bizonyos szerepelővel.
      A cukiságokra azért várni kell még.
      Köszi,hogy írtál. Puszi! <4

      Törlés