Fanfic fordítás: Az a három szó - 10. fejezet

Lassan, de biztosan haladunk előre a történetben, hiszen már a 10. fejezetet hoztuk el ebből a fanfictionből. Ez még csak a beavatás nagyon eleje, épp mint a novelláskötetben, és most végre kiderül, hogy Négyes valóban az-e, aki.

Köszönjük Mártinak a fordítást. Jó olvasást!

Az eredeti történetet ITT találjátok!

10. fejezet

NÉGYES



Az ünnepség további része összemosódik. Mintha egy örökkévalóság óta eljöttem volna otthonról, pedig csak reggel volt. A tetőn állunk Amarral. Zeke és Shauna velem van; hála istennek a barátaim itt vannak. Végignézek a felavatottak során, és látom azt az embert, akit reméltem, hogy soha többet nem kell látnom, Ericet.

Nem hiszem el, hogy a Bátrakat választotta. Úgy hallottam, egy vadállat. De reméltem, hogy nem jön a Bátrakhoz. Végülis, mivel csoportváltó, nem lesz vele sok dolgom. Bár, most itt van, és tudom, hogy eljön az idő, amikor meg kell vele küzdenem, ez biztos.

- Üdv a Bátraknál! – kiáltja Amar. – Ahol szembenéztek a félelmeitekkel, és közben próbáltok nem meghalni, vagy gyáván megfutamodtok. Nem meglepő módon rekordkevés csoportváltónk van az idén.

Én és a többi Bátor a levegőbe öklözünk és éljenzünk, mindannyian büszkék vagyunk rá, hogy senki nem akar csatlakozni hozzánk.

- Az egyetlen mód, hogy bejussatok a Bátrak központjába, ha leugrotok erről a tetőről – mondja Amar, a karját kitárva mutat a körülötte levő üres tér fölé. Hátrabillen a talpán, és elkezd legyezni a karjával, mintha le akarna esni, aztán megtartja magát és vigyorog.

- Mint mindig, most is felkínálom a lehetőséget, hogy valaki elsőként ugorjon, Bátornak született vagy sem. – Leugrik a párkányról, és szemöldökét felvonva int.

Lehet, hogy nem szeretem a magasságot, de nem akarom elszalasztani a lehetőséget, hogy első ugró legyek.

- Én megyek – mondom. Zeke ad egy ötöst, én pedig a párkány felé sétálok, a többi Bátornak született éljenez.

Fellépek a párkányra, és lenézek. Ez nagy hiba, soha nem szabad lenéznem. Egy-két másodpercre megbánom a döntésemet, hogy elsőként ugrok, aztán előredőlök és lezuhanok. A gyomrom összeszorul, a végtagjaim kapkodnak a levegőben valami után, amiben meg tudok kapaszkodni, de nincs semmi, csak a zuhanás, a levegő, és a kétségbeesett kapaszkodó keresés.

Aztán belecsapódok a hálóba. Hálás vagyok, hogy vége van. A háló körülölel. Beleakasztom az ujjaimat a hálóba, és a szélénél levő kezek felé húzom magam. Talpra érkezem a fa dobogón, és akkor látom, hogy Apa ott áll a legnagyobb vigyorral az arcán.

- Az első ugró, Négyes! – kiáltja Apa a tömegnek. Először nem látok senkit, aztán meglátom őket. A Bátrakat elrejtette az árnyék. – Üdv a Bátraknál – mondja Apa, ahogy leugrok a dobogóról, és Charlie-hoz futok egy nagy ölelésre.

- Mondtam Apának, hogy te leszel az első. Tudtam, hogy nem akarsz megváratni – mondja Charlie. Aztán meglátom Anyát, és gyorsan megölelem. Apa odajön, és barátian meglapogatja a vállamat.

- Büszke vagyok rád, fiam – mondja.

Zeke a következő ugró, ő is csatlakozik hozzám, és együtt várjuk, míg a többiek is leugranak.

- Ez állat volt, meg kell csinálnunk még egyszer – mondja Zeke. Én csak a fejem rázom. Semmiképp nem csinálnám meg újra, gondolom. Még a végén azt akarja, hogy a kötélpályára is menjek vele. Shauna is végre leugrott, ő is odajön, és összeölelkezünk. Uriah és Lynn is csatlakozik, mindketten el vannak ragadtatva, hogy a testvéreik visszatértek a Bátrak központjába.

A többi felavatott között állunk, amikor Amar is a hálóba érkezik. Kigurul a hálóból, és beszélgetni kezd Apával. Amikor befejezi, félkörben köré gyűlünk.

- A nevem Amar, és én leszek a kiképzőtök. Itt nőttem fel, és három évvel ezelőtt hibátlanul végeztem a beavatáson, ami azt jelenti, hogy az én leszek a felelős értetek ebben az évben. Mindannyian együtt fogtok edzeni. A Bátornak születettek egymással küzdenek, és a csoportváltók is csak a csoportváltókkal. Így a Bátornak születettek nem törik derékba a csoportváltókat. Ebben az évben kipróbálunk valami mást. A Bátrak vezetői és én látni akarjuk, hogy ha tudjuk a félelmeiteket mielőtt elkezdődik a beavatás, az segít-e jobban felkészülni a beavatás további részére. Szóval mielőtt elengednénk titeket vacsorázni, csinálunk egy kis önismereti gyakorlatot. Kövessetek – mondja Amar.

Követjük Amart végig a folyosón egy falba épített ajtóig. Amar belöki az ajtót a vállával, mi pedig követjük. Voltam már itt, nem sokkal azután, hogy a Bátrakhoz jöttem, és Apa figyelte, ahogy a felavatottak végigmennek a félelemutazásukon. Arra gondolok, ahogy Apának azt mondtam, hogy csak négy félelmem van. Most itt az igazság pillanata; tényleg Négyes vagyok, vagy Apa szívatni fog életem további részében a merész kijelentésem miatt.

- Ez a félelemutazás szoba. A félelemutazás egy szimuláció, amiben szembesültök a legrosszabb félelmeitekkel – magyarázza Amar.

- Ez hogy lehetséges? – kérdezi Eric. – Nem tudod a legrosszabb félelmeinket.

- Eric, igaz? – mondja Amar. – Igazad van, én nem tudom a legrosszabb félelemeiteket, de a szérum, amit beadok, stimulálni fogja az agyatok félelemért felelős központját. Így mondhatjuk, hogy ti magatok állítjátok elő az akadályokat. Ebben a szimulációban, ellentétben az alkalmassági vizsgával, végig tudatában lesztek, hogy amit láttok, az nem a valóság. Közben én itt leszek a szobában, ellenőrzöm a szimulációt, és utasítom a programot, hogy lépjen a következő akadályra, amikor a szívverésetek eléri a normális szintet – más szóval, amint lenyugodtok, vagy megfelelően szembenéztek a félelmetekkel. Amikor elfogynak a félelmeitek, a program befejeződik, ti pedig felébredtek újra abban a szobában, immár tisztában a félelmeitekkel.

- Hadd elégítsem ki a Művelt kíváncsiságodat – mondja. – Te mész elsőként.

- De…

- De igen – mondja Amar nyájasan. – Én vagyok a kiképződ, és jobb, ha azt csinálod, amit mondok. De semmi baj, biztos vagyok benne, hogy Négyes megteszi azt a szívességet, hogy elsőként megy.

Látom, hogy Eric gúnyosan néz Amarra. Bólintok, és Amarhoz sétálok, aki a nyakamba fecskendezi a szérumot, aztán átkísér a szomszéd helyiségbe, hogy elkezdődjön a szimuláció. Amar tudja, hogy az iskolában milyen bajba kerültem Erickel. Úgyhogy mindkettőnknek elégedett vigyor ül ki az arcunkra, ahogy elmegyünk Eric mellett. Hülyét csinált magából a többi felavatott előtt, és biztos vagyok benne, hogy minél hamarabb bizonyítani akar. Én voltam az első ugró, és most én megyek végig elsőként a félelemutazáson is. Szinte látni, ahogy gőzöl a feje.

Egyenesen állok, és várom, hogy eltűnjön a szoba.

Kinyitom a szemem, és egy nagyon magas épület tetején találom magam. Nagyszerű, gondolom magamban, tériszony. Az épület szélén állok. Hátrahúzódnék a szélétől, de a szél nem enged. A szívem hevesebben és gyorsabban ver, ahogy szembesülök a valósággal, hogy mit kell tennem. Le kell ugranom. Megrázom a kezem, összeszorítom a szemem, és felüvöltök. Aztán engedek a szél nyomásának, és levetem magam, gyorsan. A földnek csapódok.

Perzselő, fehéren izzó fájdalom önt el, de csak egy pillanatra.

Felállok, letörlöm a port az arcomról, és várom a következő akadályt. Nem kell sokáig várnom, míg meglátom. A családom, Max, Sasha és Charlie ül székhez kötözve, egy asztal van előttük. Kést és pisztolyt látok az asztalon. Charlie sír, de Max és Sasha csak néz rám. Aztán meglátom Evelynt, akinek pisztoly van a kezében. Az asztalhoz rohanok, hogy elérjem a fegyvert, mielőtt ideje lenne lőni. Futok, amikor hallom, hogy eldördül az első lövés. Látom, hogy Apa feje lebukik és tudom, hogy meghalt. Megállok Charlie előtt, amikor a második lövés eldördül, és látom, hogy Anya feje is lebukik. Charlie most már sikoltozik, ettől a szívem hevesebben ver.

Áthajolok Charlie-n és a pisztolyért nyúlok. Ahogy a fegyverrel a kezemben megfordulok, Evelyn kilő egy újabb golyót. A golyó átmegy a hasamon, és eltalálja Charlie-t. Nem gondolkodok, csak fejbelövöm Evelynt, pontosan a szemei között. A családom meghalhat, és én is meghalhatok, de soha nem fogom Evelynt választani a szeretett családom helyett.

Még mindig lomhán mozgok a hasamra szorított kézzel, amikor újra megváltozik a szoba. A fájdalom elmúlik a hasamból. A földön ülök, és próbálok levegőhöz jutni, amikor érzem, hogy kis öklök ütik a fejem és a vállam.

- Gyűlöllek, gyűlöllek, gyűlöllek. Miért nem mondtad meg, hogy életben vagy? – kiabálja Beatrice. Hétéves körül lehet, mint azon a napon, amikor azt mondta, hogy gyűlöl, de nem számít. Még mindig bűntudatom van, amit hét éve hurcolok magammal. Nem hagyja abba az ütést, és most már sír. Megragadom a kezét, hogy megállítsam. Próbálok gondolkodni, hogy hogyan kerüljek ki ebből. Megállíthatom, hogy nem üssön, de akkor is kiabálja, hogy gyűlöl. Ahányszor ezt mondja, tudom, hogy a pulzusom megemelkedik.

- Állj! – kiáltom. Tudom, hogy nem gyakran emelem fel a hangomat így, főleg nem Beatrice-szal szemben, de muszáj megállítanom, meg kell hallgatnia. Tudnia kell az igazságot, még ha ez csak egy szimuláció.

Beatrice megijed és abbahagyja a kiabálást, a szoba pedig elsötétül. Továbblépek a következő akadályra. Fénykör vesz körül, és a szélén, látok egy szürke cipős lábat. Marcus belép a fénykörbe, de ez nem az a Marcus, akire emlékszem. Ennek gödrök vannak a szeme, és tátongó fekete lyuk a szája helyén.

Egy másik Marcus áll mellette, és lassan, körben egyre több és több szörnyeteg lép mellé, és vesz körbe. Az első Marcus kioldja az övét, és kihúzza a nadrágjából; a többi Marcus követi a példáját. Tudom, mi következik; ez az a rémálom, amit azóta is átélek szinte minden éjjel, mióta Max kimentett az Önfeláldozóktól.

- Ez a javadra válik – mondják nekem, ahogy meglendítik az övet. – A te hibád, hogy nincs itthon; nem jön haza, mert nem akar téged. – Sikoltozok a fájdalomtól, de tudom, hogy le kell nyugodnom, le kell lassítanom a szívverésemet. Visszagondolok a reggelre, amikor Charlie ugrálására ébredtem. Kacag, ahogy ugrál. A kacagása hangjára koncentrálok, és a szoba elsötétül.

Felállok, és várom a következő akadályt, de csak lépteket hallok. Felnézek, és látom, hogy Amar lép a szobába.

- El sem hiszem, hogy Maxnek igaza volt. Mondta, hogy csak négy félelmed van, de nem hittem neki. Úgy látszik, tényleg kiérdemelted a neved, Négyes – mondja.

Átmegyünk a másik szobába, ahol a többi felavatott vár a sorára.

- Nos, sok szerencsét mindenkinek. Új félelemutazás rekordunk van. Négyesnek csak négy félelme van. Alig várom, hogy lássam, hogy felülmúlja-e valaki – mondja Amar. Egyenesen Ericre néz, ahogy beszél. – Négyes, mehetsz, és összeszedheted a cuccaidat, aztán vidd le a Bátornak születettek hálótermébe. Vacsoránál találkozunk. – Kisétálok a teremből, Zeke pedig ad egy ötöst. Mosolyognék, ha a félelemutazásban látott képek nem kísértenének még mindig.