Fanfic fordítás: Az a három szó - 14. fejezet


Meg is hoztuk a történetünk újabb fejezetét, amiben véget ér Négyes beavatása, és kiderül, ki hányadik lesz a végső rangsorban. Azonban a végére egy nem várt kihívás adódik...

Köszönjük Mártinak a fordítást. Jó olvasást!
Az eredeti történetet ITT találjátok!



14. fejezet



AMAR


A beavatás második fázisának felénél tartunk. A második fázist a legnehezebb figyelni. A határaidat súrolja, ahogy nézed a felavatottakat, amint szembesülnek a félelmeikkel. Bár néhány nap múlva nevetni fogsz rajta, de nem fogod elfelejteni, amit láttál. Szerintem ez lesz az utolsó év, hogy edzem a felavatottakat, elég volt. Őszintén remélem, hogy Négyes átveszi a helyemet. Láttam, ahogy Shaunát edzette, és jó munkát végzett.

Tudom, hogy Max Négyesnek vezető szerepet szánna, de tudná csinálni azt is, és edzeni a felavatottakat is. Gondolkodó típus, és nem sok ilyen van a Bátrak között. Tudom, hogy ő lesz az első helyezett, így olyan munkát választhat, amilyent akar. Néha elgondolkodom, hogy akar-e vezető lenni. Tudom, hogy nagyszerű vezető lenne, de nem vagyok biztos benne, hogy azt akarja. Úgy érzem, ha azt a pozíciót választaná, csak Max miatt tenné, és nem maga miatt. Remélem, hogy nem ez a helyzet. Emlékeznie kell rá, hogy ezt magáért teszi.

Annyira elvesztem a gondolataimban, hogy nem is figyeltem, mi történik a képernyőn. Nem is igazán számít, Eric van itt, és ma ő az utolsó. Nem tart sokáig, Ericnél sohasem. Néha elgondolkodom, hogy Elfajzott-e. Ahogyan megnyugszik a szimulációban, nem manipulálja, hogy mi történik, de ahogyan viselkedik; ahogyan kontrollálja a légzését; ahogy szembenéz a félelmeivel, és meg sem mozdul közben. Emiatt hiszem, hogy Elfajzott lehet, de mivel nem manipulálja a szimulációt, nem vagyok biztos benne. Talán csak hideg és élettelen, nem lehet könnyen felrázni, ha fel lehet egyáltalán.

Tudom, hogy Eric tényleg első helyezett, és ezáltal vezető akar lenni. Elég nyilvánvalóvá tette mindenki előtt. Az a gond, hogy van egy ember, aki az útjában áll. Érdekes lesz látni, hogy reagál, amikor a második helyen találja magát. Semmi esélye, hogy megverje Négyest. Eric szinte használhatatlan a késekkel, és bár jó lövész, nem megbízható. Nem összpontosít annyira, mint Négyes. Nem tiszteli az oktatást, amit kapott. Azt hiszi, hogy az első fázis legfontosabb része a harc volt. A harc a kiképzés legkisebb része. Az sem segített, hogy a csapata elvesztette a zászlórablást. Vagy, hogy a stratégiája miatt vesztett a csapat. Közveszélyes, és ha rajtam múlna, élete végéig a kerítést őrizné.



NÉGYES


Ma van a beavatás utolsó napja, végre. Én vagyok az utolsó a Bátornak születettek között, mert én vagyok az első helyezett. Amar mondta, hogy szerinte én leszek az első helyezett, miután ma végzünk. Remélem. Amar azt is mondta, hogy abba akarja hagyni a felavatottak kiképzését. Inkább a Bátor őröket szeretné edzeni, ez egész éves állás, és nem kellene a csoportváltókkal foglalkoznia. Szerinte jó edző lennék, mivel látta, amikor Shaunának segítettem a harctechnikákban. Eddig nem igazán gondoltam erre, élveztem az edzést Shaunával. De gondolnom kell a csoportváltókra is, akik jöhetnek. Talán nem kellene a csoportváltókat edzenem; kaphatnám a Bátornak született felavatottakat. Az is vicces lenne, egy kis szünet, bármilyen munkát is választok.

Apa azt akarja, hogy vezető legyek vele. Nincs gondom a vezetőséggel, Apa annyi jó dolgot csinál, szuper lenne vele dolgozni. Különösen most, hogy nem ugyanabban a lakásban lakunk. Ráadásul ez azt jelentené, hogy a vezetőségi szárnyban kapok lakást. Ha másképp döntök, alacsonyabb fokozatút kapok. Még mindig vannak fenntartásaim. Marcus még mindig Önfeláldozók vezetője. Marcus még mindig kísért éjszaka álmaimban, és jelen van a félelmeimben. Nem tudom, hogy kész vagyok-e szembenézni vele a valóságban. Sokat kell gondolkodnom a munkaválasztásig, és remélem, lesz lehetőségem előtte beszélni Apával.

***

Shaunával és Zeke-kel lógunk a hálóteremben. Várjuk, hogy a csoportváltók végezzenek a félelemszimulációjukkal, aztán megtudjuk a helyezéseket, és kezdődik a bankett. A Bátrak több mint fele már részeg, és biztos vagyok benne, hogy nemsokára mi is azok leszünk. Jó lesz kiengedni a gőzt, és bulizni.

- Mit gondoltok, milyen munkát választatok? – kérdezi Shauna.

- Remélem, a vezérlőteremben leszek – mondja Zeke. – Anya meg szokta engedni, hogy vele menjek dolgozni, és megmutatta, mi hogy működik.

Én vállat vonok. Még mindig nem döntöttem el.

- Tudod, hogy te leszel az első helyezett, nem leszel a vezetőségben az apáddal? – kérdezi Shauna.

- Ja, Négyes, nem leszel vezető? Mindannyian tudjuk, hogy csak az apád miatt vagy magasan rangsorolt – mondja Eric, aki éppen most lépett be a szobába.

- Baromság – mondja Zeke. – Egyedül csinálta. Csak féltékeny vagy, mert megelőz a rangsorban.

- Akárhogy is – mondja Eric -, engem még nem győzött le a küzdelemben, addig nem fogadom el, hogy előbb van a rangsorban.

- Azt elintézhetjük – mondja Shauna.

- Hagyjátok, srácok – mondom. – Ez nem a te hálótermed, Eric, miért nem húzol vissza a sajátodba?

Eric kimegy, de tudja, hogy beférkőzött a bőröm alá. Általában nem szoktam káromkodni, de meg kell neki mutatnom, hogy megvagyok. Felállok, és belerúgok az ágyamba.

- Megküzdhetnél vele, Négyes. Le kell szedni a magas lóról. Meg tudod verni – mondja Zeke.

- Tudom. Tudtam abban a percben, amikor a Bátrakat választotta, hogy ez meg fog történni – mondom. – Csak rosszul vagyok tőle.

- Emiatt most ne aggódj. Menjünk és nézzük meg a rangsort. Mindjárt idő van – mondja Shauna.

***

Bemegyünk az ebédlőbe, ami zsúfolásig tele van. A Bátrak kíváncsiak a végső randsorra. Piercingek és tetoválások mindenütt. Többen is félmeztelenül vannak, mutatva, mennyire büszkék a tintára, ami a testüket borítja. Akkora a hangzavar, hogy csak kiabálva tudsz beszélgetni a melletted levő emberrel. Voltunk már itt azelőtt, és tudjuk, hogy jobb, ha csak ülünk csendben és várunk.

Végre Apa feláll az egyik asztalra, és felemeli a kezét, hogy csendet kérjen. Néhányan még mindig beszélgetnek, de sikerül neki annyira lecsendesíteni a tömeget, hogy csak halk morgás hallatszik. Végre hallhatjuk. Ugyanazt a beszédet mondja minden évben, de a Bátrak nem bánják. Örülnek, hogy van okuk bulizni. Az újak köszöntése az év legnagyobb bulija, és mindenki egy kicsit nosztalgikus. Ahogy kezdenek kicsit részegedni, előkerülnek a beavatáskori történetek.

- Néhány héttel ezelőtt egy csoport vézna, ijedt felavatott a szénre csöppentette a vérét, és nagyot ugrott a Bátrakhoz – mondja Apa. – Őszintén szólva, nem hittem, hogy bármelyikük megcsinálja. – Vár egy kicsit, amíg a tömeg nevet, ahogy minden évben. – Örömmel jelentem be, hogy ebben az évben minden felavatott elérte a szükséges pontszámot, hogy Bátorrá váljon.

Mindenki éljenez. Megkönnyebbülés tudni, hogy a barátaim velem maradnak a Bátraknál. Tudom, hogy Shauna és Zeke ideges, a rangsortól függ, hogy milyen munkát kapnak. Zeke Shauna válla köré fonja a karját és megszorítja.

- Nem húzom tovább – mondja Apa. – Tudom, hogy a beavatottjaink majd kiugranak a bőrükből. Tehát, itt vannak az új Bátrak.

A kivetítőre nézek Apa háta mögött. Alulról kezdem, és nézem végig a neveket. Shauna nyolcadik, Zeke a hatodik. Nézek felfelé, és meglátom. Első, az én nevem van az első helyen. IGEN! – gondolom. Megvertem, Eric csak a második.

Shauna kiabál, Zeke pedig éljenez, ahogy megöleljük egymást, és fel-le ugrálunk. Ez a legjobb érzés. Tudni, hogy a barátaim és én is már hivatalosan is Bátrak vagyunk. El vagyok ragadtatva. Azt hiszem, ha jól hallom, Zeke valami „Buli”-t kiabál, és tudom, hogy az ma este lesz.

Aztán történik valami, amire nem számítottam. Eric felugrik az asztalra, és megszólal.

- Ez baromság. – Olyan hangosan mondta, hogy az egész terem elcsendesedik. Felnézek rá, és látom, hogy rám mutat. – Nem érdemled meg az első helyezést – mondja.

Úgy érzem, mintha mindenki engem nézne. Azért, mert mindenki engem néz.

- Velem még nem küzdöttél meg. Megérdemlem, hogy megküzdjek vele, mielőtt másodikként rangsorolnak – mondja.

- Eric, gyere le. Hülyét csinálsz magadból – mondja Amar.

Apa odajön hozzám. Ránézek, ő pedig megszólal.

- Meg akarsz vele küzdeni?

- Nem, de meg fogok – mondom. Tudom, hogy meg kell tennem. Nemcsak magamért, de Apáért és Amarért is. Meg kell tennem Amarért. Négy évig edzettünk. Nem tudtam, mikor jön el az idő, amikor hasznos lesz, de úgy néz ki, most.

Eric leszáll az asztalról, és most Amar mellett áll, aki mellettem ácsorog. A Bátrak egy szót sem szólnak. Állnak csendben, várják, hogy mi fog ebből kisülni. Ez nemcsak nekem egy vizsga, hanem az apámnak is. Míg a Bátrak elfogadják, bármi is fog ebből kijönni, és támogatnak engem és az apámat is egy beképzelt Művelt csoportváltóval szemben, tudom, hogy ha nem csinálom meg, gyávának fognak tekinteni. És az biztos, hogy én nem leszek gyáva.

- Akkor azt hiszem, az edzőteremben lerendezhetjük – mondja Apa.

- Szerintem jó ötlet – mondja Amar. – De tegyük egy kicsit érdekesebbé. Mind tudjuk, hogy vezető szerepet szeretnél, Eric. Szóval, ha nyersz, a tiéd az állás. De ha veszítesz…

Nem hagyom Amarnak befejezni.

- Ha veszítesz – mondom -, a kerítést fogod őrizni az idők végezetéig.

Végre látom. A félelmet Eric szemében. Jó volt, hogy kihívott, de most a karrierje forog kockán. Az, amit olyan kétségbeesetten akar. Eric hataloméhes, szerepet akar a vezetőségben, és ha ezt nem kaphatja meg, olyan munkát akar, ami előrelépési lehetőséget nyújt a jövőben. Ha kerítést őriz, ez az előrelépési lehetőség nincs többé.

- Rendben – mondja Eric. Látom, hogy nem örül neki. Nem hiszem, hogy ezt más is látja. Most már nem visszakozhat. Az összes Bátor előtt kihívott; ha visszalép, gyáva lesz, és mindenki látja. Tudni fogják, amit csak kevesen tudunk.

- Oké, most, hogy így tisztáztunk mindent, essünk túl rajta, aztán élvezzük a bulit – mondja Amar.

2 megjegyzés:

  1. Ez csak természetes, hogy Négyes az első. Nem gondoltam volna, hogy Eric kihívj Négyest egy párbajra. Miért érzem azt, hogy Négyes veszíteni fog? Na mindegy majd a következő részben megtudom. Köszönjük Márti a fordítást és boldog karácsonyt!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem várható volt, hogy Eric nem fog belenyugodni a második helyezésbe. Amilyen öntelt...
      A következő részből megtudod, hogy mi lesz a sorsa.
      Köszi, hogy írtál! Puszi

      Törlés