Fanfic fordítás: Az a három szó - 30. fejezet


Szombati naphoz híven itt is az Az a három szó immár 30. fejezete, ami nem csak egy újabb rész, hanem a várva várt fejezet. Ebben végre fény derül a titokra, amire szerintem sokan vártatok.

Köszönjük Mártinak a fordítást. Jó olvasást!
Az eredeti történetet ITT találjátok!



30. fejezet




NÉGYES


- Szia, Apa – köszönök Apának, ahogy belépek az irodájába.

- Szia! Gondolkodtál rajta, hogy mit teszel Trisszel?

- Ma este magammal viszem a félelemutazásomba. Gondolod, hogy ez úgy fog kinézni, mintha kivételeznék vele? Úgy értem, látni fogja a félelemutazást a többiek előtt.

- Ha kicsit is hasonlít az anyjára, akkor nem hiszem.

- Hogy érted? Honnan ismered az anyját?

- Natalie Bátor volt. Azt pletykálták, hogy Elfajzott. Az anyja vezető volt, és úgy gondolták, jobb lesz, ha elmenekül. Titokban randizott Andrew Priorrel, ez még azelőtt volt, hogy Jeanine átvette a Műveltek vezetését. A Műveltek vezetője megpróbálta felhasználni az Elfajzottakat tesztalanyként. Natalie anyja aggódott, és meggyőzte őket, hogy váltsanak csoportot, és menjenek az Önfeláldozókhoz. Ezért nem hagyom, hogy Jeanine lássa a szimulációink eredményeit, nem bízom benne. Így túl könnyen látnák a szimulációinkból, hogy ki az Elfajzott. Nem fogom laborpatkányoknak küldeni a tagjainkat azokhoz a Művelt tudósokhoz.

- Szóval, nagyon is lehetséges, hogy Tris Elfajzott, akárcsak az anyja, így nem fogsz neki több előnyt adni, mint amennyi amúgy is van.

- Azt hiszem, erre még nem gondoltam.

- Szerintem te csak megpróbálod megtalálni a módját, hogy elmondd neki a titkaidat – mondja Apa.

- Igen és nem. Őszintének kell lennem vele. Tudom. Csak nem tudom, hogy fogom kezelni a reakcióját. Nem értek ezekhez a lányos dolgokhoz. Annyira zavarosak – mondom.

Apa csak nevet ezen.

- Ezért szeretjük őket. Lenyelnek minket, kiköpnek, és mi mégis mindig visszamegyünk. Lefogadom, hogy ha megértenénk őket, fele ennyire sem bűvölnének el minket.

- Kérhetek egy szívességet?

- Attól függ.

- Lemennél, és foglalkoznál a csoportváltók családjaival helyettem? Tényleg nem akarok találkozni Trisszel.

- Oké, de tartozol nekem. Szerintem, ha véget ér a beavatás, elviszed az öcsédet és a húgodat hétvégére, hogy anyád és én pihenhessünk.

- Megegyeztünk. Köszönöm, Apa.

 

TRIS


Christinával, Willel és Marlene-nel ülök az ebédlőben. Egész nap nem láttam Négyest. A tegnap után nagyon sok kérdésem van. Ráadásul megdöbbentem, amikor ma rájöttem, hogy Anya Bátor volt. Soha nem gondoltam volna. Mindig úgy látszott, mint aki Önfeláldozónak született.

Uriah, Zeke és Shauna jön be és ül le. Mindenki jó hangulatban van. A csoportváltók azért, mert láttak valakit otthonról, a Bátornak születettek pedig, nos úgy tűnik, ők mindig jó hangulatban vannak. Olyan helyen nőttek fel, ahol jól érezhették magukat. Elgondolkodok, milyen lett volna az életem, ha a Bátrakhoz születek. Akartam volna csoportot váltani? Vagy ismertem volna Négyes fiatalkoromban?

- Készen állsz a rangsorra? – kérdezi Uriah.

Csak vállat vonok. Annyira ideges vagyok. Legalább nem tudnak kidobni, de az első tízben akarok végezni a beavatás végén. Nem hiszem, hogy élvezném a munkát a nyugdíjas faluban, túl sokáig segítettem másokon az Önfeláldozóknál. Ráadásul újra megmérettetsz, ha nem vagy az első tízben.

- Minden rendben lesz, Tris – mondja Christina. Bárcsak én is ilyen biztos lennék.

- Menjünk, nézzük meg a rangsort – mondja Will. Christina, Will és én felállunk és búcsút intünk a többieknek.

***

Éppen be akarunk menni a hálóterembe, hogy megnézzük a helyezéseket, amikor látom, hogy Négyes kijön. Valószínűleg most tette ki a rangsort.

- Szia – mondja. – Tényleg beszélnem kell veled.

- Csak meg akarom nézni a helyezésemet – mondom.

- Gyere, útközben el tudom mondani – mondja, megragadja a karom, és elvezet a hálóteremtől. Integetek Christinának és Willnek, és követem Négyest.

- Szóval, a helyezésem? – kérdezem.

- Hatodik lettél. Ne aggódj miatta. Még mindig javíthatsz, és nem úgy néz ki, hogy ki fognak tenni.

- Még nem – mondom.

Egy szoba előtt megállunk; azt sem tudom, hol vagyunk, mivel nem figyeltem az utat.

- Ne gondold így. Be fogsz kerülni, Tris, benn leszel az első tízben. Én hiszek benned.

- Hol vagyunk?

- Ez a félelemutazás szoba – mondja.

- Mit csinálunk itt?

- Van néhány dolog, amit el kell mondanom neked. De nem igazán tudom, hogyan magyarázzam el, ezért úgy gondoltam, jobb, ha megmutatom. A második szakaszban félelemszimulációkon fogsz végigmenni. Gyakorlatilag szembe kell nézned a félelmeiddel. A második szakasz végén van egy végső vizsga. Ebben a szobában. Ez a félelemutazás szoba. Ez az edzés harmadik szakasza. A félelemutazáson egymás után végig fogsz menni a félelmeiden. Ebben a szimulációban tudatodnál leszel.

- Azt akarod, hogy végigmenjek a félelemutazásomon? – kérdezem. Kicsit zavaros, hogy miért akarja ezt.

- Nem, Tris. Azt akarom, hogy az enyémen menj végig – mondja.

- Biztos vagy benne?

- Nem. De vannak dolgok, amiket tudnod kell. Dolgok, amiket nem igazán tudok szavakba önteni.

Nem tudom, mit érezzek. Hallottam pletykákat, hogy csak négy félelme van, és hogy ő egy Bátor-példakép. Izgatott vagyok, hogy láthatom, mik ezek a félelmek, de van egy olyan érzésem, hogy nem fogok örülni annak, amit ez a négy félelem jelent neki.

***

Már láttam Négyes első két félelmét. Magasság, és hogy látja a családját meghalni. Látni Charlie-t és Jedet, amint megölik, a legborzasztóbb élmény volt. De látom Négyes arcán, hogy még rosszabb jön. Elképzelni sem tudom, mit fogok látni, és újra azt érzem, mint mielőtt elkezdtük a szimulációt.

Egy Önfeláldozó-házban állunk. Mit keresek újra az Önfeláldozóknál? Egy fénykörben állunk, és a szélén egy kopott szürke cipőt látok. Marcus Eaton lép a fény szélébe, de nem az a Marcus, akire emlékszem. Ennek gödrök vannak a szeme helyén, tátongó lyuk a szája helyett.

Egy másik Marcus lép mellé, és lassan, egyre több szörnyeteg lép a körbe, és vesz körül. Az első Marcus kicsatolja az övét, és kihúzza az övbújtatóból; a többi Marcus ugyanúgy. Nem hiszem el, amit látok. Ez azt jelenti, hogy Négyes Tobias? És mi a fenét csinál Marcus az övvel?

- Ez a javadra válik – mondják, és mozdulnak, hogy megüssék Négyest az övvel.

- NE! – kiáltok fel, és ellököm Négyest az útból, és felemelem a kezem, hogy kivédjem az öv csapását. Amint az öv találkozna a kezemmel, a helyszín megváltozik.

Az edzőteremben vagyunk. Négyes a földön ül, és egy kislány kiabál vele. Közelebb megyek, és látom, hogy én vagyok az. Nem most, hanem hétévesen. Aztán meghallom a szavakat. A szavakat, amik kilenc éve kísértenek. A szavakat, amik most már tudom, hogy őt is kísértik. – Gyűlöllek, gyűlöllek, gyűlöllek. Miért nem mondtad meg, hogy életben vagy? – kiabálja neki a fiatal énem. Odasétálok hozzá, és megszólalok. – Állj! – Alig suttogok, de ő meghallja. Megfordul, rám néz, aztán elmegy.

A fények kigyulladnak, és újra a félelemutazás szobában vagyunk. Úgy érzem, nem kapok levegőt. Négyes zihál, a fejét pedig lehajtja, mintha nem tudna rám nézni. Örülök, hogy nem látom az arcát ebben a pillanatban. Nem tudom, mit mondjak. Nem tudom, mit tegyek. Egyik részem meg akarja ölelni, és megmondani, hogy nem gyűlölöm. Másik részem kiabálni akar vele, akárcsak a hétéves énem. Megint egy másik részem nem akarja elhinni, hogy Marcus ezt tudta tenni Tobiasszal.

Emlékszem, hogy éreztem magam, amikor láttam a letakart testét a hordágyon. Emlékszem, milyen bűntudatom volt. Emlékszem az ürességre, amit éreztem. Azt kívántam, bárcsak még egyszer láthatnám. Hogy még egyszer beszélhetnék vele. De most, hogy itt a lehetőség, nem mozdulok, nem tudok megmozdulni. Hosszú ideig ülünk ott együtt, de mégis külön. Négyes légzése kezd megnyugodni, de nem normalizálódik.

Tudom, hogy még mindig potyognak a könnyeim. Nem tudom megállítani őket. Meg akarom állítani egyáltalán? Nem vagyok benne biztos. Visszamehetnék a múlt éjszakához, a szakadékba. Amikor csak amiatt kellett aggódnom, hogy miért kedvel Négyes. Azt gondolhatta, hogy könnyebb megmutatni nekem, amit tudnom kellett. De nem hiszem, hogy könnyű volt bármelyikünknek is. Legszívesebben összegömbölyödnék most, és aludnék.

- Tris – mondja. – El kell mennünk innen.

Felhúz, megfogja a kezem, és együtt megyünk ki a félelemutazás szobából. Nem szólunk egy szót sem, csak sétálunk. A lakásához érünk, és elengedi a kezem, hogy kinyissa az ajtót. Fogalmam sincs, hogy mit csinálunk, de nincs energiám vitatkozni vele. Túl fáradt vagyok, annyi minden történt.

Bemegyünk, és becsukja az ajtót. Megfogja a kezem, és felmegyünk a lépcsőn a hálószobába.

- Tobias, szerinted itt kell lennünk? – kérdezem.

Nem válaszol. Még nem szólalt meg, amióta eljöttünk a félelemutazás szobából. Lehúz az ágyra, és átölel. Körém fonódik a teste, a hátam a mellkasának nyomódik, a karja pedig szorosan ölel. Nem túl szorosan, de elég szorosan ahhoz, hogy úgy érezzem, begubózok az ő sokkal nagyobb testébe. A fejét a hajamba hajtja, és sír. Ez a legszívszaggatóbb hang, amit valaha hallottam, és én is vele sírok.

Miatta sírok, a kisfiúért, aki olyan sokat vesztett. Sírok a kislányért, aki azt hitte, az ő hibája, hogy a legjobb barátja elment. És sírok miattunk, mert nem tudom, mit jelent ez számunkra. Megbocsát nekem? Én meg tudok neki bocsátani? Elég erősek vagyunk, hogy továbblépjünk? Nem kapok választ a saját kérdéseimre, mielőtt elalszom.


4 megjegyzés:

  1. Ó istenem ez a rész nagyon szomorú volt! De végre Négyes elmondta. Köszönjük Márti a fordítást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szomorú, de nagyon szép rész volt. Az egyik kedvencem. (sok kedvencem van...)
      Szívesen, és köszi, hogy írtál!

      Törlés
  2. Óóó :( Örülök, hogy Négyes elmondta, kíváncsian várom kapcsolatuk alakulását. Köszi Márti a fordítást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, végre megvolt a nagy vallomás...
      Köszi, hogy írtál!!

      Törlés