Fanfic fordítás: Az a három szó - 33. fejezet

Itt a szerda, és meg is érkezett az eheti fejezet, amelyben ismét a háttérben folyó baljós eseményekre koncentrálunk, de persze a főhőseink sem kerülnek ki a képből.

Köszönjük Mártinak a fordítást. Jó olvasást!

Az eredeti történetet ITT találjátok!

33. fejezet

NÉGYES


Nem tudjuk bizonyítani, hogy Peter és Drew késelte meg Edwardot. Azon kívül, hogy minden felavatottnak beadjuk az igazságszérumot, mást nem nagyon tehetünk. Beszéltem Jackkel az Őszintéknél, és azt mondta, hogy csak Peternek és Drew-nak nem lehet beadni a szérumot, hanem az összes felavatottnak be kell. És nem tudja megindokolni, tekintve, hogy az áldozat él. Ez dühít; még jobban figyelnem kell Peterre. Edward maradhat a Bátraknál. Lehet, hogy nem tud munkát vállalni a védelemben, de rengeteg pozíció van, amit el tud látni.

Éppen befejeztem az üggyel kapcsolatos papírmunkát, amikor látom, hogy Apa az ajtóban áll.

- Szia – mondom.

- Van egy perced? – kérdezi.

- Persze, mi újság?

- Volt egy kis problémánk a csoportnélküli szektorban múlt éjjel. Két Művelt megpróbált elrabolni egy nőt, és magukkal vinni a Műveltekhez. A járőreink akadályozták meg. Behozták őket ide kihallgatásra, de történt valami az éjszaka folyamán a cellájukban – mondja Apa.

- Mi történt?

- Az őrök a cellában hagyták őket, és amikor reggel visszamentek ellenőrizni, mindketten halottak voltak. Simon szerint úgy tűnik, valamilyen mérget vettek be. Most vizsgálja, de eltart néhány napig, amíg meglesz az eredmény. Ha egyáltalán helyes eredményt kapunk, mivel a teszteket a Műveltek végzik, és aggódom, hogy megpróbálják visszatartani az eredményeket tőlünk. Beszélned kell Evelynnel. Talán ő tud valamit. Velem nem fog beszélni. Szerintem neked több esélyed van információt kiszedni belőle, mint nekem – mondja Apa.

- Nem tudom, hogy ki tudok-e szedni belőle valamit. Gondolkodás nélkül elhagyott engem. Csak magára gondol – mondom.

- Tudom, de te vagy az egyetlen személy, akinek talán mond valamit. Ez az egyetlen esélyünk. Ha a Műveltek képesek feláldozni az övéiket valamiért, amit csinálnak, akkor ez sokkal komolyabb lehet, mint képzeltük.

- Megyek. Megteszem most. Minél előbb túl leszek rajta, annál jobb – mondom. Evelynre és Marcusra gondolva, azt hiheted, hogy mivel felnőtt vagy, már nem avatkozhatnak az életedbe. De úgy tűnik, mégis. Evelynnel nehezebb foglalkozni, egy részem hálás neki, másik részem viszont gyűlöli azért, amit velem és Charlie-val tett. Marcust csak gyűlölöm, vele kevésbé komplikált az ügy.

***

Elérem a csoportnélküli szektort, már voltam itt. A Bátor járőrök tudják, hogy itt vagyok, arra az esetre, ha baj lenne. Nem hiszem, hogy bármi történne, de jobb félni, mint megijedni. Belépek a raktárházba, amelyről tudom, hogy Evelyn ott tartózkodik. Therese-zel találkozok a raktárban.

- Mit akarsz? – kérdezi.

- Találkoznom kell Evelynnel – mondom neki.

- Lehet, hogy ő nem akar látni téged – mondja.

- Nincs időm játszadozni, vagy odaviszel hozzá, vagy megkeresem magam.

- Rendben. Összetörted a szívét, amikor nem csatlakoztál hozzánk, ugye tudod? – mondja.

- Nem tudtam, hogy van szíve – mondom. Meglátom Evelynt előttünk így gyorsan otthagyom Therese-t; nem vagyok olyan hangulatban, amit mondani akar. Evelyn csak azt nézi, hogy mi előnyös számára, tudom jól. Lehet, hogy ezek az emberek úgy tekintenek rá, mint megmentőjükre, de én már nem.

- Evelyn – szólítom meg.

Megfordul, és amikor meglát, mosoly jelenik meg az ajkán. Nem mosolygok vissza; már nincs mosolyom a számára, nagyon régóta nincs.

- Tobias – mondja. Utálom, ha a nevemen szólít. Az egyetlen ember, akinek ehhez joga van, az Tris. Eddig nem is gondoltam erre, de amióta rájött, hogy ki vagyok, Tobiasnak szólít. És ő az egyetlen, aki akarom, hogy az igazi nevemen szólítson. Nem kértem. Csak megtörtént.

- A nevem Négyes. Értékelném, ha Négyesnek hívnál, Evelyn – mondom.

- Az anyád vagyok, és azon a néven foglak szólítani, amit én adtam neked – mondja.

- Ezt a jogodat nagyon régen eljátszottad, úgyhogy ne próbáld játszani ezt az anya-dolgot – mondom. Amikor Max megkérte, hogy Sasha hadd fogadja örökbe Charlie-t és engem, nem habozott, hogy lemondjon a szülői jogairól. Tudom, hogy le kell nyugodnom. Információra van szükségem, és biztos vagyok benne, hogy nem kapom meg addig, amíg ilyen ellenséges vagyok. Úgy látszik, a legrosszabbat hozza ki belőlem.

- Tobias, tényleg vitatkozni jöttél ide? – kérdezi.

- Nem – mondom.

- Mit akarsz?

- Elkaptunk két Műveltet, akik megpróbáltak elvinni egy csoportnélkülit tegnap éjjel. Információra van szükségünk. Mi akarnak a csoportnélküliekkel?

- Miért beszélnék? Hogy segít ez nekem? – kérdezi.

Apának igaza van, Evelyn mindig csak magára gondol.

- Ez nem arról szól, hogy segítünk neked, Evelyn, hanem arról, hogy biztonságban legyenek az embereid.

- Nem biztos. Úgy tűnik, csak azok az emberek érdeklik őket, akikről azt gondolják, hogy Elfajzottak. De nem vagyok teljesen biztos benne.

- Tudod, hogy mit akarnak tőlük?

- Nem. Idejönnek, ételt és ruhát ajánlanak, de csak néhány kiválasztottnak. Múlt este hallottam erről először. Max már mondta, hogy néhány ember eltűnt, de a csoportnélküliek titkolóznak. Talán rám bíznak néhány információt, de nem beszélnek nyíltan a dolgaikról – mondja.

- Akkor talán meg kellene találnod a módját, hogy nyitottabbak legyenek – mondom.

- Csatlakozhatnál hozzánk, Tobias – mondja.

- Miért tenném?

- Nyilvánvalóan valami nagy dolog készül. Idejöhetnél, és segíthetnél vezetni ezeket az embereket. Segíts megdönteni a csoportrendszert. Hadd éljünk egyenlően – mondja.

- Boldog vagyok ott, ahol vagyok, Evelyn. Már vezető vagyok. Nem vagyok hajlandó elárulni a családomat miattad – mondom.

- Én vagyok a családod. Az igazi családod.

- Nem vagy az, Evelyn. Megszűntél az lenni azon a napon, amikor elhagytál. Komolyan gondoltam, amit akkor mondtam. Az érzéseim nem változtak, és a nevem Négyes – mondom. Ez a beszélgetés nem vezet sehová. Megfordulok, és elindulok kifelé.

- Meg fogod bánni, Tobias. Teszek róla, hogy megbánd – kiabál utánam. Nem fordulok meg; nem veszek róla tudomást, hogy hallottam. Csak megyek tovább.

***

Visszamegyek a Bátrak központjába. Fáradt vagyok. Az elmúlt néhány nap olyan volt, mint egy érzelmi hullámvasút. Még el sem kezdtük a félelemszimulációkat, és már úgy érzem, kivagyok idegileg attól, ami történt. A lakásomba megyek, és lezuhanyozok. Mindig úgy érzem, hogy meg kell fürödnöm, miután a csoportnélküli szektorban voltam. Még inkább, ha Evelynnel találkoztam. Mindig koszosnak érzem magam, mintha az én hibám lenne, hogy csoportnélküli lett. Tudom, hogy nem igaz, de így érzem miatta.

A csoportnélküli szektorban sétálva mindig csodálkozom, hogy mi rosszat tettem, hogy az anyám inkább ott akar élni, és nem itt velünk.

Olyan rossz gyerek voltam, hogy el kellett menekülnie tőlem? Nem hiszem, hogy bármikor is tudni fogom, vagy megértem az indítékait, hogy miért tette, amit tett. Most jobban emlékeztet Marcusra, mindketten hataloméhesek. Mindketten uralni akarják a világot. Én más vagyok? Vezető lettem, ahogy ők is. De aztán Maxre gondolok, és hogy ő is vezető. Ő nem akarja uralni a világot, csak segíteni akar a csoportjának. Remélem, jobban hasonlítok Maxre, mint Evelynre vagy Marcusra.

***

Úgy döntök, lemegyek az ebédlőbe vacsorázni. Tényleg jó lenne látni Trist. Nem tudom, hogy állunk, de ezután a nap után már attól jobban érezném magam, ha látnám. Belépek, és látom, hogy az egész csapat az asztalnál ül.

- Nem veheted el a tortámat, Uriah, legalább kérd el. Vagy kelj fel, és hozz magadnak – mondja Christina.

- De… - kezdi Uriah.

- A-a – mondja Christian. Az ujját rázza felé. Mindenki nevet.

- Hol voltál? – kérdezi Zeke.

- Csoportnélkülieknél – mondom.

- Mindannyian elmentünk csúszni ma délután – mondja. – Mit csináltál a csoportnélkülieknél?

- Újabban többet kell járőröznünk arrafelé – mondja Shauna.

- Csak probléma volt, hogy csoporttagok bementek a csoportnélküli szektorba. Nincs ok az aggodalomra – mondom. A barátaimnak nem kell aggódnia amiatt, ami a csoporton kívül történhet.

Érzem magamon Tris pillantását. Ő tudja, hogy hol van Evelyn. Ránézek, ő pedig azt tátogja: „Jól vagy?” Bólintok. Ez nem olyasmi, amit az ebédlőben akarok megbeszélni. Elkezdem enni a vacsorámat, és csak hallgatom a fecsegést és nevetést magam körül. Olyan, mintha mindenki még mindig be lenne zsongva a csúszástól, én pedig örülök, hogy hallgatom, és nem vagyok részese a beszélgetésnek. A csapat lassan kezd oszlani, ahogy befejezik a vacsorát és mindenki megy, és teszi, amit tervezett éjszakára. Csak Christina, Will, Al és Tris maradt.

Christina új tetoválást akar. Christina, Will és Al elindulnak.

- Tris, velünk jössz? – kérdezi Al.

Nagyon bele van esve, de Tris észre sem veszi.

- Majd csatlakozok – mondja neki. – Hogy vagy igazából, Tobias?

- Fáradt vagyok, Tris. Hosszú napom volt – mondom.

- Akarsz róla beszélni? – kérdezi. Megrázom a fejem, nem igazán akarok Evelynről beszélni ebben a pillanatban. – Láttad őt?

Csak bólintok.

- Nem beszélsz valami sokat – mondja.

- Mit akarsz, mit mondjak, Tris? És te? Kész vagy beszélgetni? – csattanok fel.

- Mondtam, hogy időre van szükségem.

- Talán nekem is arra van szükségem –mondom. Igazából szeretném a cuccait a lakásomba vinni, vele lenni, csak ölelni, tényleg azt szeretném, ha csak megölelne. Szar napom volt, de tudom, hogy erre nincs esély, amíg nem tudjuk, hogy állunk.

- Úgy tűnik, beszélni akarsz róla – mondja.

- Honnan tudod? Talán nem is Evelynről akarok beszélni, hanem rólad – mondom, kicsit túl sok indulattal a hangomban.

- Nekem pedig időre van szükségem. Már mondtam. Miért olyan fontos, hogy most beszéljünk? Szerintem csak igyekszel elkerülni, hogy Evelynről kelljen beszélned, ezért fordulsz ellenem – mondja.

- Lehet, de meddig kell várnom, amíg kész leszel? – Tudom, hogy tolakodó vagyok. Tudom, hogy igaz, amit mondott, de tudni akarom, hogy Tris és én jók vagyunk-e vagy mi lesz.

- Tényleg tudni akarod, mit érzek, Négyes? – kérdezi. Bólintok, de nem tetszik, hogy hirtelen Négyesnek szólít, és nem Tobiasnak. – Dühös vagyok. Dühös vagyok rád. Dühös vagyok magamra. Csak dühös vagyok, időre van szükségem – mondja. Hallom a haragot a hangjában, ahogy gyorsan feláll a székről, amely hangosan megcsikordul a padlón, és kimegy az ebédlőből. Tudom, hogy elszúrtam. Tudom, hogy nem kellett volna erőltetnem. De nem tehetek róla; elfelejtek minden indokot, amikor a közelemben van. Csak meg akarom ölelni; azt akarom mondani, hogy az enyém. Nem hiszem, hogy ez mostanában megtörténik. Nem kellett volna erőltetnem. Hagynom kellett volna; túl érzelmes vagyok, hogy kezeljem. Nem kellett volna erőltetnem.