Fanfic fordítás: Tetoválva - 3. fejezet

Akkor itt az ajándék utolsó darabkája. A folytatás majd hamarosan! :)
Jó szórakozást ehhez a fejezethez is! ^^

Inked
3. fejezet

A harmadik megtanít

Odatartom a nyakam, hogy megkapjam az újabb adag szérumot - a második szint, második nap. A tegnapi szimuláció majdnem összeroppantott - az elmúlt huszonnégy órában Marcus kísértett a gondolataimban és az álmaimban. Egy kis, furcsa részem reméli, ma is benne lesz a szimulációmban, addig gyötörve, amíg meg nem tanulok emelt fővel a szemébe nézni. Azon merengek, vajon mennyi időbe fog eltelni, mire végleg legyőzöm a félelmem - vagy elvesztem az eszem.

Behunyom a szemem. Egy nagy helyiségben vagyok - fából készült falak veszik körül - egyedül. Gyanakodva pillantok körbe.; remegnem kellene a félelemtől, de nem tartok ettől a helytől. Egészen addig, amíg meg nem hallom a csikorgó hangot.

A falak kezdenek összezárulni.

A lélegzetem felgyorsul és a szívem hevesen kezd verni. Nem látok se ajtót, se ablakot, nincs kiút. Mostanra a falak elég közel vannak ahhoz, hogy megérintsenek, és a plafon is kezd leereszkedni. Lehajolok, zihálva, megtámaszkodva az összezáródó falakba. Ekkor a helyiség megbillen, én pedig a hátamra kerülök, a plafon lenyom, elzárva a fényt.

Egy koporsóba kerültem.

Végigfuttatom a kezemet fel és le, majd körbe-körbe; körül vagyok zárva. Felfelé csapok, megpróbálok kitörni, de minden jutalmam csak még több félelem és fájdalom. Nem tudok kiszabadulni. Felnyögök, beleharapok az öklömbe, így elkerülve, hogy a pánik elborítsa az agyam. Muszáj gondolkodnom. De nem tudom, hogy juthatnék ki innen… Vagy mégis. Egy szimulációban vagyok. Az egész csak a fejemben történik, és ha ez az én elmém, akkor tudom kontrollálni, mi történjen.

Újból nekifeszülök a mennyezetnek, ami szilánkokra törik.

Zihálva ülök fel a fém széken. Amar áll előttem, összefont karral, barna szemei komolyan merednek rám. Csak bámul rám, de nem szól egy szót se.

Nem vagyok benne biztos, mit rontottam el. Felállok.

 – Kész vagyok?

 – Nem. – Az ajtóhoz lép és felrántja. – Gyere utánam.

A terem üres; ma én voltam az utolsó. Amar végigvezet a Kúton, majd pedig a kijárathoz vezető úton kapaszkodunk fel.  Küldök felé egy kérdő pillantást.

 – Azt mondtam, mozgás, beavatott! – üvölt rám.

Egy csapat ember a közelünkben felnevet. Kérdés nélkül engedelmeskedem, kocogok utána a folyosón, keresztül a felső szinten, ki a délutáni fénybe. Amar a sínekhez sétál, majd egy vonat tűnik fel, ő pedig könnyedén felkapaszkodik rá. Utána húzom magam, ügyetlenül landolok a poros padlón. Felém fordul, minden harag eltűnt az arcáról.

 – Sajnálom az előbbit. De muszáj volt elmennünk valahova, ahol nem hallhatnak meg minket.

Csak bámulom. Ötletem sincs miről beszél.

 – Manipuláltad a szimulációt - mondja. – Hogyan?

 – Nem tudom.

 – Nos, én igen. Úgy, hogy Elfajzott vagy.

Leesik az állam – úgy tűnik, az Őszinte nő hazudott nekem. Amar szeme elkerekedik.

 – Nem tudtam, igaz?

Elfordulok, és nekitámaszkodok a szerelvény falának, majd a fejemet rázom.

 – De tudod mit jelent.

Amar ravaszul néz rám. Lassan bólintok. Látta a szimulációmat. Ő az egyetlen a Bátrak között, aki tudja mitől – és kitől – félek. Nincs értelme hazudnom.

 – Igen. Pár évvel ezelőtt hallottam, ahogy Marcus erről beszél egy másik tanácstaggal… hogy a Műveltek követik őket.

Amar arca zorddá vált. – A Műveltek megtalálják őket… és a Bátrak megölik.

Általában jómagam mindig a legrosszabbat feltételezem az emberektől, de ez még számomra is őrültségnek hangzott.

 – És ezt te honnan tudod? – kérdezem gúnyosan.

 – Onnan tudom, hogy én vagyok az egyik, akinek jelentenem kellene rólad – mondja, miközben hűvösen vizslat.

Egy széllökés tör be a nyitott ajtón. A vonat nyolc emelet magasságban robog, romos háztetők és lerombolt raktárak között. Ha Amar el akar intézni, elég egy jó erős lökés a részéről. Felegyenesedek, és a szemét figyelem, miközben az izmaim megfeszülnek, a kezem pedig ökölbe szorul. Nem hagyom magam harc nélkül.
Amar csak a szemét forgatja.

– Nyugi, Négyes. Nem foglak kilökni a vonatból. Azért hoztalak ide, hogy megtanítsalak rá, hogyan juss át a szimulációkon anélkül, hogy felfednéd magad. – Grimasz ül ki az arcára. – Hogyan legyen átlagos az egész. Már ha átlagosnak lehet nevezni, ha valakinek csak négy félelme van.

Kimeredt szemmel nézek rá. – Miért segítesz nekem?

 – Szerinted miért?

Amar pillantása lefelé vándorol, és felhúzza a hosszú ujjú plójának ujját, felfedve ezzel az alkarját. Egy-egy apró tetoválás van mindegyik karján, csak egy árnyalatnyival sötétebb színben, mint a bőre – ha nem tudod, hol keresd őket, észre se veszed. A bal karján lévő a Műveltek szemének láncolatát ábrázolja, amelyet lángok nyaldosnak. A jobbon gyökerek és göcsörtös ágak alkotta fa eltűnik a könyökhajlatában. Erőteljes, kusza, elrejtett – Tori munkája.

 – Műveltek és Barátságosak - mondom halkan. Amar bólint. – Bátrak pedig nem?

 – Nem. Műveltnek születtem. Az apám mondta, hogy váltsak csoportot, hogy a Barátságosak lehet számomra a legbiztonságosabb hely. De nem láttam értelmét. Tudtam, hogy követni fognak… akkor miért ne tanulhatnám meg, hogyan védjem meg magam?

 – Igazi Bátornak hangoztál most – felelem.

Azért csatlakoztam a Bátrakhoz, hogy elmeneküljek a felélemtől; Amar úgy döntött, hogy szembenéz velük. A becenevem igazi vicc – ez a férfi igazán bátor, és még csak nem is tud róla.

 – Mi az? - kérdezi Amar.

Rájövök, hogy őt bámulom. Megrázom a fejem, hogy kitisztítsam a gondolataim.

– Semmi… csak… Ha tényleg megölik az Elfajzottakat, akkor miért nem kaptak el téged?

 – Nem tudnak rólam még. Az apám feltörte a központi szervert, és megváltoztatta a vizsgám eredményét. Ha rájönnek, mi vagyok… – A pillantása fenyegetően csillog. – Az hiszem, nehezen fognak tudni végezni velem.

Felegyenesedek, és találkozik a tekintetünk. Én is túlélő vagyok.

– Akkor taníts.



A hálón fekszem, a kezeim a szemem előtt, még mindig az ugrást próbálom feldolgozni. Öt perccel ezelőtt érkeztem – a legkockázatosabb módja, hogy az ember bejusson a központba, de a legkevésbé észrevehető. Második alkalommal is épp olyan rémisztő volt. Be- és kilélegzem, ahogy Amar tanított, elcsendesítve az agyam. Mostantól fogva még jobban el kell rejtenem a valódi énemet, kordában kell tartanom a vérmérsékletemet, és a gondolataimat. A félelem közepén is logikusan kell gondolkodnom. A túlélés itt sokkal inkább az észen múlik, mint az erőn.

Legördülök a hálóról, és a Kút felé baktatok. Mielőtt rájönnék, hova is tartok, a lábaim Torihoz visznek.

Bátor vagyok. Önzetlen vagyok. És okos vagyok.

Mikor meglát, csak a fejével a hátsó szoba felé int, és felsóhajt. Követem őt a függönyön át.

 – Kérlek, mondd, hogy ezúttal egy pókot vagy valami ilyesmit akarsz – mondja Tori, miközben felkap egy könyvet.

 – Műveltek.

 – A mindent tudó szem – feleli szarkasztikusan, az arca kemény. Az asztalra dobja a könyvet.

 – A másik kettőt megcsináltam. De miért akarod ezzel kitüntetni egy csapat arrogáns mindenttudót?

 – Te onnan jöttél – szólok meg óvatosan.

– Pontosan. Szóval én már csak tudom.

Leülök, de Tori állva marad, mogorva kifejezéssel az arcán. Nyilvánvalóan nem egy rossz múlt fakad onnan, amin még nem gondolkodtam el, de meg kell magyaráznom a szándékaimat neki.

 – Tori, ez nem az emberekről vagy a csoportról szól. Én csupán… emlékezni akarok.

A fal felé pillant, a szemei hirtelen elszomorodnak.

 – Mire is pontosan?

Felpillantok a sziklás mennyezetre, keresve a megfelelő szavakat.

 – Emlékezni azokra az értékekre, amivel eredetileg rendelkeztek. Tudás. Inteligencia. Oktatás. – Megdörzsölöm a friss sebhelyeket a kezemen.  – Ha ezeket itt elfelejtem, sosem lesz esélyem a túlélésre – mondom csendesen.

Tori a kezén letörölhetetlenül csordogáló folyóra mered Felsóhajt, és egy tűért nyúl.

 – Csak… vedd le a felső, Négyes.

 – Te vagy az egyetlen, aki valaha ezt mondta nekem – mosolygok rá megkönnyebbülve a feszültségtől, amint áthúztam a pólóm a fejem felett.

 – Ja, de a nadrágot tartsd magadon, vagy a fenekedre tetoválom az a hülye szemgolyót – morogja. Felkap egy tubus sötétkék tintát, majd elvigyorodik. – Legalább ez illik a szemedhez.


folyt. köv...