ÉS VÉGE! Ez az utolsó novellája Evelyn történetének. Remélem tetszett nektek a történet, még ha nem is túl vidám, és egyik szereplőt sem lehet kedvelni.
Ebben a részben elég sok minden történik, és jobban összekapcsolja a történetet a trilógia illetve a novelláskötet eseményeivel. Jó olvasást hozzá!
Ebben a részben elég sok minden történik, és jobban összekapcsolja a történetet a trilógia illetve a novelláskötet eseményeivel. Jó olvasást hozzá!
Az eredeti történetet ITT találjátok! A fordítás Kata érdeme! Köszönjük!
Kiút
- Gyerünk Tobias! Gyere Anyuhoz! - mosolygok, ahogy a tíz hónapos kisfiam az aprócska lábain áll velem szemben, gurgulázó hangokat adva. Egy hete próbálkozik a járással és lehet, hogy ma sikerül neki elérni odáig, ahol én várom. Tobias rámpillant a sötétkék szemeivel, amit az apjától örökölt, és rám mosolyog, ahogy egy bizonytalan lépést tesz felém. Én is mosolygok, és arra biztatom, hogy ne adja fel. Lép még egyet, és boldogan kuncog. Büszkeség tölt el, de mielőtt Tobias még egy lépést tehetne, Marcus belép a szobába, feltartóztatva őt.
Mindketten Marcusra pillantunk. Tobias túl pici még ahhoz, hogy észrevegye, az apja egy kegyetlen ember, és mint minden kisgyerek az ő korában, figyelemre vágyik. Tobias odaáll az apja mellé, és kinyújtja a kis karjait, ezzel jelezve Marcusnak, hogy vegye fel őt. Marcus ezzel mit sem törődve ennyit mond:
- Beszélnem kell veled.
- Tobias éppen járni tanul. Várhatna? - próbálom kedvesen kérdezni.
Marcus lenéz Tobiasra, aki a lábánál gőgicsél, és az apja felé nyújtja a karjait.
- Nem várhat. Amúgy sem tudna odáig elmenni, túl gyenge. Nos, ahogy mondtam, van egy tervem arra, hogy hogyan lehetnék én a tanács élén. Megtudtam Jeanine néhány sötét titkát. Csak le kell lepleznem, és engem fognak kinevezni.
- Ez nagyszerű.
- Igen, az. Fektesd le Tobiast. Ünnepelni van kedvem, és azt is tudom, hogyan - mondja Marcus, miközben elsétál mellettem, és végigsimít az arcomon. Elszorul a torkom a félelemtől, Tobias pedig sírni kezd, mivel az apja ismét nem foglalkozott vele. Az emeletre sietek vele, de egyszerűen nem akarja abbahagyni a sírást. Marcus átkiált a másik szobából:
- Hallgattasd el, és gyere ide, MOST!
Kezdek pánikba esni. Marcus nagyon dühös lesz, hogyha nem fektetem le Tobiast, de nagyon sír, pedig csak arra vágyik, hogy valaki szeresse. De én ezt nem adhatom meg neki. Én már évek óta nem vagyok képes arra, hogy szeressek bárkit is. Megrázom Tobiast és ráordítok:
- Fogd be! Fogd már be!
Elhallgat, a könnyek csendben patakzanak a kis arcocskáján. Az apró kis ajka reszket, ahogy a kiságyába fektetem, és suttogok neki:
- Nem szerethetlek úgy ahogy kellene.. Még csak nem is akartalak. Innentől fogva magamról kell gondoskodnom. Nem szerethetlek úgy, ahogy megérdemelnéd.
Felpillant rám, de tudom, hogy nem érti mindazt, amit most mondtam neki. Végre kimondtam azt, ami a lelkemet nyomta évek óta. Szembe kell mennem a csoportom tanításaival. Önzőnek kell lennem.
Marcus mellet fekszem, miközben ő mélyen alszik, és a falat bámulom. Miután "elszórakoztattam" őt, csak egyetlen dologra tudok gondolni: kell keresnem valami megoldást arra, hogy kijuthassak innen. Meg kell találnom a bizonyítékokat, amik Jeanine ellen vannak, hogy megállíthassam Marcust abban, hogy még nagyobb hatalma legyen, és örökre itt ragadjak.
-Néhány nappal később-
Éppen egy helyi gyűlésen vagyunk Marcusszal, és magunkkal vittük Tobiast is, hogy mindenki láthassa a fiunkat, és meggyőződjön arról, hogy mi egy fiatal, gondoskodó család vagyunk. Marcus a többi csoport vezetőjével társalog, mialatt Tobias a karomon ül. Körülnézek a teremben, és végre észreveszem Jeanine-t. Mikor épp nem beszélget senkivel, odamegyek hozzá, ő pedig egy mosollyal üdvözöl minket.
- Evelyn. Örülök, hogy újra látlak. Ő biztosan a kisfiatok. Tiszta apja.
- El kell neked mondanom valamit, ami még a hasznodra válhat, Jeanine. De ha azt akarod, hogy elmondjam, szavadat kell adnod, hogy segítesz nekem, hogyha szükség lenne rá.
Jeanine gyanakvóan néz rám a lehetőségeit fontolgatva. Végül így szól:
- Rendben, szavamat adom. Nos, miről kell tudnom?
Gyorsan megbizonyosodom róla, hogy Marcus nem figyel, és óvatosan előveszek a zsebemből néhány iratot, ami "Titkos" címkével van ellátva. Jeanine azonnal felismeri a papírokat, és dühösen szól hozzám.
- Honnan vetted ezeket?!
- A férjem fiókjából. Azt tervezgette, hogy kiszivárogtatja ezt az információt, hogy téged kiutasítsanak a tanácsból, hogy át tudja venni a helyedet.
Odanyújtom neki a papírokat, ő pedig az aktatáskájába rejti őket.
- Miért akarod elárulni a férjedet?
- Azért, mert el kell tűnnöm innen, mivel ő egy szörnyeteg. Mindent lerombolt, amiben valaha is hittem, úgyhogy most én jövök; és amikor el kell mennem, szükségem lesz a segítségedre.
- Megígértem, hogy segítek, Evelyn. Köszönöm, a segítséged. Itt a névjegyem, hívj, amikor szükséged van arra a szívességre.
Átnyújt nekem egy kártyát és gyorsan sarkon fordul és távozik.
- Kilenc évvel később-
- Jeanine, szükségem lenne arra a szívességre.
- Ez elég régi szívesség már, Evelyn...
- Lehetséges, hogy ez az egyetlen esélyem elmenekülni, szóval szükségem van rá. Most.
- Rendben, mire gondoltál? Hallottam babát vársz. Hogy akarsz egy kisbabával elmenekülni?
- A baba elment... Most már csak tettetem, hogy állapotos vagyok. Meg kell rendezni a halálomat. Mivel te okosabb vagy ilyen téren nálam, szükségem lenne a segítségedre abban, hogyan rendezzük meg.
A vonal csendes, miközben Jeanine gondolkozik.
- Rendben. Korán indul meg nálad a szülés és az egyik Műveltek által fenntartott kórházba mész. Beavatom az egyik orvosunkat, és meggyőződök arról, hogy titokban tartsa. A férjed valószínűleg későn fog odaérni, így lesz időd megszökni mielőtt rájönne, hogy mi is történik. Mikor odaér, az orvos elmondja majd neki, hogy a testedet már el is hamvasztották, ahogy az orvosi papírjaidon kérelmezted. Elkészítjük ezeket a dokumentumokat, de neked elő kell adnod, hogy terhes vagy, és megindult nálad a szülés. Miután kikerülsz az Önfeláldozóktól, a csoportnélküliekkel fogsz élni. Ez azt hiszem jobb élet lenne, mint egy új személyazonossággal élni Marcus közelében vagy a csoportrendszerben. Mindketten tudjuk, hogy Marcus nem megy a Csoportnélküliekhez. Megértettél mindent?
- Tökéletes. Köszönöm, Jeanine.
- Volna még egy kérdésem. Mi lesz a fiaddal?
- Jobb helye lesz itt, hidd el.
- Csak hogy tudd; ez egy igen nagy szívesség, Evelyn.
- Elolvastam azokat a dokumentumokat, amiktől annyira rettegtél. Hidd el, ez semmiség ahhoz képest, amit én tettem érted.
Jeanine egy pillanatig csendben marad.
- Igazad van. Majd hívlak, ha minden készen áll.
Leteszem a telefont és magamban mosolygok. Nem sokára szabad leszek.
- Nyolc évvel később-
Az irodámban várok Jeanine-re. Tegnap kódolt üzenetet küldött, hogy találkozzunk. Néhány perccel később besétál az ütött-kopott irodámba, és tétován helyet foglal egy üres szeméttárolón.
- Nos, az éhezés nem tett túl jó dolgokat veled.
- Ez mindannyiunkkal így van itt. Szóval miért is vagy itt, Jeanine? Azt hittem megegyeztünk abban, hogy többet nem keressük egymást.
- Van egy ajánlatom a számodra. Nagyjából két éven belül le akarom járatni az Önfeláldozók kormányát, és felfedem, hogy milyen korruptak is igazából. Azután a Műveltek lesznek felelősek az igazságos kormányzásért. Figyelembe véve azt, hogy az egyik vezetőjükkel éltél, gondoltam felajánlom a lehetőséget arra, hogy bosszút állj.
Mély levegőt veszek, majd sóhajtok. Szeretnék Marcusnak ártani. Teljesen tönkretett az Önfeláldozóknál töltött évek alatt. Megérdemli a büntetést.
- A bosszún kívül miért kellek még neked?
- Nézzük csak, Evelyn, a kis Csoportnélküli bandád jól jönne az Önfeláldozók erőszakkal történő leigázásában. Ez a csoport tökéletes lenne arra, hogy szimuláció alá vonjuk őket. Két legyet ütnénk egy csapásra. Egy egész hadsereget irányíthatnék, és megszabadulhatok az Elfajzottaktól is.
Megfagy az ereimben a vér. Tobias. Mielőtt eljöttem az Önfeláldozóktól, Marcus elmondta nekem, hogy szerinte a fiunk Elfajzott. Fogalmam sincs, hogy az vagy sem, de mindenhogyan baja eshet. Egy részről, hogy Önfeláldozó, másrészről Elfajzott. Mindkét lehetőségbe belegondolnom is fáj. Annak ellenére, hogy elhagytam, és még csak nem is akartam őt eleinte, ő a fiam, és nagyon szeretem. Továbbá nem engedhetem, hogy irányítás alá vegye ezeket az embereket, akik úgy kezeltek engem, mint egy családtagjukat, amíg a saját családomra ez nem volt igaz.
- Sajnálom, Jeanine, de nem engedem meg, hogy az embereimet bevond egy szimulációba, hogy Önfeláldozókat öljenek. Keress egy másik megoldást, és abban segíteni fogok.
Jeanine azonnal feláll, és így szól:
- Milyen kár. Azt hittem érdekel, hogy a fiad hol van.
Felnézek és keserűen megjegyzem:
- Az apjával van az Önfeláldozóknál.
Önelégülten mosolyog:
- Nem. A Bátrakat választotta. Megtudtam, hogy ő lett az első a beavatás során. Nagyon jól teljesített, ha figyelembe vesszük, honnan jött. Nyilvánvaló, hogy nem volt boldog az Önfeláldozóknál.
- Minden bizonnyal Marcus vele is kegyetlenül bánt - bukik ki belőlem.
Jeanine meglepettnek tűnik.
- Erőszakos volt?
- Igen. Ezért jöttem el. Beleszerettem másba, de részben miatta is.
- Érdekes. Ha nem csatlakozol az Önfeláldozók korrupt ügyeinek lebuktatásához, lehet, hogy a fiadat kell bevonnom a dologba. Talán elmondom neki az igazat az állítólagos halálodról... Vagy csak szimuláció alá helyezem őt is, és arra kényszerítem, hogy embereket öljön... A te döntésed.
Pont ugyanúgy bánik velem, mint Marcus tette, csak ő azt használja ki, hogy az egyik csoport vezetője és visszaél ezzel a hatalommal, hogy megzsaroljon.
Haragos tekintettel nézek rá.
- Ti csoportvezetők mind ugyanolyanok vagytok. Nem csatlakozok hozzád. Fel fogom fedni a tervedet vagy a szabadságért harcolok; hogy ne legyen többé Csoportrendszer. Tudod, hogy komolyan mondom, ezen egy percig nem gondolkoznék. Most menj innen. Találkozunk a csatamezőn, Jeanine.
Haragos pillantást vet felém, majd sarkon fordul és kiviharzik az irodámból. Amint eltűnik a szemem elől, lerogyok a székemre, és beletúrok a hajamba. Fel kell vennem valahogy a kapcsolatot Tobiasszal, és figyelmeztetnem kell őt. Le fogom buktatni saját magam, ő pedig megtudja az igazat rólam, de biztos vagyok benne, hogy megbocsájt nekem, hiszen az édesanyja vagyok. Ki tudja miért váltott csoportot. Lehet, hogy Marcus vele nem volt kegyetlen. Lehet, hogy a Teszt szerint a Bátrakhoz tartozik. Akárhogy is van, én vagyok az édesanyja, és meg kell őt védenem attól, amit Jeanine tervez. Meg kell győznöm, hogy hagyja ott a Bátrakat, és csatlakozzon hozzám, hogy meg tudjam védeni, ő pedig felhasználhatná az újonnan szerzett tudását arra, hogy leigázhassam Jeanine-t.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése