Fanfic: A jövő kezdete - 22. fejezet



FIGYELEM! CSAK AZOK OLVASSÁK EL, AKIK OLVASTÁK A HŰSÉGEST!


Visszatértem! Tudom, elég régen volt már a legutóbbi fejezet, és sok mentségem nincs is. Leginkább az, hogy az agyam folyton a történet további részén kattogott, és annyi más részt szívesebben írtam volna, de mégis ezt kellett.
Ebben annyi sok minden nem fog történni, de a következő már majd érdekesebb lesz, és a 25. fejezettől jobban beindulnak a dolgok. Most ilyen laza fejezettel kell beérnetek, de remélem, azért ez is tetszeni fog.
Jó olvasást!




22.


TOBIAS



Már nem emlékszem, mikor volt utoljára ilyen átlagos az életem, mint az elmúlt négy hónapban. Minden egyszerűnek tűnt, talán azért, mert nem volt senki, aki meg akart volna ölni minket. Nem mondhatnám, hogy csupa izgalom így az élet, de sokkal jobban érzem magam, hogy lekötnek a szürke hétköznapok.

Szinte már megszerettem a napirendemet. Fél hatkor kelek. Beugrom két muffinért az ebédlőbe, amit az egyik szakács srác - Zeke egyik haverja - rak félre nekem, aztán Trisszel futni indulunk.

Nehezen megy. A seb a lábamon megnehezíti a dolgomat, de igyekszem formában tartani magam. Szerencsémre a gyengélkedőn ajánlottak egy remek kenőcsöt, amitől kevésbé lüktet a combom. Elhatároztam, hogy nem adom fel ennyivel, és ha időbe is telik, a lábam olyan lesz, mint újkorában. Bár vannak napok, amikor nehéz kitartanom, és a reggeli futás után egész nap fáj, amitől harapós kedvem támad.

Miután visszajövünk a központba, frissítő zuhany következik, majd egy kiadós reggeli, aztán irány a munka.

A hét legnagyobb részében a Központ számítógépeivel foglalkozom. Itt alakítottuk ki a város biztonsági részlegét. A kamerarendszer helyre lett állítva, miután korábban Amarék megrongálták a kábeleket, azonban most már csak a Központ vezérlő termében láthatóak a felvételek.

Nem panaszkodhatok, hiszen egész jó munkahelyem van, és a kollégák is meglepően kellemes társaságot nyújtanak annak ellenére, hogy korábban szinte mindegyikük Művelt volt. Nem gondoltam volna, hogy ezek a Tudorok is tudnak viccesek és lazák lenni, mégis napi szinten olyan hahotázást ver le a társaság egy-egy fergeteges poén után, hogy percekig cseng az ember füle utána.

A vidám perceken túl sok hasznos dolgot is köszönhetek nekik, ugyanis egyre magasabb szintre sikerül fejlesztenem a számítógépekkel kapcsolatos tudásomat. Olyan tudás birtokába jutottam ebben a néhány hónapban, aminek a közelébe se ér a Bátrak vezérlőtermében szerzett közel két éves tapasztalatom. Így eshetett meg az, hogy szerves résztvevője lettem az hálózati rendszer fejlesztésének.

Viszont nem csak a Központban akad teendőm. Mint korábbi Bátor, ráadásul olyas valaki, aki olyan hírnévvel rendelkezik, mint én - hiszen pechemre ki ne hallott volna a fiúról, aki csupán négy dologtól fél -, rendszeresen ki kell vennem a részemet a város védelmének szervezésében. Unalmasnak tűnhet, de mindannyian tudjuk, hogy ez a legfontosabb feladat a városban, bár azóta az ominózus nap óta a Központ előtt, nem történt összetűzés a Hivatal embereivel.

Van, hogy már jóval sötétedés után érkezek csak vissza a Bátrakhoz, és minden vágyam, egy meleg vacsora és egy puha ágy. De a nap végén érzett fáradtság valahogy elégedettséggel tölt el, hiszen ez azt jelenti, hogy újabb nap telt egy úgy, hogy valami igazán hasznosat tehettem.

Ez megy heti hat nap, megállás nélkül.

Különös érzés úgy néznem az embereket, hogy nem a csoportjukat veszem figyelembe. Bár hiába szűntek meg a csoportok, a városlakók még mindig a korábbi társaikkal tartják leginkább a kapcsolatot. Legtöbbünk nem hagyta maga mögött még korábbi életét.

Persze vannak kivételek, akik inkább elhatárolódtak a régi csoportjuktól, és egy eddig üresen álló lakásban találtak új otthonra. Többnyire ők azok, akik már nem ragaszkodnak a ruházat egyes csoportokat reprezentáló színeihez sem. Mondjuk ezt a berögzült szokást elég könnyen le tudjuk vetkőzni. Egy sötétkék farmer, vagy egy fehér póló még az én szekrényemben is akad, bár mégis többnyire maradok a fekete anyagoknál.

A sok előny mellett egy nagy problémám van ezzel a napirenddel. Mégpedig, hogy nem tudok sok időt tölteni Trisszel.

Annak ellenére, hogy a nap nagy részében ő is a Központban van, szinte nem is látjuk egymást. Különböző feladatokat kap, ahogy Johannától tudom. Leginkább az élelmiszer ellátmány hatékony elosztásában, és a korábbi csoportnélküliek társadalomba való visszailleszkedésével foglalkozik. Azonban tudom, hogy Johanna vezetői pozíciót szán neki, csakhogy Tris túlságosan kevés bizalmat fektet magában ahhoz, hogy elfogadja az ajánlatot. Így aztán Johanna mindent megtesz, hogy a lehető legközelebb tudja magához, még ha ezért aprócseprő feladatokkal is kell elhalmoznia.

Viszont a kapcsolatunk alakulása valóban összezavar. Néha úgy érzem, hogy nem voltunk még ennyire közel egymáshoz. A gyengéd érintések és az együtt töltött éjszakák, a csendes reggelek is ezt bizonyítják. Azonban máskor úgy vagyok vele, hogy egyre távolabb kerülök Tristől. Az utóbbi időben mintha elzárkózott volna tőlem. A beszélgetéseink felületesek, leginkább csak arra a kérdésre hajlandó válaszolni, hogyan telt a napja, és csendben végighallgatja, velem mi történt. Ilyenkor úgy érzem, mintha az Önfeláldozók közé csöppentem volna, ahol pontosan így telt el egy vacsora. Lehet, hogy kellemesen kellene fogadnom a helyzetet, mint egy régi ismerőst, de ahogy telnek a hetek, egyre jobban feszélyez a dolog. Különösen, amikor szeretnék komolyabb témáról szólt váltani vele, és vagy pár szavas választ ad csupán vagy másra tereli a témát. Ilyenkor nem tehetek róla, de parázsló harag önt el.

De nem csak a beszélgetéseink felületességével van gond. Sokszor kapom azon, hogy elmerül a gondolataiban, miközben a semmibe mered. Ilyenkor még a jelenlétemről is megfeledkezik. A szeméből szomorúságot olvasok ki, és tanácstalan vagyok, hogy űzhetném el ezt a mélyen gyökeredző bánatot.

Valószínűnek tartom, hogy az elmúlt egy évben elszenvedett minden szörnyűség most, hogy az élet lecsendesedett körülöttünk, szépen lassan a hatalmába keríti Trist. Ezt saját magamon is tapasztalom. Bár biztos vagyok benne, hogy az én rémálmaim fel sem érhetnek azokkal, amelyekkel Tris néz szembe éjszakánként.


****


A mai nap szörnyen kimerítő volt. Valami hiba jelent meg a biztonsági rendszerünkben, és az egész délután azzal ment el, hogy kijavítsuk. Az egész roppant különös volt, mivel az egész rendszer leállt, így semmit sem láthattunk abból, mi történik a városban.

Persze kisebb pánik tört ki, és mindenki külső támadásra gyanakodott. Én is. De miután órákkal később sikerült helyreállítanunk mindent, és semmi nem utalt arra, hogy a hibát hackelés okozta volna, lecsillapodtak a kedélyek.

Mire visszaérek a Bátrak központjába, már alig vannak az étkezőben, bár szerencsére maradt még a sült húsból. Munkaidőben alig volt időm bekapni pár falatot, így most farkaséhes vagyok. Szinte nem is érzem az étel ízét, olyan gyorsan befalok mindent, ami a tányéromra került.

Fáradtan az asztalra könyökölök, és a tenyerem élével a homlokomat dörzsölöm, hogy csillapodjon a kimerültség lüktetése.

Másra sem vágyom, csak a puha párnámra, mikor Zeke kis híján fellök, ahogy kilépek a folyosóra.

- Ó, bocs haver! - kiált rám, gyanúsan széles vigyorral a képén, kezében egy barna üveggel. Nem is tudom miért vagyok meglepve, elvégre holnap neki is szabadnapja lesz. Zeke is a Központ vezérlőtermében dolgozik, de ma a városban pár kamerát ellenőrzött, így aztán lemaradt a izgalmakról.

- Nincs kedved csatlakozni, Négyes? - vigyorog rám. - A Kútban mulatunk páran.

Nagy a kísértés, hogy felhorkantsak a “mulatunk” szóra. A lerészegedünk jobb kifejezés lenne, ha Zeke-ről van szó. A fejemmel nemet intek, majd elindulok a lakásom felé. Azonban megtorpanok, mikor a Szakadék felé tekintve megpillantom Trist. Nagyot sóhajtok, majd elindulok felé. Ennyit a puha párnáról...

A Szakadék szélén ül, a lába lelóg a peremről, a homlokát a korlát rúdjának hajtva mered a tajtékzó hullámokba. Már messziről sugárzik róla a fáradtság.

Leülök mellé a hideg talajra, a lábamat azonnal eláztatja a sziklának csapódó víztömeg, amint átbújtatom a korlát alatt. Karjaimat a rúdra fektetem, és ráhajtom a fejemet.

Ég a szemem, ahogy Tris arcát fürkészem a félhomályban. Még így is látom, mennyire sápadt az arca. Nem vagyok benne biztos, egyáltalán feltűnt-e neki a jelenlétem, mert egy pillantással sem méltat, csak fátyolos, szomorú tekintettel néz előre, bár látszik rajta, hogy menten leragadnak a szemhéjai.

Pillantásom a korlátrúdra kulcsolódó kezeire siklik. Mindkét kézfejét zúzódások borítják, itt-ott vörös sebek is húzódnak. Kétségeim sincsenek afelől, hogy megint az edzőterem bokszzsákjait püfölte órákon keresztül.

Hosszú percekig egyikünk sem szólal meg. Hol az arcát nézem, hol a folyót.

- Tudod - töri meg végül Tris a csendet -, néha elgondolkodom rajta, milyen lenne az élet, ha nem tört volna ki ez a harc. Ha az Önfeláldozók elleni támadás soha nem történt volna meg.

A hangja suttogásnak tűnik a víz robaja mellett. Mégis a szomorúságot nem nehéz észrevenni benne.

- Az étkezde hangos lenne a Bátrak kiabálásától, ahogy történeteket mesélnek. Mindannyian jókedvűen majszolnánk a hamburgereinket, míg Uriah betömne egy fél csokitortát, miközben Marlene és Lynn grimaszolva néznék, hogyan eszik. És Will... - Egy pillanatra elcsuklik a hangja. - Ő is ott ülne, Christina mellett. Mindenkinek meglenne a munkája a Bátrak között. Játszhatnánk megint zászlórablást, és közben nem nyomasztana minket, mi mindent is vesztettünk el.

Látom, ahogy egy könnycsepp legördül az arcán, de úgy teszek, mintha nem vettem volna észre, és inkább az ujjaimat összefűzöm az övéivel a hűvös fémen.

- Jönnének az új felavatottak, és a Látogatási Napon láthatnám a szüleimet... vagy a bátyámat...

A válla megremeg, ahogy egyre több könny tör utat magának az összeszorított szemhéjai alól.

- Néha úgy érzem, hogy csak idő kérdése, és téged is elveszítelek - bukik ki belőle könnyektől elnehezült hangon.

Átkarolom a vállát, arcomat pedig a hajába temetem, amelyen a friss levegő illat mellett érezni az izzadtság aromáját is.

- Nem fogsz - felelem halkan, de biztos vagyok benne, hogy így is hallja a szavaimat. - Bármi is történjen, én mindig itt leszek.

A fejét rázza, a hangja elveszetten cseng, mikor megszólal:

- De, Tobias, mi lesz, ha...

- Semmi sem lesz, Tris - húzódom el tőle, hogy a szemébe tudjak nézni. - Minden rendben lesz, ahogy eddig is. Higgy nekem!

Továbbra is hitetlenkedve néz rám, mintha nem adna hitelt a szavaimnak. Tudom, hogy nem ígérhetem meg neki, hogy a jövőben semmi rossz nem történhet, de ugyan már, mi a fene lehetne az, ami elszakítana tőle? Semmi ilyet nem tudok elképzelni...

- Na, gyerünk, fel a fejjel - mondom neki, majd homlokon csókolom.

Alig láthatóan visszamosolyog rám, de a szemében még mindig ott bujkál a bánat és a kétség. El akarom feledtetni vele a sötét gondolatait, és hirtelen őrült ötletem támad, amit lehet később meg fogok bánni, de jelenleg ez az egy megoldás jut eszembe. Pontosabban egy másikra inkább nem akarok gondolni, mert gyanítom, hogy most másra van szüksége.

Felkiált, amikor felkapom a vállamra, és elindulok vele a Kút irányába.

- Mit csinálsz? - kérdezi felháborodva. - Azonnal tegyél le, Tobias!

Nem válaszolok, csak alig hallhatóan felnevetek, ahogy az öklével a hátamat püföli. Egy pillanatra eszembe jut, hogy egy éve, a beavatás alatt Al hasonló módon cipelte őt.

Zeke felhúzott szemöldökkel néz rám, mikor meglát a Kútban. Nem tudom, hogy a vigyora nekem, vagy Trisnek szól, aki dacos képpel bámul vissza rám, mikor végül leteszem a földre. Karba tett kézzel áll előttem, a haragos tekintete találkozik az enyémmel. Valahogy meglehetősen szexinek találom.

Megfogom a kezét, majd leülök az egyik sziklára, és épp eléggé hátra húzódom, hogy Tris le tudjon telepedni annak peremére. A karomat a válla köré fonom, és magamhoz húzom, hogy a háta a mellkasomhoz simuljon, míg a lábaimmal közrefogom a csípőjét, az államat pedig a feje tetején nyugtatom.

- Azt hittem, hogy inkább szunyálni akarsz ahelyett, hogy drága barátoddal, vagyis szerény személyemmel lógnál.

Megrántom a vállamat.

- Meggondoltam magam. Nem árt egy kis kikapcsolódás...

- Ez a beszéd! - csap a vállamra, és felém nyújtja az egyik üveget.

A hűvös ital marja a torkomat, de nem ez az első alkalom, hogy iszom - mióta ismerem Zeke-t, párszor előfordult. Néhány kortyot iszom csupán, mielőtt Trisnek adnám az üveget.

Elhúzódik tőlem és hátrafordul, miközben kérdőn néz rám. A tekintetéből kiolvasom, hogy nem tudja eldönteni, hogy netán valami bajom van, de válaszul csak biztatóan rámosolygok.

- Szerintem nem jó ötlet - mondja bizonytalanul, és eltartja magától az üveget, mintha holmi szörnyűséget adtam volna neki. Azt várja, hogy elvegyem tőle, és még inkább meglepődik, mikor helyette a kezére fektetem a sajátomat.

- Ugyan, Tris! Gyerünk! - mondja Zeke nevetve, a többiek pedig beszállnak a biztatásba.

Tris gyilkos pillantással jutalmazza őket, de végül a szájához emeli az üveget.

Mindenki kacag, mikor Tris felköhög. Most rajtam van a sor, hogy lenézően bámuljak a többiekre, miközben gyengéden megpaskolom Tris hátát.

- Ti normálisak vagytok? - kérdezi zihálva, és a lehető legmesszebb teszi le az üveget. - Fogalmam sincs, hogy tudjátok meginni ezt a borzalmat...

- Gyakorlat kérdése - kacsint Zeke széles vigyorral. - A következő korty már nem lesz olyan vészes.

- Azt lesheted, mikor fogok én ebből legközelebb inni... - horkant fel Tris.

- Ugyan már, Trissy...

Látom, ahogy Tris arca egy pillanat alatt vörös lesz, és olyan dühösen mered rá, hogy komoly veszély fenyegeti Zeke-t, hogy holtan essen össze. Aztán már fel is pattan, és elindul a nagyszájú fiú felé.

- Zeke, fuss - tátogom neki, de láthatóan nem figyel rám, de az azért feltűnik neki, mikor Tris gyomorszájon vágja.

Most rajtam a sor, hogy elnevessem magam, ahogy Zeke a hasára szorított kézzel a Kút sziklás padlójára rogy. De a következő pillanatban elkapja Tris derekát, lerántja a földre, és megcsiklandozza az oldalát.

Hisztérikus nevetés tölti meg a Kút légkörét, majd Zeke kiált fel, mint valami kislány, amint Tris a nyomába ered, hogy minden bizonnyal szétrúgja a hátsóját.

Belekortyolok még egyszer az italba. Tudom, hogy az alkohol nem megoldás a problémák elrendezésére, de ahogy elnézem Tris vidáman csillogó szemeit, ahogy Zeke után lohol, egyáltalán nem bántam meg, hogy itt kötöttünk ki. Ha arra a pár kortyra volt szükség ahhoz, hogy egy kis időre megfeledkezzen az őt ért veszteségről, hát akkor megérte.

Szerző megjegyzése:
Nos, ez volt az első átvezető fejezet. Valljuk be, kell ide egy kis nyugalom is, hiszen mindig csak gonoszkodom velük. Kíváncsi vagyok a véleményetekre, és remélem legközelebb is jöttök, és olvastok.
Apropó, következő: Mit szólnátok egy kis sakkhoz?


20 megjegyzés:

  1. Óóó végre egy kis nyugi! :) Nekem nagyon tetszett! Mondjuk majdnem sikerült megríkatnod. :DD És mikor lesz a következő? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No, ennek örülök. De mivel ríkattalak meg majdnem? Azért ettől volt már érzelmileg megterhelőbb is. A kövi jön, amint kész lesz, már írom :)

      Törlés
    2. Hát amitől Tris bőgött attól majdnem én is. :D De már este is van meg hát a hűségest is most olvasom újra (azért ez szerintem dicséretre méltó hogy még egyszer megbírkózom vele de mégis olyan jó xd)

      Törlés
    3. Le a kalappal előtted! Én majd hamarosan nekiállok újra az egész Trilógiának, harmadszorra. Kíváncsi leszek, most mennyi zsepi fog elfogyni. (Másodszor jobban sírtam, mint először...)

      Törlés
  2. Nekem is nagyon tetszett, igen, kellenek ilyen nyugis részek, mikor megemésztik a történteket, átgondolnak mindent....mérlegelnek...ettől válik valószerűvé a történeted.
    Ez a hiba a biztonsági rendszerben gondolom nem véletlen....valami készülőben van... :), persze közel nem biztos, hogy jól gondolom, de én is nagyon várom a folytatást!!!! :) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szuper, akkor megnyugodtam! Tényleg úgy akartam, hogy nem egyszerre mindent, mert a valóságban sem úgy van. De mivel nem akartam sokáig untatni a népet, azért is tettem bele ezt a kis időugrást.
      Nem gondolkodsz rossz fele. Azért ekkora véletlenek nincsenek. Hamarosan kiderül, miről is van szó. Remélem minél hamarabb elkészül a következő, rajta vagyok a témán.

      Törlés
  3. Költői kérdés:
    még nem kezdtem el olvasni az írásodat, gondoltam előtte megbirkózom a Négyes kötettel angolul, de már régóta egy elvarratlan szál bilizgálja a kíváncsiságomat: mi a helyzet azokkal a "nyomkövetőkkel" amiket az első kötetben belelőttek mindenkibe , amitől "droidokká" váltak? Ez kiürül a szervezetből (mégis hogyan?), vagy esetleg benne marad és később valaki meghekkeli majd őket? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Biztos, hogy hatástalanná válik a dolog, különben a második részben nem kellene azzal a kék cuccal telelőni őket, még az Őszintéknél.

      Törlés
    2. igen, de az nem valami felhő/gáz/füst volt csak, nem? (mintha éppen azt beszélték volna, hogy most nem is kellett semmi fecskendő ahhoz, hogy aktiválódjanak?) bár lehet csak félreolvastam, vagy a memóriám rossz... vagy élénk a képzeletem :D vagy nem tudom :D lehet csak azért kellett őket elgázosítani akkor és ott, hogy ne az összes belőtt emberre legyen hatással, csak azokra akik az Őszintéknél tanyáznak?... vagy.... hogy ne tudjanak róla, hogy a belőtt cuccot később bármikor újra aktiválhatják, mert ha tudnák... :D (nálam mindenki meghalna a könyv végére...)

      (ma megnéztem a filmet még egyszer és most jut eszembe abban is csak az volt, hogy le lett állítva a program és törölve lett, de mi van akkor ha valamelyik okos újraírja a programot, vagy visszahozza "a lomtárból", mert azért egy számítógépes rendszert ugye nem futtatunk másolatok nélkül... :D ...noooo csak vicceltem) :D

      Törlés
    3. Nem, az a gáz más célt szolgált. Az csak azért volt, hogy megtalálják az Elfajzottakat, mert azok nem aludtak el. De a szimulációhoz csak a kék lövedékeknek volt közük. És azért kellettek, mert a korábbi már nem működött, különben az egész támadásnak sok értelme nem lett volna. És ugye a könyvben nem törölték a programot, hanem elvitték a merevlemezt. De persze attól még biztos volt a Művelteknél biztonsági másolat, de biztos hogy a szérum már nem volt hatásos, azért kellett a kék cucc.

      Törlés
  4. Szia !
    Nagyon jó lett! Tök örülnék a sakknak:)

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök hogy ennyire tetszett. Igyekszem a következővel, de időpontot még nem tudok.

      Törlés
  6. Szia Bia!
    Nem vagyok egy hozzászólós típus, de ezt nem kihagyni...
    Nagyon kiakadtam a konyv végen, úgy éreztem h átvertek. Nem ertem az írónőt h hogy tudja megtenni a saját maga által létrehozott fohosnovel. A könyvek nagyrészt azert íródnak hogy elrepitsenek minket egy másik világba, a saját fantaziank segítségével. Hogy lehet ilyen véget adni egy könyvnek??? Miért lett volna baj ha Happy enddel végződik? Rossz tanulságot is sugall ezáltal az egesz számomra... Na de mindegy, nem ez a lényeg.
    Szóval elolvastam ( kb 1 hónapja fejeztem be, miután mar réges-rég láttam a filmet nagyon örültem h ratalaltam s konyv verzióra) aztan csomó ideig ezen gondolkodtam h WTF?? Aztan rátaláltam a blogodra ( nem olyan rég kb 2 hete) es nagggggyon örülök neki. A fanfictionok nagyon jók lettek es örömmel olvastam őket, szigorúan figyelve arra h ne egyszerre olvassam el mindet mert közben jo átgondolni amit olvasok ... Szóval, nagyon örülök h ilyen sok időt raaldozva írsz nekünk.
    A történetek tetszenek , néha 4 es sebezhetősége es lelki dilemmája nekem picit sok, mert hat en jobban szeretem mikor van tartása es olyan naggyon 4 es módjára fickós , de ez az en bajom .
    Remelem írsz meg, addig is várom szépen en is a mo- i premiert..
    Linda

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Ez esetben köszönöm, hogy szántál erre időt :)
      A harmadik könyv végén szerintem majdnem mindenki kiakadt/kiborult/idegbajt kapott. Én sem értem, miért nem lehetett valami vidámabb befejezés, nem kellett volna rózsaszínnek lennie, de azért ez túlzás. Egyedi az biztos, és ha megbékél vele az ember, szép a maga módján. Csak nagy csalódás. És logikátlan is szerintem.
      Örülök neki, hogy rátaláltál az oldalra, és tetszett a fici. Igyekszem minél többet írni, csak nem olyan könnyű, viszont napi szinten órákig képes vagyok a történet jövőjén töprengeni, annyi ötletem van. Négyes karakterét nehéz megragadni, és a sorozat folyamán is egyre kevésbé lesz az a kemény pasi. Azért igyekszem, hogy a többiek fele még mindig határozott és erős maradjon. Csak mikor valami történik, már nem tudja olyan könnyen palástolni az érzelmeit.
      Lesz még jó pár fejezet, ne aggódj. Remélem azoknál találkozunk ;)

      Törlés
  7. Szia mikor lesz kész a következő rész?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Percek kérdése ;) Már a végét javítom :)

      Törlés
  8. Meg se tudtam szólalni!! Lecsaptam a tollat a kezemből, hogy írjak valami jegyzetet, hogy ezt is meg tudjam fogalmazni, de ott hagytam a füzeten, és fel akartam kiáltani, de nem tudtam, nem jött ki rajtam hang, csak a szám elé kaptam mindkét kezemet!!! Igen, ezt hozta ki belőlem. Jó, és bevallom, el se olvastam teljesen végig, annyira ,,lesokkolt" szinte az öröm. Most olvastam el :D. Fantesó, bármit csinálsz, szeretem, amit írsz, de ez szintén egy fantasztikus húzás volt tőled. :) Nagyon köszönöm! <4

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is szeretem a véleményeidet. Tuti hülyének néztek a buszon, annyira vigyorogtam a véleményeket olvasva. Köszii <4

      Törlés