Fanfic: A jövő kezdete - 27. fejezet



FIGYELEM! CSAK AZOK OLVASSÁK EL, AKIK OLVASTÁK A HŰSÉGEST!


Meghoztam a következő fejezetet A jövő kezdetéből. El sem hiszem, hogy már a huszonhetedik!
Ebben a fejezetben valami olyasmi fog történni, amire szerintem régóta várunk (oké, az előző fejezet végén is az történt...), valamint érdekes fordulat is kiderül.
Kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Jó olvasást!



27.


TRIS


Fogalmam sincs, mennyi időbe telik, mire csillapodik a remegésem, és végre kifogyok a könnyekből. Ostobának érzem magam, amiért sírok, és még csak nem is tudom, miért. Mert biztosan nem Davidet siratom. Akárhogy is nézzük, a rohadék megérdemelte. Megölte a családomat, és sok más ember haláláért is felelős, így nincs miért sajnálni őt.

Emellett nem is most öltem először, így még arra sem foghatom a kiborulásomat.

Emlékszem még, milyen érzés volt, mikor a kés belehatolt Eric mellkasába akkor az Őszintéknél. Ahogy arra is, utána milyen sokáig szorongattam a pengét a kezemben. Ez azonban más volt. Istenem, mennyi vér! Elborzasztott a hirtelen vérpatak. Szabályosan éreztem a pulzusát, ahogy markoltam a kés nyelét, és éreztem azt is, hogyan szűnik meg lassan, ahogy az élet elszállt a testéből.

Talán ez az, ami sokkhatásként ért. Korábban sosem tapasztaltam ezt. Most azonban tényleg éreztem, hogy én vagyok az, aki elveszi egy ember életét. A kezem által halt meg. Egy golyó ezt az érzést sosem keltette bennem.

Az is lehet, hogy ideje lenne megszoknom, hogy nehéz időket élünk, ami sok harcot szül, és elkerülhetetlen, hogy emberek haljanak meg. Ez azt is jelenti, hogy nekünk is gyilkolnunk kell. De én nem akarom ezt.

Sokszor azt kívánom, bárcsak újra az az Önfeláldozó lány lehetnék, aki még mit sem tudott az életek kioltásáról, és nem küzdött rémálmokkal. Valószínűleg ezentúl újabb szörnyű kép fog csatlakozni a korábbi lidércnyomások sorához.

Tudom, hogy most már el kéne húzódnom Tobiastól, hiszen örökké nem ücsöröghetünk a szétzilált lakásunk padlóján, arról nem is beszélve, hogy egy hulla mellett. De nem érzek késztetést, hogy kibontakozzak a karjai közül, és szembenézzek a valósággal. Amíg így ölel, mint most, mintha meg akarna mindentől óvni, úgy érzem, csak is ő jelenti a világot. Lecsillapítja zakatoló gondolataimat.

Érzem, hogy minden borzalom teljes erővel akar lesújtani rám, így inkább Tobias hosszú, gyengéd ujjaira fókuszálok, ahogy a tarkómra simulnak. Nem akarok most sem Davidre, sem Zeke-re, sem egyéb szörnyűségre gondolni. Pedig még mindig semmit nem tudok arról, mi is történt Zeke-kel. De amikor David elmondta, hogy meghalt, nem hittem neki egészen addig, míg meg nem láttam Tobias arcán a fájdalmas kifejezést. Azonnal tudtam, hogy minden szó igaz. De még nem gondolhatok rá. Érzem, ha hagyom, hogy erre terelődjenek a gondolataim, akkor ismét rám fog törni a pánik és a kétségbeesés.

Minden bizonnyal Tobias is észrevette már, hogy elapadtak a könnyeim, és már nem remeg minden porcikám, mégsem akar elengedni. Mintha ez az ölelés neki is épp annyira fontos lenne, mint nekem. Talán ő is így akar elmenekülni a valóságtól. Én pedig örömmel asszisztálok ehhez.

Ám sürgető kopogás zavar meg minket. Riadtan húzódunk el egymástól. Tobias tekintete gyanakvó, ahogy az ajtó irányába pillant. Követem a példáját, és elképedve nézek az ajtóban álló alakra, akit már egy éve nem láttam, és most alig ismerek rá.

- Myra? - nézek a belépő lányra.

Egy kicsit sem hasonlít ahhoz a gyenge és esetlen lányhoz, aki a Bátrak beavatásán volt. Valószínűleg a csoportnélküliek között eltöltött idő edzette meg. A tekintete éles és rideg, nyoma sincs annak a kedvességnek, ami korábban jellemezte. Magasabb és izmosabb lett, az arca jobb felén sebhely húzódik a szeme alatt.

Egy pillanatra a tekintete David élettelen, vérbe fagyott testére mered, mielőtt visszafordulna hozzánk.

- Azonnal el kell tűnnötök innen, mielőtt még több katona jön.

Értetlenül pislogok rá. Annyira meglepett a felbukkanása, hogy nem is értem hirtelen, miről beszél. Hogy került egyáltalán ide, és honnan tud a katonákról?

- Nem hallottátok mit mondtam? - kiált ránk, mikor látja, hogy nem mozdulunk. - Vagy minél előbb távozunk innen, vagy szépen ki leszünk nyírva.

- Na várj csak egy percet - rivall rá Tobias, előhúzva a jó öreg Négyes temperamentumát. - Először nem ártana magyarázatot adnod, hogy kerülsz ide, mikor egy éve felszívódtál, most meg itt parancsolgatsz nekünk.

Myra ingerültnek tűnik. Ezek szerint nem hat már rá a régi kiképzőjének indulata. Pedig a beavatásunk alatt összekoccantak volna a fogai a rémülettől. Most viszont dacosan bámul vissza rá.

- Engem nem különösebben érdekel a sorsotok, szóval akár itt is hagyhatnálak benneteket. Azonban más valaki nem igazán örülne, ha megöletnétek magatokat. Úgyhogy jobban teszitek, ha most azonnal velem jöttök.

- Mégis ki küldött? - feszíti tovább a húrt Tobias, de már annyit megtesz, hogy feltápászkodik a földről, magával húzva engem is.

- Maradjunk annyiban, hogy a Hűségesek kérésére jöttem - feleli szárazon, és már ki is lép az ajtón.

Sebes léptekkel követjük, de még csak hátra sem pillant, hogy valóban a nyomában vagyunk-e.

- Johannára célzol? Ő kért meg, hogy segíts? - kérdem tőle.

- Johanna Reyesnek kevesebb köze van a Hűségesekhez, mint amennyire látszik.

Értetlenül nézek rá. Hiszen Johanna a vezetőjük, meg Cara. Legalábbis ez így volt, mikor elindultunk, hogy elhagyjuk a várost. Ez megváltozott volna? Kétlem. De ha mégis, akkor mikor történt? Tobias egy szóval sem említette, bár tudom, hogy mostanság titkolt előlem valamit. Ahogy viszont oldalvást rá pillantok, ő is épp olyan összezavarodottnak tűnik, mint ahogy én érzem magam.

Myra kivezet bennünket az épületből. Megtorpanok az ajtóban, ő pedig hátrafordul, mikor észreveszi, hogy nem követem.

- Tris, a lehető leggyorsabban el kell tűznünk innen, hát nem érted? - förmed rám dühösen. - Amint rájönnek, hogy a főnökük halott, egy hadsereggel fognak idejönni.

Összerándulok David említésére. Nem akarok arra gondolni, hogy ezzel a cselekedetemmel mekkora bajt hoztam mindenki fejére. Nagyot nyelek.

- És a többiek? Nem csak mi ketten élünk itt, csak hogy tudd.

Pár pillanatig pislog rám, mintha nem értené, mit is kérdezek, bár lehet csak méreget. Nem tudom eldönteni.

- Mindig elfelejtem, hogy Szerencsétlen voltál - mormogja, de ezzel csak még inkább magára haragít, így összefonom a karomat magam előtt, és dacosan bámulok vissza rá. Ettől megered nyelve. - Most nincs idő a többiekre. Perceken belül jönnek a Hűségesektől, és kimenekítenek mindenkit. Viszont én azt a parancsot kaptam, hogy titeket még a többiek előtt juttassalak a főhadiszállásra.

Meg se várja a válaszomat, egyszerűen sarkon fordul, és indul is tovább. Habozok. Nem akarom itt hagyni a többieket. Főleg azután, ami Zeke-kel történt, bármi is volt az. Nincs kedvem megint különválni tőlük, pedig úgy néz ki, ismét nincs más választásom.

Kétkedve baktatok Myra és Tobias mögött, ahogy a Központ irányába indulnak. Az utcák néptelenek, bár elhaladunk a földön fekvő, minden bizonnyal halott emberek mellett, s valahonnan a távolból kiáltozást és zokogást is hallani.

Remegek, és könnyek égetik a szememet, de mindent megteszek, hogy ne buggyanjanak ki. Borzalmas érzés, hogy a négy hónapig nyugalmas életünknek egy csapásra ismét vége. Valaminek mindig fel kell kavarnia a békét.

Myra egy olyan utcába vezet minket, ahol korábban még nem jártam. A Michigan Avenue-ról vezető mellékutca ez: szűk és még sötétebb, mint a város többi része. Törmelék és por lepi be.

Korábbi felavatott társam bevezet minket az egyik háztömbbe. Csak botorkálunk a sötétben, de úgy tűnik, Myra elég tapasztaltan mozog a koromsötét épületben. Azonban hiába próbálom megérdeklődni tőle, mégis hova megyünk, nem hajlandó választ adni.

Motozást hallok, majd egy nehéz tömeg súrlódását a padló kövén, mielőtt Myra kezében felkapcsolódna egy zseblámpa. A lába előtt egy akna tátong, csak a benne lefelé futó létre tetejét látni.

- Mire vártok? - vonja fel türelmetlenül a szemöldökét.

Tobias rám pillant, majd egy másodpercnyi habozás után elindul lefelé a sötétségbe. Ezután már nem habozom tovább, utánamászom.

Az aknában nyirkos a levegő, a párától nedvesek a létra fokai, így bármikor előfordulhat, hogy megcsúszik a kezünk. Fölöttem meghallom Myra lábának dobbanásait, ahogy ő is elkezd lefelé ereszkedni, majd pedig visszahúzza az aknát takaró padlóelemet.

Beletelik néhány percbe, míg elérünk az aljára, ahol Tobias megfogja a kezem egy pillanatra. Ettől kicsit megnyugszom, de még mindig remegek. Az aggodalom már menthetetlenül beette magát a csontjaimba.

Meglepődöm, hogy egy tágas alagútban lyukadtunk ki. Különös egy hely; a levegő hűvös, de nem áporodott, és még csak kellemetlen szag sem terjeng. Ami a legfurcsább, hogy a járat közepén egy sínpár fut.

- Mi ez a hely? - kérdezi Tobias, amint folytatjuk utunkat Myra sarkában.

- A város alatti alagútrendszer - jön a válasz. - Régen ellátmány szállítására használták, mert behálózza az egész várost, mostanra azonban már feledésbe merült. Legalábbis hivatalosan, így aztán a Kormány sem tud róla. Ahogy a városban is csak kevesen.

- Szóval így nem találhatnak meg minket? - nézek rá.

- Pontosan.

A cipőnk kopogása tompa visszhangot vet az alagút falán. Már nem tudom mióta megyünk. Csak az előttem a halványan derengő fénynél Myra és Tobias hátát látom.

Kezdek lemaradni, mert mindenem sajog. Ólmos fáradtság kezd úrrá lenni rajtam. Egyfajta sürgető érzés, hogy álljak meg, ne törődjek azzal, hova akar eljuttatni minket Myra, csak üljek le a fal tövébe, és aludjak.

De tudom, hogy nem engedelmeskedhetek ennek az erőnek. Mennem kell tovább. Azonban pár perc múlva visszatér a kimerültség, és akármennyire is igyekszem kitartani, nem megy.

Megtorpanok, és a falnak támaszkodom. Zúg a fejem, és hallom, ahogy a vér dobol a fülemben. Miért nem hagyhatom, hogy az álom átvegye a testem felett a hatalmat? A fenébe is, csak aludni akarok! De félek, rettegek attól, hogy akkor nem fogok többé felébredni.

Kipattan a szemem, pedig nem emlékszem rá, hogy egyáltalán lecsuktam volna. Most nagyobb a világosság, mint korábban, Tobias pedig előttem térdel, a tenyere az arcomon pihen. Hogy kerültem a fal tövébe?

- Tris... - A hangja aggódó, és a pillantása is erről árulkodik. - Mi történt?

Nagyra értékelem, hogy nem azt kérdezi meg, hogy jól vagyok-e. Bár minden bizonnyal erre a választ rólam is le tudja olvasni, ezért nem teszi fel a kérdést.

- Nem tudom - felelem bizonytalanul. Ekkor veszem észre, hogy a hangom mennyire erőtlen, és hevesen kapkodom a levegőt, mintha épp most futottam volna körbe a várost. - Azt hiszem, csak kimerültem. - Gőzöm sincs, miért mondom ezt, pedig tudom, hogy ennél minden bizonnyal többről van szó.

De Tobias nem kérdez többet, csak segít felállnom, majd mellettem marad, ahogy továbbindulunk. Myra nem szól semmit sem, továbbra is elől haladva diktálja a tempót, bár talán kissé lassabbra veszi a lépteit.

Igyekszem tartani magam, és nem megint lemaradni, azonban ez az igyekezet kevésnek bizonyul. Szédelgek, és már azt sem tudom, hova teszem a lábam. Nem egyszer érzem azt, hogy menten orra bukom a fáradtságtól.

Egy idő után Tobias megelégeli a kínlódásomat, vagy Myra sürgető horkantásait, esetleg mindkettőt, mert váratlanul megtorpan előttem, leguggol, és a hátára vesz.

Átölelem a nyakát, az arcomat pedig a vállába temetem, ahogy a szégyen könnyei kicsordulnak a szemem sarkából. Tobias a lába ellenére könnyűszerrel, gyors léptekkel halad velem előre, mintha a súlyom nem nehezedne rá.

Az út hátralevő részét félálomban töltöm, mert a következő, amire felkapom a fejem, hogy zsibongás vesz körül. Amint sikerül kipislognom a fáradtságot a szememből, egy nagy, megvilágított teremben találom magam, ahol több tucat ember tartózkodik. Férfiak és nők, idősek és gyerekek vegyesen. Az egész leginkább a Bátrak étkezdéjéhez hasonlít, csak ez még attól is nagyobb. Rengeteg szék és asztal tölti ki a teret.

- Ti maradjatok itt, amíg vissza nem jövök - adja utasításba Myra.

Ahogy eltűnik az egyik folyosón, elgondolkodom, hogy mikor lett ez a lány ilyen határozott és kemény.

Tobias odasétál az egyik üres asztalhoz, én pedig lecsúszom a hátáról, és lehuppanok az asztallapra. Még mindig szédelgek, de a korábbi fáradtság, ami éreztem, tovaszállt. Tobias továbbra is aggódva figyel, de most legalább egy magasságban vagyunk.

- Jól vagyok - válaszolom meg a ki nem mondott kérdést, miközben az arcára simítom a kezem. Elmosolyodom, ahogy megérzem a finom borostát az ujjaim alatt.

A vállamnál fogva magához húz, én pedig a fejemet a mellkasára hajtom. Érzem, hogy az álla a fejem tetején nyugszik. Mintha valami a hajamba hullana; valami könnyű és nedves, mint egy könnycsepp.

Szégyellem magam, de csak most tudatosul bennem, hogy ma elveszítette a legjobb barátját. Istenem, hiszen alig pár órája még együtt kacagtunk! Most pedig Zeke már nincs többé.

- Szenvedett? - bukik ki belőlem a halk kérdés. Valahogy még szörnyűbb lenne a kép a fejembe, ha azzal is meg kéne birkóznom, hogy az a mindig vidám srác kínok között halt meg.

- Nem tudom... - A hangja nem több suttogásnál. - Nem tudom...

Az ujjai a hajamba siklanak, és még szorosabban ölel magához, ahogy erőt vesz rajtam a sírás. Csendes könnyek ezek, és csak a vállam rázkódása árulkodik róluk. Egymásba kapaszkodva engedünk utat a gyásznak.

Az egész nem tarthat tovább pár percnél, mikor Myra visszajön, és kéri, hogy kövessük. Adok magamnak egy szusszanásnyi időt, hogy az arcomat még jobban Tobias mellkasába fúrjam, így a pólója felitatja az arcomat borító könnyeket.

Elhúzódom Tobiastól, majd mindketten követjük Myrát. Közben kíváncsian figyelem a teremben lévő forgatagot. Legalább hatvanan lehetnek, de sem az öltözékükben, sem bármi másban nem találok kapcsolatot közöttük. Leszámítva, hogy sokuknál valamilyen konzerves étel lapul.

Csupán egyszerű emberek, akik korábban a város csoportjaiban éltek, mert látok közöttük vidáman mosolygó, fonott hajú nőt vagy épp torzonborz frizurájú férfit, kínosan makulátlan, szemüveges párocskát, és tetoválásokkal teli, izgága embereket is. Mintha ezt a közösséget a régi csoportokból gyúrták volna össze.

Végül egy kisebb szobába érkezünk, aminek egyszerű a berendezése. A falak csupaszok, sehol egy ablak, így gyanítom, hogy még mindig a föld alatt vagyunk. A szemközti falon fél tucat monitor sorakozik, rajtuk a város kameráinak képei. Előttük egy hosszú asztal áll. Ennek egy nő támaszkodik.

Rámeredek, mert furcsán ismerősnek tűnik. Rövid a haja, barna tincseit pedig ősz szálak tarkítják. Sovány, az arca beesett, a szeme alatt pedig sötét karikák, és ráncok borítják a bőrét. Mégis van benne valamiféle tekintély és szépség, annak ellenére, hogy a vonásai szigorúnak tűnnek.

- Végre találkozunk, Tris Prior - szólal meg végül különösen mély hangján.

Furcsa érzés kerít hatalmába, és egyszerűen nem tudom, mit gondoljak róla.

- Ki maga? - kérdezem, bár a hangom kissé erőtlenül cseng. - És miféle hely ez?

Elmosolyodik, és a szemembe néz, amitől görcsbe rándul a gyomrom.

- Ez a Hűségesek központja. Az én nevem Edith.

Zsong a fülem. Pár pillanatig azt hiszem, csak rosszul hallottam a nevét, de aztán minden a helyére kerül. Azért volt ismerős, mert ezt az asszonyt láttam azon a videón, igaz akkor még jóval fiatalabb volt, mostanra már ötven felett járhat.

De Edith Prior az ősöm volt, több generációval korábbról, ahogy azt Caleb megmutatta nekem a Hivatalban. Mégis hogy lehetséges, hogy most itt van? Az egésznek semmi értelme.

- Tudomásom szerint magának sok-sok éve halottnak kéne lennie - jegyzem meg végül.

Az asszony felvonja a szemöldökét, majd végigpillant mindkettőnkön.

- Nem tudom, hogy mit hallottatok rólam, de biztosíthatlak, hogy messze áll az igazságtól.

Most én vagyok az, aki értetlenül pislog.

- Tris - szólal meg mellettem Tobias, amitől valami oknál fogva még inkább meglepődöm. - Edith valójában a nagymamád.

Elkerekedett szemekkel bámulok rá. Azt gondolom, csak viccel, de nagyon is komoly a tekintete. Aztán a tekintetem Edith-re siklik, aki mosolyogva bólint. És ahogy jobban szemügyre veszem, valóban felfedezem benne az édesapám vonásait.

Annyi kérdésem volna hozzá; hogy eddig hol volt, miért nem tudtam még a létezéséről sem. Ami azt illeti, Tobias honnan tudott róla? De nem érzek magamban annyi energiát, hogy feltegyem őket. Viszont úgy tűnik, ő sem akar ezekről beszélni.

- Hallottam, mi történt a Bátraknál - szólal meg fél perc hallgatás után. - Bárcsak hamarabb tudomásomra jutott volna, mi készül, de mire mozgósítani tudtuk az embereinket, már késő volt. Sokan haltak meg. Viszont, Tris - néz rám szomorkásan. - Kérlek, ne emészd magad, amiért megölted a fiamat. Sajnos David nem volt egy jó ember...

Amint a szavak jelentése tudatosul bennem, úgy érzem, hogy elfogy a levegő a helyiségből. Hátrálni kezdek, majd az ajtóhoz érve megfordulok, és kirontok a szobából, nem törődve Tobiasszal, aki a nevemet kiáltja.


Szerző megjegyzése:
Mennyire volt váratlan fordulat? Gondolom, most nem értitek, ez hogy jött, mi alapján gondoltam ki ezt az egészet, de majd a következő fejezetben elmesélem nektek Edith történetét. De már itt van! Vártátok már? Myra is feltűnt a semmiből, gondolom erre sem számítottatok.
Nos akkor a következő fejezetig a szíves türelmeteket kérem. :)


19 megjegyzés:

  1. Mi a .... O.o Te jó ég ! Ez fantasztikus volt ! Annyira meglepődtem hogy csuda :D Edith él... David meg Tris rokona volt ... Hát nagyon váratlan volt és egyben megmagyarázza hogy miért volt David annak idején ennyire féltékeny Tris apjára :D Myra meg Thug Life-ba tolta magát xd Az aki így visszabeszél a kemény és szigorú Négyesnek az tudd valamit :D Nagyon tehetséges író és fordító vagy ! Mintha Veronica írta :) Nagyon szépen köszi az új részt és már alig várom a következő részt :3 <4

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj örülök, hogy tetszett! Ez a dolog, hogy David bekerült a rokonságba sok mindent meg fog magyarázni. Myra badass lett valóban.
      Köszönöm szépen, igazán jó érzés, hogy ilyen nagyra értékeled, amit csinálok. Remélem a többi rész is ennyire fog tetszeni. ;) <4

      Törlés
  2. Azta... Ez aztán a fejezet... A közepén majdnem pityeregtem, a végén meg ledöbbentem. Arra lehetett számítani, hogy Edith él, mert volt róla szó. De hogy David Tris nagybátyja? Ezt nem gondoltam volna. Nagyon várom a folytatást! Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye meredek ötleteim vannak? Igyekszem megmagyarázni a következő fejezetben. Örülök, hogy tetszett. Puszi ^^

      Törlés
  3. Aztamindenit! Zeke halálát még mindig nem hevertem ki és most még David és Edith is... :O határozottan nagyon izgalmas fejezet volt, sok-sok fordulattal. Komolyan könyvet kellene írnod! Csak így tovább, nagyon várom a folytatást! :) ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem hagylak titeket meg a szereplőket sem unatkozni :) Örülök neki, hogy izgalmasnak találtad.
      Majd írok könyvet is, amint lenyúlom Hermione időnyerőjét. ;)

      Törlés
  4. Ez nagyon jó volt!!! Mikor jön a következő fejezet? Már régóta olvasom a fanficedet és hát Veronica tanulhatna tőled :-) Igy tovább :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki, hogy tetszett. Következő nem tudom, amint kész lesz, remélem minél hamarabb. Oh... azért szerintem még tudnék tőle mit tanulni. Köszi :)

      Törlés
  5. Szia!
    Régóta itt vagyok az oldalon (csendes megfigyelőként), de azt hiszem most jött el az ideje, hogy én is véleményt nyilvánítsak. Először is az egész oldal nagyon tetszik. Másodszor a történethez: Szuper, egyet értek a többiekkel remekül írsz.
    Egyébként amikor azt a részt olvastam amikor leereszkednek a föld alá rögtön az Éhezők Viadala ugrott be ( A másik kedvencem A Beavatott mellett)... :D
    Szóval csak így tovább!! ;)
    Szép napot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Igazán örülök, hogy most megtörted a csendet, nagyon szeretem olvasni ugyanis a véleményeteket.
      Köszi szépen. Na nem tudtam, hogy ahhoz hasonlíthat, mert nem olvastam, és nem is szeretem, úgyhogy ez magamtól jött. Azért remélem tetszett.
      Köszi. Neked is kellemes napot :)

      Törlés
  6. Hú! Nagyon jó lett ez a fejezet is!! Nem semmi!!!!!
    Egyébként meg azt szeretném kérdezni hogy végül Trisnek beadta David a halálszérumot?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Látom, meglepő volt.
      Nem az egészet, de kapott belőle, ami kiderült ebből a fejezetből, ha szemfüles vagy.

      Törlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Bia!
      Valahogy elszállt a bejegyzésem, de köszönöm ezt a fejezetet is, nagyon meglepett, és nagyon szeretem, szuperül írsz! Csak így tovább!
      Sicu555

      Törlés
    2. Szia! Semmi gond, mert én látom, e-mailben megvan.
      Nyugi, írni fogok továbbra is, bár tudom, hogy nem megy valami gyorsan. De szokás mondani, hogy a jó munkához idő kell (a rosszhoz meg még több). Remélem a többi fejezetben is akad majd meglepetés. Köszi, hogy írtál. :)

      Törlés
  8. Nincsenek szavak elfogytak :D Le vagyok döbbenve ez egy nagy csavar. Szegény Tris még ezt is megemészteni hogy a saját rokonát ölte meg... :S Csak így tovább! Kíváncsian várom hogy hogyan lesz tovább :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sejtettem, hogy váratlan csavar lesz. Vannak ötleteim, na :) Igen, Trisre még több terhet pakoltam... Na igyekszem a folytatással, remélem az is tetszeni fog!

      Törlés
  9. Fantesó, bekönnyeztem... úgy írsz, hogy fájjon..ááh, nagyon jóóóó!! <4 Ez de durci itt a végén! Komlyan úgy érzem, hogy felhagyok az írással basszus :D Vérprofi!! Látszik, hogy nagy gyakorlatod és érzéked van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fantesó, ha emiatt felhagysz az írással, azonnal megkereslek, és egy péklapáttal helyre igazítom a gondolataidat.
      Örülök, hogy tetszett. Edith volt itt a nagy meglepetés :)

      Törlés