Fanfic fordítás: Feltámadás - 21. fejezet



FIGYELEM! CSAK AZOK OLVASSÁK EL, AKIK OLVASTÁK A HŰSÉGEST!


Itt is a Feltámadás 21. fejezete! Már nagyon a végéhez közeledünk (már csak négy fejezet...), de még mindig pörögnek az események. Ez a fejezet is nagyon izgalmas, szóval bátran olvassátok.
Köszönjük Mártinak a fordítást! Továbbra is örülünk minden véleménynek.

Az eredeti történetet Itt találjátok!



Az előző rész tartalmából:
Kiderül, hogy Marcusék klónozzák az embereket - köztük Négyest is -, így akarnak egy géntiszta társadalmat létrehozni. A nagy összecsapásban a katonákkal Tobias véletlen lelövi Carát.


21. fejezet




TRIS


Először olyan az egész, mint egy lassított felvétel, aztán hirtelen átvált gyorsított sebességre. Minden olyan gyorsan történik, hogy úgy érzem, levegőt venni sincs időm, amikor Tobias fegyvere elsül, és Cara a földre zuhan. 

Látom az arckifejezését. 

Látom, ahogy tántorog… Cara az ő kezétől sérült meg… Elborzadok a gondolattól, hogy mi járhat most a fejében. 

Ez túl sok neki. Tudom, de most nincs időnk az érzelmi állapotával foglalkozni. 

Ki kell szabadulnunk ebből a helyzetből, most.

Zsong az agyam. A férfiak közelednek felénk, én pedig szorosan behunyom a szemem. Amikor kinyitom, látom, hogy megint sikerült megfagyasztani a helyszínt.

A golyók állnak a levegőben, a férfiak pedig csak… megfagytak a helyükön.

Tobias csak néz rám egy ezredmásodpercig, aztán elrohan Cara irányában.

Tudom, hogy még mindig törődik vele, tudom, hogy mindig is érezni fog iránta valamit, és elfogadom. Csak nem könnyű látni, ahogy az iránta érzett szeretet milliónyi különböző érzelem formájában tükröződik az arcán, minden egyes alkalommal, amikor Cara megsérül. 

Nézem, ahogy felkapja, aztán Uriah megragadja a karomat, és kivonszol a laboratóriumból, le az előtérbe. 

Sokáig rohanunk, folyosóról folyosóra, lépcsőházakon, lifteken keresztül, végül elérünk egy kis szobába.

Olyan, mint egy iroda, de Uriah valamiért idevezetett minket.

Üres.

Magamban hálát adok Istennek, hogy ad nekünk egy percet megnyugodni.

Tobias lefekteti Carát az asztalra.

Vér borítja mindenütt, az egész pólóját és a kezét. Reszket, és annyira szeretném megvigasztalni, de nem tudom, hogyan. Tudom, ha elkezdeném, nem tudnám megállítani.

Cara is reszket, és olyan sok vért vesztett, hogy nem tudom, hogyan élhetné túl. A szívem szakad meg Caráért… és Tobiasért, mert ha Cara meghal, azt nem fogja tudni elviselni. 

Tudom.

- Cara… - mondja Tobias, remeg a hangja, így csak egy nagy sóhajtásnak hallatszik.

Annyira természetellenesek hangzik.

Annyira fáj neki.

Cara pillantása találkozik az övével.

- Annyira sajnálom. – Megérinti a homlokát, az ujja vérnyomokat hagy a bőrén.

Cara picit megrázza a fejét, nehezen nyel, zihálva lélegzik. 

- Én… nem… - kezdi, de elhal a hangja. Nem fejezi be a mondatot, valószínűleg azért, mert nem tud elég nagy levegőt venni ahhoz, hogy kimondja a szavakat.

Tobias megfogja a kezét és megszorítja.

- Itt vagyok veled, nem hagylak el. Ígérem. Csak lélegezz, amennyire tudsz, oké? – Gyengéden megérinti a vállát. - …Képes vagy harcolni, Cara. Erős vagy. Te vagy a legerősebb ember, akit ismerek. Ne add fel. Kérlek. 

Úgy könyörög neki, mint aki pillanatokon belül összetörik, és rájövök, hogy valószínűleg ez a helyzet. 

Ez az egyik legnagyobb félelme.

Megölni egy ártatlant.

Cara biccent válaszul a szavaira, de látom, hogy felszínesen lélegzik, elsápad az arca, és remegnek a kezei. 

Nem sok ideje van, és fogalmam sincs, hogy mit csináljunk. 

Az egyetlen, amire rájövök, hogy hol találta el pontosan a golyó.

Van egy kis piros kör a háta közepén, amiből bugyog a vér.

Tobias golyója a gerincét találta el. 

Eddig ezt nem vettem észre, de most már látom, hogy a lábai furcsán állnak. Rájövök, hogy valószínűleg egyáltalán nem érzi őket, ami azt jelenti, hogy ha valami csoda folytán túl is éli ezt az egészet… valószínűleg nem fog tudni járni. 

Nagyot nyelek, amikor látom, hogy egy könnycsepp legördül a szeme sarkából. 

- Én… meg fogok halni? – nyögi.

Tobias megrázza a fejét.

- Nem, ne gondolj ilyesmire. Ne is beszélj róla.

Rekedt a hangja, mintha még az is fájna neki, hogy ki kell mondania a szavakat. Ez az első alkalom, hogy azt kívánom, bárcsak ne kötődnék hozzá ennyire. Az ő fájdalma az enyém is, és nem akarom, hogy ilyen fájdalommal kelljen szembenéznie, de nincs más választásom, és neki sincs.

Cara nem is figyel rá.

- Fájni… fog? – kérdezi.

Nem tudom, hogy kihez beszél, de igazából én vagyok az egyetlen, aki válaszolni tud a kérdésére.

Én vagyok az egyetlen, akinek van tapasztalata a halálról. 

Azon kívül, én könnyen át tudom érezni Cara fájdalmát, mert pontosan tudom, min megy keresztül.

A golyó ütötte seb csak egy pillanatig fáj, aztán úgy érzed, az egész tested elzsibbad és könnyű.

Odasétálok hozzá, kezemmel elsimítok egy arcába hullott tincset. 

Ez az egyetlen megnyugtató gesztus, ami eszembe jut. 

Megrázom a fejem, apró mosoly játszik az ajkamon.

- Nem fáj. Csak olyan, mintha elaludnál. – Bólintok. – Csak nyugi és lélegezz, és olyan lesz… mintha elaludnál egy igazán hosszú nap után. Ígérem.

Úgy látszik, a szavaim megnyugtatják egy kicsit, de még mindig reszket és lélegzik, próbálja tartani magát. 

Megértem.

Tudom, milyen nehéz elengedni.

Tobias hirtelen megragadja a karomat, és elhúz Cara mellől. 

Zavartan nézek fel rá.

Nincs erre időnk, Carával kellene lennünk.

- Mi van? – mondom kissé bosszúsan.

- Miért mondtad ezt neki? – Harag érződik a hangjában.

Pislogok.

- Mit mondjak? Hiszen olyan, mint az alvás. Tényleg.

- Így fel fogja adni – mondja remegő hangon.

Megrázom a fejem. 

- Ettől nem fogja feladni. Kérdezett. Csak azt akartam, hogy tudja az igazságot. Tobias, én csak realista vagyok. 

Elfordul tőlem, de a másik kezemmel visszafordítom az arcát felém. El kell fogadnia. Meg kell értenie. 

- Tobias… én… én nem hiszem, hogy sikerülni fog neki.

Elengedi a karomat, mintha a szavaim megütötték volna.

Egy véres kézlenyomat van a karomon, ahol az ujjai voltak. 

Uriah odasétál Carához, és megfogja a kezét.

- Te vagy a legbátrabb ember, akit ismerek, tudod? – mondja lágyan. 

Cara megpróbál rámosolyogni, de fintorrá változik hirtelen, aztán az ajkai elkezdenek remegni. 

Már valószínűleg csak percei vannak hátra, de lehet, hogy másodpercei. 

Uriah lemosolyog rá. 

- Jól van… csak lélegezz… - Simogatja a haját. 

Behunyom a szemem. 

- Tobias…

Próbálok olyan gyengéd lenni, amennyire csak lehet.

- Csak percei vannak hátra…

- Nem – mondja halkan. – Rendbe jön.

Megrázom a fejem. 

- Sajnálom. Bárcsak úgy lenne, de nem… El kell fogadnod. 

Carára és Uriahra pillantok.

- … Ha túl is éli… a golyó a gerincét találta el, Tobias.

Uriah odajön hozzánk, fejét oldalra billenti.

- Mi lenne, ha lefagyasztanád?

Felnézek rá, egy kicsit megrázom a fejem.

- Hogy érted?

Megvonja a vállát. 

- Mi lenne, ha lefagyasztanád Carát? Úgy, ahogy azokat a férfiakat és Marcust?

Zavartan rázom meg a fejem.

- Tudod… ha meg tudnánk állítani a vérzést addig, míg a kórházba érünk… 

Aggódva sóhajtok fel.

- Nem tudom, hogyan csináltam… Nem tudom irányítani. Azt sem tudom, mennyi ideig tudom lefagyasztva tartani.

Más is volt a tétovázásom mögött. Érzem, hogy a fejem… elfáradt. Nem tudom máshogy megmagyarázni. Olyan, mintha túlfeszítettem volna a szupererőmet a nap folyamán, és a testem fellázadt. 

- Ártasz vele, ha megpróbálod? Ennyit megérdemel, nem?

Tudom, hogy igaza van. Ha meg tudom menteni Carát, meg kell próbálnom. Odamegyek Carához, és megfogom a kezét. 

- Kipróbálok valami, rendben?

Felnéz rám, az ajka már elkékült, de megpróbál bólintani.

- Légy bátor, Cara – suttogom, aztán behunyom a szemem, és egy pillanatra megszorítom a kezét. 

Kétségbeesetten igyekszem előhozni az újdonsült képességemet. 

Én vagyok az egyetlen, aki meg tudja menteni Carát, ez a gondolat vezérel. 

Ez, és az a gondolat, hogy Tobias nem tud elviselni egy ilyen fájdalmat. 

Kinyitom a szemem, és látom, hogy megfagyott.

Az ajkai még mindig kékek, de már nem vérzik, és nem reszket. 

Mozdulatlan.

Ha így tudom tartani, amíg a kórházba érünk vele, akkor van esélye a túlélésre.

- Megcsináltad… - mondja Uriah halkan.

A fejemet nehéznek és könnyűnek érzem egyszerre. 

Egy kicsit megtántorodom, de Tobias karjai megtartanak. 

- Jól vagy? – kérdezi.

Bólintok.

- Igen… csak... azt hiszem, sokat kivett belőlem. 

Tobias bólint.

- Oké… Miért nem pihensz egy kicsit?

Bámulok rá, aztán lassan megrázom a fejem.

- Mert nincs időnk most pihenni. Fogalmam sincs, mennyi ideig marad Cara megfagyva, és minden másodpercben, amíg várunk, közelebb kerülünk ahhoz, hogy meghaljon. 

Tobias behunyja a szemét egy pillanatra, mintha a szavaim telibe találták volna, aztán lassan beszélni kezd. 

- Tudom… - elhallgat egy pillanatra -, de azt hiszem, van egy tervem.

Összehúzom a szemöldököm.

- Nos, megosztod az osztály többi részével is?

Lenéz a padlóra, aztán vissza rám.

- Igen, de nem fog neked tetszeni.

Ezen a ponton, a terv az terv, akár tetszik, akár nem. Megvonom a vállam, és a karjaimat összefonva várok. 

Tobiason látszik, hogy legszívesebben valahol máshol lenne most, mint itt ebben a szobában velem, hogy elmondja a tervét.

- Meg kell ölnöm őt, Tris.

A szobában szinte sötétté, nehézzé válik a levegő.

- Mit mondtál? – sóhajtok.

- Ez az egyetlen lehetőség… - mondja halkan, mintha attól, hogy lágyan mondja, minden rendben lenne.

- Nem! Nem ez az egyetlen lehetőség, Tobias! Ezzel a kezére dolgozol! Pontosan olyanná válsz, amilyenné ő akarja!

Tobias megrázza a fejét, mintha az, amit mondok, tévedés lenne, és ettől legszívesebben kiabálnék. 

A kezembe fogom az arcát, kényszerítve, hogy nézzen a szemembe. 

- Figyelj, én SZERETEM, hogy Marcus megpróbált újjáalkotni téged. Tudod, miért? Mert ez azt jelenti, hogy nem olyan vagy, amilyennek ő szeretne. Érted? Nem olyan vagy, amit Marcus Eaton akar. Ez jó dolog. – A szívére teszem a kezem. – Te jó ember vagy, Tobias. Csodálatos szíved van. Kérlek, ne engedd neki, hogy olyanná változtasson, mint ő. 

Behunyja a szemét.

- Tris – suttogja. – Nincs más lehetőség. Folytatni fogja, újra és újra megcsinálja. Tönkre fogja tenni az életünket, ha nem állítjuk meg. Végleg.

Bizonyos fokig érzem, hogy teljesen igaza van, de nem akarom elveszíteni emiatt.

Megrázom a fejem.

- Tobias, nem fogsz visszatérni onnan. 

- Akkor úgy legyen – mondja fáradt, legyőzött hangon. 

Kicsit gondolkodok, aztán egyszerűen lehúzom a gyűrűt az ujjamról, és elé tartom.

- Ez mit jelent neked?

- Tris…

- Ne, válaszolj – mondom, a nap minden érzelme átfut rajtam. 

- Nincs erre időnk – sóhajtja. 

A kezébe nyomom a gyűrűt. 

- Ha megteszed, nem leszünk jóban. Tudom. – Annyira próbálok erős maradni, hogy ne sírjak, hogy megfájdul a fejem. 

Az ujjai körbezárják a gyűrűt egy pillanatra, aztán megfogja a kezem, és visszahúzza az ujjamra.

Beleharap az ajkába.

- Tettem egy ígéretet. – Megérinti az arcomat. – Nem veszem könnyelműen. – Megáll egy pillanatra. – Ha úgy gondolnám, hogy van más lehetőség, tudod, hogy egy szempillantás alatt megtenném. Meg akarom védeni a jövőnket. Kérlek, értsd meg. 

Úgy érzem, nem kapok levegőt. Ez nem tisztességes. Megsimogatja az arcomat a kézfejével, aztán Uriahhoz fordul.

- Uriah, Carával maradsz? – kérdezi.

Uriah bólint.

- Igen, persze.

- Tris, velem kell jönnöd. Szükségem lehet a szupererődre.

Megrázom a fejem.

- Nem segítek neked megölni azt az embert.

Felnyög.

- Ő nem ártatlan, Tris!

- Mi minősül ártatlannak mostanában? – mondom, kissé hisztérikusan. – Ugyanilyen könnyen megölnéd Christinát vagy Matthewt is? A dolgok egyáltalán nem fehérek és feketék!

Csak bámul rám.

- Ha az életem múlna rajta, vagy a tiéd? Igen. Megtenném. 

Megrázom a fejem.

- Ez rossz így!

- Pontosan mi az erkölcsi álláspontod, Tris, mert az nem okozott neked gondot, amikor szétlőttem Eric fejét.

Ekkor elhallgatok. Nem tudom, mit mondjak, és ő sem.

Egy pillanatig csak állunk ott, és bámuljuk egymást. 

Mindketten annyira tele vagyunk érzelemmel.

- Ő nem akárki, Tobias. Ő nem az egyik seggfej vetélytársad a Bátraknál. Ő az apád.

Összerezzen a szó hallatán.

- Mit akarsz, mit csináljak? – kérdezi olyan halkan, hogy alig hallom. 

- Keress más megoldást – mondom.

Megrázza a fejét.

- Tris. Nincs más.

Behunyom a szemem. 

- Te nem tudod, hogy milyen érzés…

- Mi milyen érzés?

Mély levegőt veszek. 

- Úgy érezni, hogy a szüleid halála a te hibád. Ezt nem kívánom neked.

Oldalra billenti picit a fejét, aztán megrázza. 

- Ez teljesen más. 

Bólintok, rágom az ajkam.

- Lehet.

- Sajnálom, Tris. Ennek így kell lennie.

Csendben maradok.

Elvesztettem a csatát, meg fogja tenni, a beleegyezésemmel, vagy anélkül.

Próbálom nem mutatni a csalódottságomat.

Egy pillanat múlva felsóhajt.

- Kérlek, segíts kijutni az épületből.

Összeráncolom a szemöldököm.

- Miért?

Megvonja a vállát. 

- Ki akarom csalni. Ott akarok vele harcolni, ahol van esélyem. Ha kint vagyunk, Shauna és Zeke tud segíteni. 

Nem tudom megtagadni tőle a segítséget. Ha valami történne vele, soha nem bocsátanám meg magamnak, így csak bólintok, ezzel jelezve a támogatásomat. 

Néz rám egy pillanatig, aztán a tekintete Carára vándorol, aki még mindig lefagyasztva fekszik az asztalon. Újra rám néz, és szinte érzem, mennyire feldúlt.

Boldoggá akar tenni, de úgy érzi, meg kell tennie ezt. 

A végső leszámolást az apjával. 

Legszívesebben sikítanék.

Ez túl veszélyes.

Ha sikerül megölnie, mit fog neki jelenteni érzelmileg?

És ha veszít? Akkor mi van? Nem akarom elveszíteni.

Erősebb, mint én, túlélné nélkülem.

Én nem hiszem, hogy túlélném nélküle. 

Felém nyújtja a kezét.

Velem akarja megcsinálni, mint egy csapat, de nem tudom, én akarom-e.

Mindenesetre megfogom a kezét, mert hiszek benne, és ez minden, amit most tehetek.






11 megjegyzés:

  1. Igen, igen, igen! Ez egy nagyon édes fejezet volt!! =3 Ahogy Tobias visszahúzta Tris ujjára a gyűrűt <4 Nagyon édes =3 Ich liebe Vier <4
    Köszi a fordítást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is nagyon tetszett ez a rész! Annyira tele van érzelemmel. Köszönöm, hogy írtál! Puszi

      Törlés
  2. Ez gyönyörű fejezet volt,csak megint sajnálom Carát.
    Amikor Tris levette a gyűrűt,bepánikoltam,hogy vége a kapcsolatnak,pont az utolsó részekben,de csoda történt.
    Tris félelme,és hogy probálja védeni Tobiast,nagyon édes.
    Márti,köszi a fordítást. :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezeket az utolsó fejezeteket nagyon szerettem fordítani. Nagyon tetszett. Pánikra azonban semmi ok. Köszi, hogy most is írtál. Jólesett, mert nagyon fáradt vagyok. Adott egy kis erőt! Puszi

      Törlés
  3. Szia Márti! Hát ez nem volt egyszerű döntés, sem Trisnek, sem Négyesnek. Szerencsére elfogadta újra a gyűrűt! Köszönöm a fordítást! Siu555

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, egyetértek. Jó döntés volt. Köszi, hogy írtál! Puszi

      Törlés
  4. Fúúú ... mit is mondjak... ez a fejezet is nagyon jó lett és lassan már ÉN akarom kinyírni Marcust ( igazából a kezdetek óta de most már nagyon rázza a pofonfát ) Na igen,mikor Tris levette a gyűrűt kicsit megijedtem de Tobias volt olyan cuki és visszahúzta Tris ujjára :3 Igaz ami igaz Carát az elején nagyon utáltam ( komolyan ... :D ) de mostanra a szívemhez nőt szegény lány :) Most őszintén ... más is majdnem sírt mikor Tris arról beszélt,hogy nem fáj a halál ?? már jöttek volna a könnyek de gyorsan kipislogtam :D Annyira durva.hogy mindjárt vége.:( És utána mit fogunk olvasni ?? Köszönöm a fordítást.Puszii <4

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marcusnak nálam is nagyon érik a seggberúgás. Carát pedig szerintem most már mindenki sajnálja. Hogy mit fogtok olvasni, egyelőre nem tudom. :) Kicsit elfáradtam. De még van pár hetem, hogy megálmodjam, elkezdem-e a folytatást. Úgyhogy még reménykedhettek. Köszi, hogy írtál. Puszi :)

      Törlés
    2. Hát ha rajtunk múlik, akkor nagyon szépen kérjük, hogy a folytatást is kezd majd el Nekünk! Köszönöm! Sicu555

      Törlés
    3. Megteszek minden tőlem telhetőt. Kedvem lenne hozzá, csak idő és lelkierő szükségeltetne. Abból pillanatnyilag kevés van. :(
      Lehet, hogy lesz egy rövid pihenő, aztán nekiállok. Csak olyan hosszú!!!

      Törlés
    4. Ok, rendben, mi várunk türelemmel és nagyon köszönünk mindent! Sicu555

      Törlés