Fanfic fordítás: Feltámadás A befejezés - 2. fejezet


FIGYELEM! CSAK AZOK OLVASSÁK EL, AKIK OLVASTÁK A HŰSÉGEST!
Ez már a folytatás, ha még nem olvastad az elsőt, ITT megteheted!


Meg is hoztuk a Feltámadás - A befejezés 2. fejezetét. Igen, elég fura cím, az írót hibáztassátok.
Folytatódik tovább a bonyodalom, amit jól megszoktunk. Vajon mit tartogat Marcus ördögi terve? Na de azért ebben a részben lesz még pár édes pillanat, és néhány komoly (és kevésbé komoly) beszélgetés.

Köszönjük Mártinak a fordítást! Jó olvasást!

Az eredeti történetet ITT találjátok!
 


2. fejezet



TOBIAS

Nem hiszem, hogy valaha is természetesnek fogom venni az érzést, hogy Tris mellett fekszem az ágyban. Olyan meleg és puha, és sokkal nagyobb biztonságban érzem magam vele itt, mint valaha is a Bátrak biztonsági rendszerén belül.

Soha nem tud öt percnél tovább fenn maradni, miután együtt voltunk, és ez a legimádnivalóbb dolog a világon.

Kétségkívül, ahogy a feje a vállamra bukik, a karjaim pedig átölelik, és a mondat közepén kikapcsol, mint egy lámpa.

Csókot nyomok a feje búbjára, és azt kívánom, bárcsak ez a pillanat örökké tartana.

Annyi új dolog van, amit meg kell tanulnom róla, például, hogy nem igazán szereti a fűszeres ételeket, és hogy szereti, ha simogatják a hátát, amikor ideges.

Egyszerű dolgok. Dolgok, amiket nem volt időnk megtudni egymásról, de örömmel tanulom meg most. Sokat jelent nekem, mert hat évig úgy gondoltam, hogy soha semmi újat nem tanulhatok már róla.

Végigsimogatom a hátát, az ujjaim végigsimítják a kicsi szépségpöttyöt a háta közepén.

Ott van.

Még egy új dolog, amit megtudtam róla.

- Tobias!?

Hallom Evelyn hangját, és gyorsan kicsusszanok az ágyból, magamra kapok egy farmert, mielőtt kimegyek a szobából, és halkan becsukom magam mögött az ajtót.

Evelynnel gyakorlatilag az ajtóban találkozom.

- Ó, szia – mosolyodik el. – Csak azt szerettem volna kérdezni, hogy mit szeretnél vacsorára – mondja kicsit kifulladva attól, hogy feljött a lépcsőn.

Megrázom a fejem.

- Hm… - mondom félig suttogva, mert nem akarom felébreszteni Trist. - … Nem kell vacsorát főznöd nekünk, Anya.

Bámul rám, és rájövök, hogy ez elég durván hangozhatott.

- Úgy értem… nem kell megcsinálnod. Mi… Mi is tudunk vacsorát csinálni magunknak, nem akarjuk a nyakadba varrni magunkat, és… - Megvonom a vállam. - … Megpróbálnék én vacsorát készíteni Trisnek.

Elpirulok.

Még mindig furcsa az anyámmal Trisről bármilyen vonatkozásban beszélgetni.

- Ó. – Bólint. - … Rendben. Oké. Hm… - Azonnal látom a fájdalmat az arcán, és elönt a bűntudat.

Kinyújtom a kezem és megérintem a vállát.

- Hé. Sajnálom. Rendben van. Csinálhatsz nekünk vacsorát, ha ez ilyen sokat jelent neked.

A szája már majdnem mosolyra húzódik, de nem szól semmit, csak sarkon fordul, és lemegy a lépcsőn.

A falnak dőlök egy pillanatra, elgondolkodok.

Hihetetlen bűntudatom van. Tudom, hogy Evelyn teljes erővel bele akar ugrani ebbe az anya-fia dologba, és én is tényleg próbálkozok.

Régóta próbálom, de még mindig furcsa, most meg főleg. Az sem segít, hogy nem igazán tudja elfogadni Trist.

Carával mindig jól ment a dolog, Evelyn szerette őt.

A hálószoba ajtaja nyikorogva kinyílik, és Tris kidugja a fejét a takaróba burkolózva.

- Szia… Visszajössz az ágyba?

Felé fordulok.

- De hát már délután van.

Vigyorogva billenti oldalra a fejét.

- Mintha ez eddig visszatartott volna.

Igaza van.

Nem hiszem, hogy valaha is nemet mondtam volna neki, főleg nem ilyen helyzetben, amikor ilyen jól néz ki a takaróba burkolózva.

Belépek az ajtón, és becsukom az ajtót magunk mögött.



CARA


- Hm… az agy melyik része felelős az emlékezésért? – kérdezem, Caleb egyik zöld index-kártyájáról olvasva.

- A nagyagy – válaszol tárgyilagosan.

Leteszem az index-kártyákat.

- Caleb, nincs szükséged rá, hogy kikérdezzelek. Jobban tudod ezt az egészet, mint az orvosaim fele.

Elpirul, aztán megrázza a fejét.

- Mondd ezt a tanáraimnak – mondja hátradőlve a kanapén.

Caleb lakása nagy, sokkal nagyobb, mint az enyém, és jó itt lenni.

Gyanítom, hogy Caleb legalább annyira szereti, ha itt vagyok, mint én.

Caleb magányos, de ezt soha nem mondaná ki hangosan.

- Kérsz valamit enni? – Feláll, és átsétál a konyhába.

Próbálok ellenállni, de mindig nézem az embereket, ahogy mennek.

Olyan könnyűnek tűnik, addig, amíg többé már nem tudsz.

Kinyitja a hűtő ajtaját, és bámul egy pár pillanatig.

- Csak sajtos makarónit tudok ajánlani – mondja nevetve.

Csak bólintok, és figyelem, ahogy előszedi a hozzávalókat.

Kopognak az ajtón, Caleb pedig rám néz a konyhán keresztül.

- Kinyitnád?

Bólintok, aztán az ajtóhoz kerekezek és kinyitom.

Elfehéredek a dühtől, amikor meglátom, hogy Christina álla az ajtóban, láthatóan zavarban.

- Hm… Szia…

Bámulok rá egy pillanatig, aztán próbálom gyorsan rácsukni az ajtót a hülye képére.

- Ne… Ne! Várj!

Az ajtónyílásba teszi a lábát, hogy ne tudjam becsukni.

Ellenállok a kísértésnek, hogy százezerszer rácsapjam az ajtót a lábára.

Caleb jelenik meg mögöttem, és kinyitja az ajtót.

- Christina? Mit csinálsz itt? – kérdezi.

- Én csak hm… - Az ajkát rágja. - … Eljöttem megnézni… - Rám pillant. - … Hogy van Cara…

Felnézek rá, és még mérgesebb leszek.

- Úgy érted azt, hogy hasogat a fejem, lélegeztetőgépem van, és nem tudok járni?

Lenéz rám, aztán behunyja a szemét.

- Bocsáss meg neki, elég rossz hangulatban van ma – sóhajt Caleb.

Christina felnéz rá, és bólint.

- Én csak… Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. Semmire nem emlékszem abból, amit Johanna elmondott nekem. Nem emlékszem, hogy Davidnek vagy Marcusnak dolgoztam, vagy bármi. Nem tudom, mit tettek velem… de úgy látszik, az utóbbi pár hónap összes emléke kitörlődött… és én csak… Annyira sajnálom, Cara. Soha nem akartam, hogy ez történjen. Egyáltalán nem tudom, mit gondoltam.

Forgatom a szemem, aztán elkerekezek az ajtóból. Nem akarom hallani az ostoba mentegetőzését.

Caleb felsóhajt.

- Lehet, hogy kell még neki egy kis idő… - mondja halkan.

- Igen… Megértem, de hm… hozzád is jöttem – bólint Christina.

- Hozzám? Miért? – kérdezi.

Christina az ajkába harap.

- Meg akartalak kérni, hogy gyere el velem meglátogatni Trist.

- … Miért nem tudsz elmenni hozzá egyedül?

- Nos, részben mert félek, hogy Négyes megpróbál megölni… részben pedig mert úgy érzem, egyedül nem tudok szembenézni vele.

Caleb vesz egy mély levegőt.

- Úgy terveztem, holnap vele ebédelek. Velem tarthatsz, ha akarsz.

- Köszönöm… Igazán hálás vagyok. – Felsóhajt. – Azt hiszem… Azt hiszem, akkor holnap találkozunk.

Caleb biccent.

- Persze.

Christina rám néz Caleb mellett.

- … Szia, Cara!

Nem reagálok.

Christina pár másodperc kínos csend után elindul.

- Cara, nem emlékszik semmire. Nem csinálhatod ezt vele örökké.

Felnevetek.

- Nem érdekel, hogy nem emlékszik. Az nem változtatja meg azt, amit tett.

Caleb felsóhajt.

- Cara, életben vagy, nem?

- Igen, ha azt életnek nevezed, ha nem tudsz lélegezni és járni egyedül.

- De ez nem tart örökké. Abba kell hagynod, hogy ilyen keserű vagy. Ez nem segít rajtad. Nem változtat semmin. Ettől még Négyes nem fog szeretni téged.

- Tessék? – mondom, ahogy a szavai hatására a szívem fájdalmasan összeszorul.

Caleb behunyja a szemét.

- Sajnálom. Nem gondolkodtam… csak…

- Ne… Ne fáradj, bármit mondasz, csak újabb hazugsággal tetézi azt a tényt, hogy megbántottál, és nem akarom hallani.

- Cara… Én tényleg törődöm veled… Én csak azt akarom… hogy túllépj azon, ami történt.

- Ja, mindenki annyira törődik velem.

A szemem megtelik könnyel, amikor arra gondolok, hogy Négyes is ugyanezt mondta, amikor szakított velem.

- Azt hittem, te megértesz – suttogom.

- Igen. Megértelek. Sajnálom. Csak kibukott belőlem.

A szőnyeget bámulom, hogy ne kelljen ránéznem.

- Hé… csak… Hadd csináljak egy kis sajtos makarónit, oké? Kérlek!

Megvonom a vállam, mintha mindegy lenne, hogy csinál-e vagy sem.

- Rendben… - mondja halkan, aztán besétál a konyhába.



TRIS


Tobias korán elment, anélkül, hogy felébresztett volna.

Hagyott egy üzenetet.


Ne utálj.

Hihetetlenül békésen aludtál, és nem volt szívem felébreszteni.

Otthon leszek mielőbb.

Érezd jól magad a Calebbel közös ebédnél.

-T



Értékelem a gondoskodását, de jobban szerettem volna felkelni egy búcsúcsókra, és hogy sok szerencsét kívánjak az első napjához.

A délelőtt nagy részét azzal töltöm, hogy a ruháimat rendezgetem, amiket Kaliforniában vettem. Örülök, hogy újra van saját ruhatáram.

Mielőtt még észbe kapnék, csengetnek, és eszembe jut, hogy állítólag a bátyámmal ebédelek.

Futólépésben megyek le ajtót nyitni.

Annyira izgatott vagyok, hogy láthatom, hogy alig tudom visszafogni magam.

Kinyitom az ajtót, és átölelem.

- Szia, kishúgom – mondja, és szó szerint hallom a mosolyt a hangjában.

- Szia! Annyira örülök, hogy látlak! – Lassan eltolom magamtól, és akkor veszem észre, hogy valaki áll mögötte. – Christina? – kérdezem halkan.

- Szia… Remélem, nem bánod, én csak… Szerettelek volna látni, és…

- Persze, hogy nem bánom… gyertek be, mindketten. – Ellépek az ajtóból, hogy beengedjem őket.

Caleb és Christina együtt lépnek be, de Christina a padlót nézi, míg Caleb kíváncsian néz körül.

- Hé, Négyes hol van?

Megvonom a vállam.

- Ma kezdte az új munkáját Johanna mellett.

Caleb bólint.

- Ja, igen. Evelyn itt van?

- Ő alig van itt – rázom meg a fejem.

Kisétálok a konyhába, ők pedig utánam.

Előveszem a kenyeret meg néhány szelet húst, és az asztalra teszem a szendvicsekhez.

- Szolgáld ki magad. Csak nyugodtan!

- Az Önfeláldozóknál jobb szakács voltál, Beatrice – vigyorog Caleb.

Vállat vonok.

- Csak úgy döntöttem, hogy nem szeretek főzni, de Tobias igen, ami nagyon jó.

- Szinte sugárzol, hugicám! Tetszik a házasélet?

Mosolygok.

- Jobban, mint gondoltam.

Nézem, ahogy Christina elvesz egy szelet kenyeret.

- Jól vagy?

Felkapja a fejét, és rám néz.

- Ja. Igen. Csak… - Megnyalja az ajkát. – Hm… Azt akarom, mondani, hogy sajnálom, és nem igazán emlékszem semmire abból, amit Johanna mesélt. Sajnálom, hogy… visszahoztalak, amikor te nem akartad…

Megrázom a fejem.

- Christina, én hálás vagyok. Kaptam egy második esélyt, hogy életem szerelmével legyek. Ez minden. – Megállok egy pillanatra. – Először… Nem voltam biztos, hogy jó… újra itt lenni, de most… Nem lennék sehol máshol.

Bólint, de remeg a keze.

- Tényleg sajnálok mindent.

- Tudom… Christina, rendben van. Már megbocsátottam. Tényleg. – Bólintok.

Caleb pulykát tesz két szelet kenyér közé, és beleharap.

- Te nem akarsz enni? – kérdezi kíváncsian.

- Hm… igen, talán egy kicsit később. Nem igazán vagyok éhes.

Igazából egy kicsit hányingerem van.

Megvonja a vállát.

- Szóval, mi újság veled?

Eltart egy pillanatig, amíg megrágja és lenyeli a falatot, csak azután válaszol.

- Orvosi tanulmányokat folytatok, tudod… és sokat vagyok Carával, segítek neki a fizikoterápiában, meg mindenben. – Elpirul, amikor kimondja a nevét, és akkor hirtelen összeáll a kép.

- Ó, istenem - suttogom.

- Mi van? – kérdezi rám nézve.

Megrázom a fejem.

- Tetszik neked.

- Ki? – mondja teljesen tanácstalanul.

- Cara. Tetszik neked.

- Micsoda? Nem. Csak barátok vagyunk. Barátok. Nem tetszik.

Nevetek.

- Ja, rendben. Ugyanazt az őzikeszemű arckifejezést játszod, mint Susannel.

Kinyitja a száját, aztán becsukja, és megrázza a fejét.

- Tévedsz, biztosíthatlak.

Forgatom a szemem.

- Caleb Prior, nem tudod, hogy előlem semmit sem lehet eltitkolni?

- Oké… Szóval, lehet hogy tényleg szép és okos, és megnevettet, és bátor meg erős, de ez még nem jelenti azt, hogy tetszik.

- Persze, Caleb. Persze. – Nevetek.

- Komolyan – mondja.

Megrázom a fejem.

- Oké, de ha végre beismered magadnak, jusson eszedbe, hogy én már megmondtam.

Forgatja a szemét.

- Nem tetszik Cara. Különben is, ha mégis, az sem számít.

- És miért nem? – ráncolom a homlokom.

Felsóhajt.

- Mert ő még a Négyes-vonaton ül, és nem hiszem, hogy egyhamar leszáll róla.

Ó. Igaz. Cara még mindig szerelmes Tobiasba.

A férjembe.

Miért kell mindennek ilyen bonyolultnak lennie?

- Nos, ez… - Behunyom a szemem egy pillanatra, és egyik kézzel megragadom a konyhapultot, hogy megtartsam magam.

Hirtelen nagyon megszédülök.

- Hé, jól vagy? – kérdezi Caleb hangja.

Bólintok.

- Ja. Igen. Csak… - Kinyitom a szemem, és az egész szoba forog. – Hűha… - sóhajtom.

- Beatrice? – kérdezi Caleb újra, és kényszerítem magam, hogy ránézzek, csak nem tudom, hogy melyikre nézzek, mert körülbelül millió Caleb úszkál a látómezőmben.

- … Valami nem stimmel… - sóhajtom.

Caleb megragadja a karom; tudom, mert látom őt, de nem érzem.

- Tris, mi a baj?

- Én… Nem tudom, csak… - A konyhában álló négy Christina felé fordítom a fejem. - … Lebegek?

- Lebegsz? – kérdezi Caleb.

Bólintok.

- Igen, úgy érzem, lebegek.

Caleb elengedi a karomat és a zsebébe nyúl valamiért.

- Mit csinálsz? – kérdezi Christina.

- Felhívom Négyest… - motyogja.

- Ne! Ne csináld! Ez az első napja, nem akarom tönkretenni. Kérlek, ne hívd fel! Jól vagyok, biztos vagyok benne, hogy bármi is ez, el fog múlni.

Caleb megtorpan, a telefon még mindig a kezében van.

- Van tíz perced, hogy jobban legyél, aztán felhívom.

Bólintok.

- Igen. Annyi biztosan elég lesz… - De mielőtt befejezhetném a mondatot, összehányom a padlót. A látásom homályos, alig látok valamit, és a gyomrom pedig fájdalmasan összeszorul.

Térdre esek, mert nem tudok állni tovább.

Caleb megrázza a fejét.

- Fel kell hívnom, Tris. Soha nem bocsátaná meg, ha nem tenném.

Hátradőlök a padlóra, bámulom a plafont, ami úgy imbolyog, mintha földrengés lenne.

- Csak… Csak adj még egy percet, jó? – Lélegzem, próbálom megszüntetni a gyomrom szorítását, de nem sikerül.

Másodpercek telnek el, és én újra hányok.

Hallom, ahogy Caleb tárcsázza Négyes számát, de nem látok semmit, csak elmosódott vonalakat.






9 megjegyzés:

  1. Na most vagy babát vár vagy Marcusék keze van a dologban. Nagyon tetszett ez a fejezet, imádtam remélem a következőben kiderül mi okozta Tris rosszullétét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a következő fejezete kőbe sok minden kiderül. (zárójelben jegyzem meg, hogy a babára még kicsit várni kell)
      Puszi

      Törlés
    2. A zárójeles résszel nagyon boldoggá tettél, szerencsére nem kell lemondanunk a babáról. Puszi

      Törlés
  2. Hát ebben a részben is volt izgalom bőven.
    Meg kell zabálni Trist és Tobiast,olyan édesek :3 Az,hogy ennyire szeretik egymást annyira megható,hogy az már bűn (^.^)
    Ami Calebet és Carat illeti én örülök,hogy alakulgat köztük valami ! Mondjuk én Calebet vagy Susennel vagy Caravál tudtam csak elképzelni,elvégre mind a ketten visszafogottak illetve okosak :D
    Csak egy kérdés...Mi a halálért nem képes Evely elfogadni,hogy a fia megnősült ? És Tobias miért jön zavarba az anyja előtt ha Trisről van szó ?! Könyörgöm,a feleséged,mit kell ezt túl dramatizálni ??
    Mikor Tris szédülésre panaszkodott már kezdtem örülni,hogy mini Toby készülődik Tris hasában aztán beugrott,hogy Marcus benyelt valami löttyöt... Utálom azt a fickót,Evelynről nem is beszélve.
    Összességében tetszett ez a rész is és van egy olyan érzésem,hogy a következő résztől rághatjuk a körmünket :D
    Köszönöm a fordítást !
    Puszii <44

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is nagyon cukik együtt. És Caleb és Cara is. Evelyn viszont nagyon nem cuki. Utálom!!!
      A körömrágásra pedig készüljetek fel!
      Szívesen, és köszi, hogy írtál! Puszi

      Törlés
  3. FourTris.. :3 istenem, az eleje mindent vitt! :33
    Szerintem Caleb kicsit beleeshetett Carába... O.o úgy nevettem, amikor ebédeltek :D aztán jön az az érzés, amikor mindent romba dönt valami...
    Már olvastam ezt a ficit (is), de régen, és azt hittem, hogy jön tökmag Toby és tökmag Trissy, de aztán nekem is beugrott, hogy az a szemétláda ivott valamit. Menje el a... melegebb éghajlatra! Miért nem lehet már végre békénhagyni a gerlepárt?
    Huh *lenyugszik*. Köszi a fordítást, Márti! Puszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az eleje tényleg nagyon jó volt.
      Hogy Caleb "kicsit" beleesett? Nálam ez már a "nagyon" kategória. :D
      Hát igen, én is jobban örültem volna egy tökmagnak, dehát sajnos nem.
      A szülőkről meg inkább nem mondok semmit.
      Köszi, hogy írtál! Puszi :)

      Törlés
  4. A kis cukipofák. *0* Én még fel sem fogtam,hogy ők házasok. XD
    Minden cuki,de az a Marcus és Evelyn? Én megnyúzom őket!
    Amúgy én is először majdnem pezsgőt bontottam Szilveszter előtt,hogy végre Tris terhes,de majd leesett,hogy mégsem. *sötét köpeny alá burkolózott*
    köszi a fordítást,és most már kipattant idegekkel várom a kövit. Boldog Új Évet,ha nem lenne több fordításod ebben az évben! Puszi <44

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, milyen cukik? Még nekem is furcsa, hogy házasok.
      A pezsgővel még várj egy kicsit, inkább valami nyugtató teát javasolnék.
      Majd csak 1-jén találkozunk a You againnel, úgyhogy köszönöm, és viszont kívánom neked is! Puszi

      Törlés