Fanfic fordítás: Feltámadás A befejezés - 6. fejezet

FIGYELEM! CSAK AZOK OLVASSÁK EL, AKIK OLVASTÁK A HŰSÉGEST!

Ez már a folytatás, ha még nem olvastad az elsőt, ITT megteheted!

A jól megszokott időben meg is hoztuk nektek a várva várt Feltámadás fejezetet. Még mindig nem pörögnek az események, és szenvednünk kell Trisszel együtt, de előbb-utóbb alakulnak majd a dolgok.

Köszönjük Mártinak a fordítást! Jó olvasást!

Az eredeti történetet ITT találjátok!
 

6. fejezet


TRIS


Amikor felébredek, úgy érzem, mintha egy kemencében lennék.

Caleb itt van Carával, és éppen egy infúziót köt be a karomba.

- M-mit csinálsz? – krákogom.

Caleb lenéz rám.

- Ó, jó reggelt, végre. Órák óta aludtál.

Pislogok. A szám teljesen kiszáradt, és olyan világos van, hogy a szememet nem tudom nyitva tartani.

- Mennyi az idő?

- Majdnem dél.

Megnyalom az ajkam, és érzem, hogy repedezett és száraz.

- Szomjas vagyok… - suttogom.

- Igen, tudom. Ezért kötöm be az infúziót. Nagyon sokáig aludtál, és egyáltalán nem jutottál folyadékhoz. Nemsokára hozunk valami reggelit. Ne aggódj!

Bámulok rá egy ideig.

- Mit csinálsz itt?

Lenéz rám, és elmosolyodik.

- Igyekszem, hogy jobb legyen neked.

Egy fehér köpenyes magas férfi lép be a szobába. Soha nem láttam azelőtt; figyeli Calebet, miközben beköti az infúziót és bólint.

- Tökéletes, Caleb. – Rám pillant. – Tris? – mondja.

Felé fordulok, és szembenézek vele.

- Szia, én Dr. Max Montgomery vagyok. Én vagyok Cara orvosa. Ő kérte, hogy jöjjek ide, és vizsgáljalak meg.

Pislogva bámulok rá.

- Azért vagyok itt, hogy segítsek kideríteni, mi történik veled, rendben?

Ez az egész túl sok, túl gyors, én pedig nagyon szomjas vagyok.

- Tobias… Hol van Tobias? – sóhajtom, de mielőtt pánikba esnék, belép a szobába.

- Sajnálom… - Letérdel mellém. – Csak reggelit csináltam. Jó reggelt! – Csókot nyom a homlokomra, majd az ajkamra.

- Mi folyik itt?

Megsimogatja a hajam.

- Semmi, mindenki azért van itt, hogy jobban legyél, ennyi az egész.

- Tényleg beteg vagyok? – kérdezem.

Összeszorítja a száját, ebből tudom, hogy nem akarja elmondani nekem az igazságot.

Érzem, hogy a veríték csorog le a homlokomon, a belső szerveim pedig olyanok, mint a massza.

Behunyom a szemem, ahogy a felismerés derengeni kezd.

- Haldoklom, igaz?

Nem erősíti meg, és nem is cáfolja, de nincs is rá szükség.

Látom az arcán.

Lassan bólintok.

- Rendben van…

- Hé…

Megérinti az arcom.

- Nem… Nem fogom hagyni, hogy bármi történjen veled. Rendben? Bízol bennem?

Biccentek, aztán feláll, és átadja a helyét Maxnak, aki megvizsgálja az infúzióm.

Pár perc múlva visszatér a szobába egy tányér rántottával, néhány darab pirítóssal, és egy pohár gyümölcslével, benne szívószállal.

Hihetetlenül ijesztően néz ki.

Úgy érzem, felfordul a gyomrom, pedig még nincs is benne semmilyen étel.

Leül mellém, miközben Max megméri a vérnyomásom, és elkezd etetni; villára teszi a tojást, és a számhoz emeli.

Majdnem lehetetlennek érzem, hogy egyek.

A számat és a torkomat nehéznek érzem, a tojásnak pedig mintha kosz íze lenne.

Végül Tobias rájön, hogy nem igazán van ínyemre a tojás, és a gyümölcslét kínálja.

Kortyolok egyet a szívószállal, és tényleg jobban érzem magam.

A szám hihetetlenü száraz, és ez segít.

Pillanatok alatt kiiszom az egész poharat, és Tobias izgatottan indul, hogy hozzon még.

Ha ez lenn marad, az azt jelenti, hogy van esély rá, hogy jobban legyek, de amilyen gyorsan kiittam a poharat, olyan gyorsan vissza is jön.

Mire Tobias visszajön a szobába, én már kihánytam mindent, amit ettem és ittam, ezzel semmissé téve minden előrelépést, amit az elmúlt pár percben elértem.

Tobias válla megereszkedik, Max pedig a fejét rázza.

- Rendben; akkor próbáljuk meg az infúzión keresztül. Ne aggódj! Elérjük, hogy valami benne maradjon. Ígérem.

Úgy érzem magam, mint egy rakás szerencsétlenség.

Látom mindenki szemében a csalódottságot, de nem tudok tenni semmit.

Nincs hatalmam a testem felett.

***

Max órákon keresztül szurkál és piszkál, méri a lázamat és a vérnyomásomat. Gyorsan engedik belém a folyadékot, amitől az egész belsőm nehéz lesz, mint amikor túl sok vizet iszol túl gyorsan, és utána megpróbálsz felállni.

Max végül behúzza Tobiast a sarokba, és halkan beszélgetnek. Figyelem őket, és Tobias arcán látom, hogy a beszélgetés nem alakul jól.

Halkan felsóhajtok, aztán hallom Cara kerekesszékének a nyikorgását.

Elkapom a tekintetem Tobiasról és Maxről, hogy ránézzek.

- Hogy érzed magad? – kérdezi halkan.

Megvonom a vállam.

- Voltam már jobban is.

Elmosolyodik.

- Igen, elhiszem, hogy rossz.

- Csak ha levegőt veszek.

- Max tényleg jó orvos. Biztos vagyok benne, hogy kitalál valamit.

Visszapillantok Tobiasra és Maxre, aztán vállat vonok.

- Nem úgy néz ki.

Cara követi a tekintetem, és figyeli kettejüket, akik most úgy látszik, vitatkoznak, aztán megrázza a fejét.

- Soha nem tudhatod.

- Megígérsz nekem valamit? – kérdezem.

Összehúzott szemöldökkel néz rám, de bólint.

- Megígéred, hogy ha bármi történik velem…

- Nem fog veled történni semmi.

Behunyom a szemem.

Amikor haldokolsz, a család és a barátok tagadhatják, de te soha nem tudod letagadni, mert érzed.

- Cara, ha mégis történne velem valami... Meg kell ígérned, hogy vigyázol Tobiasra.

Csak bámul rám egy darabig, és látom, ahogy az agytekervényei beindulnak.

- Ja, mert első alkalommal is jól működött.

- Kérlek.

- Tris. Én egyszer már megtettem anélkül, hogy bárki kérte volna…

- Igen, és remek munkát végeztél. Csak azt kérem, hogy tedd meg újra, ha eljön az ideje.

Lassan kifújja a levegőt..

- Nem igazán vagyunk jó kapcsolatban mostanában.

- Tudom. Éppen ezért kérem. Nélkülem jól van veled, nélküled pedig jól van velem… de mindkettőnk nélkül…

Nézem, ahogy Evelyn is bejön, és bekapcsolódik a beszélgetésbe Dr. Maxszel.

- Csak ő van neki.

Cara tekintete megint követi az enyémet.

- Te nem bízol benne.

Felnevetek.

- Persze, hogy nem! Rossz szokása, hogy bántja őt…

És ott van az a dolog, amikor azt suttogta, hogy én el fogok tűnni, de nem vagyok biztos benne, hogy igaz volt.

Carával összekapcsolódik a tekintetünk.

- Meg tudod ígérni nekem?

- Igen. Megígérem, de nem fogsz meghalni, Tris. Itt fogsz őgyelegni, kiskutya szemeket meresztgetni Tobiasra egy örök életen át, és engem fogsz idegesíteni. Oké?

Elmosolyodok.

- … Oké.

És akkor megint hányni kezdek.

 Következő fejezet >>