Fanfic fordítás: Megint te - 28. fejezet

És ez a nap is eljött. Ez az utolsó fejezete a Megint te vicces, romantikus történetének. Remélem élveztétek a heti mosolygást, olykor a bosszankodást, és még vissza fogtok később is térni ehhez a sztorihoz.
De még itt van nekünk az Epilógus, ami nem hazudtolja meg a sztorit. A furcsa lezárást pedig tekintsétek úgy, hogy innentől a könyv története folytatódik, csak több ideje volt Tris és Négyes kapcsolatának kibontakozni.

Nagyon nagy köszönet Mártinak, aki gondoskodott róla, hogy befejeződjön a történet.

Az eredeti történet ITT olvasható.

Epilógus

1 évvel később

TRIS



Mosolyogva fordítom meg a palacsintát, elégedett vagyok a művemmel. Van konyhánk, kicsit furcsa, mi is alig használjuk. Mióta Tobias és én új lakásba költöztünk, próbálunk főzni magunknak. Nem tudom, miért döntöttünk így, hiszen az étkezőben minden ételnek sokkal jobb íze van, mint amit én készítek, de próbálunk újrakezdeni mindent, és ez is a része. Érzem, hogy friss levegő csapja meg a csupasz lábamat. Az egyetlen dolog, amit viselek, az Tobias pólója, ami az éjszaka volt rajta. Ha értitek, mire gondolok. Megborzongok, és megdörzsölöm a karom.

Mosolygok, amikor meghallom az álmos lépteit a hálószoba felől. Elvigyorodok, ahogy megérzem a meleg, csupasz karjait körülöttem. Nem törődött azzal, hogy felvegyen egy pólót, ami nincs ellenemre. Felkap és a pultra ültet. A padlóra ejtem a spatulát, amit eddig a kezemben tartottam, és végigsimítom a bőrét. Az ujjaival a beletúr hajamba, és hátradönt, így a hátam a kemény gránitlapra simul. Az lábaimmal átölelem a derekát, ő pedig felnyög.

Palacsintát kellene sütnöm.

 

 

- Mit csinálunk ma? – kérdezem, visszahúzva magamra a ruhadarabjaimat.

- Nemsokára dolgozni kell mennem, de arra gondoltam, hogy később elmehetnénk valahová.

Mosolygok, kíváncsi vagyok, mit tervez.

- Hová mennénk?

- Azt gondolod, meg fogom mondani neked?

- Azt mondtad, hogy valamit csinálni fogunk később, és gondolod, hogy nem kérdezem meg, mi lesz az?

- Okostojás - kuncog.

- Öltözz fel – nevetek, és a fürdőszobába megyek, hogy elkészüljek.

Búcsúcsókot adok Tobiasnak, amikor elmegy dolgozni, és elindulok Christinához. Mióta én vagyok a csoport nagykövete, nem igazán van sok munkám. Egyszer egy hónapban elutazok az egyik csoporthoz egy két napos megbeszélésre. Így sok a szabadidőm, ezért minden kedden vásárolni megyek Christinával.

- Kész vagy? – kérdezem, ahogy odaérek.

- Mint mindig – válaszolja, és drámaian hátradobja a haját, miközben az ujjait ide-oda forgatja. Mióta Will eljegyezte, állandóan a hatalmas gyémántgyűrűjével henceg. Soha nem fogom a szemébe mondani, de nem helyeslem az eljegyzését. Lehet, hogy még mindig az Önfeláldozó neveltetésem az oka, de szerintem túl fiatal, túl naiv és túl meggondolatlan. Ő és Will még csak két éve ismerik egymást. Bőven van idejük, és nem tudom, miért rohannak ennyire.

A Kútba megyünk, onnan pedig a ruhaüzletbe. Ez a vásárlás dolog Christinával igazából nem a vásárlásról szól. Inkább csak állok mellette, amíg ő válogat magának. Inkább a ruhaüzletben kellene dolgoznia, ahelyett, hogy tetoválóművész lett.

Nem igazán tudom, hogy miért vásárolunk. Nincs szükségem semmire. Csak megszokásból csináljuk. Azonban, ha Christina beszabadul egy boltba, biztos, hogy talál valamit, ami még nincs neki.

- Ez az – motyogja, aztán a kezembe nyom valamit, hogy próbáljam fel. Egy ruha az, és egy pillantás elég, hogy lássam, mennyire csinos. Csipkés anyagból készült, rövid ujjú, az oldalain hasítékkal. Közelebbről megnézve nem is fekete, hanem nagyon sötét kék. Olyan, mint Tobias szeme. Ez tökéletes lesz a ma esti randira.

A bevásárló körút után kimerültem. Az ágyra rogyok, és felnyögök, amikor kopognak. Tudom, hogy Tobias nem lehet, mert csak később végez a munkájával. Kinyitom az ajtót. Uriah az.

- Mi újság? – kérdezem. Illedelmesnek tűnik, mint mindig.

- Egy üzenetet hoztam. Négyestől.

A név hallatán felkapom a fejem. Egy cetlit nyom a kezembe, és rám mosolyog. Tud valamit, amit én nem.

- Tessék? Te át akarsz verni, Uriah. Mi ez?

Nem válaszol, csak mutatja a kezével, hogy a szája be van cipzárazva. Rámosolygok, és elsétál.

- Uri… - Már nem hall engem.

Mi folyik itt? Kinyitom az üzenetet.

 

VI

Találkozzunk a kedvenc helyünkön nyolckor. Szeretlek.
 

IV

 

A kedvenc helyünkön? Nem hiszem, hogy van olyanunk. Ülök az ágyon, és végiggondolom a helyeket, ahol jártunk. Hirtelen beugrik. A freskó a Hancock-épület oldalán. Persze.

Felveszem a ruhám, és kirúzsozom az ajkam, bár tudom, hogy túlzás. Nem érdekel. Lánynak akarom érezni magam, és tudom, hogy nem bánja. Felhúzom a csipkecsizmámat, és megcsinálom a hajam, bár tudom, hogy úgyis össze fog kócolódni, ha kiugrom a vonatból.

Igazam volt. Így történt. De nem érdekli.

- Jól nézel ki, Tris – mormolja a fülembe. Kuncogok, és felé fordulok, hogy megcsókoljam. A szokásos fekete pólóját viseli, de nem bánom. Jól néz ki benne.

Melegség járja át a szívemet, amikor meglátom a takarót és a piknikkosarat. A fejemet az ölébe fektetem, miközben ő a kezére támaszkodik. Játszik a hajammal, én pedig kis híján elalszom.

- Miért itt? – kérdezem kíváncsian.

- Egy ideje nem voltunk már itt, és tudom, hogy ez a te freskód, meg minden, de van egy ötletem. – Felemelem a fejem.

- Milyen ötleted? – Akarok még hozzáadni valamit. Csak kétszer voltam itt, amióta Tobiasnak megmutattam majdnem egy éve. Csak a vállamon levő új tetoválásom másolatát rajzoltam fel. Egy ősi szimbólum az, ami valaha írásjel lehetett. Majdnem olyan, mint ami Christina bicepszén van, de mást jelent.

Egy papírdarabot húz elő a zsebéből, én pedig megbabonázva nézem a rajzot. Tudtam, hogy jó a vázlatrajzolásban, de ez gyönyörű. Már egy éve együtt vagyunk, és még mindig meg tud lepni a romantikus gesztusaival.

A rajzon a 4+6=10 olvasható, de körül van véve az elmúlt évben történtekről készült bonyolult mintákkal. De még így is elég egyszerűnek tűnik felfesteni a falra. Tökéletes. Minden tökéletes.

- Tobias. – Nem tudok mást mondani. Annyira elképesztő. Mielőtt kontrollálhatatlanul zokogni kezdenék, felugrok, és csókokkal borítom az arcát. Csak nevet és átölel.

- Gondoltam, hogy tetszeni fog.

- Szeretem. Szeretlek.

- Én is szeretlek.

Újra megcsókoljuk egymást, és elkezdünk festeni.

Amikor visszaérünk a Kútba, valószínűleg őrültnek látszunk. Kiabálunk, ugrálunk és csókolózunk. Visszahúz arra a helyre, ahol hivatalossá tettük a kapcsolatunkat, és imádattal néz rám. Soha nem unom meg azt, ahogy néz. Biztos, hogy én is ugyanúgy nézek őrá. Soha nem voltam még olyan szerelmes belé, mint ebben a pillanatban.

- Tris, ezt meg akartam tenni a Hancock-épületnél, de berezeltem. Ez azt is megmagyarázza, hogy Uriah miért viselkedett olyan furcsán korábban. Véletlenül kitalálta.

- Mit? Mondd már! – Nevetek.

Térdre ereszkedik.

Térdre ereszkedik.

- Gyere hozzám feleségül – mondja, és a legszebb gyémántgyűrűt tartja elém, amit valaha láttam. Nem igazán vagyok oda a gyűrűkért meg más vackokért, de nem tudom megállni, hogy ne bámuljam. Elég jól ismer már ahhoz, hogy tudja, milyen csecse-becse tetszhet nekem.

Hozzá akarok menni feleségül? Még mindig úgy gondolom, hogy túl fiatal vagyok. Nemrég még én bíráltam Christinát, hogy túl korán jegyezték el. De ő Tobias. Jobban szeretem őt, mint bárkit. Hozzá akarok menni. De most?

Mielőtt válaszolhatnék, Tori rohan oda hozzánk. Tori? Már rég nem beszéltem vele. Barátok maradtunk a beavatás után. Olyan nekem, mintha az anyám lenne. Tud az Elfajzottságomról, tehát rábízhatom az életemet. Ahogy közelebbről megnézem, megdermedek, és elkezdek remegni. Véres az arca, a ruhái pedig szakadtak. A tekintetéből látom, hogy valami baj van.

Valami baj van.

Valami nagy baj van.

- Már mindenhol kerestelek titeket! Történt valami. A Műveltek megtámadták az Önfeláldozókat. A szüleid meghaltak, és most téged keresnek.