FIGYELEM! CSAK AZOK OLVASSÁK EL, AKIK OLVASTÁK A HŰSÉGEST!
Ez már a folytatás, ha még nem olvastad az elsőt, ITT megteheted!
Meg is érkezett a mai fejezet a Feltámadás folytatásából. Bizonyára örömmel fogjátok Marcust továbbra is utálni, ahogy tovább halad a történet. De azért a szereplők kapcsolata is alakulgat, ahogy ebben a részben látni fogjátok.
Köszönjük Mártinak a fordítást! Jó olvasást!
4. fejezet
CARA
Caleb telefonja újra és újra rezeg már öt perce, de ő zuhanyozik.
Végül győz a kíváncsiságom, és rápillantok a hívó azonosítóra.
„Négyes” villog a kijelzőn.
A szívem mintha a cipőmig süllyedne.
A rezgés megszűnik, aztán néhány másodperc múlva újra elkezdődik.
Nyilvánvalóan fontos a dolog.
Az ajkamba harapok.
- Hé, Caleb? – szólongatom, de nem válaszol, csak a víz csobogását lehet hallani.
Mély levegőt veszek, és felveszem Caleb telefonját.
- Halló?
Nem érkezik válasz a másik oldalról.
- Hm… Halló? – próbálom még egyszer.
- … Cara?
Teljesen összetörtnek hangzik.
A gyomrom kényelmetlenül összeszorul.
- Igen, én vagyok.
Már nagyon régóta nem hallottam a hangját, és utálom, hogy melegség önt el tőle.
- … Hol van Caleb?
- Zuhanyozik, átadjak neki valami üzenetet?
- Nem tudom, mit csináljak… - suttogja.
Nem mondok semmit. Nem tudom, mit mondjak. Nem akarok beleavatkozni. Távolságra van szükségem, és időre és…
A fenébe.
Nem számít.
Semmi sem számít.
Szüksége van rám.
- Mi történt?
- Tris… Rosszabbul van, és én… nem….
Caleb említett valamit, hogy Tris nem érezte jól magát korábban.
Felsóhajtok.
- Segítségre van szükségem. Calebnek meg kell vizsgálnia őt.
- Oké… hm… megmondom neki, amit kijön a zuhany alól. Rendben?
- Rendben.
- Négyes? Minden rendben lesz. Meg fog gyógyulni.
Bárcsak mondhatnék neki valamit, hogy ne legyen ennyire megtört.
- Te is jössz? – kérdezi halkan.
Behunyom a szemem. Fogalma sincs, mit kér tőlem.
- Négyes…
- Kérlek, Cara. Én nem… - Szünetet tart. – Nem tudom ezt egyedül végigcsinálni.
- Rendben… Jó, nemsokára ott leszünk.
A vonal megszakad, és tudom, hogy letette, valószínűleg Trist vigasztalja.
Mély levegőt veszek, aztán kiabálok Calebnek. Hallom, hogy elzárja a vizet, aztán a lépteit, ahogy a hálószobába fut hozzám.
Még mindig vizes a zuhanyozástól, és csak egy törölköző van a dereka köré csavarva.
Nem tudom megállni, hogy ne bámuljam, ahogy a víz csorog le a mellkasán, és ahogy a haja nedvesen az arcára tapad.
Mióta ilyen vonzó Caleb?
- Jézusom, Cara! Ne csináld ezt, azt hittem, hogy kiestél a kerekesszékedből vagy valami. Mi történt?
Forgatom a szemem, arra gondolva, hogy az első és egyetlen alkalom, mikor kiestem a székből akkor volt, amikor elkezdtem használni, és Caleb kijött segíteni a zuhany alól, bár akkor fel volt öltözve.
- Az igazság az, hogy az csak egyszer történt meg – motyogom.
- Oké, mi történt?
Picit sóhajtok.
- Négyes hívott. Át kell mennünk hozzá. Hozd az orvosi könyveidet. Trisről van szó. Nem lett jobban.
- Beszéltél vele?
Behunyom a szemem, és bólintok.
Caleb tudja, hogy másfél hónapja ez volt az első alkalom, hogy beszéltem vele.
- Hé… te nem… nem kell jönnöd. Csak én megyek.
Elképesztő, hogy jobban aggódik amiatt, hogy beszélnem kell a volt barátommal, mint hogy beteg a testvére.
- Jól leszek. De mennünk kellene. Sürgősnek tűnt.
- Rendben, csak hadd öltözzek fel – mondja halkan.
Kigurulok a hálószobából, hogy magára hagyjam, de egy részem… egy igazán kis részem nem igazán akarja.
TOBIAS
Mikor megszólal az ajtócsengő, éppen sikerül újra megnyugtatnom Trist.
A kanapén fekszik, és egész testében remeg, mintha fázna, függetlenül attól, hogy már öt takarót köré tekertem.
Kinyitom az ajtót, és annyira megkönnyebbülök, hogy látom Calebet, hogy vissza kell tartanom magam, nehogy megöleljem.
- Köszönöm, hogy eljöttél – sóhajtom.
Könyvekkel a kezében bólint.
- Megteszem, ami tőlem telik, de még nem vagyok orvos – mondja, aztán követ a lakásba.
Ekkor látom meg Carát.
- …Szia… - mondom halkan. Jól néz ki, jobban, mint amikor a kórházban láttam. Az arca visszanyerte az egészséges színét, és a haja is újra a régi szőke.
Egy vékony cső lóg az orrán, végigfut körben az arcán. Követem a csövet, és látom, hogy egy kis oxigéntartályhoz csatlakozik a kerekesszékén.
- Még mindig kell segítség a légzéshez? – kérdezem kíváncsian.
Bólint.
- Igen, de hm… már csak egy hétig, aztán kipróbáljuk, hogy megy-e anélkül is.
Biccentek.
- Az jó.
- Azt hiszem… - mondja halkan.
- Köszönöm, hogy eljöttél. Tudom… - Megállok, mert nem tudom, mit mondjak. Nem kellene itt lennie, és értékelem, sokkal jobban, mint gondolná.
- Nézd – mondja halkan -, ez még nem jelenti azt, hogy barátok vagyunk. Megértem, hogy most segítségre van szükséged. Ennyi az egész. Rendben?
És akkor a szívem millió apró darabra törik.
- Rendben.
Elgurítja magát tőlem, én pedig nézem egy pár pillanatig, aztán követem a nappaliba Calebhez és Trishez.
Tris most ül, de még mindig remeg. Caleb egy spatulával benyúl a szájába, és belevilágít a torkába.
Egy orvosi könyv fekszik kinyitva az ölében, és mindig, amikor lát valamit, lenéz, és ellenőrzi a könyvben.
Cara felnéz rám.
- Ne aggódj. Többet tud, mint az orvosaim fele. Tényleg.
A képessége miatt - hogy néhány egyszerű szóval meg tud nyugtatni -, hiányzik a legjobban.
Caleb Tris szemébe világít, ő pedig felnyög.
- Tudom, tudom. Sajnálom – suttogja, aztán az ujjaival végigtapogatja a nyakát.
Caleb megáll, és lapoz néhányat a könyvben.
- Az anyám szerint Marcus miatt van – suttogom, leginkább csak Carának.
Cara felnéz rám.
- Tessék?
Bólintok.
- Igen, tudom, hogy őrültségnek hangzik, de… azt hiszem, igaza lehet.
- Hűha, az összes apa közül, Négyes, a legrosszabbat fogtad ki.
- Nekem mondod... – morgom.
Caleb hozzánk fordul, és megrázza a fejét.
- Oké, vannak itt furcsa dolgok. Fizikailag semmi baja. Úgy értem, semmi, amit így kívülről meg tudok állapítani, kivéve… - Felemeli Tris pólóját egy kicsit, és int nekem. – Tapintsd meg itt – mondja Caleb végighúzva az ujjait a bordáin.
Megteszem, amit kér, a tenyeremet a bordáira nyomom. Forró az érintése.
- Ez mit jelent?
Caleb picit sóhajt, aztán megnyomja a bordáját, Tris pedig felsikolt. Aztán továbbhúzza az ujjait, és megteszi ugyanezt a gyomránál, végül az ujjait a nyakához nyomja.
Minden alkalommal, amikor ezt teszi, Tris felnyög, vagy sikolt.
- Nem olyan forró, és nem mindenhol, csak… ahol a szervei vannak.
Megrázom a fejem, mert nem igazán értem.
- A szakmai véleményem? – mondja Caleb némi bizonytalansággal a hangjában. – A szervei elfolyósodnak.
Forog velem a világ.
- Mit csinálnak a szervei?
Caleb ijedten néz rám, ettől még rémültebb leszek, mint eredetileg voltam.
- Elfolyósodnak. Ez… igazából semmit sem tudunk tenni ellene. Úgy értem, annyira gyorsan történik, és…
Felhorkanok.
- Ez a rohadék. Csak ő tudja meggyógyítani.
- Ki? – kérdezi Caleb.
- Marcus – mondom, de a szó gyakorlatilag csak morgásként tör fel belőlem.
Senki nem mond semmit. Mit lehet mondani ilyenkor, hogy jobb legyen?
Semmit.
Nincs semmi.
- Vele maradtok, srácok? El kell intéznem valamit.
Caleb bólint.
- Persze… természetesen.
- Négyes… - Ez Cara hangja, én pedig felé fordulok. – Ne csinálj semmi ostobaságot, rendben? Csak… ne veszítsd el a fejed.
Bólintok, aztán felkapom a kulcsaimat és a kabátomat, majd kilépek a házból.
Késő van, így a Központ üres. Örülök neki, hogy teljes körű hozzáférést kaptam a politikai vezetői beosztásom miatt. Felemelem a jelvényemet a bejáratnál, és a kapu kinyílik.
Őszintén szólva, nem tudom, mit fogok neki mondani. Nyilván van valami hátsó szándéka. Nem fogja megkönnyíteni nekem a dolgot, de meg kell próbálnom.
Tris nem halhat meg.
Bedugom a kulcsot a zárba, és az ajtó kinyílik.
Marcus a szoba közepén fekszik.
Ugyanúgy néz ki, mint Tris, az egyetlen különbség, hogy ő megérdemli.
Keresztülvágok a szobán, és oldalba bököm a cipőmmel.
- Kelj fel – mondom neki halkan. - Kelj fel!
Marcus szemei rebegve kinyílnak, és a száraz ajkai mosolyra húzódnak.
- A tékozló fiú visszatér! – kiált fel izgatottan.
- Fogd be! – mondom, ahogy Marcus ülő pozícióba tornázza magát.
- Mi szél hozott ide? Hadd találjam ki, Tris hallucinálni kezdett? Ó, nem. Még nem. Majd az is eljön. Csak várj.
- Mi a fenét csináltál vele?
- Ugyanazt, amit magammal csináltam – mondja fáradtan.
- Miért?
- Mi másért, Tobias? Tudod jól, akarok valamit.
- Oké, akkor mondd meg nekem, hogy mit akarsz tőlem.
- Örülni fogsz, ha elmondom, hogy ez a betegség teljes mértékben gyógyítható. Én tudom, hogy hol van az ellenszer, tudom, hogy hogyan kell beadni, de nem tudom megtenni. Ki kell kerülnöm ebből a nyomorult szobából.
Felnevetek.
- Soha nem foglak kiengedni ebből a szobából. Megőrültél?
Marcus felsóhajt.
- Ha nem tudom magam meggyógyítani, akkor Tris meg fog halni.
Megragadom a pólóját, és a falhoz nyomom, a karomat pedig a torkához szorítom, hogy ott tartsam.
- Mondd meg, hogy hol van az ellenszer. Most!
Marcus nevet, annak ellenére, hogy alig kap levegőt.
- Ha meg is mondom... – nyögi -, nem használna. Nem működik Trisen. Csak rajtam. – Elengedem, ő pedig a padlóra csúszik.
- Akkor ki fogunk találni valami mást – szűröm ki a fogaim között.
- Csak az időtöket vesztegetitek, és egy nap a szervei el fognak folyósodni, ő pedig meghal, és a vére a te kezedhez fog tapadni.
Csak bámulok rá, mert nem hiszem el, hogy ez az ember az apám.
Behunyom a szemem egy pillanatra.
- Volt egyáltalán olyan időszak, amikor törődtél velem, akár egy pillanatra is?
Nem tudom, miért kérdeztem ezt.
Talán, mert mindig is kíváncsi voltam rá.
Talán, mert belefáradtam ebbe az egészbe.
Marcus a fejét félrebillentve néz rám.
- Tobias, én csak jobbá akartalak tenni.
- Nem ezt kérdeztem! Engem. Csak engem, úgy, amilyen vagyok. Szerettél valaha?
- A szeretet olyan hazugság, amit azért mondanak az emberek maguknak, hogy tudjanak aludni.
Behunyom a szemem. Nem tudom, mit vártam.
Talán azt, hogy kifejezi a szeretetét irántam, és lefújja az egészet.
De soha nem fogja megtenni.
- Menj a pokolba! – mondom, aztán kisétálok a szobából, becsukom és bezárom az ajtót magam mögött.
Caleb telefonja újra és újra rezeg már öt perce, de ő zuhanyozik.
Végül győz a kíváncsiságom, és rápillantok a hívó azonosítóra.
„Négyes” villog a kijelzőn.
A szívem mintha a cipőmig süllyedne.
A rezgés megszűnik, aztán néhány másodperc múlva újra elkezdődik.
Nyilvánvalóan fontos a dolog.
Az ajkamba harapok.
- Hé, Caleb? – szólongatom, de nem válaszol, csak a víz csobogását lehet hallani.
Mély levegőt veszek, és felveszem Caleb telefonját.
- Halló?
Nem érkezik válasz a másik oldalról.
- Hm… Halló? – próbálom még egyszer.
- … Cara?
Teljesen összetörtnek hangzik.
A gyomrom kényelmetlenül összeszorul.
- Igen, én vagyok.
Már nagyon régóta nem hallottam a hangját, és utálom, hogy melegség önt el tőle.
- … Hol van Caleb?
- Zuhanyozik, átadjak neki valami üzenetet?
- Nem tudom, mit csináljak… - suttogja.
Nem mondok semmit. Nem tudom, mit mondjak. Nem akarok beleavatkozni. Távolságra van szükségem, és időre és…
A fenébe.
Nem számít.
Semmi sem számít.
Szüksége van rám.
- Mi történt?
- Tris… Rosszabbul van, és én… nem….
Caleb említett valamit, hogy Tris nem érezte jól magát korábban.
Felsóhajtok.
- Segítségre van szükségem. Calebnek meg kell vizsgálnia őt.
- Oké… hm… megmondom neki, amit kijön a zuhany alól. Rendben?
- Rendben.
- Négyes? Minden rendben lesz. Meg fog gyógyulni.
Bárcsak mondhatnék neki valamit, hogy ne legyen ennyire megtört.
- Te is jössz? – kérdezi halkan.
Behunyom a szemem. Fogalma sincs, mit kér tőlem.
- Négyes…
- Kérlek, Cara. Én nem… - Szünetet tart. – Nem tudom ezt egyedül végigcsinálni.
- Rendben… Jó, nemsokára ott leszünk.
A vonal megszakad, és tudom, hogy letette, valószínűleg Trist vigasztalja.
Mély levegőt veszek, aztán kiabálok Calebnek. Hallom, hogy elzárja a vizet, aztán a lépteit, ahogy a hálószobába fut hozzám.
Még mindig vizes a zuhanyozástól, és csak egy törölköző van a dereka köré csavarva.
Nem tudom megállni, hogy ne bámuljam, ahogy a víz csorog le a mellkasán, és ahogy a haja nedvesen az arcára tapad.
Mióta ilyen vonzó Caleb?
- Jézusom, Cara! Ne csináld ezt, azt hittem, hogy kiestél a kerekesszékedből vagy valami. Mi történt?
Forgatom a szemem, arra gondolva, hogy az első és egyetlen alkalom, mikor kiestem a székből akkor volt, amikor elkezdtem használni, és Caleb kijött segíteni a zuhany alól, bár akkor fel volt öltözve.
- Az igazság az, hogy az csak egyszer történt meg – motyogom.
- Oké, mi történt?
Picit sóhajtok.
- Négyes hívott. Át kell mennünk hozzá. Hozd az orvosi könyveidet. Trisről van szó. Nem lett jobban.
- Beszéltél vele?
Behunyom a szemem, és bólintok.
Caleb tudja, hogy másfél hónapja ez volt az első alkalom, hogy beszéltem vele.
- Hé… te nem… nem kell jönnöd. Csak én megyek.
Elképesztő, hogy jobban aggódik amiatt, hogy beszélnem kell a volt barátommal, mint hogy beteg a testvére.
- Jól leszek. De mennünk kellene. Sürgősnek tűnt.
- Rendben, csak hadd öltözzek fel – mondja halkan.
Kigurulok a hálószobából, hogy magára hagyjam, de egy részem… egy igazán kis részem nem igazán akarja.
TOBIAS
Mikor megszólal az ajtócsengő, éppen sikerül újra megnyugtatnom Trist.
A kanapén fekszik, és egész testében remeg, mintha fázna, függetlenül attól, hogy már öt takarót köré tekertem.
Kinyitom az ajtót, és annyira megkönnyebbülök, hogy látom Calebet, hogy vissza kell tartanom magam, nehogy megöleljem.
- Köszönöm, hogy eljöttél – sóhajtom.
Könyvekkel a kezében bólint.
- Megteszem, ami tőlem telik, de még nem vagyok orvos – mondja, aztán követ a lakásba.
Ekkor látom meg Carát.
- …Szia… - mondom halkan. Jól néz ki, jobban, mint amikor a kórházban láttam. Az arca visszanyerte az egészséges színét, és a haja is újra a régi szőke.
Egy vékony cső lóg az orrán, végigfut körben az arcán. Követem a csövet, és látom, hogy egy kis oxigéntartályhoz csatlakozik a kerekesszékén.
- Még mindig kell segítség a légzéshez? – kérdezem kíváncsian.
Bólint.
- Igen, de hm… már csak egy hétig, aztán kipróbáljuk, hogy megy-e anélkül is.
Biccentek.
- Az jó.
- Azt hiszem… - mondja halkan.
- Köszönöm, hogy eljöttél. Tudom… - Megállok, mert nem tudom, mit mondjak. Nem kellene itt lennie, és értékelem, sokkal jobban, mint gondolná.
- Nézd – mondja halkan -, ez még nem jelenti azt, hogy barátok vagyunk. Megértem, hogy most segítségre van szükséged. Ennyi az egész. Rendben?
És akkor a szívem millió apró darabra törik.
- Rendben.
Elgurítja magát tőlem, én pedig nézem egy pár pillanatig, aztán követem a nappaliba Calebhez és Trishez.
Tris most ül, de még mindig remeg. Caleb egy spatulával benyúl a szájába, és belevilágít a torkába.
Egy orvosi könyv fekszik kinyitva az ölében, és mindig, amikor lát valamit, lenéz, és ellenőrzi a könyvben.
Cara felnéz rám.
- Ne aggódj. Többet tud, mint az orvosaim fele. Tényleg.
A képessége miatt - hogy néhány egyszerű szóval meg tud nyugtatni -, hiányzik a legjobban.
Caleb Tris szemébe világít, ő pedig felnyög.
- Tudom, tudom. Sajnálom – suttogja, aztán az ujjaival végigtapogatja a nyakát.
Caleb megáll, és lapoz néhányat a könyvben.
- Az anyám szerint Marcus miatt van – suttogom, leginkább csak Carának.
Cara felnéz rám.
- Tessék?
Bólintok.
- Igen, tudom, hogy őrültségnek hangzik, de… azt hiszem, igaza lehet.
- Hűha, az összes apa közül, Négyes, a legrosszabbat fogtad ki.
- Nekem mondod... – morgom.
Caleb hozzánk fordul, és megrázza a fejét.
- Oké, vannak itt furcsa dolgok. Fizikailag semmi baja. Úgy értem, semmi, amit így kívülről meg tudok állapítani, kivéve… - Felemeli Tris pólóját egy kicsit, és int nekem. – Tapintsd meg itt – mondja Caleb végighúzva az ujjait a bordáin.
Megteszem, amit kér, a tenyeremet a bordáira nyomom. Forró az érintése.
- Ez mit jelent?
Caleb picit sóhajt, aztán megnyomja a bordáját, Tris pedig felsikolt. Aztán továbbhúzza az ujjait, és megteszi ugyanezt a gyomránál, végül az ujjait a nyakához nyomja.
Minden alkalommal, amikor ezt teszi, Tris felnyög, vagy sikolt.
- Nem olyan forró, és nem mindenhol, csak… ahol a szervei vannak.
Megrázom a fejem, mert nem igazán értem.
- A szakmai véleményem? – mondja Caleb némi bizonytalansággal a hangjában. – A szervei elfolyósodnak.
Forog velem a világ.
- Mit csinálnak a szervei?
Caleb ijedten néz rám, ettől még rémültebb leszek, mint eredetileg voltam.
- Elfolyósodnak. Ez… igazából semmit sem tudunk tenni ellene. Úgy értem, annyira gyorsan történik, és…
Felhorkanok.
- Ez a rohadék. Csak ő tudja meggyógyítani.
- Ki? – kérdezi Caleb.
- Marcus – mondom, de a szó gyakorlatilag csak morgásként tör fel belőlem.
Senki nem mond semmit. Mit lehet mondani ilyenkor, hogy jobb legyen?
Semmit.
Nincs semmi.
- Vele maradtok, srácok? El kell intéznem valamit.
Caleb bólint.
- Persze… természetesen.
- Négyes… - Ez Cara hangja, én pedig felé fordulok. – Ne csinálj semmi ostobaságot, rendben? Csak… ne veszítsd el a fejed.
Bólintok, aztán felkapom a kulcsaimat és a kabátomat, majd kilépek a házból.
***
Késő van, így a Központ üres. Örülök neki, hogy teljes körű hozzáférést kaptam a politikai vezetői beosztásom miatt. Felemelem a jelvényemet a bejáratnál, és a kapu kinyílik.
Őszintén szólva, nem tudom, mit fogok neki mondani. Nyilván van valami hátsó szándéka. Nem fogja megkönnyíteni nekem a dolgot, de meg kell próbálnom.
Tris nem halhat meg.
Bedugom a kulcsot a zárba, és az ajtó kinyílik.
Marcus a szoba közepén fekszik.
Ugyanúgy néz ki, mint Tris, az egyetlen különbség, hogy ő megérdemli.
Keresztülvágok a szobán, és oldalba bököm a cipőmmel.
- Kelj fel – mondom neki halkan. - Kelj fel!
Marcus szemei rebegve kinyílnak, és a száraz ajkai mosolyra húzódnak.
- A tékozló fiú visszatér! – kiált fel izgatottan.
- Fogd be! – mondom, ahogy Marcus ülő pozícióba tornázza magát.
- Mi szél hozott ide? Hadd találjam ki, Tris hallucinálni kezdett? Ó, nem. Még nem. Majd az is eljön. Csak várj.
- Mi a fenét csináltál vele?
- Ugyanazt, amit magammal csináltam – mondja fáradtan.
- Miért?
- Mi másért, Tobias? Tudod jól, akarok valamit.
- Oké, akkor mondd meg nekem, hogy mit akarsz tőlem.
- Örülni fogsz, ha elmondom, hogy ez a betegség teljes mértékben gyógyítható. Én tudom, hogy hol van az ellenszer, tudom, hogy hogyan kell beadni, de nem tudom megtenni. Ki kell kerülnöm ebből a nyomorult szobából.
Felnevetek.
- Soha nem foglak kiengedni ebből a szobából. Megőrültél?
Marcus felsóhajt.
- Ha nem tudom magam meggyógyítani, akkor Tris meg fog halni.
Megragadom a pólóját, és a falhoz nyomom, a karomat pedig a torkához szorítom, hogy ott tartsam.
- Mondd meg, hogy hol van az ellenszer. Most!
Marcus nevet, annak ellenére, hogy alig kap levegőt.
- Ha meg is mondom... – nyögi -, nem használna. Nem működik Trisen. Csak rajtam. – Elengedem, ő pedig a padlóra csúszik.
- Akkor ki fogunk találni valami mást – szűröm ki a fogaim között.
- Csak az időtöket vesztegetitek, és egy nap a szervei el fognak folyósodni, ő pedig meghal, és a vére a te kezedhez fog tapadni.
Csak bámulok rá, mert nem hiszem el, hogy ez az ember az apám.
Behunyom a szemem egy pillanatra.
- Volt egyáltalán olyan időszak, amikor törődtél velem, akár egy pillanatra is?
Nem tudom, miért kérdeztem ezt.
Talán, mert mindig is kíváncsi voltam rá.
Talán, mert belefáradtam ebbe az egészbe.
Marcus a fejét félrebillentve néz rám.
- Tobias, én csak jobbá akartalak tenni.
- Nem ezt kérdeztem! Engem. Csak engem, úgy, amilyen vagyok. Szerettél valaha?
- A szeretet olyan hazugság, amit azért mondanak az emberek maguknak, hogy tudjanak aludni.
Behunyom a szemem. Nem tudom, mit vártam.
Talán azt, hogy kifejezi a szeretetét irántam, és lefújja az egészet.
De soha nem fogja megtenni.
- Menj a pokolba! – mondom, aztán kisétálok a szobából, becsukom és bezárom az ajtót magam mögött.
Utálom,utálom,utálom ezt a fickót >.< Hogy takarodna el a Tartaros legmélyebb zugába... ( Tartaros görög mitológiában az a hely ahova a titánokat zárták xd Túl sok görög mitológiát olvasok.)
VálaszTörlésAmi Calebet és Carát illeti iszonyat cukik :3 Igaz,hogy az első részében megutáltam Carát ( aki nem szereti a Fourtrist az részemről halott :D )
De most mondjuk azt,hogy megbocsátottam neki :)
És azért valljuk be...nagyon édesek lennének :D
Szegény Tris...már sose lesz nyugta ?! Valaki mindig kiakarja nyírni :c
Ezer köszönet az új részért,és már izgatottan várom a következőt !
Puszi <44
Egyetértek, egyetértek, egyetértek.... Ott biztosan jó helye lenne... Bár lehet hogy onnan is kiutálnák. XD
TörlésCalebéket én is egyre jobban bírom. Bár sokan nem szeretik, de szerintem nagyon cukik...
Tris meg túl erős jellem, valószínűleg azért bántja előszeretettel minden író. :(
Szívesen! Puszi
Szólunk Hitler bácsinak, vagy csak mi lesz Marcus gázkamrába zárásával? Komolyan, oda való!! Grrr.. Rühellem Marcust.
VálaszTörlésCarát is rühellem. Megértem, hogy fáj neki, hogy Tobias Trist választotta helyette (nem érti meg, hogy neki ő a nagy Ő), de Tobias vele is törődik. Nem látja, hogy millió darabkára töri össze Tobias szívét?! Ő is mehet Marcusszal együtt a gázkamrába... Caleb aranyos, most szeretem. A trilógiában nagyon utáltam, de most iloveCaleb van :D
Ó, és szegény Tris... Róla ne is beszéljünk... :'(
Köszi a fordítást, Márti! Puszi :)
Na igen Hitler iparkodhatna azzal a gázkamrába zárással ... csak ugye össze van kötve Trissel...(Miért istenem...MIÉRT ?! )
TörlésCalebet én is utáltam a trilógiába,nem is értem,hogy miért nem ő halt meg Tris helyett :/
Viszont most tényleg cuki :3
Szóval...Uccu neki minküpocok XD
Nórinak igaza van, a gázkamnrával várjunk még egy kicsit...
TörlésCarával meg szerintem majd megbékélsz.
Szívesen, köszi, hogy írtál! Puszi
Azt hiszem,én optimistán fogom fel. Mert ha nem lenne ilyen brutál,akkor lenne nyálas rész elég.XD (De attól a szívem szakad meg a FourTrisért)
VálaszTörlésMarcus pedig elmehet a sunyiba! Szervek elfolyása? Ez meg milyen ötlet?? (kétszer olvastam el,hogy biztos-e,hogy ezt írja)
Caleb és Cara nagyon cukik,és ha együtt vannak,akkor Cara nem fog vonzódni Tobiashoz sem. Ez így pont jó.
Köszi Márti a fordítást! Nagyon tetszett!
Pusszancs! <44
Most már én is rájöttem, hogy kellenek ezek a részek. Nem jó a túl nyálas sztori.
TörlésEz az elfolyósodás nekem is furcsa volt a fordításkor. Elég morbid ötlet.
Szívesen, örülök, hogy tetszett! Puszi
Tudom, hogy Caleb most nagyon rá van pörögve erre az orvosos dologra, de a Művelt agya igazán kíváncsi lehetne arra is, hogyan tudná megszakítani a kapcsolatot Tris és a világ 'legrendesebb' apósa között. Bosszantó ez a tehetetlenség.
VálaszTörlésKöszi Márti! Szuper vagy!
Pusz!
Majdcsak rájön erre a lehetőségre is! De ne szaladjunk annyira előre! :)
TörlésKöszi, hogy írtál! Puszi