Fanfic fordítás: Feltámadás A befejezés - 8. fejezet


FIGYELEM! CSAK AZOK OLVASSÁK EL, AKIK OLVASTÁK A HŰSÉGEST!
Ez már a folytatás, ha még nem olvastad az elsőt, ITT megteheted!


Itt is van a Feltámadás második részének 8. fejezete! Vajon ebben a részben Marcus megkapja végre, amit akar? És vajon Tris helyrejön végre?
Ez a fejezet is biztosan tetszeni fog nektek, különösen az előző részeket figyelembe véve...

Köszönjük Mártinak a fordítást!

Az eredeti történetet ITT találjátok!
 


8. fejezet


MARCUS

Én, Marcus Eaton, kezdem megkérdőjelezni a tervemet.

Úgy érzem, mintha a pokol tüze szabadult volna el bennem, és a saját testem támadta meg magát.

Az áruló.

Ez már tényleg sok.

Már három hete.

Nem gondoltam, hogy hosszabb lesz három napnál.

Biztos, hogy legalább ezer fokos lázam van, és hihetetlenül alultáplált vagyok. A terv nem az volt, hogy ténylegesen meghalok, de kezdem azt gondolni, hogy nem lesz más választásom.

Akár így, akár úgy, nem leszek ebben a szobában sokáig, bár nem akarok meghalni, ha egy mód van rá.

Behunyom a szemem, remélve, hogy el tudok aludni, ami ma húszpercenként megtörténik, amikor hallom, hogy a kulcs csörög a zárban, és az ajtó kinyílik.

Hirtelen rájövök, hogy nem kell tovább aggódnom.

Itt van.

Tudtam, hogy itt lesz.

Az ajkam mosolyra húzódik.

- Te vagy az, fiam?

Nincs válasz.

Tobias belép a szobába, és úgy néz ki, mint aki nem aludt az utóbbi napokban.

Egy darab papír van a kezében, de a keze túlságosan remeg ahhoz, hogy el tudjam olvasni.

- Itt a szabadulópapírod. – Egy fehér papírlapot tart elém. – Johanna aláírta. Szabad vagy.

Hagyom, hogy a szavai átmossanak, ahogy Tobias lassan odalép hozzám, és kinyitja a bilincseimet.

Hihetetlenül gyenge vagyok, meg kell válogatnom a szavaimat, és bölcsen nem mondok semmit; még nem.

Tobias befejezi a bilincsek kinyitását, aztán lenyom a padlóra.

Gyűlölöm, hogy erősebb, mint én ebben a pillanatban, de nem tehetek semmit ellene.

- Ide figyelj, te szadista - mondja –, ezt megteszem neked, aztán befejeztük. Nem jössz a közelembe, vagy Tris közelébe többé, és nem érsz hozzá. Megértetted?

Felé intek.

- Azt hiszem, tartozok neked egy szívességgel, fiam.

- Nem a szívességedért tettem. Zsaroltál – suttogja -, … és ne szólíts a fiadnak. Elvesztetted a kiváltságot, hogy így szólíts, amikor megpróbáltad megölni a feleségemet.

- Rendben, Tobias. Már felnőtt férfi vagy, dönthetsz úgy, hogy nem ismersz el az apádnak, de mindig tudni fogod, hogy az én vérem csörgedezik az ereidben.

Forgatja a szemét.

- Ne játszadozz velem. Szabad vagy. Most pedig gyógyítsd meg magad.

Nagy nehezen felállok, amihez minden erőmre szükségem van.

- Örömmel, de addig nem, amíg ebben nyomorúságos szobában vagyok.

Tobias forgatja a szemét, aztán lassan hozzám sétál, körém fonja a karját, és kitámogat a kijárathoz.

Végigmegyünk az épületen, ki az ajtón, végül pedig kimegyünk a kapun.

Tobias elenged, amint kiérünk.

Megtántorodom egy pillanatra, de nem érdekel.

Végre szabad vagyok.

- Nos, és most?

Megvonom a vállam.

- Kisétálok innen, aztán meggyógyítom magam.

Tobias megrázza a fejét.

- Ó, nem. A saját szememmel akarom látni. Honnan tudhatnám, hogy tényleg megcsinálod?

- Úgy gondolod, csak azért csináltam végig ezt az egész szörnyűséget, hogy megöljem magam? – Felvonom a szemöldököm. – Ugyan már, Tobias, okosabb vagy te ennél.

Újra megrázza a fejét.

- Biztos akarok lenni benne. Nem engedlek el, amíg nem bizonyosodom meg róla.

Elkeseredetten felsóhajtok.

- Rendben, úgyis szükségem van a segítségedre.

- A segítségemre?

- Igen, el kell vinned Davidhez.

Tobias csak pislog.

- Most szórakozol velem?

- Tessék?

- David az épületben volt, amikor felrobbantottam.

- Tényleg azt gondoltad, hogy nem látja, mi fog történni? Sajnálom, hogy ki kell ábrándítsalak, de nem volt az épületben, és oda kell vinned hozzá, mert nála van az ellenszer.

Látom, ahogy a halántékán lüktet az ér.

A bal keze megrándul a zsebe közelében. Odapillantok, és egy pisztoly formájú dudort látok.

- Fegyvered van, Tobias?

- Természetesen. Gondolod, hogy olyan hülye vagyok, hogy fegyvertelenül jövök ide?

- Nem fogsz lelőni, nem akarod bántani Trist.

Megvonja a vállát.

- Egy lövés a megfelelő helyre nem fogja őt megölni, és nagyon jól célzok. Bátor voltam, emlékszel?

- Hogy is felejthetném el? Elszöktél az Önfeláldozóktól, mert az apád a legjobbat akarta neked, és nem tudtad kezelni.

Hátranyúl, és megvakarja a nyakát, mintha már attól is viszketne a bőre, hogy a közelemben van.

- Nem szöktem el – mondja halkan.

Elhúzom a számat.

- Pontosan ezt tetted. Elszöktél a Bátrakhoz, ahol nem találhattalak meg. Nem igaz?

- Nem, én nem szöktem el. Én… tudod, mit? Igazából nem számít. Hol van David?

Csak mosolygok.

- Vigyél az autóhoz, aztán majd irányítalak.

Tobias felnyög, forgatja a szemét, aztán újra átkarol, hogy az autóhoz vezessen.

TOBIAS

Körülbelül negyvenöt perce vezetek, miközben Marcus a hátsó ülésen zihál és köhög. Elégedettséggel töltene el, hogy így látom, ha nem csak Trisre tudnék gondolni.

Végül egy erősen erdős területre irányít. Utasít, hogy parkoljak le, aztán segítek neki kiszállni az autóból.

Egy kis ösvényen megyünk, amíg elérünk egy kis fával benőtt benyílóig. A fű puha és mohos.

Ez hátborzongató, és hirtelen úgy érzem, mintha sehova se vezetne.

Végül megáll, és a fűre esik.

Hányni kezd.

Élek a lehetőséggel, és körülnézek.

Az erdő közepén vagyunk, negyvenöt percnyire a várostól, és szerintem még soha nem láttam Illinoisnak ezt a részét.

- Hol a fenében vagyunk? Hol a pokolban van David?

Marcus köhög a földön, túl gyenge ahhoz, hogy válaszoljon. Tényleg nem gondolhatta át ezt az egészet, de ki kell tartania, mert ha ő ilyen gyenge, az azt jelenti, hogy Tris is az.

Letérdelek mellé, ő pedig felnéz rám.

- Gyerünk, koncentrálj! Hol van David?

Csak megrázza a fejét, de nem várhatok túl sokáig a válaszára.

Van egy nagy szikla egy nyílással, két fa között. Úgy néz ki, mint ami menedékül szolgálhat, ha eltévedsz az erdőben.

Csak néhány másodpercig nézem, amikor is David kimászik a nyílásán.

- Marcus?! – odamászik hozzá a füvön, éppen elkerülve a hányadékát.

Marcus csak rázza a fejét.

- Nálad vannak a fiolák, amiket adtam?

David bólint.

- Hozd ide a „Megoldás 12” jelölésűt. MENJ!

David felnéz rám, de nem igazán vesztegeti az idejét, mielőtt visszamászik a nyílásba.

Megfogom a pisztolyt a zsebemben, csak a biztonság kedvéért.

David pár pillanat múlva újra megjelenik, egy fénylő kék folyadékkal teli fiolával a kezében. Marcus kezébe adja, aki letöri a tetejét, és az egész tartalmát egy pillanat alatt megissza.

Marcus visszahanyatlik a fűre, és nehezen lélegzik.

A javulás azonnali.

A szín visszatér az arcába, a légzése normalizálódik és pillanatokon belül újra a régi önmaga.

Kiveszem a mobilom a zsebemből, és tárcsázom Caleb számát.

A második csörgésre felveszi.

- Tobias…

Ez ő.

Behunyom a szemem, és csak lélegzem egy pillanatig.

- … Jól vagyok.

Jól van.

Tris jól van.

Úgy érzem, el fogok ájulni.

- Szeretlek… - sóhajtom a telefonba, mert szó szerint ez az egyetlen dolog, amit szerintem mondani tudok, hogy kifejezzem, mit érzek ebben a pillanatban.

- Én is szeretlek – mondja.

- Hamarosan találkozunk, nagyon hamar. Oké?

- Oké.

Leteszem a telefont, és újra Marcusra összpontosítok.

Már teljesen felépült és áll.

- Szóval akkor, ennyi – mondja kis önelégült mosollyal az ajkán.

A kezem ökölbe szorul az oldalam mellett.

- Igen. Ennyi. És tarts magad távol a családomtól.

Vigyorog, az ajka elhúzódik.

- Kezet rázunk rá?

- Sajnálom, de nem szokásom kezet rázni az ördöggel.

- Ó, de az anyáddal bezzeg kibékültél.

Forgatom a szemem.

- Tudod, követett el hibákat, de soha nem zsarolt a beteg feleségemmel.

Marcus vigyorog, és nem tetszik, hogy olyan elégedettnek látszik.

- Azt hiszel, amit akarsz, Tobias.

Megrázom a fejem.

- Ne játszadozz velem. Mit akarsz ezzel mondani?

Védekezően emeli fel a kezét.

- Semmit. Csak azt mondom, hogy Evelyn, akit én ismerek, valószínűleg sokban különbözik attól, akit te ismersz, és az anyádnak hívsz.

- Hatéves korom óta próbálsz ellene fordítani. Ezúttal nem veszem be.

Vállat von.

- Ahogy gondolod.

- Maradj. A pokolba. Távol.

Meghajol felém, mintha lemondana minden rossz dologról.

Nem bízok benne, de nem tudok semmit tenni ellene.

Megfordulok, és futólépésben megyek az autómhoz.

TRIS

Óriási megkönnyebbülés, hogy végre újra normális a testhőmérsékletem.

A láz tényleg felélte az összes energiámat.

Jelenleg azt a grillezett sajtos-paradicsomos szendvicset falom be, amit Caleb készített nekem. Ez a negyedik, amit az elmúlt húsz percben elfogyasztottam.

Nem emlékszem, mikor voltam ilyen eszméletlenül éhes.

- Caleb, tudnál nekem még egyet csinálni? – kérdezem teli szájjal.

Caleb megrázza a fejét.

- Nem, mert ki fogod hányni. Túl gyorsan eszel. Nem ettél semmit három hete. Lassíts!

Doktor Max teljesen értetlenkedve lapozgatja a jegyzeteit.

- Ennek semmi értelme… - motyogja zavartan.

- Ne keress benne értelmet, csak fogadd el – mondja Cara az asztal és a szék között tartva magát.

Ez nem a fémrúd a fizikoterápiáról, de legalább valami.

- Igen… de nem értem, hogyan csinálja. Nem lehet csak úgy palackozni egy betegséget.

Cara megvonja a vállát.

- Marcus Eaton elég ördögi.

Caleb hoz nekem egy pohár gyümölcslét, amit egy pillanat alatt lehajtok.

- Le kell zuhanyoznom… - suttogom, és hirtelen rájövök, hogy még mindig a hideg verítékben úszom, és olyan szagom lehet, mint egy hetes kukának.

Caleb bólint.

- Az biztos.

Kettesével veszem a lépcsőfokokat.

Istenem, micsoda jó érzés, hogy újra képes vagyok lépcsőzni.

Belépek a fürdőszobába, beállítom a közepesen meleg vizet, majd leveszem a ruháimat, amit hetek óta nem cseréltem le.

A víz annyira kellemesen simogatja a bőrömet, hogy vissza kell fognom magam, hogy ne kezdjek el sírni.

Úgy érzem, mintha öt másodperce lennék a zuhanyzóban, pedig inkább öt perce, amikor kinyílik az ajtó.

Nem kell odanéznem, vagy megfordulnom, hogy tudjam, Tobias az.

Semmiképpen nem tudta kivárni, míg végzek a tusolással.

A saját szemével akarja látni, hogy jól vagyok, és teljesen meg tudom érteni.

Lassan megfordulok, és kicsit enyhébbre veszem a vízsugarat, hogy nem érjen közvetlenül.

- Csak mert házasok vagyunk, nem jelenti azt, hogy megleshetsz a zuhany alatt – mosolygok rá halványan.

Nem szól egy szót sem.

Hosszú ideig csak bámul rám, mintha nem tudná elhinni, hogy a saját lábamon állok, beszélek, és erőlködés nélkül lélegzem, aztán elkezd remegni.

Nem foglalkozik azzal, hogy levegye a ruháit. Csak áll velem a vízsugár alatt, a ruhái pedig teljesen átáznak.

- Hé… hé… - Megérintem az arcát. – Minden rendben. Jól vagyok. Mi a baj?

Megrázza a fejét.

- Én… Nem tudom… Csak… - Aztán magához húz, és a vizes ruháihoz szorít. Köré fonom a karjaimat, és picit sóhajtok.

- Tudom – suttogom, mert tényleg tudom.

Az elmúlt néhány hetet rettegésben töltötte, hogy bármelyik pillanatban meghalhatok.

Ezen nem lehet csak úgy túllépni.

- Hé, tudok egy könnyebb módját is a ruhamosásnak.

Eltol magától, és végignéz magán.

- Ó, én… Nem is tudom, csak látnom kellett téged.

Bólintok, de nem szólok semmit Csak elkezdem lefejteni róla a nedves pólóját és farmerjét. Lehajol, és leveszi a boxerét, aztán az egész kupacot kidobja a zuhanyfülkén kívülre, és becsukja az ajtót.

- Szóval, hol van Marcus? – kérdezem halkan.

Megvonja a vállát.

- Nem tudom. Valószínűleg Daviddel a következő lépésüket tervezgetik. Nem igazán érdekel merre őgyeleg. Megmondtam neki, hogy hagyjon minket békén, aztán ott hagytam.

- David életben van?

Tobias biccent.

Felsóhajtok.

- Tényleg azt hiszed, hogy békén fog minket hagyni?

Vállat von.

- Nem tudom. – Szünetet tart egy pillanatra. – Nem… Nem hiszem, hogy…. De bármi történik is ezután, megbirkózunk vele, oké? Együtt.

Bólintok.

- Ez úgy hangzik, mint egy terv.

Az enyémhez szorítja a homlokát.

- Esküszöm, hogy nem fogom hagyni, hogy bármi történjen veled. Meg fogom találni a módját, hogy távol tartsam őt tőled, Tris. Esküszöm.

Aztán megcsókol, a víz beborít mindkettőnket, én pedig szinte elsodródom egy pillanatra.

Nem gyakran vannak ilyen pillanataink, úgyhogy amikor alkalom adódik rá, igyekszünk elmerülni bennünk, amennyire lehet.

Egyelőre mindketten épek vagyunk, és egészségesek.

Ez elég ok az ünneplésre.

Így, amikor megragadja a derekam és magához húz, nem ellenkezek.





7 megjegyzés:

  1. Végre vége a kínszenvedésnek Marcus dögöljön meg perclsze David is. Tris és Tobias annyira cukik (föleg Tobias ruha nélkúl khmm nem mondtam semmit)köszi a fordítást Márti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, végre kicsit fellélegezhetünk, de azért nagyon ne éljétek bele magatokat...
      A zuhanyzós jelenetet én is magam elé képzeltem, Tobias vizes ruhában sem rossz, de anélkül...
      Köszi, hogy írtál! Puszi

      Törlés
  2. Hogy lehet Trist és Marcust szétkapcsolni?? Valaki pls mondja meg, hogy aztán szépen kakivá kínozzuk Marcust... meg persze Davidet!
    Azt hittem, hogy Toby a zuhany alatt sírni fog :'( Tris beszólása mindent vitt. Amúgy ők ketten tényleg minden alkalmat megragadnak, hogy ÚGY együtt legyenek O.o ... kezdünk átmenni A szürke 50 árnyalatába xDD
    Köszi a fordítást, Márti! :) Puszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szétkapcsolás ötlete nem csak a te fejedben született meg...Jó lenne már végre.
      "Kakivá kínozzuk Marcust..." - ez nagyon tetszik. :D
      Benne vagyok.
      Ha ez neked A szürke 50 árnyalatára hasonlít, akkor olvasnád a Forgive don't forget c. ficit. Na, az még azon is túltesz. (tömény sakk)
      Szívesen, és köszi, hogy írtál!!

      Törlés
  3. Végre!!!
    Azt hiszem, most jól esne egy zuhany. :D
    Köszi, Márti! Puszi!

    VálaszTörlés