Fanfic fordítás: Önzetlen döntések - 20. fejezet

Meg is érkezett az Önzetlen döntések eheti fejezete, melyben tovább bonyolódnak a szálak. Oh és végre kapunk egy Tobias vs. Al összecsapást is. Unatkoznotok ismételten nem kell.

Jó olvasás a fejezethez!

A fordítás Niki érdeme! És örül minden véleménynek.

Az eredeti történetet ITT olvashatjátok.


És tudom, hogy nincs sok friss az oldalon, igyekszem valamit hozni a héten, csak most tanulás közepette vagyok...

20. fejezet

TRIS



Mikor a következő napon felkelek a napközbeni szunyókálásból, Ellie felettem áll, arcára ráragadt egy óriási vigyor.

- Jó reggelt? – mondom, zavarodottság költözik a gyomromba.

Ülő helyzetbe nyomom magam, és megdörzsölöm a szemem, hogy magamhoz térjek.

- Huh… inkább jó éjt. Egy örökkévalóságig aludtál – mondja csilingelő hangon, továbbra is rám vigyorogva.

- Fáradt voltam… - motyogom, tenyeremmel megdörzsölöm az arcom.

Ellie tágra nyílt szemekkel, vigyorogva folytatja a bámulásom.

- Rendben, komolyan, miért mosolyogsz így? Idegesítő – mondom, miközben kezemet végigfuttatom a hajamon.

- Mert valami csodásat tettem, és a mai este történetesen egy nagyon különleges este.

Azonnal pánikba esem.

Elfelejtettem valamit a beavatással kapcsolatosan?

- Ó, a francba – morgom. – Mit felejtettem el? Mi lesz ma este?

Kissé megdönti a fejét.

- A születésnapod. A szülinapi bulid, hogy pontos legyek – mondja félig suttogva.

Pislogok egy pillanatig.

- Nincs születésnapom – mondom gyorsan, magabiztosan.

- Honnan tudod? – erősködik.

Válaszra nyitom a számat, de aztán rájövök, hogy nincs mit mondanom.

Igaza van.

Nem tudom.

Az Önfeláldozók nem ünneplik a születésnapokat, és a legtöbb Önfeláldozó, a tanácstagokat kivéve, nem tudja, hogy melyik napra, vagy egyáltalán melyik hónapra esik a születésnapja.

Ehelyett minden iskolaévvel öregszel.

Fogalmam sincs, mikor van a szülinapom.

- Jó… úgy értem, hogy lehetséges, de… te honnan tudod ezt? – Összeráncolom a homlokom, kezeim keresztbe rakom a mellkasom előtt.

- Mert én vagyok Ellie, és mindig előre gondolok a játékra.

Felvonom a szemöldököm, ő pedig kuncog.

- Hülyeség! Megnéztem a nyilvántartást. Igazából Allel együtt tettük. – Kissé nevet. – Egyébként azok tőle vannak. – Az ágyam melletti asztalra mutat, ahol egy tucat élénkvörös rózsa hever.

A nyilvántartás.

Szinte teljesen megfeledkeztem róla.

Az Önfeláldozók nem ismerik, mikor van a születésnapjuk, de ez nem jelenti azt, hogy a születést nem regisztrálják, és rögzítik.

A nyilvántartás mindenki születésnapját tartalmazza.

Csoportváltás esetén engedélyezett, hogy megnézd, de soha nem gondoltam arra, hogy ezt megtegyem.

- Rendeztünk neked ma estére egy világklasszis szülinapi partit.

- Ellie, nem kell ezt tenned…

Feltartja a kezét, hogy elhallgattasson.

- De igen, kell. Azt akarom, hogy a legelső szülinapodat velem ünnepeld! Mi másért vannak a legjobb barátok?

Kicsit elvigyorodok, de aztán megrázom a fejem.

- Nem… a beavatásra kell összpontosítanom…

Ellie keményen megrázza a fejét.

- Mikor van ez az állítólagos szülinapi buli, amit állítólag összedobtál nekem?

- Mostantól számítva körülbelül húsz perc múlva.

- Ellie! – kiáltom.

- Ó, gyerünk, hagyd abba az idegeskedést. Remek lesz, ezen kívül a valaha létező legjobb szülinapi ajándékot adom neked.

Egy kis fekete táskát tart felém, én pedig vonakodva kinyitom.

Benyúlok a táskába, és kihúzok egy selymes, fekete anyagot, aminek olyan az alakja, mint egy testhez álló fekete ruhának.

- Úgy látszik, most már van mit felvenned. Muszáj jönnöd.

- Jó, rendben – morgom egy apró sóhaj kíséretében. – Adj öt percet, hogy elkészüljek.

Ellie felugrik az ágyamról.

- Hármat kapsz! – mondja ugyanazon a csilingelő hangon, mint korábban.

***

- Rendben, muszáj kimondanom – mondja Ellie tíz perccel később, mikor nézi, ahogy a tükör előtt nyugtalanul próbálom megkísérelni, hogy a szülinapi ajándéka megfelelően álljon rajtam.

- Ez a létező legjobb szülinapi ajándék, és szívesen.

Összeráncolom a homlokom.

A ruha hihetetlen.

Csak nem vagyok biztos abban, hogy levegyem-e.

Ez egy feszes formájú kis fekete ruha, ami úgy ragaszkodik minden egyes testrészemhez, hogy szinte lehetetlen levegőt kapni benne.

Olyasvalakire tervezték, akinek vannak idomai.

Idomok, melyekkel én nem rendelkezem.

- Kényelmetlennek érzem – mondom halkan, de Ellie megrázza a fejét.

- Al el fog ájulni, ha meglát – mondja izgatott hangon.

Próbálom elrejteni az arcomról a felindultságot, amit érzek, de Ellie valahogy észreveszi.

- Mi az? Ideges vagy, hogy Al meglát ebben a ruhában?

Gyorsan megrázom a fejem.

- Nem… nem, ez nem az… - Arrébb sétálok, kerülve a tekintetét.

- Akkor mi?

Nem tudom, hogy mondjam el Ellie-nek az igazságot.

Al a testvére, és én mindig óvatos vagyok, mikor előtte beszélek a vele való kapcsolatomról, ha jelenleg nevezhetjük egyáltalán kapcsolatnak.

Tudom, hogy a kapcsolatunk Alnek többet jelent, mint nekem.

Ha száz százalékig őszinte akarok lenni magammal, tudom, hogy számomra a kapcsolatunk csak egy módja annak, hogy bebizonyítsam magamnak, rendben tudok lenni Tobias nélkül.

Allel lenni mindig is furcsa érzés volt, és egy kicsit visszalépésnek tűnik, mintha folyton le lennék maradva egy lépéssel.

Kissé megvonom a vállam, hajam a fülem mögé simítom.

- Semmi – motyogom.

Feláll az ágyról, belém karol, és enyhén megdönti a fejét, így az most a vállamon pihen.

- Miért van az az érzésem, hogy rejtegetsz előlem valamit?

- Ellie, Al a bátyád. Néhány dologról furcsa érzés veled beszélgetni.

Sóhajt egyet.

- Igaz, de elsőként a barátod vagyok. Mindenesetre kímélj meg a csókolózós jelenetek apró részleteitől, de ha beszélgetésre van szükséged, itt vagyok neked.

Egy pillanatra behunyom a szemem.

- Csak gondot okoz, hogy elengedjem mindazt, amit az Önfeláldozóknál szerettem, ez minden.

- Kérdezhetek valamit? – kérdi csendesen, én pedig bólintok.

- Megígéred, hogy nem fogsz megharagudni?

Felvonom a szemöldököm.

- Ígérem.

- A fiú, akibe szerelmes voltál az Önfeláldozóknál… még mindig szereted őt?

Egy pillanatra beharapom az alsó ajkam, majd bólintok, tekintetem a padlón.

Kissé megvonom a vállam.

- Tényleg keményen próbálom elfelejteni, hogy szeretem őt, El. Ígérem, nem akarom megbántani a bátyádat. Senkit sem akarok megbántani.

- Hiszek neked – mondja, fejével enyhén biccent egyet.

Végigsimítom a kezem a hajamon, és veszek egy mély levegőt.

- Igyekszem egyszerre csak egy napra koncentrálni. Próbálok továbblépni.

- Tudom, hogy mi az, ami segíthet neked ebben – mondja vigyorogva, majd benyúl a táskájába, és kihúz egy teli üveget, amiről tudom, hogy alkohol van benne.

Lassan megrázom a fejem.

- Uriah-nak és neked köszönhetően soha nem leszek józan.

Ellie felnevet, lecsavarja a kupakot, majd az ajkához emeli az üveget.

- Ez a te születésnapod, úgyhogy fenékig.



TOBIAS



- Zeke. Ez fura – motyogom, ahogy mindketten nekidőlünk a falnak, miközben részeg Bátor tagok mozognak körülöttünk, kifogásnak használva Tris szülinapját az ivásra, mintha szükségük lenne ilyesmire.

- Ez nem fura. Ti barátok vagytok, ez pedig az ő születésnapja – mondja Zeke, meglengetve az üveget.

Megforgatom a szemeim.

- Alig. Nem akarja, hogy itt legyek. És bizonyára ő sem – mormogom, fejemet pedig Al felé döntöm, aki jelenleg a szoba másik végében van, de az utóbbi egy órában nem hagyta abba, hogy minden második másodpercben rám pillantson.

Zeke megvonja a vállát.

- Senkit sem érdekel, hogy Al mit akar. Különben is, sok ember van itt. Talán észre sem fog venni.

Olyan tekintetet küldök felé, ami elmondja, hogy nem vagyok annyira naiv, hogy ezt elhiggyem.

- Igaz. És talán vissza tudok menni az időben, és kitörölni mindazt, ami az elmúlt négy hónapban történt – morgom.

- A szarkazmusod tényleg kezd megviselni – mondja Zeke színtelen hangon.

Nem tudom, miért vagyok itt Tris állítólagos születésnapját ünnepelni, mikor valójában csak haza akarok menni, és szomorkodni.

- Tobias?

Gyorsan körbefordulok a hangra, ami Tris összetéveszthetetlen hangja.

Ott áll, oldalán Al testvére, Elena, bár maga Al még mindig a szoba másik végében van.

Úgy néz ki, mint egy istennő.

Nincs rá más szó, amivel leírhatnám.

A ruha, amit visel, úgy simul rá, mint egy kesztyű, és szinte lehetetlen, hogy levegyem róla a szemem.

Kedvelem a Bátor Trist.

Nagyon kedvelem őt.

Tudom, hogy nem magától választotta.

Nem tudta volna.

Tudom, hogy nem hisz abban, hogy elég vonzó ahhoz, hogy felvegyen egy ilyen ruhát, elmondható az arckifejezéséből.

Ez azonban nem akadályozza meg, hogy teljesen hihetetlenül mutasson rajta.

- Huh... - Már attól elvesztem minden beszédképességem, hogy nézem őt.

A saját nevemre sem emlékszem.

Zeke keményen belém könyököl, kihúzva ezzel a Tris okozta kábulatból.

- B-b-boldog születésnapot! - sikerül kinyögnöm végül.

- Köszönöm – mondja csendesen, egy pillanatra összetalálkozik a tekintetünk.

Néhány másodpercig mindketten hallgatunk, és figyelem, ahogy a mellkasa minden egyes lélegzetvételkor megemelkedik, majd lesüllyed.

- Tudod, ez egy kicsit furcsa... az egész... szülinap dolog. Nem igazán értem.

Megvonom a vállam.

- Én is valahogy így vagyok ezzel.

Nevet.

- Mondja az Önfeláldozó.

Kissé megrázom a fejem.

- A születésedet meg kell ünnepelni, Tris. Minden nap.

Bámul rám, és nézem, ahogy egy pillanatra a torkán akad a levegő.

Mielőtt bármi mást mondhatna, Al mögé lép, és kezével eltakarja a szemeit.

- Találd ki, ki vagyok, szülinapos lány? - suttogja a fülébe.

Zeke-re tekintek, csak hogy ne kelljen őket néznem.

Kissé elneveti magát, majd eltolja a kezeit az arcáról.

- Mindig meg tudom mondani, hogy te vagy az, Al. A kezeid jéghidegek.

Ő is felnevet, majd egy csókot nyom az arcára.

- Rajta, gyere és üdvözöljünk mindenkit – erősködik, közben megfogja a kezét, és elkezdi arrébb húzni.

Tris egy pillanatra visszanéz rám.

- Hé, köszönöm, hogy eljöttél. Később látlak?

Biccentek egyet, ő pedig elmegy Allel.

Amint hallótávolságon kívül ér, Zeke felé fordulok, de megszólal, mielőtt egyáltalán összeszedhetném, hogy mit akarok mondani.

- Tudom. Vissza kell szerezned.

- Honnan tudtad, hogy ezt akartam mondani?

Megrántja a vállát.

- Nem tudtam. Reméltem. Al elég kedves, de te és Tris... - Kissé ingatja a fejét.

- Ez a sors, ezt még én is látom.

Zeke inkább őt nézi, ahogy keresztülmegy a szobán, minthogy a szemembe nézzen.

- Nem tudom, hogy fog működni, vagy hogy fogom meggyőzni arról, hogy ez működhet. Csak azt tudom, hogy meg kell tennem. Megéri. Ő minden akadályt megér.

Zeke megveregeti a vállam.

- Veled vagyok. Bármire is legyen szükséged.

Elengedek egy apró mosolyt.

- Jó barát vagy, Zeke.

- Szintén, Szerencsétlen.

***

Később, mikor a buli kezd végre ellaposodni, csupán egy cél lebeg a szemem előtt: megtalálni Trist, és mindent elmondani neki.

Elmondani neki, hogy szeretem, és a világon semmi más nem számít ezen kívül.

Elmondani neki, hogy fogalmam sincs, hogyan fog működni, csak működnie kell, és meg kell próbálnunk.

A probléma az, hogy a buli elején történt rövid találkozás óta nem láttam.

Szememmel néhány pillanatig fürkészem a fogyatkozó szobát, áthaladva néhány Bátor tagon, akik túl keményen partiztak, és most mi szenvedjük ennek a következményeit, hányás formájában.

Mikor végre rátalálok a tekintetemmel, ahogy műanyag pohárral a kezében a sarokba van húzódva, bizonytalanság tölti el a gyomrom.

Mit művelek?

Fogalmam sincs, hol járnak a gondolatai, és bár látszólag illik hozzám egy nagy romantikus gesztus, ám ez talán károsíthatná a boldogságát, és végül is ez minden, amit valójában akarok.

Az ő boldogsága.

Bár az időzítés jó, egyedül van, feszülten pillant körbe, valószínűleg Alt vagy Ellie-t várja, hogy együtt visszasétálhassanak a hálótermekbe.

Épp mikor elkezdek ténylegesen elgondolkodni azon, hogy ez talán egy rossz ötlet, és félredobom az egészet, felnéz rám, tekintetünk összetalálkozik.

Néz engem egy pillanatig, majd ajkai egy apró mosolyra húzódnak, és integet felém.

A döntés megszületett.

Nem tagadhatom meg ezt a mosolyt.

Céltudatosan sétálok felé, minden dolog ott kavarog a fejemben, amit el akarok neki mondani, a pulzusom emelkedik.

- Szia – mondja lágyan, mikor végre odaérek hozzá.

A kipirult arca alapján meg tudom mondani, hogy kissé ittas, de még mindig ő a leggyönyörűbb lány, akit valaha is láttam.

- Szia, szórakoztató születésnapod volt? – kérdem, a szám sarkában megjelenik egy apró mosoly.

- Meglepő módon igen. – Egy másodpercre elhúzza az egyik lábát.

- Tris, figyelj…

- Előbb én – mondja gyorsan félbeszakítva engem.

Egy pillanatra összecsapja a kezét.

- El akartam neked mondani, hogy sajnálom.

Kissé megrázom a fejem.

- Sajnálod? Mit?

- Alt.

- Alt? – kérdezem, a szívem a torkomba ugrik.

- Igen, úgy értem… nem akartam a közelben lenni, és egyszerűen sajnálom, hogy neked kellett. – Egy percre ráharap az alsó ajkára.

- Tudod, mert ugyanazok a barátaink.

- Nem akartad, hogy Al és a te közeledben legyek? – kérdem, zavartság fűződik a hangomba.

Megrázza a fejét.

- Nem. Én… én nem szerettem volna veled és valaki mással lenni.

Hagyom, hogy a szavai kicsit ülepedjenek, majd behunyom a szemem, és veszek egy mély levegőt.

Lassan előre nyúlok, és megfogom a kezét, hüvelykujjammal simogatom a kézhátát.

- Nem akarom, hogy legyek én, és valaki más, Tris. Ezért jöttem ide hozzád, hogy ezt elmondjam.

Megnyalja az alsó ajkát, bámulja a kezünket.

Az arckifejezésében megjelenő fájdalom és zavartság úgy vág belém, mint egy kés.

Hosszú ideig hallgat, csak tartja a kezem.

- Szeretem, ahogy a kezed az enyémhez ér – mondja végül olyan halkan, hogy szinte nem is hallom.

Reszketve kifújom a levegőt.

- Soha nem akarom elengedni a kezed.

Becsukja a szemét, majd mélyet lélegez.

- Ez nem helyes. Nem igazságos, egyik része sem. Úgy értem, mit fogunk tenni, Tobias? – mondja, alsó ajka megremeg a szavaitól.

Ez a pillanat sérthetetlen.

A saját áthatolhatatlan buborékunkban vagyunk, ahol semmi sem számít, csak az, ahogy a kezem az arcához ér, és az, ahogy az ajkai a tenyeremet érintik egy pillanatra.

- Kitalálunk valamit, Tris. Ha valaki ki tudja ezt találni, azok mi vagyunk.

Kissé megrázza a fejét.

- Nem tehetem ezt, Tobias. Együtt vagyok valakivel.

Leejtem a kezem az arcáról, és helyette mindkét kezét az enyémbe fogom.

- Tudom. Ezt tudom, de én egyszerűen… nem tudok eltávolodni tőled, Tris. Nem tudlak egyedül hagyni. Próbáltam, de képtelen vagyok rá. A részem vagy.

A hangom kétségbeesettnek, könyörgőnek tűnik, és nem vagyok biztos benne, hogy kedvelem.

Mindkét tenyerét az arcomhoz szorítja, tekintete egy hosszú pillanatig az enyémbe fúródik.

- Mennem kell – mondja halkan.

Megrázom a fejem.

- Nem, nem kell. Gyerünk, Tris. Ne menj el. Kérlek, ne menj el tőlem. Mindent megosztottam veled. Itt van.

Látom az alsó szemhéjánál összegyűlt könnytengert, aztán lassan elkezdenek kicsordulni.

- Nem tudok egyenesen gondolkodni – suttogja.

Homlokom az övének támasztom.

- Tudom. Sajnálom. Rossz az időzítés. Részeg vagy.

Bólint egyet, könnyei végre végigfolynak az arcán.

- Nem kell most beszélnünk erről. Mi… mi később is megbeszélhetjük. Rendben? Sajnálom.

Kinyújtom a kezem, hüvelykujjammal letörlök néhány könnycseppet, majd egy lágy csókot nyomok a homlokára.

- Ne – mondom a könnyekre utalva.

Szipog néhányat, majd letörli a maradék könnyet.

- Visszakísérhetlek a hálótermekhez?

Gyorsan megrázza a fejét.

- Ne… nem, találkozom Ellie-vel – mondja csendesen.

- Rendben… - motyogom halkan.

- Látlak holnap este a magánóránkon?

Bólint egyet, aztán elhúzódik, majd vet rám még egy utolsó pillantást, mielőtt elindul kifelé a teremből.

Ott állok egy pillanatig, majd nekidőlök a falnak, és behunyom a szemem.

Olyan sok minden történt tíz perc leforgása alatt, az agyam pedig még próbálja feldolgozni.

- Mi a fene volt ez?

Gyorsan kinyitom a szemem, és szembe találom magam Allel.

Remek.

Mert most pont ez az a dolog, amire jelenleg szükségem van.

- Parancsolsz? – kérdem.

- Az én barátnőm volt, akit fogdostál – mondja Al, minden porcikájából düh áramlik.

Kissé felsóhajtok.

- Igen, feltételezem, az volt.

- Nem érted? Túl van rajtad. Végre boldog. Miért nem maradsz egyszerűen jó messze a Bátraktól? Különben is, minek jössz ide? Ha miatta, akkor tudnod kell, hogy nem akar téged. Most már velem van.

- Szeretem őt. – Ez az egyetlen mentségem.

Ez igaz, és ezt Al vagy elfogadja, vagy nem.

Al felhorkant.

- Szakítottál vele. Nyilvánvaló, hogy nem értékeled őt. Talán nem tudtad szeretni, és most, hogy valaki más azt teszi, amire te képtelen voltál, helyesen kéne cselekedned, és eltűnni innen a francba.

Végigáramlik rajtam a harag, és mielőtt gondolkodnék, keményen behúzok neki egyet.

- Semmit sem tudsz arról, hogy miért szakítottam vele.

A hangom sötét, a torkomból jött.

Hátratántorodik, egyik kezét a szeméhez szorítja, majd meglepetésemre nevetni kezd.

- Kíváncsi vagyok, Tris mit fog mondani, mikor elmesélem neki, hogy tőled szereztem a monoklimat.

- Valószínűleg meg fogja kérdezni, hogy mit tettél, amivel kiérdemelted.

Al gyorsan megindul felém.

Bevisz három jó ütést, mielőtt lefogom, majd a falhoz lököm, és az alkaromat a torkához szorítva ott tartom.

- Én is ismerem az összes Bátor trükköt, és kétszer akkora vagyok, mint te. Figyelj rám. Teszek neked egy szívességet. Ez egy olyan csata, amit nem akarsz lejátszani velem, rendben?

Megrázza a fejét, az imént kapott ütéstől az ajkából folyik a vér.

- Egyszerűen nem tudsz távol maradni?! Maradj pokolian messze a Bátraktól! Tris most velem van! Ha veled akart volna lenni, még mindig az Önfeláldozóknál lenne, de nincs ott! Csak engedd el!

Valami a szavai hatására arra késztet, hogy engedjek a torkán a szorításon.

Csak engedd el.

Engedd el.

Talán igaza van.

Talán én vagyok a gond.

Talán távol kellene maradnom a Bátraktól.

Talán el kellene őt engednem.

Trisnek igaza van.

Egy kapcsolat szinte lehetetlen lenne.

Ő Bátor.

Én Önfeláldozó vagyok.

Ha azt akarná, hogy működjön, könnyű lett volna neki ma este igent mondania, különösen az alkoholos befolyásoltsága miatt, de nem tette.

Nemet sem mondott… de nem mondott igent.

Nézem Alt egy pillanatig, és tényleg megértem.

Milyen ember vagyok, ha a boldogsága útjába állok azok után, hogy összetörtem a szívét?

Zeke tovább segíthet neki a beavatással kapcsolatosan.

Nincs valódi célom az életében.

Ha még mindig akarna engem, azt tudatta volna.

Talán csak az utolsó szalmaszálba kapaszkodom, és minden ok nélkül folyamatosan zaklatom őt.

Egy emlék villan fel az agyamban.

Tris és én az Önfeláldozók utcáján vagyunk, keze az enyémben, szőke haját mindenfelé fújja a szél, ajkai formálják a szavakat, hogy „szeretlek”.

Elengedhetem ezt?

Veszek egy mély levegőt, és felnézek Alre.

- Al, képtelen vagyok rá. Nem tudok távol maradni a Bátraktól.

Al elenged egy hitetlenkedő sóhajt.

- Mi a fenéért nem? Ez nem a te csoportod.

- Nem tudsz egyszerűen megbízni bennem, mikor azt mondom, védelmezem őt?

- Ez most már az én dolgom. Nem gondolod?

Felsóhajtok, lenézek a padlóra, darabjaira szedem a rajta levő különböző repedéseket.

- Ha nem maradsz távol a Bátraktól, mindent el fogok mondani Ericnek.

A gyomrom összeugrik.

- M-micsoda?

Al lassan bólint.

- Hallottál. El fogom mondani Ericnek. Ennek véget kell vetni. Nem ingázhatsz két csoport között. Ez nem helyes. Már rég el kellett volna mondanom.

- Tris gyűlölni fog.

- Tris nem fog rájönni, és ez a legjobb számára, még akkor is, ha jelenleg nem tudja.

Az egész testem ledermedt a szavait hallgatva, de lényegében tudom, hogy néhány dologban igaz, amit mondott.

- Távol fogok maradni a Bátraktól – mondom halkan.

Al úgy néz rám, mint aki nem igazán hisz nekem, de nincs időm a bizonytalanságára.

- Tűnj innen, mielőtt megváltoztatom a véleményem, és helyette a szart is kiverem belőled.

Al megforgatja a szemeit, majd ellöki magát a faltól, és elhagyja a termet.

Egy percig egyedül állok a szobában, csak lélegzek.

Minden kicsúszik az irányításom alól.

Következő fejezet >>