Shailene nyilatkozott az Ascendant kapcsán


Két interjút is hozok nektek Shailene-nel, amiből megtudhatjuk, mennyire nincs ő sem képben az utolsó filmmel kapcsolatosan, illetve mi a véleménye a stúdió terveivel kapcsolatosan.

Az első interjút a inquirer.net készítette vele, amiből most kiszedtem nem A beavatotthoz kapcsolódó kérdéseket (majd azokat egy másik bejegyzésben olvashatjátok).

Szóval akkor A beavatott-sorozat utolsó része, az Ascendant egy tv film lesz?
Úgy hiszem, most épp ezt tervezik.

Miért nem mutatják be a mozikban?
Fogalmam sincs?

Csalódott vagy emiatt?
Ez soha nem fordult volna meg a fejemben. Négy filmre szerződtem, így én arra számítottam.

Mit fog hiányozni Trisszel kapcsolatosan?
Hiányozni fog az élmény, amik ezen filmet készítése közben szereztem, mert három évig ugyanazokkal az emberekkel - színészekkel és a stáb többi tagjával - együtt dolgoztam, ami meglehetősen megnyugtató tényező, olyanok lettünk, mint egy család.
Nem tudom, mit fogok hiányolni Trisből, de a dolgok, amiket még mindig értékelek őbenne, és amiket még inkább elismerek, ahogy idősebb leszek, az az a modell, akit ő minden nő számára képvisel, hogy szembenéz szörnyűségekkel és félelemmel, mégis képes kiállni mindazért, amiben hisz, erős marad, megőrzi a becsületességét ,és nem engedi befolyásolni az együttérzését és szeretetét az emberiség iránt.

Mit tanultál ezeket a filmeket készítve?
Sokat tanultam a zöld hátterekről, a daru technológiáról, és sokat a produkciók hátteréről. Mindenképpen kiszélesítette a látóterem, hogy jobban megértsem ezt az iparágat, mint valaha.

Szereted ezeket a filmeket?
Igen, szórakoztatóak.



A másik egy frissebb interjú a Screen Rant csapatától, amiben Shai kissé konkrétabban kifejezi nemtetszését a stúdió terveivel kapcsolatosan.

"Legutóbb amit hallottam, hogy tv sorozatot próbálnak készíteni belőle. Nem egy tv sorozatra szerződtem le. Minden tiszteletem a stúdióé, és azoké, akik ebben részt vett, és lehet, hogy meggondolták magukat, és lehet valami mást akarnak véghez vinni, de engem nem igazán érdekel, hogy egy tv sorozatban vegyek részt."

A szomorú az, hogy még mindig semmi biztos információt nem osztott meg se a stúdió, se a rendező, és ezek szerint, a színészek továbbra is csak a sötétben tapogatóznak, akárcsak a rajongók.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése