Fanfic fordítás: Az a három szó - 7. fejezet

Folytatódik az Az a három szó a 7. fejezettel, és vele folytatódik a Felelsz vagy mersz is. Egy érdekes kihívás, és pár változás is bekövetkezik, az utóbbi ismét Tobias családját érinti. És lassan elérünk a Választási Ünnepségig.

Köszönjük Mártinak a fordítást. Jó olvasást!

Az eredeti történetet ITT találjátok!

7. fejezet

NÉGYES

- Tűzijátékot kell elindítanotok az ebédlőben – mondja Uriah.

Zeke-re pillantok, ő pedig visszanéz. Vállat vonok, azt gondolva, hogy ez nem nehéz.

- Amikor mindenki az ebédlőben eszik – fejezi be Uriah. A francba. Ezért nagy bajba kerülünk. Remélem, Apa az étteremben, és nem az ebédlőben vacsorázik ma. – A vacsora mindjárt kezdődik, úgyhogy menjünk – mondja Zeke.

- Honnan szerzünk tűzijátékot? – kérdezem. Fogalmam sincs, hogy Zeke vagy Uriah honnan szerzik a cuccokat a játékhoz.

- Itt vannak – mondja Uriah. Nem akarom tudni, honnan szerezte.

Az ebédlőbe megyünk, ami tele van. Uriah a tűzijáték felét nekem adja, a másik felét Zeke-nek, egy doboz gyufával együtt. Úgy döntünk, hogy a terem végéből indítjuk a közepe felé. Uriah, Lynn és Marlene bemegy, és leül az egyik asztalhoz, úgyhogy ők végig tudják nézni a drámát.

Zeke-re nézek, aki a hüvelykujját felemelve mutatja, hogy kezdhetjük. Elkezdjük elengedni a tűzijátékokat, és szavakkal nem lehet leírni, hogy mekkora káosz tör ki. Mire a terem közepén találkozunk, a Bátrak minden irányban futkosnak. Férfiak és nők futnak fegyvereikkel a kezükben, szerintem néhányuk el is sütötte a fegyverét, de a tűzijáték zajában nem lehet megmondani. Az emberek kiabálnak és az ajtó felé futnak. Étel röpköd a levegőben, mert az emberek felborítják a tálcákat és az asztalokat, ahogy menekülnek ki a tűzijátékból.

Zeke és én elrejtőzünk egy asztal alá. Összegömbölyödünk a nevetéstől. Ez annyira vicces volt. Egészen addig, amíg ki nem kászálódunk az asztal alól, és látjuk, hogy Apa, Sasha és Hana előttünk áll. A francba. Akkora bajban vagyunk. Felállunk és próbálunk nem nevetni. Apa ránk néz, aztán megszólal: - Szerintem fel kellene takarítanotok ezt a rendetlenséget, aztán megbeszéljük a büntetést.

Zeke és én el lettünk tiltva a Felelsz vagy Mersz játéktól a következő hat hónapra. Uriah nevetségesnek tartotta, egészen addig, amíg ő, Marlene és Lynn el nem lett tiltva a játéktól a beavatásukig. Tudom, hogy Apa jót nevetett azon, amit tettünk, de el kellett tiltania. A Bátrak eléggé méltatlankodtak utána. Néhányan ki akartak minket tiltani az ebédlőből. Néha szerencsém van, hogy az apám vezető.

Igazán örülök, hogy nem jöttek rá, hogy az egyik kihívásunk miatt volt annyi baleset a Bátor Klubban. Néhány nap múlva megtudtuk, hogy volt néhány incidens a táncparketten aznap este. Három kificamodott boka és egy törött csukló. Az ebédlőbeli káosz után senki nem emlékezett rá, hogy Shauna és Zeke ott volt.

Ráadásul Apa szerintem igazán jó kedvében volt, mert Sasha igen mondott neki. Sasha nem örült, hogy tönkretettem az estéjét. Ki kellett hívniuk apát az étteremből, hogy megszidjon minket. De túllépett rajta, amikor rájött, hogy Charlie és én örülünk neki és apának. Apa mondta, hogy aggódott, hogy elfogadjuk-e mostohaanyánknak.

***

Arra érek haza az iskolából, hogy Sasha is otthon van. Apa és Sasha a múlt hónapban házasodtak össze. Tehát most velünk él, és Charlie örül neki.

- Apád kérte, hogy látogasd meg az irodájában – mondja.

Nagyszerű, gondolom. Valószínűleg hallott róla, hogy mi történt ma az iskolában. Ledobom a táskámat, és az ajtó felé indulok, amikor látom, hogy Sasha is felkel. Kinyitom az ajtót, ő pedig megszólal:

- Várj, veled megyek.

- Miért? – kérdezem.

A monoklimra mutat, és azt mondja: - Mert úgy látom, rossz napod volt.

- Ja, nem ez volt a legjobb napom – mondom mosolyogva.

- Nos, essünk túl rajta. Utálnám látni, milyen lehet a másik srác, ha neked ilyen a szemed – mondja Sasha.

Apa irodájába megyünk, ő pedig leültet minket.

- Kaptam egy hívást ma az igazgatótól, Négyes – mondja Apa.

- Ez nem az, amire gondolsz, Apa – mondom.

- Magyarázd meg, Négyes – mondja.

- Nem ütöttem vissza, Apa. Az a hülye Eric nevű Művelt gyerek volt. Már hónapok óta próbál velem verekedni. Mentem a folyosón, ő meg csak megütött.

- Miért nem ütöttél vissza? – kérdezi.

- Apa, már két éve edzek Amarral. Ha visszaütök, lehet, hogy meghal. Nem ütök meg valakit a vicc kedvéért. Tudom, hogy jobban verekszem, mint a legtöbb Bátor, Nem lett volna helyes megütni Ericet. Szóval kivédtem a következő ütését, aztán a földre löktem. Aztán otthagytam – mondom.

- Négyes, mit fogsz csinálni a beavatásodkor? Akkor verekedned kell – mondja Apa.

- Tudom, hogy akkor verekednem kell, és meg fogok vele birkózni. De nem fogok verekedni, hacsak nem muszáj. Nem látom értelmét.

- Bárcsak behúztál volna neki, fiam. Azt mondtad, hogy Művelt? – Bólintok. – Akkor nem csodálom, hogy az igazgató téged hibáztatott. Lesz ahhoz az idiótához néhány keresetlen szavam holnap – mondja Apa.

- Ja, nos, Eric arra számít, hogy csoportot fog váltani ide, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy sokszor fogom még látni – mondom. Utálom Ericet. Mindig a nála gyengébbekbe próbál belekötni. Az egyetlen ok, amiért ma meg tudott ütni, hogy nem figyeltem. Minden más alkalommal, amikor meg akart ütni, ki tudtam védeni. Ha idejön, nem tudom, meddig tudom visszafogni magam, hogy ne üssem meg.

- Akkor lehet, hogy a Bátornak születettek és a csoportváltók egymással fognak verekedni az idén – mondja Apa.

Sasha láthatja, hogy milyen kényelmetlenül érint és megszólal:

- Max, én nem aggódnék most emiatt, lehet, hogy nem is fog megtörténni. Gyerünk, Négyes, velem jöhetsz, amíg elhozom Charlie-t az óvodából. Örülni fog, hogy láthatja a nagytestvérét – mondja Sasha.

- Később otthon találkozumk – mondja Apa.

Kisétálunk Apa irodájából, én pedig Sashához fordulok, és megszólalok: - Köszönöm, hogy leszerelted, Sasha.

- Minden rendben, Négyes. Itt vagyok, ha beszélgetni akarsz.

- Tudom, de nekem az valahogy nem nagyon megy – mondom.

- Megértem. Apád mesélt a rémálmaidról. Aggódott, hogy éjjel felébredek, és megijedek, ha hallom. Ígérem, a titkod biztonságban van nálam – mondja.

- Igen, tudom, hogy mondta. – Apa megkérdezte, hogy beszélhet-e Sashának a múltamról. Nem akarta, hogy aggódjon, amikor kiabálva ébredek fel az éjszaka közepén. Még mindig vannak rémálmaim, de már nem ébredek kiabálva olyan gyakran. Azt is tudom, hogy Sasha nem beszélne senkinek a múltamról. Tudom, hogy Sashának is megvannak a maga titkai, de soha nem kérdezném. Senki nem mondta, hogy vannak titkai, de látom, néha, amikor valaki mond neki valamit, látni a fájdalmat a szemében. Ahogy én, ő is ügyesen elrejti, hogy mi zajlik benne.

- Sasha, nem bánnád, ha Anyának szólítanálak? Ahogy Charlie – kérdezem. Már egy ideje meg akartam kérdezni. Jobban bánik Charlie-val és velem, mint Evelyn. Jónak tűnik Anyának szólítani, majdnem annyira, mint amikor apát Apának kezdtem hívni.

Hatalmas mosollyal az arcán fordul felém.

- Igen, az nagyon sokat jelentene nekem, Négyes – mondja. Megáll, felém fordul, és azt mondja: - Gondolod, hogy megölelhetlek? – Rámosolygok, és megölelem. Lehet, hogy már csak néhány hónapom van a Választási Ünnepségemig, és aztán saját lakásom lesz, de végre úgy érzem, hogy nagyszerű családom van, ahova hazamehetek. Csak az szomorít el, hogy az igazi szüleim soha nem keltettek bennem olyan érzést, mint Max és Sasha.

***

Két hét van a Választási Ünnepségemig, és a rémálmaim tényleg rosszabbak lettek. Nem voltak ilyen rosszak, mióta Evelyn elment. Nem aludtam rendesen az utóbbi három éjszakán. Mindig ugyanabból az álomból ébredtem fel kiabálva.

Épp akkor ébredek fel, amikor Anya berohan a szobába. Odafut az ágyamhoz, leül, és magához ölel. Verítékben úszom, és nehezen lélegzem.

- Semmi baj, kicsim, semmi baj – suttogja a fülembe. Annyira megnyugtató, hogy sírva fakadok. Senki sem vigasztalt még úgy, mint ő most. Evelyn soha nem volt ilyen, még akkor sem, amikor a Bátrakhoz jöttünk, miután Marcus majdnem megölt.

- Semmi baj, Négyes. Bármi történt az álmodban, nem érhet el – mondja.

- Az a baj, Anya, hogy még mindig elérhet – mondom.

- Négyes, el akarod mondani, hogy miről szól? – kérdezi.

El akarom neki mondani, de nem tudom, hogy menni fog-e. Nem akarom megbántani Apát, és tudom, hogy ha elmondom neki, ő elmondja Apának, és nem akarom felzaklatni. Hallom, hogy valaki van a konyhában, és tudom, hogy ez azt jelenti, hogy Apa épp most jött meg a munkából. Gyakran dolgozik sokáig.

- Menj, zuhanyozz le, Négyes. Aztán leülünk Apával, szerintem beszélnünk kell róla – mondja.

Tudom, hogy igaza van, tényleg szükségem van egy zuhanyra. A ruháim teljesen átáztak a verítéktől.

Kijövök a zuhanyzóból, és látom, hogy Anya már kicserélte az ágyneműmet; valószínűleg azt is átáztatta az izzadtság. Visszaugrok az ágyba; remélem, hogy ha a szobámban maradok, a szüleim békén hagynak. Kopognak az ajtón, és Apa benyit. Ő és Anya bejönnek, és leülnek az ágyamra.

- Beszélned kell velünk, Négyes. Segíteni akarunk neked – mondja Apa. Ez nem a szokásos pimasz Bátor hangja, hanem amolyan „szeretlek, és segíteni akarok” hang.

- Mindig arról álmodok, hogy a Választási Ünnepségen vagyok, és szólítanak. Nem Négyesként, hanem az igazi nevemen. És amikor kimondják a nevem, Marcus rájön, hogy ki vagyok, aztán mindenki más is. Aztán mindenki kitalálja, hogy mit szokott velem csinálni, és vissza kell mennem az Önfeláldozókhoz. Nem engedik, hogy a Bátrakat válasszam, hanem vele kell élnem – mondom.

Apa rám néz és megszólal: - Akkor ezen változtatunk.

- Tessék?

- Beszélek Jack Kanggel holnap az Őszintéknél. Csinálunk neked új iratokat. Már megtettük egyszer, biztos vagyok benne, hogy újra meg tudjuk tenni. Hivatalosan is Négyesre változtatjuk a neved, senkinek sem kell tudnia, hogy mi volt a neved – mondja Apa.

- Mi van, ha több, mint négy félelmem van?

- Nem számít, ezt a nevet én adtam neked, amikor kicsi voltál és úgy döntöttél, hogy megtartod. Ki fog egy Bátor vezetőt megkérdőjelezni? Marcus csak a gyengéket szereti bántani, nem fog foglalkozni valakivel, aki a fiát egy számról nevezi el – mondja Apa.

- Kérdezhetek még valamit? – kérdezem.

- Persze – mondja.

- Sasha bekerülhet, mint az anyám?

- Ha ezt akarod, akkor meg tudjuk tenni. Jobb is lenne így. Ha Marcus valaha is elkezdene szaglászni, nem lenne ott Evelyn, így valószínűleg abbahagyná. Ráadásul neked és Sashának egyforma színű a szemetek, így könnyebb elfogadni őt anyádként, valószínűleg jobban, mint engem apádként. Ha örülsz ennek, Sasha.

Sashának könnyek gyűlnek a szemébe, és nem tud megszólalni, csak bólint, és szorosan magához ölel. Úgy érzem, mintha mázsás súlyt vettek volna le a vállamról. Most már semmi nem fog Marcushoz és Evelynhez kötni, ők a múltam részei. Végül most már papíron távol tudom tartani magamtól ezt a rémálmot.

- Megnézzük, hogy Charlie-val is meg tudjuk-e ezt tenni – mondja Apa.

Anya most már sír, de végül Apát öleli helyettem. Végül abbahagyja a sírást, és megszólal:

- Valamit el kell mondanom nektek. Terhes vagyok.

Most Apának szökik könny a szemébe, ez a könnyek éjszakája a Johnson-házban. Apa épp meg akar szólalni, amikor Charlie toppan a szobába.

- Mi a baj, miért sír mindenki? – kérdezi.

- Ezek csak örömkönnyek – mondja Apa.

- Anyának gyereke lesz, Charlie – mondom.

- Tényleg? – mondja. Anya bólint. – Nagytestvér leszek. – Charlie felugrik az ágyamra, és megöleli Apát és Anyát. Nem gondoltam, hogy ilyen boldog lesz. Azt hittem, ideges lesz, hogy már nem ő a baba többé. Biztos vagyok benne, hogy az is elérkezik. De most csak élvezem a pillanatot, nem számít, hogy Charlie az egyetlen vérrokonom itt, egy család vagyunk. És amikor két hét múlva a Bátrakat választom, csak ez fog számítani. Csoport a család előtt, mert ez a család, ami itt van, a barátaimmal együtt itt a Bátraknál, ez ad értelmet az életemnek.