Fanfic fordítás: Bitter Cold - 16. fejezet


Igen, tisztában vagyok vele, hogy ismét sok-sok hónapos szünet volt itt, de csak elkészültem a Bitter Cold 16. fejezetével.
Bevallom, hogy eléggé megcsappant a lelkesedésem az írás mellett, meg hát nem könnyű motiváltnak lenni, mikor másfél éve várom, hogy folytassa az író a sztorit, de úgy eltűnt, hogy egy ideje még a leveleimre sem válaszolt.
Na mindegy, igyekszem visszalendülni, hogy legalább havi egy fejezet meglegyen. Még jó, hogy jó a munkahelyem, mert belefér, hogy fordítgassak. Ráadásul, most jó pár, nagyon cuki fejezet fog következni, amiket nagyon szeretek. Így remélem meg lesz a kellő inspiráció, hogy folytassam. Meg persze a ti véleményeitek is sokat segítenek.

Ezúttal is javaslom, hogy mielőtt nekiláttok ennek a résznek, olvassátok újra az eddigi részeket (ITT), mert én is sokat felejtettem.

Nézzük meg, milyen is Tris és Tobias első közös estéje Tobias lakásában...

Az eredeti történet ITT olvasható!  A fordítás az író, mugglesarah engedélyével történik!



16. fejezet - Egyezség



Sajnos az egyszerűség csak addig tart, amíg minden változatlan marad. Amint a változás elkezdődik, a bonyodalmak is felütik a fejüket. A kórházi látogatások egyszerűek. A beszélgetések a munkáról és a zenéről és a tüdejének javulásáról is egyszerű. A fenébe is, még az is egyszerű tud lenni, hogy felkészül arra, hogy egy alig ismert vendég fog nála maradni. Minden más? Az már sokkal bonyolultabb.

Tris jól reagál az antibiotikumokra. Háromszor eszik egy nap. Sok folyadékot kap, és visszanyeri lassan a színét. Tris egy olyan beteg, aki remekül gyógyul. Az orvosok is megjegyzik a javulását, a nővérek ódákat zengenek az alkalmazkodásáról. Felkészülnek arra, hogy két nappal korábban kiengedjék a lányt, mint azt tervezték.

Tobias arra számít, hogy minden ugyanolyan lesz, mikor a szokásos látogatására érkezik azon az estén. Arra nem készült fel, hogy a változások beindulnak. Tris már vár rá, hogy odaérjen. Azonban nem azért várja, hogy meglátogassa, hanem hogy hazavigye. Arra számít, hogy a lány vacsorázni fog; besétál és elmeséli neki a napját, és csak úgy ellesznek egymás mellett. A rutin dolgok is egyszerűek a számára.

De ma mikor belép a szobájába, Tris az ágya legszélén ül. Kék műtősruhát visel, a haja lófarokba kötve. Észreveszi, hogy már nincs az infúzióra kötve. Valójában nem is látszik rajta, hogy életveszélyes betegségben szenvedett volna. Ha egy másik ember lenne egy másik élettel, valószínűleg lenne egy telepakolt táska a cuccaival, a saját ruháival amiket legalább otthon hord. De semmivel nem lett másabb attól, aki volt, mikor behozták. Csak mert megmosták a haját, és kapott egy ágyat, az még nem változtatott meg igazán semmit.

– Szabadon engednek – jegyzi meg Tobias, a léptei nehezek, ahogy a szobába sétál, felhívva a jelenlétére a figyelmet.

Tris habozva rá mosolyog. Az ujjai között a kék ruháját morzsolja. - Igen, két nappal korábban, ami azt hiszem jó dolog. – Vállat von, így fedve el a bizonytalanságát. Elgondolkodik rajta, hogy vajon a lány is épp olyan bizonytalanul sétált bele ebbe a sietősen összehozott megállapodásba, mint ő. Nem vonakodással, reméli, de mégis próbaképpen.

– Persze, hogy jó dolog – mondja neki Tobias, próbálva visszafogni a lelkesedését. Nincs több kórház. Ideje hazamenni. Ideje a változásnak. – Nem kell aláírnunk papírokat meg ilyesmi, mielőtt elmegyünk?

Tris feláll onnan, ahol ül az ágy szélén. – Már mindent aláírtam, és megkaptam a receptjeimet is. Reszketnek a kezei, és Tobias meg akarja fogni őket, hogy abbahagyják. – A nővérek azt mondták, az a protokoll, hogy úgy gurítanak ki egy tolókocsiban.

Tobias látja, ahogy a szemét forgatja már a puszta gondolattól. – Kiszöktesselek inkább? – Egy mosoly játszik az ajkain.

– Kérlek – válaszolja Tris, igazán könyörgő hangom. – Annyira készen állok elmenni innen. – Mások hozzátennék, hogy kétségbeesetten haza akarnak menni. De természetesen neki nincs hova hazamennie. Annyira benne van mindez a hajléktalan szóban, mégis olyan könnyen el lehet siklani felette. Milyen lehet, mikor egyáltalán nincs otthonod? Nincs ahol élj, vagy ahova hazamenj. Amint Tris életének szálaira gondol, ismét szomorúságot érez felé.

A lány elkeseredve elmosolyodik, amit ő komoly mosollyal viszonoz. Igyekszik meggyőzni önmagát, hogy készen áll arra, hogy másodszor is kitárja az otthona ajtaját. A nyomás, hogy ne csessze el, így is kimagasló, és ha hozzáadja mindazt, ami most történik, Tobias szinte biztos, hogy mindennel kudarcot fog vallani, és nem csak a barátságát Trisszel fogja tönkretenni, de talán még az esélyét is egy normális életre. Tobias meg van róla győződve, hogy innentől kezdve semmi sem lesz egyszerű.

– Akkor ideje megszöktetni téged. – Igyekszik ellenállni a késztetésnek, hogy megfogja a lány kezét, ahogy egymás szemébe néznek egy másodperccel tovább a kelleténél, mielőtt elfordulna, és kisétálna az ajtón. Nincs igazán szó szökésről, hiszen a nővérek integetnek, ahogy a kijárathoz érnek. Maguk mögött hagyják, amit eddig ismertek, és napokon keresztül felépítettek, hogy nekivágjanak az ismeretlennek.



***



Az egész erősen déjà vu. A kínos találkozás az ajtónállóval, a túlzottan csendes liftezés, és ahogy végre elfordítja a kulcsát a zárban, és kinyitja az ajtót. Annyira emlékeztet az alig pár héttel korábbi alkalomra, hogy szinte megrémíti őt. Reméli, hogy ezúttal jobban fog végződni, mint legutóbb.

Tris azonban úgy tűnik, lépésenként kezeli mindezt. Belép, Tobias pedig követi, és mikor leveszi a cipőjét, és szépen egymás mellé a helyére teszi őket, Tris követi a példáját. Aztán leveti a kabátját, és a konyhába sétál, hogy az egyik szék támlájára fektesse. Tobias szinte felnevet, amikor látja, hogy Tris ismételten utánozza a cselekvéseit. – Nem kell ám ezt csinálni – szólal meg.

– Ó – válaszolja, és visszahúzza magához a kabátot.

Tobias a fejét csóválja, és kinyújtja felé a kezét, hogy elvegye tőle a dzsekit. – Semmi gond – mondja. A megnyugtatás sokkal inkább neki szól, mint a lánynak. Nem tudja, hogy ő táplálja Tris szorongását, vagy fordítva. A kéztördelés és a lábtoporgás kibillenti őt az egyensúlyából

Annak ellenére, mennyire ismerősnek tűnik elkezdeni, Tobias kezd rájönni, mennyire idegen lesz mindez mindkettőjük számára. Tobias általában nincs oda a társaságért, és nem tudja elképzelni, hogy Tris hozzá lenne szokva a látogatókhoz.

– Majdnem kész vagyok a C szakasz szétosztásának térképével – mondja a lány, utalva a jótékonysági projektre, ami egyre bonyolultabb és több erőfeszítést igényel. – Akkor most azon fogok tovább dolgozni.

Tobias elhessegeti a megjegyzését. – Tris, komolyan, ne aggódj emiatt. – Isten a megmondhatója, mennyire nem akar leülni a konyhapulthoz, és átnyálazni a feljegyzéseket a potenciális partnerekről, akiket az apja említett, vagy elolvasni valami könyvet elbűvölően feszült üzletemberekről, még ha a három hetes határidő a feje fölé tornyosul is. Csütörtök este van, és az energiája valahol kedd reggel veszett el. – Készítek vacsorát, addig lezuhanyozhatsz, átöltözhetsz, vagy amit akarsz.

A felismerés, hogy Trisnek nincs mit felvennie, és az, hogy jómaga nem tett semmit, hogy ezt orvosolja, arra készteti, hogy fel akarja rúgni saját magát. A mentősök levágták róla a pólót, és Tobiasnak fogalma sincs, mi lett a többi ruhájával, ami eredetileg rajta volt. Így aztán nem maradt neki más, csak az a műtősruha, amit a nővérek neki adományoztak, hogy távozni tudjon. Tobiasnak eszébe jutottak más dolgok, minthogy tegyen egy extra törölközőt a fürdőbe, és tiszta ágyneműt húzzon. Még a konyhát is feltöltötte normális kajával, így most már nem csak levest, teát és ráment tudnak enni. De a ruha teljesen kiment a fejéből. Kínos zavarában a padlót bámulja.

Tris csendesen kimenti magát, Tobias pedig csak áll egy percig a már üres konyhában. Fellélegzik, kiélvezve a magányt.

Elég szörnyű, hogy megkönnyebbülést érez, amint a lány kisétál a helyiségből. A feszültség közöttük csak nő, és fogalma sincs róla, mit tegyen. Bizonytalannak érzi magát, még ha korábban Tris töltött valamennyi időt az otthonában. Az újonnan létrejött barátságuk valahogyan az egészet különösebbé teszi. Épp az ellenkezője annak, amit Tobias szerint érezniük kéne.

Végül csak előbukkan a képessége, hogy kizárja a dolgokat, és elűzi minden további gondolatát a szomszéd szobában levő lánnyal kapcsolatban, és inkább a konyhára figyel maga előtt, és az ételre, amit megígért. Tészta lesz, határozza el. Az elég könnyű ahhoz, hogy ne szúrja el.

Tris visszatér, immár átöltözve Tobias egyik régi, kifakult fekete pólójába, miközben magán hagyta a világoskék műtősnadrágot. Annak ellenére, hogy a nadrág valószínűleg a lehető legkisebb méretű, a vékony lábai így is teljesen eltűnnek benne.

Kihúzza a haját a lófarokból, és egy gyors csavarással ezúttal kontyba köti, és megmossa a kezét. – Hogy tudok segíteni? – kérdezi. Cselekvésre készen, szilárdan áll; annyira különbözik attól a lányt, aki nemrég kisétált innen. Magabiztosnak tűnik.

– Nem kell ezen aggódnod – feleli Tobias sokkal határozottabban, mint amilyennek érzi magát. Nem haszontalan. Tényleg meg tud csinálni egy tésztát; készített már valamikor. Elismeri, hogy korábban oda is égette már, de erről neki nem kell tudnia. – Vendég vagy, emlékszel? Csak nyugi.

Tris elnyom egy sóhajt, és Tobias arra számít, hogy önelégülten leül a pulthoz. Helyette a feje a hűtőben van, és annak tartalmát nézi át. – Őszintén, kissé túl bizonytalannak tűnsz számomra, ahogy a tésztát a fazékba teszed. Hadd segítsek.-- Mosolyogva újra előbukkan zöldségek társaságában, amiket Tobias tegnap vett, és egy előre elkészített mártással, amiről ő már meg is feledkezett. – Vágódeszka?

Egy másodperc erejéig Tobias teljesen lefagy. Az elmúlt négy napot, és ha őszinte akar lenni, még azon kívül is párat, azzal töltött, hogy elképzelje Trist az otthonában. Elképzelte, ahogy haja szétterül a kanapén, és a törölközője a földön hever, és a csendes, ideges viselkedése még inkább megnyerő lesz a számára. Az igazi Tris azonban ennek ismét a száznyolcvan fokos fordulata. Bizonyára felvett egy magabiztosság köpenyt, amíg átcserélte a felsőjét. Ez a lány egy állandó rejtély a számára.

Rájön Tobias arra, hogy Tris nem csak valami dekoráció a házában. Nem csak a képzeletének állandó szüleménye. Nagyon is élő és energiával teli, és… a fiókjait kutatja át kések után.

– Nincs egy megfelelő kés ebben a konyhában? – A lány egy meglepetésekkel teli forgószél.

Tobias abbahagyja a gondolkodást az előre kialakított képe és a valóság közti különbségekről, és úgy dönt, inkább arra figyel, ami most zajlik. Előhúzza a vágódeszkát a kenyér pirító mögül, és kinyitja a mosogatógépet, ahol megtalálható a legtöbb kés a különböző rekeszekben. Elég biztos benne, hogy pár napja mosta el őket… Talán.

A folyó víz hangja a mosogatóból biztosítja róla, hogy Tris nem ad ennek esélyt. – Ne felejtsd el megkeverni a spagettit, mielőtt az összes leragad az aljára – utasítja.

Így, hogy a haja szorosan hátra van fogva, és tiszta ruha van rajta, lassan sikeresen megváltoztatja mindazokat a korábbi képeket, amiket Tobias eddig hozzá csatolt. A mindig változó modorával és döntéseivel folyton lehengerli őt. Fel nem tudja fogni, hogy lehet valakinek kikövetkeztethetetlen személyisége, és mégis ennek van értelme a nap végén.

– Hol tanultad mindezt? – kérdezi, ahogy figyeli, hogyan kockázza fel precízen a zöldpaprikát, az arcán látszik a koncentráció.

Tris úgy tűnik, a gondolataiba merül, ahogy megeszik egy paprika kockát. – Sokat főztem a családomnak. – mondja végül. – Anya dolgozott, és mindig volt valami extra dolog, amit csinált. A főzés lett az amolyan házimunkám.

Házimunka, család, anya; ezek olyan hétköznapi szavak. – Hiányzik? – kísérli meg Tobias a kérdést.

– A főzés? – Minden bizonnyal tudja, hogy a családjára értette, hogy az anyjával dolgozzon, és elvégezze a házimunkáját; az életére. De helyette csak vállat von, és felteszi melegedni az előre elkészített mártást egy nagy edénybe. – Meglehetősen megnyugtatónak találtam, még ha sosem voltam igazán jó benne.

– Nos, mialatt felnőttem, senki nem volt, akinek főzhettem volna, magamat leszámítva. Rengeteg pizzát ettem. – Az apja mindig dolgozott, az anyja pedig már azelőtt elment, hogy tudta volna a különbséget. – Szóval ahhoz képest, ahol én tartok, ez remekül néz ki.

Tris elpirul, mire az alkarját a homlokához dörzsöli, mintha melege volna. Tobias elmosolyodik a reakciójára.

Ketten kissé kínos összhangban dolgoznak együtt. Tobiasnak sikerül valahogy nem odaégetni a spagettit, még ha ez főként Trisnek köszönhető, és bármit is csinál azzal a mártással, olyan jó illattal tölti meg a konyhát, hogy Tobias megkérdezi magától, hogy miért evett gyors kaját annyi este. Mikor minden elkészül, leülnek a pulthoz, ugyan oda, ahova legelső este, és nem pazarolják udvariaskodásra az időt, mielőtt belekezdenének.

Tris elégedett hangokat ad ki az első falat után. – Sokkal jobb, mint a kórházi koszt – sóhajtja, ahogy lenyeli a falatot, és csak egy töredék másodpercet vár, mielőtt bekapna még egyet.

– Ez finom – teszi hozzá Tobias. – Igazán hálás vagyok, hogy tudsz főzni. – Tris ezen felnevet, de ő komolyan gondolta. Soha nem volt senki, aki főzött volna neki gyerekként. Nem igazán tudta, hogy miről maradt le.

Az evőeszközök csilingelése, és az időnként hallható szürcsölés jelentik sokáig az egyedüli zajt a helyiségben, mindketten csendben esznek. Tris töri meg a csendet, nem sokkal azután, hogy befejezte az evést. – Azt hiszem, kell lennie pár alapszabálynak.

– Alapszabálynak? – kérdez vissza. Összeráncolja a szemöldökét a kijelentésre, és elcsodálkozik, miért hozta ezt fel. – Mint például?

Tris bólint. – Tudod, csak alapvető dolgok. Úgy értem, ez a te lakásod. Biztos vagyok benne, hogy vannak dolgok, amiket nem szeretnél, hogy csináljak.

– Ó – jön a válasz Tobiastól egy vállrándítás kíséretében. Erre eddig nem is gondolt. – Az akarom, hogy csinálj nekem vacsit. – A lány felnevet, és a szemét forgatja. – De ezen kívül, azt hiszem csak annyi, hogy ne hívj meg senkit, hogy nem szólsz róla, vagy hogy ha levágod a körmöd, ne hagy a padlón. – Tobias ismét megvonja a vállát, és folytatja az evést. – Azt hiszem, nem túl nehéz velem élni.

Tris összehúzza az orrát a körmös megjegyzésre, és eszik még egy falatot. – Mi a helyzet a tévével? A számítógéppel? Mikor kéne aludni mennem? Van valami fürdőszobai preferencia?

– Oké, lassíts – feleli. – Nem vagyok az apád, Tris. Nem kell a házimunkát kiosztanunk és szabályok listáját készítenünk. Megígérem, hogy nem ítéllek szobafogságra, ha sokáig fent maradsz. – Tobias csak a fejét csóválja, de Tris még mindig bizonytalanul bámul rá. – Használhatod a tévét és a számítógépet szó szerint amikor akarod. Nem érdekel, ha egész éjjel fent vagy; van, hogy én is. És mi a fene akar lenni az a fürdőszobai preferencia?

Tris lazán vállat von, és a maradék mártást tologatja a tányérján, hogy fenntartsa a külvilág felé mutatott higgadtságát. Azonban érzi a belőle sugárzó ideges feszültséget, hiába próbálja leplezni. – Csak az az idő, mikor reggel a tiéd a fürdő, vagy ilyesmi.

Tobias küzd, hogy találjon módot arra, hogy megnyugtassa a lányt. – Tris, csak lazulj el, amíg itt vagy, oké? Nem érdekel, hogy mikor zuhanyzol, vagy ha sokat nézed a tévét. Csak gondolj úgy erre, mint egy hosszú ottalvós bulira.

– Azok voltak a legrosszabbak – válaszolja. – Egy kupac lány, akiket nem nagyon ismertem, ülnek körben… kuncogva és a hajukat fonva. – Tobiast váratlanul éri az ötlet, hogy Tris egy ilyen ottalvós szülnapi bulin ücsörög.

A képzelet olyan határozott, hogy Tobias nem tehet róla, ő is felnevet. – Ne aggódj, itt csak keddenként van kötelező hajfonás.

– Micsoda megkönnyebbülés – feleli, a szívére fekteti a kezét, komolyságot színlelve. – De most komolyan, nem akarok betolakodni. – A villáját pörgeti a mártásban oda és vissza, körbe-körbe.

A mozdulataitól Tobias elszédül. – Nem beszéltük ezt meg legutóbb? – sóhajt fel akaratlanul. – Vendég vagy, és mint a barátom, azt akarom, hogy itt legyél, Tris. Komolyan szeretném.

Holtpontra jutottak, és Tobias nem tudja, hogyan tovább. Idegesítő. hogy újra és újra el kell mondania dolgokat, míg Tris ugyanazon dolgok iránt bizonytalan. Tobias attól tart, ha nem kerekedik ezeken valahogy felül, ismét el fog menekülni; messzire űzi őt a saját félelmei és az alaptalan aggodalmai. Ő pedig nem áll készen, hogy ilyen hamar ismét elmenjen a lány, ebben biztos. – Kössünk egy egyezséget.

– Egyezséget? – kérdi Tris, összefonva a karjait a mellkasán, és szúrós pillantást küldve felé. – Ezt fejtsd ki.

Fejben az egész ötletet újra átveszi. – Egy őszinteségi egyezséget – feleli végül. – Mindkettőnknek csupán őszintének kell lenni egymáshoz, így nem kell állandóan azon aggódnunk, hogy idegesítjük a másikat. – A végét leginkább a lány érdekében mondja,

– Rendben… – válaszolja Tris lassan, és úgy fest, elgondolkodik rajta. – Ebben az esetben kényelmetlenül érzem magam, hogy elbitoroljam az ágyadat. Kérlek, ne vegyél rá, hogy megint ezt tegyem.

Olyan… legyőzöttnek hangzik. Tobias bűnösnek érzi magát, hogy legutóbb rávette, hogy ott aludjon, mikor most láthatóan kényelmetlenül érinti a dolog. – Természetesen – válaszolja komolyan. – De becsületesen figyelmeztetlek, hogy pokoli aludni azon a kanapén.

– Jobb, mint a beton – feleli halkan. – A másik, hogy engedd, hogy segítsek. Jobban érezném magam, ha legalább takaríthatnék és főzhetnék.

Kicsit sincs ellenére a dolog, ahogy a főzés említése átsuhan az agyán. – Több, mint szívesen veszem, ha minden este főzöl. De nem kell – teszi gyorsan hozzá. – És ne feledd, már így is rengeteget segítesz nekem ezzel a projekttel. – Csak abban a néhány napban, mióta foglalkozik vele, Tris fogta az ő félig kidolgozott és kissé elhibázott kísérletét, és kihozott belőle egy nagyszabású, mélyreható tervet. Minden kétséget kizárólag jó választás volt arra, hogy átvegye a projektet. Pontosan tudja, hogy a város egyes részein milyen dolgokra van szükség, és még annak is nekilátott, hogy biztonsági tudnivalókat jegyzett fel némely utcasarokhoz. Tobias erős kísértést érzett, hogy elvigye magával a lányt a munkahelyére, és bezárja Christinával egy szobába. Isten tudja, ezek ketten meddig jutnának. Valószínűleg a következő dolog, amire ráeszmélne, hogy globálisan felszámolták az éhezést, és véget vetettek a háborúknak.

Tris bólint. – Nem olyan bonyolult – mondja neki. – De rendben, legyen ez az őszinteségi egyezség.

– Akkor csak… élvezzük ezt ki, és innen haladjunk, jó? – Felkavarja a gondolat, az ötlet, hogy felépítsék a kapcsolatot kettőjük között. Nem egészen hagyományos ez. De aztán az ő életében semmi sem az. Van egy olyan lappangó gyanúja, hogy ez Trisre is igaz. Talán ez a kipróbáláson és hibákon alapuló módszer az egyetlen út, hogy mindezt kitalálják.

A válaszul adott gyengéd mosolya megnyugtatja Tobiast, hogy ez az egész talán, csak talán működni fog. Tris válasza, hogy rendben, ad számára egy halvány reményt, hogy akármi is ez, meglehet, hogy komplexé és teljessé válik.



2 megjegyzés:

  1. De jó volt újra olvasni ezt a történetet. Annyira szeretem.
    Szépen lassan alakulnak a dolgok. Tris annyira aranyos az aggódásával. Olyan cukik!!
    Köszi Bia, hogy lefordítottad! (bírom a munkahelyedet! XD)

    VálaszTörlés
  2. Jaj, de örülök, hogy folytatod Bia! Már nagyon vártam! Köszi (Ui.: Tegnap volt a TV-ben a Lázadó, naná, hogy újranéztem! :)

    VálaszTörlés