Fanfic fordítás: Az a három szó - 38. fejezet


Szerdai nap fényében itt a következő fejezet az Az a három szóhoz. Ebben a részben elég sok átfedés lesz a könyvvel, viszont egy vicces jelenetet is olvashatunk majd, ami biztosan tetszeni fog.

Köszönjük Mártinak a fordítást. Jó olvasást!
Az eredeti történetet ITT találjátok!




38. fejezet


TRIS


Úgy döntök, korán lefekszem. Annyira örülök, hogy Tobias és én kibékültünk. Vagy legalábbis arrafelé tartunk. Egyikünknek sem volt könnyű, és még mindig van mit rendbe hozni. Lefekszek, és úgy teszek, mintha már aludnék, amikor a többiek kezdenek lassan beszivárogni. Még mindig dühös vagyok amiatt, ahogyan Will és Christina reagált. Az nem igazán érdekel, hogy Peter mit gondol rólam.

Nem tudok elaludni, annyi minden jár a fejemben. Felkelek, hogy igyak egy kis vizet. Nem vagyok szomjas, de csinálnom kell valamit. Azon gondolkodok, hogy megkeresem Tobiast, de aztán meggondolom magam. Éppen az ivókút fölé hajolok inni, amikor érzem, hogy hátulról megragad valaki.

Sikoltozni kezdek, de egy kéz befogja a szám. Szappan illata van, és elég nagy ahhoz, hogy a fél arcomat betakarja. Kapálózok, de túl erősen tartanak, így inkább beleharapok az egyik ujjába.

- Aú! – kiált fel egy nyers hang.

- Pofa be, és fogd be a száját. – A hang magasabb és tisztább, mint az átlagos férfihang. Peteré.

Egy sötét szövetcsík takarja el a szemem, és egy újabb kéz köti meg a tarkómon. Levegőért kapkodok. Két kéz tartja a karomat, és húz előre, egy van a hátamon, ugyanabba az irányba lököd, és egy van a számon, megakadályozva, hogy kiabáljak. Három ember. Fáj a mellkasom. Egyedül nem bírok el három emberrel.

- Kíváncsi vagyok, milyen, amikor egy Szerencsétlen kegyelemért könyörög – mondja Peter vigyorogva. – Mozgás!

A számon levő kézre próbálok összpontosítani. Kell lenni valaminek benne, ami segít beazonosítani. A személyazonossága az a probléma, amit most meg kell oldanom. Meg kell oldanom, különben pánikba esek.

A tenyér izzadt és puha. Összeszorítom a fogam, és az orromon át lélegzem. A szappan illata ismerős. Citromfű és zsálya. Ugyanez az illat lengi körül Al ágyát. Egy kő keletkezik a gyomromban.

Hallom a sziklának csapódó víz robaját. A szakadék közelében vagyunk – felette lehetünk, a hang erejéből ítélve. Összeszorítom az ajkam, hogy ne kiáltsak fel. Ha a szakadék felett vagyunk, akkor tudom, hogy mit akarnak tenni velem.

- Emeld fel, gyerünk!

Kapálózok, és közben érzem, hogy a durva bőrük az enyémet súrolja, de tudom, hogy hasztalan. Sikoltozok is, bár tudom, hogy senki sem fogja meghallani.

Túl fogom élni a mai napot. Túlélem.

Kezek tolnak körbe és fel, és a gerincem valami hideg és kemény tárgynak ütközik. A szélességéből és a formájából ítélve egy fémkorlát. Az a fémkorlát, ami körbefut a szakadék körül. Levegő után kapkodok, és vízpermet éri a tarkómat. A kezek átnyomnak a korlát fölött. A lábam elemelkedik a földtől, és csak a támadóim tartanak meg, hogy a vízbe ne zuhanjak.

Egy erős kéz tapogatja a mellemet.

- Te tényleg tizenhat éves vagy, Szerencsétlen? Alig tizenkettőnek érezlek. – A többi fiú nevetni kezd.

Epe tolul a torkomba, és nyelek egyet, hogy megszabaduljak a keserű íztől.

- Várj, azt hiszem, találtam valamit! – Tovább tapogat. A nyelvembe harapok, hogy elfojtsam a kiáltást. Még jobban nevetnek.

Al keze lecsúszik a számról.

- Fejezd be – kiált fel. Felismerem mély, határozott hangját.

Amikor Al elenged, megint kapálózni kezdek és lecsúszok a földre. Ezúttal amilyen erősen csak tudok, beleharapok az első karba, amit elérek. Kiáltást hallok, és még jobban összeszorítom az állkapcsom. Érzem a vér ízét. Valami kemény csapódik az arcomnak. Fehér forróság önti el a fejemet. Fájna, ha az adrenalin nem áramolna végig bennem, mint a sav.

A fiú elrántja a karját előlem, és a földre lök. A könyököm a sziklának csapódik, és a fejemhez kapok, hogy levegyem a szemkötőt. Egy láb csapódik az oldalamba, és a levegő kiszorul a tüdőmből. Zihálok és köhögök, és a tarkómhoz kapok. Valaki megragadja a hajam, és valami keménynek csapja a fejem. Fájdalmas kiáltás szakad ki belőlem, és megszédülök.

Ügyetlenül végigtapogatom a fejemet, hogy megtaláljam a kendő szélét. Nagy nehezen felemelem a kezem, felhúzom a kendőt, és pislogok. Az előttem kibontakozó látvány féloldalas és hullámzik. Látom, hogy valaki fut felénk, és valaki elrohan. Mielőtt elfuthatna a közeledő személy mellett, az leüti és többet nem mozdul. Megragadom a korlátot mellettem, és talpra húzom magam.

Peter megmarkolja a torkomat, és felemel, a hüvelykujja az állam alá ékelődik. A haja, ami általában fényes és sima, most zilált és a homlokába hullik. Sápadt arca eltorzult, a fogait összeszorítja, és a szakadék fölé tart engem. Foltok jelennek meg a szemem előtt, körbevéve a fejét. Zöldek, rózsaszínek és kékek. Nem szól egy szót sem. Próbálom megrúgni, de a lábaim túl rövidek. A tüdőm levegőért kiált

Kiáltást hallok, erre lenged.

Kinyújtom a karom, ahogy zihálva lezuhanok, a hónaljam fennakad a korláton. Köré fonom a könyököm, és felnyögök. Vízpermet éri a bokámat. A világ hullámzik és billeg körülöttem, és valaki – Drew – a Kút padlóján sikoltozik. Puffanásokat hallok. Rúgásokat. Nyögéseket.

Pislogok néhányat, és amennyire csak tudok, egyetlen arcra összpontosítok. Eltorzult a dühtől. Sötétkék szeme van.

- Tobias – krákogom.

Behunyom a szemem, és érzem, hogy kezek ragadják meg a karom ott, ahol a vállammal csatlakozik. Áthúz a korláton a mellkasára, a karjába zár. Az egyik karjával a térdem alá nyúl. A vállához szorítom az arcom, és hirtelen minden csendes lesz.

***

Felébredek, és először azt sem tudom, hol vagyok. Aztán meglátom Tobiast mellettem, és rájövök, hogy a hálószobájában vagyok. Rám mosolyog, én pedig próbálom viszonozni, de a fejem, az arcom és a bordám kitartóan lüktet.

- Hogy kerültem ide? – kérdezem. Nem igazán emlékszem rá.

- Éppen a vezérlőteremből jöttem, amikor meghallottam a kiáltásodat – mondja.

- Megsérültél – mondom. Az ökle felrepedt, és látom, hogy rászáradt a vér. A szája sarkában is van egy vágás. Az ujjhegyemmel gyengéden megérintem az ajkát.

- Tris – mondja, az ujjam még mindig az ajkán -, jól vagyok.

Egy jégtömlőt tesz a fejemre.

- Hagylak pihenni – mondja. Indulni készül, de megfogom a karját.

- Velem maradsz? – kérdezem. Csak most békültünk ki azok után, ami történt. Tudom, hogy sokat kérek azok után, ahogy bántam vele, de nem akarok többé távol lenni tőle. Vele akarok lenni, és azt akarom, hogy tudja, mennyire akarom őt. Látom a vonakodását, tudom, hogy fél, hogy valahogy mégis haragszom rá. De ha elég jól ismerem Tobiast és magamat, akkor tudom, hogy mindig próbára fogjuk tenni egymást. Így volt gyerekkorunkban is, és tudom, hogy továbbra is így lesz. – Kérlek!

Bólint, és az ágyhoz lép. Igyekszik óvatosan mozogni, de minden fáj. Lefekszik mellém, és megfogja a kezem. Örülök, hogy itt vagyok vele, és biztonságban érzem magam.

***

Tobias karjaiban ébredek. Annyira örülök, hogy megtalált. Valószínűleg már halott lennék. Ez ráébreszt, mennyire ostoba voltam, hogy az elmúlt napokban elkerültem. Nem igazán akartam, de szégyelltem magam, mert tudtam, hogy ami történt, nem az ő hibája volt. Ahogy azt is szégyelltem, amit a feltételezett haláláról mondtam.

Örülök, hogy van néhány szabadnap a harmadik szakasz előtt. Most, hogy én vagyok az első helyezett, úgy érzem, elkezdhetek gondolkodni a jövőmről itt a Bátraknál. A jövőmről, remélhetőleg Tobiasszal.

- Mire gondolsz? – kérdezi.

- A jövőmre – mondom. – Úgy érzem, végre elkezdhetek gondolkodni a jövőmről itt a Bátraknál. Nem kell attól félnem, hogy a nyugdíjas otthonban kell dolgoznom, vagy újra kell csinálnom a kiképzést.

- Nem, szerintem sem kell ettől félned. Peter, Drew és Al nem lesznek többé a rangsorban.

- Hol vannak most? – kérdezem.

- Drew és Al őrizet alatt a gyengélkedőn. Peter eltűnt, de meg fogjuk találni. Hogy érzed magad, Tris? – kérdezi.

- Fáj minden és fáradt vagyok. Még mindig nem hiszem el, mit tett Al, azt hittem, a barátom – mondom.

- Peter manipulátor és gyáva. Soha nem cselekszik egyedül, így másokat tud hibáztatni, ha balul sül el a dolog. Peter ismerte Alt az Őszintéknél, valószínűleg tudta, hogyan tudja befolyásolni, hogy megtegye, amit akar. Ez nem magyarázza meg, amit tett, csak még nagyobb gyávává teszi, aki nem áll ki magáért. Al soha nem illeszkedett volna ide, így végül csoportnélküli lett volna – mondja Tobias.

- Mi fog most velük történni?

- Nem tudom biztosan. Lesz egy megbeszélésünk a többi vezetővel, és eldöntjük, mi legyen. De biztos, hogy nem fognak a Bátraknál maradni – mondja. – Fel kellene kelnünk, és reggeliznünk. Christina már tuti keresőcsapatot küldött utánad.

Felnevetek. Tobiasnak valószínűleg igaza van. A hálóterem elég üres lehetett ma reggel, mivel a felavatottak majdnem fele nem aludt ott múlt éjjel.

- Tris, szeretném, ha itt maradnál. Legalább addig, amíg megtaláljuk Petert – mondja Tobias.

- Rendben – mondom. Nem akarok vitatkozni ezen. Itt akarok maradni, és annyi időt tölteni Tobiasszal, amennyit csak lehet. – Örülnék neki.

- Én is – mondja. Megcsókolja az arcom. – Kelj fel, éhes vagyok.

***

Belépünk az ebédlőbe. Már mindenki ott ül az asztalunknál.

- Mi a fene történt veled? – Christina csaknem rám kiabál, ahogy leülök.

- Peter, Drew és Al megpróbálta tegnap este ledobni a szakadékba – mondja Tobias.

- TESSÉK? – mindenki egyszerre kiált fel.

- Jól vagyok – mondom. – Négyes épp arra járt, és időben megállította őket.

- Hol vannak most? – kérdezi Zeke.

- Drew és Al a gyengélkedőn, Petert pedig nem találjuk – mondja Tobias.

- Mi fog velük történni? – kérdezi Christina.

- Nem tudom. Lesz egy megbeszélésem a többi vezetővel reggeli után. Valószínűleg csoportnélküliek lesznek – mondja Tobias.

- Buliznunk kellene ma – mondja Uriah. – Zeke, dolgozol ma?

- Nem, Shaunának és nekem is szabadnapom van – mondja Zeke.

- Miért nem paintballoztok egyet? – kérdezi Tobias.

- Azt lehet? – kérdezi Christina.

- Nos, vezető vagyok, és én mondom, hogy menjetek paintballozni – válaszol Tobias. – Van egy régi raktárépület a körzet északi felében, ott nem lesztek senki útjában, és el tudtok bújni.

- Te nem jössz velünk? – kérdezi Zeke.

- Ha időben végzek a megbeszéléssel, akkor megpróbálok odamenni. De le kell mennem Gushoz a vezérlőterembe, és beszélnem kell az őrökkel is, úgyhogy el fog tartani egy darabig – mondja Tobias.

- Szuper. Akkor menjünk – mondja Zeke.

- Itt a lakásom kulcsa. Ha végeztetek, ott találkozunk – mondja Tobias. – Ne menj sehova egyedül, nem tudjuk, hol van Peter. Maradj Zeke-kel, majd ő vigyáz rád. Rendben?

- Rendben – mondom.

- Zeke, gyere és hozd el a paintball-fegyvereket – mondja Tobias. Ahogy felállnak az asztaltól, hallom, hogy azt mondja Zeke-nek: - Ne veszítsd szem elől. Kísérd vissza a lakásomba, ha végeztetek.

Zeke bólint.

- Ne aggódj, haver, figyelni fogok rá – mondja. 



NÉGYES

Épp most ért véget a megbeszélés a többi vezetővel. Úgy döntöttünk, hogy Peter, Drew és Al csoportnélküli lesz. A vezérlőteremben és az őrségben mindenki Petert keresi. Az Őszintéket is riasztottuk, mivel az volt a régi csoportja. Mindig fennáll a lehetőség, hogy megpróbál visszamenni a szüleihez.

Órákig tartott a megbeszélést, ezért úgy döntök, visszamegyek a lakásomba, és megnézem, Tris visszajött-e már a paintballozásból. Belépek a lakásba, és önkéntelenül felnevetek. Shauna, Zeke és Tris ott állnak, festékkel borítva.

- Maradt még paintball-töltény a központban, vagy az összes hármótokon van? – kérdezem.

- Talán kicsivel többet használtunk, mint kellett volna – mondja Zeke. – Nos, mi megyünk, Négyes, azt hiszem, ránk fér egy zuhany. Alig várom, hogy megszabaduljak ettől a borzalmas szagtól. Nem értem, miért nem tudnak valami kellemes szagú paintballt csinálni? – Mindannyian nevetünk, és kimennek a lakásból.

Trishez lépek, és meg akarom ölelni.

- Ha megérintesz, te is csupa festék leszel – mondja.

Elmosolyodok. – Vállalom a kockázatot – mondom. Megölelem, és most már én is festékes vagyok. Lenézek a ruhámra, Tris pedig felnevet.

- Én megmondtam.

- A ruháid még a hálóteremben vannak? – kérdezem.

- Igen, nem is gondoltam rá, hogy felhozzam – mondja.

- Menj, és szedd össze. Aztán lezuhanyozhatsz – mondom. – Szerintem időbe fog telni, mire kiszeded a festéket a hajadból.


5 megjegyzés:

  1. Ez a menjünk enni mert éhes vagy hát nem is Tobias lenne ha nem mondta volna. Remélrm hamar megtalálják Peter-t. Kár, hogy nem a paint ball részeset írta le. Köszönjük Márti a fordítást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a beszólás nagyon tetszett nekem is. Jó egy kis mókát csempészni a komoly jelenetekbe.
      A paintballozásra én is kiváncsi lettem volna.
      Szívesen, és köszi, hogy írtál!

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsi félre nyomtam. :(
      Akkor most újra:
      Végre megtörtént az áttörés, és így végre nincs köztük szakadék se.
      Nagyon jó kis rész volt, alig bírom kivárni a folytatást! :D

      Törlés
    2. Én is nagyon örültem, hogy végre vége a mosolyszünetnek! Imádom őket, ha együtt vannak.
      Csak egy hetet kell várni a folytatásra, türelem4
      Köszi, hogy írtál!

      Törlés