Fanfic: A jövő kezdete - 17. fejezet



FIGYELEM! CSAK AZOK OLVASSÁK EL, AKIK OLVASTÁK A HŰSÉGEST!


Végre elkészültem a 17. fejezettel is! Eltartott egy ideig, amiért remélem nem haragszotok.
Ebben a fejezetben kaptok egy kis romantikát és akciót is, csakhogy ne unatkozzatok! Aztán írjátok ám meg a véleményeiteket! Higgyétek el, nagyon jó érzés olvasni a soraitokat!
A következővel igyekszem még sulikezdés előtt végezni, hogy legyen valami jó még a nyár utolsó napjaiban. Addig is jó olvasást kívánok!




17.


TOBIAS



Nem is tudom, utoljára mikor éreztem ilyen csodálatosan magam. Talán az első együtt töltött éjszakánk után tapasztaltam hasonlót, de azt valahogy mégis beárnyékolták a küszöbön álló események. Tudom, hogy most se épp a legnyugodtabb a helyzet, és bármikor ismét elszabadulhat a pokol, de mégis úgy érzem, semmi sem törölheti le a mosolyt az arcomról.

Szórakozottan simogatom Tris vékony szálú haját a tarkóján. Békésen szuszog a mellkasomra borulva, ujjai a csupasz bőrömön pihennek. Egyik lábát átvetette az enyémen, meztelen bőrünk egymáshoz simul, ami kis híján ismét lángba borítja a testemet, de nem hagyom, hogy elhatalmasodjon rajtam ez az érzés. Tökéletesen elégedett vagyok a jelen helyzettel.

A Bátor fickók gyakran dicsekedtek a nőügyeikkel, nem törődtek vele, hogy ki hallja és ki nem. Miután szóvá tettem Zeke-nek, hogy ez mekkora tahóság és felháborító, csak megveregette a vállamat egy “Szerencsétlen” megjegyzés mellé. Gondoltam, hogy ez a Bátraknál normális, engem mégis feszélyezett.

Az egyik bulin, ahova elrángattak, fültanúja voltam, ahogy egy srác épp az előző éjszaka szaftos részleteit ecsetelte a haverjának. Emlékszem, hogy helyettük is zavarba jöttem, és olyan gyorsan megléptem arról a buliról, ahogy csak tudtam, és többre be se tettem a lábam.

Viszont elérték, hogy még inkább becstelen és szégyenteljes dolognak fogjam fel a szexet. Nem elég, hogy az Önfeláldozók között a téma nagyon is tabunak számított, a Bátraknál pont az ellenkezője riasztott el. A fantáziámban az egész mocskos és undorító volt, felfordult a gyomrom már a gondolatra, hogy az emberek ilyet művelnek.

De aztán jött Tris, és minden, amiben korábban sziklaszilárdan hittem, semmivé lett. Folyton úgy érzetem, hogy belülről feszít szét a feszültség: nem akartam mást, mint kifulladásig csókolni, és felfedezni minden porcikáját.

Most már tudom, hogy a szexnek köze sincs ahhoz a visszataszítóan leírt dolgokhoz, amit korábban hallottam, és messze áll az akkori gondolataimtól is. Legalábbis az a testi kapcsolat, amit Trisszel átéltem. Volt benne valami mérhetetlen tisztaság. Egy pillanatig se az jutott eszembe, hogy mennyire kívánom őt, vagy hol érjek a finom bőréhez. Csak az járt a fejemben, miközben az ajkam az ajkára tapadt, és ujjaim gyengéden lehámozták róla a ruhát, hogy mennyire gyönyörű, és mennyire szeretem őt. A mi szeretkezésünk nem a vágyról szólt, hanem az érzelmekről, a szeretetről.

Tris kissé mocorogni kezd, és mintha a nevemet motyogná álmában, ahogy még inkább hozzám simul, bár lehet csupán képzelődöm. Olyan aprónak tűnik a karomban, mégis tökéletesen passzol a teste az enyémhez. Annak ellenére, milyen kicsinek látják mások, én csak az erőt és a gyönyörűséget veszem észre, ami belőle árad. Néha hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ha mellettem van, semmi rossz nem történhet.

A lélegzete meglebegteti a szemébe lógó tincseit, amik csiklandozzák a mellkasom. Elfojtott kuncogás tör fel a torkomból, és fél kézzel még inkább magamhoz szorítom Trist, amivel sikeresen kiűzöm az álmot a szeméből. Érzem, ahogy az arca végigsiklik a mellkasomon, az ujjai pedig a hasamon futnak át, majd körbeölelik a törzsemet. Az orrát a bőrömhöz szorítja, miközben halkan felmordul, ahogy az álom utolsó szikrája is elhagyja.

- Jó reggelt - motyogja, miután megpuszilta a mellkasom.

Elmosolyodom, mivel úgy érzem, a felhők felett járok. Olyan jó érzés ajkai finom érintése.

- Szia - simítok ki egy szőke tincset a homlokából, majd a tenyerem a tarkójára simul, ujjaim a puha hajszálak közé siklanak.

Felemeli a fejét, a tekintetünk pedig találkozik egymással. Látom rajta az álmosság jeleit, de a szemeiben ott csillog az az erő, amely egész valóját átjárja. Elmosolyodik, majd feljebb csúszik az ágyon, és száját az enyémhez érinti.

Finom csóknak indul, de valahol elveszek az érzékek sűrűjében, mert a következő pillanatban azon kapom magam, hogy a mellkasomra vonom a testét, és olyan szenvedéllyel csókolom, aminek tudom, hogy most nem lenne szabad engednem. Szorosan ölelem, míg az ujjaim végigsimítják a puha bőrének minden négyzetcentiméterét. Felsóhajt, amint akaratlanul is megemelem a csípőmet.

- Tobias… - súgja a fülembe, amitől csak még inkább csókolni akarom. - Vissza kéne menni.

Rekedtes sóhaj hagyja el az ajkaimat, és igyekszem lecsillapítani felkorbácsolt vágyaimat. Tudom, hogy most erre nincs időnk, és be kell érnem az éjszaka eseményeivel, de mégse tudom rávenni magam, hogy eleresszem. Még néhány percig csókolózunk, majd lazítok az ölelésen, amiben eddig tartottam, és mielőtt végleg lehullna a kezem, megpuszilom a homlokát.

Tris kissé körülményesen, de lemászik rólam, és sikerül nem leesnie az ágyból, ahogy a lábfeje beszorul a vádlim alá. Nevetgélünk. Ez az eredménye, ha ketten próbálunk meg elférni egy szűk ágyon.

Megpróbálom nem bámulni, de csak kevés sikerrel jön össze. Nem tudom elszakítani a pillantásomat róla.

- Ne less! - kiált rám, miközben összeszedi a földről a ledobott ruháit.

Felnevetek, és a fejemre húzom a párnát. A sötétségben elmosolyodom. Olyan mosoly ez, amire nem gondoltam, hogy képes vagyok, most mégis ott érzem az ajkaimon azt a huncut kifejezést. Lehunyt szemhéjaim mögött is csak őt látom… Fenébe, túlságosan szeretem.

Egy valamiben biztos vagyok: ha visszaérünk a menedékházba, muszáj lesz vennem egy hideg zuhanyt.

Elveszem a párnát a szemem elől, és a pillantásom rögvest megakad Trisen, nem épp a megfelelő pillanatban, ugyanis épp a nadrágját rángatja magára. Igen, határozottan szükségem lesz arra a zuhanyra…

- Tobias! - hördül fel, amikor meglátja, hogy figyelem, majd hozzám vágja az alsómat.

Felnevetek, majd kibújok a takaró alól, hogy magamra vegyem a ruhadarabot. Persze ekkor Tris vörös arccal kisiet a helyiségből, és bevágja maga mögött a fürdő ajtaját.

Csak a fejemet rázom, miközben egyesével felveszem a padlóról a ruháimat. Magamról tudom, mennyire nehéz levetkőzni a tanult eszméket, ráadásul ez Trisnek még nehezebben megy az intimitástól való félelme miatt. Az egy dolog, hogy most már nem retteg attól, hogy ágyba bújjon velem, de ez az egész többről szól. Nem könnyű dolog megnyílni a másik előtt, különösképpen úgy, hogy az embernek gondjai vannak az önbizalmával is.

Nekem is sok időbe telt, mire sikerült magam mögött hagynom, amit az Önfeláldozók belém sulykoltak. Persze nem volt egyszerű, és sokszor megkaptam, milyen szerencsétlen vagyok. Viszont néha még mindig előjönnek ezek a szokások, és kétlem, hogy egyszer teljesen el fognak tűnni. Javarészt a múltam akadályoz meg abban, hogy ugyanolyan felszabadult legyek a barátaim körében, mint ahogy azt Zeke vagy Shauna teszik, de mióta tudják az igazat az apámról, azóta sem tudok velük gondtalanul cseverészni. Azt hiszem, már örökre megmaradok a morcos Négyes skatulyában. Egyedül Tris az, aki ki tud szakítani ebből a szerepből, és ő az egyetlen, aki át tud lépni a falaimon.

Csak ülök az ágy szélén, és a tenyeremet az arcomra szorítom, de a mosoly nem hervad le az arcomról.

Furcsa belegondolnom, hogy egy Önfeláldozó házban töltöttük az éjszakát. Valahogy úgy érzem, hogy ezzel áthágtuk a régi csoportom szabályait, még ha már nem is tartozunk közéjük. Engem pedig jóleső érzéssel tölt el ez a lázongás, akkor is, ha ezzel már nem dörgölhetem Marcus orra alá.

A bakancsomat kötöm be, mikor Tris visszajön a szobába. Egy pillanatig csak nézünk egymásra, majd szinte ugyanabban a pillanatban elmosolyodunk, de nem esik több szó közöttünk. Ő is a cipőjével bajlódik, ami láthatóan nem az övé, mert vagy kétszer beleférne a lába.

Kimegyünk a folyosóra, ahol Tris megtorpan, és a szülei régi hálószobája felé fordul. Látom, hogy a tekintetében szomorúság ül, az arca mégis rezzenéstelen marad. A vállára teszem a kezem, amitől kissé összerezzen, mintha megfeledkezett volna róla, hogy mellette állok, majd rám emeli a pillantását.

- Minden rendben? - kérdem tőle komoly hangon. Nem csak a gyász végett kérdezem, de a sebesülése miatt is. Ha visszamentünk, ki kell cserélnem a kötést a hasán.

Bólint, de tudom, hogy közel sincs jól. Egy ekkora tragédiával nehéz együtt élni.

Lemegyünk a lépcsőn, és megállunk az ajtó előtt. Ránézek törékenynek tűnő megjelenésére, és látom, hogyan reszket, talán a hidegtől, pedig még ki sem léptünk a szabadba. Leveszem a fejemről a szürke, kötött sapkát, és a szőke tincseire húzom.

Hálásan rám mosolyog, és megszorítja a kezemet. Csókot nyomok a homlokára, majd az ajtóhoz lépek.

Csakhogy a túloldalon embereket látok a bejárattól nem messze lévő ablakon keresztül a reggeli, halvány fényben. Az üveg bepárásodott, így nem tudom kivenni, kik lehetnek azok, de a zsigereimben érzem, hogy nem kívánatos látogatókat kaptunk.

Megragadom Tris karját, és közelebb húzódom az ablakhoz. Kint legalább tíz ember körvonalát látom, és amennyire meg tudom állapítani, fegyver van náluk.

Halkan szitkozódom, miközben Trist magam után húzva eltávolodom az ajtótól a konyha irányába. Nem hiszem el, hogy pont most kellett felbukkanniuk, mikor a többiektől távol vagyunk, fegyvertelenül, és mindketten a korábbi sérüléseinkkel küszködünk. Hogy lehettem ilyen ostoba, hogy mikor megtaláltam Trist, nem vittem azonnal vissza. Ha így cselekszem, most nem lennénk ekkora csávában. De nem, nekem muszáj volt a hormonjaimra hallgatnom… Na nem mintha bánnám, de ha most megölnek minket, nem sok értelme volt.

- Kik ezek? - súgja mellettem Tris. A hangja kissé ijedt, de szinte látom rajta, hogyan dolgozik a szervezetében az adrenalin. Én egyenlőre még csak a pánikot érzem.

- A Kormány emberei - felelem nyers hangon. Már a gondolatukra is az undor kerülget. - Ezek elől menekültünk el a Hivatalból.

- De mit akarnak tőlünk? Nem értem… - rázza meg a fejét.

- Leginkább végezni velünk.

Kihúzza a karját a szorításomból. Az arcát fürkészem, de nyoma sincs rajta félelemnek vagy kétségbeesésnek. Tris most épp olyan, mint a Bátrak beavatásán: határozott és kemény.

- Fegyverre van szükségünk és egy egérútra.

A konyhai fiókhoz lép, és elővesz négy darab kést. Már ránézésből meg tudom állapítani, hogy elég élesek, és a hegyük is arra termett, hogy belemélyedjen a húsba. A kezembe nyom kettőt, az övéit pedig elrejti a kabátja zsebében.

- Menjünk a nappaliba, hátha a ház mögé még nem jutottak el, akkor ott ki tudunk szökni az ablakon.

Egy pillanatig megbabonázva nézek rá, annyira letaglóz az ereje. De rögtön féltékenység fog el, hiszen nekem kellene rá vigyáznom, de ő mégis képes a sarkára állni egy ilyen helyzetben. Mindig emlékeztetnem kell magam rá, hogy nincs szüksége a támogatásomra.

A nappaliban még sötétség honol, hiszen a szomszéd ház eltakarja a beáradó gyér fényt is, amit a pirkadat hozott. 

Tris az ablakhoz lép, hogy kinyissa. Fagyos levegő áramlik be a szobába, amelytől mindketten megrázkódunk. Az ujjai már a párkányon vannak, mikor megragadom a karjánál fogva, visszahúzom, és mélyen a szemébe nézek.

- Szeretlek - mondom, miközben végigsimítok az arcán. Mosolyog.

- Tudom, de semmi sem fog történni, Tobias.

Köré fonom a karjaimat, és magamhoz ölelem. Nem értem, hogy lehet ebben ilyen biztos. Odakint egy tucatnyi fegyveres vár ránk, és nagy az esély arra, hogy golyót repítenek a fejünkbe, bár erre nem akarok gondolni, viszont nem akarok úgy elválni Tristől, mint a legutóbb. Azt akarom, hogy legyen egy búcsúnk, ha mégis történne velünk valami, és ezzel mindketten tisztában legyünk. Tudjuk, hogy könnyen ez lehet az utolsó együtt töltött pillanatunk.

- Csak nem akarlak anélkül kilépni innen, hogy ezt tudnád.

- Én is szeretlek - feleli, majd csókot lehel az ajkamra, a kezét pedig a sérült combom oldalára szorítja. - Futnunk kell majd, ugye tudod? Menni fog?

Bólintok, bár nem vagyok benne biztos, hogy a lábam kibír ekkora megterhelést, de Trisért mégis jobban aggódom. Még néhány másodpercig a karjaimban tartom őt, majd komolyan ránézek, mielőtt elereszteném.

- Először én megyek - biccentek az ablak felé. - Felmérem a terepet, és szólok, ha jöhetsz utánam.

Beleegyezően rábólint, majd a fal mellé húzódik, én pedig kiugrom az ablakon. A cipőm talpa hangos roppanással csapódik a hóba. Körbenézek, de nem látok senkit, ami nem jelenti azt, hogy nem állnak valamelyik sarok mögött, így aztán a kezem ügyében tartom a késeket.

Felállok, és jelzek Trisnek, hogy jöhet. Éppen felkapaszkodik a párkányra, mikor kivágódik a bejárati ajtó, és a házba berobognak a szürke és sárga ruhát viselő emberek. Tris arcán a félelem szikrája suhan át, mielőtt mellettem landol a bokáig érő hóban, éppen akkor, mikor eldördül az első lövés.

Lebukunk, és megszorítom Tris kezét, mielőtt megindulunk a másik utcácskában lévő ház irányába, ahol reményeink szerint nem futunk bele a kormány embereibe. Persze nincs ilyen szerencsénk. A kövezett úton legalább nyolc-tíz alak járkál fegyverrel a kezükben.

- A francba - szitkozódom fojtott hangon, majd megragadom Tris karját, és összekulcsolom az enyémmel, és a füléhez hajolok. - Tegyél úgy, mintha csak sétálnánk.

Igyekszik leplezni a testében tomboló feszültséget, de érzem a karja remegésén mennyire ideges. A sapka miatt nem ismerhetik fel, én pedig áldom az eszem, hogy a magas gallérú kabátot vettem magamra, így nem látszódik a tetoválásom. Csak remélni merem, hogy egyikükkel sem futottam korábban össze a Hivatalba, így nem fogok lelepleződni.

- Megállni! - hirtelen kiáltás hangzik fel mögülünk, mi pedig megmerevedünk. Érzem, hogy az eddig is szapora pulzusom még hevesebben lüktet.

Egy fiatal, barna hajú nő jön oda hozzánk, egy fekete, szakállas fickóval a nyomában. Barátságtalan pillantást vetnek ránk, a fegyvereiket szorosan markolják, ahogy megállnak előttünk.

- Mi van a lábaddal? - biccent felém, a hangja ridegen cseng.

A rohadt életbe! Akármennyire is megpróbáltam átlagos Önfeláldozóként viselkedni, a sérült lábam okozta bicegést nem sikerült lelepleznem. A nő pedig minden bizonnyal tisztában van azzal, hogy golyót kaptam a lábamba.

- Gyerekkori sérülés, ami nem jött helyre - hazudom lehajtott fejje, bizonytalan hangon. Ilyenkor örülök neki, hogy ebben a csoportban az emberek kerülik a szemkontaktust, így nem olvashatja ki a pillantásomból, hogy valótlant állítok. Ráadásul nem példa nélküli, hogy egy-egy Önfeláldozó gyerek nem kap megfelelő kezelést, ha megsérül.

Nagyot nyelek, mikor a fickó jobban megnéz magának, majd a tekintete Trisen állapodik meg. Rémülten veszem észre, hogy Tris dacosan állja a pillantását. Persze, még ilyenkor sem képes visszavenni az erős jelleméből és egy picit színészkedni, pedig most valóban az élete múlik rajta.

Csak egy pillanatra látom, ahogy a férfi felemeli a fegyverét, én már rá is vetem magam, miközben Tris a nőt veszi célba.

Az öklöm nagyot csattan a fickó arcán, és az orrából dőlni kezd a vér, miközben felüvölt a fájdalomtól, ezzel magunkra vonja a társai figyelmét. Nem habozom: az egyik késemet rögvest elhajítom, ami beleáll egy kopasz férfi mellkasába, s rögvest elterül földön, a vére pirosra festi a havat.

Fegyverek ropognak, én pedig magam elé rántom a törött orrú férfit, hogy pajzsnak használjam. Lövedékek csapódnak a testének, és mindent vér borít körülöttünk. Kikapom elerőtlenedett ujjai közül a fegyverét, aztán tüzelni kezdek a szürke-sárga ruhás alakokra. A célzásom kitűnő, így pillanatokon belül a jelentős részük a földön fekszik, hogy milyen állapotban, azt nem tudom.

Trist keresem a tekintetemmel, aki a nővel birkózik a hóban, és végül egy kemény jobb horoggal leteríti az ellenfelét. Feláll, letörli a kiserkent vért a szája széléről, és felveszi a földről a nő elejtett fegyverét, majd lead két lövést a házuk irányába, ahonnan még több fegyveres érkezik. Valaki felüvölt; minden bizonnyal eltalálta az egyiküket.

- Futás! - Megfogja a kezemet, és nekiiramodik, végig a köves utcán.

Házak között vágunk át, így igyekezve lerázni az üldözőinket, akik a nyomunkban loholnak. Halljuk a kiáltásaikat és néha egy-egy fegyverropogás is eljut hozzánk, de mi csak szaladunk.

Néhány perc múlva kezdek lelassulni, ahogy a lüktetés a lábamba egyre elviselhetetlenebbé válik. Lassan elérjük a csoportnélküliek területét, a kormány emberei pedig lemaradnak mögöttünk, de nem nyugodhatunk meg, mivel az átkozott hónak hála könnyen követni tudják a lábnyomainkat.

Tántorogni kezdek, a lábamat pedig csak húzom magam után, mialatt a légzésem egyre szaporább lesz, pedig a Bátraknál hozzászoktam a hosszabb távú futáshoz. Most még is úgy érzem, menten összeesem.

- Jól vagy? - kérdezi Tris kapkodó levegővételek között.

Bólintok. - Csak a lábam…

Nem kérdez többet, csupán annyit tesz, hogy a karomat a vállára húzza, míg a sajátjával a derekamat támasztja meg. Fel nem foghatom, hogy van benne ennyi energia. Most rohant vagy egy mérföldet, bizonyára fáradt, ráadásul nemrég kellett csak szembenéznie egy csapat katonával, akik el akarták venni az életét, mégis elég erős ahhoz, hogy a nehéz testemet támogassa, miközben tovább kocogunk, ki tudja hová.

Vajon mihez kezdünk ezután? Nincs hova mennünk. Elszakadtunk a barátainktól. Bármikor ránk találhatnak...

Mégis, ahogy Tris karjai szorosan tartanak, és egyre messzebb kerülünk az Önfeláldozók szürke épületeitől, nem is érdekel, mi lesz ezután, ameddig Tris itt van az oldalamon, mert az ő erejétől én is erősebbnek érzem magam.

Szerző megjegyzése:
Ugye nem haragudtok nagyon rám, amiért ilyen sokáig tartott, míg elkészült ez a rész? Én örülök neki, hogy hagytam neki időt, mert szükségem volt rá, hogy így kialakuljon a történet a fejemben. Azért reményeim szerint a következő már könnyebben fog menni.
Remélem tetszett nektek ez a fejezet annyira, mint nekem, és kitartotok mellettem a következő részig!



19 megjegyzés:

  1. Uuu ez is nagyon jo lett!:)) Remelem hamarosan hozod a kovi reszt is:D Kerdes: arra mennyit kell varni? Nagyon tetszik ahogyan irsz, mintha tenyleg ez lenne a befejezo sztori:D (bar igy lenne de hat el kell fogadnunk azz is:) ) Szoval magyon remelem hogy hamarosan hozod a kovetkezot:33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szuper, hogy tetszett! Ha minden a terveim szerint alakul, akkor a jövő héten már jön is az új fejezet. Köszi, hogy írtál, és hogy ennyire nagyra értékeled a sztorit :)

      Törlés
  2. Nagyon nagyon jó volt alig vártam a folytatást,csak így tovább!!! ^_^

    VálaszTörlés
  3. Imádom nagyon tetszett minden rész amit eddig írtál :) nagyon remélem még sok rész van hátra mert nem lehet betelni velük:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Igen, még jó sok rész lesz vissza, úgyhogy egy ideig lesz mit olvasnod. Köszi, hogy írtál, és nagyon örülök, hogy eddig tetszik a történet :)

      Törlés
  4. Nagyon tetszet ez a rész is *.* én már nagyon vartam hogy mikor jön végre a kövi rész de nagyon megérte rá várni :)) így most még jobban varom a folytatást!!!! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, és hogy szerinted is megérte rá várni. A folytatás a jövő héten reményeim szerint! :)

      Törlés
  5. Remélem tudod, hogy most utállak. Itt abbahagyni????? Fúú :DD Na de a felháborodásomat félretéve nagyon jó rész lett. (Ráadásul most még jobban együtt tudtam érezni Tobiassel, mert sikerült nekem is lesérülnöm) Várom a folytatást ;))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért lécci annyira ne utálj *bociszemek* Azért voltak ettől nagyobb függővégek is, és én imádom írni őket (olvasni utálom, de az most más kérdés xD) Uhhh jobbulást neked is! Köszönöm, hogy írtál! :3

      Törlés
  6. Uuuuuuu nagyon jó lett! :) Totál megérte várni rá, csak az a baj, hogy sosem elég belőle.. meg Négyesből. :D csak így tovább! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Igen, Négyesből nem lehet eleget kapni, túlságosan szeretjük *-* Igyekszem a folytatással, ne legyen elvonási tüneted ;)

      Törlés
  7. Uuu nagyon kiraly lett *-* Regebben forditottal fanfic-t most mert? :( Pl a Negyes es Zeke kalandjait olyan jol enne meg olvasni , legalabb egy reszt:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök neki, hogy tetszett. Azt Borka fordította, nem én (http://thedivergent-trilogy.blogspot.hu/2013/11/esti-mese-negyes-es-zeke-kalandjai.html). Én még az Inked fejezeteivel vagyok adós fordítás ügyileg.

      Törlés
  8. Szia :)
    Ez a rész ismét fantasztikus :D És ráadásul nem is kellett annyit várni rá, pedig én már majdnem belenyugodtam, hogy csak jövő héten olvashatom. De biztonság kedvéért mindig benéztem naponta kétszer, hátha van új rész, és most van :))) elképesztően örültem neki, még most is fülig ér a szám, szóval most millió smileyval próbálom kifejezni, hogy mennyire boldog vagyok, hogy már ma el tudtam olvasni :D :D :D :D
    És Tobias szemszög!! Nem azért, a Tris részek is nagyon jók, de valahogy a Tobiasosok jobban tetszenek, talán mert abból a regényben kevesebb van és ő is egy nagyon izgalmas személyiség és valahogy érdekesebb az ő szemszögéből látni a dolgokat. Főleg ezt. Nagyon tetszik,ahogyan az "intimitással" kapcsolatos érzelmeit, véleményét leírod. Igazából még nem is gondolkoztam ezen, mert ugye a regényben ez Trishez kapcsolódott, hogy ő hogyan éli ezt meg, ez neki egy fontos pont az életében, de aztán rájöttem, hogy basszus Tobias is önfeláldozó volt, neki is hasonlóan nehéz lehet ez az egész, elvégre az ő neveltetésében is benne van, ami miatt Tris félelemmel gondol a szexre. Szóval nagyon örülök, hogy ezt leírtad! Tényleg nagyon jól sikerült megragadnod azt, hogy milyen érzelmei lehetnek Tobiasnak, az önfeláldozónak, aki bátor lesz, hogy még itt is megvan a két csoport mélyen húzódó ellentéte és hogy mégis rájön, ez igazából a szerelmük beteljesülése.
    És ahogyan írod! Annyira szép, annyira finom, annyira békés és tökéletes ennek a fejezetnek az eleje. És egyátalán nem nyálas! Érzelmes, romantikus kicsit, de nem nyálas és ez is nagyon-nagyon tetszik ebben a részben. Olyan nehéz ilyen részt úgy megírni, hogy ne csöpögjön, de te hűen ábrázoltad ezt Tobias szemszögéből és pont annyi romantika van benne, amennyi egy férfi gondolataiba belefér és ez zseniális.

    És a második rész is elképesztően jó! Mindegyik fejezetben van azért egy kis izgalom is, mindig megtalálod az egyensúlyt, hogy azért ne álldogáljon egy helyben a cselekmény, de azért jut is idő mindennek a részletes kidolgozásához, megjelenítéséhez, szóval tökéletesen harmonikus az egész és ez nagyon tetszik! Sőt a két szemszög sem zavaró, mert hiába írsz az egyik szemszögből, a másik sosem szorul háttérbe és ez is annyira jó. Mindig követhetőek a másik gondolatai is, csak bizonyos részeket fontos az egyik szempontból látni, míg más részeket meg a másikból. És ez így annyira tökéletes. Tetszett az a rész, amikor azon buknak le, hogy Tris túl dacosan néz a fegyveresek szemébe, ez annyira Tris :D meg az is, amikor aggódik Tobias lába miatt... szóval, hogy hiába Tobias szemszög, Tris is ugyanúgy jelen van ebben a fejezetben is.

    Szóval elképesztően jó volt ez a fejezet is, nagyon tetszett az egész és bocsi a kicsit kusza véleményért, csak egyszerűen még mindig annyira a hatása alatt vagyok ennek a résznek :)
    Már most nagyon várom a folytatást :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Heyhó!
      Ismét sikerült feldobnod az egész napomat a kisregényeddel. És szó szerint az egészet, mert hajnali 5-kor olvastam el. Mert felébredtem, és ilyenkor szoktam megnézni, van-e valami fanfiction friss, és ránéztem az e-maileimre is. Miután meg elolvastam, nem tudtam letörölni a tízezer woltos vigyort a képemről, és nem sokat aludtam már utána, főleg mert megint a folytatáson járt az agyam.
      Egyébként csak neked nem kellett sokat várnod erre a részre, a többieknek vagy három hetet biztosan, amiért szégyellem is magam. Ilyen sokat még nem kellett fejezetre várni, remélem többet nem is lesz ilyen, bár nem ígérem, most hogy kezdődik a suli.
      A szemszögek közül nem tudom melyiket szeretem jobban. Nagyon megszoktam Tobias szemszögét, mivel sokáig szinte csak az ő szemszöge volt, és féltem, mit fogok kezdeni Trisszel. Főleg, mivel az ő jellemét még nehezebb megragadni szerintem, mint Tobiasét. Tris túl erős karakter. De a következő fejezettel ezt szeretném is bebizonyítani.
      Na ez az! Veronica egy szóval fejezte csak ki, hogy azért Tobiashoz se áll közel az intimitás. Na jó, kettővel. Hogy neki is új egy párkapcsolat, meg hogy retteg Tristől xD De az még az első kötet volt... Szerintem több figyelmet kellett volna a férfi főszereplőre is fordítani. Pluszban mégis csak a párjának a félelme a szex, akkor erre neki is kellene valahogy reagálnia. És igen, Tobias is Önfeláldozó volt, így aztán neki is kell, hogy tartson a dologtól valamilyen szinten. (Belép is sikeresen neveltek egy kis Önfeláldozót, talán azért sikerült ezt most jól megragadnom.) Izgultam, hogy igazi pasiszemszög legyen, mert azért az ellenkező nem gondolatait nem mindig sikerül megragadni. Legyen kicsit perverz, de ne nagyon, és ne legyen túl szirupos. De ha szerinted sikerült megtalálnom az arany középutat, akkor örülök :)
      Igyekszem minden fejezetben a cselekményt is előrevinni, de ápolni a szereplők kapcsolatait is. Hiszen ha nem halad a cselekmény, sosem érünk a végére a sztorinak. De ez az akciós rész most nekem is tetszik, pedig én nagyon kritikus vagyok magammal szemben, és eddig igazán egyik mozgalmasabb rész se jött be, ezt leszámítva. Szóval ez számomra is egy sikerélmény volt. Próbálom Trist is bemutatni, milyennek látja Tobias, hiszen így ismerhetjük meg igazán a szereplőket: nem csak úgy, hogy a fejükbe látunk, és az ő szemükön keresztül szemléljük a dolgokat, de más szereplők szemével is megvizsgálva őket, akkor derül ki róluk egy csomó fontos dolog.
      Azt szeretem, hogy olyan részeket találtok nagyon jónak vagy érdekesnek, amik csak kósza ötletek voltak, és épp csak kipattantak a kobakomból. Mint ez is, hogy Tris dacosan néz. Egyáltalán nem gondolkodtam rajta, hogy így legyen, egyszerűen csak jött.
      Ismét csak hálálkodni tudok, hogy ilyen részletes véleménnyel leptél meg, és szereztél nekem boldog pillanatokat, hogy elolvashattam, mit is gondolsz a fejezetről. Köszönöm szépen, és igyekezni fogok a folytatással.
      Egyébként nézd el, hogy lassan válaszolok, de a te véleményedre nem adhatok két szavas választ, így tovább tart kigondolnom, mit is írjak neked. Puszii

      Törlés
  9. Megérte a várakozást nagyon jó lett ;) Nagyon várom a folytatást :D Én is olvasnék még több fanficot olvastam a többit is azok is mind jók ♡ csak így tovább az a jó író aki izgalomban tudja tartani az olvasót és neked meg van hozzá az érzéked ; )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen a biztatást! Még lesznek más fanficik is, most is van két szösszenet ötletem, meg lesz pár fordítás is. Igyekszem a folytatással :)

      Törlés
  10. Megérte a gép elé ülnöm! Oké, most döntöttem el, hogy annyit olvasok egy nap, amennyi belefér!!!!! Beindult!!!!
    Olyan cuki Toby, hogy így örül!!! És Trisnek ezt a határozottságát is nagyon bírom! Tetszik, hogy Tobyban megmutattad, hogy erkölcsös, tudja tartani magát, tisztában van a tisztasággal XD. De jól hangzik! :D
    A humor persze nem maradhat ki, nagyon jól megfűszerezi az eseményeket, a monológokat, párbeszédeket.
    És ez a hirtelen felindulásból akció!!! VÁÁÁ! Nagyon odavagyok érte!!! Tris milyen talpraesett, mint mindig!!! Nagyon tetsziiiik!!!!! Árad az izgalom az írásból, és szinte én is ott vagyok, olyan jól el tudom képzelni, hála neked, Bia! Ne hagyd abba, Fantesó! <4

    VálaszTörlés