Fanfic fordítás: Bitter Cold - 8. fejezet

Meghoztam a Bitter Cold 8. fejezetét is! Itt már kapunk egy kis ízelítőt, milyen is lesz a sztori egy néhány fejezet múlva. De azért lesz itt komolyság bőven. Viszont ahhoz, hogy megtudjátok, hogyan is alakul a két főhős kapcsolata ebben a fejezetben, hát el kell olvassátok!

Jó olvasást, és ne feledjétek el megosztani a véleményeteket.

Az eredeti történet ITT olvasható!  A fordítás az író, mugglesarah engedélyével történik!

8. fejezet - Ostoba

Már azelőtt tudja, hogy melyen ostoba döntést hozott, hogy Tris feltápászkodna. Ez az egész nem csak szokatlan, de teljes mértékben különös. Hiszen alig ismeri őt, az Isten szerelmére! És ez fordítva is igaz. Nem tudja megérteni, hogy sikerült rávennie, hogy egyáltalán vele tartson. Minden bizonnyal rettenetesen kétségbe van esve.

Mindketten csendben sétálnak. Lassan haladnak. Tris szemmel láthatóan nehezen kap levegőt, Tobias pedig sűrűn megáll, hogy lehetőséget adjon neki a pihenésre. Dermesztő hideg van, de az aggodalom melegen tartja. Tris pedig összefonja a karjait maga előtt. Hogy védekezésből, vagy a hideg miatt, Tobias nem biztos benne.

A nyelvét rágcsálja, nehogy mondjon valamit. A kórház tűnik a legjobb helynek, ahova Trisnek tényleg mennie kéne, de tudja, hogy kicsi az esély, hogy belemenjen. Annyi mindent mondana, és annyi kérdés van, amit feltenne. Mégis csak arra tud gondolni, hogy úgy sétáljon lassan a lány mellett, hogy mindent megtegyen azért, ne érezze úgy, mintha a kivégzésére mennének.

Mikor elérik az épületét, az ajtónálló fickó megtartja nekik az ajtót, amint Tobias gyors és laza lépésekkel felkapaszkodik a lépcsőn. Tris dermedten áll a lépcső alján, félelemmel néz felfelé. Tobias korábban nem gondolt bele, mennyire hátborzongatónak festhet az épület, amíg nem látta Tris szemén keresztül. Magas és fényűző, és inkább úgy fest, mint egy pláza, mintsem valakinek az otthona. Tris enyhén rémültnek tűnik. Ami még rosszabb, a pillantása a férfire téved, aki tartja nekik az ajtót, majd lepillant saját magára, és szorosabban összevonja magán Tobias kabátját, így kísérelve meg elrejteni a nyilvánvalót. Tobias a homlokát ráncolja, mikor meglátja, hogyan néznek a lányra.

- Velem van. - Igyekszik olyan hangot megütni, ami mérvadónak számít. Visszabaktat a lépcső aljára, ezúttal a kezével mutat, hogy most Tris menjen előre.

Tobias úgy gondolja, bátor dolog tőle, ahogy Tris a karját finoman az övé köré fonja, és hagyja, hogy vezesse. Nem azért, mert megengedi egy idegennek, hogy a túlságosan pazar otthonába vigye, hanem mert bizonyára tisztában van azzal, hogy bíráló tekintetek fogják kísérni, mégis folytatja az utat. Ismét rácsodálkozik, hogy Tris megtesz valami olyat, amire ő 

képtelen volna. 

A késői órának hála az előcsarnok és a lift is szerencsésen üres. Mindketten belépnek a liftbe, és Tris semmit sem szól, csak felvonja a szemöldökét, amikor Tobias megnyomja a legfelső emelet gombját. Vajon már megbánta, hogy eljött, mereng el Tobias. Hiszen mégiscsak egy idegen helyre rángatta, így nem csoda, hogy ha kényelmetlenül érzi magát, igaz?

Mikor kilépnek a folyosóra, Tobias kinyitja az ajtaját, és szélesre tárja, felfedve ezzel az előszobát.

- Otthon édes otthon - motyogja egy vállrándítás kíséretében. Ostobán érzi magát, hogy míg ő ebben a luxusban él, a vendége az utcákon.

Tris lassan lép be, nyilvánvaló kétkedéssel szemlélve a teret maga körül. Majd megköszörüli a torkát, és megszólal:

- Elfelejtetted megemlíteni, hogy a gazdag negyedben laksz.

- Az apám ötlete volt - mondja, mintha az mindent megmagyarázna. Persze, hogy nem említette korábban. Olyan lett volna, mintha egy rákosnak kérkedne az egészségével.

Néhány pillanatig csak kínosan ácsorognak. Végül Tobias megmozdul, hogy becsukja az ajtót, és a szokásos rutinja szerint lerúgja a cipőjét, és tökéletes rendben a helyére teszik. Majd tesz egy lépést a lány felé, aki azonban hátralép, majd vissza az eredeti pozíciójába.

- N-Nem tudok semmit sem adni neked - suttogja a padló irányába, és épp mint az első alkalommal, mikor hetekkel korábban nekiadta a kabátját, Tobias pontosan tudja, mire akar kilyukadni.

- Remélem tudod, hogy sosem kérném azt tőled.

Tris pillantása találkozik az övével, majd egy röpke mosolyt villant felé

- Miért nem veszel egy zuhanyt, én addig csinálok teát és valami ennivalót, rendben?

Már csak attól, hogy meleg helyen van, Tobias apró javulást fedez fel a lányon. A vállai lassan ellazulnak, és a ránc a két szemöldöke között elhalványul. De még mindig ijesztően sápadt.

Tobias a fürdőbe sétál, Tris pedig követi őt.

- Tessék egy törölköző és egy szivacs, amit használhatsz - adja a kezébe őket, és tovább gondolkodik azon, vajon még mire lehet szüksége. - Elég szerény a választék samponból és hasonló cuccokból, de legalább ezek is megtiszítják a hajat. - Tris bólint, és magához szorítja a törölközőt. - Maradj csak, ameddig akarsz, és mire kész leszel, megcsinálom neked a vacsorát, oké?

Tris nem válaszol, amit Tobias a döbbenet és a bizonytalanság számlájára ír. Így aztán rámosolyog, mielőtt megfordulna, és elsétálna.

- Tobias - szólal még végül, mire ő visszafordul felé. - Fogalmam sincs, hogyan köszönhetném...

Tobias feltartja a kezét.

- Ne aggódj emiatt. Én... örülök, hogy itt vagy.

És rájön, hogy tényleg így érez. Még ha a bűntudat is teszi, ami hirtelen csillapodni tűnik, vagy az aggodalom, ami lassan lefolyik a vállán, mégis hálás, hogy végre jelentősebben tud segíteni neki.

- Nem leszek bent sokáig - ígéri, a szeme őszintén csillog. - Biztos vagyok benne, hogy egy kis alvás, és sokkal jobban leszek.

Figyelembe véve, hogy úgy fest, mint egy két lábon járó hulla, Tobias ebben valahogy kételkedik.

- Rendben van, Tris.

A lány szégyenlősen mosolyog, majd hátraarcot vág, és becsukja maga mögött a fürdő ajtaját. Tobias hallja, ahogy kattan a zár néhány másodperccel később.

Ekkor kezd el pánikolni.

Mégis mi a fenét gondolt? Teljesen elment az esze? Talán végül felmondták az idegei a szolgálatot, és a lehető legmeghatározóbb formáját kísérelte meg az apja elleni lázongásnak, amit csak el tud képzelni. Vagy talán tényleg szüksége lenne egy barátnőre. Már egy ideje.

Arra rájött, hogy akár tényleg megőrülhetett. Mert ilyet nem csinál az ember. Ez nem olyasvalami, amit bármilyen társadalom elnézne. Azok, akik ilyesmiket művelnek, sorozatgyilkosok vagy erőszaktevők, esetleg különcök, akiknek találniuk kéne valami rendes hobbit. Senki sem hallgatná meg, és gondolná azt, hogy igen, logikus volt meghívnia a lányt magához.

Összesen talán hatszor ha beszélgetett vele? Még csak a vezetéknevét sem tudja! Őrület ez az egész. Mégis helyesnek tűnik. Ez nem csak arról szól, hogy segít szerencsétlennek. Tobias komolyan gondolta, amit mondott neki. A barátjának segít. Azt akarja, hogy a lány a barátja legyen.

Így aztán hozzákészül a teakészítéshez, és vizet forral a levesnek. Még átkutatja a gyógyszeres polcot, hátha talál valamit, ami segíthet neki. Elképesztő, mennyi lejárt szavatosságú orvosságot halmozott fel az évek során. Épp egy amoxicillin üvegnek a hátulját olvassa, mikor Tris megszólal mögötte, hogy “Hé”. Mikor megfordul, ott találja egy szál törölközőben csupán.

Megdöbbenésében Tobias igyekszik nem bámulni, helyette inkább a tűzhely felé fordul, és úgy tesz, mintha a kanna vízzel lenne elfoglalva.

- Sajnálom - mondja Tris. - Arra gondoltam, hogy talán kölcsön tudnál adni valami ruhát. A saját cuccaim nem valami tiszták... - hebegi, és kínosan a padlót bámulja, miközben kissé szorosabbra vonja a törölközőt.

- Persze - válaszolja Tobias kicsit túl lelkesen, és a szobájába megy. - Nincs semmim, ami igazán illene rád, de valami biztosan megteszi. 

Átfüteti a fiókjait, és próbálja lecsillapítani a megmaradt idegeit. Van valami határozott kellemetlenség abban, ha úgy látunk egy lányt, akit alig ismerünk, hogy szinte semmi sincs rajta. Annak érdekében, hogy ne kelljen elvesznie a textiltengerben, Tobias igyekszik megtalálni a legkisebb ruháját a lánynak. Tudja, hogy eltett egy pólót a gimi első évéből, hogy még jó lesz valamire.

Felnézve az ajtóban állva találja Trist, aki csak bámul rá. Tobias rápillant, és megpróbálkozik egy mosollyal, ami kínosabbra sikeredik, mint bármi más. Egyébként elég aranyos ilyen tisztán. A haja puhán és nedvesen lóg a vállán, a bőre pedig kipirult a tisztálkodástól. És cuki lábujjai vannak; tömzsik és kerekek.

Tris az ajkát harapdálja, és megköszörüli a torkát, ami visszarántja Tobiast a valóságba, el a lábujjaktól. Érzi, ahogy lángba borul az arca attól, hogy bámuláson kapták, így igyekszik úgy tenni, mint aki csak elbambult, és hogy az arca nem vörösödik el fokozatosan.

- Remélhetőleg ezek passzolni fognak rád.

- Köszönöm - mondja Tris, majd ismét eltűnik a fürdőben. Tobias kiengedi az eddig visszatartott lélegzetet, és figyelmen kívül próbálja hagyni az előbb történteket.

Visszatérve a konyhába Tobias beleteszi a levesport és a tésztát a vízbe, aztán ráönti a forró vizet mindkét bögrébe a teafilterekre. Tris visszajön a fürdőből, a pólója, mint egy szoknya igazodik rá, és a hosszú nadrágja a földet verdesi. Mégis ezt és az arca sápadtságát leszámítva soha nem nézett ki jobban.

De aztán a csúnya hurutos köhögés újra kezdetét veszi, Tobias pedig rögtön aggódni kezd.

- Ez tényleg nem hangzik túl jól - mondja neki, mire Tris megrántja a vállát.

- Évek óta most érzem magam a legjobban. - Ettől a kijelentéstől Tobiast leheletnyi büszkeség tölti el, annyira örül neki, hogy ő az, aki ezt megtette érte. - Jó illatok vannak itt.

A konyhaszigethez sétál, és megáll mögötte, nekidől, amint a könyökét a pultra teszi, és az állát a tenyerére támasztja. Fáradtnak tűnik.

- Köszi. A Lipton fantasztikus séfjének kell hálát adnod. - Feltartja a leveses dobozt. - Ez a tiéd - mondja, és Tris kezébe ad egy csésze teát és két tablettát. - Nincs semmim, ami valóban jó lenne a köhögésedre, de ez csak Motrin. Tudod, a lázadra. Holnap veszek valamit a boltban.

Tris elveszi a tablettákat, és rögtön le is teszi őket, de hálásan issza a teáját.

- Nem kell azt tenned - mondja neki, mielőtt ismét egy nagyot kortyolna. - Ez finom.

Tobias elmosolyodik, és letesz egy tál levest a lány elő, mielőtt megkerülné a pultot, és maga is leülne.

- Óvatosan - próbálja figyelmeztetni Trist, ahogy az rögtön enni kezdi a levest. - Forró lesz.

Vállat von, és tovább eszi a nagy falatokat, csak egy másodpercig fújva meg őket. Végül megállásra kényszerül, amíg felülkerekedik rajta a köhögés.

- Szörnyen hangzik - mondja Tobias, amikor végül abbahagyja. - Arra gondoltam, talán holnap el kéne mennünk a kórházba.

Tris megmerevedik, a kanállal fél úton a szája felé, mielőtt leteszi azt.

- Nem - mondja határozottan. - Nem megyek a kórházba. - Tobias válaszra nyitja a száját, de Tris felemeli a kezét, hogy megállítsa. - Kérlek, ne vitatkozz. Szóba sem jöhet.

Mindketten csendesen esznek tovább, csak a fém csörömpölése az üvegtányéron tölti meg a helyiség csendjét.

- Tudod, egy hónapja ez az első eset, hogy rendes tányérból eszem.

Tobias tányérok iránti szükséglete viszonylag korlátozott. A papír tányérok épp megfelelnek, hogy rátegye a felmelegített pizzát vagy valami zacskós kaját.

- Jó dolog, hogy van kivel enni.

Tris felhorkant. - Mintha én társaságnak számítanék.

Tobias óvatosan néz rá. Nem tehet róla, de azt gondolja, hogy ő sokkal több, mint egy lány az utcáról. Tobias hibája, hogy mindig észre kell vennie a felszín alatti apróságokat is.

- Nem hinném, hogy van álasztásod - mondja lassan elmosolyodva. - Visszaélek az erőmmel, mint a tulaj, és úgy határozok, hogy te leszel a vendég, ha tetszik, ha nem.

Tris felnevet, és a szemét forgatja, megnyalja az ajkait, ahogy visszamosolyog rá.

- Nem tart sokáig, hogy magával ragadjon a hatalom, mi?

- Nem, megragadok minden lehetőséget, amit csak tudok - mondja a lánynak, a keze a pulton nyugszik, épp Trisé mellett. Figyeli, ahogy a szeme lecsukódik, mikor válaszol finoman felkuncog. Válaszra nyitja a száját, mikor el kell fordulnia, hogy újra és újra beleköhögjön a könyökhajlatába. Mikor visszafordul a leveséhez, az arca kipirult, és hevesen szedi a levegőt.

Tobias aggódva nézi.

- Tris?

Megrázza a fejét

- Jól vagyok - torkolja le, mielőtt még megkérdezhetné. - Szóval - szólal meg, megköszörüli a torkát, és visszacsempészi a könnyedséget a hangjába. - Hogy sikerül valakinek, mint te, szereznie egy ilyen puccos kérót?

- Hm - válaszolja. - Mik a feltevéseid?

Úgy tűnik, Tris elgondolkodik egy pillanatra, miközben iszik egy újabb nagy korty teát.

- A legvalószínűbb, hogy a szüleid nyaralni mentek. A kevésbé valószínű válaszokban szerepel a drogdíler, örökség és a strici is.

- Most megfogtál - mondja Trisnek felemelt kezekkel, megadást színlelve. - Strici vagyok.

- Ahogy azt a ruhatárad is sejteti - válaszolja Tris.

Tobias rámered. - Csak hogy tudd, ezek márkás öltönyök.

- Biztos vagyok benne - válaszolja, és Tobias látja, ahogy ismét körbepillant a lakásában. Valószínűleg szemrevételezi a nívós csillártól elkezdve a cseresznyefa étkezőasztalig, még a hatalmas plazmatévéjét is. Persze minden bizonnyal a kandalló követeli a legnagyobb figyelmet a keményfa padló és a rozsdamentes acél eszközök mellett.

- Nem semmi. Hogyhogy itt laksz?

- Sajnálatos módon elég közel jártál. Nem az apámmal élek, de ő fizeti. - Még korábban sosem kellett elmondani ezt senkinek, és ráébred, mennyire nehéz beismernie. - Ami igazából elég siralmasan hangzik.

Bár ha Tris így is gondolja, nem mutatja ki. - Nem, kedvesen hangzik. - Valóban úgy, pedig messze volt a kedvestől, és inkább a felette való irányításról szólt. - Szóval az apád egy neves sebész, szenátor, vagy ilyesmi?

A szemei felragyognak a gondolatra. Biztos szép képzet lehet, hogy gazdagok a szülők.

- Sokkal inkább egy üzletember a pokolból.

- Á, üzletember - siránkozik. - Ez megmagyarázza a strici öltönyöket.

Tobias felnevet, és nem tehet róla, de szélesen a lány felé mosolyog. Annak ellenére, milyen ellentétes érzései voltak vele kapcsolatosan, nem számított rá, hogy valóban élvezni fogja a társaságát. Nem mintha teljesen magányos lenne. Vannak barátai, vagyis olyasmik... a Facebook-on. És voltak barátnői is, vagy legalábbis nem jelent problémát számára felszedni a csajokat a bárokban. Tudja, hogy az sem jelentene gondot neki, hogy hazahozza őket.

A valóság pedig nem más, mint hogy még csak nem is emlékszik az utolsó alkalomra, mikor csupán leült, és beszélgetett, vagy viccelődött valakivel. A beszélgetései leginkább az időjárás és a közismert vízadagoló témájában zajlottak. Korábban úgy gondolt magára, mint egy elvont személyiségre, de jött a felismerés, hogy igazából kissé magányos. Valaki másnak a jelenléte az életében felüdítő.

Egy pillantást vetve Trisre azonban emlékezteti őt a körülményekre. Mégis csak egy lány az utcáról. Mindennek tetejében még beteg is. Azért van itt, hogy segítsen neki jobban lenni, meleg ágyat biztosítson neki az éjszakára, hogy jó emberként viselkedjen. Nem magára kell most gondolnia. Milyen önző is volna, hogy valakinek szüksége van egy helyre az éjszakára, és erre ő a saját szórakoztatására használja fel az illetőt. Nem is említve, milyen szomorú volna, hogy a teste helyett, a barátságát vásárolná meg.

- Jól vagy? - kérdezi Tris, Tobias pedig meglepődik, mert igazából megfeledkezett arról, hogy itt van mellette; megfigyel, észrevesz, és ami a legfontosabb, bírál mindent.

Bólint, és lenyeli a túl forró, túl nagy, teli kanál levest, amit a szájába vesz, hogy hétköznapinak tűnjön a mozdulata.

- Csak gondolkodtam - mondja.

A csend pillanata megtörik, mikor Tris tüdeje ismét cserbenhagyja, és rázkódik a köhögésről. Mikor megpróbál egy mély lélegzetet venni, az egész kezdődik elölről. Tobias aggódva pillant rá, s kezeivel a saját hajába túr.

- Legalább kapsz rendesen levegőt? - kérdezi, mikor elhalt a köhögés.

A válaszul adott bólintása sokkal meggyőzőbb lenne, ha nem zihálna egész végig.

- Szerintem csak egy kiadós alvásra van szükségem. - Ahogy igyekszik meggyőzni őt erről, már majdhogynem vicces.

- Persze - mondja mégis, gyorsan feláll, és a szobájába sétál. - Csak gyorsan húzok tiszta ágyneműt - szól vissza a konyhába.

Aztán ott találja az ajtóban állva, a bögre még mindig a kezében, és a pólója lóg a testén. Sokkal jobban illik ehhez a képhez, ebben a kényelmes otthonosságban, mint a szokványos helyzetébe. Biztosan egyszer ő is egy ilyen otthonban élt. Nem mintha Tobias általában az otthonaként gondolna erre a helyre.

- Ne, kérlek, ne add át az ágyadat is miattam - kérleli.

- Ragaszkodom hozzá - mondja Tobias, lehúzza a takarót és a párnákat a vetetlen ágyról, és a földre dobja azokat. Tudja, hogy kell lennie egy másik garnitúra ágyneműnek valahol. Még ha hajlamos is kimosni az ágyneműjét, és rögvest vissza is húzni. Egyszerűsítni szokta a műveletet. - De komolyan, egyébként is mindig kint alszom a kanapén.

Tris az ajkába harap, és bizonytalanul fest, miközben Tobias kinyitja és becsukja sorban a fiókokat.

- Csak nem érezném kényelmes...

- Ahogy én sem - mondja Tobias, abbahagyva a keresést, hogy találkozzon a pillantásuk. - Előhúzom megint a tulaj kártyát. Az én vendégem az ágyon alszik.

Tris csak a szemét forgatja.

- Nem húzhatod elő a tulaj kártyát, ha nem is a te tulajdonod - ellenkezik Tris, felvesz egy kisebb párnát a padlóról, és hozzávágja.

Akaratlanul is tátott szájjal mered rá döbbenetében, Tris pedig kineveti.

- Bocsi - motyogja, mégis még mindig kuncog. Tobias nem tehet róla, csatlakozik hozzá.

- Csak óvatosan, vagy az is az utcára kerül veled együtt - mondja Tobias nevetve még egy fél másodpercig, mikor is rájön, hogy mit mondott. A francba.

A kifejezés döbbenten Tris arcára fagy, mielőtt válaszolni tudna.

- Nem lenne újdonság. - Szélesen mosolyog vissza őrá, próbálva kimutatni, hogy nem történt semmi. Tobias persze tudja, hogy nincs így.

Vége a pillanatnak, a helyiség könnyedségét pedig teljesen elnyeli a feszültség. Tobias sietve felhúzza az ágyneműt Tris közreműködésével, aztán csendesen megköszöni ezt neki, és emlékezteti, hol van a fürdőszoba és a konyha, ha szüksége lenne bármire.

- Köszönöm - feleli, még egyszer bólintva. Nagyon kimerültnek tűnik, de az őszintesége még mindig ragyogó. - Nagyra érté...

- Szóra sem érdemes - mondja Tobias felemelve a kezét. - Figyelj, nem úgy értettem, amit az előbb mondtam. Csak...

- Semmi gond - szakítja Tris félbe. - Nehezen sértődöm meg.

Ezt Tobias egy pillanatra sem hiszi el, de mégis elfogadja a dolgot. Ettől azonban nem érzi magát kevésbé ostobának.

- Nos, akkor jó éjszakát - mondja, megtorpanva az ajtóban, mert Tris még mindig ott áll, ő pedig megáll vele szemben. Ilyen közelségből érzi a samponjának illatát áradni a feje búbjáról, amitől elmosolyodik. - Aludj jól - mondja csendesen. - Tris pillantása felemelkedik, találkozik az övével, és egy pillanatig néz fel rá.

Nyitott szájjal csendesen néz a szemébe még pár pillanatig, mielőtt bólintana, és ellépne az útból, be a szobába.

- Köszönöm, te is.

Ezzel Tobias finoman becsukja maga után az ajtót, majd a kissé rettegve a kanapéra zuhan.

- Mit művelek?

Következő fejezet >>