Fanfic fordítás: Megint te - 2. fejezet


Megérkezett a Megint te 2. fejezete is, ha már péntek van. És ha már péntek, akkor bulizzunk egyet! Remélem tetszeni fog nektek is.
A fordítás J.R. érdeme.
Az eredeti történet ITT olvasható.




2. fejezet - A buli


Megérkezünk a buliba. Körbenézek, hogy lássam mi van a többi lányon; ők elegáns és tarka ruhákban vannak csillogó ékszerekkel, erősen sminkelve. Megnézem magam a legközelebbi tükörben. Nekem csak egy szoknyám van. Ezt is Christina erőltette, hogy vegyem meg, még a beavatás alatt. Nem hordtam egy ideje, de most meglepően szűkebb és rövidebb. Jobban néz ki. Megveregetik a vállam, mire megfordulok. Christinára számítottam, de meglepetésemre a házigazda, Jared az.

- Jól nézel ki, Tris! - hadarja, nyilván részeg. Ugyanarra a szituációra emlékeztet, ami velem és Négyessel történt a múlt évben. Nem hiszem, hogy emlékezne még arra, amit mondott, és én szándékozok ezt így hagyni.

- Köszi, azt hiszem - mormolom, és megpróbálok elsiklani mellette. Három hónappal ezelőtt Jared randira hívott. Amilyen egy naiv lány vagyok, igent mondtam. A randi elképesztő volt. A mólóhoz vitt, az óriás kerék mellé, és piknikeztünk. Hazafelé jövet a vonaton megcsókolt, és én pedig fülig belezúgtam a srácba. Vele volt az első csókom. Jobban kellett volna tudnom, mert többé nem beszélt velem,, és került engem, amikor láttam. De mégis nem tudom, hogy miért. Azonban most részeg, és én még nem vagyok benne biztos, hogy tudja-e, mit csinál. Kihasználja az elgondolkodásomat, és az összes erejével a falnak nyom, és a szörnyen pia szagú fejét az enyém mellé teszi. Visszakozom. Hál' Istennek, hogy totál részeg, különben nem lennék képes ellökni magamtól. Sajnos erősebben lököm meg, mint szeretném, ráesik valaki másra. Négyesre. 

- Bocsi, Négyes! Én csak... uhm... és ő-ő... hosszú történet - pirulok el, kínosan érzem magam. Minden, amit csinál, hogy rázza a fejét és kuncog. 

- Rendben van,Tris. Rühellem ezt a pasast, és valószínűleg megérdemli, amit kapott - mondja nyugodtan, mialatt felrakja a kanapéra az eszméletét vesztett Jaredet.

- Igen, meg - suttogom rosszkedvűen. Bizonyára meghallott, mert az arca eltorzul az aggodalomtól.

- Mit csinált? - kérdezi. Kissé elnevetem magam. Ez szórakoztat, hogy az ijesztő, félelmetes Négyes aggódik a fiú problémáim miatt.

- Semmiség, higgy nekem - mondom, és próbálok normál hangot megütni.

- Szoknya van rajtad - mondja nyersen. Ez a kijelentés meglep mindkettőnket; őt azért, mert nyilvánvalóan nem akarta hangosan kimondani, engem meg, mert nos... tényleg ezt mondta?

- Uhmm... Aha, valóban - bököm ki nagy nehezen, mert nem tudom, mi mást mondhatnék.

- Bocsi, én úgy értem... Én csak... Uh, én még soha nem láttalak szoknyában - hebegi, próbál nyugodt lenni. De a vörös arca és a rémült kifejezés az arcán az ellenkezőjéről árulkodik.

- Nem sok ember látott - válaszolom vigyorogva, miközben élvezettel tölt el, hogy kínos helyzetbe tudtam hozni.

- Oké, nos holnap a kiképzésen találkozunk - mondja gyorsan, majd elviharzik. Szinte csalódottan nézek utána, ahogy elmegy, de elmosolyodom, amikor rájövök, hogy azért megy el, mert zavarban van. Azt hiszi, zavarba hozta magát előttem. Hagyom, hogy tudatosuljon ez a gondolat, majd más dolgokra koncentrálok. Hol a pokolban lehet Christina?





5 megjegyzés:

  1. Uuu, nagyon jó a fordítás! Jared nem volt benne a Beavatottban, ugye? Mert lehet, hogy csak én nem emlékszem rá. Katniss

    VálaszTörlés
  2. Már alig vártam egy újabb olvasnivalót, és megérkezett.
    Nagyon boldog voltam, hogy belefogtál mégegy fanfictionba.Köszönöm.Csak kár, hogy ez ilyen rövid, de nem panaszkodom.
    Lenne egy kérdésem a fán fiction versennyel kapcsolatban.A beérkezett irományok közül, majd raksz fel néhányat?
    Gondoltam írok véleményt, mert láttam, hogy sokszor kérted tőlünk.Remélem mosolyt csaltam az arcodra.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Persze, felkerül majd az összes beérkezett mű, csak át kell néznem őket helyesírásilag, és van egy-kettő, ami nagyon hosszú.

      Törlés
  3. Nagyon jó ez a történet. Cuki, ahogy Négyes zavarba jött. Várom a kövit, és köszi a fordítás. :)

    VálaszTörlés
  4. Imadom!!!😍😍😍😍😍😍 megunhatatlan! Nagyon varom mar a pentekeket, allando lrogramom lesz elolvasni ezt a ficet. Nekem ez tetszik eddig a legjobban. Ezer koszi es puszi a forditasert! Csucsszuperek vagytok😘😘😘

    VálaszTörlés