Fanfic fordítás: Feltámadás A befejezés - 23. fejezet


FIGYELEM! CSAK AZOK OLVASSÁK EL, AKIK OLVASTÁK A HŰSÉGEST!
Ez már a folytatás, ha még nem olvastad az elsőt, ITT megteheted!

Már olvashatjátok is a Feltámadás újabb fejezetét. Tovább folyik a szervezkedés, ám a gonosz sem alszik, tovább folytatja felháborító terveit. Az olvasáshoz ajánlatos egy párna, bokszzsák, de legalább egy stresszlabda, hogy ne verjétek szét a falat.

Köszönjük Mártinak a fordítást! Jó olvasást a fejezethez!

Az eredeti történetet ITT találjátok!
 


23. fejezet


TRIS



Amikor visszaérek a lakásba, már mindenki rám vár.

Minden szempár felém fordul, ahogy kinyitom az ajtót.

Utálom, ahogy rám néznek, mintha időzített bomba lennék, ami mindjárt robban.

Nem vagyok az.

Csak belefáradtam ebbe a macska-egér játékba Marcusszal.

Megigazítom a vállamra vetett táskát, amiben a Központból hozott fegyverek vannak, mielőtt óvatosan lecsúsztatom és leteszem a kanapé mellé.

- Mi vagyunk az ellenállás – mondom körbenézve a szobában. – A Központban mindenki támogat minket, de kértem Johannát, hogy a katonai erőket tartsa távol.

Zeke megrázza a fejét, a szája tátva marad egy pillanatra.

- Miért tetted? – kérdezi.

- Ha egy egész hadsereggel megyünk, Marcus pánikba fog esni, és megtorolja. Olyan kisléptékűnek akarom, amennyire lehet. Nem akarok több tömeggyilkosságot.

- Volt tömeggyilkosság? – kérdezi Uriah.

Felsóhajtok, aztán bólintok.

- Marcus bombát robbantott, és majdnem minden génkárosult politikai vezető megsérült, így küldött üzenetet Johannának.

A szobában levő energiák azonnal megváltoznak. Savannah egy fojtott nyögést hallat, aztán eltakarja a száját, hogy visszafojtsa.

Uriah habozás nélkül átkarolja.

- Még mindig úgy gondolom, hogy katonai segítséget kellene kérnünk. Ez túl sok nekünk – mondja Caleb, mélyen a szemembe nézve.

- Ez Tobias harca, és az enyém. Nem akarok belevonni senkit, akit nem muszáj… Ezért is adom meg mindenkinek az esélyt, hogy kiszálljon.

Szünetet tartok egy pillanatra, várok.

Senki nem szól, vagy mozdul.

Tudtam, hogy velem vannak, de meg kellett adnom a lehetőséget. Mély levegőt veszek, mielőtt folytatom.

- Ezúttal nem akarok semmilyen áldozatot vagy hibát. Fel kell készülnünk. Nem mindenki ment keresztül a Bátor kiképzésen, ezért azt szeretném, ha Zeke, Shauna és Uriah tanítana Calebnek, Gabe-nek és Savannah-nak néhány harci technikát.

Mindenki lelkesen bólint.

Elfordulok egy kicsit, és a tekintetem Gabe-re esik, aki unott arckifejezéssel ül a nővére mellett.

- Gabe, muszáj ellenőrzés alatt tartanod a képességedet.

Felvonja a szemöldökét.

- Nem akarom, hogy teher légy. Azt akarom, hogy te legyél a legnagyobb fegyverem. Érted?

Biccent.

- Caleb… - Még egy nagy levegőt veszek. – Amikor bemegyünk a főhadiszállásra, szeretném, ha velem lennél, legalábbis amíg megtaláljuk Tobiast.

Caleb zavartan néz rám egy ideig, aztán Carára pillant.

- Miért?

Felsóhajtok és oldalra billentem a fejem.

- Mert lehet, hogy nehéz döntéseket kell hoznom, és tudom, hogy segíteni fogsz helyesen dönteni.

Hosszú ideig nem mond semmit, de aztán lassan bólint.

- Cara… - kezdem lassan, de megrázza a fejét, mielőtt bármit mondhatnék.

- Tudom. Nem leszek teher. Rendben van. Megértem… Tudok máshogyan segíteni. – Elhallgat, és nem fejezi be.

- Sajnálom – mondom őszintén.

Megrázza a fejét.

- Őszintén, rendben van. Csak rúgjátok szét a seggét, rendben?

Bólintok, aztán a fegyveres táskához megyek.

- Van lőfegyver mindenkinek. Vigyétek haza. Gyakoroljatok. Nem akarok hibát.

Mindenki lassan bólint.

- Nem tudom, mekkora őrsége van Marcusnak most, de ha akkora, mint múltkor, akkor feltételezem, hogy őrök lesznek mindenütt. Shauna és Zeke, ti vagytok a legtapasztaltabbak. Szeretném, ha ti kint őrködnétek. Uriah, Gabe és Savannah, ti bejöttök Calebbel és velem, de ha más biztonsági problémával találkozunk odabent odabenn, az a ti hatáskörötök lesz.

Senki nem mond ellent nekem, és ez egy kis lökést ad az önbizalmamnak.

- Caleb, miután segítettél megtalálni Tobiast, én Marcus után megyek.

- Egyedül? – kérdezi Caleb.

Megrázom a fejem.

- Nem. Nagyon remélem, hogy Tobias ott lesz velem. Végülis ez az ő harca is.

Bólint, aztán Zeke feláll.

- Nos, rendben, majd minden elválik.



TOBIAS




Éhes vagyok, fáradt és ingerlékeny, így amikor kinyílik az ajtó a szoba másik végében, nem tehetek róla, de felnyögök.

Marcus sétál be újra, ezúttal Evelynnel a nyomában.

Egy melegséghullám fut végig rajtam, ahogy belép a szobába.

Mindig képes rá, hogy jobban érezzem magam tőle, vagy legalábbis úgy tűnik, de a fejem egész idő alatt homályos, ezért nem vagyok biztos benne, hogy amit érzek az valós vagy sem.

- Tobias, éhes vagy? – kérdezi Marcus, én pedig lelkesen bólintok.

Egy szelet kenyeret tart elém, és utálom, hogy a kezem még mindig a székhez van kötve, így nem tudom elvenni tőle.

Másodpercek alatt megeszem a kezéből.

Olyan éhes vagyok.

Amikor befejezem, a kíváncsiság erőt vesz rajtam.

- Miért vagyok ebben a székben? Nem bízol bennem? Nem tudnád megmondani, hogy mi folyik itt? – Evelynhez fordulok. –Anya?

Marcusra pillant, de ő csak felemeli a kezét, jelezve, hogy ne szólaljon meg.

- Tobias, már beszéltünk róla. Azért vagy abban a székben, mert még mindig nem vagyunk biztosak benne, hogy hogyan gondolkodsz. Emlékszel?

Lassan bólintok.

Marcus bejött korábban, és elmagyarázott mindent. Évekkel az Önfeláldozókat ért támadás után, az az erő kerített hatalmában, amit Tris Prior irányított. Hamis emlékeim voltak. Mindent rosszul tudtam. Marcus és Evelyn próbálta visszafordítani, amit a Tris Prior tábor tett, de nem biztosak benne, hogy sikerült.

- És, tudjátok tesztelni, vagy valami?

Marcus bólint.

- Igen, ezért vagyunk most itt. – Egy fecskendőt vesz elő a dobozból, amit Evelyn tart, és mielőtt bármit mondhatnék, a nyakamba fecskendezi a tartalmát.

A szoba szinte azonnal elsötétül.

Már nem vagyok a székben, és egy fényes fekete fegyver van a kezemben.

Felemelem a fejem, és Tris Priort pillantom meg.

Rájövök, hogy mit kell tennem, és könnyedén felemelem a fegyvert, és kibiztosítom.

Az ujjam könnyedén a ravaszra görbül, de akkor megszólal.

- Tobias! Ne!

Leengedem a fegyvert, kétségbeesettnek és könyörgőnek hangzik.

- Tobias… Szeretlek. Erre emlékezned kell. Vagy nem?

Bámulok rá, a tágra nyílt kék szemére és a szőke hajára. Annyira ismerős, pedig állítólag csak néhányszor találkoztam vele a Bátraknál.

- Hazudsz – Újra felemelem a fegyvert. – Ügyes húzás.

Megrázza a fejét.

- Nem, én… - Behunyja a szemét, mintha felkészülne a halálra, az ujjam pedig a ravaszon van megint. - Nem akartalak elhagyni – sóhajtja.

Leejtem a fegyvert, ami koppanva esik a padlóra.

Van valami abban, amit az imént mondott, amit az egész lényemet megváltoztatja.

- A fenébe… - hallom Marcus hangját, és újra a székben vagyok.

Egyszerre minden visszatér az agyamba.

Tris.

Két emlékem van, de tisztában vagyok vele, hogy ezek valósak, mert olyan hevesen érzem a szerelmemet Tris iránt, hogy az összes megváltozott emléket kitörli.

- Te szemétláda! – szűröm ki a fogaim között.

Gyűlölet áramlik végig rajtam, és emlékszem, emlékszem mindenre pontosan úgy, ahogy történt.

Emlékszem, mennyire rettegtem, amikor Marcus vert az övével. Emlékszem, amikor találkoztam anyámmal a vonaton azután, hogy olyan sokáig halottnak hittem.

És ami a legfontosabb, emlékszem Trisre.

Emlékszem, mennyire szeretem, és ragaszkodok hozzá, amennyire csak tudok.

Emlékszem, hogy Marcus mit próbált tenni velem és Trisszel, és az agyamat elönti az undor.

- Te beteg vagy, tudod? – nyögöm ki.

Marcus bámul egy ideig, fejét oldalra billentve.

- Furcsa… ennek működnie kellett volna. Mi hozta vissza az emlékeidet?

Pontosan tudom, mi volt az. Az, amikor Tris azt mondta, hogy nem akart elhagyni. Ez az egyetlen mondat, ami azonnal vissza tud hozni a valóságba, de ezt nem akarom neki megmondani. Nem akarom, hogy felhasználja ellenem.

- Csak erősebb vagyok ennél – mondom rekedt hangon.

- Kétlem. Azért, mert azt mondta, hogy szeret?

Elfordítom a fejem tőle, megtagadva a választ.

Istenem, mit nem adnék, ha pofon vághatnám.

- Azt hiszem, most jön a B terv.

- Te tényleg semmit nem tudsz a szerelemről, igaz? Nem tudod megakadályozni, hogy szeressem! Benn van a génjeimben.

Marcus csak mosolyog egy pillanatig.

- Majd meglátjuk. Nemsokára találkozunk, Tobias. – Elindul kifelé a szobából, de Evelyn még mindig ott áll, engem figyel.

- Mi van? Most arról fogsz megint papolni, hogy mennyire szeretsz engem? Nem tudom, honnan tanultál szeretni, de ez… - Nekifeszülök a láncnak, ami a székhez köt. - … Ne tűnik szeretetnek.

A szemei megtelnek könnyel, de még meg buggyannak ki, és ez megőrjít.

- Annyira sajnálom… - mondja, mielőtt megfordul, és követi Marcust a folyosón.



EVELYN



Futnom kell, hogy utolérjem Marcust, aki nagy léptekkel halad az irodája felé. Kinyitja az ajtót, és elkezdi kihúzogatni a fiókokat.

- Mit csinálsz? – mondom, a hangom fáradtan és fakón cseng.

- Keresem a B tervet… - mondja halkan.

Hosszú időbe telik, de végül előhúz egy fura színű folyadékkal teli fiolát.

- Mi az? Még több félelem szérum? Nem injekciózhatod vele többet. Meg fog őrülni, és nem hiszem, hogy azt akarod.

Nem is figyel rám, és ez bosszant.

- Hallasz? Nem hagyom, hogy még több félelemszérumot adj neki.

Marcus felemeli a fejét, hogy rám nézzen, és hangosan felsóhajt.

- Nem fogod hagyni? Evelyn, nincs beleszólásod, hogy mit teszek, és mit nem. Szerencséd, hogy engedem, hogy itt legyél.

Összefonom a karjaimat a mellkasom előtt.

- Szerintem el kellene engednünk. Ez nyilvánvalóan nem működik. A terved kudarcot vallott, találj ki valami mást.

Marcus felsóhajt, aztán átszeli a szobát felém.

- Az nem fog megtörténni. Azt javaslom, hogy ha része akarsz lenni az új társadalmamnak, és látni akarod még a fiadat újra, akkor tartsd magad a tervünkhöz.

A hangja veszélyesen és keményen cseng.

Ugyanezt a hangot szokta használni az otthonunkban is.

Elfordulok tőle egy pillanatra, próbálok lenyugodni, mielőtt megszólalok.

- Rendben, adj neki még több félelemszérumot. Nem fog működni. Még mindig szereti. Nem hiszem, hogy érted. Hihetetlen kötődés van köztük, a saját szememmel láttam.

Marcus megrázza a fiolát, és folyadék kavarog egy másodpercig.

- Ez nem félelemszérum, Evelyn.

Megrázom a fejem.

- Akkor mi ez?

- Ez memóriaszérum.

A gyomrom összeszorul, és egy pillanatra úgy érzem, forog velem a világ.

Memóriaszérum.

Nem.

Gyorsan megrázom a fejem.

- Tessék? Nem! Ezt nem teheted! Ez… ez maradandó! Nem fog emlékezni semmire, még ránk sem! Ne! Marcus, kérlek! Ne. Ez soha nem volt a terved része. Ezt nem tehetjük! Ez teljesen megváltoztatná!

Gyűlölök könyörögni neki, de nincs más választásom.

Nem hagyom, hogy megtörténjen.

Nem lehet.

- Azt hittem, örülni fogsz. Ha szerencséd van, Evelyn, az a személy, aki a memóriaszérum után lesz, nem fog egy szeleburdi, kétségbeesett nőnek tartani, aki soha nem nőtt fel.

Hagyom, hogy a sértés keresztülfolyjon rajtam, és próbálok nem gondolni arra, hogy igaza van.

- Ez tényleg nem éri meg, ha a személyisége egy részét elveszíti.

- Sajnálom, hogy így érzed, Evelyn.

Nem tetszik a hangja csengése, mintha nem is törődne velem, mintha nem érdekelné, hogy egyetértek-e vagy sem, mert így könnyű megszabadulni tőlem.

- Kérlek, Marcus. Nem tudod, mit csinálsz.

Marcus ajka mosolyra húzódik.

- Tudod, milyen egyszerű lenne nekem megszabadulni tőled, Evelyn?

Hányingerem van.

- Fenyegetsz?

- Pontosan ezt teszem. – Olyan közel hajol hozzám, hogy látok minden apró hibát az arcán.

- Ne. Feszítsd. A. Húrt – mondja kihangsúlyozva minden szót, aztán kisétál az ajtón, otthagyva engem a hangjával.






6 megjegyzés:

  1. Hol vannak már Trisék?? Marcus miért nem tud már meghalni végre. Tobias nagyon cuki volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nemsokára jönnek, ne aggódj! Mindennek eljön az ideje.
      Szerintem is nagyon aranyos, ahogy ragaszkodik Trishez.
      Köszönöm, hogy írtál. Puszi

      Törlés
  2. Tris, a vezér! :D Hát, ahogy kiosztotta a szerepeket...
    Tobias, erős légy továbbra is!
    Marcus, a rohadék...el akarja venni a fia emlékeit, hát milyen ember az ilyen?
    Köszi a fordítást

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is nagyon tetszett, ahogy Tris felvette a vezér szerepét. Pedig annyira félt tőle. De nagyon jól csinálja...
      Marcusra már nem lehet jelzőket találni, szerintem az összeset kimerítettük...
      Szívesen, és köszi, hogy írtál.

      Törlés
  3. Nem írtam még hozzászólásokat itt az oldalon de most muszály! Ez a félelemszérum dolog az utóbbi x részben (nem bántásból) egy az egyben olyan mint az éhezők viadalában az eltérítés. Amúgy nagyon jó ez a történet. Tobiast nagyon sajnálom de remélem majd újra együttlesznek Trissel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a hasonlóságot többen említették már, de én nem tudok hozzászólni, mert nem láttam az Éhezők viadalát. Valószínűleg az író azt is szereti.
      Én is nagyon sajnálom őket, és bízom a happy endben.
      Köszi, hogy írtál! Puszi

      Törlés