Komoly gondok vannak az utolsó filmmel

Sajnos ez egy elég rossz hír lesz, ami engem is megdöbbentett, mikor olvastam meló után a buszra várva...


Az a hír járja, hogy az utolsó film, az Ascendant nem fog a mozikba kerülni, hanem tv filmként kerül majd bemutatásra. Új szereplőket fognak bemutatni, majd ezután egy spin-off tv sorozatot készítenének.
Bár mondhatnám, hogy baromság az egész, viszont elég megbízható helyről jött az infó, hogy a stúdió valóban erről tárgyal.

Viszont semmi sincs kőbe vésve, és még bármi megtörténhet!

Hogy őszinte legyek, én már nem tudom, mit gondoljak. A hűségessel annyira elszúrták az egészet, hogy talán jobb is lenne, ha nem lenne még egy film. Igazából ha megnézzük a harmadik film végét, nem hagyott igazán függőben semmit,  nem volt feszültség, semmi.
És az egy dolog, hogy nekem nem tetszett a film, mivel a számok is azt mutatják, hogy hatalmas bukás volt. Ezért sem biztos, hogy akarok még egyszer csalódni.
Viszont a színészekkel is jól kicsesztek. Beszálltak egy nagyon jól menő franchise-ba, ami valóban jól is teljesített eleinte. Erre egy ostoba rendező hibájából végül egy rossz filmben szerepeltek, ami eléggé meghatározó a karrierük szempontjából. A másik, akit nagyon tudok sajnálni, az Veronica. Bele sem merek gondolni, mit érezhet, hogy így elbánnak a mesterművével.

Új szereplők? Minek, annyi szereplőnk van így is, tök felesleges még újakat. A spin-off sorozat meg nem lenne rossz, igazából a főszereplőink nélkül is egy remek világban vagyunk, sok lehetőség lenne még benne.

Na mindegy, ennyit erről, amint lesz valami biztos hír, infó, akármi, hozom - még ha késve is a meló miatt. Addig figyeljétek a twittert, érdekes olvasni a felháborodott rajongókat.

U.i.: Megyek Jövő kezdetét javítani, hogy valami jó is legyen a mai napban :)

6 megjegyzés:

  1. Egyetértek veled. A 3.rész nem lett valami jó, furára alkották.
    Haragszom az rendezőre, amiért kilépett.
    Nagyon basztassák az alaptörténetit, és én is sajnálom Veronicat. Nem tehetik ezt vele, ő találta ki nekik ezt a filmet.
    Abban meg igazuk van,hogy nem adják ki a Moziba. Egyszerűen rossz. Elbaszták. Bocsi, hogy csúnyán beszélek, de annyit vártam a 3. Részhez, és tiszta rossz lett az egész. Elcseszték. Régen a kedvenc filmem volt, amíg ki nem jött a 3. Rész. Nem tudnák olyanra csinálni a részeket, mint az első, második részt? Így nem lesz jó! A zenékről nem mondok semmit, azok is olyan rosszak lettek! És új színészek? Ne vicceljenek már velem! Igazad van, így is van már sok szereplő. Nem kellenek ők oda.
    Szomorú lettem, amiért így csinálják már a filmeket. Ez nem is Fantasy, ez más. Ez rosszabb. Alapból oda vagyok a Fantasztikus filmekért, ezért is oda- vissza voltam, de álljanak már le! Ez már sok! Ne csináljak már ilyen hihetetlené.
    Bocsi, hogy untatlak a felháborodásommal, csak..
    Köszi a hírt!

    VálaszTörlés
  2. Nem és nem!Helyre kell hozniuk azt, amit elrontottak, a rajongók miatt is! Mindenki várja a 4. részt és akkor ne haljon meg Tris és utána folytassák ahogy akarják egy tévésorozatban akár. Nagyon elszomorító az egész............mindannyiunknak! :((((

    VálaszTörlés
  3. Spin-off? Hát én nem igazán tudnék elképzelni egy spin-offot, ebből a sorozatból. Mi lesz benne? Ahogy egy unalmas Önfeláldozó gyerek átmegy a Barátságosakhoz és ennyi? Mert, hogy Trisék csinálnak szinte mindent, meg az összes karakter, akik dolgoznak a lázadáson, azokat ki akarják törölni?
    Engem nem igazán lepett meg a hír, sejthető volt a bukás, és habár sokakkal ellentétben tetszett a film (nem a könyvhöz kell hasonlítani és egy picit sikerül megkedvelni;)) megértem, hogy ilyen folytatást senki sem akar.
    Viszont nem hiszem, hogy még akár csak egy spin-off vagy bármi nyavalya lenne belőle, ha már a film sztornó, a rajongók hallatni fogják a hangjukat, és így egyetlen egy stúdió/rendező nem fog belevágni.
    Ugyanez volt a Végzetereklyéi filmmel, amiből később sorozat lett, hát az eredmény tükrözi azt, hogy senki se tudja a létezését :D
    Bia én a végén éreztem a legjobban a feszkót, mert bár túljutottak, David nézése, ahogy Tris mellett állt, az nekem elég, hogy megnézzem a köv részt. Bár az igaz, hogy olyan stressz vagy izgulás nem volt bennem, hogy: "Csak nehogy meghaljon!:O"

    VálaszTörlés
  4. Hát, ez nagyon nem jó így!
    Kár volt szerződtetni Schwentkét, elszúrta az egész sorozatot. Miért nem tudott könyvhűbb lenni? Az egész bukás az ő hibája.
    És mi lesz a színészekkel?? Ők mozifilmre szerződtek!
    Szomorú vagyok, és dühös! Nagyon-nagyon-nagyon!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márti, kivetted a számból a szavakat...
      Azt hiszem, Schwentkére kellene küldeni egy sor Műveltet halálszérummal felszerelve (amúgy csak félelem szérum lenne, de a békeszérumos rész kihagyása és hogy nincsenek törölt jelenetek, amiket megmutatnak...) meg egy osztagnyi Bátor katonát...

      Törlés
  5. Nem tudom mit érezzek!

    Nem fogtok szeretni!

    Az első film A beavatott, nekem 10 -ből 15ös. Telitalálat volt, jól kitalált sztori, mesterműves kamerakezelés, állati színészi munka, jó háttérzenék.

    A második film, számomra értékelhetetlen volt (a sok számítógépes trükkök miatt, és az miatt is hogy nem volt sorozat hű az előző részhez képest (pl.: művelteknél az a plafonból lenyúló gépszörnyeteg nagyon nevetséges volt), ráadásul a színészek sem hozták azt a színvonalat amit az elsőbe, a képekről, kamerakezelésről, zeneválasztásról meg ne is beszéljünk.)

    A harmadik filmet nem láttam, csak olvastam, hogy még annyira sem volt jó mint a második.

    Az első könyvet szó szerint kiolvastam.

    A második könyv már nyögvenyelősen ment.

    A harmadik könyvnél meg már oldalakat ugrottam át, annyira vontatott volt.




    Sorozatról:
    Ezt az elején kellett volna eldönteni. így ez kudarc lesz.

    Dirty Dancingre emlékeztek (1988)? Az is tök állat lett, erre következő években megcsinálták sorozatba, más színészekkel, de annyira szörnyű lett, hogy arra nincs szó.

    Viszont a csillagkapu film és sorozat is nagyon jóra sikeredett (természetesen az első 10 évad a CSK1-el) a többi förmedvény megint csak értékelhetetlen a számomra.



    Dühös is vagyok, mert míg az éhezők viadalának mind a 4 részét NORMÁLISAN megcsinálták, ebbe csak bele bele kapkodtak és tönkretették: úgy mind a rendező, úgy mind a színészek (akik a második filmre vagy elbízták magukat, vagy elszálltak maguktól, vagy csak unták, nem tudom) . Bár azt hozzá kell tennem, hogy az alapmű (mind a három könyv), sem volt egy nagy durranás ( kivéve az első kötetet, mert az nagyon tetszett) a részemre.

    VálaszTörlés