Fanfic fordítás: Az a három szó - 32. fejezet

Meg is érkezett az Az  három szó következő fejezete, ami egy kicsit "lazább" lesz, mint az elmúlt néhány rész volt, de nem kell sokat várni, hogy ismét beleássuk magunkat az események sűrűjébe.

Köszönjük Mártinak a fordítást. Jó olvasást!

Az eredeti történetet ITT találjátok!

32. fejezet

TRIS
 

Fekszem az ágyamban a hálóteremben, hallgatom a többiek légzését, és hogy valaki mocorog az ágyában. Az utóbbi néhány nap érzelmileg kiszipolyozott. Nem tudok aludni, az elmém teljesen éber, és folyamatosan azon kattog, ami történt. Nemcsak Tobiasról, hanem a beavatásról. Soha nem gondoltam, hogy ilyen kemény lesz. De jó móka itt lenni a Bátraknál. Soha nem képzeltem, hogy ilyen barátokat szerezni, őrült játékokat játszani, és annyira nevetni, hogy azt gondolom, állandóan fájni fog a hasam.

Próbálok nem gondolni Tobiasra, de a gondolataim folyamatosan visszatérnek hozzá, nem számít, mennyire próbálok más dolgokra gondolni, amik történtek. Attól a pillanattól kezdve, hogy becsapódtam a hálóba, kötődést éreztem vele anélkül, hogy tudtam volna, kicsoda ő. Aztán a kihívásra gondolok, és arra az első csókra. Ettől mosolyognom kell, nem hiszem, hogy voltam olyan ideges életemben. Aztán emlékszem, hogy Tobias azt mondta, hogy pofon vágtam, amikor megcsókolt, mikor kicsik voltunk.

Vissza kell fognom magam, hogy ne nevessek fel a csók gondolatára. Anyámnak kellett segítenünk az elosztó központban. Lementünk a központba, és megbizonyosodtunk róla, hogy Anya látott minket, aztán kiosontunk a hátsó ajtón, és elbújtunk a régi ládák és dobozok között. Tobias azt mondta, hogy ha elkapnak, azt mondjuk, hogy dobozokat kerestünk. Elbújtunk, és beszélgettünk.

Arról beszélgettünk, hogy melyik csoportban szeretnénk lenni. Mondtam, hogy én Bátor szeretnék lenni. Szerettem, hogy a gyerekek mindig futkostak. Szerettem, ahogy leugrottak a vonatról. Tobias nem volt biztos benne, hogy melyik csoport tetszene neki, de azt mondta, hogy oda akar menni, ahol én vagyok. Aztán odafordult és megcsókolt. Emlékszem, mennyire megdöbbentem. Még egymás kezét sem foghattuk meg, erre ő megcsókolt. Pofon vágtam, és hazáig rohantam.

Akkora bajban voltam, amikor anyám hazaért. Az elosztó központban kellett volna lennem, ehelyett ő otthon talált. Arra nem is mertem gondolni, mekkora bajban lennék, hogy tudná, hogy Tobias megcsókolt. Vagy, hogy pofon vágtam. Most már viccesnek tűnik, ha rágondolok. Sokáig, ha Tobiasra gondoltam, elszomorodtam, de most minden megváltozott.

Csak néhány hete vagyok a Bátraknál, de annyi minden történt. Tudtam, hogy beleszerettem Négyesbe, és ekkor kiderül, hogy ő Tobias. Tobias. Örülök, hogy életben van, tényleg örülök, de most nem tudom, mit gondoljak. Igen, érzek iránta valamit. Csak nem tudom, kimutathatom-e az érzéseimet. Egyszer már elhagyott, elhagyna még egyszer?

Cipőcsoszogás hangja ránt ki a gondolataimból. Mit csinál valaki ilyen későn? Aztán egy nagy puffanást hallok. Mielőtt azon gondolkodhatnék, hogy mi történt, velőtrázó sikoly hallatszik onnan, amerre a lépteket hallottam pillanatokkal ezelőtt. Kiugrom az ágyból, de túl sötét van ahhoz, hogy lássam, mi történik. Aztán újabb üvöltés hallatszik.

Kigyulladnak a fények, és látom, hogy Edward az ágya mellett fekszik a földön. A feje körül vértócsa, az ujjai közül pedig egy vajkés áll ki, olyan, amit az ebédlőben használunk. A pengéje a szemében.

Odamegyek Edwardhoz, és leguggolok a feje mellé. A vállára teszem a kezem.

- Maradj fekve – mondom. Edward még mindig fetreng, így hangosabban, és erősebben mondom. – Azt mondtam, maradj fekve, és lélegezz. – Már nem hallom Myra sikoltozását, megnyugszom, és tudom, hogy meg kell próbálnom Edwardot is megnyugtatni.

- Vedd ki! – kiabálja. – Vedd ki, vedd ki!

- Edward – mondom. Próbálom elérni, hogy rám figyeljen, és ne a késre. – Hagynod kell, hogy az orvosok vegyék ki. Edward, figyelsz rám?

- Fáj – zokogja.

- Tudom. Csak lélegezz, segíteni fogunk – mondom. Remélem, valaki elment segítségért. Nem tudom, meddig tudok nyugodt maradni. És nem tudom, meddig tudom megakadályozni, hogy Edward kihúzza a kést a szeméből.

Néhány percen belül, amit én sokkal többnek érzek, a nővér megérkezik. Megkér, hogy lépjek hátra, amíg ő értékeli a helyzetet.

Will és Al segítenek neki Edwardot a gyengélkedőre vinni, Myra pedig szorosan követi őket.

Felállok, és látom, hogy csupa vér vagyok. A nadrágom, mert Edward vérében térdeltem a padlón. A kezemet is beborítja, és a felsőmön is vérfoltok vannak, odacsöpöghetett a kezemről. Visszataszító. Nem csak a vér, ami úgy érzem, teljesen beborít, hanem a látvány, aminek szemtanúja voltam. Nem hiszem el, hogy valaki ilyet tud tenni. Körülnézek, és látom, hogy azokon kívül, akik a gyengélkedőre mentek, csak Peter és Drew nincs itt.

Christina odajön hozzám, és mutatja, hogy menjünk a zuhanyzóba. Egy váltás ruha van a kezében. Feltételezem, nekem. Nem szólunk egy szót sem, nem tudom, mit mondhatnék, és szerintem ez az első eset, hogy Christina sem találja a szavakat.

Beállok a zuhany alá, és tisztára súrolom magam. Nem számít, milyen erősen súrolom, mégis úgy érzem, hogy véres vagyok. Tudom, hogy már nincs ott, de még érzem a vér fémes szagát, majdnem olyan, mintha ízlelném. Kiszállok a zuhany alól, és felveszem a tiszta ruhákat, amiket Christina adott. Visszamegyünk a hálóterembe, és a szag itt sokkal erősebb.

Felkapok annyi papírtörlőt, amennyit csak tudok, és odamegyek, ahol Edward feküdt. Elkezdem feltörölni a vért a padlóról. Christina folyamatosan hoz még több papírtörlőt, ahogy itatom fel a koszt. Will és Al épp akkor ér vissza a hálóba, amikor végzek.

- Hogy van? – kérdezem.

- Nem néz ki jól. Azt mondják, elveszíti a szemét – mondja Will.

Megrázom a fejem. Miért akar Peter és Drew ilyet tenni? Tudom, hogy Peter nem kedves ember, de soha nem gondoltam volna, hogy így tud viselkedni. Azt tudom, hogy Drew megtesz mindent, amit Peter mond neki. Ez határozottan Peter ötlete volt.

- Tudod ki tette, igaz? – kérdezi Christina.

- Igen – mondom.

- Beszélnünk kell valakivel – mondja Al.

- Lehet, hogy tudjuk, ki tette. De nem tudjuk bizonyítani – mondom. – Vaksötét volt, amíg fel nem kapcsolták a lámpát, nem lehetett látni semmit.

- Ez nem tűnik helyesnek – mondja Christina.

- Kibújik belőled az Őszinte – mondja Will. Más esetben mindannyian nevetnénk, de most csak félmosolyra telik tőlünk.



NÉGYES


Arra ébredek, hogy hangosan dörömbölnek a bejárati ajtón. Tudom, hogy valami komoly dolog történt. Az éjszaka közepén senki nem jönne ide, ha nem lenne fontos. Kinyitom az ajtót, és Zeke áll ott.

- Jobb, ha ez most nem valami kihívás, Zeke – mondom.

- Haver, nem vagyok olyan őrült, hogy az éjszaka közepén felébresszelek egy játék miatt – mondja.

- Mi a baj? – kérdezem. Az első gondolatom Tris.

- Edward, a felavatottad. Baleset történt.

- Milyen baleset?

- Megszúrták. Elvitték a gyengélkedőre.

Soha nem értettem, hogyan határozzuk meg a balesetet. Egy késelés hogy lehet baleset?

- Kösz, Zeke, megyek és ellenőrzöm – mondom.

- Semmi gond, megyek vissza a vezérlőterembe. Viszlát.

- Szia, Zeke.

***

Úgy döntök, előbb megnézem, hogy a többi felavatott rendben van-e. A hálóteremhez megyek, ahol az összes lámpa világít. A hely elhagyatottnak tűnik. Látom, hogy Molly az ágyán fekszik, úgy tűnik, alszik, és nem is foglalkozik a külvilággal. A szívtelen ribanc, jut róla először eszembe. Megfordulok, és látom, hogy Christina áll a zuhanyzó ajtajában.

- Jól vagy? – kérdezem.

- Jól – mondja. Látja, hogy körülnézek, és válaszol a ki nem mondott kérdésemre. – Tris a zuhanyzóban van. Segített Edwardnak, és csupa vér lett.

- Rendben. A gyengélkedőbe kell mennem. Ha bármi kellene neki, mondd meg, hogy ott talál – mondom.

Bólint, én pedig kirohanok az ajtón.

Éppen ki akarom nyitni a gyengélkedő ajtaját, amikor Will és Al kijön.

- Srácok, jól vagytok? – kérdezem.

- Igen, jól vagyunk, Négyes. Csak segítettünk a nővérnek idehozni Edwardot. Myra a váróban van – mondja Will fejével az ajtó felé intve. – Nem néz ki jól, hallottam, hogy arról beszéltek, hogy Edward elveszíti a szemét.

- Köszönöm. Menjetek, próbáljatok pihenni – mondom. Belépek mellettük a gyengélkedőbe.

Belépek az ajtón, és látom Myrát, aki egy széken ül a váróban. Az arca könnyes, a szeme vérágas.

- Myra – szólítom meg. Nem igazán tudom, mit mondjak neki. Valószínűleg kevesebbet tudok tenni érte, mint a többi felavatott.

- Négyes. Azt mondták, várjak itt, és nem tudom, mi történik – mondja.

- Maradj itt, meglátom, mit tehetek.

A nővérpulthoz megyek, senki nincs az asztalnál. Úgy döntök, bemegyek a gyengélkedőbe, és megnézem, mi van. Ahogy megyek végig a folyosón, eszembe jut, hogy a kilenc felavatottból csak hetet számoltam. Kíváncsi lennék, hol van Peter és Drew. Ők tehetnek erről?

Belépek a szobába. Edward az ágyon fekszik, az orvosok és nővérek pedig dolgoznak rajta. Alice, az egyik nővér odajön hozzám. – Négyes, a műtőbe visszük. El fogja veszíteni a szemét – mondja.

- Kösz, Alice – mondom. – Alice, a barátnője a váróban van, és nagyon zaklatott. Ha végeztetek Edwarddal, rá tudnál nézni? Csak, hogy biztos legyen, hogy minden rendben. – Biztos vagyok benne, hogy egyáltalán nincs jól jelen pillanatban, de azért szeretnék biztos lenni.

- Persze, Négyes – mondja Alice. – Mást most nem tehetsz. Reggelig nem fog felébredni, lehet, hogy délig sem. Menj csak haza, Négyes.

- Köszönöm, Alice. Később benézek – mondom.

Kimegyek, és leülök Myra mellé, amíg Alice jön érte. Elmagyarázom neki, hogy Edwardot megműtik. Nem megyek bele a részletekbe; majd az orvosok elmondják neki. Már így is elég zaklatott. Végülis tudom, hogy Alice figyelni fog rá. Alice volt a nővér, aki vigyázott rám, amikor a Bátrakhoz kerültem. Olyan volt számomra, mint egy angyal. Évekkel később megtudtam, hogy három hétig egyhuzamban dolgozott, amikor itt voltam. Ott volt minden nap, így ismerős arc vigyázott rám. Örülök, hogy Myrára is ő fog vigyázni, mert nincs jobb, aki támogassa, amíg várja a híreket Edwardról.

***

A hálóterem felé megyek, de látom, hogy már lekapcsolták a villanyokat. Tényleg szeretném látni Trist, de épp elég megrázkódtatás érte már ma éjszaka. Jobb, ha hagyom az összes felavatottat aludni. Az irodám felé indulok. Küldök egy üzenetet a többi vezetőnek, és tudatom velük, hogy mi történt. Elmagyarázom, hogy Edwardot megműtötték, és holnap kivizsgálom az ügyet. Nincs miért fennmaradnom ma este, nem tudok tenni semmit. Úgyhogy befejezem az üzenetet, és hazamegyek lefeküdni.