Fanfic fordítás: Megint te - 12. fejezet

Megérkezett a Megint te 12. fejezete. Ma elmegyünk bulizni, ha már péntek van, és egy "kicsit" becsípünk. Remélem ez a fejezet is tetszeni fog nektek!

A fordítás J.R. érdeme.

Az eredeti történet ITT olvasható.

12. Fejezet - Részeg Tris

TRIS

Három napja nem láttam Négyest, a Lauren-eset óta. Nem tudom, miért zavar ennyire. Nem lehet, hogy Christinának igaza van – nem, nem, nem. Most nem pasizok, és még nagyon sokáig nem is akarok. Azt hiszem, ezt addig fogom magamnak mondogatni, amíg meg nem őrülök. 

Átgondolom a mai terveimet. A felavatottakkal egy hétig nem kell foglalkoznom, a rangsorolásig és a bankettig. Nincs semmi dolgom. Talán elmegyek inni. Abban jó vagyok. Az apám agyvérzést kapna, ha látná, milyen lettem. Szűk ruhák, tetoválások, csúnya beszéd, nem is beszélve a csoki imádatról. Csoki. Megkordul a gyomrom, úgyhogy lesétálok az étkezőbe. 

Megpillantom Uriaht, aki úgy látszik, mindig itt van. Odaülnék mellé, de Marlene talán meg is verne érte. Az arcuk, a kezük és a testük is közelebb van egymáshoz, mintha csak barátok lennének. Tudtam. Mindig volt köztük valami, úgyhogy nem csodálkozom, hogy végül összejöttek. 

Észreveszem, hogy Négyes éppen leül. Ő is meglát, és odahív. Ha ezt két héttel ezelőtt teszi, azt hittem volna, hogy be van lőve, vagy összetévesztett valakivel. Odasétálok. 

- Szia, Négyes!

- Egy örökkévalóság óta nem láttalak – válaszol drámaian.

- Három napja, hogy pontos legyek. 

- Ó, annyira hiányoztam, hogy számon tartottad a napokat. 

Tudom, hogy gúnyolódik, de elég szánalmas, hogy igaza van. Azt hiszem, tényleg számon tartottam a napokat. 

- Szóval, mit csináltál? Szép lányokat csókolgattál? – próbálok viccelődni, de közben komoly választ várok. 

- Ah. Nem. A vezérlőteremben voltam, szép lányok után kémkedtem. 

Észrevehette a reakciómat, mert mentegetőzni kezd. 

- Csak viccelek, Tris. Mit csináltál az elmúlt rettenetesen hosszú három napban, távol tőlem?

- Ó, tudod, elintéztem néhány nagyon fontos dolgot. – Mosoda, edények, néhány könyv. – A kiképzés elvette az időmet az egyéb kötelezettségeimtől. 

- Valóban. Hé, Zeke ma este bulit tart. Gyere el.

Még sosem voltam Zeke Pedrad bulijában, ami elég gáz, tekintve, hogy a legjobb barátom testvére, de úgy hallottam, nagyon durva szokott lenni.

- Számíthatsz rám – jelentem ki. 

Chris nem tud jönni a buliba, főleg azért, mert Willel van valahol. Mióta újra összejöttek, mást sem csinálnak, mint egymást nyalják. Rossz, hogy ezt kell mondanom, de nem szeretnék ilyen kapcsolatot. 

Uriah-val érkezem a buliba, mert nem találta Marlene-t. Nem akarok ezzel túlzottan foglalkozni. Semmi jó nem származik abból, ha beleavatkozunk mások dolgába. Elsőkézből tanultam ezt meg. 

- Tris! – hallom.

- Ó. Szia, Zeke!

- Gyere ide!

Még nem részeg, de jó úton halad felé. Azt hiszem, ez is egy olyan buli. Az utolsó szülinapom óta nem voltam beállva. Még most sem tudom, hogy hova tűnt akkor a melltartóm. Úgy döntök, a ma este jó alkalom arra, hogy megismételjem. Amikor Zeke a kezembe nyom egy üveg valamit, belekortyolok. 

- Hol van Négyes? – kérdezem tőle 

- Ó, ő csak később jön. Mondott valamit egy lányról.

A szédült, izgatott érzés teljesen elhagy. Csak csalódottságot érzek. Kortyolok még egyet. 

Egy órával, és pár menet Felelsz vagy Mersszel később csak egy piros-fehér csíkos, rövid overall van rajtam, amiből a fél fenekem kilátszik, és a hajam kócos, vad fürtökben lóg. Ki vagyok festve, az ajkamon piros rúzs, sötét szemceruza és ugyanolyan színű szemfesték. Totál kivagyok.

NÉGYES

Lauren rám csapja az ajtót. Ha néhány centivel közelebb állok, eltöri az orrom. Rájövök, hogy a szakítás sokkal nehezebb lesz, mint gondoltam. Azt hiszem, a legtöbb lány nem tolerálja a sablon szakítós szöveget. 

Ki kell szellőztetnem a fejem. Innom kell. Erről eszembe jut Zeke bulija. Zeke bulija, ahol Tris is ott lesz. Lehet, hogy mérges, hogy meghívtam, én meg nem mentem el. Micsoda seggfej vagyok néha. Izgatottan megyek Zeke lakásába, hogy lássam őt. Kényszerítenem kell magam, hogy lenyugodjak. Ő csak a barátom, nem is tudom, miért akarom látni, amikor csak lehet. Hogy őszinte legyek, nem tudom miért, de valahányszor rá gondolok, mindig nyugtalan és ideges érzés fog el, ugyanakkor izgatott leszek. Valójában nem tudom pontosan, hogy milyen, amikor „tetszik” valaki. Persze, vonzódom hozzá, de azt hittem, csak azért, mert lenyűgöz; nem csak engem, hanem mindenkit, aki a szemébe néz. 

Csak hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, meglátom őt, de most másmilyen. Észreveszem a napbarnított, karcsú lábait, és hogy milyen szűk az a valami, amit visel, és milyen őrülten áll a haja, ahogy piát szürcsöl Uriah testéről… Várjunk, mi a fene? Nevetek, amikor rájövök, mi van. A Felelsz vagy Mersz mindig is a kedvenc játékom volt. A tetoválásom bizonyítja, hogy mekkora őrültségeket lehet csinálni. 

- Négyes! – kiáltja. Átbotorkál a szobán, abbahagyja a játékot, hogy beszéljen velem. Sose láttam még ilyen gondtalannak, igazából részegnek. 

- Máshogy nézel ki – mondom.

- Remélem, jó értelemben. 

- Igen.

- Ó, tényleg? Szóval, azt mondod, jobban nézek ki. – Megvakarja az orrát, zavarban van attól, amit mondott. Aranyos, már amennyire egy részeg lány aranyos lehet. 

- Igen, Tris, jobban nézel ki. 

- Te is. – Nevetek rajta. 

- Én?

- Ja, te mindig jól nézel ki. Kész rejtély, hogy a dögös srácok mindig dögösen néznek ki. 

Dögösnek nevezett? Úgy érzem, elpirulok. Pedig soha nem szoktam elpirulni. 

Látom, ahogy elzöldül. 

- Négyes, én most… - Mielőtt még hányni kezdene, egy kukához vezetem. Ütögetem a hátát, és fogom a haját, miközben kidobja a taccsot. Milyen romantikus! Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy közben nem néztem meg magamnak a hátsóját. Valószínűleg pokolra jutok.

- Gyere, menjünk haza. – Morog egyet, ahogy felkapom, és elindulok vele a lakása felé. Nem mintha szüksége lenne rá, hogy vigyem, de így akarom, mert érezni akarom őt. És úgysem fog emlékezni semmire holnap.

Besegítem a lakásába, és lefektetem az ágyra. Leveszem a cipőit, és betakarom. Soha nem tettem volna ezt meg senki másért. Aztán néhány tablettát és egy pohár vizet teszek az ágya mellé. Eltekintve attól a ténytől, hogy hazahoztam, részegen, egy buliból, a helyzet az Önfeláldozókra emlékeztet. Arra az önzetlenségre emlékeztet, amit ott tanultunk. Habár már nem vagyunk ott, csak mi ketten vagyunk, akik tudjuk, milyen volt ott élni. Kimegyek a szobából, és óvatosan becsukom magam mögött az ajtót. A francba, gondolom.

Következő fejezet >>