Fanfic: A jövő kezdete - 26. fejezet



FIGYELEM! CSAK AZOK OLVASSÁK EL, AKIK OLVASTÁK A HŰSÉGEST!


Vége a hosszú várakozásnak, hiszen végre elkészült A jövő kezdete 26. fejezete! Igaz, hogy tegnap még éjfélkor is írtam, hogy befejezhessem, de végre sikerült! Remélem, hogy a következőre nem kell majd ennyit várnotok, bár ez nem csak rajtam múlik.
Az események természetesen tovább bonyolódnak, és remélem, nem fogtok nagyon utálni a fejezet végére, de talán nem. Azért elég durvára sikeredett, de legalább eleget teszek a 16-os korhatárnak.
Tudom, hogy sokan vártátok, és én is nagyon várom a véleményeiteket, sokat segítenek az írásban.
Jó olvasást kívánok!



26.


TOBIAS



Újabb sikertelen nap áll a hátunk mögött. Ismét semmi nyomát nem leltük a Kormány embereinek. Nem csupán csalódott vagyok, de egyre idegesebb is. Tudom, hogy nem fognak az örökkévalóságig rejtőzködni, csak félek attól, mi lesz, mikor felfedik magukat. Hamarabb akarom megtalálni őket, minthogy bármit is tudnának tenni ellenünk.

A többiek fáradtan és csüggedten loholnak a nyomomban, hallom örökös morgásukat. Van, hogy úgy érzem, én vagyok az egyetlen, aki minden erejével azon van, hogy megakadályozza a borzalmak kirobbanását.

Csakhogy nem is sejtem, hogy a borzalmak valóban úgy robbannak be a városba.

Már közel járunk a Bátrak negyedéhez, amikor hatalmas robaj és dörrenés hangzik fel a hátunk mögött. A társaim közül sokan felkiáltanak a döbbenettől, amikor meglátják a kerítés irányában a magasba törő, sötétben fáklyaként lángoló épületet. Azt, amelyiket megfigyelő állomásként használtunk, és amiből most sűrű füst öklik.

- Mi a fene... - akad el Lauren lélegzete, ahogy elkerekedett szemekkel bámulja a katasztrófát.

- Ezért kellett volna megtalálnunk azokat a szemétládákat - morgom, majd futva elindulok a tűz irányába.

Azonban pár métert sem teszek meg, mikor egy kéz ragadja meg a karomat.

- Négyes, várj! - ránt vissza Amar. - Szerintem csak elterelés. Lövéseket hallani a központunk irányából.

Mindenki elcsendesedik, és feszülten figyeljük a kora éjszaka neszeit. Aztán én is meghallom a semmivel össze nem téveszthető fegyverropogást. Éppen a Bátrak központjának irányából.

Tanácstalannak érzem magam, melyik irányba is induljak. A kerítésnél valami katasztrofális történt, míg a Bátraknál azok vannak veszélyben, akik a legfontosabbak a számomra. Trisnek szüksége van rám.

A csapatból pár ember a kerítéshez megy, hogy megnézze, mi is történt, azonban többségünk a lövöldözés irányába tart.

A hűvös éjszakai szél söpör végig az utcákon, én pedig egyre szaporábban haladok előre, magamhoz szorítva a fegyverem, hogy már elfehérednek rajta az ujjaim. Túl nagy bennem a feszültség, ahogy egyre-másra kergetik a fejemben egymás a szörnyűséges képek. Vajon mi fogad minket, amint a helyszínre érünk? És ha késve érkezünk? Az nem lehet, nem engedhetem...

Ahogy közeledünk a bejárathoz, holttestek feküdnek a repedezett aszfalton, mint kidobott játékbabák. Vérük különös mintázatokat fest a talpunk alatt. Felfedezek közöttük ismerős arcokat, akiket korábban már láttam a csoportomban, netán még pár szót váltottam is velük.

A tetőre vezetem az embereket. Minden valószínűség szerint őrzik a főbejáratot, hiába intézték el a mi őrszemeinket. Azonban a hátsó bejáratnak senki sem szentel kellő figyelmet. Szeretnék én is megfeledkezni róla.

Harrison és egy fiatal srác ugrik le elsőként, akit azt hiszem Nolannek hívnak. A lövések hangjából ítélve akadt dolguk odalent. Majd elhalkulnak a fegyverek, és egy kiáltás jelzi felénk, hogy szabad a pálya.

Szép sorban mindenki a hálóba veti magát, szokás szerint enyém az utolsó hely. Még mindig nehezemre esik leküzdeni a félelmemet, és a mélybe zuhannom. De most nincs idő a pánikra.

Odalent három, a Kormány öltözetét viselő katonát látok, holtan. Elvesszük a fegyvereiket, aztán feszült figyelemmel elindulunk a Kútba, amit azonban üresen találunk. Se barát, se ellenség.

- Hol van mindenki? - kérdi valaki mögöttem.

Hevesen pörög az agyam, vajon hol lehetnek az emberek. Az egyetlen hely, amit lehetségesnek vélek, azaz ebédlő. Ott gyűlhet össze legkönnyebben sok ember, így hát arra vezetem a többieket.

Az ajtók nyitva vannak, és fény szűrődik ki a folyosóra, de alig lehet bármilyen zajt hallani. Elfojtott motyogás csak az, ami olykor eljut a fülemig.

Az ajtónyíláshoz lopózom, hogy belessek a helyiségbe. Azonban ami a szemem elé tárul, attól meghűl a vér az ereimben, hogy a következő pillanatban az izzó düh felforralja.

A terem közepén lévő asztaloknál ül mindenki, aki úgy döntött, hogy a csoportrendszer felbomlása után itt akar élni. Körülbelül hatvan-hetven ember. Körülöttük szürke-sárga ruhás fegyveresek őrködnek, rájuk szegezve a puskáikat.

Gyorsan megszámolom őket: tizennégyen vannak, nyolc jobbra, hat balra. A többieknek jelzem, mivel is kell számolnunk, majd ismét bekémlelek. Néhány mozdulatlan testet látok a földön, sajnos mind a mi oldalunkról.

Felületesen végigfuttatom a pillantásomat az asztalnál ülőkön, keresve a semmivel össze nem téveszthető hajkoronát, de sehol nem látom. Ellenben a tekintetem találkozik Christina könnyes szemével, a pillantása pedig olyan bánatról és indulatról árulkodik, hogy tudom, valami szörnyű történt. Nem várhatok tovább a cselekvéssel.

Elveszem George-tól az egyik fegyvert, amit az ellenségtől zsákmányoltunk, majd halkan ismertetem a tervemet. Senki nem ellenkezik, s a rémületnek egy szikráját sem mutatják. Dühösek, és égnek a tettvágytól.

Tízig számolok magamban, aztán háromig a többieknek, mielőtt behajítanám a fegyvert az étkezőbe, ami nagy csattanással landol az asztalok egyikén. Minden őr a hang irányába kapja a fejét, mi pedig kihasználva a zűrzavart közöttük, lerohanjuk őket.

Olyan hangosak a dörrenések a vízhangos teremben, hogy belecseng a fülem. Jóformán felocsúdni sincs idejük a Kormány embereinek, máris holtan hevernek.

Egy percig néma csend van, aztán kitör a hangzavar. Sokan egymás nyakába kapaszkodva zokognak. A feszültség egy része elszáll belőle, és lejjebb eresztem a fegyverem.

A barátaimat keresem a pillantásommal, és eltart egy ideig, mire rájuk találok. Az asztalok túlsó felén a földre roskadnak, fogalmam sincs miért, ezért közelebb megyek.

Aztán meglátom. A fegyver kiesik a kezemből, ahogy elerőtlenedik a szorításom. A fejemet rázom, hogy eltűnjön az előttem lévő kép, de az nem akar elillanni. Pedig ez nem lehet a valóság, biztosan nem. Azonban ahogy elnézem a többiek fájdalmas arckifejezését, és ahogy a könnyeik a szívemig hatolnak, megértem, hogy ez mégsem egy rémálom.

A világ elmosódik körülöttem, ahogy térdre rogyok. Nem érdekel, ha a padlóra kiömlött vér eláztatja a ruhámat. A sírás fojtogat, és úgy érzem, egy cseppnyi oxigén sem jut a tüdőmbe. Érzem, ahogy egy könnycsepp végigszántja az arcomat. Remeg a kezem, ahogy a mellkasára teszem a kezem. A sötét folyadék bevonja az ujjaimat is.

Halvány remény támad bennem, hogy talán még nem késő, még segíteni lehet rajta, de lassan tudatosul bennem, hogy a mellkasa mozdulatlan, és a szívverését sem érzem. A lövés végzetes volt.

Elveszítettem a legjobb barátom. A kezem ökölbe szorul, összegyűrve a ruháját. Emlékszem, reggel mennyire izgatott volt, hogy ma elviheti az öccsét kötélcsúszdázni. Pedig egyébként ő is velünk lett volna a felderítők között, mint más napokon. Csak ma volt távol. Most pedig meleg barna bőre kezdi elveszíteni a színét, azonban az arcán még most is ott egy mosoly, amit még a halál sem moshatott le róla.

- Mi történt? - A hangom elég ridegen cseng, ahogy a döbbenetet és fájdalmat kezdi felülmúlni bennem a harag.

- Nem sokkal azután rontottak be ide, hogy visszaértünk. - Végül Christina válaszol kissé rekedten. - Mindenkit ide tereltek, aki pedig ellenkezett... - Nem kell befejeznie, mert tudom.

Hana-ra pillantok, aki összegörnyedve szorongatja a fia kezét, pedig már semmit sem tehet érte. Uriah hamuszürke arccal áll mellette. Fel sem fogta még, mi történt.

- Egy ideig nem tettek semmit, majd... majd elvittek néhány gyereket.

- Gyereket? - értetlenül nézek rá. Miért kellene a Kormánynak pár kisgyerek?

- Igen... Hectort is... őt is elvitték. Zeke... megpróbálta megakadályozni, de... de...

Nem bírja tovább mondani a könnyein keresztül. Nekem pedig nehezen sikerül csak visszatartanom a sajátjaimat, de a düh segít benne. Most nincs arra időm, hogy gyászoljak.

Shaunához lépek, aki Zeke mellett hever a földön, és kontrollálhatatlanul zokog. Az édesanyja ott van mellette, szintén a sírástól rázkódva. Fel sem foghatom, hogy mit érez most. Neki Zeke nem csak a barátja, hanem a szerelme is volt. Ráadásul azért vetettek véget az életének, mert az öccse védelmére kelt, akit mégis elhurcoltak.

Leguggolok mellé, és egy pillanatig csak nézem őt. Magam előtt látom a beavatásunk idején. Akkor lettek először barátaim. Most pedig már csak ő maradt. A vállára teszem a kezem.

- Shauna - szólítom meg gyengéden. Felém fordítja a fejét, de olyannyira fátyolos a tekintete, hogy nem vagyok benne biztos, hogy lát is engem. - Én.. - Azt szeretném neki mondani, hogy sajnálom. Azonban nem is tudom, hogy mit sajnáljak igazából. Hogy ez az egész megtörtént vele, vagy hogy nem voltam itt. Viszont tudom, hogy a sajnálatommal még nem fogja visszakapni sem a barátját, sem az öccsét. - Esküszöm neked, hogy visszahozom Hecet. És ezért még meg fognak fizetni, ígérem.

Váratlanul ér a reakciója, ugyanis szabályosan a nyakamba ugrik, már amennyire a mozdulatlan lábai engedik. Szorosan ölel, mintha én lennék az egyetlen biztos pont ezen a világon.

- Csak... ne csinálj semmi ostobaságot..., érted? - mondja alig hallhatóan. A sok sírástól rá sem ismerni a hangjára. - Már csak te maradtál... Téged már nem...

Tovább sír, a könnyei kis tócsákat színeznek a pólómra, de nem bánom. Nekem is szükségem van erre az ölelésre. Talán ez az, ami visszaránt a valóságba, mert így sokkal égetőbb kérdésre is tudok koncentrálni, ami azóta foglalkoztat, hogy iderohantunk. Ismét Christinához fordulok.

- Tris merre van? - kérdezem tőle, és meg sem próbálom leplezni az aggodalmam, ami azóta még inkább gyötör, hogy nem látom őt sehol az étkezőben.

- Mikor visszaértünk, azt mondta, hogy nem éhes, és visszament a lakásotokba - válaszolja. - Viszont nem értem... Ezek a rohadékok a lakásokból is kirángatták az embereket. Mindenki itt volt, csak Tris nem...

Egyre nagyobb gombóc nő a torkomba, és zsibbadni kezdenek az ujjaim.

- Meg kell keresnem. - Válaszra nem várva felpattanok, és sebes léptekkel elindulok a lakásunk irányába.

Nem tudok tisztán gondolkodni, mert csak a félelemszimulációm rémképei és a Hivatalban átélt emlékeim lebegnek előttem. Csupa szörnyű gondolat, és rettegek attól, mit fogok találni, amint átlépek az otthonunk küszöbén.

Amint azonban szabályosan betöröm az ajtót, és amit látok, az felülmúlja a legvadabb elképzeléseimet is. Mert arra nem számítottam, hogy Davidet fogom itt találni, aki épp egy fecskendővel a kezével a földre szegezi a barátnőmet.

A megjelenésem azonban váratlanul éri Davidet, Tris pedig kihasználja az alkalmat, hogy kiszabadítsa magát. A hátára pördül, és négykézláb hátrál a férfitól, miközben a nyakát dörzsöli.

- Nocsak, megérkezett a hős lovag is - vigyorog ördögien David. Elégedetten figyelek fel a véres fogaira, és a kékülő foltra a szeme alatt. Igen, Tris nem adja könnyen magát.

Azonban egy pillanat alatt kristálytisztává válik számomra, hogy ez a férfi nem veszítette el az emlékeit. Nem tudom, hogy csinálta, de jó rendesen átvert minket.

- Tris, jól vagy? - fordulok felé, ám még mindig a földön kuporog, mintha össze lenne zavarodva. De azért bólint.

- Minden a legnagyobb rendben van, kár volt feltűnnöd a színen - mondja David frusztráltan. Nagyon nincs ínyére, hogy társasága akadt.

Ekkor fordítok csak nagyobb figyelmet a kezében lévő fecskendőre. Lila folyadék tölti ki, amitől megborzongok. Ugyanezt a színt láttam a Műveltek laboratóriumában; egy olyan élénk lila szer, hogy szabályosan világít. Pont ugyanaz, mint amit Jeanine beadott Trisnek a kivégzésekor. Viszont ez most minden bizonnyal az igazi halálszérum.

Átkozom magam, amiért nem volt annyi eszem, hogy magamhoz vegyem a puskát, mielőtt Tris keresésére indultam. Az bizony ott maradt, ahol kiejtettem a kezemből. Pedig akkor egy másodpercig sem gondolkodnék azon, hogy meghúzzam a ravaszt, és a pokolra küldjem Davidet.

- Azonnal takarodj innen - sziszegem a fogaim között. Ökölbe szorul a kezem, és teszek egy lépést felé, azonban ő hátrál, Trishez közeledve.

- Nem hinném, hogy ez esetben nálad lenne az erő fölény, Tobias - kocogtatja meg a fecskendőt.

- Hát nem volt még elég? Hány ember életet akarod még elvenni? - Szabályosan üvöltök, de képtelen vagyok uralkodni az indulatomon. - A barátomat már megöltétek, de nem hagyom, hogy egy ujjal is bántsd Trist.

David azonban csak nevet rajtam. Minden bizonnyal úgy érzi, csak üres locsogás, amit mondok.

- Csak nem Ezekiel lehelte ki a lelkét? - jön a gunyoros felelet. - Na nem mintha rajta, meg a megnyomorult lányon kívül több barátod is lenne...

Hallgatok, de közben tovább forr a vérem, és legszívesebben most azonnal eltörném a nyakát. De túl közel van Trishez. Nem kockáztathatok.

Trisre pillantok, aki kétségbeesetten néz rám. A tekintetével könyörög, hogy cáfoljam meg David szavait. Bárcsak megtehetném...

- Mi a fenét akarsz? - förmedek rá Davidre az utolsó csepp önuralmamat felhasználva.

- Épp egy kedves kis tudományos projekt kivitelezésén voltunk Trisszel, amíg be nem robogtál.

- Te rohadék - dünnyögi mögüle Tris, és még ez a halk megnyilvánulása is tele van gyűlölettel.

Felmérem a környezetemet. Minden tulajdonunk szanaszét hever a földön, valamint látok egy pisztolyt az ágy lábánál. Azonban az is túl messze van tőlem, de szerencsére Davidtől is. Olyas valami után kutatok, amit fegyverként tudnék használni, de semmi ilyet nem fedezek fel.

Viszont feltűnik, hogy Tris mocorogni kezd David mögött. Eszembe jut a kés, amit a matrac alatt tartok, éppen Tris mellett. Ezzel ő is tisztában van. Nincs más dolgom, mint magamon tartani David figyelmét.

- Milyen projektről beszélsz?

- Csak egy aprócska kísérlet. Bár lehet, hogy inkább valamikor máskor kéne megvalósítanunk.

- Nem értem, te, mint vezető miért foglalkozol velünk? Nincs ettől fontosabb dolgod?

- Ugyan... - néz rám, mintha egy ostoba fickóhoz beszélne. - Komolyan azt hiszed, hogy én vezetem ezt az egészet?

A fejét rázza, én pedig már semmit sem értek. Ha nem ő vezeti a Kormányt, akkor kicsoda?

David ajka még hátborzongatóbb mosolyra görbül, amitől még inkább felfordul a gyomrom. Aztán félig hátrapillant Trisre, de az egyik szeme továbbra is rám tapad.

- Nem is baj, hogy ilyen makacs vagy - mondja neki David. - Most hogy itt van Tobias is... Úgyis mindig ki akartam próbálni a halálszérumot egy szérumrezisztenciával rendelkező génkárosulton.

Elzsibbadnak a végtagjaim, ahogy ezt kimondja, és elindul felém. Nem tudom, mitől is estem pánikba. Nem ez az első eset, hogy meg akarnak ölni, de korábban még nem akartak előbb kísérleti nyulat csinálni belőlem. A másik pedig, hogy a testi erőfölény nálam van, így amint karnyújtásnyira ér, máris a földre küldöm.

Erre azonban nem lesz lehetőségem. Amikor ugyanis David egy lépést tesz felém, Tris hátulról ráveti magát.

Elképedve bámulom, ahogy a földön viaskodnak. David kezéből kiesik a fecskendő, és végiggurul a padlón. Tris kezében máris villan a kés, és csak azt látom, hogy a markolatáig a férfi torkába mélyed a penge.

David vergődik és hörög. A szeme a koponyájába fordul, a sebből pedig vér spriccel minden felé: a padlóra, a falra, Trisre. Aztán egyszer csak nem mozdul többé.

Kell néhány pillanat, amíg összeszedem magam. Utána odalépek Trishez. Úgy fest, mint aki transzba esett. Továbbra is David mellkasán térdel, keze görcsösen markolja a kést. Ahogy a szemébe nézek, csak a fókuszálatlan, elkerekedett pillantását látom.

A vállánál átkarolom, és elvonszolom a holttesttől. Nem mozdulnak a végtagjai, teljesen ledermedt. Az ölembe vonom, és igyekszem felrázni őt a sokkból. Beszélek hozzá, simogatom a hátát, a haját.

Egy idő után érzem, hogy remegni kezd, így még szorosabban magamhoz ölelem. Eltelik néhány perc, mire újra élet költözik a tagjaiba, és enyhén elhúzódik tőlem. A pillantása rémült, de legalább most már nem a semmibe mered.

- Tobias... - suttogja fájdalmas hangon.

- Megrémisztettél, Tris.

Nem válaszol, csak átkarolja a nyakamat, és a vállamba fúrja az arcát. Majd zokogni kezd.


Szerző megjegyzése:
Remélem, ezért nem utáltatok meg. Sokat vacilláltam rajta, hogy mi legyen Zeke-kel. Komolyan, majdnem elkezdtem virágszirmokat tépkedni, hogy "Megölöm. Nem ölöm.". De úgy voltam vele, hogy ha nem teszem meg, később bánni fogom, mert a történet nagyon adta magát. Lehet szemét vagyok, de mindenképp meg akartam őt ölni valamelyik sztorimban. És mivel a jövőbeni terveim között szereplő történetekben erre nem nagyon lenne lehetőségem, így kézenfekvő volt, hogy most érkezett el ennek az ideje. Olyan igazságtalannak érzem, hogy mindig csak Tris barátai hullanak...
És David! Istenem. már azóta meg akartam ezt írni, hogy elkezdtem ezt a történetet. Vagy inkább, hogy befejeztem első alkalommal A hűségest. És kezdetektől, ilyen véresre terveztem. Jóleső érzés volt. Talán nem most nyírtam ki utoljára.
No, remélem a következőekben is találkozunk majd, és kíváncsi vagyok a véleményetekre. Puszi mindenkinek! ^^


24 megjegyzés:

  1. Hűha, itt aztán folyt vér rendesen! Nagyon izgalmas fejezet volt és végre egy rosszfiútól is megszabadultunk. :D Viszont Zeke... nagyon megkedveltem a karakterét és most ezt valahogy fel kell dolgoznom.. Nagyon várom a következő fejezetet, csak így tovább! ^^ :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fú köszönöm! Ha felmész a twitter oldalamra, láthatod a reakciómat, mikor megláttam, hogy írtál! Felvisítottam, hogy KRITIKAAA!! A szomszédasszony szerintem le is esett az utcán a padjáról...
      Élvezet volt kinyírni Davidet. Zeke-t sajnálom, én is nagyon szeretem a karakterét, de néha a jókat is meg kell ölni. :( De majd még kárpótlás jár a karaktere elvesztéséért.
      Most kaptam egy löketet a véleményedtől, neki is látok a folytatásnak. :)

      Törlés
    2. Hatalmas, nekem meg akkor volt kb ez a rekcióm mikor megláttam, hogy új fejezet! :D a fordításoknak is mindig nagyon örülök, bár mindkét ficit olvastam (nem is egyszer.... :D ), nagyon jó őket olvasni magyarul is. Tényleg csak gratulálni tudok a bloghoz, büszke lehetsz rá! :)

      Törlés
    3. Ugye? Van pár ilyen reakcióképem (meg egy halom Theoval...) Örülök, hogy nálad is nagy volt az öröm. A fordításnál csak attól félek, hogy mennyire megy bele az író a nagyon részletes 18-as jelenetekbe, mert akkor fogok a kardomba dőlni, nagyon meg leszek akkor lőve.
      Köszönöm, büszke is vagyok, de leginkább most erre a fejezetre, hogy be tudtam fejezni.

      Törlés
  2. Szuper lett ez a fejezet. Hát, mit ne mondjak, tényleg elég véresre sikeredett. Davidet nem sajnáltam, hogy végleg eltűnt. (Nekem kicsit olyan, mint a Terminátor - Bia, te talán tudod,hogy miért). Zeke-t viszont hiányolni fogom. Szóval, nagyon várom a folytatást, remélem, nem kell túl sokáig várni rá. Csak így tovább! Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett. Oh, ettől olvastam durvábbat is már, bár igaz ami igaz, nem fogtam vissza magam. Remélem a folytatás is tetszeni fog majd, igyekszem. Puszi :)

      Törlés
  3. Szia nagyon jó volt ez a fejezet is *.* És köszönöm hogy meg ölted Davidet nem nagyon csiptem őt !! Zeke-t sajnálom egykicsit azért de ha így lesz jo a stori akkor megértem :) Várom a folytatást!!*.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Szuper, örülök neki, hogy ez is bejött. Szerintem Davidet senki sem csípi. Legalább az eredeti sztoriban meghalt volna, kicsit jobban éreztem volna magam, de ott minden rossznak túl kellett élnie... Azt nem mondom, hogy Zeke nélkül lesz jó a sztori, de feszültséget fog okozni a halála, az biztos.
      Remélem, találkozunk a következő fejezetnél is! :)

      Törlés
  4. Szia Bia!!
    Hűűű úgy látom lesznek igazán érdekes fordulatok még a történetedben (legalább is nagyon úgy érzem). Ez is nagyon jól sikerült, kiengesztelsz minket ezzel a fordulattal. A rosszak is veszhetnek, s nem csak a jók. Davidnek mennie kellett, de amint olvastam nem ő a fő gonosz ismételten. Kíváncsi vagyok a folytatásra.
    Kicsit nehéz újra felvenni a fonalat ( Feltámadás, Bitter Cold, Dauntless) fanficik után, de azért sikerül :).
    Imádom ahogy vezeted a cselekményeket csak így tovább. Ezer köszönet Neked ezért! Még még még ;) :)
    Rita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Bevallom őszintén, hogy nekem is vissza kellett olvasnom az előző fejeztet, hogy pontosan hol is verettem szét David képét.
      Lesznek fordulatok bőséggel. Rögtön a következőben, úgyhogy nyugalomra semmi ok. És igen, lesz még itt egy-két gonoszka.
      Köszönöm szépen, én pedig azt imádom, hogy olvashatom a véleményeiteket. Mindig feldobjátok vele a napomat, és írásra késztettek, mert már írtam is fél oldalt. Remélem a továbbiakban sem fogsz csalódni. :)

      Törlés
  5. Most kegyetlen leszek, mert te is az voltál...
    Eddig mindig annyira imádtam, mert nem gyilkolásztad Tris és Tobias barátaid, de most meg! El tudod képzelni, hogy milyen "gyönyörű" jelzőkkel illettelek, amikor elolvastam?
    És ezt most úgy képzeld el, hogy még közben bőgtem is. Kivörösödött arccal - részben a dühtől, részben a könnyektől - kezdtem el üvöltözni a házban és trópusi helyekre küldözgettelek.
    Őszintén imádlak, mert gyönyörűen írsz, de engem most nagyon megbántottál...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *Bia kezd félni mit fognak gondolni róla a későbbiekben*
      Mondanám, hogy sajnálom, csak nem szeretek hazudni. Igazából örülök, hogy ilyen érzéseket váltott ki belőled a fejezet, mert akkor ezek szerint jól dolgoztam, még ha most haragszol is rám. És inkább valami fagyosabb helyre küldözz, mert nem szeretem a meleget. xDD Lassan nekiállok bunkert építeni, mert még a végén meglincseltek.
      Remélem azért kitartasz a sztori végéig, mert azt megígérhetem, hogy akármennyi szörnyűséget fogok még elkövetni, a vége jó lesz! Ha nem, akkor a legválogatottabb módszerekkel nyírhattok ki.

      Törlés
    2. Én igazán nem értelek se téged se a többieket :/ Ugyan én is kiakadtam egy " kicsit " Zeke halálán DE nem akarom Biát kinyírni :"D ( Csak azért mert akkor ki fogja tovább írni a sztorit xdd khmm csak viccelek ) Igazából én akkor sírtam így mikor Tris meghalt a Hűséges végén ( Még mindig tervezem Veronica megölését, valaki akar csatlakozni ? :D ) Szóóóval én csak pislogok a kommenteken mert én is nagyon szerettem Zekét de ahogy mondani szokták " Ilyen az élet" Félre értés ne essék én is el vagyok szontyolodva de David halála kárpótol :D . Attól függetlenül nagyon élveztem és örömömbe felsikoltottam,hogy :-VÉGRE FANFIC ^3^ !!! xd Alig várom a kövi részt és a holnapi Bitter Coldot is :3 Puszi <4

      Törlés
    3. Áh, még halálos fenyegetést nem kaptam, úgyhogy semmi gáz. Még örülök is neki, hogy kicsit fújtok rám. És igen, ha el akartok tenni láb alól, nem lesz ki befejezze a sztorit, hehe :D
      A hűségesen én is sírtam (már háromszor... harmadik olvasásra jobban mint azelőtt...) Veronicát én nem ölném meg, de kedvesen, izomból hozzávágnám a könyvet. Csupa szeretetből.
      Na remélem a kövi hamarabb meg lesz.
      És hát az a helyzet, hogy holnap nem lesz Bitter Cold... Most egy elég unalmas fejezet van, amit nehezen tudok fordítani, és még csak nem is szeretem, inkább fordítanám már a 7est... De jövő hétre meglesz. Bár örülök, hogy azért 1-2 embert érdekel az is, mert eddig nem nagy a lelkesedés.
      No, puszi ^^

      Törlés
    4. Na most fakadok sírva mindjárt :( Nem lesz holnap Bitter Cold ? Persze megértem,hogy fárasztó és mondtad is hogy az elején lesznek benne uncsi részek de azért kitartás :3 Figyi Bia azt legalább elmondod,hogy hanyadik fejezet környékén jönnek össze ? hmm ? :3

      Törlés
    5. Kitartok! Viszont amikor kész lesz, fel is teszem. Nekem ezek a kötött határidők ezek szerint nem jönnek be. Fú, ez a fejezet borzalom, de meglesz.
      Elárulom. Amikor igazából összejönnek? Az a 33. fejezet ha jól emlékszem (egy hete olvastam szóval talán jól...) De addig sok-sok cuki jelenet lesz. Meg fogjátok látni.

      Törlés
  6. Nekem az egyik kedvencem a Bitter Cold, nehogy abbahagyd! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem fogom. Csak ezt a fejezetet nem szeretem, de átverekszem rajta magam :)

      Törlés
  7. Szia Bia! Bár a többi fordítás nem váltott ki ilyen reakciókat, attól függetlenül várjuk ám nagyon a következő részeket! V. Roth tényleg megérdemelne egy jó nagy taslit! Zekét sajnálom, és jól megijesztettél, mert azt hittem először, hogy Tris az! Persze régen volt már az előző fejezet. Sicu555

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök neki, hogy azért azt is olvassátok. Később majd jobban fogjátok szeretni, a 15. fejezettől lesz sok cuki rész (ami nálam nem, haha).
      Majd kárpótlásul egyszer írok egy ficit, amiben Zeke nagyobb szerepet kap. (És látom nem csak nálam maradt Zeke, nem pedig Zííík...) Oh, és direkt úgy írtam, hogy másra gondoljatok. *gonosz vigyor*

      Törlés
  8. Hát én most kicsit nagyon beparáztam :D Egy kis ideig azt mertem hinni hogy vége Tris-nek ...és itt is el kell tőle búcsúznunk. De hálelúja nem. Nem is értem miért hittem ezt hiszen Daviddel volt...de egy pillanatig megfeszült a mellkasom és nem mertem levegőt venni. Jó kis felvezetés volt. Teli feszültséggel érzelemmel és vérrel. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem te voltál az egyetlen, aki megijedt. De nem kellett aggódni. Davidet pedig élmény volt kinyírni. :D Örülök, hogy ilyen hatással volt rád a fejezet, ezek szerint jól csinálom a dolgomat. ;)

      Törlés
  9. Fantesó, meg kell mondjam, a te ficid olyan mű, amihez idő kell. Mármint feldolgozni. Kíméletlenül drámai, apró, de ütős humorral, hatalmas stílussal, érzékkel. Igen, lehetséges, hogy elmondtam már, de örömmel megteszem újra. Élsz a hatalmaddal azt kell mondjam. :D Jól odavágtál, de nem is baj. Sőt, ahogy megcsináltad, nem is...nem is tudom, mit mondjak rá. Lesokkolt, először meg persze felhúzott, hogy nem tudtam meg azonnal, mi lett Trisszel. Vérnyomásnövelő volt, az biztos. :) Bevallom, nekem idáig tartott ehhez úgy egy picit hozzászokni, hogy ekkora a komolyság, kemény érzelmi, fizikai szinten is azért, nagyon tartalmas. Ezzel semmi rosszat nem szeretnék mondani, igazából csak annyit, hogy még kicsit érintetlen volt a fantáziám ilyen téren. Nehezen szoktam meg. Viszont amikor olvastam, akkor mindig lenyűgözött, és sokat segített. Gyönyörű munka!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fantesó, mindig nagyra értékelem, mikor ilyen fellengzősen fogalmazod meg a véleményedet, és az egekbe magasztalsz, pedig nem kéne. Viszont örülök neki, hogy még mindig tetszik a sztori. Tudom, elég komor, és súlyos témákat feszeget, de ez tőlem várható is, meg szerintem a világtól és a karakterektől is.
      Köszönöm ezt a csodás véleményt!

      Törlés